37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház
Művelődési Ház és Könyvtár - Salamon Gréta hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 231
Írta: 2023. július 21. 21:30 | Link

Stephen

Mindig is oda voltam a zenéért, szerettem is koncertekre járni, és ott persze teljes erőbedobással énekeltem a dalokat. Aztán azon kaptam magam, hogy már a fürdőszobában is dúdoltam és szívesen énekeltem tanulás közben, ha már nagyon nem fértek a szavak a fejembe. Ezek a dolgok, na meg a folyosón ficegő plakát volt az, ami arra ösztönzött, hogy tegyek egy próbát és menjek el a RagDollz meghallgatására. Úgy őszintén fogalmam sem volt arról, hogy ez mennyire újkeletű dolog, miféle számokat játszanak és mennyien vannak már benne, de minden porcikám bizsergett, hogy megpróbáltassam magam.
El is mentem volna az első próbára, de pechemre közbe jött az élet, és akkor nem sikerült odaérnem. Azóta két hét telt el, nem voltam benne biztos, hogy keresnek-e még tagot, hisz azóta hírt nem nagyon hallottam róluk, de próba szerencse alapon mégis csak ellátogattam a falusi könyvtárhoz, s kíváncsian lépdeltem beljebb, ide-oda tekintve, hátha majd meglátok egy ismerős arcot.
A zene már odakint is hallatszott, így mire beértem, élesben és erőteljesebben hallhattam a rockszámot, ami betöltötte akkor a teret. Legnagyobb meglepetésemre Stephen Zimmermann pengette a húrokat, meg volt még egy-két látásból ismerős arc a tagok közt, viszont a közönség soraiban senki sem ült. Ez viszont nem vette el a kedvem, megzavarni nem akartam őket, így csak csöndben, mosolyogva hallgattam a számot, élvezve a zenét, de amikor a refrénhez értek, nem tudtam megállni, hogy ne álljak be énekelni, ezért odasiettem, s az egyik beüzemelt hangosítót felkapva, rögtönözve csatlakoztam a bandához, s végig énekeltem velük a számot.
- Hali, bocsika srácok! - kértem elnézést tőlük a végén. - Láttam még múltkor a hirdetésetek, nem tudom, aktuális még, kerestek énekest/vokált? - csak finoman puhatolóztam, mert hát sosem lehet tudni.
Szál megtekintése
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 231
Írta: 2023. július 23. 22:47 | Link

Stephen

Oké-oké, egy kicsit magával ragadott a hév, talán nem szép dolog volt tőlem, hogy csak úgy minden szó nélkül becsatlakoztam hozzájuk, de mivel nem igazán volt közönség, így nem éreztem azt, hogy különösképp megzavarnám ezzel a produkciót. Jó, talán az egyik gitáros srác egy kicsit furán nézett, de gyorsan rámosolyogtam, majd énekelni kezdtem, hisz ezt a számot nem lehetett csak úgy némán végig hallgatni. Az egyik legjobb rock banda száma volt, a srácok ügyesen játszottak, és nekem is sikerült elkapnom a ritmust, így egész jól jött ki a dal, amibe a srácok jól bele is izzadtak.
- Hát nem is tudom, mit szólnátok esetleg hozzám? - kérdően tártam szét a karjaimat, s vezettem pillantásom egyik tagról a másikra. - Inkább csak háttérből énekelnék, de azt nagyon szívesen - tettem hozzá gyorsan, nehogy úgy érezzék, hogy főénekesi babérokra törekednék. Annyira azért nem tartottam magam jónak, viszont a vezető énekest kedvem lett volna kísérni, kicsit hasonló mód, mint most. - Stephen, igaz? Mi néhány órán már találkoztunk. Ti pedig? - kedves mosollyal odaléptem minden taghoz, hogy kezet fogjak velük. - Csúcs amúgy, nagyon jól játszotok, régóta zenéltek együtt? - kíváncsiskodtam.
Szál megtekintése
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 231
Írta: 2023. szeptember 12. 20:10 | Link

Stephen

Egy mosoly szökött az arcomra, hallva az azt hiszem, dicséretnek szánt megjegyzést, aztán egy kicsit még a szemöldököm is megemeltem, miután kiderült, hogy tesztelni szeretnének. Hoppá, máris kiderült, hogy ki a főgóré a csapatban. S bár vehettem volna ezt egy kis kukacoskodásnak is, tulajdonképp teljesen igaza volt abban, hogy ki akart próbálni más stílusú dalban is. Nekem meg nem volt ellenemre, hogy leteszteljen a csapat, szívesen énekeltem nekik, amit csak kértek.
- Oké, szívesen. Hm, mi is legyen…ismeritek Sheryl Crow - All I wanna do c. számát? - körbe pislogtam, mire az egyik srác bólintott, és elkezdte pengetni gitáron a dalt, mire becsatlakoztam és el is énekeltem belőle egy kis részt. - Vagy valami mást szeretnétek? Mondhatsz Te is egy dalt, ha valami másra lennél kíváncsi - pillantottam mosolyogva Stephenre, majd a többiekre.
Szál megtekintése
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 231
Írta: 2023. szeptember 16. 14:59 | Link

Stephen

Egy kicsit azért mosolyogtam, amiért a srác ennyire komolyan vette a felvételiztető figurát, de részben értettem is. Ha valóban komoly szándékai voltak ezzel a zenekarral és nem csak úgy, hobbiból pengettek a srácok, akkor bizony nem volt mindegy, hogy milyen hangon énekelnek mellettük, s bár én magam sem voltam profi, azért jó volt a hallásom, és elég könnyen tanultam meg a dalokat. Még a hangszerek után is érdeklődtem, bár egyelőre egyiken sem tudtam játszani. Viszont mivel most énekre voltak kíváncsiak a srácok, legalábbis Stephen,  mondtam is egy dalt, s a kíséretre el is énekeltem nekik, úgy, hogy közben az arcokat is figyeltem.
Nekem úgy tűnt, hogy a többiek lelkesen ingatták magukat a dalra, talán tetszett nekik az előadásom, vagy az is lehet, hogy csak ezt a számot szerették annyira, mindenesetre egyikük sem vágott olyan fejet, mint aki citromba harapott. Egyedül Stephen arcáról nem tudtam leolvasni , hogy mit is gondol, bár még ő is bólogatott a ritmusra. Ezért is ajánlottam fel, hogy ha szeretne, kérhet másik dalt, s bizony, élt is ezzel a lehetőséggel.
- Sweet but psycho? Hm, az melyik is? Kezd el légyszi - megvártam, hogy belepengessen, de alig néhány dallam után már mosolyogva azonosítottam be a számot. - Okés, szerintem menni fog, mondjuk a teljes szöveget nem ismerem - alig hogy ezt kimondtam, az egyik srác már meg is lengette előttem a kottát, amin még a szöveg is ott volt. Ciki, vagy sem, kottát olvasni annyira nem tudtam, viszont nekem már a szöveg is elég volt, figyeltem Stephent, megpróbáltam felvenni a ritmust, s mikor odaért a dallamnál, elkezdtem énekelni a számot. Beleéléssel, a zene szeretetével, igyekeztem kihozni magamból a maximumot, s úgy kísérni a hangszert, ahogyan az is kísért engem. Közben végig figyeltem Stephenre, hogy lássam, mikor vált akkordot, s így végig játszottuk a dalt.
- Nem rossz, nem rossz - tapsoltak a többiek mosolyogva, de engem most azért mégis csak Steph véleménye érdekelt, hisz leginkább rajta éreztem eddig a bizonytalanságot velem kapcsolatban. Éppen ezért kis mosollyal, kíváncsian néztem rá. - Nos mester? Beszállhatok? - mosolyom kiszélesedett, bíztam benne, hogy bevesznek és zúzhatunk majd a hétvégi éjszakákban.
  
Szál megtekintése
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 231
Írta: 2023. szeptember 17. 12:01 | Link

Stephen

Ha csak olyan könnyen ment volna az improvizálás, hogy szavakat egymás után könnyedén görgessek a dallamra, akkor szerintem már dalszövegíróként ténykedtem volna valahol, de sajnos ennyire azért nem voltam megáldva tehetséggel, hülyeséget és kamu angol szavakat meg nem akartam hadarni. Mondjuk a sima dúdolás az egész biztosan ment volna, de szerencsére ekkor előkerült az a kotta, és az a srác megmentette az életem. Legalábbis ebben a percben ez jelentette az életem, mert nagyon sokat jelentett mostanában a zene, már jó ideje akartam valahol énekelni, de egyelőre sehol nem volt hely. Így valamelyest a RagDollz jelentette számomra a kiutat, hogy ne csak a fürdőszobában hallassam a hangomat. S miután megvolt a szöveg, sikerült megismernem a dallamot is, némi kis csiszolódással a végére már egészen jól szólt kettősünktől ez a szám, olyannyira, hogy a többiek már táncolni kezdtek, s így már nekem is mosoly szökött az arcomra éneklés közben. Tök jó érzés volt, és azt is jó volt látni, hogy már a levitás is vigyorog.
- Padawan? - kérdeztem vissza egy vigyorral, ami aztán alább is hagyott, ahogy megláttam komor ábrázatát. Esküszöm, nem is értettem, hogy mi van, hisz az előbb még ő is vigyorgott, meg láthatóan élvezte, most meg? Már majd hogy csalódottan biggyesztettem le az állam, amikor kinyögte, hogy felvettek.
- Hogy mi?? Azt hittem, hogy…de szenya vagy - nevetve öklömmel kicsit belebokszoltam a vállába. - Na jó, megbocsájtva! - mosolyogva nyújtottam a kezem. - Amúgy Gréta vagyok, Salamon - nem emlékeztem arra, hogy bemutatkoztam-e, így most ezt pótoltam, s ha Steph is kezet fogott velem, akkor utána még a többi taggal is kezet ráztam.
- Persze, megfelel. Mondjuk rossz, hogy ilyet sokat kell várni a következő próbáig, de legyen - lelkes voltam, még így is, hogy tudtam, a következő próba csak két hét múlva lesz.
- Srácok, mit szólnátok, ha beülnénk ezután egy pizzára, és akkor kicsit jobban megismerjük egymást? - mivel valószínűleg sokat nem tudtak rólam, gondoltam, hogy tarthatnánk egy kis ismerkedést, és a pizza amúgy is remek volt a Félszemű kukoricában.
Szál megtekintése
Salamon Gréta
Egyetemi hallgató



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 231
Írta: 2023. szeptember 18. 17:42 | Link

Stephen

Még nem ismertem igazán a srácokat, ezért egy kicsit még szoknom kellett a stílusukat, főleg Stephenét, akinél néha nem lehetett tudni, hogy komolyan gondol valamit, vagy csak tréfálkozik. Persze, az első ilyen poén után ennél a másodiknál már éreztem, hogy ez az volt, ezért csak nevetve ráztam meg a fejem, főleg hogy szavaimra kiöltötte a nyelvét.
A kézrázás szimpi volt, nem volt gyenge és nem húzta el azonnal, hagyta, hogy megrázzuk, ahogyan azt illik. Közben pislogva figyeltem a többiekre, akik közölték a becenevét, majd ide-oda tekintettem, látva azt, ahogy egy pillanatra megfagyott a levegő. Nem mondta ki, de láttam a srácon, hogy zavarta őt ez a Züm-zümözés. Szerencsére nekem meg sem fordult a fejemben, hogy így szólítsam, a Steph sokkal jobban passzolt hozzá.
- Mennyi? Te jó ég! - csattantam fel, amikor meghallottam, hogy mennyit képesek elkérni egy próbáért. Azt gondoltam, hogy ingyen és bérmentve biztosítják a helyet, most viszont elhúztam egy kicsit a számat, ez kész rablás volt.
- Azért majd ha gondoljátok, megnézem a Kívánságok termét, hogy nem tudnánk-e néha ott is próbálni - próba-szerencse, sosem kívántam még oda hangszereket és erősítőt, szóval fogalmam sem volt arról, hogy megvalósítható-e a dolog, vagy sem. Ám mivel ez a pénz téma kicsit húzós volt, inkább bedobtam, hogy együnk egy pizzát, s úgy tűnt, hogy volt, aki különösen rajongott az ötletért.
- Szuper, én már éhes vagyok - mondtam lelkes mosollyal, majd bólogattam Steph szavaira, aki láthatóan bandavezér- csoportfőnök volt, s próbálta katonásan rendbe szedni a srácokat.
- Ne aggódj, nem fáj - nevettem el magam, nem is éreztem úgy, hogy az első meghallgatás után fizetnem kéne, azzal viszont teljesen egyetértettem, hogy innentől kezdve a próbák árába nekem is be kell szállnom. Csak épp azt nem tudtam, hogy miből fogom erre megteremteni az anyagiakat, így már kezdhettem agyalni azon, hogy mit fogok dolgozni a suli mellett. Közben a srácok összekapták magukat, mi pedig végre elindultunk a pizzéria felé, miközben jó hangulatban dumálgattunk.


// én is köszönöm  Pirul //
Szál megtekintése
Művelődési Ház és Könyvtár - Salamon Gréta hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas térBogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház