Mr Kováts

Általában, ha megkérdeznek, hogy milyen a viszonyom a diákjaimmal, azt válaszolom, neutrális. Nem igazán akad rá alkalmam, időm és energiám, hogy az órán kívül is kontaktot teremtsek velük, pedig néha tudom, hogy nem ártana, mert az adott illető mondjuk magányos vagy rendes. Csak erre nem én vagyok az alkalmas ember.
Persze, mindig akadnak kivételek, akik erősítik a szabályt. Olyanok, akikre egy kicsit több figyelmet és empátiát fordítok, mint másokra. Ilyen volt például Satana vagy Mr Kováts az eridonból. Nem mondhatnám, hogy különösebben hatalmas barátok lettünk volna. De ha láttam a folyosón, köszöntem, esetleg még egy mosoly is belefért. Ha az óra után nem volt sietős a dolga, megkérdeztem, hogy van, mi újság vele. Cserébe ő is foglalkozott egy egészen minimálisat az én dolgaimmal és ezt értékeltem a részéről.
Szóval mikor megkért, hogy segítsek neki a viselkedéselemzés háziban, felcsaptam a naptáramat és kerestem egy olyan napot, mikor Maja is később ér csak haza és még belefér egy óra plusz, hogy segítsek az úrfinak.
A péntekem mindig szívás, kimaxolom a teljes délutánt, így nem meglepő, hogy mikor az órámra néztem, már öt volt és én még csak el sem pakoltam. Így sikerült azt hiszem, hogy legalább tíz teljes percnyni késést felhalmoznom, de az ajtó előtt megtorpantam kicsit, hogy fellélegezzek. Nem kelt jó benyomást, ha kapkodok a levegő után és úgy nézek ki, mint aki éppen most szökött egy szélgépből. Lazán a helyére túrtam a hajamat, majd benyitottam a szobába, ahol - nem meglepő módon -, már ott ült a srác. Megeresztettem egy félmosolyt, intve, majd tettem pár lépést közelebb.
- Sajnálom, hogy késtem. Mi a pálya?   - vontattam közelebb egy babzsákot, hogy aztán ledobjam rá magam.

Mr Kováts

Bár tény, hogy ha edzésről, vagy kviddicsről volt szó nagy általánosságban, a pontosságom és precizitásom megkérdőjelezhetetlen, azért az iskola falain belül hagyott maga után kívánnivalót mind a kettő. Éppen csak rápillantottam az órámra és kénytelen voltam megállapítani, hogy körülbelül abban a pillanatban kéne ott lennem a tanulószobában és én meg jó pár folyosóval odébb fütyörészek lelkesen. Szóval miután összepakoltam, először csak gyors sétában szlalomoztam az órákról menekülő diákok közt, egy-két csúnya pillantást kiérdemelve, aztán már sokkal inkább futottam, ahogyan kisebb lett a népsűrűség.
Az ajtó előtt megtorpanva rendeztem a légzésem és kissé a külsőmet is, mielőtt beléptem volna. Aztán bent már kissé oldottabb hangulatban intettem az eridonosnak üdvözlésképpen. A jó napot hallatán elfojtottam egy mosolyt, hiszen ahhoz képest, hogy órán kívül voltunk, még mindig magázott. Ami persze sosem baj, csak szokatlan, általában azért kell szólnom, mert az órán is hellóval köszönnek. Odavonszoltam a babzsákot, majd ledobtam rá magam és érdeklődve figyeltem, hogy miben is kéne a segítségem.
- Nincs mit, mondtam korábban is, ha bármi gond van, lehet hozzám fordulni. Persze, csak olyasmivel, amihez értek is - jegyeztem meg szórakozottan, mert hát jöhetnek hozzám azzal a lányok, hogy mit akarnak a rellonos mt-k látni rajtuk a bulikon, legfeljebb tanácsom van, konkrét válaszom nem.
Bele is vágtunk a közepébe hála az égnek, nem nagyon szerettem, mikor kerítenek valamiben, de kissé fel kellett vonjam a szemöldökömet. Ezt itt?
- A Milgram-kísérlet? Annyira nem bonyolult... bár szerintem inkább egyetemi tananyag, de ez már nem az én hatásköröm - tartottam fel a kezeim megadóan, mert nem volt beleszólásom, hogy más tanár hogyan is tartja az óráit. Persze, nem könnyíti meg a tanuló dolgát az sem, ha éppen nincs kedve figyelni és lemarad, majd részletekből próbálja összerakni a képet. -  Igazából ez egy szociálpszichológiai kísérlet, amivel azt vizsgálják, hogy egy átlag ember képes-e parancsra olyan cselekedetet végrehajtani, ami az alapvető erkölcsi normáknak ellentmond. Eddig tiszta sor, ugye?
Biztos, ami biztos, a táskámból kihalásztam egy tollat, meg hozzá papírt és a tankönyvre pillantva a szemem sarkából, elkezdtem jegyzetet készíteni, amivel később elő tudja hívni a lényeget.

Mr Kováts

Szemem sem rebbent, mikor úgy kezdődött a mondat, hogy "azt hallottam". A portrék, diákok, sőt, még a tanárok is hajlamosak voltak a pletykára már abban az időben is, mikor még én jártam ide, kékként. Ez azóta sem változott, a dolgok nagy része hozzám is visszajutott, csak ha lehet, addig hatszor-hétszer megcsavarták, mindig teljesen más volt az eredeti történet.
- Iiiigen, mondhatjuk, ez lenne az egyik egyetemi szakom. De nem kell ám mindent elhinni, amit a kastélyban pletykálnak... Lehet tőlem kérdezni is, általában készségesen válaszolok. - horkantam fel, hogy megelőzzem a kétségeket erről a frontról. Mert ugye az a baj az itteni pletykákkal, hogy a többségük cseppet sem mondható kedvesnek vagy hízelgőnek. Általában igen rosszindulatúak és néha még tényleg galibát is okoznak.
No, de lassan napirendre tértünk a magánéleti gondok felett és próbálta nagyjából elmagyarázni, mivel is van a gond. Kissé hebegős-habogósan ment, láttam, hogy ideges is miatta, de nem akartam még inkább zavarba hozni, hiszen nem az én órámon voltunk. Azért jöttem, hogy segítsek neki.
- Segáz, helyrerakjuk nagyjából a problémát, nem kell ezen idegeskedni - legyintettem, egy félmosollyal a szám sarkában. Már ez is jóval több volt, mint amit tanárként meg szoktam engedni magamnak a diákok előtt.
Nagyjából vázoltam, hogy mi is a kísérlet neve és a lényege, eddig azt hiszem nem is akadt probléma. Aztán a "pártfogoltam" elém terjesztette a problémát, hogy ő leginkább azt nem érti, hogyan is zajlott a folyamat, mert a tankönyvben hosszan volt leírva. Az alsó ajkam rágcsálva fojtottam el a kuncogást, miközben magam elé húztam a könyvet.
- Anno én is ezt próbáltam elhitetni magammal, kevés sikerrel... - jeleztem, hogy hát ezzel nincs is semmi gond, majd a papírt kihúztam a könyv alól és az ujjaimmal doboltam az asztallapon elgondolkozva, hogyan is lehetne ezt a leginkább összefoglalni.
- A lényege az volt, hogy egyszerre két ember vett részt a kísérletben. Egy, aki a tanár szerepét kapta meg, illetve egy színész, aki a tanítványt játszotta el. Természetesen a tanár szerepét kapó alany nem tudott róla, hogy a másik fél színész. - Mivel a meccsek előtt is gyakran szoktunk rajzot alkalmazni a taktikai megbeszéléseken, szinte akaratlanul is készítettem egy apró vázlatot, amin jelöltem, hogy hol van az egyik és hol a másik. - A "tanító" egy szobában ül, ahol kapcsolók vannak, míg a "tanítvány" itt, az üvegfal másik oldalán, egy "villamosszékben". A "tanító" feladata az, hogy ha egy általa feltett kérdésre rossz válasz érkezik, akkor egyre erősödő áramütésekkel büntessék az alanyt. Még mindig érthető nagyjából minden?
A pillantásom többször is a mellettem ülő fiúra vetettem, hogy bizonyos lehessek benne, nem vesztette el a fonalat és én sem bonyolódtam bele túlságosan.

Mr Kováts

Igaz, hogy nem arra szerződtem le az iskolával, hogy majd különórákat tartok diákoknak, erről szó sem volt, pláne nem olyan tárgyakból, amiket nem tanítok... de! Ha már egyszer személyesen vette a fáradtságot, hogy megkérjen rá, gondolom elég fontos lehet neki a dolog ahhoz, hogy tényleg tegyen is valamit az ügy érdekében.
Rövid időn belül bele is fogtam a szituáció elmagyarázásához, mert hát, minél előbb érti meg, annál előbb dobhatjuk ezt a rettenetes beszélgetési témát. Nem, mintha nem akarnék segíteni, de ki akar órákon kívül is még pluszba tanulni? Én legalább csak olyat hallok egész nap, ami nekem tetszik. Ő nem.
Néha megerősítésként a kis vörösre pillantottam, majd ha úgy láttam, minden rendben van, akkor folytattam a magyarázást.
- Örülök, ha tudok segíteni... - mosolyodtam el halványan, de aztán el is fojtottam, mert nem kell rögtön túlzásokba esni. Kissé fel szerette volna pörgetni a tempót, nekem pedig nem volt ellenemre a dolog, szóval nagyjából igyekeztem összerakni fejben, hogy miről is volt szó még ezen az előadáson nálunk. - Nem, nem, nincs baj, csak kell egy kis idő, mire kapcsolok, hogy melyik anyagrész mihez tartozott. 4 alappillér? Itt azokról volt szó, hogy természetes döntési pontok hiánya, felügyelet, áttételek, ideológiai igazolás?
A hangom és az arcom is egy kissé kérdő volt, mert hirtelen nem voltam biztos benne, hogy jó dolog ugrott-e be. Hülyeséget meg nem akartam mondani, elvégre mégis a segítségemet kérte, nem, hogy belezavarjam.