A tanulószobába lépve hirtelen tompa csend vesz körbe, mintha egy láthatatlan buborékba léptél volna bele, amely kizárja a felesleges zajt. Az első néhány pillanat után azonban a füledet szorító némaság kellemessé válik, hiszen a leghatékonyabban így lehet jegyzetelni és memorizálni a tananyagot.
A halványkékre festett falak mentén végig szellős könyvespolcok vannak rögzítve szemmagasságban. Találsz itt minden jót. Balra az egyik polcon egy termetes pennatartóban különböző méretű pennák a feledékenyeknek, kicsivel arrébb pergamentekercsek a kapkodóknak, valamint fekete, kék és piros tinta azoknak, akik 'épp most fogytak ki' minden tintaféléből. A tágas ablak párkánya elég széles ahhoz, hogy pihenésképpen el lehessen ücsörögni két komolyabb feladat között. Az ablak előtt kényelmes zöld fotelok és barna babzsákok vannak, nem sokkal arrébb - kicsit közelebb az ajtó melletti könyvespolcokhoz -, pedig kényelmes székek egy szép, de puritán díszítésű asztal körül mindazoknak, akik nem szeretnek összekucorodva írni.
A hely szelleme nagyon hívogató. Nincs olyan nagy nyüzsgés, mint a könyvtár egyes részlegeiben, sem a klubhelyiségekben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=63915#post63915][b]Pethő Abigél - 2013.02.16. 14:51[/b][/url]

Ma végre rávettem magam, hogy készüljek a vizsgáimra. Vagyis Arnold vett rá, és ő volt az, aki leszidott, amiért a múltkor nem is a könyvtárban kötöttem ki, mikor pedig odaindultam. Aztán ő mondta azt is, hogy már vizsgaidőszak van, szóval nem ártana, ha ma tényleg tömnék egy kis tudást a fejembe. Igaza volt, így elhatároztam, ma semmi sem tántoríthat el! Fogtam a könyveimet, bepakoltam egy táskába, hogy a kezeim szabadon maradjanak. Kellettek, hogy befoghassam félig a szemeimet, és így ne lássak meg semmit, ami elterelhetné a figyelmem.
A könyvtár helyett most a tanulószoba felé indultam, kizárva annak a lehetőségét, hogy egy könyv véletlenül elkezd nekem suttogni, elérve ezzel azt, hogy leveszem a helyéről, és inkább azt olvasgatom, mint a jegyzeteimet.
Párszor megfordultam már itt, így nem fogadott semmi újdonság, ahogy beléptem a terembe. Gyorsan egy asztalhoz siettem, kezeim még mindig a szemeim előtt voltak, s csak akkor engedtem le őket, mikor már leültem a székre. Huh, ezt megúsztam. Büszkén húztam ki magam, mint aki valamilyen hőstettet hajtott végre, vagy valami hasonló.
Előszedtem a könyveket a táskából. Aztán oldalra pillantottam, és rájöttem, mégis fel kell állnom. A következő öt percben pennákat válogattam, s miután megtaláltam a tökéleteset, azt kellett eldöntenem, milyen színű tintával akarok írni. Végül a kékre esett a választásom. A pergamenek beszerzése után pedig tényleg nem volt más kifogásom a tanulás odázására. Megadóan sóhajtottam, ismét leültem, kinyitottam a könyvet, és a betűk fölé hajoltam.
Uncsi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=63927#post63927][b]Pethő Abigél - 2013.02.16. 15:43[/b][/url]

A betűk hirtelen elkezdtek furán mozogni. Körtáncot jártak, majd hullámokat rajzoltak, néha egy-egy betű direkt kilógott a sorból, hogy magánakcióba kezdjen. Nevetve figyeltem az a-k, j-k, h-k kergetőzését, szegény a-nak esélye sem volt. A p hirtelen szárnyakat növesztett, hogy átrepülhessen a szomszédos lapra, az f pedig egyre jobban erősködött, hogy fordítson egy oldalt. Kíváncsian néztem, vajon sikerül-e neki, vagy az én segítségemre is szükség lesz.
Ekkor azonban hirtelen kivágódott az ajtó, amire én ijedten hátrahőköltem. Mi történhetett?
Alex rohant be, majd gyorsan le is zárta maga mögött az ajtót. Meglepetten pislogtam rá, fogalmam sem volt, mi üthetett belé. Biztos a vizsgák miatt ilyen ideges, ő is menekül a tanulnivaló elől? Szó szerint. Jót derültem ezen az ötleten, Alex pedig észrevett, és felém sietett, és leült szembe velem. Nagy szemekkel néztem rá.
Figyelek persze - ezt csak bólogatással jeleztem, nem szavakkal. S miközben a fiú beszélt, azon tűnődtem, mi lehet olyan furcsa rajta? Valami nem megszokott volt vele, ennyit tudtam. Talán más ruhában van, mint eddig szokott? Nem. Nem tudom.
- Rövidebb lett a hajad? - Böktem ki végül az egyik lehetséges változást, miközben kissé oldalra döntöttem a fejem. Aztán persze a szavai is eljutottak lassan az agyamig, most, hogy már nem kellett gondolkoznom, mi furcsa van Alexen.
- Szörnyek? - Dőltem oldalra, hogy kilássak a fiútól. És tényleg! Az ajtó nem bírta már sokáig, valami hatalmas dörömbölt rajta, és mindenáron be akart jönni.
- Biztos vagy benne, hogy gonosz szörnyekről van szó, és nem kedvesekről? - Pillantottam ismét a fiúra, amolyan kioktatóan, hogy nem minden szörny gonosz ám! Időközben pedig felálltam az asztaltól, s lassan az ajtó felé lépdeltem. A dörömbölés hirtelen abbamaradt. Kérdőn tekintettem vissza Alexre, amikor hirtelen az ajtó kivágódott, és egy hatalmas, fekete, sárgaszemű tengeri kígyó nézett velem szembe. Ledermedtem. Sikítani akartam, de nem tudtam. Helyette befogtam a szemeim, és vártam, hogy legyen valami. A kígyó azonban, mielőtt még elért volna hozzám, hirtelen ezernyi buborékká változott, amik ellepték a szobát. Soha nem láttam még ennyi buborékot egyszerre!
Még időnk sem volt rendesen elámulni a szappangömbökön, mikor is az egyik elérte a földet, egy hatalmas robajjal megnyílt a padló. Reméltem, hogy Alex idejében elugrik onnan. A nyuszi pedig, aki mellettem futott el, majdnem feldöntött. Nyuszi Úr egy héten kétszer? Szupi!
- Kövessük a nyuszit, kövessük a nyuszit! - Mutogattam izgatottan a lyukban eltűnő fehérségre, Alexre pillantva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=63995#post63995][b]Pethő Abigél - 2013.02.16. 19:04[/b][/url]

A fiú "Ugrunk?" kérdésére gondolkozás nélkül bólintottam, és ugyanebben a pillanatban meg is fogtam a kezét. Anélkül, hogy elgondolkodtam volna a tényen, hogy én most megfogom valakinek a kezét!
Az ugrás mókás volt. Az elején azt hittem, hogy ott ragadunk a levegőben, mert hirtelen megálltunk, de aztán hipergyorsasággal elkezdtünk zuhanni. Nem számoltam, mennyi ideig tarthatott ez így, jobban érdekeltek a mellettünk elsuhanó mindenféleségek. A traktort megcsodáltam, hiába láttam már ilyet. A virágoskertből pedig akartam szakítani egy szép virágot, tulipánt, ám túl messze voltam tőle, és végül nem sikerült a művelet. Azért nem bánkódtam, így is elámultam a sok mindenen, ami felénk száguldott, és amit sikerült mindig kikerülnünk. Néha az utolsó pillanatokban. De nem féltem, ettől volt izgalmas az egész!
Végül huppantunk. Majd pattantunk. Majd újból huppantunk. Egy hatalmas répakupacra. Nevettem Alex megjegyzésére, miszerint a spájzban vagyunk, majd elkezdtem valahogy lekecmeregni a kupac tetejéről. Ez igazából csak úgy ment, ha ülve maradtam, meglöktem magam, és lecsúsztam, egészen az aljáig. S amíg Alex is ugyanígy, vagy másképp csinált, én ajtót kerestem, vagy valamit, amin keresztül kijuthatunk innen, és megkereshetjük a nyuszit. Körbe, körbejártam, közben néha megbotlottam egy-egy gumirépában, amik a kupac szélén feküdtek. Csak nem találtam egy ajtót, de egy ablakot sem! Aztán valami elvakított egy pillanatra. A kezem a szemem elé tettem, és felpillantottam. Ahonnan az előbb érkeztünk, ott most felhőket, és a napot láttam.
Remélem, Alex épp most ért le, ugyanis most mászhatunk vissza!
- Felfelé! - adtam ki az utasítást, és mászni kezdtem. Talán, a fiú is ugyanígy tett. Nem volt olyan egyszerű, mivel nem volt nagyon mibe kapaszkodni, és a gumirépák is folyton lefelé gördültek, meg csúsztak. De nagy nehezen kikászálódtam a felszínre.
Aztán jól elcsodálkoztam. Egy hajón találtam magam. A zászlóra pillantva pedig rájöttem, hogy ez bizony egy kalózhajó! Mondjuk lehet ezt kitalálhattam volna a kampókezű, félszemű kapitányról is, aki épp előttünk állt, morcosan, mögötte a fegyveres legénységével. Ajjaj!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=64334#post64334][b]Pethő Abigél - 2013.02.17. 10:21[/b][/url]

Alexnyuszi

Félénken néztem a mogorván vigyorgó, vagyis inkább vicsorgó kapitányra. Nem volt kellemes látvány, kivéve a papagáj a vállán. Ő aranyos volt. Csak nem élt. Mármint, nem volt halott. Csak plüss. Az is igaz, hogy ismertem plüssöket, akik tudtak beszélni, mozogni. Erre a gondolatomra a papagáj hirtelen felém fordította a fejét. Na ugye, mondtam.
Nem volt időm a madárra figyelni. Az ádáz banditák vacsoráról beszéltek, és biztosan nem arra értették, hogy meghívnak minket egy kellemes vacsorára. Erre a gondolatra kordult egyet a gyomrom. Aztán valami nyusziról is beszéltek, amit nem értettem. Aztán arra gondoltam, biztosan ők fogták el Nyuszi Urat, ezért nem találtuk meg őt a réparaktárban. Ez esetben ki kell őt szabadítani!
Alex furán beszélt a hátam mögül, s csak akkor vettem észre, mi is a helyzet, mikor maga felé húzott, hogy meneküljünk már.
- Naháát, Nyuszi Úr! - kerekedtek el a szemeim, és el is feledkeztem volna a vérünket áhító banditákról, ha nem kezdtek el volna hangosan veszekedni, akkor mégis kié lesz a nyuszi, és kié leszek én.
Ezt kihasználva felpattantam Alexre, a nyuszira... AlexNyuszi Uraságra, aki aztán villámgyorsan elvitt minket a hajó egyik oldaláig. Ahogy körbenéztünk, csak vizet láttunk magunk körül. Na meg a vacsorájukat követelő dühös tömeget a hátunk mögül.
Hirtelen ötletem támadt, ami talán ésszerű is volt ebben a pillanatban.
- Ugorjunk a vízbe! - mutattam lefelé a nyuszinak. Ha neki nem volt jobb ötlete, akkor így is tettünk.
Ahogy a víz ellepett minket különös dolog történt. Velem legalábbis. Alexről nem nyilatkozhatok, mert azzal voltam elfoglalva, én milyen változáson megyek épp keresztül. A ruháim eltűntek, helyettük kaptam egy kagylós felsőrészt, és egy uszonyt, a hajamba pedig gyöngyöket. Nahááát! Egyszerre nem éreztem késztetést arra, hogy levegőért kapkodjak. Teljesen természetes volt, hogy a víz alatt is ugyanúgy közlekedem, ahogy az előbb a felszínen.
Körénk sellők gyűltek, kíváncsian, mosolyogva, kezet nyújtva felénk. Én elfogadtam az egyikük kezét, s mikor megfogtam azt, ő gyorsan elhúzott, és együtt úsztunk. Ők biztosan tudták, merre igyekszünk.
Nem gondoltam, hogy valaha tagja lehetek a sellőtársadalomnak, de most az voltam. Ez pedig azt jelenti, hogy semmi sem lehetetlen. Ám!
Reméltem, hogy Alex, valamilyen formában, de jön velünk.
Pár percnyi úszkálás után egy gyönyörű, korallokkal tarkított palotához értünk. Biztos itt lakik a sellőkirály!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=64424#post64424][b]Pethő Abigél - 2013.02.17. 13:01[/b][/url]

Időközben elhagytak minket sellőtársaink, ők hátramaradtak és úgy figyelték, ahogy átússzuk a palota küszöbét. Mostanra már Alex is mellém ért, így láthattam, hogy ő is ugyanazon a változáson esett keresztül mint én. Azért azt kicsit sajnáltam, hogy eltűnt őnyuszisága.
Érdeklődve tekintettem körbe az előtérben, majd, ahogy észrevettem, hogy Alex máris az egyik ajtóhoz úszott, én is követtem a példáját. A teremben mindenféle könyvek úszkáltam körülöttünk, amit mókásnak találtam. Amíg a fiú belepillantott egy-egy könyvbe, addig én szlalomoztam közöttük. Hol gyorsabban, hol lassabban ment ez.
Aztán eszembe jutott egy jó kis ötlet. Rögtön visszalubickoltam Alexhez, hogy vele is megoszthassam ezt.
- Versenyezzünk, ki úszik gyorsabban! - vetettem fel azonnal az ötletet. Majd körbenéztem, meddig lehetne elúszni, mit kellene elérni ahhoz, hogy győztest kiálthassunk ki. Aztán megpillantottam! Volt egy könyv, ami nem lebegett, mint ahogy a többiek tették. Ez a könyv nagyobb is volt, sokkalta. Egy állványon állt, ha jól láttam, fekete borítóval kötött, és valami díszítés is volt a közepén.
- Addig a furcsa könyvig kell úszni, aki előbb megérinti, az nyer! - tettem hozzá, arra se figyelve, hogy Alex végül beleegyezett-e a versenybe. Én rajthoz álltam.
- Háromra... vagyis nem. Az "és"-re. Elszámolok háromig, aztán mondok egy "és"-t... akkor indulhatunk. - reméltem, Alex nem hitte azt ebből, hogy hülyének nézem, de csak biztos akartam lenni abban, hogy jókor indulunk el mindketten. Az ilyennél mindig szokott probléma lenni.
- Egy... kettő... háá-háá-három, és! - azonnal úszni kezdtem, szélsebesen. Még futni sem tudtam ilyen gyorsan. Tekintetem csak a könyvön tartottam, így nem tudtam, Alex hol jár épp.
Akkor még nem tudtam, amit később igen. Egyikünk mindenképp megérintette a könyvet, lehet mindketten. Ez nem is volt kérdéses. Ám, ami utána történt! A könyv az érintés hatására egyre nagyobb fekete örvénnyé változott, ami minden könyvet beszippantott maga körül. Vajon mi elég erősek voltunk ahhoz, hogy megkapaszkodjunk valamiben, amíg az örvény elcsendesül? Vagy nincs mit tenni, hagyni kell, hadd sodorjon az áramlat, hátha az egy újabb világba visz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=376&post=64723#post64723][b]Pethő Abigél - 2013.02.17. 19:43[/b][/url]

Végül olyannyira elhúztam Alextől, hogy nekem sikerült előbb célba érnem. Én érinthettem meg a könyvet. Rossz ötlet volt! Ahogy ujjaim hozzáértek a fekete könyv borítójához, hirtelen hatalmas örvény alakult ki.
Annyi időm még volt, hogy megkapaszkodjak az állványba, s egy ideig sikerült is tartanom magam. Könyvek repültek el mellettem, egy-kettő el is talált, amire egy "aú" felkiáltással válaszoltam. Hallottam Alexet, ahogy kiabál nekem, és amikor épp nem repült felém egy könyv, láttam is, hogy valami székben ült. És az a szék nagyon ismerős volt nekem.
Nem bírtam tovább tartani magam. Az ujjaim lecsúsztak az állványról, én pedig egyenesen az örvény belsejébe repültem. Ott pedig még mindig hallottam Alex hangját, egyre hangosabban.

- Mi, mi... ? - emeltem fel a fejem a könyvről. Aúcs. Azt hiszem, elfeküdtem a nyakamat. Értetlenül néztem Alexre, majd körbepillantottam. Kerestem a lyukat a padlón. Nem volt ott. A betört ajtó...? Nem, az ajtó is a helyén volt. Se kalózok, se sellők. Lehajoltam, de a várt uszony helyett a lábaimat láttam. A betűk - egyenesedtem fel, s a kinyitott könyvemre pillantottam. Nem mozdultak. Azért megböködtem őket, hátha csak elfáradtak, és egy kis noszogatásra volt szükségük. Hittem, hogy ha a betűket mozgásra bírhatom, folytatódhat az iménti történet. De semmi.
Csalódottan sóhajtottam. Be kellett vallanom magamnak, hogy az iménti sok-sok kalandot csak álmodtam. Ajj. Aztán ismét Alexre pillantottam, s hirtelen bevillant egy kép az álomból.
- Nyuszi Úr! - jelentettem ki mosolyogva, és egy pillanat erejéig sikerült is nyuszifüleket képzelnem Alex fejére. Ezen is jót derültem, majd zavarodottan elkaptam tekintetemet a fiúról, és ismét a teleírt lapokra összpontosítottam. Vagy legalábbis úgy tettem.