36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyMásodik emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Pethő Abigél
INAKTÍV


Abékaimádó :3 | ÁdiFeleség <3
offline
RPG hsz: 91
Összes hsz: 1939
Írta: 2013. február 16. 14:51 | Link

Alex

Ma végre rávettem magam, hogy készüljek a vizsgáimra. Vagyis Arnold vett rá, és ő volt az, aki leszidott, amiért a múltkor nem is a könyvtárban kötöttem ki, mikor pedig odaindultam. Aztán ő mondta azt is, hogy már vizsgaidőszak van, szóval nem ártana, ha ma tényleg tömnék egy kis tudást a fejembe. Igaza volt, így elhatároztam, ma semmi sem tántoríthat el! Fogtam a könyveimet, bepakoltam egy táskába, hogy a kezeim szabadon maradjanak. Kellettek, hogy befoghassam félig a szemeimet, és így ne lássak meg semmit, ami elterelhetné a figyelmem.
A könyvtár helyett most a tanulószoba felé indultam, kizárva annak a lehetőségét, hogy egy könyv véletlenül elkezd nekem suttogni, elérve ezzel azt, hogy leveszem a helyéről, és inkább azt olvasgatom, mint a jegyzeteimet.
Párszor megfordultam már itt, így nem fogadott semmi újdonság, ahogy beléptem a terembe. Gyorsan egy asztalhoz siettem, kezeim még mindig a szemeim előtt voltak, s csak akkor engedtem le őket, mikor már leültem a székre. Huh, ezt megúsztam. Büszkén húztam ki magam, mint aki valamilyen hőstettet hajtott végre, vagy valami hasonló.
Előszedtem a könyveket a táskából. Aztán oldalra pillantottam, és rájöttem, mégis fel kell állnom. A következő öt percben pennákat válogattam, s miután megtaláltam a tökéleteset, azt kellett eldöntenem, milyen színű tintával akarok írni. Végül a kékre esett a választásom. A pergamenek beszerzése után pedig tényleg nem volt más kifogásom a tanulás odázására. Megadóan sóhajtottam, ismét leültem, kinyitottam a könyvet, és a betűk fölé hajoltam.
Uncsi.
Utoljára módosította:Pethő Abigél, 2013. február 16. 14:53
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2013. február 16. 15:09 | Link

Abi

Lélekszakadva vágom ki a tanulószoba ajtaját. Máshová nem menekülhetek, ez esett csak útba. Milyen dolog már meghalni egy ilyen helyen?! Egy tanulószobában! Nem lehetett volna a játékteremben, vagy valami?! Amint beérek, becsapom magam mögött az ajtót és teljes súlyommal (ez kábé hetven kilogrammot jelent, nem vagyok birkózó alkat) nekinehezkedem, hogy visszatartsam a dolgokat, amik jönnek. Alig kapok levegőt az eszeveszett sprinttől, amit levágtam idáig.
Még nem értek be, legalábbis az ajtó mozdulatlan marad mögöttem, nem akar senki betörni rajta. Egyelőre.
Ekkor fedezem fel, hogy más is van itt rajtam kívül. Abi az egyik asztalnál ül, és tanul valamit. Legalább nem egyedül nyiffanunk ki. Előveszem a pálcám, és Colloportust alkalmazok a záron. Nem teszem el a fegyvert, hogy ha ez sem tartja vissza őket, készen álljak a válaszra. Remegő lábakkal sétálok oda a lányhoz, és leülök a vele szemben lévő székre.
- Nagyon figyelj, Abi - lihegem neki. Úgy vettem észre az együtt töltött idő alatt, hogy ez elég nagy kérés tőle, hiszen Abigél nem az a fajta, aki sokáig bírna egy dologra koncentrálni.
- Ne ijedj meg, de egy falkányi szörnyeteg szabadult el a kastélyban, engem követnek. Egyelőre kizártam őket, de kétlem, hogy útjukat állná egy egyszerű faajtó. Muszáj összedolgoznunk és megállítanunk őket, ha nincs valami menekülési útvonalad innen.
Hozzászólásai ebben a témában

Pethő Abigél
INAKTÍV


Abékaimádó :3 | ÁdiFeleség <3
offline
RPG hsz: 91
Összes hsz: 1939
Írta: 2013. február 16. 15:43 | Link

Alex


A betűk hirtelen elkezdtek furán mozogni. Körtáncot jártak, majd hullámokat rajzoltak, néha egy-egy betű direkt kilógott a sorból, hogy magánakcióba kezdjen. Nevetve figyeltem az a-k, j-k, h-k kergetőzését, szegény a-nak esélye sem volt. A p hirtelen szárnyakat növesztett, hogy átrepülhessen a szomszédos lapra, az f pedig egyre jobban erősködött, hogy fordítson egy oldalt. Kíváncsian néztem, vajon sikerül-e neki, vagy az én segítségemre is szükség lesz.
Ekkor azonban hirtelen kivágódott az ajtó, amire én ijedten hátrahőköltem. Mi történhetett?
Alex rohant be, majd gyorsan le is zárta maga mögött az ajtót. Meglepetten pislogtam rá, fogalmam sem volt, mi üthetett belé. Biztos a vizsgák miatt ilyen ideges, ő is menekül a tanulnivaló elől? Szó szerint. Jót derültem ezen az ötleten, Alex pedig észrevett, és felém sietett, és leült szembe velem. Nagy szemekkel néztem rá.
Figyelek persze - ezt csak bólogatással jeleztem, nem szavakkal. S miközben a fiú beszélt, azon tűnődtem, mi lehet olyan furcsa rajta? Valami nem megszokott volt vele, ennyit tudtam. Talán más ruhában van, mint eddig szokott? Nem. Nem tudom.
- Rövidebb lett a hajad? - Böktem ki végül az egyik lehetséges változást, miközben kissé oldalra döntöttem a fejem. Aztán persze a szavai is eljutottak lassan az agyamig, most, hogy már nem kellett gondolkoznom, mi furcsa van Alexen.
- Szörnyek? - Dőltem oldalra, hogy kilássak a fiútól. És tényleg! Az ajtó nem bírta már sokáig, valami hatalmas dörömbölt rajta, és mindenáron be akart jönni.
- Biztos vagy benne, hogy gonosz szörnyekről van szó, és nem kedvesekről? - Pillantottam ismét a fiúra, amolyan kioktatóan, hogy nem minden szörny gonosz ám! Időközben pedig felálltam az asztaltól, s lassan az ajtó felé lépdeltem. A dörömbölés hirtelen abbamaradt. Kérdőn tekintettem vissza Alexre, amikor hirtelen az ajtó kivágódott, és egy hatalmas, fekete, sárgaszemű tengeri kígyó nézett velem szembe. Ledermedtem. Sikítani akartam, de nem tudtam. Helyette befogtam a szemeim, és vártam, hogy legyen valami. A kígyó azonban, mielőtt még elért volna hozzám, hirtelen ezernyi buborékká változott, amik ellepték a szobát. Soha nem láttam még ennyi buborékot egyszerre!
Még időnk sem volt rendesen elámulni a szappangömbökön, mikor is az egyik elérte a földet, egy hatalmas robajjal megnyílt a padló. Reméltem, hogy Alex idejében elugrik onnan. A nyuszi pedig, aki mellettem futott el, majdnem feldöntött. Nyuszi Úr egy héten kétszer? Szupi!
- Kövessük a nyuszit, kövessük a nyuszit! - Mutogattam izgatottan a lyukban eltűnő fehérségre, Alexre pillantva.
Utoljára módosította:Pethő Abigél, 2013. február 16. 15:46
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2013. február 16. 16:18 | Link

Abi

- Igen, rövidebb, tetszik? - kérdezem tőle. Nem emlékszem konkrétan, hogy levágattam volna a hajam, de nekem is feltűnt, hogy nem lóg annyira a szemembe.
Aztán észbe kapok, hogy tán nem ez a legmegfelelőbb hely ennek megbeszélésére, hiszen már megkezdődött a dörömbölés, és az ajtó lassan kiszakad a helyéből. Próbálom a tekintetemmel sürgetni Abit, hogy indítsa már be az agykerekeit, és adjon pozitív választ az előadott mondókámra, viszont a kérdése meglep.
- Őőő - szavakat sem találok. - Abból tippeltem, hogy egyszer csak megindult felém, hörgött és elkezdett követni.
Végül is, ha ez valami külföldi szörnyeteg, nem feltétlenül az ártó szándék jele.
Abi úgy döntött, megnézi, mi ez a dolog, én pedig résen vagyok, hogy varázsolhassak, ha baj történik. A nyitott ajtón tényleg egy szörnyeteg kúszik be, és - na tessék, igazam volt - egyáltalán nem tűnik kedvesnek. Látom, ahogy támad, meg kell védenem a lányt, aki még a pálcáját sem vette elő. Felpattanok ültő helyemből, nyitnám a szám, hogy átkot szórjak a lényre, de az hirtelen szappanbuborékokká robban szét. Ámulva bámulom a színes gömböket. Ez még nem elég a hirtelen történésekből, a padló megnyílik a terem közepén. Úgy hátrálok, ahogy a rés terjed. Végül nagyobbacska átmérőjű gödör tátong a lábunk előtt, amiben egy fehér nyúl tűnik el. Ismerős ez a szitu, csak azt nem tudom, honnan. Lenézek a mélybe, de nem látom az alját, túl sötét. Viszont osztom Abi nézeteit.
- Ugrunk? - kérdem és felé nyújtom a kezem.
Egyszerre hagyja el lábunk a talajt, pár pillanatra megállunk lebegésben a gödör fölött, majd extra sebességgel kezdünk zuhanni. Már percek óta zuhanunk, de még mindig nem érünk le. Azzal kéne foglalkoznom, hogy megbánom a bűneimet, mert tuti, hogy szétplaccsanok a gödör alján, de a földalatti hálózat építői a szórakoztatásunkról is gondoskodtak; ne uncsizzon a nép zuhanás közben! Zongora, családi fotók idegen emberekkel, egy traktor, egy virágoskert, ilyesmik suhannak el mellettünk. Igyekeznünk kell kikerülni őket esés közben - mintha annyira kontrollálni tudnánk a dolgot -, és ez valahogy minden alkalommal sikerül is.
Vagy negyedórányi zuhanás után - én legalábbis annyinak éreztem - egy hatalmas kupac répára érkezünk, amik mintha gumiból lennének, visszapattanunk róluk egy pár métert, hogy aztán puhán érkezzünk rájuk. Élünk!
- Azt hiszem, a spájzban vagyunk - mondom a nyúlra utalva, aki után lejöttünk ide. Mellesleg az állat nincs sehol, ahogy körbenézek.
Hozzászólásai ebben a témában

Pethő Abigél
INAKTÍV


Abékaimádó :3 | ÁdiFeleség <3
offline
RPG hsz: 91
Összes hsz: 1939
Írta: 2013. február 16. 19:04 | Link

Alex

A fiú "Ugrunk?" kérdésére gondolkozás nélkül bólintottam, és ugyanebben a pillanatban meg is fogtam a kezét. Anélkül, hogy elgondolkodtam volna a tényen, hogy én most megfogom valakinek a kezét!
Az ugrás mókás volt. Az elején azt hittem, hogy ott ragadunk a levegőben, mert hirtelen megálltunk, de aztán hipergyorsasággal elkezdtünk zuhanni. Nem számoltam, mennyi ideig tarthatott ez így, jobban érdekeltek a mellettünk elsuhanó mindenféleségek. A traktort megcsodáltam, hiába láttam már ilyet. A virágoskertből pedig akartam szakítani egy szép virágot, tulipánt, ám túl messze voltam tőle, és végül nem sikerült a művelet. Azért nem bánkódtam, így is elámultam a sok mindenen, ami felénk száguldott, és amit sikerült mindig kikerülnünk. Néha az utolsó pillanatokban. De nem féltem, ettől volt izgalmas az egész!
Végül huppantunk. Majd pattantunk. Majd újból huppantunk. Egy hatalmas répakupacra. Nevettem Alex megjegyzésére, miszerint a spájzban vagyunk, majd elkezdtem valahogy lekecmeregni a kupac tetejéről. Ez igazából csak úgy ment, ha ülve maradtam, meglöktem magam, és lecsúsztam, egészen az aljáig. S amíg Alex is ugyanígy, vagy másképp csinált, én ajtót kerestem, vagy valamit, amin keresztül kijuthatunk innen, és megkereshetjük a nyuszit. Körbe, körbejártam, közben néha megbotlottam egy-egy gumirépában, amik a kupac szélén feküdtek. Csak nem találtam egy ajtót, de egy ablakot sem! Aztán valami elvakított egy pillanatra. A kezem a szemem elé tettem, és felpillantottam. Ahonnan az előbb érkeztünk, ott most felhőket, és a napot láttam.
Remélem, Alex épp most ért le, ugyanis most mászhatunk vissza!
- Felfelé! - adtam ki az utasítást, és mászni kezdtem. Talán, a fiú is ugyanígy tett. Nem volt olyan egyszerű, mivel nem volt nagyon mibe kapaszkodni, és a gumirépák is folyton lefelé gördültek, meg csúsztak. De nagy nehezen kikászálódtam a felszínre.
Aztán jól elcsodálkoztam. Egy hajón találtam magam. A zászlóra pillantva pedig rájöttem, hogy ez bizony egy kalózhajó! Mondjuk lehet ezt kitalálhattam volna a kampókezű, félszemű kapitányról is, aki épp előttünk állt, morcosan, mögötte a fegyveres legénységével. Ajjaj!
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2013. február 16. 22:32 | Link

Abi

Először csodálkoztam, hogy hol lehet az állat, amikor semmiféle kiút nincs ebből a gödörből, de aztán, amikor felvettem az egyik répát, és hatalmas metszőfogaimmal beleharaptam, majd csámcsogva rágcsálni kezdtem, rájöttem, hogy én magam vagyok a nyúl! Ugyanaz a nadrág, ugyanaz az ing, a szemüveg is megvolt, épp csak szőrös fehér mancsaim, nagy fogaim és hosszú füleim lettek. Ez utóbbi nagyon is jól jött, mert sokkal jobban hallottam velük.
Abi ekkor már mászott felfelé a répadombomon, valószínűleg ezért nem jött rá, hogy már rég megtalált engem - mármint a nyulat -, hiszen itt vagyok lent. Mmmh, isteni ez a répa! Párat még felvettem a kupacból, és zsebem mélyére süllyesztettem. Jó lesz uzsinak.
Azon tűnődtem, a retekkamrámat is ellenőrizni kéne, mert az a semmirekellő mókus mindig elhordja a készletemet.
Léptem egyet a titkos kapu felé, ami átvinne az ínycsiklandó retkeimhez, de hosszú nyúltappancsaim hajópadlón koppantak a következő pillanatban.
- A vacsora! - röhögött otrombán a fél lábára fa kalóz. A jobb lába volt fából, a bal keze pedig fémkampóban végződött.
- Mennyire közhelyes - morogtam, ami kicsit nehezen ment, mert (azon kívül, hogy hivatalosan a nyúlfelépítésem nem éppen beszédre lett hangolva) a fogaim kényelmetlenül kilógtak a számból.
- Enyém a nyúl! - vihogott egyik talpnyalója a jobb oldalán.
- Enyém meg a lány - vágta rá rögtön a másik oldalán lévő szakadt fickó, és megindultak felénk.
- Ülj a hátamra, gyorsan! - rángatom meg társam ruháját, és legörnyedek, hogy könnyen felpattanhasson. Ha megteszi, amit kértem, szélsebesen eliramodok vele együtt a tat irányába a kalózokat kikerülve, ha nem, egyedül inalok el.
Hozzászólásai ebben a témában

Pethő Abigél
INAKTÍV


Abékaimádó :3 | ÁdiFeleség <3
offline
RPG hsz: 91
Összes hsz: 1939
Írta: 2013. február 17. 10:21 | Link

Alexnyuszi

Félénken néztem a mogorván vigyorgó, vagyis inkább vicsorgó kapitányra. Nem volt kellemes látvány, kivéve a papagáj a vállán. Ő aranyos volt. Csak nem élt. Mármint, nem volt halott. Csak plüss. Az is igaz, hogy ismertem plüssöket, akik tudtak beszélni, mozogni. Erre a gondolatomra a papagáj hirtelen felém fordította a fejét. Na ugye, mondtam.
Nem volt időm a madárra figyelni. Az ádáz banditák vacsoráról beszéltek, és biztosan nem arra értették, hogy meghívnak minket egy kellemes vacsorára. Erre a gondolatra kordult egyet a gyomrom. Aztán valami nyusziról is beszéltek, amit nem értettem. Aztán arra gondoltam, biztosan ők fogták el Nyuszi Urat, ezért nem találtuk meg őt a réparaktárban. Ez esetben ki kell őt szabadítani!
Alex furán beszélt a hátam mögül, s csak akkor vettem észre, mi is a helyzet, mikor maga felé húzott, hogy meneküljünk már.
- Naháát, Nyuszi Úr! - kerekedtek el a szemeim, és el is feledkeztem volna a vérünket áhító banditákról, ha nem kezdtek el volna hangosan veszekedni, akkor mégis kié lesz a nyuszi, és kié leszek én.
Ezt kihasználva felpattantam Alexre, a nyuszira... AlexNyuszi Uraságra, aki aztán villámgyorsan elvitt minket a hajó egyik oldaláig. Ahogy körbenéztünk, csak vizet láttunk magunk körül. Na meg a vacsorájukat követelő dühös tömeget a hátunk mögül.
Hirtelen ötletem támadt, ami talán ésszerű is volt ebben a pillanatban.
- Ugorjunk a vízbe! - mutattam lefelé a nyuszinak. Ha neki nem volt jobb ötlete, akkor így is tettünk.
Ahogy a víz ellepett minket különös dolog történt. Velem legalábbis. Alexről nem nyilatkozhatok, mert azzal voltam elfoglalva, én milyen változáson megyek épp keresztül. A ruháim eltűntek, helyettük kaptam egy kagylós felsőrészt, és egy uszonyt, a hajamba pedig gyöngyöket. Nahááát! Egyszerre nem éreztem késztetést arra, hogy levegőért kapkodjak. Teljesen természetes volt, hogy a víz alatt is ugyanúgy közlekedem, ahogy az előbb a felszínen.
Körénk sellők gyűltek, kíváncsian, mosolyogva, kezet nyújtva felénk. Én elfogadtam az egyikük kezét, s mikor megfogtam azt, ő gyorsan elhúzott, és együtt úsztunk. Ők biztosan tudták, merre igyekszünk.
Nem gondoltam, hogy valaha tagja lehetek a sellőtársadalomnak, de most az voltam. Ez pedig azt jelenti, hogy semmi sem lehetetlen. Ám!
Reméltem, hogy Alex, valamilyen formában, de jön velünk.
Pár percnyi úszkálás után egy gyönyörű, korallokkal tarkított palotához értünk. Biztos itt lakik a sellőkirály!
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2013. február 17. 11:07 | Link

Abi
Értettem a célzást, Sellőlány. XD

Nem tudom, hogy van ez egyéb nyulakkal, de én nem csípem a vizet, viszont tényleg nem láttam más megoldást, hogyan úszhatnám meg, hogy tepsifüles legyen belőlem. Egy dobbantás, és máris újra zuhantunk. Ez egy rövidebb esés volt, és nedvesebben végződött, mint az előző. Testem újra változás áldozata lett: lábaim helyett uszonyom nőtt, és egy óvatlan pillanatban, ahogy véletlenül levegőért kaptam a víz alatt, konstatálhattam, hogy igenis tényleg jut oxigén a szervezetembe, és nem kezdek el fulladozni. Percekig tartott, mire hozzászoktam ehhez a tényhez, no meg ahhoz, hogy a felsőtestemet nem borítja semmi, pedig nem nagyon szeretek félmezkóban mutatkozni mások előtt. A hiszti ezen nem segített volna, úgyhogy felülemelkedtem a dolgon, és csodálkozva bámultam vissza a rám csodálkozva bámuló sellőcsapatra. Barátságosnak tűntek, így mikor láttam, hogy Abi gondolkodás nélkül elfogadja az egyik felé nyújtott kezet, én is megérintettem a hozzám legközelebb álló sellőhölgyét. Rögtön abban a pillanatban elkezdtünk suhanni a víz alatt egyre mélyebbre, színes halcsapatokat, furcsa vízi élőlényeket hagyva magunk mögött.
Utunk végén egy kastélyhoz értünk, és amely sellők nem voltak velünk, azok épp a palota körüli kisebb korallházikókból jöttek ki elénk, és míg némelyik barátságosan integetett nekünk, mások a palota felé intettek, hogy menjünk be. Elengedtem vezetőm kezét, és Abi mellé felzárkózva kezdtem a hatalmas és díszes kapu felé úszni. A többiek mind lemaradtak tőlünk.
Ahogy be"léptünk" a palotába, egy kihalt, de kellemes előcsarnokban találtuk magunkat, ahonnan körben több ajtó vezetett más helyiségekbe. Találomra kiválasztottam egyet a jobb oldalon, és ahogy beértem, száz meg száz nyitott lebegő könyv fogadott. A lapok nem tűntek ázottnak és mállónak, de nyugodtan lengedeztek a víz hullámzásában. "...hatóidejét tekintve az azonnali bűbájokhoz soroljuk" - olvastam az egyikben, "szimfónia, versenyművek, egyházi művek..." - így írt egy másik.
Hozzászólásai ebben a témában

Pethő Abigél
INAKTÍV


Abékaimádó :3 | ÁdiFeleség <3
offline
RPG hsz: 91
Összes hsz: 1939
Írta: 2013. február 17. 13:01 | Link

Alex
Reméltem, hogy érted a célzást. Cheesy

Időközben elhagytak minket sellőtársaink, ők hátramaradtak és úgy figyelték, ahogy átússzuk a palota küszöbét. Mostanra már Alex is mellém ért, így láthattam, hogy ő is ugyanazon a változáson esett keresztül mint én. Azért azt kicsit sajnáltam, hogy eltűnt őnyuszisága.
Érdeklődve tekintettem körbe az előtérben, majd, ahogy észrevettem, hogy Alex máris az egyik ajtóhoz úszott, én is követtem a példáját. A teremben mindenféle könyvek úszkáltam körülöttünk, amit mókásnak találtam. Amíg a fiú belepillantott egy-egy könyvbe, addig én szlalomoztam közöttük. Hol gyorsabban, hol lassabban ment ez.
Aztán eszembe jutott egy jó kis ötlet. Rögtön visszalubickoltam Alexhez, hogy vele is megoszthassam ezt.
- Versenyezzünk, ki úszik gyorsabban! - vetettem fel azonnal az ötletet. Majd körbenéztem, meddig lehetne elúszni, mit kellene elérni ahhoz, hogy győztest kiálthassunk ki. Aztán megpillantottam! Volt egy könyv, ami nem lebegett, mint ahogy a többiek tették. Ez a könyv nagyobb is volt, sokkalta. Egy állványon állt, ha jól láttam, fekete borítóval kötött, és valami díszítés is volt a közepén.
- Addig a furcsa könyvig kell úszni, aki előbb megérinti, az nyer! - tettem hozzá, arra se figyelve, hogy Alex végül beleegyezett-e a versenybe. Én rajthoz álltam.
- Háromra... vagyis nem. Az "és"-re. Elszámolok háromig, aztán mondok egy "és"-t... akkor indulhatunk. - reméltem, Alex nem hitte azt ebből, hogy hülyének nézem, de csak biztos akartam lenni abban, hogy jókor indulunk el mindketten. Az ilyennél mindig szokott probléma lenni.
- Egy... kettő... háá-háá-három, és! - azonnal úszni kezdtem, szélsebesen. Még futni sem tudtam ilyen gyorsan. Tekintetem csak a könyvön tartottam, így nem tudtam, Alex hol jár épp.
Akkor még nem tudtam, amit később igen. Egyikünk mindenképp megérintette a könyvet, lehet mindketten. Ez nem is volt kérdéses. Ám, ami utána történt! A könyv az érintés hatására egyre nagyobb fekete örvénnyé változott, ami minden könyvet beszippantott maga körül. Vajon mi elég erősek voltunk ahhoz, hogy megkapaszkodjunk valamiben, amíg az örvény elcsendesül? Vagy nincs mit tenni, hagyni kell, hadd sodorjon az áramlat, hátha az egy újabb világba visz?
Hozzászólásai ebben a témában
Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2013. február 17. 13:24 | Link

Abi
Hát ja, kicsit túlmagyaráztad...:D

- Esélyed sincs! - mosolyogtam rá a kihívás hallatára. Szintén beálltam a vonalhoz álltam, és mikor elhangzott a rajtszó, egyből megindultam. Tehetetlenül figyeltem, ahogy Abi egyre nagyobb távolságot mér közénk, mert míg ő szélsebesen úszott, én valahogy kerekesszékbe kényszerültem, és kénytelen voltam a kezemmel hajtani magam, miközben a székem illegett-billegett a víz áramlatainak kiszolgáltatva.
Még mindig félúton töszörögtem, mikor Abi megérintette a könyvet, és ezzel valami félelmeteset indított el. Nem tudtam rajta segíteni, csak néztem, ahogy az örvény igyekszik beszippantani a lányt, ahogy minden mást is körülötte.
- Abi! Abi! - kiabáltam neki, mintha ezzel ugyan a segítségére lennék.

- Abi! - rázogatom a lány vállát. Szegény, biztos egész nap tanult, hogy így kifeküdt a tanulószobában. Én is azért jöttem, hogy átnézzem az SVK-t, mert egyszerűen képtelen vagyok megjegyezni hogy hol őshonos a runsepoor vagy a padlásszörny, és szerintem marhaság olyan átkok varázsigéit megtanulni, amiket aztán úgyis tilos használni másokon. Márpedig mindjárt vizsga belőle, én pedig úgy érzem, semmit nem tudok.
- Jó reggelt! - próbálom ébreszteni levitás társamat. - Nagyon fájni fognak a tagjaid, ha ilyen pózban alszol!
Hozzászólásai ebben a témában

Pethő Abigél
INAKTÍV


Abékaimádó :3 | ÁdiFeleség <3
offline
RPG hsz: 91
Összes hsz: 1939
Írta: 2013. február 17. 19:43 | Link

Alex


Végül olyannyira elhúztam Alextől, hogy nekem sikerült előbb célba érnem. Én érinthettem meg a könyvet. Rossz ötlet volt! Ahogy ujjaim hozzáértek a fekete könyv borítójához, hirtelen hatalmas örvény alakult ki.
Annyi időm még volt, hogy megkapaszkodjak az állványba, s egy ideig sikerült is tartanom magam. Könyvek repültek el mellettem, egy-kettő el is talált, amire egy "aú" felkiáltással válaszoltam. Hallottam Alexet, ahogy kiabál nekem, és amikor épp nem repült felém egy könyv, láttam is, hogy valami székben ült. És az a szék nagyon ismerős volt nekem.
Nem bírtam tovább tartani magam. Az ujjaim lecsúsztak az állványról, én pedig egyenesen az örvény belsejébe repültem. Ott pedig még mindig hallottam Alex hangját, egyre hangosabban.

- Mi, mi... ? - emeltem fel a fejem a könyvről. Aúcs. Azt hiszem, elfeküdtem a nyakamat. Értetlenül néztem Alexre, majd körbepillantottam. Kerestem a lyukat a padlón. Nem volt ott. A betört ajtó...? Nem, az ajtó is a helyén volt. Se kalózok, se sellők. Lehajoltam, de a várt uszony helyett a lábaimat láttam. A betűk - egyenesedtem fel, s a kinyitott könyvemre pillantottam. Nem mozdultak. Azért megböködtem őket, hátha csak elfáradtak, és egy kis noszogatásra volt szükségük. Hittem, hogy ha a betűket mozgásra bírhatom, folytatódhat az iménti történet. De semmi.
Csalódottan sóhajtottam. Be kellett vallanom magamnak, hogy az iménti sok-sok kalandot csak álmodtam. Ajj. Aztán ismét Alexre pillantottam, s hirtelen bevillant egy kép az álomból.
- Nyuszi Úr! - jelentettem ki mosolyogva, és egy pillanat erejéig sikerült is nyuszifüleket képzelnem Alex fejére. Ezen is jót derültem, majd zavarodottan elkaptam tekintetemet a fiúról, és ismét a teleírt lapokra összpontosítottam. Vagy legalábbis úgy tettem.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyMásodik emelet