Isidor a napokban felfedezte a tanulószobát, ahol nevéhez illően kitűnően lehet tanulni, köszönhetően a megnyugtató, csendes környezetnek. Ezt a helyiséget még nem ismerte, amikor idejárt régebben, valószínűleg tehát ezt utána alakították ki, hogy ő elment. Persze az sem lehetetlen, hogy már akkor is megvolt, mikor ő idejárt, csak épp nem vette észre, egy év alatt közel sem tudta felfedezni teljes egészében a kastélyt. Most a többiektől hallott róla és miután kicsit kérdezősködött tőlük, hogy mégis hol s merre keresse, egész könnyen megtalálta. Próbálna tanulni Iza és Evelin párosához közel, de sehogy nem megy a fejébe a tanulnivaló több okból is. Egyrészt nagyon meleg van, nehéz ilyenkor tanulni, másrészt a mágiatörténetet sose szerette, márpedig ezt is valamikor be kell pótolnia. Harmadrészt rá se kellett néznie ahhoz Izára, hogy rájöhessen, valami bizony nyomja a lelkét szegény lánynak. Evelin próbálja vígasztalni, szóra bírni, láthatóan nem sok sikerrel, ezért neki új, picit gonoszkásabb ötlete van. Gyorsan előhúzza a pálcáját, és halkan elsuttog egy varázsigét. -Rictusempra! Ha sikerül a varázsige, Izának olyan érzése támad, mintha csiklandoznák. Ő ugyan nem láthatta a tettest, mivel háttal ül neki, de ha épp odafigyelt, van rá esély, hogy Evelinnek sikerült rajtakapnia. A pálcát azonban természetesen azonnal helyére teszi, miután sikerült a csíny, és megpróbál úgy tenni, mintha mi se történt volna.

Isidor figyeli Izát és Evelint, és azon töpreng, mivel lehetne Izát kibillenteni ebből a búskomor állapotából. Végül is eszébe jut egy csíny, ami sikeres, és bár Evelin észreveszi, hogy ő tette, nem reagál rá semmit csak Izával együtt nevet. Ami viszont ekkor következik, attól leblokkol és hirtelen nem is tudja, mit tegyen. Ő csak megcsikizni akarta picit Izát, de nem ennyire brutálisan... Iza a karjába harap, amiből vér jön és az asztalt markolja. Izának nem jut eszébe az ellenátok, Isidor pedig annyira le van blokkolva a műve láttán, hogy egy ideig neki sem. ~Isidor! Gondolkodj! Mi az ellenátok? Tuti, hogy van és tanultátok is!~ Végül feldereng az elméjében, mint egy fénykép a Sötét Varázslatok Kivédése tankönyvének egyik oldala, amin a Finite szerepel. A gond az, hogy ez másodikos tananyag és nem volt alkalma szakszerűen, órán gyakorolni... A Rictusempra valószínűleg azért sikerülhetett, mert akkor már itt volt, mikor gyakorolták. ~Gyerünk, Isidor, menni fog!~
-F... Finite! Mondja először halkabban, bátortalanul, de a lány kínjai ettől még nem szűnnek meg, legfeljebb csak enyhülnek. Végül erőt vesz magán, feláll, kihúzza magát, a lányra tartja a pálcáját és hangosan kiáltva kimondja az ellenátkot:
-FINITE!! Remélhetőleg sikerült annyira összeszednie magát Isidornak, hogy ezúttal ténylegesen használ is az ellenátok és végre elmúlnak Iza kínjai. Most már nem érdekli, hogy lebuktatja magát, felvállalja a tettét. Odarohan a lányhoz, és ijedt, aggódó hangon szólítja meg.
-Úristen... Iza! Ugye jól vagy? Bocsáss meg, én voltam. De... hidd el, nem ezt akartam. Nem is... nem is tudom, mi ütött belém. Lenéz a kezére, és látja, hogy az bár véres, de talán kibírható, nem lesz baja. -Szerencsére úgy látszik, komoly bajod nem történt. Szeretnél felmenni a gyengélkedőre? Hogy érzed magad? Kérdi bűnbánó arccal, lesütött szemmel és úgy várja, hogy a két lány rázúdítsa a dühét, abszolút jogosan.

Isidor elszörnyülködve nézi műve eredményét. Egyszerű csínyt akart, kicsit megtréfálni háztársát, erre sikerült megkínoznia. Odarohan megnézni, hogy jól van-e, mikor feloldotta az átok alól, és várja, hogy lehordják a lányok a sárga földig, de ilyesmit nem kap. Evelin elrohan kötszert hozni.
-Nem mész sehova! Itt maradsz segíteni! Kiáltja utána szigorú hangon parancsolva. Alap esetben nem szokott parancsolgatni a társainak, de vészhelyzetben nem nagyon szokott törődni az illemmel, inkább a helyzetet próbálja megoldani. Evelin azonban kirohan, állítása szerint kötszerért. ~Mit gondol ez a bolond lány? Miért akarom Izát a gyengélkedőre vinni?~ Gondolja magában egy fejcsóválással, aztán Izát veszi szemügyre.
-Nem! Iza! Ébren maradsz! Nehogy elájulj nekem! Mondja kétségbeesve, mikor látja, hogy a lány elkezd mélyeket lélegezni, de aztán nekiesik az asztalnak és a földre csúszik. A tanulószobából sokan elfutnak, nyilván nem bírják a vért. ~A gyáva, alamuszi alakok. Menekülnek, mint patkány a süllyedő hajóról. Ahelyett, hogy a társukon segítenének. A többiek meg csak bámulnak.~ Lehajol Izához, ellenőrzi a pulzusát, a szájához teszi a fülét, hogy hallja a lélegzetét, majd miután meggyőződik arról, hogy csak az eszméletét vesztette el, megpróbálja felvenni a lányt a földről. Iza véres csuklóját a mellkasára helyezi, majd a saját bal kezét a háta mögé, a jobbat pedig a térde alá és úgy próbálja felemelni. Szerencsére nem túl nehéz a lány, simán elbírja egyedül is, de azért jobb lett volna, ha itt marad Evelin, mert így most egyedül kell átcipelnie az egész kastélyon, a keleti szárnyból a nyugati szárnyba. De nem sokat habozik, ha már felvette, kimegy vele a szobából és elindul a gyengélkedő felé.
~Ezért mit fogok kapni. Rögtön az első hetemen bajt csinálok. Nekem teljesen elmentek otthonról.~

Isidor mikor kijön a tanulószobából, nem soká szembefut Evelinnel, aki egy csomag kötszert hoz magával. Át is adja a srácnak és Izabella hogyléte felől kérdezősködik, miközben kifújja magát a nagy futkosás után. Isidor viszont csak elhúzza a száját.
-Elvesztette az eszméletét, szóval azzal sajna hiába fáradtál. Egyrészt nem is tudok vele mit kezdeni, nem értek az elsősegélyhez, másrészt különben sem érünk most sokat vele, annál nagyobb baj van. Mondtam, hogy ne menj sehova. Inkább fogd meg a lábát és vigyük a gyengélkedőre, de nagyon gyorsan, mielőtt... ~mielőtt meglát minket valaki.~ Fejezi be magában a mondatot, de már későn, hisz Keikot látja meg közeledni feléjük. Máskor örül a lánynak, jó fejnek tartja meg minden, volt alkalma megismerni pl a kviddicsedzések közben. Azonban a lány egyben prefektus is, és ez most számára nem túl sok jót jelent. ~Hogy ennek is most kell erre járnia... Gondolja dühösen és lesüti a szemét.
-Szia, Keiko. Gyere velünk a gyengélkedőre, útközben mindent elmesélek. Mondja egy nagy levegő után. Haladniuk kell, egyrészt Iza miatt is, hisz valószínűleg egyikük sem tudja, mit kell ilyenkor tenni, másrészt ő sem bírja a végtelenségig tartogatni a lányt. Megindul a gyengélkedő felé, remélhetőleg Evelin segítségével és úgy magyaráz Keikonak.
-Én voltam. Volt egy hülye ötletem... Kezdi makogva, hisz eddig még soha nem tett rossz fát tűzre, nem tudja, mire számíthat ilyenkor. Talán pontot nem fog levonni tőle Keiko, elvileg a prefektusok azt nem tehetik meg, de más egyéb "jó mókát" még kitalálhat. Végül egy újabb nagy levegő után nekikezd a magyarázatnak.
-Úgy volt, hogy Iza teljesen le volt lombozva, már-már depressziós volt. Én mögötte ültem egy ideig a szobában, Evelin próbálta vígasztalgatni. Láttam, hogy nem sok sikert ér el, bármit mondott neki, még csak válaszolni sem akart, nem lehetett vele mit kezdeni. Ekkor jött az a hülye ötletem, hogy megcsikizem egy átokkal. A Rictusemprát használtam. De... esküszöm, nem gondoltam, hogy ez lesz belőle, én nem ezt akartam! Az átok valószínűleg túl erősre sikerült, olyan volt, mintha kínoznám. Nem is értem, hogy sikerült ilyen erősre, hisz még csak most tanultuk nem régen. A kezébe harapott, a másikkal fogta az asztalt. Kétszer kellett megpróbálnom a Finitét, mire sikerült megállítanom az egészet. Odamentem hozzá megkérdezni, hogy jól van-e, de nem válaszolt semmit csak összeesett és elájult. Evelin elrohant kötszerért, én kihoztam a teremből és... és ennyi volt. Természetesen vállalom a felelősséget azért, amit csináltam. Meséli és a végén a lány szemébe néz. Abban csak őszinteséget láthat, semmi nyoma benne hazugságnak. Épp eleget követett már el mára, nem akar még egy prefektust is átverni, aki ráadásul közel is áll hozzá, már-már barátja.