Budapest

Manda
a fatal este: 08. 06.
~ a tett színhelye: Budapesti ispotály

Hatalmas érvágás volt ez a kis délutáni összekapás számomra, apu halála óta nem igazán sírtam úgy istenesen, de most nagyon kiborult a bili számomra is. És a legijesztőbb még csak nem is az volt, hogy Mandának elfolyt a magzatvize, hanem az, hogy sírni láttam. Soha ezelőtt még nem tapasztaltam nála ilyesmit, az érzelemkifejezés nem erős oldala, persze, dühöng, mosolyog, kiabál néha, de egy ilyen szintű megnyilvánulást még sosem láttam tőle, és ez megrémített. Én tettem vajon, vagy már a fájdalmak? Összeugrott a gyomrom egy fél pillanatra, hogy Jézus ereje, megríkattam Mandát, de nem volt sok időm csodálkozni, mert elindult nála egy visszafordíthatatlan folyamat, amihez sürgősen szakszerű segítségre volt szükségünk, így eszeveszett sebességgel termettem fent a sárkánylány szobájában, ahonnan csak felkaptam a táskáját, és már viharzottam is le az emeletről, kétszer majdnem leesve a nem túl hosszú lépcsősoron. Tudtam, hogy valószínűleg még órái vannak hátra, míg világra tudja hozni a gyermekét, de mihamarabb ispotályba kellett érnünk, hogy el tudják látni. Az első kezembe akadó cipőt húztam a lábamra, ami jelenesetben Adri csatos szandija volt, de ilyen apróságok nem érdekeltek különösebben, csak haladni, hogy elérjük a következő vonatot, ami Pestre visz minket.
Végigcsámborogtunk a Macskabagoly utczán, majd a Boglyas téren át az állomásra értünk, és ekkor Mandában is megszakadt az a valami, ami egy laza 15-20 perccel előtte bennem is, mert elsírta magát, de olyan vigasztalhatatlan zokogásba kezdett, hogy kedvem lett volna nekem is rákontrázni. De erősnek kellett maradnom, legalább most, legalább nekem. Szóval maradt az, hogy átöleltem szorosan, majd hagytam, hogy elhatárolódjon tőlem, és a vonaton az ülésbe kucorodjon. Egész vonatút alatt csendben figyeltem, nem akartam hozzászólni vagy kérdezni tőle, tudtam, hogy nem válaszolna, ez most egy csata önmagával és a saját kétségeivel és félelmeivel, ebben nem tudtam volna segíteni neki. Így hagytam, hogy Pestig kisírja magát, aztán leszállásnál valahogy abbamaradt a könnyáradat, talán kiegyezett magával útközben. Az ispotályba érve villámgyorsan ráakadtunk egy gyógyító tanonc lánykára, akinek röviden felvázoltam, hogy van egy vajúdó kismamám, és legyen szíves ellátni. A folyosón ácsorogva vártam, hogy a hölgyike visszajöjjön értem és bemehessek végre a sárkánylányhoz, mert míg nem szerzett egy szülészgyógyítót, addig várakoznom kellett. Leülni képtelen lettem volna a hátsómra, hiába voltak körülöttem székek. Komolyan, mintha én lennék az apa, és azon izgulnék, hogy minden rendben legyen a terhes feleségemmel. De nem vagyok az apa, csak egy aggódó tartozék, aki, ha vallásos lenne a népéhez méltóan, akkor most valószínűleg csendesen imádkozna a folyosón, de nem vagyok az, ellentétben az argentinok nagy részével.
Aztán végre meglátom a fejet a szoba ajtajában, és azt mondja, bemehetek végre. Nem is tétovázok sokat, azonnal ellököm magam a fal mellől, és sietős léptekkel bent termek a helyiségben. Amint belépek, Manda felém pillant, én meg kerítek a seggem alá egy széket, és az ágya mellé ülök.
- El kellett volna mondanod, de már lényegtelen, tudom, és most ne ezen rágódj – váratlanul ér ez a bocsánatkérésféleség, Manda a sírás mellett ezt sem sűrűn szokta művelni, de egy fejrázás mellett elhessegetem az aggodalmát. Tényleg nem számít már, megtudtam, igaz, hogy már korábban is kiderülhetett volna, de legalább tudom, és ez a lényeg, ő meg most ne aggódjon semmiért, csak figyeljen magára és a kicsire.
Elüti az óra a hatot, a hetet, lassan talán a nyolcat is, vagy lehet már a kilencet, mire újra történik valami. Konkrétan a lakótársnőm szenvedni kezd mellettem az ágyon, nyújtom neki a kezemet, hogy kapaszkodjon bele, zúzza össze kicsit, talán még repesszen is meg pár csontot benne. Annyira nem számít most a saját testi épségem, hogy hajlandó vagyok megnyomorgatni magamat. El is kapja, szorítja is, amit meg tudok érteni, mert bár nem vagyok átérző, a testbeszédéből, az arcmimikájából, és az általa kiadott hangokból nagyon könnyen rá tudok jönni, hogy nem éppen egy luxus hajóúton érzi magát szegény. A gyógyítóra pillantok, de egyelőre semmit nem tud mondani még, beindult a szülés, csak a gyerkőc nem akar még előbukkanni Mandából.

Manda
a fatal éjjel: 08.07.
~ a tett színhelye: Budapesti ispotály

Semmit nem gyűlölök jobban a veszekedéseknél, pláne ha egy olyan emberrel kerülök konfliktusba, akivel ráadásul együtt élek és napi szinten érintkezek vele. Bár lobbanékony természetű vagyok, szeretem elkerülni a balhékat, ha lehet, csak muszájból megyek bele vitákba. Persze van az úgy néha, hogy neki kell menni a másiknak, hogy végre kibukjanak a felszínre a problémák és az érzések. Ahogy ma is. Mondjuk nem mondanám, hogy teljesen szándékosan piszkáltam fel Mandában az állatot, de valahol már zavart belül, hogy annyira nagyon szilárdnak mutatja magát, akin nem fog sem a fizikai, sem a lelki teher, hogy ő majd mindent egyedül ki fog bírni, és nem lesz semmi baj abból, hogy egyedül viseli el a rá nehezedő nyomást. De csak kibújt a szög a zsákból, hogy elkezdett szakadni a cérna nála, amit mondjuk észre is lehetett rajta venni az utóbbi napokban. Természetesen a világért be nem vallotta volna, hogy hé, bocsi, kéne egy segítő jobb a nehéz időkben, de ezért ő Manda. Egyedül akar mindent csinálni, mert erős, független nőnek érzi magát. Ez egyébként máskor teljesen igaz is rá. De most a terhesség van színpadon, azt pedig megfelelő támogatás nélkül nem lehet kibírni ép ésszel elejétől a végéig.
Akármennyire is hülyén hangzik, a szoba előtt ácsorogva, várva arra, hogy mondjanak valamit, hogy behívjanak, akármi, hatalmas erővel borít el a tény, hogy a bent vajúdó sárkánylány milyen sokat jelent nekem. Nem tudom, hogy miért éppen most tör rám az érzés, hiszen az elmúlt közel egy évben is teljesen tisztában voltam vele – sőt, még előtte is -, hogy Mandában nem egy átlagos barátra leltem, hanem társra, vérrokonság nélküli testvérre. Talán most az eddiginél is erősebben érzem azt, hogy szükségünk van a másikra, nem úgy, mint a szervezetnek az oxigénre, de mint például a csokira. Kell néha, hogy jól érezzük magunkat.
Az ágy mellett ücsörögve, figyelve a sürgő-forgó gyógyítókat és tanoncokat, közben a kezemben tartva Manda kezét, átszalad az agyamon, hogy vajon milyen lesz, ha majd én terhes leszek. Katasztrófa. Világok pusztulása. Apokalipszis. A füleim kicsit égni kezdenek a gondolatra, mert talán korai még ezen gondolkodnom. Ám lássuk be, egy terhes elemi mágus, még ha csak egyetlen elemet is irányít, eléggé veszélyes mókatár a környezete számára. Ingadozó hangulatállapotok, az átlagos női természetnél is elviselhetetlenebb viselkedés, párosulva a tűz pusztító erejével. Szerintem készíttetek egy koporsót a jövendőbelimnek.
Kellőképp késő este van már, mikor tényleg elkezd valami történni, a fejem kezdett már egészen alászállni az ágy szélén, de ahogy érzem a megerősödő szorítást a kezemen és a fülemet megüti a kiabálás, azonnal kiszáll belőlem minden álmosság. Kicsit leapadhatott az adrenalin szintem ahhoz képest, mint mikor befelé tartottunk. Kissé megerősítem én is a szorítást a belém kapaszkodó kézen, de hirtelen egy tanonc lép oda mellém, hogy közölje, menjek kicsit hátrébb. Nem sokon múlik, hogy alágyújtsak a kis girnyónak, de végül meggondolom magamat, mert akkor teljesen biztos, hogy kihajítanak innét. Némileg nehezen lehet rávenni, hogy hajlandó legyek elereszteni Manda kezét, de egy termetesebb gyógyító férfi kissé erősebb húzása azért már engem is arra késztet, hogy eresszem el az engem fogó kacsót. Kicsit kalimpálok még, de csak falmellékre állítanak, hogy nyughassak egy kicsit. A tekintetemet azonban képtelenség elszakítani a sárkánylányétól, azt végig az övébe fúrom, amíg csak felém néz. Látom, hogy mozog a szája, de nem értem mit mond, mert hangosak a gyógyító kollégák a szobában.

***

Fogalmam sincs, mennyi idő telhetett el azóta, hogy szétszakítottak minket Mandával, de egy kissé remegő és trutyis és eszementül hangos kisgyerek kerül elő belőle éjjelre. Egy kislány. Megkönnyebbülten felsóhajtok, a kutya tudja miért, hát nem is én szültem…! De talán most rólam is leszakadt a teher, hogy miattam indult be nála a szülés, és mégis jól vannak mindketten. Vagyis a gyógyítók ezt mondják. Kissé elérzékenyülve pillantok az ágyban hullafáradtan ülő, mégis szerető édesanyára és a lányára, ahogy megejtik az első találkozásukat. A fülemet bezárom, nem hallok semmit abból, ahogy Manda a picivel beszélget, a végén még megölne, ha bárkinek is elmondanám az akaratán kívül, hogy van egy ilyen vigyázó és gondoskodó oldala is. A gyógyító hölgy elveszi a picit a Rellonostól, én pedig fel vagyok kérve az elpateroló bácsi által, hogy húzzak arrébb a véresbe, és hagyjam szépen aludni az újdonsült anyukát. Bokán harapnám az urat, ha nem egy ispotályban lennénk és nem segédkezett volna a barátnőmnek világra hozni a lányát, így szépen odébb sunnyogok a felkínált hely felé. A világért sem mennék haza, most már teljesen felesleges a dolog, majd ha kinappalodik, vagy esetleg rákövetkező nap. Nem akarnám nagyon egyedül hagyni Mandát.
A kanapéra ülök, a hölgy pedig rákérdez, hogy szeretném-e kézbe venni a kislányt. Hát hogy a fenébe ne? Egészen megbarátkoztam már a legkisebbekkel az öcsém születése óta, így kinyújtom a karomat a kicsiért, és óvatosan kézbe veszem. A gyógyító kilép a szobából, mi pedig lényegében ketten maradunk a babával, mivel Manda kiütődött, mint Pistike az erjedt alma létől. Hátradőlök a kanapén, és óvatosan ringatni kezdem a kissé gőgicsélő kislányt. Bezzeg mikor az anyukája fogta milyen csendben tudott maradni, chö! Elmélyülten figyelem a kis arcot, ahogy egyre jobban csendesül, de ekkor feltűnik valami, ami miatt kis híján elejtem szegény babát. A pulzusom hirtelen megugrik az egekbe, óvatosan a bölcsőbe teszem a kislányt, és csendben szirénázva indulok meg a lakótársam ágya felé.
- MandaMandaMandaMandaMandaaa! -  a lehető legvisszafojtottabb hangon masírozok oda mellé és rázom meg finoman, hogy felébredjen. – Gáz van. Egy kicsi. Na jó, annyira nem kicsi, talán a kicsinél egy hangyányival nagyobb… - szaporán kapkodom a levegőt, ami sípolva távozik a tüdőmből az izgatottság miatt.
- Szóval, izé… A kislányod metamorf!

Újdonsült apuci.
ne idegeskedj bubu, minden oké lesz

Újdonsült apuci.
ne idegeskedj bubu, minden oké lesz

Újdonsült apuci.
ne idegeskedj bubu, minden oké lesz