[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=836590#post836590][b]Ráczhalmi Ármin - 2021.09.05. 17:21[/b][/url]
RanDimiA családom - valamint barátaim, rokonaim, üzletfeleim és tanáraim - a kezdetektől fogva egyik ámulatból a másikba esik tőlem. Mármint attól a rejtélyes és kifürkészhetetlen képességemtől, hogy míg bizonyos szempontból nálam megbízhatóbb, lelkiismeretesebb embert bűbájjal se találni, az élet más területein egy kavicsot se bíznának a gondjaimra. A felismeréshez persze egy sor trial-and-error vezetett, így ha új feladat elé állítanak, általában 50-50 az esélye, hogy vagy brillírozni fogok, vagy családi eposzgyűjteménybe illő bukással gyarapítom a sztoritárat.
A mai randi is ilyesmi. Mármint, nem most kezdtem a dolgot - az túl Hallmark filmes lenne - de az eddigi tapasztalataim nem igazán relevánsak. Szóval, go me?
- Ó, én inkább Beliánért aggódnék,-*a feltételes móddal egybecseng, hogy a hangom mellőz bármiféle aggodalmat. Meghagytam az összes bevethető családtag kontaktusát, akit szükség esetén riasztani lehet, szóval egész nagy a valószínűsége, hogy a ház túlélje az éjszakát. A kölykök... nos, minden jel arra utal, hogy a genetikájuk fele tényleg az enyém. Oroszlánfalkaként működnek, mindig az lendül támadásba, akinek egy pillanatra is hátat fordít az ember.
Dimi a kezem után nyúl, s mostanra ismerős mozdulattal összefűzi ujjainkat, s tejbetökként vigyorog, holott még a kertkapu se zárult be mögöttünk.
- Bárcsak, de nagyjából négy nappal később mentem aludni a kelleténél,-*undok recsegés hallatszik, ahogy átmozgatom a nyakam, amin nem olyan rég még párosával csüngtek a bébék, hogy lefosszák az összes raktáron lévő ölelést. A nyújtózkodás félig az elmacskásodott tagjaimnak kell, félig az idegeimenk, ahogy a lelkesedése kezd átragadni - nagyon szeretném, ha jól sikerülne az egész, ami viszont Murphy törvényei szerint jelentősen rontja az esélyeimet.*- Lehet, a felénél a pokolba kívánsz majd, szóval készültem tartalék és tartalék-tartalékja tervvel,-*"nyugtatom meg", egy pillanatra magamhoz húzva és megcsókolva, hogy ne bírjon tiltakozni. Rávigyorgok, azonban ahogy órámra pillantok, elsziszegek egy halk szitkot és hoppanálok vele.
Az első megállónk ugyanis egy szabadulószoba. Mugli marhaság, de felette szórakoztató ötletnek tűnt, amikor a végtelennek tetsző listákat böngészve ráakadtam egyre, ami egy általam jól ismert krimiíró regényére alapozott. Lesz egy óránk rá, hogy megpróbáljuk túlélni azt a sztorit, amit ő ihletett. Viszont időben kell érkezni, főleg, ha a staffal el akarok rejtetni ezt-azt, mielőtt beengednek minket.
A hely baromi bizalomgerjesztő - egy pincehelység lejárata előtt pukkanunk fel a hirdetőoszlop takarásában. Annak tudatában kockáztatok, hogy ezen a környéken kábé semmi sincs, s szerencsémre tényleg full üres az utca.*
- Egy pillanat, elintézem a piszkos anyagiakat,-*dobom meg Dimit bocsánatkérő kiskutyaszemekkel, mielőtt magára hagynám. Nagyjából két perc az egész, amíg ledílelem a dolgokat és a játékmester elsurran. Igyekszem pókerarc mögé rejteni mindent, ami lebuktathatna, ahogy beinvitálom Dimit az egy szem kanapét tartalmazó váróba.
- A jó hír, hogy nem a maffiának adlak el, csak szabadulószobázunk. A rossz hír, hogy az egész be van kamerázva,-*összegzem a dolgot röviden, a többit majd elmondják, ha visszatér a fószer. Szerencsére itt nincs plakát, ami lebuktathatna.