[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=835867#post835867][b]Krushnic Dimitri - 2021.08.18. 11:10[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=836590#post836590][b]Ráczhalmi Ármin - 2021.09.05. 17:21[/b][/url]

A családom - valamint barátaim, rokonaim, üzletfeleim és tanáraim - a kezdetektől fogva egyik ámulatból a másikba esik tőlem. Mármint attól a rejtélyes és kifürkészhetetlen képességemtől, hogy míg bizonyos szempontból nálam megbízhatóbb, lelkiismeretesebb embert bűbájjal se találni, az élet más területein egy kavicsot se bíznának a gondjaimra. A felismeréshez persze egy sor trial-and-error vezetett, így ha új feladat elé állítanak, általában 50-50 az esélye, hogy vagy brillírozni fogok, vagy családi eposzgyűjteménybe illő bukással gyarapítom a sztoritárat.
A mai randi is ilyesmi. Mármint, nem most kezdtem a dolgot - az túl Hallmark filmes lenne - de az eddigi tapasztalataim nem igazán relevánsak. Szóval, go me?
- Ó, én inkább Beliánért aggódnék,-*a feltételes móddal egybecseng, hogy a hangom mellőz bármiféle aggodalmat. Meghagytam az összes bevethető családtag kontaktusát, akit szükség esetén riasztani lehet, szóval egész nagy a valószínűsége, hogy a ház túlélje az éjszakát. A kölykök... nos, minden jel arra utal, hogy a genetikájuk fele tényleg az enyém. Oroszlánfalkaként működnek, mindig az lendül támadásba, akinek egy pillanatra is hátat fordít az ember.
Dimi a kezem után nyúl, s mostanra ismerős mozdulattal összefűzi ujjainkat, s tejbetökként vigyorog, holott még a kertkapu se zárult be mögöttünk.
- Bárcsak, de nagyjából négy nappal később mentem aludni a kelleténél,-*undok recsegés hallatszik, ahogy átmozgatom a nyakam, amin nem olyan rég még párosával csüngtek a bébék, hogy lefosszák az összes raktáron lévő ölelést. A nyújtózkodás félig az elmacskásodott tagjaimnak kell, félig az idegeimenk, ahogy a lelkesedése kezd átragadni - nagyon szeretném, ha jól sikerülne az egész, ami viszont Murphy törvényei szerint jelentősen rontja az esélyeimet.*- Lehet, a felénél a pokolba kívánsz majd, szóval készültem tartalék és tartalék-tartalékja tervvel,-*"nyugtatom meg", egy pillanatra magamhoz húzva és megcsókolva, hogy ne bírjon tiltakozni. Rávigyorgok, azonban ahogy órámra pillantok, elsziszegek egy halk szitkot és   hoppanálok vele.
Az első megállónk ugyanis egy szabadulószoba. Mugli marhaság, de felette szórakoztató ötletnek tűnt, amikor a végtelennek tetsző listákat böngészve ráakadtam egyre, ami egy általam jól ismert krimiíró regényére alapozott. Lesz egy óránk rá, hogy megpróbáljuk túlélni azt a sztorit, amit ő ihletett. Viszont időben kell érkezni, főleg, ha a staffal el akarok rejtetni ezt-azt, mielőtt beengednek minket.
A hely baromi bizalomgerjesztő - egy pincehelység lejárata előtt pukkanunk fel a hirdetőoszlop takarásában. Annak tudatában kockáztatok, hogy ezen a környéken kábé semmi sincs, s szerencsémre tényleg full üres az utca.*
- Egy pillanat, elintézem a piszkos anyagiakat,-*dobom meg Dimit bocsánatkérő kiskutyaszemekkel, mielőtt magára hagynám. Nagyjából két perc az egész, amíg ledílelem a dolgokat és a játékmester elsurran. Igyekszem pókerarc mögé rejteni mindent, ami lebuktathatna, ahogy beinvitálom Dimit az egy szem kanapét tartalmazó váróba.
- A jó hír, hogy nem a maffiának adlak el, csak szabadulószobázunk. A rossz hír, hogy az egész be van kamerázva,-*összegzem a dolgot röviden, a többit majd elmondják, ha visszatér a fószer. Szerencsére itt nincs plakát, ami lebuktathatna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=836784#post836784][b]Krushnic Dimitri - 2021.09.11. 21:25[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=836980#post836980][b]Ráczhalmi Ármin - 2021.09.16. 11:49[/b][/url]

Hogy megválaszoljam a kérdést - random szünetekben tíz perceket alszom állva, ülve, a katedra alatt pedig hálózsákot tartok. Nagyon várom már a napot, amikor a bébék egyszerre alusszák át az éjszakát, én pedig velük együtt merülhetek édes öntudatlanságba. Amúgy imádom a feltétlen bizalmat, amivel odabújnak, mióta csak Panka először elaludt a mellkasomon; egészen gusztustalanul elérzékenyülök tőle minden egyes alkalommal. Néha megpróbálják átvállalni tőlem a gyermekmegőrzést, de nem szeretek huzamosabban távol lenni és felébredek a hallani vélt gyereksírásra.
A pados megoldást nem javasolnám. No kinkshaming, csak épp külön cellában éjszakázni miatta kicsit...hangulatromboló. Szóval akkor helyesbítek, Bogolyfalván nem javasolnám.
- Mmnapersze,-*nyugtázom a hamvában holt ígéretet, hogy Dimi majd viselkedik. Ez már akkor se ment egyikünknek se, amikor a Roxfort teljes tanári kara a nyakunkra lihegett, azóta meg szerencsétlen módon felnőttnek lettünk minősítve valamiféle teljesen légbőlkapott, totálisan megalapozatlan rendszer szerint. A hülyeségkoncentrátum maradt, csak ragasztottak a csomagolásra egy 18+ karikát és gyorsan jó messzire hajították.
- HA eladnálak se mernének megvenni, mert egytől-egyig jó útra térítenéd mindet,-*rötyögök halkan egy-két taktusnyit az elképzelt helyzeten, s ha már Dimi araszol, nadrágjának egyik övtartó hurkába akasztom az ujjam, hogy közelebb rántsam magamhoz.*- De eszem ágában sincs megválni tőled. És nem csak azért, mert etikátlan tömegpusztítófegyvert szabadítani rá civilekre,-*vigyorgok pofátlanul közelről.  
A kalandmester visszatérve bejelenti, hogy minden kész, kezdhetünk, ha gondoljuk. A szoba - vagyik inkább pincehelyiség - elég kicsi, de van egy zárt ajtó, ami minden bizonnyal további feladványokat rejt. Kapunk egy walkie talkiet (feltűnően mindenálló darab), amin segítséget kérhetünk, ha megfeneklenénk, majd hangsúlyozzák, hogy az XY pictogrammal megjelölt dolgok nem részei a pályának és a feladványoknak, ne piszkáljuk őket. Hát én nem vagyok mugli, de izé... még én is tudok annyit, hogy ne az elektromos vezetékeket kezdjem feszegetni, szóval meglehetősen ijesztő képet fest ez most az átlag idelátogatóról. A bejárat mellett van egy adag fogas, különféle méretű ruhákkal - beöltözhetünk rendőrnek, nyomozónak vagy technikusnak, amire persze azonnal felcsillan a szemem - és persze nagy vonalakban ismertetik a történet lényegét. Ha nem sikerül egy óra alatt megoldanunk az ügyet, akkor az elkövetőnek sikerül meglépnie. Kérésemre a KM kihagyja az árulkodó neveket, bár kétségtelenül rá fog jönni Dimi a turpisságra, nem az első két percben akartam lelőni a poént.
Végül az ürge kimegy és meghagyja, hogy jelezzünk, ha indíthatja a visszaszámlálást. Dimire nézek, reménykedve, hogy tényleg csak képet közvetít a ránk irányuló kamera.*
- Nos, hogy állsz az egyenruhákkal?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=837193#post837193][b]Krushnic Dimitri - 2021.09.22. 11:07[/b][/url]

Milyen szépeket mond itt nekem. Féloldalasan mosolygok az orrom alatt, s felé hajolok, mikor közelebb húz magához, nekitámaszkodva a csípőmmel oldalának.
- Most akkor tömegpusztító fegyver vagy jóútra térítő erő vagyok? - teszem fel a nagy kérdést, hogy tisztázzunk, mert kissé elvesztett valahol félúton. Már majdnem kaptam egy bókot, de most nem tudom, hogy csókot adjak neki, vagy fenékbe billentést. Ez mondjuk általános dilemma, s legtöbb esetben a why not both?-elven épp csak a sorrendet kell kitaláljam (a csók szokott nyerni, elárulom). Gyenge vagyok, nem tagadom, most is elveszek egy pillanatra az ajkainak bámulásában, s hamar eltörlöm a maradék távolságot köztünk, heves sietséggel kapva szája után.
Valaki megköszörüli a torkát mögöttem, úgyhogy kénytelen vagyok elengedni Ármint s nehezen palástolt irritációval fordulok oda. A kalandmester szemrebbenés nélkül közli, hogy mehetünk, elő van készítve minden, s szépen követjük is befelé a szobába.
Ahogy mesélni kezdi a történetet vázlatosan nagyon erős dejavum támad. Egy robot sebességével fordulok teljes testtel Árminhoz, s csak nézek rá felvont szemöldökeim alatt kerek kékjeimmel.
Ármin. Mi ez a hely, Ármin.
Mielőtt még vallatni kezdhetném, elvonja a figyelmem a kosztümökkel, s megfordulva felmérem az opciókat. Nem tudok ellenállni a hangjában csengő hamis élnek, s szemforgatva, de vigyorogva pillantok rá.
- Hát ha ilyen lehetőség van... nem mondanék nemet arra - mutatok a rendőr egyenruhára. Közben mentálisan próbálom felkészíteni magam arra, hogy előttem lefog esetleg vetkőzni s én be kell tartsam a szépen fogok viselkedni-ígéretemet. Merlin tudja, micsoda profizmusra emeltem az önmegtartoztatást és a pókerarcot, de mióta nincs rá szükség - nem mindig legalábbis -, az összes gyakorlat kiment az ablakon. Most viszont bátor leszek, vagy legalábbis vakmerő - odalépek a fogashoz, leveszem az egyenruhát, s egy pillanatig habozok, hogy mit válasszak magamnak.
- Ki legyek? - kérdezem tőle hátrapillantva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=837863#post837863][b]Ráczhalmi Ármin - 2021.10.08. 19:33[/b][/url]

Ártatlanul pislogok rá, mintha nem érteném a kérdés lényegét.*
- Miért zárná ki a kettő egymást? Megfelelő kezekben...-*adom a filozófiai mélységeket, mert nem a fegyver, hanem az azt tartó kéz blablabla. Közben meg leginkább Dimi öltözékén meg azon filozofálok, mennyire jól áll neki.*
- Amúgy meg ha arról lenne szó, a puszta cukiságoddal hadakat hajtanál igába,-*legyintek, mintha ezzel minden meg lenne magyarázva és kár is további szavakat pocsékolni erre a teljesen egyértelmű dologra. Szerencsére úgy tűnik, ez bevált, mert további kérdések helyett csókot kapok.
Ne kelljen már megmagyarázni a f*szságaimat. Ezek csak teremnek, mint eső után a gomba.
A torokköszörülésre mintha misem történt volna fordulok oda, ki smárolt mintha jönne a világvége, énugyannem, aztán bólogatok szorgalmasan a magyarázaton, mint aki szintén ott se volt a helyszínválasztáskor. Ugyanígy hagyom abszolút figyelmen kívül a tekintetet, ami kétségbeesetten sugározza üzenetét felém. ÁrMiN.áRmInMijeZaHelY. Muszáj, mert különben az elfojtott nevetéstől rángani fog a szám széle és az első két percben lebukni még tőlem is blama. Érzem, amint a rekeszizmim rimánkodik, hogy necsináljam már, de makacsul tartom az egyenletes légzést és a teljes ártatlanságot sugárzó fapofát, amíg a srác ki nem megy a helyiségből.
- Hmm...Úgy látom, választhatsz film noir detektív, járőr, laboros és... bármi legyen is az között,-*bökök az utolsó hacukára, ami tipp alapján alapján femme fatale vagy drag queen kelléke. Tudom, hogy van valami kapcsolata a történettel, de nem akartam újraolvasni a könyvet, szóval passz.*
- Ne örömködj, bilincs nincs hozzá,-*referálok aztán, ahogy fejembe nyomom a sapkát és átnézem a jellegzetes kabátot. Valószínűleg a kirakott figyelmeztetések szellemében gumibot se jár a dologhoz, de az adóvevőt legalább rábiggyeszthetem az öltözékemre.
- Együtt nézzünk körbe vagy ki-ki csap egy kört és referál, mit talált?-*kérdem, mert ha ketten vagyunk, effektívnek kell lenni és jobb most megyezni, mi a stratégia. Elvileg jeleket kell keresni, amik összekötik a kirakós egy-egy darabját a megoldáshoz szóló hinttel, aztán a sikeres megoldás közelebb visz az egész ügy kibogozásához.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=838335#post838335][b]Krushnic Dimitri - 2021.10.18. 21:50[/b][/url]

Ott a pont. Az én saját, különbejáratú (pun intended) Coelhom. Egy pillanatig elmerengek azon, hogy mit és kit és hogyan kéne elpusztítsak, hogy a jó út könnyebben járható legyen. Vannak ötleteim. Lehet, nincs rám jó hatással, hogy egy ex-fejvadász káoszgéppel élek együtt, akitől minden kitelik. Lehet nem kéne jobban belegondolnom a dolgokba. Lehet csak csókolnom kéne őt. Lehet meg is teszem.
Valahol nyálminta-csere közben átcikázik a fejemen, hogy mennyire szeretem, a lüke fejével együtt, s mennyire büszke vagyok arra a lüke fejére, az okos lükeségeire, meg-nem-magyarázom beszólásaira és megmondásaira.

Máskor fogok ebbe jobban belemerülni, most nem hagynak, disznóság, de odafigyelek, hallgatom, mi a dolgunk, s mikor derengeni kezd valami, akarom, hogy Ármin rám nézzen, hogy most magyarázzon és legyen okos, de olyan tüntetűen kerüli a tekintetemet, ami csak egyet jelenthet. Ármin.
Úgyis hamarabb kipiszkálom a titkot, ha elkezdjük a játékot, csak előbb még öltözzünk alkalomhoz illően.
A felkínált lehetőségek eléggé generic cuccok, amit bármilyen kosztümös üzletben talál az ember, úgyhogy sokat nem árulnak el, de nekünk most jó lesz. Ármin végül nagy öltözködésbe nem kezd, szenvedek is rendesen, de jó alaposan végigmérem azért így is. Hmm.
- Az most nem is kell, tudod, kamerák. - Megköszörülöm a torkom nagyon jelentőségteljesen, mintha nem tudná, vagy mintha mi bármi mást össze tudnánk hozni bilinccsel, mint ott ragadni valami lehetetlen helyen, mindketten mozgásképtelenné válva, messze a pálcáinktól.
Szóval nekem legyen akkor az az utolsó, az áll közel a szívemhez, s az fogja a legjobban szórakoztatni Ármint. Leakasztom a rózsaszín parókát, megrázogatom s a fejemre igazítom, aztán még egy kicsit nézegetem a fodros-bodros ruhát, de szerintem nem fogok beleférni, hagyjuk is inkább. Utógondolatként elemelem a rendőrhöz járó napszemüveget, felbiggyesztem és voilá, femme fatale (vagy amit akar). Pipiskedve csókra nyújtom a szám, s ha Ármin nem elég gyors, magamhoz húzom, hogy elvegyem, ami az enyém.
- Együtt. - Nem is gondolkodok ezen, bár lehet gyorsabban kijutnánk, ha nem rötyögnénk minden részleten s nem akarnánk egymásra mászni két percenként. De pont ezek miatt nem akarom, hogy külön fedezzük fel a helyet. Ez a lényege az egésznek. Jó, lehet nem fogom leteperni, túl sok a kamera.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=838896#post838896][b]Ráczhalmi Ármin - 2021.11.04. 20:12[/b][/url]

Na szép. Ez nagyon úgy hangzott, mintha egyedül én hinnék benne, hogy a kijutunk - a direkt erre a célra kitalált - szabadulószobából. Pedig kikérem magamnak, én simán ki tudok nyitni egy bilincset, csak épp nem szokásom otthagyni a fogdában. Ha már együtt csuknak le, akkor együtt illik távozni, különben hol a minőségi idő aspektusa a programnak?
Az említett kamerák egyébéként lehet, hogy pont a pillanatokban fájlalják valamelyik diódájukat vagy égő érzés kínozza a lencséiket, amint Dimi hot pink alteregót teremt épp magának. Napszemcsis, borostás pindúrpandúr, ha hunyorogva ráképzelem a ruhát is. *
- Dönölű vagy,-*utánozom B2 elfogultan meghatódott hangját, amivel különösen fényes bogaraknak szokott beszélni. Valamiért bűbájosnak találja a mindenféle csúszómászókat, a múltkor gilisztaóvodát nyitott, amikor ásóztam és a földdel kifordultak a szép, hízott férgek.
- Ha Panka nem verné le érte a vesémet, most kölcsönadnám az unikornisos-csillogós szájfényét, mert menne a szerelésedhez,-*sajnálkozom roppant őszintén, amiért nem emelhetjük megjelenése fényét némi műanyageper-szagú glitteres ragaccsal. Nem mintha bármelyikünknek szüksége lenne az esetleges asszociációra, elég emlékezetes lesz az este és az a csók is, amire éppen lehúznak. Tiltakozni persze esélyem sincs, mert hát ezt a szörnyet én teremtettem...vagy legalábbis hizlaltam fel.
Mindenesetre jelzek a szerencsétlen kalandmesternek és sikerül elindulni, összeillő nagyító, pisztoly meg egyéb piktogramokat keresgélve. Az egyik a földön heverő műhulla lecsavarható kezén van, amit be kell dobni egy
postaládaszerű nyílásba a falon, amiért cserébe kapunk egy kulcsot, ami az áldozat zsebében lévő pénztárca egyik kártyájával kombinálva elvezet B-ből C-be és így tovább. Vannak itt térképek, ellopott mikrochipek meg minden.
Persze Murphy, hogy azonnal rányúlunk egy olyan nyomra is, ami egyenest a pálya végére szánt üveg vörösborhoz vezet az egyik lelakatolt szekrényben. Még jó, hogy ezt Dimi nyitja elsőként, lehetőségem nyílik jazz kézzel hozzátenni egy "tadaaaa!" hangeffektust, ha már a kedvenc piája öt perccel indulás után jön szembe. Szóval újabb választás előtt állunk: most igyuk meg és roppant kedélyes, ám nehezített pályán játsszunk vagy legyünk okosak, előbb jussunk ki és csak utána ünnepeljünk?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=838964#post838964][b]Krushnic Dimitri - 2021.11.08. 12:59[/b][/url]

Ha realisztikusan gondolkodunk s eltekintünk attól, hogy egymás közelében tartózkodva hajlamosak vagyunk visszafejlődni egy tinilány szintjére, elég hamar ki kellene innen verekednünk magunkat. Végülis én pénzért fiktív nyomozós ügyeket találok ki, ő pedig évekig abból élt meg, hogy bűnözőket kerített kézre. Mindkét foglalkozás az igazi nyomozói élet távoli mostohatestvére, de azért összeadva őket egy eléggé épkézláb deduktív képességet kapunk. Elvileg.
Persze itt a lényeg nem a kijutáson van, hanem hogy kijutás közben jól érezzük magunkat, az meg számomra abszolút kivitelezhető ezzel a társasággal. Szóval ha egész este itt szenvedünk, nekem az is boldogság. Talán motiválni tudna, ha elárulná, mi a következő napirendi pont - mit tartogat még a tarsolyában? Igazából... nem, nem akarom tudni előre. Ahogy most is eltekintek attól az ösztönös gyanútól, ami bennem motoszkál, csak hogy ne rontsam el a szórakozást. Nem leszek party-pooper, no sir.

Készenlétben állva körbeperdülök a bókra, hogy jobban megnézhessen, aztán nekiütközök a lendülettől s röhögve kapaszkodok a karjába. A szájfényes variánsra hosszan hümmögve végül megrázogatom a fejem. - Nem akarod szerintem. - Lehet, hogy eper ízű, de nem tűnik annyira ehető epernek. Meg hogyan nézne ki, ha szájfénytől zsíros-csillogó lenne... mindenhol?

Hihetetlen, de végre sikerül nekifogni az akciónak. Hamar belátom, hogy itt írói logikát soha ne keressek, illetve hiába is próbálom használatba ültetni eddigi tapasztalatomat. Csak követem a jeleket, minden mozgathatót megmozgatok, tippeket adunk egymásnak, s hamarosan egy meglepetésbe botlok, ami egészen biztosan nem illik a történetbe. Ármin hirtelen rögtönzött tádámja arra enged következtetni, hogy valaki nem sokat törődött az előre meghagyott utasításaival.
- Erős a csábítás, de... jobb lesz majd a végén. A győzelem itala! - Kivéve a rejtekhelyről, a magasba emelem az üveget. Gyorsan nyomok érte egy puszit s haladhatunk is tovább, az ajándékomat egyelőre leteszem egy asztalra, biztos távolságban akciózásunktól.
Tovább haladva elkezdünk kutakodni, de hamarosan visszatérünk a szekrényhez s benyomva a hátát, egy eldugott rekeszre bukkanunk, benne egy könyv, benne egy kulcs. Így megy ez egy ideig, néha külön matatunk egy sarokban, néha hívjuk a másikat, hogy segítsen, vagy nézze meg, mit találtunk. Egy adott ponton a plafonra szerelt lámpabúrát akarom leszerelni, amit viszont asztalra állva sem érek el.
- Melyikünk lesz a paci? - Csípőre tett kezekkel méregetem Ármint. Kettőnk közül ő a magasabb, de nem eléggé, s most az a kérdés, melyik fogja megtartani könnyebben a másik súlyát? Végülis szokott edzeni. Meg nehezebb nálam. Kapjon csak fel a nyakába! Lónyugtatásnak szánt ciccentéssel intem magamhoz, ahogy beállok a lámpa alá.