[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=564586#post564586][b]Benedict Ian Lloyd - 2016.01.20. 23:29[/b][/url]

Van Budapesten egy viszonylag újnak számító ékszerüzlet azoknak a sznob varázslóknak, akik itt élnek, nem akarnak Üstödig hopponálni, de Pestseholse túl koszos nekik. Az ő egyöntetű véleményük, hogy a fővárosnak erre már igencsak szüksége volt - mégiscsak ez a központ! - és az üzlet tulajdonosa is így vélheti, ennél feltűnőbbre ugyanis nehezen tehette volna a hely csupa törhetetlen, ragyogó üvegből készült falait, a csillogó fehér márványpadlóját, drága, modern festményeit és mindennek az ékét, a bent tornyosuló szikrázó kristálycsillárt. Bár a muglik mindezt nem láthatják, a tulajdonos nem volt hajlandó egy ócska lepratelep illúzióját kelteni bennük, főleg nem a Váci utca egy beugrójában - így ők egy közeli szálloda hátuljának vélik a helyet, egy olyan bejáratnak, amit csak az ott dolgozók használhatnak - lényegtelen információ, mely felett egy átlagos ember hamar elsiklik.
Hátránya csak egy van; viszonylag gyorsan zár. Épphogy lement a Nap, 17:00-17:30 fele jár az idő és Iannek bő fél órája maradt, hogy kiválassza a legmegfelelőbb ajándékot Ethan számára - egyrészt azért, mert dolga van utána, másrészt pedig hatkor sűrű mosolyok közepette fogják kitessékelni az üzletből.
Valószínűleg a sietsége teszi - vagy a szemébe villant a természetellenesen fényes épület - de ahelyett, hogy az utat nézné és a sietősen bekanyarodó, felé igyekvő közeledő taxit, következetesen nem vesz róla tudomást, aminek egy hatalmas fékezés az eredménye. Mindketten kellettek ahhoz, hogy elkerüljék ezt az ütközést; a sofőr gyors reakciója és Ian reflexe is, aki a taxi felé tartott kézzel védekezően ugrik arrébb. Kell pár másodperc, míg mindketten felocsúdnak, addig meglepetten bámulnak egymás szemébe - végül Ian tér magához hamarabb, felegyenesedve int a férfinak, a sűrű káromkodását pedig már meg se hallja, mert újra célirányba fordul és ruganyos lépteivel felkocog a bolt előtti néhány lépcsőfokon. Csilingelve csukódik utána az ajtó, ő pedig az egyik eladó(hölgy) kezébe kerül - vele aztán a méregdrága, elvarázsolt karórákat kezdi nézegetni, utána egyedül marad. Az ékszerek felé hajolva nem is figyel a hely számtalan egyéb választékára, de a pult mögött maga a tulajdonos áll. A belül is roppant fényes, fehér helyiség érdekes kontrasztban van a kinti környezet sötétségével - így majdnem hogy bensőséges környezetet teremt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=564776#post564776][b]Benedict Ian Lloyd - 2016.01.21. 19:05[/b][/url]

Annyira bele van merülve a fehér pultra kiterített órák tanulmányozásába, hogy nem érdekli, ki lépett be mögötte az üzletbe - fel se nézve a kezei közé emel egy barna bőrszíjas darabot (ami a leírása szerint amellett, hogy roppant elegáns, még a viselője aktuális öltözködéséhez is képes idomulni), mikor egy női hang megszólítja. Mindenekelőtt természetesen visszahelyezi az órát a helyére.
- Elnézést, de... - Nagyjából eddig jut a válaszban, mert ekkor szembefordul a nővel és az arcába néz. Nehéz megmondani, mi jutott el először a tudatáig; az a furcsa, nehezen megfogalmazható kisugárzás, vagy az ezzel érdekesen ötvöződő váratlan szépség - mindenesetre az ösztönei előbb reagálnak, mint ő, és akaratlanul is hátrébb lép. Fél centin múlik, hogy ne ütközzön a mögötte nyúló pulttal - úgy tűnik, ez egy ilyen 'majdnem megtörténik' nap.
- Legközelebb keressen egy rendes sofőrt. - Fejezi be néhány pillanattal később udvarias, nyugodt hangon. Mivel egy gyors mérlegelés után úgy dönt, az előbbi férfiatlan viselkedése nevetségesen nézett ki, most visszalép és - éppen látható módon - ki is húzza magát. Közben kitartóan tovább nézi az ismeretlent - kicsit olyan, mintha képtelen lenne levenni róla a tekintetét. Az első meglepettség eltűnik az arcáról, de úgy tűnik, nehezen tér napirendre a bizarr reakciója és afölött, ami ezt kiválthatta belőle - tulajdonképpen éretlensége azzal is keveredik, hogy túl sok kedve sincs máshová nézni. Az agyára szálló lila köd először megakadályozza, hogy felfogja a természetfeletti jelenséget, de ezúttal nem hátra, hanem előre lép egy fél lépéssel - utána finoman krákog egyet, ami segít neki abszolút visszatérni önmagához. Még szerényen -háh!- el is elmosolyodik.
- Tényleg elkeserítő lenne, ha csak azért esne bajom, mert Ön siet valahová.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=566508#post566508][b]Benedict Ian Lloyd - 2016.01.25. 23:06[/b][/url]

'Awww?' Szóval awwww. "aawww".
Nem veszi direkt gúnyolódásnak a nő reakcióját, de mégse képes arra, hogy figyelembe se véve eltekintsen felette - no persze, túlzás lenne azt feltételezni, hogy egyáltalán megpróbálja. Mindez némileg józanítólag hat rá, még hatásosabban, mint a legutóbbi saját próbálkozása.
- Awww. - Visszajátssza a mozdulatait és a hangmagasságát, finoman dramatizálva azokat - utána mosolytalan arccal adja tudtára, hogy így kidomborítani egy apró, akaratlan botlást, mennyire nem szükségszerű. Persze vehetjük úgy, hogy ez méltó revans a sminkbaleset után, de valószínűtlen, hogy erről Ian-t is meg lehetne győzni, elvégre kérem, itt most a hiúságáról van szó! Főleg nem az ezután következő kedélyes fejsimogatás után...kezdi furcsállni, hogy már másodjára intik arra, hogy vigyázzon magára.
- Diamonds are a girl's best friend, igaz? Régen mindig azt hittem, hogy inkább a ruhák azok. - Jegyzi meg semleges hangon, miközben félig már visszafordul az Ethan-nek kinézett óra felé, amit mintha egy pillanatra teljesen elfelejtett volna. Ez a nő...van benne valami szükségszerű hatalom, valami illékony, megfoghatatlan...Ian egészen sok kultúrában nőtt fel egyszerre, de mégis ismeri az érzést, mikor valaki olyannal találkozik, akiről megsejteni, hogy idegen helyről jött - anélkül, hogy bármit látnál a viselkedéséből. Nos, a nőre pillantva valami olyan érzés fogja el, mintha szintén egy idegen lenne, de a különbség mélyebb, mint a nemzeti hovatartozás; van benne valami egészen nem emberi. A modora, a megjelenése egy olyan vadászhoz teszi hasonlatossá, akihez örömmel járulnának az áldozatok, miközben biztos, hogy egy varázsló se akad, aki ne érezné a belőle áradó különös mágiát vagy ne hitetné el magával szívesen, hogy a szépségen kívül nincs más fegyvere. Még akkor se, ha erre többször figyelmeztetik.    
Ha pedig magát az gyémántmán-jelenséget nem is, de a szenvedélyt, ami egyes embereket a drága ékszerekhez köt, közel érzi magához - futólag elmosolyodik, de csak az orra alatt, mert már legalább fél órája nem jutott eszébe a kviddics - aztán kiemeli az ajándékba szánt mágikus órát, természetesen a hozzátartozó dobozába illesztve. Döntött, végzett - de egyelőre nem indul, csak a másikra néz.