[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=694628#post694628][b]Jeremy Claythorn - 2017.08.06. 23:47[/b][/url]

Ugye ismerjük azt a lüktetést a koponyánk mélyén, ami egy hatalmas vihar előtt jelenik meg, lehetetlenné téve a koncentrációt? Na ezzel a nyomasztó érzéssel a fejemben ébredtem, azonban panaszkodni eszem ágában sem volt, hiszen a zivatar lehűtené egy picit az elviselhetetlenül forró levegőt. Ilyenkor inkább hazaköltözök Londonba, vagy meglátogatom a nagyszülőket Brightonban, hogy az esős tizenhét fokban vészeljem át az itteni kánikulát, de sajnos van pár feladatom, amit nem tudok otthonról elintézni, tehát Budapesten kellett végigdöglenem az utóbbi három napot.
Hogy őszinte legyek, nem ártott egy kis magány.
Zeph és Cornelia valahogy sikeresen elhitette velem azt, hogy igaz szerelem, vagy monogám kapcsolat nem létezik, légy te bármilyen helyes is, szóval a navinéssel folytatott kapcsolatom végén rögtön belevetettem magam a kalandozásba, csúnyán elbánt szíveket hagyva magam után, bűntudatot sem érezve. Úgy gondoltam, a velük töltött hetek, hónapok, felpuhították azt a Jeremyt, aki Magyarországra jött, pedig nekem eszem ágában sem volt megváltozni, főleg nem ilyen irányban. Ujjaim között forgatom pálcámat, miközben a telefonomon képernyőjét végigsimítva görgetek á az ismerőseim túlfilterezett szelfijeinek galériáján, meg-megtorpanva egy kétszeres koppantásra. Esküszöm hiányzott a közösségi média az iskolai évek alatt, nagyon könnyen rá tud kattanni az ember.
Igazából már rég elkészültem, már csak a kanapémon fetrengve vártam, hogy elszálljon az idő, és indulhassak a hivatalba intézni a papírügyeket.
A nap további része kellemesen agyzsibbasztó módon zajlott, ám a tompa zúgás csak erősödött a tudatomban, elvonva a figyelmemet minden másról. Mire kiszabadultam az hivatal poros, állott légköréből a lépcsőházban elő is vettem a telefonomat, s bár a térerő és a mobilnet, felejtős volt, még mindig jobb volt a kijelzőt bámulni, mint a kiöltözött mágusok tengerét. Sebesen szedtem a  fokokat, kezemmel megkapaszkodva a korlátban, ám a tarkómat szorongató fantomfájdalom olyan fokokra hágott, hogy kénytelen voltam elengedni, az ingatag támaszt, hogy megdörzsöljem, ezzel végzetes hibát elkövetve, ugyanis a forduló után váratlan akadályba ütköztem, leterítve az ártatlan... Idegent?
Fájdalmas nyögéssel támaszkodok fel, az alattam fekvő áldozat arcára, s a belém hasító felismeréssel, a képzelt lüktetés okát is megértem.
- Fordult a kocka, huh?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=694741#post694741][b]Jeremy Claythorn - 2017.08.07. 19:11[/b][/url]

A lány hangja végigkarcolja az eséstől kásás tudatomat, visszarántva a jelenbe. Sajnos a koncentrációval együtt a csuklómba nyilalló fájdalom is felbukkant, ami a lány összenyomásának megakadályozása közben keletkezett, mikor kőpadlóra támaszkodva enyhítettem saját súlyomon. Kicsit nehezebb sóhajjal nézek a csodálkozó lányra, akinek mosolya mögött mintha több is rejlett volna, mint egy rég látott barát okozta izgatottság. Egy ködös bűntudat szennyezte be a navinés vakító vigyorát, de kénytelen voltam viszonozni a gesztust egy elkésett félmosollyal.
Másik kezemet használva feltámaszkodtam, s mielőtt még leporoltam volna a ruhámat, felsegítettem Lucát. A köztünk lévő felhőtlen örömet egy kimondatlan, lezáratlan múlt akadályozta meg, s érzem, hogy az ő gondolatai is ekörül keringenek.
- De sokat nőttél. - mondom gúnyosan, mikor megölel, és viszonozom a gesztust - A lakás kandallójával kellett intéznem valamit, de már végeztem. Te hogy-hogy itt? Azt hittem külföldön vagy.
Ezzel meg is indokoltam, hogy miért nem figyelmeztetettem érkezésemről a lányt. Tudom mi történt vele a múltban, és ha egy picit is hasonlít rám, akkor magányra volt szüksége... Kit akarok átverni, a szöges ellentétem, csak a saját önzőségem miatt nem kerestem fel a magányos lányt, pedig tudtam, szüksége lenne rám. Láttam, hogy Amiatt milyen állapotba került abban a fában, csak remélni tudom, hogy nem ismétlődött meg. Valószínűleg érzi a bennem szunnyadó bűntudatot, ami az örömbe keveredve lassan megkeseríti az arcomra dermedt mosolyt.
- A kezemre estem, nem a világ vége - forgatom csuklómat, amiből a fájdalom már el is szállt Luca segítsége nélkül is - Azt hiszem sok dologról kéne beszélnünk. Végeztél itt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=694850#post694850][b]Jeremy Claythorn - 2017.08.07. 22:46[/b][/url]

Ez másfajta érzés volt, mint a többi régi bagolykőssel.
A volt évfolyamtársakkal egy öt perc alatt el tudtam intézni a beszélgetést, mindkettőnk elmondta, épp mit csinál, hovűáá meg, és megegyeztünk abban hogy majd találkozunk, pedig mindenki tudja, hogy eszünk ágában sincs felidézni azokat a "régi, szép időket". Luca egy a kevés ember körül akitől őszintén meg tudom kérdezni, hogy hogy van, mit csinál.
- Tudod, hogy a humorom a legnagyobb erősségem - pislogok le rá, a szokásos fapofával, ami mögött még mindig a poén elnyújtása okozta cinkosság rejlik - Milyen szétszórt valaki. Persze mondom én, aki most zúgott le a lépcsőn.
Végigmértem a lányt alaposan. Ha a szó szerint nem is nőtt a navinés, kétségkívül érettebb lett öltözködés és kisugárzás terén... elvégre is a hivatalban intéz fontos ügyeket, ezt korábban nem lehetett volna rábízni anélkül, hogy rászabadította volna a poklot az épület dolgozóira... Vagy csak az idő szépítette meg a róla szóló emlékeket.
- Kibírhatatlanul meleg van, esélytelen, hogy nyílt helyre menjünk - mondtam ellentmondást nem tűrő hangon, majd egy viszonylag kellemesebb hangnemmel enyhítve szavaimon, folytattam - Menjünk át hozzám, van vajsör és légkondi.
Nem, nem felhívás keringőre, egyszerűen kiszakítva a természetes környezetemből, úgy tud rólak szakadni a víz, mint a lovakról.
Próbáltam nem beleférkőzni az elméjébe, ezúttal szeretném csak azt tudni, amit meg akar osztani velem, mert a végén még újra rám zúdul egy összetört szív érzelmeinek kavalkádja.
- Figyelj - állította meg a lány magyarázkodását - Mindkettőnk nehéz időszakon ment keresztül. Egy ponton találkoztunk eközben, és most mintha szégyellnénk az akkori magunkat. Legalább is én igen. Jól vagyok, köszönöm, most már legalább is.
Kezem a téma lezárásaként a lány felé mozdult, a kezét érintve, egészen fel  vállára, amit nem erős, de biztos fogással megmarkoltam, hogy hoppanálhassunk.
A világ kifordul önmagából, és talpunk a parkettán koppan.
- Üljünk le a konyhában. - egy pálcaintéssel bekapcsoltam a hűsítő levegőt árasztó szerkezetet, majd kivettem az ígért vajsöröket. - Most te jössz. Hogy vagy? Mi történt?