Megírtam az utolsó vizsgám is, ezzel együtt pedig szabad ember vagyok. Viszont vannak dolgok, amiket szeretnék megbeszélni a legfontosabb emberrel az életemben. Döntéseket hoztam, és szeretném, ha elfogadná ezeket. Nem akarom mélyvízbe dobni, csak kimondani mindent. Éppen ezért kértem, hogy ma ebédeljen velem, és sétáljunk egyet, a vár egy olyan részén, ahol kevés turista van ilyenkor. Karjába kapaszkodva, a macskaköves úton haladok vele, egy rejtettebb, de szép kilátással rendelkező részre.
- Kicsit olyanok vagyunk most, mint a burzsuj tinik, akiknek semmi más dolguk nincs, csak gyönyörűnek lenni.
Pillantok fel rá mosolyogva. Reggel levizsgáztam, az eredményt nem tudom, de úgy érzem, hogy nem buktam meg, hogy mehet tovább minden, ahogy kitaláltam. Jó néhány hónapja itt álltunk, amikor olyan ajándékot adott nekem, ami tényleg engem tükrözött, és azon az estén boldog voltam, a féléves évfordulónkon. Most én készülök ajándékot adni neki, csak még kicsit kivárok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=773341#post773341][b]Révay Lili Athalie - 2019.09.15. 21:51[/b][/url]

Megírtam az utolsó vizsgám is, ezzel együtt pedig szabad ember vagyok. Viszont vannak dolgok, amiket szeretnék megbeszélni a legfontosabb emberrel az életemben. Döntéseket hoztam, és szeretném, ha elfogadná ezeket. Nem akarom mélyvízbe dobni, csak kimondani mindent. Éppen ezért kértem, hogy ma ebédeljen velem, és sétáljunk egyet, a vár egy olyan részén, ahol kevés turista van ilyenkor. Karjába kapaszkodva, a macskaköves úton haladok vele, egy rejtettebb, de szép kilátással rendelkező részre.
- Kicsit olyanok vagyunk most, mint a burzsuj tinik, akiknek semmi más dolguk nincs, csak gyönyörűnek lenni.
Pillantok fel rá mosolyogva. Reggel levizsgáztam, az eredményt nem tudom, de úgy érzem, hogy nem buktam meg, hogy mehet tovább minden, ahogy kitaláltam. Jó néhány hónapja itt álltunk, amikor olyan ajándékot adott nekem, ami tényleg engem tükrözött, és azon az estén boldog voltam, a féléves évfordulónkon. Most én készülök ajándékot adni neki, csak még kicsit kivárok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=773343#post773343][b]Vajda Richárd - 2019.09.15. 21:53[/b][/url]

Azóta nem voltunk itt, hogy megünnepeltünk valamit, ami percről-percre egyre inkább közelített a valósághoz, aminek egyre több jelentősége lett, és aminek nem úgy kellett volna végződnie, ahogy azután, nálunk, a kisházban. Közel sem. Habár felrémlik a pillanat, mikor odaadtam Lilinek a gyűrűt, nem hozom szóba, mert a valaha volt boldog emlék beszennyeződött, és ma már nem ugyanaz. Az a gyűrű visszakerült hozzám, és most is ott van apa dolgozószobájában, valahol két üveg whiskys üveg között.
- Ühm - jólesően morranok, és miután lemosolygok Lilire, eltűnődve felvonom a szemöldököm. - Hát, az a helyzet, hogy nekem jelenleg tényleg semmi más dolgom, mint gyönyörűnek lenni.
Széles vigyorra húzom a számat, aztán mutatóujjammal igazítok egy aprót az orromon ülő napszemüvegen. Az igazság az, hogy a polgármester úrral való találkozás még várat magára egy kicsit, levele szerint ugyanis előbb a gyakornokaival szeretne összehangolódni.
- Szóval - irányítom lépteinket az előttünk kibontakozó kilátó kőfalához, és felkönyökölve rá, oldalasan pillantok át a drágaságra. - Ünnepélyesen szeretnéd visszaigényelni a gyűrűdet, kedvesem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=773344#post773344][b]Révay Lili Athalie - 2019.09.15. 21:54[/b][/url]

- Jól csinálod.
Mosolyodom el a válaszán, ahogy a kőfal felé irányítja a lépéseinket. Ez a hely különleges, és szeretném a mostani találkozásunkat is azzá tenni. Sok minden történt ebben a fél évben, és nem mindenre vagyok büszke, vagy nem mindenre emlékszem vissza szeretettel. Viszont itt vagyunk együtt, és ennél nincs fontosabb.
- Nem, ha te magadtól nem adod, nem kérem.
Szeretem azt a gyűrűt, az első igazi ajándék volt tőle, az első, ami rólunk szólt, az, amibe kapaszkodni szeretnék mindig. De nem kényszer árán. Ha soha többet nem adja vissza és ha soha többet nem csókol meg, az csak azt a ki nem mondott jelentést hordozza, hogy nem vagyok méltó rá, és ezért nem is hibáztathatom.
- Nem folytatom a Bagolykövet, és nem megyek az AMS-re se.
A telefonomat elővéve megkeresem a júliusi sms-t, és átcsúsztatva a telefont mutatom.
- Közösségszervezés, levelezőn. Dolgozni szeretnék, hasznossá válni.
Ez az egyik dolog, és talán nem fog jól végződni, de vele akarom megbeszélni. Akkor döntöttem el, amikor félig külön voltunk, de nem akarom, hogy a döntéseimnek ne legyen része. Azt szeretném, ha valóban közös életünk lenne, és kész vagyok ezért áldozatokat hozni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=773346#post773346][b]Vajda Richárd - 2019.09.15. 21:56[/b][/url]

Egyik kezem felé nyújtom, hogy ha ő is szeretné, ujjaim az övéi közé csúsztatva közelebb vonjam magamhoz. Igaz, hogy ami most van, nem épp a tökéletes állapot, ha kimondatlan is mindketten tudjuk, hogy ez egy nem normális, beteg stádium, attól még látom a Duna fölött ragyogó Napot, és érzem a bőrömön a nyár utolsó sugarait. Eddig ritkán kerítettem rá sort, hogy csak úgy, önmagában a pillanatot élvezzem, azt, hogy Lili velem van, hogy együtt vagyunk, és közösen, ámbár a saját csendünkbe burkolózva felejtünk. Pillanatok sora az egész, amiből egy sincs már meg. Minden emlék; fakó és poros.
- Ha visszaadom, ugyanazt fogja jelenteni, mint mielőtt odaadtad apámnak? - kérdezem, válasza elől a folyó felé fordítva arcomat. Az életünket ez a kérdés, leginkább egyetlen szó határozza meg; ugyanolyan. Vajon ugyanolyan lesz-e még, ha egymásra nézünk, ugyanolyan lesz-e, ha egymáshoz érünk, ha egymáshoz szólunk, vajon ugyanúgy mozdulunk-e, eszünk, beszélünk, vajon ugyanolyan lesz az érzés, a kapcsolatunk? Ugyanolyan, mint előtte volt?
Még nem merek szembenézni ezekkel a kérdésekkel, nem merem kimondani őket sem Lilinek, sem pedig magamnak. Most csak élvezni szeretném a percet.
A gondolataimat félresöpörve hajolok az elém csúsztatott telefon fölé, majd felpillantok. A szemeit keresem.
- Kérlek, ne levelezőn tanulj - szólalok meg nyugodtan, tekintetem ide-oda jár a szemei között. - Túl sok van benned ahhoz, hogy eljátszd, csak mert bizonyítani akarsz valami hülyének.
Ha azt hiszed, hogy nálad fiatalabbaktól nem tanulhatsz, tévedsz. Petyagyereknek igaza volt, mikor azt mondta, Lili nálam sokkal jobbat érdemel. Előfordul, hogy nem jó látni, amit másokkal teszel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=773347#post773347][b]Révay Lili Athalie - 2019.09.15. 21:57[/b][/url]

- Mindig azt jelentette.
Nálam nem volt szakadás ebben. A gyűrű mindig minket szimbolizált, a helye is. Olyan szinten, hogy egyetlen másik ékszert sem tettem soha a helyére. Nem tudok mindent előtt és utána lévőbe sorolni, mert sosem szűntem meg igazán szeretni őt. Volt, amikor fájdalmas volt, sőt most is van, hogy azt hiszem már, hogy nincs több könnyem, lovaglás helyett mégis a szalmára borulva áztatom át teljesen, de nem tudok lezárt szakaszként tekinteni arra, amit a gyűrű szimbolizál. Az a gyűrű mi vagyunk, ezért szeretem annyira. Benne van minden. Nem tarthattam úgy magamnál, hogy ne legyen igaz mind a két fél részéről.
- Sosem voltál hülye, Ricsi.
Hozzábújva, apró csókot adok az állára, mielőtt a mellkasára döntöm a fejem, csak hallgatni szeretném a szíve dobbanását, hallgatni azt, hogy milyen, amikor velem van. Én keresem magunkban az olyan, mint régen dolgokat, még akkor is, ha tudom, hogy ez nem visszafordítható. Bárcsak láttuk volna, hogy ez hova vezet, bárcsak dönthettünk volna mi arról, melyik útra lépünk.
- Van egy másik gyűrű.
Nem húzódom el tőle, a kék bársony már az összekapcsolt ujjaink között van, egyszerű trükk, de hatásos.
- Tudom, hogy van családi pecsétgyűrűd, de arra gondoltam, hogy talán ez is tetszene. Az alapja lápisz, barátságkő, a monogramod pedig zafír, amiről azt tartják, hogy segít a szerelemben.
Merész lépés, tudom, és azt is, hogy ez több embernek nem fog tetszeni, ha kiderül, de nem érdekel, én ezt szerettem volna neki adni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=773349#post773349][b]Vajda Richárd - 2019.09.15. 21:59[/b][/url]

Válaszára csupán egy aprót bólintok. Értettem. Azonban mikor ajka alatt felsercen a néhány napos borostám, a szám hosszúra nyúló, örömteljes mosolyra húzódik. A Dunán lefelé haladó, távoli hajókat és a rajtuk ülő turistákat figyelve ölelem át a vállát, és vonom őt magamhoz még közelebb.
- Sosem? - hitetlenségemben nevetve kérdezek vissza, és homlokráncolva nézek le rá. - Na ne mondd! Én azért tudok egy pár alkalomról. Lássuk csak... ott van mindjárt az első kérdésem, aztán a színjáték - a hangom elhal egy pillanatra, a szám elnyílik, és csak azután fűzöm tovább a szót, hogy habozás gyanánt nyelek egy nagyot. - ...a viselkedésem és az, ahogyan általában bántam veled. Végezetül pedig, hogy hagytalak kisétálni a kisház ajtaján.
El sem tudja képzelni, milyen nehezemre esik kimondani mindezt; bevallanom, hogy tévedtem, ráadásul a tévedéssorozat ilyen sokáig, a kapcsolatunk egésze alatt kitartott, és mint az árnyék kísért minket idáig. Valójában fogalmam sincs, hogy tudott szeretni, mikor szerethetetlen voltam. Egyáltalán, miért szeret bárki is olyat, aki tízből kilencszer elutasító, rideg és olyan mérhetetlenül gyarló, mint én vagyok?
Némileg ugyan értetlenül, de annál nagyobb meglepettséggel nézek először Lilire, majd az egymástól távolodó kezeink között feltűnő bársonydobozkára. Míg elengedem a vállát ismét felpillantok, majd egész testemmel a lány felé fordulva, csak az egyik könyökömmel támasztom meg magam a kőfalon, és mielőtt bármit is tennék, leveszem és magunk mellé teszem a szemüveget.
- Ezt mikor...? - kérdezem halkan, hogy a mellettünk elhaladó japán és koreai turistacsoportok még csak a hangomat se hallják, azután újra lepillantok, és kiszáradó torokkal felnyitom a dobozt.
A tekintetem mindent elárul; kékjeimben visszatükröződik a monogrammomat viselő pecsétgyűrű, amitől képtelen vagyok elválasztani őket. Sokáig nézem szótlanul, meg nem rezdülő arccal, majd, mint egy rosszban sántikáló kisfiú, egyszer csak kacér büszkességgel, már-már mindenre elszánt tekintettel felpillantok, és kiemelve az ékszert az aprócska párnák közül, azt egy határozott mozdulattal a gyűrűsujjamra húzom.  
- Köszönöm - suttogom már a fülébe, mikor halántéka környékén a haja vonalába csókolok. Azután eltávolodom, de hiába, az őt körülölelő sampon-balzsam és parfüm keveréke az orromban marad, és megszínezi az összes ártatlan lélegzetvételemet. Visszatámaszkodom a kőre, és bár el-elpillantok a Duna irányába is, a mindvégig hitetlenkedő mosoly arcomon marad. Végül megingatom a fejem, és sóhajtva fordulok Lilihez. - Hihetetlen vagy, tudod? És... - fordítom komolyra a szót - nappalin kéne folytatnod.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=773351#post773351][b]Révay Lili Athalie - 2019.09.15. 22:01[/b][/url]

- Ha nincs az a kérdés, sosem állok meg, ha nincs a színjáték, sosem veszlek észre, sosem látom meg Ricsit Richárd alatt. Sosem akartam volna többet, mint, hogy láthatatlan maradjak.
Akkoriban ennyit szerettem volna, hogy az olyan menő fiúk, mint a Vajda Ricsi a létezésemről se vegyenek tudomást. Volt elég bajom azzal, hogy a szüleim lemondtak rólam, hogy árvaházban kötöttem ki, hogy örökbe fogadtak, aztán visszavittek, majd megint magukhoz vettek, de két férfi, két gyerekkel. Az életem éppen elég kusza volt, nem akartam még a szexista cinkelődés középpontjába is kerülni. Vannak lányok persze, akik drámáznak ezen, de titokban élvezik, én nem.
- Az első gondolatom az colt, hogy fel akarlak pofozni, sosem gondoltam ezt senkiről ismeretlenül meg főleg nem. Már akkor volt benned valami... megmagyarázhatatlan. Azt hiszem, a lényem egy része mindig is vonzódott hozzád, mintha már életünk előtt összetartoztunk volna.
Más nevetne ezen, és talán ő is megteszi, de tudom, hogy túl ezen érti, amit mondok, érti, hogy mire gondolok. Legalább anélkül ölel át, hogy undorodna tőlem, már ez is egy nagyon komoly lépés, mert az elején aggódtam. Még most sem tudom, hogy mik vagyunk mi egymásnak, pontosabban, hogy én jelentek-e neki hasonlót, mint korábban. Azt nem tagadom, hogy az én érzéseim mit sem változtak az irányába.
- A kisháznál eléggé magabiztos voltam, de csak mert abban reménykedtem, hogy mire a kapuhoz érek, beérsz, visszarántasz, megcsókolsz, és elkezdődik az életünk a kötelék nélkül. Túl romantikus elképzeléseim voltak akkoriban.
Túlzás nélkül állíthatom, hogy nagyon sok mindent beleláttam abba az estébe. Nagyon hinni akartam, hogy odaérek, hogy kilépjek a kapun, már érezni fogom a parfümjét, azt, ahogy visszaránt. Hallottam a fülemben, ahogy sikkantok egy aprót, majd belenevetek a csókba. Belegondolni is szánalmas, hogy vagy fél órát szobroztam egy fa mögött, hátha utánam indulna, és nem akartam, hogy azt higgye, elkésett. Még most is emlékszem, mennyire dobogott a szívem, mennyire fáztam már a végén.
- Néhány hete, amikor volt az a nagyon szerencsétlen péntek, és semmihez se volt kedved. Akkor rajzoltam meg. Előtte már beszéltem a gemmológia tanárommal róla, hogy ajándékoznék neked egy ilyet, a köveket vele együtt választottam. Először a te kézírásoddal írtam le a monogramod, de az nem mutatott benne olyan szépen, így az enyémmel van.
Tudom, hogy nehéz neki beszélni arról, ha hibázott, és hálás vagyok, hogy mégis megteszi. Nekem bármit elmondhat, ezért kezdtünk jóban is lenni, mert szerettem volna, ha beszél velem, és a kötelék miatt tudta, hogy nem árulnám el. Most már csak a szeretetem van, ebben kell megbíznia, és azzal, hogy kimondta ezeket a dolgokat, érzem, hogy igazán fontos vagyok még neki. Nem merek semmiben sem reménykedni, nem akarom elbízni magam, mert olyankor mindig pofára esek. Ezért nem érintik már ajkaim az ajkait, ezért nem mászok bele illetlenül a magánéletébe, ezért nem akarok belegondolni dolgokba, melyek miatt veszekedhetnénk. Megtisztel engem, én pedig őt, míg világ a világ, bármi is legyen velünk ezek után.  
Elmosolyodom, ahogy a fülembe suttog, és a mosoly a halántékcsókkal csak szélesebbé válik, pilláimat lehunyom, hogy kiélvezzem a pillanatot. Ahogy elhúzódik felpillantok, és gyönyörködve nézem, ahogy ujján a gyűrűvel áll ott. Örökre az emlékezetembe vésem ezt a pillanatot, mert csodálatos. Mint egy festmény, annyira tökéletes. Mellé lépve a vállára hajtom a fejem, és a csillogó vízben gyönyörködve kérdezek vissza.
- Hihetetlen? Miért?
Aztán elnevetve magam, egy hosszabbat szusszanok.
- Levelezőre vettek fel, Ricsi. Arra gondoltam, hogy az előkészítőben tovább dolgoznék, és mellette a színházba szervezhetnék egy gyerek-és ifjúsági csoportot, tizenhat éves korig, nekik taníthatnék színészetet. Akkor senkivel sem kellene csókolóznom.