Percek óta csak fekszem a hátamon, hol a felkelő nap függönyök résein át beszűrődő halvány sugarait bámulva, vagy Benjámin arcát -- amikor alszik, meglepően nyugodt, azokra a görög szobrokra hasonlít amikbe istenek arcát vésték, és amikor ránézel, egyszerre csodálod és féled, a közelébe akarsz férkőzni, közelebb, közelebb, mindig csak közelebb, sosem elég a figyelme, a kedvessége, sosem elég semmi amit tesz vagy mondd, mert neked minden kell egyszerre. Nem merek megmozdulni, még egy mélyebb lélegzetet sem venni a melltartóm peremén pihenő keze súlya alatt - nem tudom, hogy az előző este folyamán mikor hoztam meg az a rossz döntést, ami miatt most itt vagyok, amikor azt mondtam a barátaimnak, hogy persze, hogy megyek velük inni, vagy amikor kellően részegen felhívtam őt, hogy mennyire gyűlölöm - rögtön utána pedig esedeztem a bocsánatáért, amiért ezt mondtam neki, elismételtem milliószor, hogy mennyire szeretem.
Lehunyom a szemeim, halványan elmosolyodom ahogy a nyakamba szuszog - el tudnék lenni itt még örökké, épp csak addig a pár millió évig, amíg fel nem ébred -- bárcsak soha ne ébredne fel, bárcsak soha ne aludna el, bárcsak ébren is megőriznék az apró ráncok a homlokán azt a kedvességet, amit a hosszú szempillái álmában hordoznak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=735714#post735714][b]Vajda Eszter - 2018.10.01. 17:09[/b][/url]

Percek óta csak fekszem a hátamon, hol a felkelő nap függönyök résein át beszűrődő halvány sugarait bámulva, vagy Benjámin arcát -- amikor alszik, meglepően nyugodt, azokra a görög szobrokra hasonlít amikbe istenek arcát vésték, és amikor ránézel, egyszerre csodálod és féled, a közelébe akarsz férkőzni, közelebb, közelebb, mindig csak közelebb, sosem elég a figyelme, a kedvessége, sosem elég semmi amit tesz vagy mondd, mert neked minden kell egyszerre. Nem merek megmozdulni, még egy mélyebb lélegzetet sem venni a melltartóm peremén pihenő keze súlya alatt - nem tudom, hogy az előző este folyamán mikor hoztam meg az a rossz döntést, ami miatt most itt vagyok, amikor azt mondtam a barátaimnak, hogy persze, hogy megyek velük inni, vagy amikor kellően részegen felhívtam őt, hogy mennyire gyűlölöm - rögtön utána pedig esedeztem a bocsánatáért, amiért ezt mondtam neki, elismételtem milliószor, hogy mennyire szeretem.
Lehunyom a szemeim, halványan elmosolyodom ahogy a nyakamba szuszog - el tudnék lenni itt még örökké, épp csak addig a pár millió évig, amíg fel nem ébred -- bárcsak soha ne ébredne fel, bárcsak soha ne aludna el, bárcsak ébren is megőriznék az apró ráncok a homlokán azt a kedvességet, amit a hosszú szempillái álmában hordoznak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=735757#post735757][b]Bartók Benjámin - 2018.10.01. 20:06[/b][/url]

Mostanában az alvás az egyedüli állapota, amikor képes ellazulni; hogy ehhez mennyit kell fogyasztania és miből, az változó. A tegnap éjjel vendége és akiből végül is igen sok kellett, ez a végtelen megnyugvást hozó lány, aki tönkretette az életét.
Nem voltak együtt azóta, hogy a neje elindította a válópert, mégis úgy néz ki, Benjámin ma kielégítően és mélyen képes aludni. Az ébredést követően rögtön megérzi maga alatt a másik testet, de egy zavart pillanatig hazugság lenne azt állítani, hogy pontosan tudja, melyikükhöz tartozik. Ez a zavar még az arcára is kiül, mikor lefagy az arcáról az álomból maradt első őszinte mosolya, viszont ösztönösen is hamar kompenzál; még mielőtt bármit szólna, közelebb húzva a lányt ad neki egy puszit. Nem gondol különben semmire - elmormog egy mély 'jó reggelt-t' és arccal a mennyezet felé fordul, még mielőtt felülne és hátat fordítana Eszternek. Ma nincs bújós hangulatában. Nem is próbál úgy tenni, mintha tisztában lenne a motivációival, vagy mintha foglalkozna velük; felkapva egy fehér inget az ablakhoz lép, hogy teljesen beengedje a fényes, hideg, őszi napfényt. Az ő valóságuk - elképesztő, mennyire nem vágyik rá. Valami másra igen, mondjuk egy közös reggelire.
- Mit szeretnél enni? - Kérdezi, miközben újra a lány felé fordul. A pedáns, világos, fehér bútorokkal telepakolt szoba egyedüli oda nem illő eleme az a vizes palack, amit most fel is vesz az ágy mellől, hogy igyon belőle, míg Eszter döntésre jut.