Almásy LénaFebruár 16. Budapest, Váci utca.
   
Majd harmincévesen is ugyanolyan nehezére esik hoppanálni, mint mikor éppen tanulta, vagy az első években kisebb-nagyobb nehézségek árán hasznosította megszerzett tudását. Imbolyogva igazítja meg öltönymellénye felett elmozdult sötét nyakkendőjét, míg kiér az étterem mögötti zsákutcából. Csak néhány szemetes konténer, és üres doboz fekszik ott. Elvétve előfordul egy-két autó is, és van, hogy új plakátot ragasztanak a hirdetőtáblára, azonban a Váci utcán nincs ennél elhagyatottabb, s ezáltal jobb hely arra, hogy megérkezzen a szokásos, már-már kötelező, havonta megrendezésre kerülő családi ebédre. Már az étterem ablakában megpillantja szüleit, akikről távolról lerí, hogy szóváltásba keveredtek, és anyja, mint mindig, úgy most is alulmaradni látszik makacs apjával szemben.
Dünnyögve nyitja ki az ajtót, zakóját a hozzásiető pincérnek adja át, majd a zongora mellett helyet foglaló idős párhoz sétál. Anyját arcon csókolja, apjával tiszteletteljesen kezet ráz, és mihelyst elhelyezkedik díszes asztaluknál, nyomban értesül is a vita tárgyáról: vajon elrontott házaséletük miatt nem alapított még családot egy szem gyermekük?
Konstantin - csakúgy, mint minden találkozójuk alkalmával - hidegfejjel, meglehetős türelemmel igyekszik levenni anyja válláról ezt a terhet, nyugodtan érvel szeretett munkája, és nőtlen élete mellett, ám bármikor erre terelődik a szó, Aliz elnézést kér, és még azelőtt kisiet a mosdóba, hogy fia befejezhetné megkezdett mondatát. Az asztalnál maradó férfiak eztán az étlapba bújva ütköztetik a muglivilág politikai hanyatlásáról szóló képzeteiket, s mikor visszatér körükbe a megnyugvást nem találó asszony, az összes kényes téma kerülésével, kizárólag bulvár - és sajtóhírek felreppentésével fogyasztják el ebédjüket. A desszert alatt mindannyian csendesebbek, asztaluknál csupán az ezüst evőeszközök hangja hallatszik, végül apja nehézkes köhögés után hátradől székén, és imára kulcsolt ujjakkal jelzi; befejezettnek ítéli találkozójukat.
- Köszönöm az ebédet! Vigyázzatok magatokra, ne veszekedjetek annyit, azt a csekkfüzetet pedig tedd el, mert nem szorulok rá - utasítja el anyagi támogatást ajánló szüleit, majd egy rövid ölelésbe zárja édesanyját, a kézfogás alatt pedig hallgatagon megszorítja apja vállát. Nincs jól mostanság az öreg, tudja és egyre inkább látja is rajta. Szüleit hátrahagyva, az ajtóban álló fogadópincértől visszakapott öltönyzakóját magára kanyarítva lép ki a hűvösbe, és körbepillantva az utcán, egy közeli antikvitáson akad meg a szeme. Zsebébe süllyeszti fázós kezeit, és a zsibongó tömegen át elindul a régiségek felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=471149#post471149][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.03.05. 14:06[/b][/url]

Almásy LénaFebruár 16. Budapest, Váci utca.
   
Majd harmincévesen is ugyanolyan nehezére esik hoppanálni, mint mikor éppen tanulta, vagy az első években kisebb-nagyobb nehézségek árán hasznosította megszerzett tudását. Imbolyogva igazítja meg öltönymellénye felett elmozdult sötét nyakkendőjét, míg kiér az étterem mögötti zsákutcából. Csak néhány szemetes konténer, és üres doboz fekszik ott. Elvétve előfordul egy-két autó is, és van, hogy új plakátot ragasztanak a hirdetőtáblára, azonban a Váci utcán nincs ennél elhagyatottabb, s ezáltal jobb hely arra, hogy megérkezzen a szokásos, már-már kötelező, havonta megrendezésre kerülő családi ebédre. Már az étterem ablakában megpillantja szüleit, akikről távolról lerí, hogy szóváltásba keveredtek, és anyja, mint mindig, úgy most is alulmaradni látszik makacs apjával szemben.
Dünnyögve nyitja ki az ajtót, zakóját a hozzásiető pincérnek adja át, majd a zongora mellett helyet foglaló idős párhoz sétál. Anyját arcon csókolja, apjával tiszteletteljesen kezet ráz, és mihelyst elhelyezkedik díszes asztaluknál, nyomban értesül is a vita tárgyáról: vajon elrontott házaséletük miatt nem alapított még családot egy szem gyermekük?
Konstantin - csakúgy, mint minden találkozójuk alkalmával - hidegfejjel, meglehetős türelemmel igyekszik levenni anyja válláról ezt a terhet, nyugodtan érvel szeretett munkája, és nőtlen élete mellett, ám bármikor erre terelődik a szó, Aliz elnézést kér, és még azelőtt kisiet a mosdóba, hogy fia befejezhetné megkezdett mondatát. Az asztalnál maradó férfiak eztán az étlapba bújva ütköztetik a muglivilág politikai hanyatlásáról szóló képzeteiket, s mikor visszatér körükbe a megnyugvást nem találó asszony, az összes kényes téma kerülésével, kizárólag bulvár - és sajtóhírek felreppentésével fogyasztják el ebédjüket. A desszert alatt mindannyian csendesebbek, asztaluknál csupán az ezüst evőeszközök hangja hallatszik, végül apja nehézkes köhögés után hátradől székén, és imára kulcsolt ujjakkal jelzi; befejezettnek ítéli találkozójukat.
- Köszönöm az ebédet! Vigyázzatok magatokra, ne veszekedjetek annyit, azt a csekkfüzetet pedig tedd el, mert nem szorulok rá - utasítja el anyagi támogatást ajánló szüleit, majd egy rövid ölelésbe zárja édesanyját, a kézfogás alatt pedig hallgatagon megszorítja apja vállát. Nincs jól mostanság az öreg, tudja és egyre inkább látja is rajta. Szüleit hátrahagyva, az ajtóban álló fogadópincértől visszakapott öltönyzakóját magára kanyarítva lép ki a hűvösbe, és körbepillantva az utcán, egy közeli antikvitáson akad meg a szeme. Zsebébe süllyeszti fázós kezeit, és a zsibongó tömegen át elindul a régiségek felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=471388#post471388][b]Almásy Léna - 2015.03.05. 22:59[/b][/url]

Sietős léptekkel rótta a végtelen sokaságú métereket. Fejét leszegve kerülgette a varázstudók és muglik színes kavalkádját, szinte fel sem pillantott a talaj komor szürkeségéből. Szemei elé mindenféle undok jelenetek úsztak, amik makacsul ragaszkodtak hozzá a kiölésükre szolgáló mindennemű próbálkozás ellenére is. Nina látogatása, illetve az azt megelőző este történései valami ócska és megmagyarázhatatlan oknál fogva felkavarták erősödni látszó lelki békéjét és ezzel az érzéssel egyelőre nem igen tudott mit kezdeni. Utálta magát, amiért ilyen szerencsétlen és utálta a Nina-Dwayne párost is, amiért ezt képesek voltak megtenni vele. Zsák a foltját, ahogy azt mondani szokás. Lelke mélyén azonban hinni akart, bízni abban, hogy amit a legjobb barátnője a nagy vallomás után a fejéhez vágott, az igaz. Előbb vagy utóbb, de mindent meg lehet bocsátani.
Kezeit a kabátzsebébe süllyesztette, nyakát behúva a vastag, kötött sál rejtekéből tekintgetett ki a világra, ahogy a Váci utcának egy előre meghatározott pontjára érkezett. Egyáltalán nem tarott sokáig számára kiszúrni az üzletek között cikázó emberek között a csodálatraméltó daliás hátat, ami az ő egyetlen Konstantinjához tartozott. Sietett, ahogy tudott, mégis valamennyivel a megbeszélt időpont után érkezett meg a helyszínre. Arca kipirosodott a csípős koradélutáni levegőtől, gondosan fésült loknijait pedig kócosra borzolta a szél.
Egy apró, gyenge érintés a lapocka magasságában - első körben így, s nem szavakkal üdvözölte a férfit, akit bár körülbelül fél napja nem látott, de igencsak hiányolt a közvetlen környezetéből. Egyáltalán nem tudta, hányadán is állnak egymással, minden olyan egyszerű volt, mégis bonyolult a maga valójában. A hirtelen szintlépés és a közösen eltöltött gyönyörű este után -  aminek emlékeire teste még mindig képes volt ugyanúgy féktelen izgalomba jönni - a gyeplőt valahogy rövidebbre fogták, talán tudatosan vagy félig tudatalatt, de időt adtak egymásnak az ismerkedésre. Mindettől függetlenül átható tekintete akárhányszor Konstantin ajkaira téved, szíve kihagy egy ütemet és minden porcikáját elönti a forróság.
 - Szia!
Elé kerülve lábujjhegyre állt, hogy pipiskedve ugyan, de egy puszit nyomhasson partnere arcára. Ez talán kicsit közelebb sikerült a vágyott területhez, így zavarát leplezve esztelen magyarázkodásba kezdett.
 - Ne haragudj... Mármint amiatt, hogy késtem. Csak Nina átugrott egy percre, aztán... Hogy sikerült az ebéd?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=473160#post473160][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.03.10. 00:28[/b][/url]

Almásy Léna
Február 16. Budapest, Váci utca.


Nem kell hátrafordulnia ahhoz, hogy megpillantsa Léna közeledő alakját. A napfénytől csillogó kirakatüvegben már azelőtt látja sálba csavart kolléganőjét, hogy az pillanatokkal később megtorpanna mögötte, s üdvözlésképp lágyan megtapintaná lapockáját. Az érintésre titkon elmosolyodik, és bár úgy tervezi, hogy lehajtott fejét már csak komoly fizimiskával, rendezett vonásokkal emeli a nőre, ahogy megfordul, és szembetalálja magát a szélfútta tincsekkel, és Léna már-már kamaszlányos zavarával, nem bírja megállni, újabb, immáron egy percig sem rejtegetett vigyorra húzza ajkait. Arca frissen borotvált, és bár sima bőréért szüleit tartja felelősnek, önmagának mégsem hazudhatja, hogy reggel a tükör előtt állva nem volt annak is pontos tudatában, hogy ebéd után találkozója lesz az aurorral.
- Szia – köszönti ő is halkan a nőt, majd a szájához túlságosan is közeleső puszira elneveti magát. Vállai megreszketnek a félhangos kuncogás alatt, feje jobbra-balra mozdul, s kék fényű szemei környékén is megjelenik néhány apró, egészen halvány nevetőránc. Jóleső mosollyal néz le az előbb még pipiskedő nőre, majd megnedvesíti kiszáradt ajkait, és csak egy apró fejrázást követőn szólal meg. – Nem baj, én is csak nemrég értem ide. Elhúzódott.
Szavai után Léna bal oldalához szegődik, s karját annak derekára téve, az antikvitás bejáratához kíséri őt. Az illemszabályoknak eleget téve csak miután kinyitja előtte a csengőbongó ajtót, utána lép be a dohszagú helyiségbe, és int az üzlet legvégében üldögélő, köztudottan süket eladónak.
- Jártál már itt? - kérdezi a nőt, s míg továbbfűzi gondolatsorát, közelebb hajol hozzá. - Az úr semmit nem hall. Nyugodtan beszélgethetünk. Kezdjük mondjuk ott, hogy nagyon… csinos vagy.
Hasonlóan a kolléganőhöz, ő is kisfiús zavarba jön, ha olyan szokatlan szavak akaródznak kibukni szájából, amikre már évek óta nem volt példa. Nagyot nyel a kimondott tényre, majd hümmögve elfordul, és egy nagyon érdekesnek tűnő, szakadt borítású könyvért nyúl, amit nyomban fel is kap, és tüzetes vizsgálat alá vet.
- Az ebéd meg… - kezd bele rekedtes hangszínen. - …ugyanazokat a köröket rójuk, újra meg újra. Anyám unokát akar, és amiért még nincs saját családom, szüntelen magát, meg apámat hibáztatja. A másik, amit az utóbbi időben a fejébe vett, hogy nem vagyok boldog. Nem érti meg, hogy én így boldog vagyok.
Léna barnáit keresve beszél, hangjában itt-ott érezni némi feszültséget, szemeiben tehetetlen harag éledezik, de amint találkozik tekintetük, minden indulat kivész belőlük. Megrázza fejét, mintha ekként akarna bocsánatot kérni előző szavaiért, majd egy könyvkupac tetejére teszi előzőleg kézbe vett könyvét, aztán egész testével a nő felé fordul.
- Mesélj, milyen volt találkozni Ninával? - kérdezi őszinte érdeklődéssel. Noha hozzá is eljutott egy-két ízesebb pletyka, ő csak ritkán ad a faluban szájról szájra járó, sokszor rosszindulatú kitalációkra. Majd Léna elmondja az igazat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=474878#post474878][b]Almásy Léna - 2015.03.12. 16:13[/b][/url]

Szája szegletébe kislányos mosoly húzódott, akaratán kívül talán még alsó ajkát is lebiggyesztette kicsit. Szemei felcsillantak, mint mindig, amikor a férfit olyan közel tudhatja magához. Nem ismerték egymást olyan régen, mégis képes volt minden egyes pillantásából olvasni, természetesen a legilimencia használata nélkül is.
Csendesen pillantott fel Konstantin magas alakjára, jóleső forróság járta át a februári hidegben, ahogy a másik a derekára fonta karját. Karjait összefonta maga előtt, ahogy a szeles utcáról beléptek az antikvárium dohos helységébe. Már jó ideje nem járt ilyesfajta helyen, régen is csak azért, mert édesanyja nagy gyűjtő és mindennemű ünnepi alkalomkor valami régiségre vár, ő azonban nem tett már eleget ennek a követelésnek nagyon régen. Annyi kacatot hordott már össze drága jó anyja az idők során, hogy a lakást, amelyben felnőtt, már szinte meg sem lehet ismerni.
- Nem, itt még nem voltam, csak a polgármesterék boltjában a faluban. Anyám félelmetes módon imádja az ilyesmit - beljebb lépve tekintetét egy díszesen faragott komódra szegezte.
 - Én...? - pislogott párat, felpillantott a markáns arcra, majd vissza a bútorra. Soha sem viselte jól a bókokat, mindig zavarba jött, ha valaki a külsejére pozitív kritikát fogalmazott meg - Köszönöm. én... igyekeztem. Ez meg amúgy nagyon szép.
Lányos zavarában azt sem tudta hirtelen, fiú-e avagy lány, így a témát a kiszúrt bútordarabra terelte. Huszonnyolc éves létére még mindig nem nőtt be a feje lágya, holott ez már talán elvárható lett volna.
 - Sajnálom - hangjában őszinte megértés csengett - Anyám is folyamatosan ezzel nyaggat, akárhányszor meglátogatom. Éppen ezért nem mondok el neki semmit sem, mert képes lenne már a következő napra megszervezi az esküvőt meg az ásó-kapa-nagyharangot.
Ujját végighúzta egy körülbelül kétszáz évesnek tűnő hintaszék támlájának élén és nagy levegőt vett. Már-már azt hitte, hogy egy pillanatra ki tudja zárni a fejéből a témát, de aztán újra a szemei elé úsztak azok az undok képek, amik Nina látogatása óta kísértették.
 - Hát... határozottan idegesítő volt. Igazából rettentően felhúzott, ki is dobtam a házból. Végeztem vele.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=474911#post474911][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.03.12. 17:01[/b][/url]

Almásy Léna
Február 16. Budapest, Váci utca.

Titkon figyeli a nőt, tekintetét csak akkor választva el finom vonásaitól, amikor az visszapillant rá. Érzi, hogy teste kimelegszik, s legszívesebben nyomban kifordulna az utcára, hogy a kirakatüvegnek dőlve lehűtse magát. Mindemellett a nő egyetlen rezdüléséről sem szeretne lemaradni, így amikor vérszegény, gyakorlatban még alig alkalmazott bókjától Léna kislányos zavarba esik, s pironkodva egy régi, szépen megmunkált komódra süti le szemeit, ő a kezében tartott könyv felett fürkészi tovább formás arcát.
- Édesanyád megértené magát az enyémmel - mosolyodik el lágyan, majd a szakadt irományba kapaszkodva, egyenletlenül dobogó szívvel hallgatja újra a kolléganőt. Amikor aztán afelé a bizonyos, minden férfi számára kényes téma felé sodródnak, és válasz gyanánt Léna is unokák után vágyódó anyját hozza szóba, ő élesebben, szúrósabb szemekkel kezdi vizslatni őt, minden szavára dupla olyan koncentrációval figyelve oda. Az ő korukban sajnos már nem elhanyagolható kérdéskör a család, és a gyerek, ami az ismerkedést újra és újra külön megnehezíti. Ilyenkor veszi csak észre hogy elröpültek felette a bohém évek. Most már figyelembe kell vennie olyan tényezőket is, amelyek évekkel ezelőtt még csak fel sem merültek benne, mára viszont már prioritást élveznek.
Akar-e a másik családot, el kell-e vennem feleségül, hány hónap után illik összebútorozni, meg kell-e változnom miatta, egyáltalán, hárpia lesz-e, ha elhagyom a félpár zoknimat?
Az auror őszinte sajnálatából azt a következtetést vonja le, hogy ha az előtte vörösödő, édes nő anya is szeretne lenni egyszer, attól nem kell tartania, hogy az az elkövetkezendő években lesz. Nyugodtabb, megkönnyebbült arccal dobja le kezéből a könyvet, majd egy alig észrevehető sóhaj után fordul vissza Lénához.
- Nem akarok gyereket - mondja ki váratlanul, saját maga is megilletődve a nyers valóságon. És bár az illem megkövetelné tőle, hogy válaszoljon a Ninával történtekre is, mégsem teszi meg. Helyette csöndbe burkolózva mustrálja a nőt, tekintetét le sem véve annak szóra nyíló ajkairól. Noha nem így tervezett előhozakodni a számára legkényesebb témával, talán jobb is, hogy már most tisztázzák. Még mielőtt valóban egymás mellett döntenek. Tudnia kell. Mereven néz a másikra, teljes testével felé fordulva. Most még bármelyikük kiléphet az antikvárium és régiségkereskedés csengős ajtaján.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=474926#post474926][b]Almásy Léna - 2015.03.12. 17:39[/b][/url]

Az abszurd gondolatra horkantott egyet. Még hogy az ő anyja és egy másik hölgy! Amilyen aranyos és kenyérre kenhető nő volt kiskorában az édesanyja, most vénségére annyira házsártos és kibírhatatlan. Apja halála után egyedül maradt és drága lánya már csak azon csodálkozik vele kapcsolatban, hogy még nem szerzett be tizenöt macskát és egy jósgömböt.
 - Semmi kétségem afelől, hogy édesanyád egy tünemény, hiszen aki egy ilyen férfit nevelt... - majdnem kicsúszott a száján egy rakat bugyuta bók, amelyeknek amint észrevette, mibe is kezdett bele, rögtön gátat is szabott. Kissé belepirult mondandójába, kezeit mélyen belesüllyesztette a kabátja zsebébe és nyakát is belehúzta a sáljába, mintha az bármit is el tudna rejteni.
 - Anyám természete igen szeszélyes. Szegény nem viseli jól a magányt.
Nincs mit szépíteni rajta, a nő, akire nagyon sokáig felnézett, mára nem más, mint egy koravén asszony, akinek semmi sem jó és ha tehetné, elüldözne maga mellől mindenkit. Talán ez az oka annak, hogy a lánya is csak jeles eseményeken tiszteli meg jelenlétével, egyébként meg munkára és egyéb elfoglaltságokra hivatkozva soha nem ér rá. Szégyelli is magát rendesen emiatt, de ember legyen a talpán, aki kibírja, hogy folyamatosan a sárba tiporják mindennemű önbizalmát és törekvését.
Érdekes módon addig, amíg Konstantin szóba nem hozta, egyáltalán nem fordult meg a fejében a gyerektéma. Ő személy szerint még éretlennek és felkészületlennek érezte magát a feladathoz, hogy megszüljön és felneveljen egy gyereket, hiszen még egy normális párkapcsolatot sem tudott fenntartani gátlásainak vagy éppen jóhiszeműségének köszönhetően. Nem gondolta volna, hogy a férfi fejében ilyen gondolatok kavarognak, így hát meglepetten, szemöldökét felhúzva pillantott fel rá ismét az őket körbevevő bútorokról.
 - Nézd, szerintem ez teljesen természetes. Vannak, akik korán családot alapítanak, meg vagyunk mi, akik a harminc körül tengődünk és nem is gondolunk ilyesmire. Bár szinte biztos vagyok benne, hogy idővel meggondolod majd magad a témával kapcsolatban.
Lehet, hogy meggondolatlanság a részéről, de egyáltalán nem játszott el a gondolattal, hogy mi lesz, ha. Tipikusan az a nő ő, aki nem mer előre tervezni semmit, pontosaz azért, mert az ördög mindig pottyant valamit a végén, így az őszinteségi kérdéssel kapcsolatos félelmein kívül minden ilyet félretett már.
Lágy mosolyra húzta ajkait, majd közelebb lépett Konstantinhoz és körbepillantott az üzleten. Valahogy ez túl intim téma volt számára egy ilyen nyilvános, ismeretlen helyhez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=474956#post474956][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.03.12. 18:20[/b][/url]

Almásy Léna
Február 16. Budapest, Váci utca.

A sál alól felszakadó horkantásra meglepett vigyorral reagál, majd az azt követő dicséretre somolyogva bólint egy aprót. Az anyja csakugyan egy angyal, aki igazán mindent megtett, hogy normális, egészséges gondolkodású férfit neveljen belőle, és bár az elmúlt években sűrűn emlékezteti őt arra, hogy élete valahol 25 és 30 között csorbát szenvedett, azt mindig elismeri, hogy amit kellett, mint illem, fegyelem és kötelességtudat, az évek alatt sikerült belevernie fia fejébe.
- Az enyémnek ott van édesapám - lassan kezd bele mondandójába, tekintetét végighordozva a különleges lámpákkal megvilágított helyiségben. - De ők ketten, együtt, soha nem voltak boldogok.
Kár lenne akként beállítani őket, mint amit világéletükben mutatni szerettek volna környezetük felé. Hiszen tudja ő, tudja az apja összes szeretője, és még az utcasarki zöldséges is, aki szombat reggelenként kénytelen-kelletlen, de végighallgatja az Osztrovszky házaspár végeláthatatlan vitáit. A gondolatra, hogy egyszer egy ilyen kapcsolatban éljen, gyomra nyomban összeugrik, s attól tartva, hogy egy nap majd idejut, félve pillant fel Lénára.
- Üljünk le - ér hozzá a nő karjához, és egy közeli, mélyzöld vászonnal kivarrt díványhoz invitálja. Ő csak miután a körülményekhez képest kényelmesen elhelyezkedik, és ujjaival az oroszlánfejű karfa faragásain köröz, pillant fel rá. - Nem nekem való a család. És ha te arról álmodsz, hogy évek múlva férjhez menj, és gyereket szülj..., nem én vagyok az embered.
Hangja komolyan cseng, tekintetével minduntalan keresi Léna bájosan csillogó barnáit. Még soha sem merült fel köztük ez, és miután egyre közelebb kerülnek egymáshoz, Konstantin néhány napja eldöntötte, hogy egy finom vacsora mellett felhozza az elkerülhetetlent. Na, nem pont így tervezte, de ha már belekezdett, folytatja.
- Viszont, ha megelégszel azzal, amit én adni tudok, akkor... - az oroszlánra fordítja fejét, és sűrű levegővétel után, megemelkedett adrenalinszinttel fejezi be gondolatát. - ...átmennék ma este hozzád.
Nem ezekkel a szavakkal szerette volna lezárni mondanivalóját, de ami a fejében kavargott, azt egyelőre nem tudta kimondani. Idejét sem tudja mikor élt utoljára kapcsolatban, és megfakult emlékei alapján az sem tarthatott tovább két hónapnál. Szabad kezével megdörzsöli állát, majd egyetlen vékony vonallá préselődött ajkakkal néz fel a mellette ülő nőre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=475002#post475002][b]Almásy Léna - 2015.03.12. 18:54[/b][/url]

Számára a nyitott házasság, avagy együtt-, de mégis különélés teljesen idegen téma. A szülei - amíg édesapja élt, persze - imádták egymást, minden percük a boldog, meghitt családi élet körül forgott, így elképzelni sem tudja, milyen lehetett Konstantin gyermekkora.
Naivan azt gondolta, majd szépen elcsevegnek erről is, mint korábban bármi másról, de a férfi mondandója a könnyed invitálás után mondhati hidegzuhanyként érte. Még jó, hogy időközben leült és a keze ügyébe került a kanapé méregzöld kárpitja. Egy pillanatra lehunyta a szemeit, csak azután nézett fel ismét az oldalán ülő férfire. Egyértelműen badarság volt számára, hogy ezzel az el nem hanyagolható problémakörrel nem foglalkozott. Túlságosan is a jelenben élt, nem tekintett előre és nem volt gondja a másik ilyesfajta gondolataira, igényeire és elveire.
 - Ha azt gondolod, hogy én ezeket igénylem, akkor még nem ismersz eléggé...
Szavait elhaló hangon, már-már suttogva ejtette ki a száján, egyetlen vizslató pillantás után tekintetét egy fix pontra szegezte valahol a távolban. Nyilván minden nőnek az az álma, hogy egyszer édesanyává válhasson és egy meleg családi otthont varázsoljon az amúgy néptelen és sivár házból, de benne ez az igény egészen egyszerűen még nem fogalmazódott meg.
Amúgy sem túl vidám vonásai egy szemhunyás alatt merevedtek meg. A szíve és az esze már megint két külön irányba indult meg a talán átgondolatlanul kiejtett szókapcsolatok nyomán, de ebben az esetben most a lehető legrosszabb értelemben fogta fel Konstantin mondandóját.
 - Szóval nem ígérsz semmit, de a szolgáltatásokat azért igénybevennéd.
Hangja most már határozottan csengett és ő maga sem tudta, honnan szedte össze hirtelen ezt a nagy keménységet. Egyetlen dologban volt biztos a köztük lévő viszonnyal kapcsolatban: akarta a férfit, de a kételyei és a fenntartásai, amiket olyan szépen sikerült a hivatalnoknak leépítenie, újra feléledtek.
 - Én nem az a nő vagyok, Konstantin. Ha arra vágysz, hogy valaki mindennemű kötöttség nélkül a partnered legyen, rossz ajtón kopogtasz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=475089#post475089][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.03.12. 20:17[/b][/url]

Almásy Léna
Február 16. Budapest, Váci utca.

Bármit is mondjon egy nőnek, legyen az csitrikorú, vagy már érett felnőtt, abból előbb-utóbb félreértés, majd sértődés lesz. Értetlenül áll Léna hideg hangvételű válasza előtt, és míg újragondolja saját szavait, a karfán könyöklő kezébe engedi sima állát. De hisz... Becsületes, mi több, figyelmes akart lenni Lénával, és bár talán korán tört ki belőle az igazság, ő ezt így tartotta fair-nek. Nem akarta hitegetni a nőt, vagy kerülgetni a forró kását, mint sokan mások teszik. Úgy kezdeni bele egy partnerkapcsolatba, hogy a felek nincsenek tisztában a másik igényeivel és vágyaival, nagy ostobaság. Meggyőződése volt, hogy hozzáállásának az auror örülni fog, nem pedig felróni neki az egyébként is kézenfekvőt. Egyértelmű, hogy még nem ismeri eléggé, hiszen hét napból hetet dolgozik, nem mellesleg kettejük közül nemcsak ő munkamániás. Az idő, amit a minisztérium mellett együtt tudnak tölteni, meglehetősen kevés. A kanapé túloldalára pillant, Léna távolba meredő tekintetét lesi, majd ugyanolyan nyugalommal felel, mint bármikor máskor tette.
- Éppen azon vagyok, hogy megtudjam őket - mutat rá, és mellé egy halovány mosolyt is megereszt. A hely dohszagához és a fáradt sárga fényekhez már teljesen hozzászokott. Az üzlet vezetőjére pillant, aki egy kopott könyvbe bújik, majd visszahordozza tekintetét a kifakadni készülő nőre.
- Hogy mi? - nyögi válaszul, homlokát és szemöldökeit tehetetlenül ráncolva össze. - Te ilyen férfinak látsz engem?
Csalódottan fordítja el fejét Léna feszült vonásokkal tarkított arcáról, hogy minden gondolatától mentesen, egyszerűen csak kibámulhasson a kirakatüvegen. A váci utca élettől duzzad, a cukrászdák előtt tömegével ülnek a muglik.
- Miféle ígéretre vágysz? - kérdezi továbbra is az utca képét szemlélve. - Hogy nem nézek rá más nőre, és esténként hozzád megyek haza?
Annak ellenére, hogy szülei kapcsolatában mindent látott, csak épp követendő példát nem, még vágyik a normális életre, ami magába foglalja a szerelmi kapcsolatot is.
- Ha döntést hozok, ahhoz tartom magam - fejét Léna felé fordítja, rezignált tekintete komolyságot kölcsönöz egész valójának.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=475126#post475126][b]Almásy Léna - 2015.03.12. 20:51[/b][/url]

Széleskörű kapcsolatainak és egyébként mindenre kiterjedő figyelmének köszönhető, hogy elég sok mindent megtudott már Konstantinról és szinte biztos volt benne, hogy ez az apró vonás kölcsönös. Sok dolgot hallott és látott, olvasott aktákban, amik egy karakán, tudatos férfi képét rajzolták le előtte, így tulajdonképpen nem lepte meg a nyíltsága. Eddig sem árultak zsákbamacskát egymásnak és valahol hálás volt, hogy ezt az egyelőre elhanyagolhatónak tűnő tényt közölte vele. Mindazonáltal nem értett teljesen egyet az egészzel; honnan tudhatná most a férfi, hogy mit fog akarni később? Hogy mire fog vágyni? Még könnyen lehet, hogy meggondolja magát az egésszel kapcsolatban és egy nap azzal áll valaki elé, hogy ő bizony be akarja népesíteni az otthonát.
 - Nem. Egyáltalán nem ilyen férfinek látlak, csak... - nagyot nyelt, hangja kissé elvékonyodott - ...párszor már megégettem magam. Az utóbbi szavaid meg kissé elbizonytalanítottak.
Megnedvesítette kicserepesedett ajkait, majd enyhén rá is harapott az alsóra. Egyáltalán nem így tervezte ezt a napot, mintha az égiek összeesküvést szőttek volna ellene és mindent megtennének azért, nehogy egy kicsit is jól érezze magát. Amilyen jól telt az előző este, annyira elkeserítő lett a másnap.
 - Igen. Vagyis nem, ne érts félre! - kétségbeesett pillantásokat lövellt a férfi felé - Nem kérek ígéretet, sőt semmit sem. Inkább ne ígérj meg semmit és így nem látja esetleges kárát senki sem.
Konstantin merev arcáról tekintete a saját ölébe vándorolt, ahol egymást tördelő, elfehéredett ujjai pihentek. Nem gondolta volna, hogy az első ilyen szituáció ilyen hamar beköszönt majd náluk és azt sem gondolta, hogy ez tőle fog származni. Talán az elmúlt időszak megsavanyította kicsit és ebből kifolyólag a bizalma is sokkal nehezebben épül fel, mint korábban.
 - Ne haragudj.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=475179#post475179][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.03.12. 21:28[/b][/url]

Almásy Léna
Február 16. Budapest, Váci utca.


Már akkor tudta, hogy nem lesz egyszerű ledönteni a nő körül felépített téglafalat, amikor először megpillantotta. A bájos arc, és kedves, mindenkivel szemben odaadó viselkedés rögtön megtetszett neki, de akkor még csak, mint barát közeledhetett felé. A Dwayne hagyta űr bizonyára még sokáig betöltetlen marad, és még rengetegszer kell bizonyítania hűségét és komoly szándékait, addig azonban saját magával is dűlőre kell jutnia. Fiatalabb korában úgy hitte, hogy mire betölti a harmincat, addigra ugyanolyan családi élete lesz, mint kollégáinak, de ahogy közeledett a megnevezett szám, a gondolat úgy távolodott tőle el.
A mellette ülő nő hamar észreveszi ingerült stílusát; feszült szavai, és hirtelen magára rántott páncélja után visszafogottabban fordul a férfihoz. Csalódásról beszél, hangja tele van bizonytalansággal. Olyasfajta kételyekkel, amit Konstantin maga is érez. Az ablakon át az utcát pásztázza, s csak miután végiggondolta válaszát, szólal meg.
- Az lesz a legjobb, ha a kétségeinknek időt hagyunk elülni - mondja határozottan, jobbjával rácsapva saját térdére. Hogy ez mit jelent pontosan, azt maga sem tudja, viszont amíg bármelyikük is ingatag, nem léphetnek tovább. Virág, bögre, szép szavak.
Tekintete hosszasan ejtőzik a kinti világon, a nő szavait is ekképp hallgatja végig. Szavai visszhangot vernek fejében, lusta pislogása alatt újra és újra lejátssza magában az elhangzottakat. Igen, aztán nem. Egyértelmű, hogy Léna mire vágyik. Kérdés, hogy hagyná-e, hogy valaki teljesítse vágyait?
- Nem azért mennék át este, hogy ágyba kényszerítselek - visszafordulva pillant fel a nőre. Ezt tudnia kellene. Szürkés fényű szemei Léna világait keresik, és amint találkoznak velük, lassan tovább fűzi szavait. - Azt hittem ezt tudod. Az az este megtörtént, de... azóta sem közeledtem feléd úgy. Engem nem az érdekel, hogy mint nő mit tudsz adni. Arra bárki képes.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=475224#post475224][b]Almásy Léna - 2015.03.12. 22:01[/b][/url]

Kétségek mindig voltak és lesznek is. Egy nő soha sem lehet biztos a dolgában, hiszen általában ő az alárendelt fél. Az a fél, aki függ, ugyanakkor mindent megtesz azért, hogy azt, amit kap, vissza is adja. Csak talán egy kicsit más formában. Ő is pontosan ilyen: kap és ad, tűr és elfogad, aztán ha a feje fölött összecsapnak a hullámok, egyszerre ad ki magából mindent. A mai nap sem történt másként, a sérelmet, amit a legjobb barátnője és az exe kapcsolata miatt élt át, Konstantinra akarta zúdítani akaraton kívül. Ez a luxust azonban nem engedhette meg magának, főleg nem azzal ez emberrel szemben, aki összekaparta a padlóról. Fejében egyre inkább egyetlen gondolat cikázott, ahogy ő is mereven bámulta az utcán kavargó népséget.
 - Én tudom, mit akarok...
Nem kellett kimondania a mondat végét, ez a pár szó eléggé beszédes volt ahhoz, hogy Konstantin leszűrhesse belőle a lényeget. Ha nem gondolta volna komolyan az egészet, ha nem lett volna biztos abban, hogy ő tényleg ezt szeretné, akkor a bizonyos éjszaka után elbujdosott volna a világ, de leginkább a férfi szemei elől.
 - Tudom is - alsó ajkát elengedve egy szende mosolyt küldött a hivatalnok felé - És köszönöm.
Pár perccel korábbi énjének tökéletesen ellentmondva csúszott arrébb a kanapén, hogy leküzdje a köztük lévő minimális távolságot is. Egy hirtelen ötlettől vezérelve bújt oda Konstantinhoz, fejét megtámasztotta annak vállán. Tudta, hogy ez nem fog sokáig tartani, mégis megragadta az alkalmat, hogy ha csak egy kicsit, ha csak egy ici-picit is, de megragadjon maguknak egy kis meghittséget.
 - A gramofont a konyhában hagytam, szóval remélem készülsz mára is jó zenékkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=351&post=475773#post475773][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.03.13. 21:36[/b][/url]

Fán könyöklő baljához dől, hosszú ujjaival lassan simítva végig fekete tincsei között. Nem sokszor ült hasonló helyzetben nő mellett, és azokat a beszélgetéseket sem kísérte tartós kapcsolat. Volt kedvesei ugyanis rosszul viselték munkamorálját, és bizonyos kérdésekhez való önfejű, minden más véleményt rendre elutasító hozzáállását. Aki mégis képes volt elfogadni a férfi életritmusát, és együtt élni megrendíthetetlen szokásaival, azzal végül ő maga szakított, miután egy-egy - az izzasztó várakozást követően aztán mindig negatív - terhességi teszttel ráhozták a frászt.
Az antikvárium ablaka előtt egy fiatal család sétál el, a kacagó kisgyermek aprócska ujjai között egy rózsaszín léggömböt szorongat. Konstantin utánuk meredve ereszti kezét a karfára, majd félredobbanó szívvel fordítja arcát Léna felé. Annak ajkait komoly szavak hagyták el az imént, amire egyelőre nem akar felelni. Fogadott már meg olyat, amit végül nem tartott be, és az elhamarkodott ígéreteknek bebizonyosodott már, hogy olykor túl nagy áruk van. Szemei ide-oda ugrálnak a nő íriszein, csöndben hallgatva tovább szende mosolyú szavait. Tudja, és köszöni. Akkor mégis mire volt az előbbi kitörés? Léna bizonytalannak tűnik, és bár ő az előbb kapcsolatukban már egy újabb ajtót próbált meg kinyitni, a váratlan félreértéssel talán megspórolt maguknak egy, a későbbiek során robbanó dühös vitát és az azt követő, csalódottságtól átitatott időszakot. Aztán a nő közelebb húzódik hozzá, arcát vállára engedi, ő pedig tehetetlenül beletörődve abba, hogy még mindig nem képes eligazodni a másik nem hozzá közelálló képviselőin, felemeli karját, hogy átölelve kolléganője keskeny vállát, csinos arcát a lehető legközelebb tudhassa sajátjához.
- Már előkészítettem néhány régi lemezt – suttogja bele a csillogó szempárba. Szíve ütemet vált, feszített tempót diktálva kezdi verni mellkasát. Szeretné megcsókolni a karja védelmében pihenő aurort, mégsem teszi meg. Talán mert az előbb éppen erről esett szó közöttük, talán mert még maga sem biztos a dolgában, s talán mert érzi Lénán, hogy még időre van szüksége. Vágyódó tekintetét elválasztja a másiktól, szemeitől és kívánatos ajkaitól egyaránt. Az ablak felé pillantva dönti halántékát a mogyoróbarna tincsekbe, majd egy félhangos sóhaj után belemosolyog az utca képébe.