Menü (a teljesség igénye nélkül)

Pizzák (lehet szeletre is kérni)



Sütemények, édességek, rágnivalók

- málna-fenyőszirup sajttorta
- epres csokoládétorta
- sós karamellás sütemény
- mogyoróvajas-csokis sütemény
- kimérősen Bogoly Berti drazsék, apró teasütik, gyömbéres kekszek
- csokibéka (van külön angol és magyar kiadás)
- popcorn (sós, vajas, sajtos, nagyon sajtos, csípős, karamellás, csokoládés ízekben)


Üdítők, limonádék, teák széles választékban, illetve kávé és sörök is kaphatók

Tulajdonos
Bánki Barnabás

Üzletvezető:
Bánki Barnabás

Üzletvezető-helyettes:
NJK

Pincérek és pincérnők
Dragomán M. Aurél

Seprűs futárok
Molnár Zselyke
Molnár-Vars Tímea Magda

Biciklis futárok
NJK

Higiéniai menedzser
NJK

Pizzára fáj a fogam. Nem tudom miért viselkedik így a hasam, de amióta itt vagyok egyre érdekesebb ételeket kívánok meg. Otthon nem voltam ennyire kivánós, talán a hormonok teszik ezt? Ez már annak a jele, hogy serdülök és lassan jönnek a pattanások is? Ne, erre még nem vagyok felkészülve!
A kastélyban hallottam, hogy van a faluban egy pizzázó, úgyhogy ideje lenne kipróbálnom. Követem falánk gyomrom és elsétálok a pizzériáig. Az ajtó előtt egy lány járkál fel-alá mérgesen.
~Vajon zárva lenne? ~mi másért sétálna valaki idegesen egy étterem előtt? Lassan a pizzázó ajtajához sétálok, lehetőleg úgy, hogy ne ütközzek a mérges lányba és benézek. Vannak bent ez arra következtet, hogy az étterem nyitva.
A lány felé fordulok, megköszörülöm torkomat, majd óvatosan megszólítom.
-Szia, nincs kedved bejönni? Nem szeretek egyedül enni. -nem, ez nem egy gáz csajozós duma, hanem sajna az igazság. Annyira hozzászoktam már ahhoz, hogy a családdal kell ennem, hogy amióta itt tanulok üresnek érzem a kajálásokat. Mármint kaja az van, csak társaság nincs.
-Szívesen meghívlak és bent elmondhatod, hogy mi bánt, ha szeretnéd! -mosolygok rá, próbálok kedves lenni és nem túl tolakodó. Nem szeretném jobban felbosszantani, de hátha jól esne neki is a társaság.

Stephen Zimmermann

Izgatottan várom a mai találkozást, kíváncsi vagyok, hogy vajon ki lehet az a híres Ain Henze Stimner, akiről Steph mesélt még a vízesésénél. A levele alapján művelt, szerény és intelligensnek tűnik, ezek alapján szimpatikus így ismeretlenül, de ez a találkozón majd úgyis kiderül. Szeretek levelet írni, tudom régimódi vagyok, mintha egy másik évszázadból ragadtam volna itt. Az ő levele szépen megfogalmazott, lényegre törő és összeszedett volt, tetszett. A ma délutánt beszéltük meg a találkára, így órák után rögtön a hálóterembe megyek és az iskolai egyenruhámból kibújva egy fehér pólót, fekete rövidnadrágot és fekete vászoncipőt veszek fel, majd egy kevés parfümöt fújok magamra utána el is indulok a pizzázóba. Útközben azon gondolkodom, hogy miért lett a hely neve „Félszemű Kukorica Pizzázó”, vajon mi lett a másik szemével?
Belépve az étterembe körülnézek, nincsenek sokan, ezért egyből megpillantom Steph-et, gondolom ő is részt vesz majd a meetingen, bár azóta a találkozás óta nem beszéltünk egymással és nem is futottunk össze, így meglep jelenléte, de odasétálok az asztalhoz és leülök vele szemben.
-Szia, te is itt leszel? -kérdezem tőle egykedvűen és barátságtalanul. Azóta a találkozó óta tövisként él bennem a távozása. Csak úgy szimplán ott hagyott, mint valami játékbabát, amit félrelöknek miután már megunják.
-Mivel én pont időben érkeztem, ezért, ha jól sejtem a zenekar vezető késős típus. Mesélj róla valamit, mire kell számítanom? -szívem szerint meg se szólalnék a közelében, de a legjobb énemet szeretném megmutatni majd Ain-nak és maximalistaként mindre felszeretnék készülni vele kapcsolatban nehogy olyat mondjak, ami esetleg negatív fényt vetne rám. -Majd, ha vége a találkozónak, akkor elköszönsz vagy innen is csak simán lelépsz? -nem bírom magamban tartani és leplezni se tudom érzéseimet. Annyira bennem él az a jelenet, ahogy Steph csak úgy elsétál én meg álltam ott, mint egy szobor. Órákon keresztül tudnám neki sorolni, hogy mi volt a baj azzal, hogy csak úgy lelépett és úgy elmondanám neki, hogy ezzel csak azt érte el, hogy egy kihasznált kisfiúnak érezzem magam.

Stephen Zimmermann

Felettébb érdekes, hogy most milyen kis lelkes, de a vízesésénél úgy otthagyott, mint Szent Pál a zsidókat. Lelkesedésére még az arcizmom se rándul meg, harag van bennem és csak arra tudok gondolni, hogy én akkor ott kitárulkoztam előtte, őszinte érzéseket mutattam, majd ő ezek után csak elsétált a helyszínről. Most annyi érzés kering bennem, hogy el is feledteti ittlétem valódi okát. Persze nehéz elnyomni mindezt, de próbálkozom és inkább a bandavezér felől érdeklődöm. Nem jó pont, hogy ő még nincs itt és most Steph-el ketten ülünk az asztalnál.
-A szétszórtság nem biztos, hogy jó akkor, ha valaki egy zenekart vezet. Legalább lelkiismeretes és kiáll a csapatért? -hiába ír összeszedetten és tűnik intelligensnek, ha késik. Kifejezetten utálom, ha valaki késik és most mégrosszabb a helyzet, hogy Steph-el ülök a történtek után egy asztalnál.
-Nyugi, jelenleg nem izgulok -gúnyos kis mosoly jelenik meg arcomon. Teljesen más érzelmek keringenek bennem, amik szinte kilökték az izgulás parányi morzsáit is és a harag vette át a helyét, amely tükröződik szememben. Jelen állapotomra illik az a mondás, hogy „ölni tudna a szemével”. Pedig nem vagyok ilyen, sőt nagyon békeszerető és türelmes emberként jellemezném önmagamat, de annyira megbántott a srác, hogy egyszerűen nem tudok más érzelmeket mutatni felé. Szívem szerint felállnék és itt hagynám, de nem teszem, még nem. Helyette inkább célzásokat teszek a vízesésénél történtekről. Ő pedig lehetőséget ad, hogy kifejtsem álláspontomat.
-Nos rendben -mély levegőt veszek és megpróbálom összeszedni gondolataimat, ami jelenleg nem egy könnyű feladat. -Akkor a vízesésénél csókolóztunk és én őszinte voltam veled, kinyilvánítottam az érzelmeimet, majd egy „szia” után elmentél onnan. Mintha csak egy céda lennék, akit elhagynak miután elvégezte a feladatát! Tudod, hogy milyen érzés ez most nekem? Konkrétan kihasználtál, én meg azt hittem, hogy az nem csak egy csók volt a sok közül és jelentett neked valamit, de ezek szerint csak lejárattam magam és számodra csak játék volt az egész! Én őszinte voltam, egy olyan oldalamat mutattam meg, amit rajtad kívül csak egy ember felé mutattam! Te meg csak úgy elsétáltál én meg álltam ott, mint egy lámpa még jó, hogy pénzt nem adtál -hirtelen most ennyi jött ki belőlem, egy gyorsan elmondott szöveg, ami nem túl összeszedett, de ezzel nem is nagyon foglalkozom. A cél az volt, hogy kiadjam magamból mindazt, ami bennem volt. Majd leveszem a karkötőmet és a srác felé csúsztatom. -Ez egy emlék volt, amit nem tudom miért hordoztam eddig a karomon. Rá kell jönnöm, hogy azok, akikben megbízok csak átvernek! Legyen a tiéd, nem szeretném tovább őrizni azt, amit kaptam egy embertől, akinek csak nyári kaland voltam, viselje az, akinek csak egy délutáni kaland voltam! -hátra dőlök a székben, karjaimat összekulcsolom és próbálom visszafojtani könnyeimet. Talán most jobb lenne csak simán kisétálni a helyről, de nem mozdul a lábam. A fal felé fordulok, hogy Steph ne lássa könnyes szemeimet.

Stephen Zimmermann

Miután mindent elmondok, ami bennem van a legutóbbi találkozásunk óta, Steph feláll és mellém ül. Nem fordulok felé, a falat bámulva hallgatom őt. Majd miután bevallja, hogy valójában ő az, akire eddig vártunk, ő küldte a levelet és ő vezeti a bandát, kezemmel megtörlöm könnyes szemeimet és most már felé fordulva reagálok az elhangzottakra.
-Túl intelligens vagy ahhoz, hogy az őszinteség helyett anagrammák mögé burkolódzva hazudj nekem! Egyébként az úton egyszer eszembe jutott, hogy lehet te vagy az, akivel ma találkozni fogok, de elhessegettem ezt a gondolatot, hisz nem adtam okot arra, hogy átverj. Túl naiv vagyok és még mindent elhiszek, amit látok vagy hallok. Mondd, miért kellett ez? Miért nem mondtad el a vízesésnél, hogy te vagy a zenekar vezetője? -nem haragszom rá emiatt, jobban érdekel a dolog miértje. Mintha attól félt volna, hogy elítélem majd azért, mert van egy zenekara vagy esetleg attól félt, hogy akkor majd nem jövök el ide? Nézem, ahogy a karkötőt vizsgálja és hallgatom monológját a pillangóról, magamról. Van igazság abban, amit elmond, de én nem ezért tartom magam pillangónak. Valóban fontos nekem a szivárvány és a karkötő tényleg arra a nyári napra emlékeztet, amikor szabadnak érezhettem magam és végre önmagam lehettem, de most nem tudok jó emlékként tekinteni a tárgyra. Jelenleg zavarodott folyóként él bennem minden, Steph felkavarta az állóvizet, ami eddig bennem volt és már magam sem tudom, hogy hogyan kéne tekintenem a múltra.
De az ölelése jól esik, nem rázom le kezét és nem lököm el magamtól, mert tudat alatt már vágytam az érintésére, újra hallani akartam szívdobbanásait és érezni teste melegét, bőre tapintását. Megnyugszom, és eltűnik a harag, ami eddig uralt engem, megbocsátok neki. Majd megjelenik arcomon egy halvány mosoly, ami az ölelés végéig ott is marad utána kékjeibe nézve hallgatom szavait.
-Felelősséggel tartozol azokért, akiket megszelídítesz! -ez a legjobb reakció, ami hirtelen eszembe jut arra, amit a viselkedéséről mond. A másik mondatát is meghallom, viszont az nem ragad meg bennem csak egyszerűen elengedem, azt úgyis bizonyítania kell tettekkel.
-Nem kell idő, mesélj a bandáról! -most már sokkal nyugodtabb vagyok és kezd visszatérni az a Somi, akit a vízesésénél megismert. -Viszont éhes vagyok, mit lehet itt enni és inni? Fura, hogy amióta itt vagyok senki nem jött ide megkérdezni, hogy mit ennék! Szerinted érezték, hogy feszültség van bennem és féltek idejönni vagy itt ez a divat? -az asztalon keresgélek egy étlap után, hátha találok bármit, amire felírták az ajánlatot. Viszont mindig bele ütközöm a karkötőbe, amit kezembe veszek és Steph-nek adok.
-Ez legyen a tiéd, nekem már nem jelent semmit, mert nem szeretnék a múltban élni épp elég ideig hordoztam magamon! -az a nyár úgyis bennem él és majd álmatlan estéken megkísért, ezért feleslegesnek tartom, hogy még egy tárgy is emlékeztessen a srácra, akivel otthon találkoztam.

Stephen Zimmermann

A nagy érzelmi hullám után csak egyetlen kérdés marad bennem, hogy miért kellett anagramma mögé bújva hazudnia. Beszámolója után könnyes szemmel fordulok felé és reagálok az elhangzottakra, felteszem a kérdést és hallgatom a választ.
-Pontosabban mi új? Az, hogy egy srác érzelmileg közeledik feléd vagy az érzelmek? -annyi minden lehet számára új, amit meg kell értenem ahhoz, hogy elfogadhassam az ő álláspontját. -Szerintem ott akkor annyi sokkal komolyabb dolog történt mindkettőnk életében, hogy ahhoz képest csak egy aprócska csepp lett volna az az információ, hogy neked zenekarod van -szinte csak egy parányi infó lett volna róla, ami nem mozdította volna ki a bolygót tengelyéből. Ahhoz képest én itt az iskolában, ahová tanulni érkeztem megcsókoltam egy srácot, ha valaki látott volna minket, akkor bajba is kerülhettünk volna. Miatta tudom azt, hogy pontosan ki vagyok és mi az, ami érdekel. Egészen eddig csak sejtettem és titokban éltem, de a vízesésnél történtek mindent megváltoztattak bennem. Nekem se könnyű egy olyan életet élni, amiért Csajkovszkij-t megmérgezték, Poe-t börtönbe zárták. Tudom, hogy a világ sokat változott és elfogadóbbak lettek az emberek, de még mindig vannak, akik számára az azonos neműek szerelme elfogadhatatlan és utálatot vált ki belőlük, én pedig azzal, hogy ott megcsókoltam Steph-et nem csak felfedtem magam előtte és előbújtam rejtekemből, de célkeresztbe is állítottam magunkat a gyűlölködő embereknek. Mindezt elfeledteti velem a hosszantartó ölelése, szinte eltűnnek negatív érzéseim, amik megpillantásakor támadtak fel bennem.
Az ölelés végén letörli könnyeimet ujjaival az arcomról és puszit ad homlokomra.
-Azt a mesét csak egyszer láttam és nem fogott meg annyira, Exupéry „A kis herceg” művéből idéztem. Én azt hittem, hogy te nem nézel meséket -fura, hogy pont egy animációs filmhez köti a mondatomat, pont ő, aki elutasítja ezeket a filmeket és jobban kedveli az animéket.
Közben megérkezik az étlap is a fiatal lánytól, én kezembe veszem és elkezdem olvasni az ajánlatot, de tekintetem követi a távozó felszolgálót.
-Hány éves lehet? -kibukik belőlem a kérdés. -Nekem is kéne suli mellé valami meló -nem mintha rászorulnék, de a munka nemesít, legalábbis sokan ezt mondják.
Steph elkezd a bandáról és a terveiről beszélni én pedig hallgatom őt, miközben a kínálatot  olvasgatom.
-Szóval akkor csak most alapítod a zenekart és tagokat keresel? -fel se nézek az étlapból. -Milyen hangszereket képzeltél el a bandába? Két gitár és egy dob? -legtöbbször ez az alap felállás, de lehet neki más tervei vannak főleg, ha jazz-el szeretné színesíteni a repertoárt.
-Saját dalokat vagy feldolgozásokat szeretnél játszani? -ez is kimaradt a beszámolóból, pedig egy elég fontos szempont.
-Én inkább megpályázom ezt a pásztorpitéset, sok zöldség kevés hús, egészséges. Mellé jöhet egy hűsítő limonádé -ezután bezárom az étlapot és eltolom magamtól jelezvén, hogy sikerült választanom. Majd Steph felé fordulok, immáron teljes mértékben tudok rá figyelni.
-Ugye tudod, hogy csomózott? A madzagot tudod állítani és ha a végét kicsomózod, akkor simán felköthető a karodra -elveszem tőle a karkötőt, a végét kicsomózom és Steph karjára igazítva ismét összekötöm. -Látod, tökéletesen is passzol mancsaidra -mosolygok a srácra.
-Miért ezt a helyet választottad a találkozóra? -teszem fel kíváncsi kérdésemet.

Stephen Zimmermann

Csendben hallgatom Steph szavait kapcsolatairól és az újdonságról, amit én váltottam ki belőle. Most már értem, hogy mi a probléma, hogy mik azok az érzések, amik keringenek benne és lehet ez az én vesztem, mert hirtelen nem tudok mit reagálni csak hallgatom őt csendben, majd kis gondolkozás után megszólalok.
-De ezt miért nem mondtad a vízesésnél? Velem is lehet felszínes kapcsolatod, sőt, ha szeretnéd ki is használhatlak! Például a mai kaját fizetheted is, ezen ne múljon -kezemet vállára helyezem, mintha szavaim teljes komolyságot rejtenének. Pedig erről szó sincs, viccelek. Nem is lennék képes felszínes kapcsolatot kialakítani senkivel és az se pálya nekem, hogy bárkit is lehúzzak. Hirtelen csak ez jutott eszembe, talán ő is nevet egyet rajta és leesik neki, hogy az egész csak poén, annak érdekében, hogy megszűnjön a köztünk lévő komoly hangulat.
-Az elmondottak alapján ideje lenne elgondolkoznom azon, hogy lehet én is véla vagyok -túl sok az egyezés a leírás és köztem. Bennem sincs meg a csábító-átok és elég válogatós vagyok minden téren. Bár komoly kapcsolatom nem volt még, de a válogatás érthető baráti kapcsolatokra is, nem?
-Őszintén? Elég sok! Túl sok volt a kockázat és féltem, hogy félreértem a jeleidet. Neked nem kellett bátorság ahhoz, hogy visszacsókolj? -ha igen, akkor biztos átérzi, hogy mi játszódhatott le bennem akkor.
-Megígéred, hogy többet nem hazudsz és elmondod, ami benned van még akkor is, ha úgy véled, hogy azzal megbántanál? -tudom, hogy nehéz kérés ez, de jobb a fájdalmas őszinteség, mint a burkolt hazugság. Másrészről, ha valamit szeretnénk kezdeni egymással, akkor ott alap a bizalom és a hazugságokkal könnyű lerombolni ezt a bizalmat.
-Tessék? -muszáj visszakérdeznem, mert halk motyogásából nem hallok semmit. -Elfogadom a véleményedet, de nekem nem nyerte el a tetszésemet -ezzel most nem szeretnék vitát indítani, teljesen érthető, ha Steph-nek tetszik, ebből is látszik, hogy különbözőek vagyunk és más az ízlésünk, amivel semmi baj nincs. Viszont belül örülök is, hogy vannak dolgok, amikben nem értünk egyet, hosszútávon unalmas is lenne, ha mindenről ugyanaz lenne a véleményünk.
-Lehet, hogy nekem is várnom kéne addig? Olyan rossz kicsinek lenni -bár elnézve felnőttként se vidámabb az élet. -Nem tudom, valami egyszerű. Lehetnék kutató vagy egyetemi docens, ilyen kis laza melókon gondolkozom -mosolygok a srácra. Most is csak vicceltem, ezekhez tényleg még nagyon kicsi vagyok. Ezután a beszélgetés a zenekarra terelődik és Steph elmondja, hogy milyen felállásban gondolkozik.
-Ennyi zenészt nem kis munka beszervezni. Nem is ismerek olyat, aki rézfúvós hangszeren játszik itt az iskolában -az igazsághoz hozzátartozik, hogy alapból nem ismerek sok embert az iskolában. Viszont a poén tetszett és apró nevetéssel honorálom azt.
-Persze, csak annyi, hogy nekem elég sok a tanulnivalóm, ezért jobb lenne késő délután vagy hétvégente próbálni. Esetleg már van terved, hogy mikor és hol zajlanak majd a próbák? -a tanulás számomra az első helyen áll, de erre gondolom már Steph is rájött magától.
Megérkezik a pincérnő és felveszi a rendelésünket, kikerekednek szemeim arra a kérésre, hogy Steph ír kávét szeretne inni. Kicsi vagyok, de tudom jól, hogy az a kávé készítmény alkoholt is tartalmaz és oké, hogy ő már nagykorú, de akkor is olyan fura, hogy fényes nappal itt iszogat mellettem. Most tartsak kis előadást az alkohol káros hatásairól vagy majd később mondjam el neki azokat az ismereteket, amiket tudok a témáról? Inkább majd később elhadarom neki, de még szerencse, hogy nem dohányzik! Egy függőség bőven elég az embernek.
-Én mindig figyelek magamra és az egészségemre! Ezért nem eszek édességet, kerülöm a zsíros ételeket, sokat sétálok és távol tartom magam a káros szenvedélyektől. Te hogyan óvod tested a káros anyagoktól? -hátha Steph-nek is vannak praktikái, amikkel megőrzi egészségét.
-Mit szeretnél rólam tudni? Kérdezz bátran, ifjú fiú! -a srácra fokuszálok és várom kérdéseit, de még mielőtt megszólalhatna egy újabb átverés jut eszembe. -Tudtad, hogy a családom Krisztusig visszavezethetően gyilkosokból állt és én is az vagyok? -közel hajolok a sráchoz és a fülébe súgva folytatom kitalált történetemet. -Ölni, ölni, vért akarok! -majd ezután visszafordulok az asztalhoz pár rövid másodpercig a cipőm orrát nézem, hogy azután mosollyal az arcomon újra Steph felé fordulhassak.
-Miről is beszéltünk?

Stephen Zimmermann

-Sei il pezzo di puzzle che non trovo, ez tudod mit jelent? -nézek Steph-re a betanult olasz mondat elhangzása után. -Te vagy a puzzle hiányzó darabja, amit nem találok -a találkozásunk után francia mondatokat kezdtem el keresni, ami leírja pontosan, hogy mit is érzek vele kapcsolatban, de az olaszok jobbnak bizonyultak őszinte, szép szavakban, ezért inkább e nyelv mondatait kezdtem el megtanulni. Az, hogy Steph számára mit jelent a mondat csak ő tudhatja.
-Akkor mesélj, ne várj a kérdésre! Lehet, hogy a kérdés nem is lenne olyan jó, mint a történet, amit magadtól kezdenél el -nem is értem, hogy miért várja el tőlem, hogy mindenre rákérdezzek! Persze, szeretek kérdéseket feltenni, de nem vagyok gondolatolvasó és nem biztos, hogy olyan kérdést teszek fel, amire szívesen válaszol. -Viszont eszembe is jutott egy kérdés, ha már így felajánlottad a lehetőséget. Ki az a Steph Zimmermann? Mit árulnál el magadról egy ismeretlennek? -játékos kíváncsiság tükröződik keskeny hangomban és várom a választ. A választ arra a kérdésre, ami most a legjobban foglalkoztat engem, hiszen annyi mindent kérdezhettem volna tőle, de első körben arra vagyok kíváncsi, hogy önmagáról mit árul el nekem. Majdnem egy egész délutánt együtt töltöttünk mégis oly’ rejtélyes maradt számomra a srác.
-Rendben, de csak a szép mondatok után fizetek -mosolygok Steph-re. Tudom jól, hogy viccnek szánta és én vettem is a poént. Annak kifejezetten örülök, hogy a mai fogyasztásunk után ő fog fizetni, de természetesen nem élek vissza a helyzettel és nem most fogom végig enni az étlapot. Talán, ha korábban ajánlja fel ezt a lehetőséget, amikor még nagyon mérges voltam rá, akkor elgondolkoztam volna azon, hogy kieszem a vagyonából, bár a lelkiismeretem úgy se engedte volna meg nekem ezt az aljasságot.
-Igen, ezt eltaláltad! Megválogatom, hogy kivel állok szóba és arra még jobban ügyelek, hogy kit engedek közel magamhoz -a mondat végét jobban megnyomom, egyfajta célzásként. -Kifejezetten utálom, ha valaki késik, ez azt jelenti számomra, hogy annyira nem tisztel, hogy időben érkezzen a megbeszélt találkozóra -mellesleg a késés azt is jelenti, hogy az illető egyáltalán nincs felkészülve a velem való találkozásra. Ha valaki pedig készületlenül érkezik valahova, az olyan, mintha ott se lenne!
-Neked erről mi a véleményed? Meddig nézhető el a késés? -most már érdekel az ő álláspontja is a témáról. Ebben a témában több ember nem értett már velem egyet.
-Miért féltem? Nagyon egyszerű, azért, mert nem tudtam, hogy hogyan fogsz reagálni! Neked a meló könnyebb része jutott, csak viszonoznod vagy elutasítanod kellet a kezdeményezésemet, ez a két lehetőséged volt! Nekem kellett megtennem az első lépést és emiatt úgy érzem magam, mintha te lennél Higgins professzor, én pedig Elza. A történetben csak akkor derülnek ki a professzor érzései, amikor elveszti a lányt. Te is elég jól titkoltad érzéseidet irányomban, mintha arra vártál volna, hogy én lépjek először! Mi történt volna, ha nem léptem volna? -egy újabb kérdés, ami foglalkoztat. Az maradjon titok, hogy a találkozásunk óta gondolkoztam azon, hogy kik is vagyunk és a legtökéletesebbnek Higgins professzor és Elza helyzetét láttam hasonlónak a miénkhez. Az már csak mellékes, hogy az eredeti mű szerint ők sose jöttek össze, csak a színdarabban a közönség nyomására változott meg a történet vége. Remélhetőleg velünk máshogy lesz és Steph is szerez annyi bátorságot, hogy ne külön utakon járjunk.
-Rendben, ezt én is megígérhetem neked! -mosolygok Steph-re. Eddig se állt szándékomban hazudni neki, felesleges is lenne az igazság úgyis utat tör magának és gyorsan kiderül.
-Nem úgy volt, hogy csak animéket nézel? -jobb szemem feletti szemöldökömet felhúzva teszem fel a kérdést és halvány mosoly jelenik meg arcomon.
Majd ezután a munkára terelődik a beszélgetés és Steph elmeséli, hogy ő mit csinált iskola után. Nos, utca zenésznek nem állnék az biztos, nem azért, mert számomra túl alantas lenne ez a foglalkozás, szimplán csak valami komolyabb munkát szeretnék, ami után biztos, hogy viszek haza pénzt és nem másokon múlik a megélhetésem. Persze tudom jól, hogy a mai világban ez nem ilyen egyszerű.
-Lehet, hogy igazad van és várnom kéne! Viszont, ha vége a vizsgaidőszaknak, akkor túl sok lesz a szabadidőm, bár akkor úgy is otthon leszek majd, csak fura lesz innen újra hazatérni. Mintha otthon már nem az a hely lenne, ahonnan eljöttem. Neked nincs ilyen érzésed? Nem érzed úgy, hogy a kastély lett az otthonod és a családod a második helyre került? -lehet csak én gondolom túl a dolgokat, ami mostanában rám túlságosan is jellemző, de örülnék annak, ha ezzel az érzéssel nem lennék egyedül, így talán még van esély arra, hogy nem bolondultam meg teljesen.
-Mindenképp meg kell nézni akkor azt a helyet, viszont lehet, hogy fizetni kell ahhoz, hogy kibérelhessük! Ha esetleg fizetni kell érte és nincs más lehetőség a próbák megtartásához, akkor szólj és hozzájárulok a bérleti díjhoz! -jó lenne, ha a Steph által javasolt terem elérhető lenne számunkra, de a mai világban semmi sincs ingyen, ezért biztosra veszem, hogy valamennyi bérleti díjat felszámolnak nekünk. Viszont ez egy olyan dolog, amire szívesen költök és természetesen nem várhatom el, hogy a srác egyedül állja a költségeket.
Közben megérkezik a rendeléseink és észreveszem, hogy Steph milyen izgatottá válik, gondolom ő is már éhes lehet. Ám mielőtt elkezdek enni, előtte megosztom gondolataimat Steph-el az egészséges életmódról és kikérem véleményét a témáról. Pontosabban az érdekel, hogy ő hogyan óvja testének épségét. Ám, hamar kiderül a szörnyű igazság és két mondat között elejti az egyik legnagyobb félelmemet, a dohányzást. Kissé megilletődöm, egy hang se jön ki hirtelen belőlem. Kell egy pár perc, hogy összeszedjem magam.
-Te dohányzol? -teljes ledöbbenés részemről. -A legtöbb haláleset annak a kis bűzrúdnak köszönhető! Tudod, hogy rákot okoz és minden egyes szippantással mérgezed a tüdődet? Olyan, mintha valaki víz helyett lassan oldódó mérget inna! Miért kell neked az a halálrúd? -órákon keresztül tudnám ecsetelni a dohányzás káros hatásait Steph-nek, bár gondolom már mindent hallott róla, szóval feleslegesen jártatnám a számat. A megdöbbenéstől nem is tudnék most nagy mélységekbe merülni a témában, ezt a pár mondatot is nehéz volt megszülnöm. Annyira lesokkolt ez az új tény Steph-ről, hogy a saját limonádém helyett a félretolt kávéjába kortyolok bele.
-Ez meg mi? Mintha egy hordóból öntötték volna a bögrébe! Szerintem megromlott és valami erjedni kezdett benne, gyorsan küldjük vissza! -leteszem a kávéval megtöltött poharat az asztalra és tekintetemmel a felszolgálót keresem, hogy jelezhessem neki a problémát. -Ilyenkor persze az összes pincér eltűnik, tudják, hogy elrontottak valamit! Még szerencse, hogy nem ittál bele, így csak én éreztem ezt a borzalmas ízt! Majd, ha újra előkerül a lány, akkor jól lecseszem, megakart mérgezni téged! Bár a cigihez képest, ez vitamin -nem tudom úgy elengedni az előző témát, hogy ne szúrjak oda Steph-nek. Majd én is nekikezdek a pizzámnak, hogy elnyomjam azt a borzalmas ízt, amit a kávé okozott.
Az ezután következő poénom, eléggé meglepte és megijesztette Steph-et. Hirtelen felpattan miután azt kamuzom neki, hogy a családom gyilkosokból áll és én is vérre szomjazom. Kell egy kis idő, amíg a srác rájön, hogy csak szivatom. Tudom, nem szép dolog tőlem, főleg azok után, hogy magamról kellene mesélnem, de olyan jó érzés megtréfálni a kis naiv Levitást. Amíg ő próbálja lenyugtatni hevesen dobogó szívét, addig én jót nevetek az egész jeleneten, ami nem rég lejátszódott itt mellettem.
-Megijedtél Steph? -miközben felteszem neki a gúnyos kérdést, közben próbálom visszafojtani a nevetésemet.
Most Steph lep meg engem komoly kérdésével, amire hirtelen nem is tudok mit válaszolni. Pontosabban a válasz megvan, csak meg kell fogalmaznom a mondatot.
-Igen, azért már bántottak, mert szorgalmas vagyok, nehezen nyílok meg és jobban érdekelnek a könyvek, mint a társas kapcsolatok. Az okára még nem jöttem rá, anyám mindig azt mondta, hogy csak féltékenyek rám, mert én sokkal komolyabb vagyok náluk és jobban érdekel a világ, mint őket. Szóval, elhittem ezt a mondatot és reméltem, hogy egyszer majd belátják, hogy nem az ellenségük vagyok, csak én máshogy élem meg a jelent, mint ők. Azért viszont még nem ért bántás, mert meleg vagyok. Mondjuk sokan nem is tudják rólam, azt pedig nem látom, hogy a jellemem vagy mozdulatom árulkodik-e erről! Nem szoktam külső szemmel figyelni önmagamat, így ami számomra természetes az lehet másnak már feltűnő! Te, aki saját szemszögéből lát engem, áruld el nekem, hogy van-e arra utaló jel, hogy más vagyok, mint az átlagos srácok! -Steph felé fordulok várva a megváltó választ kérésemre. Majd folytatom a mély gondolataimat. -Amikor nehézség támad az életemben vagy verbálisan bánt valaki, mindig Madách nagyszerű mondata jut eszembe, „küzdj és bízva bízzál!” -egy kis hatásszünetet tartok az idézet elmondása előtt, hogy még jelentőségteljesebb legyen ez a nagyszerű mondat. Majd a karkötőre nézek, ami Steph karját ékesíti.
-Téged bántottak valaha azért, aki vagy? -illik visszakérdezni, ha már ennyire komoly témába kezdtünk bele. Másrészről természetesen engem is érdekel, hogy Steph milyen élményeket szerzett eddigi élete során.

Stephen Zimmermann

-Számodra ezt jelenti a mondat? -teszem fel a kérdést Steph-nek. -Egyébként igen, úgy gondolom -de annyira összetettnek hangzik az idézet, hogy nehéz erre ilyen egyszerű választ adni és az eredeti tervem az volt, hogy majd Steph eldönti, hogy mit is akartam ezzel mondani.
-Nem tudok olaszul, ezt csak a te kedvedért tanultam meg. Szerintem, ha egy olasz hallotta volna biztos belekötött volna, hogy nem jó a kiejtésem, de a célom nem is az volt, hogy anyanyelvi szinten beszéljem a nyelvet. Szimplán csak megtetszett és ez a mondat fejezte ki igazán, ami bennem van. Nehéz megfogalmazni egy érzést -túlságosan is nehéz. Már érezni is nehéz nem, hogy szavakba foglalni. -A világ valamiért nem ismer köztes állapotot, a szépirodalom főleg nem. Nincs olyan vers, ami arról szólna, hogy valakit megkedvelünk, de még távolinak érezzük ahhoz, hogy megszeressük. Ahány könyvet olvastam a témáról, abban mind az volt, hogy valakit meglátunk és vágyakozunk utána a másik véglet, hogy teljes szívvel szeretjük a kiszemeltünket, mintha semmi más érzésünk nem lehetne egy számunkra szimpatikus ember iránt -bosszantó. Éveket töltöttem könyvek tanulmányozásával és mégse találok olyan művet, ami tökéletesen leírná érzéseimet. Azokat az érzéseket, amiket még én se tudok rendesen megfogalmazni.
A kérésemre, hogy meséljen és ne várjon a kérdésre, elkezd beszélni én pedig figyelmesen hallgatom. A végén feltesz két kérdést és mielőtt megszólalnék tartok egy kis szünetet.
-Valóban úgy gondolod, hogy ha egy kérdést feltennék veled kapcsolatban, akkor ez erre irányulna? -őszintén szólva nem tudom, hogy miért az eddigi párkapcsolatairól kezdett el beszélni, de remélem, hogy kiderül. -Kiszemeltem? Érdekes kérdés! Ha szó szerint veszem, akkor azt kell mondanom, hogy igen, vannak itt olyan srácok, tanárok, akik tetszenek, de te szerintem úgy értetted, hogy volt-e olyan személy előtted, akihez megpróbáltam közeledni. Ebben az esetben a válaszom az, hogy igen. Zsannának hívják, első éves, Eridonos, de nem alakult jól a dolog és barátok maradtunk -még mindig fáj az a jelző, amivel akkor ott illetett engem a lány. Nehéz túllépni rajta, mert kisebb sebet hagyott a szívemben.
-Van két öcsém, ikrek. Szeretek olvasni, tanulni, úgy vélem, hogy manapság már csak ez az egyetlen érték, amit senki nem vehet el tőlem. Persze vannak időskori betegségek, amiknek célja, hogy teljesen kiszolgáltatott állapotba kerüljek és a nevemet is elfelejtsem, de amíg ezek a problémák nem jönnek, addig szeretném megismerni a világot és tudni róla mindent. Szeretem a kérdéseket és megkeresni rájuk a választ. Én is gitározom, otthon zongoráztam is. A családom majdnem ezeréves, régi időkre nyúlik vissza, a felmenőim imádják a vezetéknevünket, nekem csak betűk, amik a Somlay-t alkotják, nem ez tesz azzá, aki vagyok, hanem a tetteim. Apám szigorúan nevelt minket, anyám pedig ennek teljes ellentétje, de mégis közösen értékeket adtak át és megtanítottak, hogy ugyanezeket keressem egy másik emberben is. Érzékeny és kíváncsi személy vagyok, ez tesz Levitássá. Néha túlgondolok dolgokat és rá görcsölők olyan szituációkra, amikre nem kéne. Viszont szeretem az életet -hirtelen ennyi jut eszembe saját magamról. Nem is olyan könnyű bemutatnom külső szemmel azt, aki vagyok, de talán most még többet is elárultam magamról.
-Ebben a témában sokan nem értenek velem egyet, de engem így tanítottak, hogy tiszteletlenség késni. Persze az megint más, ha valaki egyszer valamilyen külső tényező miatt késik, de ha notórius késő, akkor azt nem tudom elnézni! A tizenöt perc már nagyon soknak tűnik, ezalatt az idő alatt nagyon sok minden más értelmesebb dolgot is lehetne csinálni -számítottam rá, hogy Steph nem osztozik nézeteimen, de valahogy már hozzászoktam, hogy az emberek nem értenek velem egyet ebben a kérdésben. Valamiért a mai kor divatjává vált a késés, pedig nagyon nem jó érzés várni valakire. Steph lágy nevetésben tör ki, ami először megdöbbent, hiszen nem tudom, hogy mi válthatta ki belőle ezt a reakciót, viszont irtó cukinak tartom és éppen ezért nem sértődöm meg. Nincs is okom rá.
-Most mondtad, hogy akkor lehet, hogy nem derül ki, hogy nem vagy hetero. Az nem titok, ha saját magunk előtt rejtjük el önmagunkat? Elsöprő szerelemnek valóban hazugság lenne hívni, ha már ilyen erős szavakon gondolkozol, akkor illőbb lenne fellángolásnak nevezni, de a lényeg, hogy boldog vagy -nem is számít más csak a boldogság! Ha már sikerül elérnünk ezt az állapotot, akkor nem is kell más. Az élet egyik legnehezebb dolga megtalálnunk a boldogságot, vannak, akik halálukig azt keresik és sose találnak rá. A boldogság nem üres szavakban vagy gazdagságban rejlik, egy érzés nem rejthető el tárgyban, a szívünkben kell lennie és ha egy-egy pillanatban felfedezzük, akkor az azt jelenti, hogy valami olyan történik velünk, amire mindig is vágytunk.
-Elfelejtetted a hazamenetelt? Sokan arra várnak, amikor belépnek ide, de te mégis megfeledkeztél róla -hallom a hangján, hogy oka van annak, hogy nem várja a tanév végét és a szünetet. Minden bizonnyal érdemes lenne rákérdeznem erre az okra, de lehetséges, hogy kérdésemmel olyan mély sebet tépek fel, amiről Steph még nem szeretne beszélgetni velem. Tiszteletben kell tartanom ezt és jobb, ha csak várok arra, hogy magától meséljen a benne keringő gondolatokról. Nem is kell rákérdeznem, mert rövid időn belül mesél azokról, akiket ő családnak nevez.
-Biztos, hogy boldog vagy? Mindaz, amiről itt beszéltél leginkább második családnak nevezhető, de nincs senki, aki hazavárna? A szüleid nem örülnének neked, nem ölelnének át és nem mondanák, hogy büszkék rád? -kikerülhetetlen, hogy ilyen kérdéseket feltegyek még akkor is, ha ez egy olyan téma, amiről Steph nem szeretne beszélni. Viszont engem nagyon is érdekel. Érdekel, hogy miért tartja az iskolát és a benne élőket az első családjának és hogy miért nem akar hazamenni a szüleihez. Megszeretném érteni őt és örülnék, ha többet tudhatnék meg róla.
-Én a családi házunkba megyek haza, az otthoniak már várnak és nekem is hiányzik a szobám, ahol egyedül lehetek, ott vannak a könyveim, a rajzaim és Ybl terráriuma. Már biztos neki is hiányzik a saját helye. A tanulmányaim fontosak, de van annyi pénzem, hogy mellette beletudjak adni egy olyan dologba, ami az én érdekemet is szolgálja, ezért szó sem lehet arról, hogy egyedül fizess mindent -kellemetlenül is érezném magam, ha a bérleti díjat Steph egyedül fizetné ki. Úgy érezném, hogy csak kihasználom őt és én semmit nem teszek a zenekar sikerességéért.
A család és otthon után elérkezünk egy sarkalatos pontra, ami Steph dohányzásáról szól és hosszú előadást tartok ennek a káros mellékhatásairól.  Annyira belemerülök az előadásomba, hogy észre se veszem, hogy Steph poharából iszok, ami ír kávét tartalmaz. Még szerencse, hogy az íze teljesen más, mint egy normális kávéé és ez ébreszt rá tévedésemre. Persze, most is inkább Steph érdekeit tartom szem előtt s próbálom neki jelezni, hogy ezzel az itallal valami baj van. -Mitől lesz egy kávé ír? Ott találták fel ezt a borzalmas ízt? -honnan is tudhatnám, hogy mi a különbség egy ír kávé és egy olasz eszpresszó között? Még soha életemben nem ittam kávét, ez az első alkalom. Természetes, hogy nem tudom megkülönböztetni a kávéfajtákat és egyedi ízvilágukat. Viszont hamar kiderül, hogy mi okozza ezt a kesernyés ízt az italban és hogy mitől különleges annyira az ír kávé. -Micsoda? Alkohol van benne? -megdöbbenve ismétlem Steph szavait. -Te alkoholt iszol fényes nappal? Tudtad, hogy alkoholt tettek bele? -bár feltételezem Steph tudott arról, hogy az italában alkohol van csak nekem okoz újdonságot ez az információ. -Hogy lehet egy kávéba alkoholt tenni? Egy kávé legyen kávé, az alkohol pedig alkohol, de ne keveredjenek! Hol vagyunk mi, Woodstockban?  -talán ott ittak egésznap alkoholt rekesz számra és használtak más tudatmódosító szereket azok a fiatalok, akik tüntettek a háború ellen. Viszont mi itt vagyunk, egy mágusvilágban, ahol semmi nem ad okot arra, hogy alkoholt fogyasszunk. Nem is értem, hogy miért isznak az emberek ilyen italokat! Tudom, még fiatal vagyok, kevés élettapasztalattal, de remélem, hogy később se fog változni a véleményem a témával kapcsolatban.
-Igen, semmi bajom -de érzem ahogy az alkohol felszívódik testemben és bekerül a véráramba. Az eddig tiszta és ártatlan szervezetembe, egy számomra idegen anyag kezdi el befészkelni magát, a véráram segítségével eljut a májamig és ott az alkohol-dehidrogenáz enzim segítségével metabolizálódik. Majd feljebb jutva hatást gyakorol a központi idegrendszeremre is.
A kis poénom nagyon nem nyeri el Steph tetszését és az se segít sokat, hogy húzom az agyát vele. Hangjában jól hallhatóan érzem a dühöt, így az eddigi poénkodós kedvem komolyra változik és eljön az ideje, hogy bocsánatot kérjek tőle.
-Sajnálom, nem akartalak megbántani -nem gondoltam volna, hogy majd így fog rá reagálni, ha csak sejtettem volna, akkor biztos nem sütöttem volna el ezt poént. Mondjuk nem értem, hogy mit tehettem, amivel ilyen reakciót váltottam ki a srácból.
-Igen, „küzdj és bízva bízzál!” Madách Imre, „Az ember tragédiája” című drámájában hangzik el, amikor Ádám odamegy Istenhez, miután az Úr és Lucifer megmutatott neki mindent, hogy hogyan fog alakulni a világ és ezek után Ádám elmondja, hogy ez így nem jó az ember csak rombol és így mi értelme az életnek, minek kezdjenek bele mindenbe és erre az Úr csak ennyit válaszol, hogy küzdj és bízva bízzál -annyira fantasztikus ez a mű, Madách megelőzte a korát és még most is tökéletes tanács Stephnek is, aki kitárja  szívét és megosztja velem mindazt, ami eddig történt vele. Mást nem is tudok mondani, csak megérintem a sebet, amit egy szúróeszköz okozott. Kétlem, hogy most a sajnálatomra vár vagy bármi hasonlóra. Pedig csak ez jut eszembe, az őszinte együttérzés és mondanám neki, hogy nem kell félnie már itt vagyok, de félek, hogy kevés vagyok és nem hinne nekem. Először neki kell megbíznia bennem teljesen, hogy maga érezhesse jelenlétemet ahhoz, hogy tudja minden rendben, már nincs mitől tartania. Vállára hajtom fejem, kezem a seben és ülök mellette szótlanul, majd egyszer csak beüt az alkohol, felemelem karomat és engedve a gravitációnak leejtem az asztalra. -Nézd, nem érzem! Mintha ez nem is az enyém lenne -ismét magasba emelem a karom és újra elengedem -Putty -e hang csúszik ki a számon, amikor asztalt ér a kezem. -Neked is meleged lett? -felhajtom pólóm ujját és láthatóvá válik hófehér bőröm, amit egy kis ideig csendben nézek, majd Steph felé fordulok széles vigyorral arcomon. -Nézd, milyen izmos vagyok -azzal befeszítem karom és bőrömön apró puklivá változik az izomnak nem nevezhető hús, ami a csontos, petyhüdt karomhoz kötődik. -Te milyen szexi vagy -mélyen belenézek Steph szemébe, majd elnevetem magam. -Ugye tudod, hogy én itt vagyok melletted és nem engedem, hogy bárki bántson téged? -mégis csak kibukik belőlem az, amit józanul nem mertem elmondani neki, de úgy látszik az alkohol immáron teljesen úrrá lett rajtam. -Rendeljünk még ilyen skót teát -és megpróbálom felemelni karomat, de ismét lenyűgöz az a tény, hogy teljesen ellazult. Elkezdem csipkedni, hogy megbizonyosodjak arról, hogy valóban hozzám tartozik. Közben egy dal jut eszembe.
-A Juliska, a Juliska otthona Budapest a vére, mint a paprika, s ha elkap nem ereszt. Az éjjel gyorsan lázba hozza dalra, táncra kész. A szeme csillog, mint a gyémánt nincsen benne félsz! Jaj, jaj babám, nem az én hibám, hogy minden férfi mosolyogva kedvesen néz rám! Jaj, jaj babám nem az én hibám, hogy átveszik a férfiak az én energiám –Fred Raymond, Maske in Bleu művéből származik a dal és nem tudom, hogy hogyan juthatott éppen most az eszembe. Viszont sikerül pont olyan hangerővel elénekelnem, hogy mindenki ránk figyeljen. -Zsengem nem Gulikának hívnak, te vagy János -az alkohol miatt kissé összeakad a nyelvem és ezért válik értelmetlenné, nehézzé kimondani ezt a mondatot, amit már így is csak lassan, tagolva tudok elmondani Stephnek. Közben kezemmel végig simítok az arcán. -Mit inni mi? -ezt a három szót is csak szótagolva tudom kimondani, s közben csuklok is egyet.

Stephen Zimmermann

-Ez egy nagyon szép gondolat volt, amit megosztottál! Viszont szerintem, ha két ember szerelmes, akkor kiegészítik egymást és úgy lesznek teljesek, addig amíg egyedül vagy csak önmagadat ismered, de amint belép valaki az életed egy másik nézőpontot hoz magával. Ha jól választottál, akkor egy másik világot ismerhetsz meg, új gondolatokat, élményeket, ismereteket szerzel. Valaki nélkül teljesnek érzed magad és amikor belép az igazi, akkor rájössz, hogy van, amiről nem is tudtál, hogy vannak ismeretek, amiknek eddig nem voltál birtokosa és rá kell jönnöd, hogy bizony ő hiányzott ahhoz, hogy valóban tökéletes légy -persze ehhez tényleg az igazira van szükség. Sokan csak átvernek minket és elvesznek belőlünk darabkákat, ezért járnak sokan szaggatott lélekkel, de az igazi, az egyetlen, ő értéket közvetít és megosztja lelkét velünk.
-Nagyon sok mindenre képesek vagyunk valakiért -aki fontos számunkra. Még akkor is, ha csak ilyen rövid ideje ismerjük. Rómeó képes volt megölni önmagát Júliáért, mások harcba indultak szerelmükért és volt, aki a saját fülét ajánlotta fel kiszemeltjének. Köztünk legyen szólva, de az utóbbi nem egy követendő példa. Olaszul még megtanulok azért, hogy szép versekkel kápráztathassam el Steph-et, de a fülemet már nem adnám kezébe!
-Nem, meghagyom az írást másoknak. Nagy közönséget úgy se érnék el, önmagamat pedig olvasással szórakoztatom. Saját gondolataimat már nem hiszem, hogy szívesen olvasnám fel magamnak, úgyis hallom őket állandóan. Te miért nem írsz? -annyi szép gondolata van és ahogy használja a szavakat az valami ámulatba ejtő. Anyanyelvi emberek nem beszélik ilyen szépen a nyelvüket, mint Steph a magyart. Pedig, ha jól emlékszem neki tanulnia kellett ezt a roppant bonyolult nyelvtani szabályokra alapozott nyelvet.
A beszélgetés tovább halad, szó esik kapcsolatokról, lépésekről a kiszemeltek irányában és én is mesélek röviden Zsanáról, ami Steph-nél láthatólag elég nagy megdöbbenést vált ki.
-Igen, róla. Nem hiszem, hogy más Zsanna nevű Eridonos is van a kastélyban -most hagyom a srácot gondolataiban és nem teszek fel kérdéseket, inkább saját magamról kezdek el sztorizni, de láthatólag a srácban még mindig ott van az a gondolat, ami Zsanna nevének hallatára befészkelte magát a fejébe. A gondolat, ami eddig csak a kobakban létezett most szavakat ölt magára, hogy Steph elárulja nekem megdöbbenésének okát.
-Hogy mi jár a fejemben vele kapcsolatban? -most kicsit össze kell szednem magam. -Az, hogy a barátom. Egy lány, akit ismerek, akivel jóban vagyok és akivel megéltünk egy izgalmas kalandot, a barátom, a cimbim, a tesóm. Egy lány, aki kedves, jó illatú, szép a mosolya és modellkedik. Egy lány, aki kíváncsi, érdeklődő, nyitott és közvetlen. Egy lány, aki elutasította közeledésemet. Egy lány, aki a randinkra azt mondta, hogy túlzás. Egy lány, aki miatt egy egésznap készültem és rajongónak hívott. Valaki, aki engem egy bolond, megszállott rajongónak nevezett! Valaki, aki elárult és hatba döfött! Valaki, aki szót se érdemel! Valaki, aki nem keres! Valaki, aki egykor a barátom volt -egyre idegesebb állapotba kerülök. -Ő, aki rajongónak hívott és arra se méltat, hogy keressen vagy szóbaálljon velem! Az, akiről nem akarok többé beszélni -ez az utolsó mondat szinte ordítva hagyja el a számat. Nem tudom tetetni, hogy mennyire fáj az a mondat, amit nyugodtan kellett tűrnöm Zsannától. Nem tudom leplezni, hogy mennyire fáj az, hogy a randink óta kerül, hogy szívem szerint ordibálnék, toporzékolnék és sírnék. Nem bírom, ez nagyon fáj! Muszáj mélylevegőt vennem, tízig magamban elszámolni és össze kell szednem magam!
-Azt mondanám Zsanának, hogy ő az én rajongóm és nem én vagyok az övé -most már tényleg összeszedem magam. Ennyi volt, nagy levegő be, majd lassan kifújom.
-Ez cuki -mosolygok Steph-re. -Nem kell mindent szószerint venned! Hallottad már Smetana, „Moldva” című művét? Hallgasd meg, ott bőven van fellángolás, hazaszeretet, keserűség, remény és öröm -még mindig Steph-re mosolygok. Most nem tudnám szavakba önteni, hogy mi is az a fellángolás. Azt nem mondhatom neki, hogy ezt éreztem a vízesésénél, mert lehet, hogy ő teljesen mást érzett akkor ott. Viszont ez a mű, tökéletesen leírja, hogy mi a fellángolás és a szeretet.
-Megtisztelő érzés -kezemet az ő kezére teszem és mélyen szemébe nézek. Kiváltságos érzés valaki számára elsőnek lenni. A meghitt, érzelmes kis beszélgetésünk elindult a szomorúság ösvényén és a téma Steph családjára terelődött. Ő mesélt, én hallgattam, majd a végén a vállára hajtottam fejemet, közben kezem még a kezén pihent. Most nem tudok mit mondani, talán ez a legjobb reakció, hogy empatikus vagyok és támogató.
-Rendben vigyázok rá és magamra is! Te is vigyázz magadra és pihend ki magad -mosolygok a srácra. Még nem érzem azt, hogy eljött az ideje annak, hogy otthon bemutassam a srácot, hisz nemrég ismertem meg, de ha minden jól alakul köztünk, akkor később szívesen meghívom majd hozzánk.
-Az egy tömény ital -teljes sokk. Belekortyoltam egy alkoholos italba, az én ajkaim még sose kóstoltak alkoholt. Egyből ilyen kemény itallal kellett beavatnom szervezetemet. -De Steph, fényes nappal van! Az egyetlen ízesítő, amit kérned kellett volna az csokoládé vagy valami hasonló édesség, nem pedig tömény alkohol -most kissé mérges vagyok a srácra, de a pincérre még jobban. Miért árulnak alkoholos italt napközben? Ezt szabályozni kéne! Viszont nem tudok sokáig ezen rágódni, rövid ismertetőt tartok „Az ember tragédiájáról” Steph-nek, majd érzem, hogy az alkohol elkezdi kifejteni hatását és átveszi testem felett az uralmat. Amíg szórakoztatom magam, addig Steph saját gondolataival van elfoglalva. Csak az izmaim mutogatása és a bók rántja vissza a Földre, ahol a mellette ülő én, éppen belső harcot vív a whiskey-vel. Láthatólag az ital áll nyerésre és előhozza pacsirta énemet, aminek a vendéglő és vendégei láthatólag nem örülnek, ezért a pincérnő távozásra bíztat minket. Nehezen felállok ülőhelyemről, majd lassan támolyogva megcélzom a kijáratot és az ajtóból visszafordulok, hogy megmondjam őszinte véleményemet.
-Nem tezsdedet a ki-a ki-a ki -láthatólag beakadt a lemez és a szó kiejtése annyira megterheli részeg testem, hogy visszahuppanok a padra, ahonnan eddig ültünk. -szolgálás -végül csak sikerül kimondanom a szót. Majd belekapaszkodva az asztal sarkába, felhúzom magam és elhagyom a helyet, de természetesen az ajtófélfába vállal beleütközöm.
Kint megragadom Steph karját, hogy támaszt nyújtson nekem ezekben a nehéz percekben.
-Steph, ma megtanítalak úszni -a lehető leglassabban beszélek és minden egyes szót tagoltan ejtek ki. Majd Steph-et magammal rángatom a tegnapi eső után itt maradt kis pocsolyához, amibe lassan belelépek.
-Így kell úzsni -nézek Steph-re. Majd tekintetem lassan vándorol a cipőmre. -Valami megfogta a lábam, nehéz kiemelni -jobb kezemmel megfogom térdem és elkezdem emelni. Majd elengedem Steph karját és megindulok a füves rész felé, hogy visszatérjek a kastélyba.
-Steph, szerinted ki ivott többet, te vagy én? -beszéd közben lábaim előre mennek, de a fejemet a srác felé fordítom, így nem veszem észre az előttem álló padot, aminek neki ütközöm és végigfekszem rajta. -Én -felemelem a karom, jelezve, hogy sikerült megválaszolnom a saját kérdésemet. Majd ismét Steph felé fordulok.
-Segítesz menni a kastélyba? Álmos vagyok -nyújtom Steph felé bal karom, hogy ha segít felállni innen, akkor részemről mehetünk a hálókörletbe. Csak senki meg ne lásson!