Az utóbbi évtizedekben nálunk is elterjedt a muglik kedvenc étele, a pizza. A Félszemű Kukorica a Közép- és Kelet-Európában legnépszerűbb pizzázó-lánc, eredetileg cseh. Varázstalan szomszédaink valószínűleg megdöbbennének azon a tényen, hogy a legjobb pizzákat ők készítik. Nem az olaszok, még véletlenül sem. Az olasz varázslók kifejezetten utálják ezt a találmányt.

Ahogy belépsz a pizzázóba, rögtön szembetűnik, hogy minden sárga. De nem olyan kellemes okker, hanem élénk, napsütötte réteket idéző, amibe belefárad az ember szeme, ha sokat nézi. A székek, a polcok, a szalvéta. Ami nem sárga, az meg krém és fehér. Adnak itt a dekorációra, de ez szerencsére nem látszik meg az árban.

A konyhából semmiféle zaj nem szűrődik ki és belépni is szigorúan tilos illetéktelenek számára. Vannak olyan elvetemültek, akik mégis megpróbáltak bejutni, de rögtön utána azon kapták magukat, hogy odakint állnak és egy hónapra száműzve lettek minden Félszemű Kukoricából. Második kihágásnál fél év, harmadiknál pedig örökre. Szóval nem éri meg kíváncsiskodni.

A rendelésed leadása után kapsz egy kicsi Félszemű Kukorica-lényt, aki a kajád elkészültekor hangos kiabálásba kezd, de addig is kitartóan motyorog, megpróbálhatsz vele beszélgetni, ha olyan kedve van. Azonban vigyázz rá jól, mert ha nem vagy résen, lelécel és lehet, hogy többet soha nem kapod meg a kajádat. A rendelést ugyanott tudod felvenni, ahol leadtad, a pultnál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=734591#post734591][b]Hercegh Kriszpin - 2018.09.20. 22:14[/b][/url]

Egész nap az motoszkált bennem, hogy hamarosan itt leszek és ez folyton jóleső mosolyt csalt az arcomra. Nem pont a hely miatt. Nem mondom, nagyon érdekel a kínálat, hiszen a pizzéria neve is csak jóval kecsegtet, azonban sokkal inkább a társaság okozza a derűmet. Egész kellemes az idő, szóval az étterem előtt várok rá. Emeraldra, természetesen. Kezem zakóm zsébe dugva. Be-belesek az ablakon, jókedvűen figyelve, ki hogyan reagál a kedves vendégek közül a nekik kihozott ételre. Nagyon vegyes és kifejezetten mulatságos a látvány. Úgy hallottam, az egyik legkeresettebb itt az a bizonyos Meglepetés pizza, azonban úgy tűnik, elég sokan bánják meg igen hamar a rendelésüket. Így van azzal a fiatal boszorkánnyal is, aki sikítozva rohan ki az ajtón, nem messze tőlem.
- Várj már, az csak megbűvült kagyló! Nem él már! Gyere vissza! - rohan utána egy nála kicsit idősebb srác, próbálva lenyugtatni. Bajszom alatt, visszafogottan nevetek a jeleneten. Nyilvánvalóan a nem létező bajszom alatt. Sajnálom azért szegény lányt, persze. Dehát nem igazán tudom, mire számított.
Míg várom Emeraldot, aki egyébként nem késik (még), csak én jöttem korán... szóval, ahogy várom őt, szugerálom a kifüggesztett étlapot, próbálva előre kitalálni, én majd mit fogok kérni. Szokásom ezeken a választásokon nagyon hosszan elmerengeni. Túl hosszan. Már-már kínosan hosszan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=734665#post734665][b]Hercegh Kriszpin - 2018.09.21. 21:54[/b][/url]

Ahogy látom, van kifejezetten olaszos pizza, dehát azt túl sablonos lenne kérném. A végén még úgy tűnne, a származásommal akarok felvágni. Az olaszok büszkék rá, hogy azok és szeretik ezt mindenkivel tudatni. Részemről alapvetően szerényebb és visszafogottabb ember vagyok ennél. Ettől függetlenül persze temperamentumos is tudok lenni, és szerencsére megtaláltam az életem azon területeit, ahol még az előnyömre is válik ez.
Először csak valami mennyei illatot érzek, aztán egyfajta melegséget, mígnem egy hang a fülembe suttog. Már értem a jelenséget. Megérkezett, akire vártam. Felé fordulok, mosolyogva a szemébe nézek, majd ahogy végigpillantok rajta, szám elnyílik kicsit. Egy pillanatig sem szándékozom titkolni, hogy lenyűgöz, amit látok.
- Inkább valami meseszépet - felelem bólogatva, majd összesimogatom ajkaimat, miközben már mozdulok is, hogy nyissam az ajtót. Nem engedem előre, hiszen nem járt még itt szerintem. Belépek én és tartom nyitva neki az ajtót. Meglátok egy üres asztalt az ablak mellett, amelyet elfoglalhatunk. Egymással szemben ülünk le és már böngészhetjük is az étlapot.
- Azt hiszem, én kipróbálok egy pásztorpitét - árulom el a nőnek, mire jutottam, és várom, hogy ő is meghozza döntését, hiszen akkor mehetek a pulthoz, kikérni a vacsoránkat. Tudom, ez nem egy kifejezetten randihely különben. Elegánsnak semmiképp nem elegáns, de a múltkori -egyébként igen kellemes- esténk után, gondoltam, nem helyeznék még rögtön nyomást rá azzal, hogy valami puccosabb étterembe viszem. Hadd találjunk rá egymásra ilyen lazább körülmények között is, ezúttal mellőzve az alkoholt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=735450#post735450][b]Hercegh Kriszpin - 2018.09.29. 22:32[/b][/url]

Valahogy sejtettem, hogy nem fog lecsapni egyik megkérdőjelezhető ajánlatra sem az étlapról. Bólintok a választására és már megyek is rendelni. Nemsokára visszatérek italainkkal és a kis kukoricaszem lényeinkkel. Egyiket magam elé teszem, a másikat elé. Ha minden igaz, ők fogják jelezni nekünk, amikor kész a pizzánk. Ettől már előre tartok egy kicsit. Azt hiszem, nem csak ugrándozással vagy egyéb más, visszafogott cselekedettel adják majd a tudtunkra.
- Egészségedre - emelem narancsleves poharamat, belekortyolok, aztán figyelmesen hallgatom őt. Sötét, sűrű szemöldököm felszökik és mosolyom elszélesedik. Így is maradok végig, miközben őszintén felfedi előttem, miként viszonyul kettőnkhöz.
- A háborúskodás elég messze áll tőlem - hajolok kicsit közelebb, miközben elsőként arra reagálok, ami legutoljára hangzott el, majd átnyúlok az asztalon és megfogom a kezét. Hűs az enyémhez képest, dehát az én kezem mindig kifejezetten meleg. Igen, még télenvíz idején is.
- Reméltem, hogy igaz volt - mondom az esténket illetően, hiszen tény és való, akadtak kétségeim affelől, vajon mennyire játszott közre csak magának az estének a varázsa és egyéb körélményei, és mennyire mi magunk. A saját válaszomat tudtam, az övét viszont csak remélni mertem.
- Azt hiszem... - nyitom a számat, hogy folytassam feleletemet vallomására, amikor az addig csak csöndesen magában motyorgó kis kukoricalényem rikoltozni kezd.
- Elkészült a pásztorpitéd! Hallod?? Valami isteni lett! A legjobb! Rohanj érte, mert forrón az igazi! - kurjongat és még a kezemre is felkepeckedi magát. Arra a kezemre, ami éppen a nő finom, hűs kezét fogja.
- A te pizzád is kész! - száll be a buliba Emerald kukoricaszeme is.
- Gombás, szalámis, nagyon klasszikus! - kántálja táncikálva.
- Köszönöm! Oké, megyek értük - próbálom lehiggasztani őket.
- Egy pillanat és itt vagyok - engedem el a nőt egy kacsintással és indulok a vacsoránkért. A kukoricaszemek éljenezve fordulnak utánam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3264&post=735806#post735806][b]Hercegh Kriszpin - 2018.10.02. 01:11[/b][/url]

Nagy mosollyal, még elnagyoltabb mozdulatokkal libbenek vissza asztalunkhoz, mint a pincérek a legjobb olasz pizzázókban, könnyedén egyensúlyozva vacsoráinkkal, amik puhák landolnak az asztalon, ahogy lecsúsztatom őket kezemből.
- Parancsolj - hajtok fejet is hozzá derűsen.
- Jó étvágyat - nyúlok a felvágott szeletek után, szétválasztani őket. Nem használom az evőeszközöket. Az a tapasztalatom, hogy sokan kifejezetten szentségtörésnek tartják a pizzához késsel-vilával hozzálátni, én meg szeretek kézzel enni, úgyhogy nem is erőltetem a dolgot. Aztán csak remélni merem, hogy ez Emeraldnak sem gond. Persze, egy igazán puccos helyen azért nem vetemednék ilyesmire.
- Hát a barátaink? - nézek végig az asztalon az első feladat után, derűsen felvont szemöldökkel, hiszen nem látom már a hangoskodó kis kukoricákat sehol.
- Nade... hol is tartottunk? - térek vissza lágyabb hangon a tárgyhoz.
- Ó, igen... - bólintok, ahogy eszembe jut.
- Szóval én sem bántam meg egy pillanatra sem és szeretném folytatni - bólogatok finoman, közben mélyen a nő szemébe nézve, erre a kis időre felfüggesztve a vacsorám fogyasztását. Igazán örülök, hogy elmondta nekem akkor is és most is, mit érez. Szeretem, ha világos a helyzet, főleg egy ilyen teremtménynél, akin nem mindig mutatkozik meg, mi jár a szép fejében. Bár azért én nagyon gyakran látni vélem.
Feleletem után nézem még őt egy ideig, jólesően elmerülve a pillanatban, aztán egy szusszanással nyúlok újabb pizzaszelet után, amit úgy emelek meg felé, mint az ünnepi poharakat szokás. Erre harapni kell!