A kis tavacskánk egyik elterülőbb partszakaszán álldogál a csónakház. Nem túl régen, talán a pár évvel korábbi nyáriszünetben telepítette ide azt egy idősebb varázsló, aki a két csónakját adja néha bérbe a diákoknak vagy tanároknak, néha falusiaknak, hogy a tóra mehessenek. A ház nem zárt, csak a csónakok vannak varázslat védte lánccal lehorgonyozva, így még azt fel nem oldja a tulajdonos, nem elköthetőek. A házba bármikor be lehet térni, akad bent szék, talán régi könyvek és cikkek is a tóról, illetve olyan felszerelések, mint evezőlapát, mentőmellények és így tovább.
A nyári záporok idején, mint legközelebbi megoldás tökéletes, de este a kis ház teraszáról nézni a holdfény világította tavat is remek. A környéken a télire aprított tüzelőanyag hever kupacokban, valamint egy kis sütögetőhely is van itt, bár nem annyira szívlelik sokan, ha befüstöl a diákság. A téli időszakban a csónakok ugyan partra kerülnek és a felszerelések is eltűnnek, a házacska továbbra is nyitott bármire. Érdemes ide kicsinek és nagynak, diáknak vagy felnőttnek kilátogatni, a csónakázási lehetőség nagy élmény tud lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=779256#post779256][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2019.10.28. 14:00[/b][/url]

Tombol az ősz. Amit én személy szerint imádok, és mindig ezt az évszakot várom a legjobban, de az emberek arcát fürkészve, ahogy elhaladok mellettük, hogy megtaláljam a helyszínt, nem éppen ezt sugallja. Mindenki be van savanyodva, szomorkás és mélabús arccal mászkálnak fel s alá, pedig az idő egyáltalán nem őszies, inkább mondanám kora nyáriasnak. Rettenetes. Na igen, és a helyszín. Amikor a bagoly elkezdte verni az ablakomat, hogy márpedig ő igenis levele hozott és nyissam ki, egyszerűen figyelmen kívül akartam hagyni, valahogy jobban lekötött a könyv, ami éppen kezem ügyébe került. De kitartó volt, szinte esélyem sem volt ellene, így egy húsz perces ablak kopogtatás után kitártam azt, elvettem tőle a levelet, majd elrepülhetett isten hírével. Gondoltam én. Egyszerű volt a képlet; az én nevem állt rajta, így nyilván nekem címezték, de valamiért mégsem akaródzott kinyitnom. Szemeztem vele  majd' öt percig, amíg végül felbontottam, hogy azzal a lendülettel verdessék szemöldökeim az eget. A csónakházban Danával. Nem fogok hazudni, el kellett gondolkodnom ki a lány, aki cukin aláfirkantotta a levelet, de hamar eszembe ötlött. Aki bár próbált segíteni megtalálni a házvezetőmet, nem sok sikerrel, de végül megtaláltam én, úgyhogy jól sült el a dolog.
Egy egyszerű ott leszek került a levélre, amit visszaküldtem, a még mindig az ablakomban gubbasztó bagollyal, majd olvastam tovább. Pár perc után kaptam fel a fejemet, és olvastam újra a levelet, hogy végül felrángassak magamra egy nadrágot, egy egyszerű fehér pólót és elinduljak. Igen, soha nem a pontosságomról voltam híres, most sem hazudtolom meg magam, de nem baj. Majd hozzászokik, mert kénytelen lesz, ha a közelemben akarja tudni magát, ami meglepő, mert ez a levél inkább tűnt randi kérésnek - amin soha nem voltam még -, mint egy baráti összeröffenésnek.
A csónakház felbukkan a fák közül, komótos léptekkel, zsebre dugott kézzel baktatok a lány felé, aki igen meglepően kirittyentette magát. Ujjaim tincseim közé szaladnak, hogy hátrafésüljem azokat, majd megállok Dana előtt, hogy szemtelen mérjem végig.
- Csinos - biccentek egy aprót felé, halovány mosolyom, csak bajszom - nem mintha lenne - alatt látszik. - Mehet? - nyújtom felé jobb kezemet, tekintetem kérdőn emelem rá azzal a lankadhatatlan mosollyal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=779730#post779730][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2019.11.02. 19:10[/b][/url]

Dana zavarát még a vak is láthatja, én pedig nem vagyok rest ezen egy jót derülni, de nyilván csak magamban. Arcomról semmit nem lehet leolvasni, azonban nyilvánvaló, hogy élvezem a helyzetet. Hiszen elég egy szavam, egy érintésem és a lány legszívesebben felszívódna, esetleg elfutna a helyszínről, mert mennyire zavarban van. Az okát nem értem, mert semmi olyan dolog nem történt köztünk, ami ezt indokolná, de mindegy, egyszerűen, ha úgy tetszik, kiélvezem a helyzetet. Nem kis bátorság kellett ezen levél megírásához, mert, akár akarom, akár nem, nekem ez tényleg tűnt inkább randi felkérésnek, mintsem egy baráti összeröffenésnek, hiszen arra ott van egy kocsma, esetleg nyaljunk el egy fagyit. De a lemenő nap fényében csónakázni? Mi ez, ha nem randi? És ha ez nem elég, a lány hívott el engem, ami még meglepőbb.
Megemelkedett szemöldökkel várom, hogy végre kinyögje a mondatot, ami igen nagy küzdést igényel ezek szerint, és amikor sikerül neki, mosolyogva biccentek egyet felé, majd kezét megfogva vezetem le a lépcsőről, és indulok el a csónak felé vele együtt. Szemem sarkából veszem észre a mozgást, és a mosolyom még szélesebb lesz, ahogy felismerem az illetőt. Bocsánatkérően tekintek Danára, majd ellépte tőle, zsebre dugott kézzel állok meg Machay előtt. Lekezelünk, megilletődött tekintetére csak röhögök egyet, majd a hátam mögé bökve hüvelykujjammal magyarázom meg másodpercek alatt a helyzetet. Rögtön gonosz vigyor terül el arcán, és most rajtam a sor, hogy meglepődve nézzek rá, majd legyintve egyet felé közlöm, hogy majd találkozunk, és ezt úgy sem ússza meg, végül komótos léptekkel térek vissza Danához, aki már a csónakban ül. Beverekedem magam mellé, majd automatikusan megfogom az evezőket.
- Kaptam - biccentek felé egy aprót, ahogy elkezdek kimanőverezni a stégtől a tó közepe felé. Megéri a kondi, legalább most nem sülök fel, de akkor sem tudom mire vélni Ábel kárörvendő mosolyát. Ha ezt most elmondja Polonak, és téma leszek, akkor el sem megyek a gyűlésekre, hiába jár túl sok következménnyel. - Megfelel. Majd eljönni megnézni? - mosolyodom el a lány felé, tűkön ülve várva, hogy ismét meglássam azt az enyhe pírt az arcán, ami mindig feltűnik, amikor ilyet vagy ehhez hasonlót kérdezek. - Régi rellonosé volt, nekem nem lenni vele sok dolog - vonom meg vállamat, ahogy irányba állítom a csónakot, belőve egy messzebbi pontot, majd lassan kezdek el arrafelé evezni. A nap lemenőben van, a narancssárga napsugarak gyönyörűen vetülnek a tó vizére. Nos, akármennyire szarul is hangzik, férfiként is tudom értékelni a természet adta szépségeket, és meg is teszem. Mert miért ne? Csak Ábel baszódott bele, ebbe az igen szép és idilli képbe, aki vigyorogva bámulja még mindig, ahogy evezek a lánnyal, de középső ujjam felmutatásával és egy nagyon bájos mosollyal elérem azt, hogy végre a könyvébe bújva ismét - nyilván folyamatosan vigyorogva - végre elinduljon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=779785#post779785][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2019.11.02. 21:33[/b][/url]

Az rendben van, hogy alapvető vonzalmat váltok ki emberekből, akár szeretném, akár nem, de amit Danával művelek akaratlan, az még nekem is furcsa. Ábel csak röhöghet a markában, amikor elmesélem neki, hogy valószínűleg meg volt életem első randija úgy, hogy azt sem tudom mi az igazából. De ha azt mondja nekem, leülünk és megtanít rá, akkor pofán röhögöm és elsétálok. Nem véletlen jut eszembe ilyen alternatíva, mert simán kinézem belőle, és amekkora barom, még rá is venne, hogy benne legyek. Bah, még bele gondolni is rossz. Mi lenne a terv? Beöltözik nőnek és elviszem vacsorázni? Mert ha ezt akarja, akkor futok vele az étteremig, csak lássam nőnek öltözve. Ember, mennyire király lenne! Na, oké, moderálom magam, mert az akaratlan mosolygás a semmiért lehet kicsit megrémítené Danát.
- Vendég? - emelkedik meg szemöldököm értetlen. Vendéget fogadni az iskolában? Mégis miért? Hiszen remek alvós lehetőség vannak a faluban is, mégis miért akarna valaki egy iskolai szobában aludni? - Nem érteni, de rendben. Te döntés - vonom meg vállamat értetlen, mert nemigen jutok dűlőre a dologgal, ámbár nem is nekem kell. Nem nézném ki Danából, hogy férfi vendégeket fogad, már csak abból kiindulva, hogy a csóktól mennyire elpirult, mennyire nem tudta hova tenni, és mennyire zavarba jött az egésztől. Nehezen hinném el, hogy olyan vendégre gondolt, ami nekem rögtön eszembe jutna, mint ivarérett hímnek. De kinek a pap, kinek a... Engedjük el, hiszen olyan ártatlan arca van, és olyan kis kedves, ahogy csacsog mindenről, csak hogy leplezze a zavarát. Meg kell zabálni.
- Örülni - mosolyodom el őszintén, nincs benne mágia, mert Danánál nincs rá szükségem. Valahogy neki elég a közelségem ahhoz, hogy össze-vissza beszéljen, hogy ne tudjon arról mégis hol van, pedig megesküszöm Merlinre, hogy nem használtam nála mágiát. Minimálisat sem, elég volt az alapvető vonzalom ahhoz, hogy ott kössünk ki, hogy minden mozdulatomat csodálattal bámulja, hogy minden szavamat issza, hogy minden pillantásomtól zavarba jön. Most sincs ez másképp, és már éppen megkérdezném, hogy talán rosszul van-e, vagy mi a probléma, mert meglepően sokáig nézi a csónak alját, amikor felpillant rám, és magyarázattal szolgál. Megkönnyebbült mosolyt villantok meg felé, mert annak csak örülni lehet, ha nem éppen lehányni készülnek a cipődet. Felüdülő érzés.
- Igen, elég klassz lenni - eltűnődve ízlelgetem a szót, mert bár olyan pozitív csengése van, mégsem tudom elképzelni mit jelenthez. Dana ajkait is vidáman hagyja el, közben mosolyog, így biztos pozitívat jelent, majd megkérdezem Ábelt, mert mostanában ahelyett, hogy a magyar tanáromat zargatnám, egyszerűen elkapom háztársamat és fárasztom, ameddig csak nem szégyellem. Ami nem szokott eljönni, de nem baj.
- Igen, sikerülni - vonom meg vállaimat, ahogy egy erősebbet húzok az evezőkkel, így már csak sodródunk, amíg el nem érünk a tó közepe tájékára. - Néhányan idegesíteni mondjuk, de nem lenni olyan rossz - teszem bele az evezőket a tartóba, közben pillantásomat le sem veszem Danáról. Szögezzük le, hogy ez egy csónak, így nem valami nagy, szóval ahogy közelebbről is megszemlélem Dana arcát, nyilvánvalóan szemet szúr, hogy egy leheletnyi smink is van rajta. Eléggé készült erre a találkozóra ezek szerint. - Valóban szép - bólintok egyet, de eszem ágában sincs levenni a szemem Danáról, akinek szemei is felcsillannak, ahogy a naplementét nézi, majd hajtincsein csillan meg a gyér napfény. Tekintetem végül elfordítom róla, ahogy kezemet a csónak széleinek támasztom, majd az égre emelem tekintetem, miközben lábaimat kinyújtom, különösen figyelve arra, hogy nehogy megrúgjam a lányt.
- Ez randi? - nem nézek a lányra, nincs szükségem rá, hogy lássam mennyire zavarba fog jönni, amint felfogja a kérdést. Elég nekem annyi, hogy hallhatom majd hangjának rezignáltságában. Bőven elég.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=779827#post779827][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2019.11.03. 10:59[/b][/url]

Mosolyogva figyelem, ahogy Dana neki áll elmagyarázni a vendéget, és az igen csúnya gondolataim megcáfoltnak látszanak. Nagyon helyes, hiszen elképzelni sem tudtam volna róla azt, hogy esetleg úgy fogadna vendégeket, mint én anno. Nyilvánvalóan most nem, ez mégis egy iskola, na meg ennyire még én sem vagyok elvetemült, hogy tárva várjam a vendégeket, akik éppen meglátogatnak. Ez most elég szarul hangzik, tudom én, de komolyan csak két emberről beszélünk, úgyhogy... mindegy, most nem rólam van szó.
Szóval Dana teljes beleéléssel magyaráz, én pedig teljesen megértem. Tényleg jól jöhet az embernek egy kis magánszféra, amikor csak el akar tűnni a világ elől, az meg nem segít ebben sokat, ha rajtad kívül még öten vannak as szobában. Lehetnék velük bármennyire jóban valószínűleg előbb vagy utóbb egyszerűen kiküldeném őket, bezárnám az ajtót és élvezném az egyedüllétet, amíg meg nem unom azt, ami ugye már csak azért is necces, mert napokról is szó lehet. Szeretek egyedül lenni. Megnyugtat.
- Gránátalma - biccentek egyet határozottan felé, bármennyire is emelkedett meg szemöldököm a kérdésen. Váratlanul ért, és mondjuk egyáltalán nem témába illő, de ha már feltette csak válaszolok. - Ital? Öm... - zavartan vakargatom meg tarkómat. Pár másodpercig gondolkodom csak a kérdésén, mert nem kötötte ki, hogy alkoholosról beszélünk-e avagy sem. - Whisky. Csak az ír - sem a gránátalma, sem a whisky nem vicc. Valaki gyors éttermi kaját eszik, valaki fagyit, valaki faszom tudja mit, amikor szarul van, én meg gránátalmát. Amúgy sem engedhetem meg magamnak a gyors éttermi kajákat, hiszen folyamatosan a kifutón kell villognom, amit nem bánok, teljesen megbabonázom az embereket alapból is, de ha még ráteszek egy lapáttal, akkor esélyük sincs ellenem. És itt most nem a vélamágiára gondolok. Egyszerűen tetszik nekik, hogy nem beszélek, nincsenek felesleges kérdések, csevejek, alapból sem voltam soha ez a szószátyár típus, Dana meg imád beszélni, így nekem nem kell. Kell ennél több mára?
A helyzetkezeléssel soha nem volt gondom, csak bólintok egyet felé, értem én mire szeretne kilyukadni, de ha nagyon felbasszák az agyad, akkor sajnos nehéz normálisan kezelni egy helyzetet. Igen, mindegy. A kérdésem amúgy is telibe talál, nem szükséges Danára pillantanom ahhoz, hogy lássam mennyire zavarban van, hiszen még válaszolni sem tud. Fejemet lassan, óvatosan biccentem előre, amikor még pár perc elteltével is csak egy huh-t kaptam, de választ a kérdésre nem. Megemelkedett szemöldökkel fogadom a választ. Ja, ez egy randi. Remek kérem, remek. Mit kell csinálni egy randin? Óvatosan sandítok vállam felett a part felé, hogy hátha Ábel még ott van és röhög a markába, de nincs szerencsém. Oké, szóval randi. Elkapom Dana tekintetét, végül haloványan elmosolyodom, mert tudom miért randi. Mindenki tudja, talán csak ő nem.
- Szerinted miért hívni el engem randi? - ha már én tudom, tudni akarom, hogy ő legalább sejti-e az okát annak, amiért a közelemben akar lenni. Mert én tudom, valószínűleg az a faszfej Machay is tudja. De ő tudja-e? Mert, ha nem, akkor mit kellene tennem? Elmondani vagy csak annyiban hagyni, hogy elhiggye ezek tiszta érzelmek? Engem soha nem szerethet senki. Apám megmondta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=779926#post779926][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2019.11.03. 20:33[/b][/url]

Bár nem tudom miért volt olyan fontos feltenni ezt a kérdést, de ha már feltette, nem vagyok rest válaszolni, ő meg mosolyogva jegyzi meg. Nos, ha neki ez ilyen fontos információ volt, akkor jegyezze, de én valahogy jobban szeretem fontos és hasznos dolgokkal megtölteni az agyamat, nem olyanokkal, mint kinek mi a kedvenc piája vagy kajája. Ezek ilyen fontosak lennének a magyaroknál? Mert nálunk ez otthon sem divat, nem hogy az országban. Anyám rögeszméje, hogyha megyünk valahova... vagyis most már; ha mennek valahova, akkor mindig kell vinni egy apróságot. Anyám süteményt szokott, de ez, mint tudnivaló, kinek mi a kedvence miből, olyan fontos lenne?
Ismét zavarba jön, én pedig az eget bámulom, de amikor ráemelem pillantásom, egy ismételt kérdés szakad fel belőlem, amitől szintén zavarba jön. Tudok olyat kérdezni vajon, amitől nem jönne zavarba? A válaszra egy szomorkás mosoly kerül fel ajkaimra, lábaimat visszahúzom mellőle, kissé előredőlve könyökölök rá térdeimre, és behunyt szemekkel várom, hogy befejezze. Egy cipőben járunk, mert elképzelésem sincs arról milyen egy randi, hogy s miként kellene csinálni, törődni a másikkal esetleg, vagy csak meghallgatni? Kérdezni, beszélgetni, elvétve egy-egy érintés? Azt randi nélkül is meg tudom tenni, nem?
Jól érzi magát a társaságomban, szeretne a közelemben lenni. A szomorkás mosoly szélesebb lesz, fejemet előre biccentem, miközben jobb kezem csúszik tarkómra. Apám szavai visszhangzanak a fejemben folyton folyvást. Engem nem lehet szeretni, mert mindenki szeret alapvetően. Nincs választásom, nem vágyhatok az igaz szerelemre, mert egy csettintésre megkaphatom. Mindenki szeret, mégsem szeret senki. Amikor először mondta, nem értettem, dühös voltam rá, amiért ilyeneket mondd, mert engem miért ne lehetne szeretni? Ugyanolyan ember vagyok, mint mindenki más. De ahogy teltek az évek, ahogy megtapasztaltam, hogy mégsem vagyok ugyanolyan, a folyamatos csesztetések által, majd a mágia által, ami bennem lakozik... rájöttem, hogy igaza van. Minden szava igaz volt, és a mai napig is az. Engem nem lehet szeretni, hiszen mindenki megteszi, ha csak egy felületes szinten is. Kiben bízhatnék, amikor azt mondja jól érzi magát velem, nem vagyok közömbös a számára, amikor senkinek nem vagyok közömbös? Az emberek túl nagy százaléka elégszik meg a felületes érzelmekkel, honnan tudhatom, hogy Dana nem ezek közé tartozik? Nem számít, hogy a mágiámat mindennap figyelik, nem számít, hogy nem használom, nem számít, hogy nem élek vele vissza, mert egy alapszintű vonzalom mindenkitől van irányomba. Ez miért lenne más?
Elveszem tarkómról a kezemet, majd lehunyt szemeimet emelem a lányra, pár másodperc elteltével nyitom csak ki pilláimat. Nem tudom meddig fürkészhetem Danát, de a mosoly, amely ott bujkál szám szegletében nem lankad, és szemeimből sem olvasható ki semmi. Túlságosan bezárkóztam, és elhatárolódtam a szeretet érzésétől, hogy értelmezni tudjam az elhangzott szavakat, így csak mélyet sóhajtva fúrom tekintetem a lányéba.
- Véla lenni, Dana - sütöm le tekintetem egy pillanat erejéig. - Ezért szeretni közelemben lenni, ezért nem lenni... hogy is mondani? Közömbös? - összeráncolt szemöldökkel mondom ki a szót, majd vállat vonva folytatom. - Ezért nem lenni neked közömbös. Kedvelni engem, mert nincs más választás - és még csak vélamágiát sem használtam bassza meg! Ha itt nem is csesztetnek a másságom miatt, törhetek össze olyan kialakuló kapcsolatokat, amik még épphogy elkezdtek gyökeret verni, mert itt még bimbózásról sem beszélhetünk.
- Nem erőltetni magad rám - mosolyodom el felé szélesen. - Önszántamból jönni, nem? Jó szó? Önszántamból? - ismét ráncolom a szemöldökömet, mert a szavak jelentése és mondatba való beillesztése nem megy mindig, de talán nem is most van itt a helye a nyelvtan idejének. - Mindegy. Örülni, hogy elhívtál, de nem hinni, hogy te engem kedvelni igazából - az utolsó szót próbálom megnyomni annyira, hogy érzékelje, mire szeretnék kilyukadni, hogy nem lebeszélni akarom az érzésekről, amiket táplál, egyszerűen felszeretném nyitni a szemét, hogy lehet úgy érzi nem vagyok neki átlag, de ebben nem lehet biztos, mert nekem itt van a mindig átkom; vélaság. Óvatosan állok fel a csónakban, és amikor a nap felé fordítja arcát ülök le a másik oldalára, kissé előre dőlve nézem én is az erőtlen napsugarakat.
- Remélem nem haragudni rám - nem veszem el a tekintetem a napról, mert a színek, a fények, ahogy játszanak a vízen, egyszerűen megbabonázzák az embert, és amúgy sem szeretnék Danára nézni. Még ha nem is az előbb leírtak járnak a gondolataim között. Túl kellemetlen. Még szerencse, hogy nem egy hőlégballonon vagyunk, az még kellemetlenebb lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=780030#post780030][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2019.11.04. 18:09[/b][/url]

Látom arcára kiülni a megkönnyebbülést, még ha csak minimális mértékben is. Lehet másnak egyértelmű volt a randi felkérés, de számomra nem, így szerintem nem róható fel nekem, hogy teljesen mértékben nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Mint egy elveszett faszfejnek a nagyvárosban pörögnek agyamban a dolgok, hogy ebből hogy mászhatnék ki? Egyáltalán ki akarok-e mászni belőle? Soha nem éreztem szerelmet, abban sem vagyok biztos, hogy a szeretetet magát tudom-e értelmezni, akár egy ember. Az én életemből ezek a dolgok kimaradtak, hiába tudom, hogy a szüleim szeretnek, hiszen az egy teljesen más szeretet, mint amit Dana hisz, hogy érez irántam.
Mindkét szemöldököm az eget verdesi, ahogy visszakérdez. Mi az, hogy és? Nem érti, hogy amit érez jelenleg az nem nekem szól, hanem annak, ami vagyok? Nem olyan tiszták az érzelmei, mint ahogy hiszi, bármennyire is szeretné, ha az lenne, de ez nem így működik, amikor egyetlen erőteljesebb mosolyommal eltudnám érni, hogy nekem adja a lelkét is. Folytatja, én pedig lemondóan megrázom a fejemet, mert valahogy úgy érzem feleslegesen koptatnám a számat tovább, amikor egyszerűen nem tudja vagy nem akarja - mert nem mindegy - megérteni mégis miről beszélek neki egy ideje. Vagyis próbálok beszélni neki, mert a magyar a még mindig nem az erősségem, és beszélni sem szeretek, ha eddig ez nem lett volna egyértelmű. Én amolyan csendes gyilkos féle vagyok. A legtöbb ember bánatára.
- Időt? - összeráncolt szemöldökkel bámulom cipőm orrát, majd vállat vonok. - Azom végül is lenni - ha ennyire beszeretné bizonyítani nekem az irántam érzett valós érzelmeit, akkor egy esélyt mindenképpen megérhet a dolog. Abban reménykedem csak, hogy nem vár tőlem hatalmas lépéseket. Azt a csókot is csak azért kapta, mert olyan kedvem volt, szeretek játszani, éppen ő járt arra, így ő szenvedte ezt el. Ha másnak adom azt a csókot, akkor is itt ülnék? Valószínűleg, de talán nem érzelmekről beszélgetnénk, hanem éppen a tó közepén tenném magamévá az illetőt.
- Én... - elharapom a mondatot, ismét az égre tekintek. Dana háta mögött támaszkodom meg balommal, jobbommal pedig a csónak szélét tartom, nehogy eldőljön. - Én nem tudom milyen lenni szeretet vagy szerelem, így nem is ígérni neked semmit - tetszik az őszintesége, kár lenne tagadni, azonban ez az egész olyan fordulatot is vehet, ami egyikünknek sem lenne éppen jó. Arra, hogy én is táplálok felé valamit, mert eljöttem, nem tudok válaszolni, egyszerűen megvonom a vállam. Soha nem tetszett senki igazán, aki igen, azt egy csettintéssel megkaptam, így azt sem tudom milyen az, amikor egy ember annyira tetszik, hogy az szinte már szerelemnek mondható.
- Ha te mondani, hogy több ez, mint a vélaságom, akkor megvárom mi lenni vége - biccentek egy aprót, de tekintetem még így is az eget pásztázza. Elmosolyodom, ahogy helyesel arra, hogy jókor használtam a szót, de több figyelmet ennek nem szentelek. Nem nyelvtanórát tartanak nekem éppen, hanem a mellettem ülő lány éppen bevallotta, hogy érez irántam valamit, és elhiszi, hogy nem a véla-létem miatt. Én is szeretném ezt hinni, komolyan, de kurva nehéz. - De elmondani előbb; nem lenni könnyű dolgod majd. Faszfej lenni, úgyhogy... - vonom meg vállaimat. Az őszinteség és a tisztalap a két védjegyem, most sem hazudtolom meg magam, főleg, ha már Dana is kifejtette nekem az érzéseit, ideje volt bevallanom, hogy amúgy egy paraszt vagyok, csak mindig jó időpontokban kap el. Ez változhat, és lehet akkor elhiszi majd nekem, hogy amit érez az felszínes vonzalom, és nem mélyebb. De ez még lehet a jövő zenéje.
- Nem - rázom meg a fejem óvatosan. - Szeretnéd, ha igen? - egy kaján vigyor terül el ajkaimon, talán egy hangyányi gonoszság is csillan tekintetemben három okból kifolyólag is; 1. biztos vagyok abban, hogy bőven az alatt a szint alatt maradok, amit a Minisztériumnak jelez a karkötő, 2. kurva vicces lenne Dana szemében is látni a vágytól túlfűtött csillogást, és 3. mint mondtam szeretek szórakozni. És igazából nem minősül vélamágia használatnak az szerintem, ha a másik fél kéri, bár ilyen még egyszer sem fordult elő. Mindegy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=780134#post780134][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2019.11.05. 17:35[/b][/url]

Nem szeretem kimondani azt, hogy véla vagyok. Nem, hogy kimondani, de most úgy érzem, mintha bevallottam volna, mint valami mocskos titkot. Nos, sok embernek egyértelmű lehet mi vagyok, de a legtöbb még nem találkozott vélával, így tudok meglepetést okozni, mégis úgy érzem, azt, hogy véla vagyok bevallottam Danának, nem pedig elmondtam vagy egyszerűen kimondtam. Túl korrekt és őszinte ez az egész ahhoz, hogy egy ilyenen bukjon el. De ha el is bukik, akkor sincs semmi veszve, mert elég egy cukkancs mosoly, és onnan folytatjuk Danával, ahonnan én akarom.
Utálok ígérgetni, most sem fogom megtenni. Egyszerűen nincs értelme, már csak azért sem, mert amíg nem bizonyosodik be számomra, hogy Danának tényleges érzelmei vannak irányomba, addig nem áltatom magam olyanokkal, minthogy engem lehet szeretni. Igazán szeretni, olyan teljes szívből, mert ezt kötve hiszem, de tudom, hogy a lány addig fogja az ebet a karóhoz kötni, amíg be nem adom a derekamat, így ezt megelőzvén..., mert ugye, időm tényleg van, na meg nagyon vesztenivalóm sincs, hiszen nemrég ismertük meg egymást. Azon kívül, hogy szőke a haja, és kék a szeme, imád beszélni, nem sok derült ki Danáról, rólam meg még kevesebb és értelmesebb információ, és ameddig lehetséges ezt így is fog maradni. Legalábbis, ha rajtam múlik, mindenképpen.
- Nem, nem érteni - rázom meg a fejem mosolyogva, miközben tekintetem rá siklik. - Bunkó lenni Dana. Nagyon. És gonosz - mondanám neki, hogy kérdezze meg Machay-t, de ő sem mondhat többet, mint én. Na meg ki akar azzal villogni, hogy elégette a legnagyobb magyar címletet egy hajléktalan orra előtt, aztán röhögve, bűntudat nélkül ment el sörözni az akkor megismert másik szerencsétlennel? Mert tényleg bűntudat nélkül mentem el a kocsmába és ittam meg jókedvűen Ábellel párat, csak azért, hogy bekerüljek egy olyan klubba, amiről egy ideig még azt sem tudtam, hogy létezik. De valamiért felfigyeltek rám, én meg nem vagyok barom, hogy ezt ne használjam ki. Csak a feladat... az a kurva feladat.
- Nekem csak rossz oldalam lenni valószínűleg - nevetek fel halkan, miközben lehunyom szemeimet, és fejemet előre biccentem. Pár másodperc múlva nyitom csak ki pilláimat ismét, hogy felvegyem az előző pózt; Dana mögött és a csónak szélén támaszkodom meg, tekintetem az égnek emelem ismét. Túl furcsa úgy beszélgetni valakivel, hogy nincs a dologban minimális vélamágia sem, ráadásul olyan dolgokról, amik alapvetően engem elkerültek egész életemben. Vigasztal a tudat, hogy valahogyan és valamiért anyám és apám is egymásra találtak. Valahogyan.
- Észre sem vennéd, ha használni - vonom meg vállamat, amikor megérzem közelségét, majd puha ajkait fülcimpámon, végül távolodó leheletét. Megforgatom szemeimet, miközben oldalra sandítok rá, majd felnézek az égre. Kezdenek előjönni a csillagok. - Ne húzni ki gyufát, Dana - nem szakítom el tekintetem az égről, valószínűleg így is érzi a szavak élét, amelyet arra engednek következtetni, hogy bizony nem rajtam múlik az, hogy egy gyenge pillanatban ne rántsam az ölembe és tegyem magamévá, vélamágiával vagy anélkül, nem számít. Mert ahogy elnézem ő is akarná, de mindketten tudjuk, hogy erre egyelőre csak én vagyok felkészülve, mind testileg, mind lelkileg. Még hogy várjunk ki, amikor a fülemet harapdálja! Hogy lehet így kivárni bármit is?
- Óhohohóóóó - nézek rá vigyorogva. - Vélamágiával ismerni meg egy embert csak igazán - akkor semmi nem titok. Minden kérdésre készségesen válaszolnak, mindent megtesznek, minden lépésedet követik, figyelik, csókolgatják a lábnyomodat, bármerre is mész. - De ne aggódni, én nem használni senkinél sem... már - az utolsó szó szinte suttogva hagyja el ajkaimat. Az emlékek megrohamoznak, pár másodpercig csak meredten bámulok magam elé. Sajnos túl sok emlék van ezzel kapcsolatban. Hosszú film lesz ez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=780360#post780360][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2019.11.08. 19:28[/b][/url]

Nincs arról szó, hogy szégyellném, ami vagyok. Nem tehetek róla, így okom sincs szégyellni azt, amiről nem tehetek, egyszerű genetika az egész, mégsem szeretem elmondani az embereknek, hogy mi vagyok, ha esetleg maguktól még nem jöttek rá. Régebben sem mondtam el, de végül az RJ-ben minden megváltozott, mert ott mindenki tudta, hogy mi vagyok. Mindenki horda a karkötőt, senki nem akart a közelemben lenni, amíg le nem higgadok, és elfogadom, hogy nem minden a vélamágiám. Aztán, amikor ez bekövetkezett, asszem egy év után, egy srác volt az első, aki levette a kezéről a karkötőt. Onnantól szépen fokozatosan mindenki megtette, bár nyilván voltak olyanok, akiken végig rajta volt, amíg el nem hagytam az iskolát. Sikeresen megtanultam mindent, amit csak lehetett, a tanárok büszkék voltak rám, a diáktársaim már szerettek és nem féltek tőlem, mindezt egy srác miatt, aki elindította a lavinát. Soha nem lehetek neki elég hálás ez miatt.
- Még mindig nem érteni miről beszélek - legyintek egyet Dana felé. Nem koptatom feleslegesen a számat, mert nem éri meg, ez a téma meg számomra már elég lerágott csont. Nem fogom bizonygatni, hogy amiket én tettem vagy teszek, esetleg tenni fogok - mert releváns a jövő idő -, azok nem iskolai csínyekben merülnek ki, vagy egy iskola társunk, netalántán egy oktató megszívatásában. Az Elite izgalmassá tette az életem, megismertem Ábelt, akiben az első pillanattól fogva megbízok, mert bár bepróbálkozott a mágiával, de nevetséges volt, valószínűleg nem is próbálkozott erősen, és ott mindenki kiáll mindenkiért. Hozzájuk tartozom, ahogy ők hozzám. Mert végre tartozok valahova, és nem azért, mert véla vagyok, hiába jön jól nagyon sokszor, hanem egyszerűen azért, mert meglátták bennem a fantáziát. Az Elite az életem része lett, és semmi pénzért nem adom fel, még Dana kedvéért sem, főleg nem azért, hogy bizonygassam mekkora egy szar alak vagyok. Nem ér annyit. Ha szerinte nem vagyok az, ám legyen, de nem vállalok érte felelősséget, ha egyszer kiderül az ellenkezője. Mindegy, ez most egyáltalán nem fontos, hiszen biztos vagyok abban, hogy ki fog derülni. És akkor ki lesz mellettem? Az Elite.
- Őszinteség lenni mindig fájdalmas - vonom meg vállamat mosolyogva. - Ezért nem lenni nekem sok barát - ismét az Elite. És nagyon is rendben van a tiszta lappal kezdés, meg az őszinteség, komolyan büszke is vagyok rá, amiért hasznosítom az RJ-ből való kikerülésem óta, de azt senki nem mondta, hogy az emberek sírva is fakadnak az igazság hallatán. Pedig volt rá példa. Nem is egyszer. Rendben, lehet néha én fogalmazom meg nyersen a dolgokat, de akkor sem kell sírva fakadni, bassza meg! Mindig eszembe jut, hogy az emberek ilyen lélekkel, hogy élik túl a mindennapokat?
Hát ki a legcukibb srác a világon? Ugye, hogy én? Kabbe Machay! Dana illegeti itt magát nekem, elég érzékeny területekre szaladgálnak ajkai, én meg rezzenéstelen arccal tartom magam, és csak egy figyelmeztetés hagyja el számat. Nos, nyilvánvaló mindkettőnk számára, hogy nem rajtam múlik a dolog, és egy hangyafasznyi vélamágia elég lenne ahhoz, hogy Dana a kéjes nyögéseket csak nekem szánja, csak én halljam, ahogy a nevemet suttogja rekedtes, és vágytól fűtött hangján. Na ehhez képest? Ülök, mint egy jó diák, és tekintetemet az égre emelem. Valóban feltűnt már néhány csillag.
- Igen, én is szeretni éjszaka - mosolyodom el az ég felé. - Inkább éjszaka, mint nappal - ez nem betegség, hanem életérzés. A sötétben kiülni az ablakba és vajmi kevés fény mellett olvasni a kedvenc időtöltésem, és így, hogy már van saját szobám ezt bármikor meg is tehetem. Dana mozgolódására elveszem tekintetemet az égről, és felé pillantok. Felkel, mászkál, majd ahogy elindul visszafelé már előre látom mi fog történni, így mosolyogva fogom meg felkarját, mielőtt az ölembe borul, ami ugye nem lenne szép. Mármint neki nem. A térdemet markolászva kér tőlem bocsánatot, majd elkapja a fejét rólam. Mutatóujjammal nyúlok álla alá, hogy mielőtt feláll fordítsam magam felé a fejét, majd másik kezemmel terelem, hogy végre leüljön, mielőtt megint intim területekre szeretne esni. Mosolyom szélesedik, ahogy közelebb és közelebb hajolok hozzá, de az utolsó pillanatban megállok, ajkaitól mindössze pár milliméterre állok csak meg, mélyet sóhajtok.
- Ki kell mondani Dana, hogy akarni engem - suttogom ajkai közé, kissé eltávolodva tőle nyitom ki kékjeimet és kezdem el arcát fürkészni. Ameddig nem mondja ki, nem kap semmit, ez íratlan szabály. Sajnos ez van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=780442#post780442][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2019.11.10. 15:51[/b][/url]

Nem hogy a körülöttem lévő emberek, de még néha én sem tudom mire számíthatok reggel magamtól, amikor kinyílik a szemem. Soha nem tudom mikor lesz valakinek egy olyan mondata, esetleg megmozdulása, amitől eltorzult fejjel ordítozok, hogy elérjem megint azt; mindenki féljen vagy tartson tőlem. Mert sajnos azért, mert nem használom a vélamágiámat, még véla vagyok, ugyanolyan személyiségjegyekkel, mint a többiek, ugyanolyan faszságokkal, mint a többiek. Bár az én vélamágiám sokkal erősebb, mint a félvéláké, vagy negyedvéláké, mégis ugyanolyanok vagyunk, és ez sajnos azzal sem múlik el, hogyha nem használom, még csak minimálisan sem. Nem véletlen hangoztatom Danának, hogy nálam nem elég az, ha elviseli a bunkóságomat, mert sokkal rosszabb vagyok. Az emberek lelkének kitépése a napi hobbim, és nem tudom neki megígérni, hogy ő nem fog ebbe beletartozni. Mi lenne rá a garancia? Mi vagy ki akadályozna meg ebben?
- Hogyne - ráhagyom, mert felesleges erről beszélünk tovább. Ajkaimon megérezvén ujját, halványan elmosolyodom. Játszik az idegeimmel, amikor elmondtam neki, itt és most, semmi nem rajtam múlik, mert ugye... én nem is vagyok szégyellős, bárhol jó. A bárkivel az nem lenne igaz, de Danának nem mondnék nemet, amit ő is tud, figyelmeztettem is, de annak ellenére csinálja itt a feszültséget, pedig tudja. Persze, hogy tudja, hiszen elmondtam neki. A nőkkel csak a baj van, ez már biztos.
- Hamis barátok senkinek nem kelleni - vonom meg vállamat. Pedig ha tudná, hogy úgy hazudok, ha kell, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nincsenek arcomon árulkodó jelek, nincsenek idegrángások, nincs semmi, ami lebuktathatna, hogy márpedig én hazudok. Ezt egyelőre nem kell megtudnia, nem is fontos, előbb vagy utóbb rájön, én meg utálok kiadni magamról mindent, így mi benne az élvezet?
Bólintok egyet a lány felé, de nemigen van időm rendesebben reagálni, mert ugye hirtelen esik nekem a lány, aki készségesen kapaszkodik meg a térdemben. Könnyedén leültetem magam mellé ismét, tekintetét el nem engedve, de amikor reagál rá, kitör belőlem a nevetés. Elveszem róla kezemet, eltakarom szememet, úgy nevetek tovább. Istenem, hogy lehet valaki ennyire ártatlan és tudatlan ilyen téren? Haláli a csaj, már csak ezért is megéri adni ennek egy esélyt, legalább beleviszem a jóba, és kitől tanulhatna a legjobban? Na ugye, mindenki egyöntetű választ ad erre. Szerintem is. Szóval nevetek, őszintén nevetek, szemeim eltakarva, majd párszor mély levegőt veszek, és hagyom, hogy Dana megharapja alsó ajkaimat.
- Nem - rázom meg a fejem mosolyogva, amikor eltávolodik tőlem, és visszaül. Óvatosan dőlök hátra, fejem alá beteszem jobb kezemet, majd az eget kezdem el fürkészni. - Majd megérteni egyszer mit jelenteni ez, de addig semmi nem történni köztünk - akár saját meder, akár nem, ez sajnos nem változik. Tőlem fejen is állhat, de akkor sem fog változni ebben semmi. Amíg nem mondja ki, addig ülünk egymás mellett, mint két jó diák, és bámuljuk a csillagos eget. Mert már csillagos, és gyönyörű. Látszik a tejút, egy csomó csillagkép is látható, mázli, hogy tiszta az ég. Fejemet felemelem, mosolyogva fürkészem Dana arcát, majd jobb kezemet kivéve fejem alól, miközben balom kerül alá, felé nyújtom jobbomat.
- Gyere - ha már nemet mondtam, legalább valamivel engeszteljem ki. Beszarás milyen aranyos vagyok, hát nem kincset érek? Dehogynem!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=781338#post781338][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2019.11.20. 19:20[/b][/url]

Ki lett mondva minden, amit csak tudnia kell elöljáróban Danának rólam. Elmondtam, ő mégis itt ül, és vállat vonogat arra, hogy véla vagyok, nem érdekli különösebben, aminek nem örülök. Mármint ez így nem teljesen igaz, mert örülök neki - a szívem mélyén gondolom -, de frusztráltsággal is megtölt, amiért ilyen lazán kezeli. Vajon mikor jön el egy olyan pillanat, amikor valóban elhiszi, hogy én vagyok a legrosszabb rémálma, ami csak történhet vele az élete során? Ha egyszer annyira megbántom, hogy azt kívánja majd bárcsak soha ne ismert volna meg, akkor majd elhiszi? Vagy ez sem lesz elég, mert az érzései igaziak, ahogy azt nekem mondja, és valóban nincs köze a vélamágiámhoz? Nem tudhatom, de egy biztos; ha meg sem próbálom, akkor nem derül ki, márpedig én nem vagyok az a fajta, aki nem próbál ki új dolgokat, és gyáva módon az elején feladja mondván, úgysem sikerülne.
- Nem ismerni, de biztos igaz lenni - vonom meg vállaimat. Nem elég, hogy nem ismerem, de nyilatkozni sem tudok erről. Eddig soha nem voltak barátaim, mert a srác, aki először kezdett el emberként kezelni még az RJ-ben, nem volt az. Egyszerűen emberséges volt és kedves, de ugyanúgy megmaradtak a barátai, ahogy előttem is. Csak néha köszöntünk egymásnak, váltottunk pár szót és ennyi volt a hatalmas barizásom bárkivel is. Soha nem vágytam rájuk, mert mindenki ugyanazt akarta tőlem; egyszerűen a közelségemet, nekem pedig erre nem volt szükségem. Vélákkal nemigen találkoztam eddig, pedig aztán vagyunk egy páran, mégis a szüleim kívül nemigen voltak jelen az életemben. Egészen addig, amíg ez a fasz Ábel fel nem tűnt az Elite kapcsán, és a próbámon megpróbálta használni rajtam a mágiáját. Merlinre, a legszebb napom volt az, amikor a sejtésem beigazolódott, és kiderült a végére, hogy ő is véla. Bár ettől még ugyanolyan fasz marad, de attól még belopta magát a szívembe na!
Dana játszadozik, még élvezi is, én pedig csak mosolyogva hagyom, hogy kiélvezze a pillanatot, mert utána közlöm vele, hogy nem, amin érthető okokból megemelkedik a szemöldöke és vissza is kérdez, de olyan aranyos, hogy csak pár másodpercig mosolyogva nézem. Még akkor sem válaszolok neki, amikor lefekszem, és végül ő is a karomban köt ki, csak miután elhelyezkedett és befejezte a csillagképekről való áradozást. Azt is mosolyogva hallgatom és minden mutogatásnál készségesen követem ujja irányát, hogy figyeljem merre mutat, hiába tudom a csillagképeket. Olyan nagy hévvel beszél róla, hogy talán belefér, ha pár perccel később kap választ mindenre. Türelmesen várom meg, amíg befejezi végül a csillagokat fürkészve szólalok meg halkan, szinte már búgó hangon.
- Majd megtudni úgyis - mosolyodom el még szélesebben, miközben oldalra sandítok Danára. - Ha egyszer kimondani rendben van, de ha nem, akkor nem kapni semmit - lágyan simítom meg arcát kezemmel, amin éppen fekszik, majd ugyanúgy mosolyogva fordítom tekintetem ismét a csillagokra, hogy csak élvezzem a látványt, amikor beugrik valami, és fejemet felemelve tekintek Danára.
- Szerinted miért lenni szükséges kimondani? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn. Kíváncsi vagyok, hogy nőként milyen elvetemült gondolatok születtek meg a fejében, és van egy olyan érzésem, hogy nagyon élvezni fogom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=781664#post781664][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2019.11.24. 11:43[/b][/url]

Mondanám neki, hogy tudom milyen érzés tapasztalni valamit barátokkal kapcsolatban, de nem tudom. Mint mondtam soha nem voltak, én voltam mindenhol a fekete bárány, a barátságok engem olyan nagy ívben kerültek ki, mintha ebolás lennék minimum, de nem baj. Hozzászoktam a magányhoz, és már odáig is eljutottam, hogy inkább az egyedüllétet választom, csak ne kelljen nagy tömegbe mennem, ami mondjuk vicces, ha csak azt nézzük, hogy amikor lejövök
a kifutóról mennyi ember vesz körbe rögtön. Gratulálnak, meg akarnak kapni, a nyakamban lógnak, követnek, képeket készítenek. Én pedig készségesen adok meg nekik mindent, amit csak szemük-szájuk kívánhat. Kurva aranyos vagyok!
Dana neki kezd az opciók felsorolásának, csak türelmesen hallgatom, ahogy az egyik követi a másikat, még végül a végére ér, és nem is rest feltenni a kérdést, hogy akkor mégis mire szolgál? Faarccal hallgatom végig, és bár egyik sem fedi az teljes valójában az igazságot, de talán a második áll hozzá a legközelebb. A harmadik és negyedik opción felnevetek, mert azért ez elég abszurd lenne, még tőlem is, pedig ebben az iskolában talán nekem vannak a legelvetemültebb dolgaim, de azért... nem annyira, hogy erre gerjednek. Nem mondom, elég szexi alapvetően is, ha egy nő kimondja ezt egy férfinek, de azért csak nem állok haptákba egy szótól, nemde? Az eget bámulva szólalok meg.
- Nos egyik sem találni, de talán a második lenni legközelebb hozzá - mosolyodom el, de tekintetem direkt nem fordítom a lányra. - Ha kimondani, hogy akarni, az azt jelenteni, hogy enyém lenni, ameddig azt én akarom - vonom meg vállamat, amennyire testhelyzetem engedi. Őszinteséget vár el tőlem, ahogy én is tőle, így megkapta. Az ötödik opciót teljesen figyelmen kívül hagyom, mert aligha beszélhetünk egyelőre bármilyen kapcsolatról, még akkor is, ha elhangzott benne, hogy akarja. Sajnos ez nem így működik, én pedig tartom magam az elveimhez. Ha valóban kapcsolatunk kibontakozásának kezdete lenne az egész, akkor meglehet, hogy Dana a karjaimba feküdne ugyanúgy, de meztelenül, sóhajtozva, kipirulva. Van különbség a kettő között. Ez a kapcsolat még nem indult el sehova, egyelőre stagnál, az én nézetemben legalábbis mindenképpen, és hogy az egész hogy fog alakulni, az csak tőlem függ. És ez biztos.
- Bár negyedik opció lenni nagyon édes - mosolyodom el őszintén. - De sajnos nem jönni be - tekintetem nem szakítom el az égről. Túlságosan jól érzem magam az éj leple alatt ahhoz, hogy egy percnél tovább elszedjem tekintetemet a csillagokról. - Megbántani? - ha igen, akkor rendben, ha nem, akkor is rendben. Őszinte voltam, és ez nem szól másról, mint arról, hogy mindenki tudja; ha összejön az, amit Dana szeretne, akkor az enyém lesz, és senki másé. Ez csak arról szól, hogy Dana addig lesz az enyém, amíg azt én akarom, és neki ebbe nincs beleszólása. Egyáltalán. Nem azért, mert nő, nem azért, mert én vagyok Mihail Sztravinszkij, hanem azért, mert ezek az én elveim, amiket követek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=782312#post782312][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2019.12.04. 12:01[/b][/url]

Nem tudhatom, hogy egy találkozás után mi váltotta ki a lányból ezeket az érzéseket, mert az alapvető vonzalom, amit mindenki érez irántam, nem indokolja. Márpedig a mágiámat nem használtam, és ez biztos, mert azt csak észrevenném. Régen automatikusan működött a dolog, nem kellett gondolkodnom, hogy használom-e, egyszerűen jött magától, de ma már ennek a veszélye nem áll fenn. Elgondolkodtat, hogy valóban érez-e irántam valamit, azonban ennél mélyebben nem akarok és nem is fogok belemenni, mert felesleges. Megkeserítem a saját életemet vele, és sajnos ehhez, túl önző vagyok.
- Nem - rázom meg a fejemet értetlen. - Ez nem jól esniről szól, hanem arról, hogy az enyém lenni. Ennyi - vonom meg vállaimat amennyire testhelyzetünk engedi. Csendben hallgatom végig az okfejtését, amire egyetértően bólogatok. Ha nem mozdít meg bennem semmit, és egyelőre ez áll fenn, akkor baszhatjuk az egészet, és mint mondtam; nem fogom megkeseríteni a saját életemet. Egy bizonyos szintig hízelgő ez a vágytól fűtött tekintet, és az, amit kiváltok a lányból, de azért mindennek van ám határa. Soha nem éreztek irántam semmi mélyebbre menőt, mint amit a vélamágiám megengedett, így a helyzet is elég életidegen számomra. Azonban nyilvánvalóan nem siklok el a tény felett, hogy Dana mennyire hangoztatja a 50-50% esélyt a lehetőségeinkre, amik fennállnak. Vagy összejön, vagy nem, és ez valamilyen szinten dicséretreméltó. Nem ringatja magát tévhitekben, egyszerűen csak örülne, ha összejönne, de ha nem történik meg, nem vág eret. És bennem meg mi van? Nos... a testiségeken kívül nem sok minden, de valljuk be, eddig remekül tartom magam, már csak azért is, mert nem dobtam fel például az ablakpárkányra, azzal a feltett szándékkal, hogy akkor most az enyém lesz. Pedig eljátszottam a gondolattal. Nem is egyszer, de nem tettem meg. És mérhetetlenül büszke vagyok ez miatt magamra.
- Akkor rendben - bólintok egyet, tekintetemet el nem szakítva az égről. Nincs értelme ránéznem Danára, mert el tudom képzelni, hogy mi ülhet ki az arcára, mik lehetnek a gondolataiban. Csak ugye, azzal nem tudok sok mindent kezdeni, így egyszerűen meg kell várnom, amíg megszólal, és az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy nem kell sokáig várnom, mert szeret beszélni. Ó, de még mennyire, hogy szeret, és ember, mindenről! Ami mondjuk az én szempontomból azért jó, mert így nem kell nekem dumálnom olyan témákról, amik nem érdekelnek.
- Helyes - villantok meg egy elbűvölő mosolyt, és eskü nincs benne mágia, amikor Dana felé fordulok. Nincs megbántódva, mondjuk tény, hogy oka sem lenne rá, mert eddig is tisztalapokkal játszottunk, szerintem ezután is tartani fogjuk ezt. Kikerekednek szemeim, ahogy meghallom a szót, lassan fordítom fejemet Dana felé. Egyik szemöldököm tökéletes ívvel emelkedik meg, ahogy óvatosan felülök, mindenképpen figyelve arra, hogy Dana feje, ne koppanjon a kemény fában. Fejemet kissé hátrafordítva nézek rá, majd megrázom a fejemet és halkan felnevetek.
- Hihetetlen lenni - mosolygok rá szemtelenül. Egy hirtelen rántással húzom fel a lányt magamhoz, aki végül az ölemben köt ki, és valamiért úgy érzem, nem sok ellenállással. Haját válla fölött hátrasimítva kezdem el csókolgatni nyakának ívét, nyakszirtjét, ruháit kissé arrébb tolva vállának azon részeit is, amit könnyedén elérek. Szóval az enyém. Innentől az enyém, ameddig én akarom. De vajon meddig akarom?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=783246#post783246][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2019.12.12. 22:02[/b][/url]

- Helyes - mosolyodom el elégedetten. Volt már szó a monogámiáról? Nemigen emlékszem, de ha megbeszéljük még egyszer, talán nem ártunk vele. Szóval a monogámia egy nagyon szép dolog, de nem mindenkinek tartható. Ezért is van az, hogy, ami az enyém, az az enyém, és ha valaki ezt nem fogadja el, akkor be lesz verve a képe, vagy egyszerűen elérem, hogy ő is az enyém akarjon lenni. Így megy ez. Viszont ugye, kettőn áll a vásár, ott van a másik vége is a helyzetnek; én. Amióta az eszemet tudom és megértem szexuálisan - viszonylag hamar, de ebbe ne menjünk bele - soha nem voltam kapcsolatban, mindig is többen voltak az életemben. Igen, férfiak és nők egyaránt, de azt jobbnak látom leszögezni, hogy intimebb viszonyt csak nőkkel folytattam, mielőtt még elterjedne itt a pletyka, hogy a fattyú igazából meleg és bizonyosan azért van ilyen jóban Machay-val. Nos... nem. Tehát mindig is többen voltak az életemben, és túlságosan élveztem ahhoz, hogy erről lemondjak. Most már leszanálódtak, nyilvánvalóan, mert sem otthon nem vagyok, sem az RJ-ben, vagy annak környékén, így szerintem ez érthető. A kastélyban pedig nem vagyok elég régóta ahhoz, hogy ez kialakuljon. Igen, tudom, egyetlen egy mosoly és mindenki a lábam előtt heverne, de abban nincs semmi szórakoztató, ahogy a többi helyen sem így értem el azt, amit akartam. Legalábbis egy idő után nem, de ehhez évek kellettek. Mielőtt nagyon elkanyarodnánk visszatérek inkább, mert ügyes vagyok; nem tudom mennyire leszek képes megfelelni Dana azon vágyálmának, amit elképzelt magában. Azért, mert ő így érez, én még tartom a semlegességemet, azt, hogy ne bízzon ebben annyira, mert megütheti a bokáját. Neki fáj, én pedig vállat vonva tovább megyek, mert ér már nagyobb szarság is, mint egy "összetört szív".
Mégis úgy alakulnak az események, hogy az ölembe húzom a lányt, kinek a vállát, nyakát, nyakszirtjét, és minden szabad bőrfelületét lágy csókokkal hintek. Borzasztóan nagy a kísértés, hogy bevessem magam. Vagyis, nem, nem magam, hanem a vélamagam, akinek mindenki megtesz mindent. Pár másodpercig meg is állok a tetteimben, kicsit helyre kell ráznom az agyamat, mert azért csak nem kellene visszaélnem a helyzettel, hiába nem szexeltem még csónakban, nemrég volt szó a tisztalapról meg az őszinteségről, ember! Gondolkozz már! A cirógatásra akaratlan tekintek fel, és kis híján ugyan, de sikerül visszatartanom azt a kitörő mosolyt, ami mindent megváltoztatna köztünk. Mosolyogva fogadom a csókot, bátortalan, de engem ez bizony semmiben nem akadályoz meg, így hirtelen vándorolnak ujjaim Dana tincsei közé, hogy ne engedjem, amikor távolodni szeretne. Egy határozott, mégis gyengéd mozdulattal húzom vissza magamhoz, és mélyítem el a csókot. Nem követelőzően, nem erőszakosan, ahogy Danának kell, mert olyan ártatlan, az isten szerelmére! Hát csak nem én rontom meg. Talán. Egy utolsó csókot lehelek ajkaira, mielőtt elválnék tőle, így az ő puszija sem vész kárba. Aztán neki áll beszélni. Mint mindig, így türelmesen hallgatom végig, de szemöldökömet ráncolom, mire a végére ér, és egyszerűen nem értem. Mosolyogva rázom meg a fejem.
- Ne akarni én csillagom lenni - emelem fel fejemet az ég felé, ahol rögtön megtalálom az Esthajnalcsillagot. - Túl bonyolult lenni, ne is gondolni jövőre, egyszerűen élvezni pillanat. Élvezni jelen, Dana, annál semmi nem lenni fontosabb - ez így van. Ennél nagyobb igazság nincs a világon. A következő percek is múlandóak, pedig nem is igazán gondolunk bele. Soha nem elmélkedtem a jövőmön, mindig hagytam, hogy a dolgok a saját medrükben folyjanak. Eddig bejött.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3261&post=785182#post785182][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2019.12.23. 14:11[/b][/url]

Halvány mosoly kerül fel ajkaimra, ahogy elhagyja a száját az a mondat, ami a legfontosabb ebben a témában. Csak aprót biccentek mellé, mert ezt várom el tőle, mást egyelőre nemigen, de ez változni fog. És mélyen remélem, hogy ezt ő is tudja, hiszen beszéltünk arról már, hogy azért, mert ő nem lehet másé, én még ugyanúgy élni fogom az életemet. A bizonyosság, hogy talán én is olyan érzelmeket fogok táplálni Dana iránt, mint amiket ő irántam, egyelőre nincs meg. És félek attól, hogy nem is lesz meg, de azért csak-csak igazat kell adnom a lánynak. Ha meg sem próbáljuk, akkor ki tudja mi lesz belőle?
- Klassz lenni ezt hallani - mosolyodom el szélesebben. Bár nem egészen tiszta, hogy mégis mi imponál neki, de nem baj, az a lényeg, hogy valami nagyon. Nekem jelenleg az imponál a legjobban, hogy értem a szó jelentését és nem kell visszakérdeznem, mert valljuk be, eléggé odavágná a pillanat szépségét, ha értetlen visszakérdezgetnék. Eszembe jutott ám, hogy ez az a pontja az életemnek, ami áttörést jelenthet abban, hogy ne legyek mostantól magányos. Ábellel kezdődött a sor, akinek soha nem mondanám ki, de elég sokat segít már csak azzal is, hogy leül mellém, és betépve ontja magából a faszságait. Mert nekem mondja, egyáltalán a tény, hogy hajlandó leülni mellém, és nem úgy néz rám, mint egy véres rongyra, akit minél előbb el kell hajítani. Majd jött Dante, végül az egész Elite dolog, hogy eszükbe jutottam, sikeresen bekerültem és még mindig állom a sarat. Mert valahova tartozni a legjobb érzés ezen a kibaszott földön. Ha Danát beengedem ebbe az igen szűkös és talán kissé törékeny körbe, akkor megbánom vajon? Ő más. A srácokkal együtt tartozunk valahova, ahova Dana nem fér bele, de más körről még csak elképzelésem sincs. Lehetséges lenne, hogy az ember több helyre is tartozzon egyszerre és ne csak egyhez? Soha nem gondoltam volna, hogy valaha tartozhatok több helyre is, ahonnan nem néznek ki, mert vágyják a társaságom.
- Ennek igazán örülni - csúszik tarkójára kezem, hogy közelebb húzhassam magamhoz, majd homlokára nyomjak egy lágy csókot. - Csak nehogy megbánni - mosolyodom el sejtelmesen, még vállaimat is van erőm megvonni kicsit, miközben aprót rázok fejemen. Mindenki tudja mi lesz ennek a vége, de amíg Dana ilyen pozitívan és magabiztosan áll hozzá a dolgokhoz, addig nekem sincs okom átbillenni a ló túloldalára. Megmaradok magamnak, ebben a semleges "lesz, ami lesz" állapotban. Tekintetem ráemelem, ahogy egyre közelebb és közelebb húzódik hozzám, de nem lököm el - hogyne, nem vagyok hülye -, nem húzom közelebb, nem csinálok semmit addig, amíg ajkaink között nem csak pár milliméter van. Hirtelen húzom magamhoz közelebb tarkójára csúsztatott kezemmel, de csók helyett, csak fülében susmogó, mély és rekedtes hangomat hallhatja.
- Menni vissza - szinte érzem, ahogy leheletem csiklandozza a fülét. - Kezdeni hűvös lenni, nehogy megfázni - azzal a lendülettel teszem combjai alá a kezemet, hogy egy könnyed emeléssel visszaültessem a csónakba, majd vele szemben helyet foglalva kezdjek el evezni kifelé. Eseménydús este. Ráadásul ez a fasz Machay biztos körbehíresztelte már a dolgot, akinek csak lehetett. Nem baj, legalább amíg az én véremet szívják békén hagyják egymást Dantéval, ami már nem rossz.