Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

Mint két idióta, úgy viselkednek. Érzelmileg labilis, eszetlen kölykök, na de Ráheltől ez még rendben is van, de Arlen... Lassan a második x-be lép.
- Ne - emeli fel kezét, csendre intve a lányt. Nagyot sóhajt, és egyszerűen nincs más, amit most meg tudna, vagy meg akarna tenni. Közelebb lép hozzá és kezei közé fogva arcocskáját lágy csókot lehel ajkaira. Most először csókolja meg. Korábban is akarta, de nem csak úgy a semmibe.

Más, mint Rosie-val. Érzi a különbségeket, de nem akarna választani. Kissé elhúzódik Ráheltől a csók végezetével, majd a szemébe néz. Hosszú másodpercekig csak nézi, mire erőt vesz magán, hogy reagáljon is.
- Azt hiszem - bólint. - Esetleg beljebb mehetnénk? Ez kezd kínos lenni...

Utánamegy miközben ledobja a kabátját és alaposan szemügyre veszi. Fejét csóválja a pólója láttán, mellkasában a jó érzés helyett valami szurkálódást vél felfedezni. Nagyon kedveli ezt a lányt.
- Hambi - hangja kissé lányosabbá, Kenziéhez hasonlóvá változik hirtelen. Mostanra mindent elfelejt, a gyomra is megkordul. Ma sem evett semmit.
- Aha. Most még itt tudok - bólint, mit sem észlelve az esetleges rejtett üzenetekből

- Kenzie hibája - morogja immár a saját hangján. Nem szereti, mikor így feltörik a vinnyogása, de tényleg, egy ikerhúg mellett...
Nem nagyon hagyja, hogy kézen fogja, mert nem érzi szükségesnek, átjut egyedül is a konyhába. Ott le is dobja magát a pult melletti székre, majd egy könnyed pálcaintéssel hívja magához az említett poharat és innivalót.
- Turné szombattól. Nem olvasol újságot? - vonja fel a szemöldökét. - Kész vagyok, itt helyben el tudnék aludni.

Nyugodtan kortyolja tovább az italát annak ellenére, hogy koppan a kés és a lány is sziszeg. Odanéz, de csak azután szólal meg, hogy csillapította szomjúságát.
- Komolyan, te mugli vagy? - kérdezi a fejét csóválva. - Minek a pálcád? Vagy az enyém? Hozd ide a kezed - sóhajtja, és ha Ráhel odamegy hozzá, összezárja a sebet egy minimális gyógyítói tudással.
- Képet? Én? Majd látsz az újságban - vonja meg a vállát.

Könnyedén gyógyítja meg az ujját, aztán még egy puszit is nyom rá. Csak mert miért ne.
- Áááá, te csak engem akarsz lesni - vigyorodik el önelégülten. Nem mintha eddig nem tudta volna. - Oké. A kedvedért - bólint rá a dologra. Végül is ha lesz ideje, úgyis nyomkodni fogja a mobilt.
Érdeklődve figyeli tovább Ráhelt. Nem is tudja hova tenni ezt az egészet, de érzi a szavaiból is, hogy tényleg szereti.
- Biztos lehetsz benne. Ah Ráhel, miért felejted el mindig, hogy tudok hoppanálni? Ha nem is sokat, de megígérem, meglátogatlak amikor tudlak. Oké? Oké.

Jogos. Mondaná, de csak bólint, nem hajlandó elfogadni ilyen nyíltan az érvet. Mély sóhaj tör elő belőle a vacsora láttán, majd megszaglássza és újból sóhajt. Ettől a pillanattól nem sok esélye van, hogy bármire is képes reagálni, amit mondanak neki.
- Tényleg kész vagyok. Alszunk? - néz kérdőn rá, és jó ízűen falatozik. Jobban mondva lassan betömi az egész hambit. Az evés után nem is vágyik másra, csak alvásra.

Nem különösebben viszi túlzásba most sem az átöltözést. A felesleget ledobja az ágy mellé, aztán bebújik a meleg takaró alá.
- Na most ezért nem ölellek át. Szép álmokat Ráhel - morogja és átfordul a másik oldalára.

Tökmag

Senkinek se mesélt róla, hogy barátnője van. Annyira nem veszi komolyan ezt, ami alakul köztük. Azonban annyira igen, hogy nőnapon eszébe jusson. Mivel tegnap este koncert volt, egy kevés alvás után reggel fáradtan ébred, de elhoppanál Bogolyfalvára.
A házba könnyedén bejut, beengedték, Ráhel ajtaja előtt áll meg és bekopog. Nagyot ásít, majd lenyomja a kilincset és belép a szobába.

Újabb ásítás, lapos pislogás és már majdnem azzal köszönne, hogy kávét kér, amikor a szöszije a nyakába ugrik. Hümmögve öleli át, majd arcát a nyakába fúrja. Nem. Nem kér kávét. Kissé megemeli a lányt és az ágyhoz viszi.
- Nem hoztam gazt - jelenti csak úgy ki.

Halványan elmosolyodik. Azért szerette azt az időt, amikor csak zavarba hozta és érezte, hogy ő irányít. Most ez ellaposodott, de azért örül Ráhelnek.
- Tudom - szélesebben mosolyog és eldől a puha matracon. - Annyira ki vagyok merülve - kezdi a nyafogást.

- Aha - bólint aprókat és ahelyett, hogy helyezkedne, feláll. - Van valami dolgod? - kérdezi a lányt miközben megszabadul a ruháitól, hogy kényelmesen visszabújhasson az ágyba.

Furcsán néz a lányra. Fogalma sincs, mi az az élő bejelentkezés, szóval erre válaszolni sem tud. Helyette nagyot sóhajt, kezeit a feje alá helyezi.
- Minden új helyszínen próbálunk. Minden második nap új város, új ország. Interjúk, rádiózás, fotózás... -foglalja össze röviden, mit csinálnak. - Kaja van dögivel, de alvás...na az nincs sok.

- Csak kicsit maradhatok - húzza el a száját. Oldalra fordítja a fejét és lassan magához húzza a lányt.
- Hogy mondhatsz ilyet? - tátja el a száját és durcázik. - Tedd jóvá.

Ajkait összepréseli, játssza a sértődöttet. Még a keze alól is elhúzza a fejét, drámaian felsóhajt. Lenne ötlete. Ahhoz viszont fáradt, korai és egyéb dolgok. Beszélni sincs kedve.
- Nem tudom. Mutass valamit.

Felvonja kissé a szemöldökét és figyelme pont oda terelődik, ahová kell. Megköszörüli torkát és bólint. Nem mondhatni, hogy először figyel oda, de eddig iyekezett nem észrevenni az ilyen dolgokat.
- Nekem tetszik - vigyorodik el és megböki a kisasszonyt. - Aludni akarok, nem kávézni, te nő..

- Dilis -forgatja meg a szemét, majd visszahúzza magához. Lehunyja a szemét, így sokkal jobban érzi a kettejük közti akadályt.
- Ezek után hogy aludjak? - tapint rá az említett lényegre egy fájdalmas sóhajjal kísérve, a pusziból pedig csók alakul.

Nem sajnálkozik. Igazából csak magát sajnálja a helyzet miatt, hogy ennyire óvatosnak kell lennie. Újra felsóhajt amikor Ráhel indulni készül de nincs ellenvetése.
- Jó éjszakát - ásít egy nagyot aztán már fordul is hasra, hogy aludjon egy jót.

Az ajtó csukódik, ő pedig elalszik két perc alatt. Sokkal jobb, mint hotelban tölteni az éjszakát. Talán egy óra után ébred meg, és tudja, hogy lassan mennie kell.
Ásítva, úgy ahogy kikelt az ágyból levánszorog a konyhába, ahol épp egy jó pillanatot sikerül elcsípnie. Vigyorogva, karba tett kezekkel dől az ajtófélfának, de egy szót sem szól.

Némán nevet a történésen. Egy pillanat alatt le tudná szedni neki, varázslattal fél pillanat, de esze ágában sincs.
- Béna vagy - nevet fel és lassan utána fordul. - Ennyi? Itt vagyok a turnéról és ennyi, egy puszi? Nem jövök többet - morogja.

Tekintetével követi, bár tényleg úgy érzi, jobb lesz menni. Felvonja szemöldökét. Még, hogy ő kiszámíthatatlan!
- A négy fal között nincsenek határok - jelenti ki miközben két kezével a szőke hajzuhatagba túr.

Bólintással jelzi, hogy igen, azt. Es amit ő mond, az úgy is van. Kissé lejjebb hajol, jobbját a lány csípőjére csúsztatja és több magabiztosságot követelve viszonozza a csókot. Akaratán kívül húzza közelebb magához közben.

Nem csináltam semmit

Egy pólóban, tornacipőben élvezi Bogolyfalva napsütését. Okkal van itt, de az mindegy, miért. Mélyeket szippant a friss levegőből, lába a fagyizó felé viszi, ahonnan még sikerül elkapnia a távolodó Ráhel alakját. A múltkori buli után nincs vele tisztában, hogy ők most nincsenek jóban, eléggé elterelte a figyelmét...más.
Ezért amint megkapja az öntetes, finomabbnál finomabb ízekből összeállított fagyikelyhét, utána sétál és leül mellé.
- Mizu? - dobja oda a kérdést és műanyag kanaláról a szájába helyezi az első falatot.

Mi bajod neked?!

Normális akar lenni, erre egy pillanattal később fagyi landol az arcában. A meglepettségtől megdermed, és még szerencse, hogy a keze ügyében van a pálcája, hogy eltüntesse a jeges csodát onnan.
- Mi a franc...? - vonja kérdőre hangját megemelve, aztán elkerekedik a szeme. A kelyhet abban a pillanatban lerakja a padra, mert különben félő, hogy kiesne a kezéből.
- Terhes vagy? - nagyokat pislog, az agya pedig lassacskán lebénul. - Az biztos nem én voltam...

Inkább te vagy nagy baj

Mintha forró vízzel öntenék le, úgy érzi magát a válasz hallatán. Látszik az arcán, hogy új infóként hat ez neki, teljesen elfehéredik. Jobbját a fejéhez emeli, tehetetlenül túr a hajába. Hosszú másodpercekig csak nézi az előtte álló lányt.
- Ez...ez biztos, hogy nem igaz. Arról tudnék - rekedt és halk, pont olyan, mint amilyen még sosem volt Ráhel előtt. Szavaival magát is biztosítania akarja arról, hogy ez nem lehet igaz.

Nem tettem semmit

Az már rég volt, hogy ők Rosie-val összekeveredtek. Egy jó nagy félreértés, amiből azóta kimásztak és szépen élik a megszokott kis életüket, külön. Ezért is nem tartja elképzelhetőnek, hogy amit Ráhel mond, az valós.
- Másodszor? Belőled? Mi van? - értetlenül néz rá és feláll, most járkálnia kell. Továbbra is hajában tartja ujjait, a másikat pedig zsebre dugja.
- Akkor már három hónapos lenne...látszana...tudnék róla. Lehetetlen - rázza meg a fejét egy gyors matekozást követően.
- Miért hiszed, hogy ismersz? Állj le a hülyeségeiddel Ráhel. Elhiheted, ha mégis lenne ilyesmi gond, Rosie tudná, hogy kire számíthat - sziszegi ridegen.

Nem hát

Megrázza a fejét, de még megnyalja ajkát. Nem akar semmit mondani, most be akar menni Rosie-hoz és beszélni vele, hogy megerősítést kapjon. Majdnem biztos benne, hogy ez csak koholmány. Majdnem.
- Kösz, de nem mostanság lesz vége a karrieremnek - dünnyögi, aztán a fagyijával nem törődve búcsú nélkül iramodik meg a kastély irányába.

Ráhel
Kicsit később, a vacsorán

Megkönnyebbülve, de mérgesen áll meg a Mácsai család háza előtt. Erőteljesen ütögeti meg az ajtót, hogy kopogásával jelezze, illene ajtót nyitni a vendégnek. Nem akar bemenni. Esze ágában sincs jelenetet rendezni, mindössze tisztázni akarja Ráhellel a dolgokat.
Arca kifejezéstelen, szemei sötétek. Amint vége a beszédnek, már megy is vissza dolgozni.

Ráhel

Meglepve hallgatja végig a házon belüli útmutatásokat, kisebb vitát. Valahogy most nem tud vele mit kezdeni, el sem jut a tudatáig, csak minél előbb közölni akarja a tényeket Ráhellel.
Fel is megy a jól ismert úton ha már beengedték és felvont szemöldökkel néz vissza a lányra. Szó nélkül lép be a szobába, kezeit kihúzza a zsebéből.
- Miért nem eszel? - teszi fel elsőként a kérdést. Azért ez kicsit aggasztja, még ha mostanság nem is foglalkozott vele túlzottan.
- Azért jöttem, hogy közöljem, nem mostanság lesz gyerekem, főleg nem Rosie-tól.

Annak ellenére, hogy nem akart maradni, megtorpan. Valami visszavágást várt, mint a téren, de semmi. Sehol a támadás, sem egyéb harciasság. Van viszont bánat, meg legyűrtség, és nem a fiú részéről. Ő teljesen jól van, csak nem érti.
Néhány percig hallgat, némaságban az ajkát rágja és a szőkét figyeli. Az arcát, meg a pólót, ami mintha csak rá várt volna.
- Miért sírsz? - fogalma sincs róla, hogy esetleg neki is köze lehet a dologhoz. Ezért is ül le mellé a pólóval nem törődve és helyezi kezét a másik hátára.