Könnyített a helyzetén, ahogy letérdelt a kanapé elé, közben csak egy kezét kellett nélkülözni egy ideig. Visszatérve még utoljára ránézett partnerére. Mozdulatai hevesebbek lettek, ajkai sem tétlenkedtek már. Szeretett úgy gondolni erre, mint csókkal adózni a kincseknek, amik képesek megnyitni az öröm kapuit.

Meg sem érzi a szorítást a hajánál, inkább örül, amiért az nem zavarja épp. Pontosan érzi, mennyire jó munkát végez, ezért visszavesz a tempójából. Továbbra is a kényeztetésről szól a dolog, de mondhatni még benne van a tüske a délután miatt. Kezeivel továbbra is körbefonja, viszont már csak rövid puszikkal lepi el.

Kicsit megborzong az utasítás hallatán. Denis hangja egyre érdesebb, mélysége mintha simogatná. Nem tud ellenállni, eleget tesz neki, elfoglalja az őt megillető helyet a fiú ölében. Átöleli a nyakát, közel hajol hozzá, de ellenállva a kísértésnek nem bombázza csókkal. 
- És most? - kérdezte. Általában szeret inkább a domináns fél lenni, de az angol már bizonyította, hogy megbízhat a vezetésében.

Teste önkéntelenül válaszol a mozgásra, képtelen nem felsóhajtani ajkuk találkozásánál. Mint egy első bálozó, csak azt veszi észre magán, hogy képtelen betelni Denissel. Nem volt biztos abban, hogy a hosszú várakozás, vagy mi okozta, de újra mindenhol érezni szeretné. Közelebb tolja a csípőjét, addig, míg nem érintkezik egész mellkasa a fiúéval.
- Csak téged akarlak - feleli szégyentelenül.

Biztosan mosolyogna, ha csak úgy hallaná ezt Denistől. Sokszor nem tudta, mikor fognak újra különbözni, vagy mikor érik el a közös nevezőt. Akármelyik is volt soros, mindig megfelelőnek, de elsődlegesen őszintének érezte. Talán pont ezért a váltakozó felállás miatt élvezte annyira, amikor sikerül egyetérteniük valamiben.
A pillanatnyi kizökkenése közben sem állt meg a csípője, szüntelen mozgott. Könnyen sikerült elengednie a gondolatot, főleg, ahogy az ajkába haraptak. Imádta ezt a vadállatias stílust, mégis ezt megtörve lágy, édes csókkal válaszolt.

Nagyon jól esett neki a megszavazott bizalom, cserébe egy igazi, szívből jövő mosollyal ajándékozta meg a fiút. Hiába érezte úgy, hogy átlépte a saját határait, csak az motiválta, hogy  éreztesse, mennyire örül a társaságnak.
- Nem fogsz csalódni - jelentette ki, hogy ezt bebizonyítsa, kisebb körívet írt le derékból. Ez az pozíció kellemes érzéssel töltötte el, ujjait összekulcsolta Denis tarkójánál.

Bár egy ideje felhagyott az edzéssel, azért ahhoz még mindig eléggé formában volt, hogy tudja tartani ezt. Szíve szerint azt mondaná, hogy örökké tudná csinálni, de ha félretesszük egy kicsit az egészséges egoizmusát, akkor is könnyedén megy neki. Főleg, ha továbbra is ilyen jeleket kap vissza.
A kemény érintés megvadítja kicsit az idegeit, szorítása erősebb lesz, körmeivel saját kezét szántja fel. Meg sem érzi akkor, nem is figyel rá. Folyamatos ügyködése jutalmául Elle egyre jobban érzi magát, már nem figyel annyira a lassú mozgására.

Felnyög, ahogy a kanapén fekve találja magát. Nincs ideje foglalkozni vele, teljesen lefoglalja a kéj. Az előbbit is szerette, de ez valami eszméletlen volt, így sokkal inkább érzi magában a fiú teljes méretét. Akkor már tudta, hogy később biztos fog erre tenni valami megjegyzést, megérdemli a dicséretet. 
Kacsójával még épp eléri Denisét, amikor csúcsára érnek a vágyai. Önkéntelenül ívbe feszül a háta, még az ujjai is begörbülnek. 
Azt gondolta az előbb, hogy nem lehet felülmúlni az elsőt, erre tessék.

Nem tudja magában tartani, csak úgy kirobban belőle a nevetés. 
- Hát a k*rvaéletbe, nem volt az - idézi a fiú szavait. 
Kinyújtja tagjait, felkapja a boldogságot jelentő takarót a földről, aztán Denis  felett helyezkedik el. Tenyerét a mellkasára teszi, a kézfején nyugtatja a fejét, míg az egyik lábát a levegőben lóbálja. 
- Igazi játékos vagy Brightmore.

Szereti, ha mosolyog, az átélt eufória miatt még saját jókedvén se lepődik meg. Elkapja Denis kezét, mielőtt visszahúzná. Olyan kis béna módon fogja meg, mert nem akarja összefűzni az ujjaikat, de azért jól esik érinteni. 
Lehunyja a szemeit, befészkeli magát a fiú ölelésébe, aztán csak magában mosolyog. 
- Nem mondanám. Inkább megsajnáltalak - ami persze nem volt igaz, de jó volt húzni kicsit a másikat, meg nem épp egy papucsalkat Elle se, hogy csak úgy igazat adjon.

Egyre mélyebbeket pislog, egy idő után már nem is akarja nyitva tartani a szemeit. 
- Nem fogok megharagudni, ha hajnalban szöksz el - kimondta, mielőtt ráparázott volna. Talán csak a kimerültség tette, de kivételesen nem volt ereje túlgondolni a dolgokat.

Nem tudja hova tenni a választ, de nem is akar részleteket tudni. Pont jó ez így, majd valami biztosan lesz. Legalábbis ezzel nyugtatta magát, mivel nem éppen egy spontán ember. Kreatív, feltalálja magát, de mindenhez terveket készít.
- Bocs, hogy hozzád akartam vágni azt a sisakot - suttogja kis idő után. Nem biztos benne, hogy még ébren van a fiú, de akkor nem is számított. Ezért az éjszakáért minimum megérdemelt ennyit.
És csak ekkor jutott eszébe, hogy a sisak ott maradt a földön Denis könyvével együtt.

Aranyos? Idejét sem tudja, mikor nevezte valaki így. Pont ezért talán jobban örült volna, ha már alszik Denis, de ilyen a szerencséje.
Ahogy szorosabban ölelik, komoly erőfeszítésébe kerül, hogy ne kezdjen el ficánkolni. Kicsit megmerevedik, talán mégis jobb lett volna elengedni a fiút.
- De ha mégegyszer megcsinálod, tuti egy egész fát kapsz a nyakadba - mondja ki gondolkodás nélkül. - Mármint, ha meghallom - teszi hozzá sietve, nehogy félreérthető legyen.