Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

Tánya

Megkapta a hírt. Tánya, mint az ő tanársegéde azok után ami történt. Nem fogadta jól, rá is kérdezett, hogy ez végleges-e, és nem maradt más lehetőség, mint hogy elfogadja.
A nőre vár otthon, az ajtó nyitva áll előtte. A dolgozoszobában ül, Tánya pedig ismeri már a lépést. Ő addig az időt kihasználva rendezi a papírokat amelyekre szükség lesz.

Tánya

Megkapta a hírt. Tánya, mint az ő tanársegéde azok után ami történt. Nem fogadta jól, rá is kérdezett, hogy ez végleges-e, és nem maradt más lehetőség, mint hogy elfogadja.
A nőre vár otthon, az ajtó nyitva áll előtte. A dolgozoszobában ül, Tánya pedig ismeri már a lépést. Ő addig az időt kihasználva rendezi a papírokat amelyekre szükség lesz.

Kirill

Nagyon vártam, hogy végre gyakorlótanár lehessek, hiszen mindig is jól ment a kisebb lurkókkal is az előkészítőben. Ment ez egészen addig, amíg meg nem tudta, hogy kihez osztották be. Nem tudtam hirtelen, hogy most vajon Kirill ilyen peches, hogy egy volt halálfaló után engem kapott, vagy éppen én. Mindenesetre Pénteket is magammal vittem, habár tudtam, hogy Kirill kutyája is ott lesz. Csak azért, hogy egy kicsit megnyugtassam magam. Úgy akartam a férfi elé állni, mint egy profi, akinek nincsen semmi gondja azzal, hogy kötelességből kell együtt dolgozniuk. Hátul kontyba összefogtam a hajam, hogy ez is erősítsen engem a határozott kiállásban.
Ismerős úton haladtam végig, a kertben Pénteknek megmondva, hogy maradjon ott. Aztán beléptem, és anélkül hogy tüzetesebben körülnéztem volna, egyenesen a dolgozóba mentem. Túl sok emlék, amik felkavarhatnak.
- Szép napot! Remélem nem várattam meg nagyon - indítottam a beszélgetést a lehető legtávolságtartóbban.

Várja a nőt, de nem azért, mert látni akarná. Minél előbb jön, annál előbb letudják. Ahogy ismeri őt, nem fog késni.
Tekintete az érkezőre emelkedik. Homlokát ráncolja és felsóhajt. Szerette a nőt, soha nem hitte, hogy ide juthatnak.
- Hagyjuk légyszi ezt. Korábban dolgoztunk együtt, mint hogy együtt aludtubk volna.

Kirill

A férfi nyíltsága és lazasága nem lepi meg, csak egyszerűen reménykedett benne, hogy lesz benne annyi, hogy hagy úgy érvényesülni, ahogy én azt szerettem volna.
- Rendben, akkor térjünk a lényegre - foglaltam helyet reflexszerűen egy székben, de véletlenül sem abban, amelyikben régebben, amikor figyeltem ahogy Kirill dolgozik, s néha még el is aludtam.
- Először is az óraterv. Előre kell tudnom, hogy az egyetemi óráimat hogyan igazítsam el, szóval tudnom kéne, hogy mikor is kell pontosan Bogolyfalván lennem.

Megvárja amíg a nő helyet foglal és csak azután dől előre. Megtámaszkodik az asztalon. Tetszik neki Tánya határozottsága.
- A reggeli órákban. Délután tartunk külön szakkörfélét, de nem kötelező jönnöd ha nem akarsz - von vállat és átnyújtja az órarendet.

Kirill

Remélem, hogy a találkozó nem tart a szükségesnél is tovább, de azért van pár információ, amelyre kíváncsi vagyok.
- Pontosan hány osztályról is beszélünk? - tettem fel az első kérdésem, miközben a lapért hajoltam. Nem akartam elérhető közelségben ülni a férfihoz, még akkor sem, ha továbbra is hevesebben vert a szívem a környezetében.
- Mennyi órát kell ebből nekem tartanom? Mert ugyebár kelleni fog... - néztem kérdőn Kirillre, talán mióta beléptem, először a szemébe.

- Negyediktől hetedikig - válaszol a feltett kérdésekre szépen türelmesen. Ha az osztálynyi kisgyerekkel tud bánni, vele is megbirkózik. Remélhetőleg.
- Azt szerintem az igazgatótól kellene megkérdezned. Eleinte én tartom, te figyelsz, aztán később együtt, majd egyedül. De nyugi. Mindig melletted leszek.

Kirill

Miközben nagyjából átgondoltam ez mennyi gyereket is jelent, átnéztem az órarendet. Megfelelőnek tűnt, reméltem, hogy ha szemináriumi órával esik egybe, azt a tanár leigazolja nekem. Bár szerettem volna, ha erre nem kerül sor. Amúgy is, minél több dolga van, annál kevesebb időt kell egyedül töltenem, hiszen már Kolos sem szeretett velem lenni...nos azóta.
- Hát ez remek, de remélem tudod, hogy már nem vagyok gyerek, nyugodtan rám bízhatsz bármit - jelentettem ki, elhúzva a számat a "mindig melletted leszek"-re. Hiszen már máskor is hallotta, hogy ilyeneket suttogott a fülébe, és hihetelen, de akkor még elhitte, nem úgy mint most.
- Óravázlatot nekem kell majd csinálni?

Továbbra is kedveli Tányát, nem hibáztatja őt semmiért. Teljesen jogosan volt kiakadva anno. A kijelentésén elmosolyodik és bólint rá.
- Tudom. De a feladatom, hogy felügyeljelek és segítsek - hátradől közben a bőrszékben, ujjait maga előtt összefonja.
- Aha. Szintén segítek. Mármint ha nem akarod akkor nem, de tényleg bármikor szólhatsz. Jó lenne, ha menne a közös munka.

Kirill

Az a mosoly. Bizony, az volt az oka annak, hogy ekkorát zuhantam. Ha nem vigyorgott volna a férfi olyan szépen, és ő nem szeretett volna ebbe bele, akkor könnyebb lett volna elviselnie ezt az egészet.
- Biztos sikerülni fog, hiszen nincs akire lecserélj - ez csúnya volt, és ezt én is tudtam. És persze a profizmusom is ott ért véget. De valahogy annyira kikívánkozott abban a szituációban. Ráadásul feszült is voltam. Csak nem lehet szemrehányni nekem...
- Mármint biztos sikerülni fog, hiszen az előkészítőben is megoldjuk - tettem hozzá. Az előbbit már megbántam, és gyorsan akartam javítani rajta. Amíg még lehet.

Féloldalas vogyorra húzódik ajka. Felpillant a nőre, de nem szól. Inkább nem. Többször nem akar bocsánatot kérni. Azóta mindketten új életet kezdtek.
- Mindent megoldunk - bólogat. Aztán a papírjait kezdi figyelni. - Olvastad a tanyanyagot?

Kirill

Már megint az a mosoly. Pedig még csak nem is szép dolgot mondtam.
- Hát tudod...azt utoljára akkor tettem, amikor még a diákod voltam - vallottam be őszintén egy félmosoly kíséretében. Minek szépítsem a dolgot, a jegyzeteimet nem szedtem elő. A sulitól meg semmilyen plusz papírt nem kaptam, mert miért kaptam volna.
Kintről csaholás hallattszott, és bár Tánya tudta, hogy Severin nem valami vérmes vadállat, szinte azonnal felpattant, és az ablakhoz ment. Pénteket látta, de a másik kutya nem volt neki ismerős.
- Idegen kutya van a kertedben! - hívta fel a férfi figyelmét a corgira, hiszen róla még nem tudott Tánya. Bár Kirill sem ismerhette az ő Péntekét.

- Ja igen, kis copfos - neveti el magát. Persze hülyéskedik csak, próbálja oldani a hangulatot.
Ahogy Tánya, úgy ő is hallja az ugatást. Idegen számára és nem hétköznapi a hang. A nő után pillant, feláll az asztaltól is.
- Van egy új kutyánk. Az előkészítőben várt valamire és nem tudom, egyszerűen beköltözött hozzánk - von vállat az új családtagra gondolva. - Lett neked is egy?

Kirill

Néztem, ahogy a két kutyus ismerkedik, és közben próbáltam nem arra koncentrálni, hogy Kirill milyen közel van hozzám. Egyszerre éreztem hogy hiányzik és hozzábújnék megint, és hogy inkább elfutnék, ki a világból.
- Aranyos - néztem a pici kis ebre. - Igen, a menhelyről van. Hálás kutyus - mosolyogtam, majd elfordultam az ablaktól.
- Tehát akkor... mi van még hátra? - kérdeztem, és inkább néztem a kezemet, minthogy felpillantsak a férfira.

Lassan ahogy feláll, közelebb sétál a nőhöz. Tartja a távot egy ideig, addig, míg átpislog a feje felett. Kutyák. Menhelyi kutya. Nem lepődik meg rajta.
- Ez - válaszol, majd a következő pillanatban megszűnik a maradék távolság és a férfi gyengéden magához vonva a nőt megcsókolja ajkait.

Kirill

Megpördült a világ körülöttem, és hirtelen minden újra egésszé vált. Olyanná, mint azelőtt. Belefeledkeztem egy kicsit a csókba, engedtem, hogy magával ragadjon. Kezem anélkül túrt bele a férfi hajába, hogy én annak tudatában lettem volna.
Aztán az agyam sürgős vészjelekkel bombázott. Nehezen, de távolabb húzódtam.
- Ne... - gyenge voltam. Ezt éreztem, és a hangom is ilyen volt. Nem bírtam ellenállni, pedig a szívem legutóbb apró darabokra tört miatta.

Nem tudhatja senki, milyen késztetésből csókolja meg Tányát. Egyszerűen csak vonzza. Megteszi és abbahagyja. Gondolkodás nélkül tesz mindent.
- Menned kéne - szólal meg elhátrálva.

Kirill

Igaz, én voltam az, aki azt mondta, hogy ne, de valahogy nem számítottam arra, hogy a férfi komolyan megteszi. Szinte késztetést éreztem arra, hogy utána nyúljak, és mégis magamhoz húzzam újra, de az agyam hátsó részében valami folyamatosan zakatolt. Megpróbálhattam volna kikapcsolni, és fittyet hányni az egészre, de az igazság az, hogy azzal nagyobb bajt csináltam volna. Hiszen egy fél évig együtt kell dolgoznunk.
- Igen, az lesz a legjobb - köszörültem meg a torkom, ahogy végre magamhoz tértem. - Hát akkor...szia. - Felvettem a vállamra a táskát, és az ajtó felé mentem, bár egy utolsót még visszanéztem. Nem értettem. De talán nem is kellett.
Fogtam magam - és Pénteket -, majd felszálltam az első vonatra.