Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

Lexa

Mappákkal a hóna alatt, kezében tálcával vonul végig az étkezőn néhány aprósággal körülvéve. Még az ebédidőben is rohangálnak utána a gyerkőcei, de jól tűri, szereti.
- Figyeljetek csak, ki fog hűlni a leves - vonja fel a szemöldökét megtorpanva, a törpékre nézve. Még egy kicsit vonakodnak, aztán szép lassan visszaspuriznak az asztalukhoz.

Lexa

Van néhány elintézendője, de semmi kedve hozzá. Csak nyugodt ebédre vágyik, talán közben átolvassa az iratokat, amiket magával cipelt.
Aztán meghallja a nem is túl idegen hangot, amire fel is vonja a szemöldökét.
- Mennyire kell ahhoz fáradtnak lenni, hogy erre rá akarjam vágni... - idézőjeleket kezd mutogatni a levegőben - a sok kávé árt a gyereknek?
Lerakja tálcáját az asztalra és a fejét fogva ül le a lány mellé.
- Mit csinálsz itt?

Lexa

Hallgatja a lányt, de közben nekilát az ebédnek, különben simán elkésik a következő órájáról. Olyat pedig ő nem szokott csinálni.
- Nem értem. Itt fogsz...tanulni? - vonja fel fél szemöldökét és pár másodpercre oldalra pillant.

- Jaaa! - csap a homlokára, majd megrázza a fejét mielőtt visszafordulna az ebédjéhez. Csak jó néhány falat után törődik ismét a mellette ülővel.
- Kitartás. Nem lesz egyszerű menet - ennyit tud tanácsolni.

- Én apa vagyok, sosem pihenek - mosolyodik el. Mindenki ezt kérdezi tőle. De ő bizony egy szuperapu, mintaapu. Na jó, nem, de minden tőle telhetőt megtesz, hisz nincs más, amivel foglalkozna, mint a gyerekek, főleg az ő kettője.
- Hány éves vagy egyébként, hogy órát tarthatsz?

Lexa
kicsit a kávén túl

Ő igyekezett visszafogni magát, mégis ez a dolog szépen lassan behálózta. A kávéra pár napja nemet mondott, mert érett felnőtt, kétgyerekes apuka, aki ilyet nem tehet.
Most mégis otthon vannak ketten, a gyerekek alszanak, és a férfi két keze a lány feje mellett a falon pihen. Nézi a szemeit, az ajkait, és még mindig arról próbálja lebeszélni magát, hogy átlépje a határokat.

Lexa

Ott van köztük ez a dolog kimondatlanul is. Eleinte nem érezte, aztán kibontakozott. Amikor délután találkoztak, úgy érezte, tartozik egy kávéval, ha már a múltkor visszautasította. Na, így kerültek haza.
Elveszik a szemeiben miközben megnedvesíti ajkát. Az esze visszahúzza, Lexa meg előre. Pontosan a mély vízbe, ahol fulladás várja. Jobbja a lány tarkójára csúszik és gondolkodás nélkül csókol vissza...még úgy egy tucatszor.

Lexa

Elengedi, majd hátrébb lép. Sóhajtva dől az ajtófélfának miután megáll a rögtönzött sétálgatásban.
- Nem a világvége - ingatja meg a fejét. Maga előtt karba fonja kezeit és mosolyogva néz Lexára.

Lexa

Sóhajtva túr a hajába. Szeretné újra megcsókolni, magához ölelni. Mielőtt válaszolna, körbenéz a folyosón, aztán odalép elé a kezét nyújtja.
- Gyere. Ne itt beszéljünk - suttogóra fogja, mert hát mégiscsak van egy családja. Ha a lány belemegy, bevezeti az irodájába, ahol magukra csukja az ajtót.
- Fogalmam nincs, mi lesz...

Lexa

Mielőtt eltávolodhatna a barna, magához húzza és karjai közé zárja. Legalább ebben a helyiségben ne kelljen arra figyelnie, ki nézi őket, vagy hallja meg.
- Nem tehetjük - mormolja a hajába.

Lexa

- De - ismétli azt az egy szót. Már csak néhány másodpercig öleli, és elengedi.
- Jobb lesz, ha többet nem találkozunk - nagy nehezen tudja csak kipréselni magából a szavakat miközben a sötét ablakra pillant.

Lexa

Igaza van. Napi szinten találkoznak valamelyik iskolában, esélytelen, hogy nem találkozzanak. Más megoldás kell. Egyelőre azonban nem tud a megoldásra koncentrálni.
- Jó éjt, Lexa.
Egy lépéssel átszeli a maradék távot és az előbbi megállapításai ellenére újra megcsókolja őt. Finoman, épp csak tapogatózva. Búcsú, jó éjt, mindenféle csók egyben.

Lexa
játszótér

Napsütéses délután, távolodva a déli erős uv-sugárzástól. A játszótéren üldögél, lesi a gyerekeket, főként fiát. Éppen a mászókán szórakozik, amiből előre látja az apja, hogy baj lesz, de nem baj, gyerek, csinálja csak. Ő meg aggódik, hogy épp mit kell befoltoznia a kölykén.

Lexa


Minden figyelmét leköti a gyerek. Napszemüvegén keresztül nézi őket, az érkezőre is csak egy pillantást vet. Megismeri, érez is valami bizsergést, de ennyi, odadob egy sziát és kicsit előre dől. Ő meg még csak vissza se köszön...
Kis idő elteltével azt veszi észre, hogy rajta keresztül igyekszik valamit felszedni a lány, mire a szemöldöke felszalad és kérdőn nézi a feje búbját.

Lexa

Értetlenül nézi a lányt, és valamiféle grimasz is kiül az arcára miközben leveszi a szemüveget.
- Érted, én nem bánnám, ha többször lennél ilyen helyzetben, de... Nyilvánosan? - kérdezi elvigyorodva.

Lexa

- Nem sok jót - vonja meg a vállát, majd visszatolja orrára a szemüveget.
- Az nem az enyém - hosszú másodpercekig nézi a kissrácot, akire a lány utalt, de jól emlékszik, hogy Zsombi ma kék pólót vett fel. És ez a kék póló egy szempillantás alatt a homokozónál tűnik fel.
- Ő nem lök épp le senkit sehonnan - mutat a fiára, akivel jelenleg épp nincs gond.

Lexa

Miközben Lexát hallgatja, végig a gyerekeket figyeli és az anyukát, aki közbelép és ezzel megelőzi a balesetet. De nem nézi tovább, mi lesz a leszidással, meglepetten fordítja fejét Lexa felé.
- Nem kell kerülnünk egymást - meg is rázza a fejét, majd sóhajtva hátradől. - Sokat gondolok rád, de a tanár-diák kapcsolatok... - halkan beszél, mert bár nincs a közelükben senki, azért még jó óvatosnak lenni.

Lexa


- Mindenkinek feltűnne, hogy sokat lógunk együtt - rázza meg a fejét. Tekintete elkalandozik, majd visszatéved Zsombira. Szerencsére ma nincs vele gond.
- De én is kedvellek.

Lexa

Néha oldalra pislog, meg aztán a szülőkre is, akik furcsán néznek kettejükre. Nem nem azért, mert látnák, hogy bármi van köztük, hanem mert Kirillnek nem szokása az elutasítás.
Ezt észrevéve Alexa felé fordul, még a kezét is kicsit a ő oldalára pakolja a pad támláján.
- Szerelmes vagyok Tányába - nyög ki valami kamut egész komolyan.

Lexa

Tányával tök jóban vannak, mondhatni barátok, de soha nem érzett iránta ennél többet. Vagy talán egy kicsit. Azért szerelemről szó sincs, és abban a pillatban ahogy kimondja, megbánja.
- Lexa... - szól utána mielőtt elindulna, de mást nem tesz. Most hagyja menni és akkor talán rendbe jönnek a dolgok.

Lexa

Mára végzett a papírmunkával. Halántékát masszírozva, nyugodtan dől hátra székében és a hétvégét tervezgeti. Egy tóra viszi Zsombit és Hannát, de a pontos menetrendet még nem találta ki.
Nagyjából a lángosoknál tart gondolatban amikor belibben Lexa az irodába. Kinyitja szemeit és ránéz, figyeli a mozdulatait.
- Szia - köszön vissza. Körbeles a szobában, de ahogy eddig, most sincs senki ott rajtuk kívül. Ezért feláll és lassan, de biztosan közelebb sétál a lányhoz.
- Nézd, sajnálom ami a játszótéren történt. Tányával jó barátok vagyunk, de semmi több...

Lexa


Nem ismeri a lányt annyira, hogy tudja, milyen reakcióra számítson. Csak figyeli, nézi a szemeit és rezdüléseit. Teljesen nyugodt marad egyelőre. Képes ésszel kezelni a dolgokat, de nem bírja megállni, hogy ne mondja el az igazat.
- Azért, mert egyikünk sem akar többet. Muszáj volt valamit mondanom. Téged akarlak Alexa, nem mást, de ez nem működhet. Nem, amíg az állásom és a tanulmányod forog kockán.

Lexa

- Dehogy iratkozol - ingatja meg a fejét. Ennek a gondolatát is ellenzi, nem hogy a tényleges cselekedetet. Aztán lehet, hogy nem is működne.
- Nem kellene. És nem csak emiatt. Két gyerekem van, Alexandra. Zsombival...nem épp egyszerű. Nem engedhetek akárkit be az életünkbe.
Gondterhelten sóhajt fel miközben az ablakhoz sétál. Valóban nem kellene erőltetni. Akkor mégis miért nem ül vissza az asztalához?

Lexa

- Nem, attól félek, hogy valaki bekerül az életükbe és aztán elveszítik. Arról nem is beszélve, hogy az első akadály ez, ami - mutogat a levegőben a kezével és befejezetlenül hagyja a mondatot.
Megáll az ablaknál és a függönyön át tekint ki az udvaron játszó diákokra mikor megérzi az ölelő karokat. Jól esően sóhajt fel.
- Képzeld, egyszer valamit nem gondoltam ki. Hanna lett belőle. Ez nagyon, nagyon rossz ötlet.

Lexa

Mint amikor a madár az üvegnek repül, visszapattan róla. Ám egy idő után az üveg is megrepedhet és darabjaira hullhat.
Beleborzong érintésébe és eszébe sincs utána fordulni. Nem akarja elveszíteni a fejét.
- Semmi nem olyan fontos, mint hogy megtartsam a munkám - szögezi le keményebb hangon.

Lexa

Továbbra is háttal áll. Harcot vív önmagával, az elvei az érzéseivel. Józanul akar gondolkodni.
- Ezt aztán kellett - grimaszolva fordítja felé a fejét. Nem tartja vissza. Azt se nézi végig, ahogy elmegy, de amint csukódik az ajtó, visszasétál az asztalához és felkészül a pihenésre.

Tányesz
otthon, még szombat reggel

Némi fejfájással ébred, de legalább a saját ágyában. Halk próbál maradni, nem szeretné a mellette fekvőt felébreszteni. Száját húzva kel ki az ágyból, hogy a konyhába csoszogva kávét főzzön és reggelit készítsen a család összes tagjának.
Némi kinti sertepertélés után egy bögre kávéval egy vissza és bújik be az ágyba Tánya mellé.
Szavak nélkül ébresztgeti, a karját halmozza el apró csókokkal. A fejfájás ellenére egyáltalán nem bánja az estét.

Tányesz
otthon, még szombat reggel

- Jó reggelt - mosolyog rá és a szemébe néz. - Látod? Reggel is gyönyörű vagy.
Felkönyököl, fejét pedig az öklén tartja meg. Keze becsúszik a takaró alá.
- Hoztam kávét.

Tányesz
otthon, még szombat reggel

Viszonozza a puszit, picit hosszabban is. Le se veszi tekintetét a nőről, csak egy kis idő elteltével, Zsombi szóbahozatalakor.
- Valószínűleg Zsombi - bólint, majd felül és a kávét Tányának adja. - Velünk jössz, ahogy megbeszéltük? Mert ha nem, akkor csak... Nem tudom, nem szoktam senkit hazahozni.

Tányesz
otthon, még szombat reggel

Látszik arcán, hogy elgondolkodik a dolgon. Talán itt nincs jó és rossz döntés. Talán Zsombinak is jót tenne, ha lenne valaki még az életében, aki közel állhat.
- Ne kell elsietnünk. Ez még...új nekünk is. De a kirándulásra barátként hívtalak el, ezt ne felejtsd - vonja meg a vállát.