Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

Kirill

Eléggé kiütöt az a pia, amit este ittunk, mert nem ébredtem fel arra, hogy a másik felkelt. Viszont amikor megéreztem a karomon a fiú ajkát, rögtön megrohantak az este emlékei. Arcomra mosoly kúszott, ahogy fejemmel a férfi felé fordultam.
- Jó reggelt - csúsztam közelebb a férfihoz.

Kirill

Zavartan felnevettem a fiú megjegyzésére. - Persze, el tudom képzelni... - mindenesetre azért nyomtam egy puszit a szájára.
- Köszönöm, ez jót fog tenni a fejemnek - utaltam a tegnap estére, és felültem, hogy átvehessem.
Hirtelen mocorgást hallottam meg kintről. - Zsombi? - kérdeztem a férfitől, mert hát nem tudhattam biztosra.
- Talán...neki még nem kéne tudnia róla...

Kirill

Nem tudtam eldönteni, hogy az utolsó mondatát pozitívan, vagy negatívan értelmezzem. Mert hát ez azt jelenti, hogy ez különleges, de azt is, hogy ki tudja hány kapcsolata volt már.
A kirándulásra pedig nem is tudom, hogy mit mondjak. Egyrészt talán fura lenne a jelenlétem az előző este után. Másrészt viszont Zsombi ismer engem, és talán szeret is. Nehéz döntés... Félek, hogy ha most nemet mondok, akkor talán Kirill rossz néven veszi.
Beharaptam a szám szélét, és a pohár mintáját követtem az ujjammal. Szerettem volna, hogy ez az egész összejöjjön, de talán túl korai lett volna most.
- Zsombinak nem lenne furcsa? Mármint mégis csak én vagyok a tanára - húztam el a szám. Az is lehet, hogy túlgondoltam az egész dolgot.

Kirill

Még egy kicsit gondolkodtam, aztán végül mosolyogva néztem a férfira.
- Van még egy dolog, amit el kell intéznem, de utánatok jövök rendben? - jutott eszébe a tegnap esti beszélgetésnek az a része, ahol Kirill Kolosról mesélt, meg arról, hogy a fiú már visszatért Amerikából.
Belekortyolt a kávéjába, miközben Kirill válaszát várta.

Kirill

- Úgy lesz, ígérem! - mosolyogtam bele a csókunkba. Olyan könnyed volt vele beszélni, és lenni. Melegséggel töltött el.
- Rendben. Két-három óra múlva jövök én is - bólintottam, mint akiben tényleg lehet bízni mert elég felelősségteljes.

Kirill

Nagyon vártam, hogy végre gyakorlótanár lehessek, hiszen mindig is jól ment a kisebb lurkókkal is az előkészítőben. Ment ez egészen addig, amíg meg nem tudta, hogy kihez osztották be. Nem tudtam hirtelen, hogy most vajon Kirill ilyen peches, hogy egy volt halálfaló után engem kapott, vagy éppen én. Mindenesetre Pénteket is magammal vittem, habár tudtam, hogy Kirill kutyája is ott lesz. Csak azért, hogy egy kicsit megnyugtassam magam. Úgy akartam a férfi elé állni, mint egy profi, akinek nincsen semmi gondja azzal, hogy kötelességből kell együtt dolgozniuk. Hátul kontyba összefogtam a hajam, hogy ez is erősítsen engem a határozott kiállásban.
Ismerős úton haladtam végig, a kertben Pénteknek megmondva, hogy maradjon ott. Aztán beléptem, és anélkül hogy tüzetesebben körülnéztem volna, egyenesen a dolgozóba mentem. Túl sok emlék, amik felkavarhatnak.
- Szép napot! Remélem nem várattam meg nagyon - indítottam a beszélgetést a lehető legtávolságtartóbban.

Kirill

A férfi nyíltsága és lazasága nem lepi meg, csak egyszerűen reménykedett benne, hogy lesz benne annyi, hogy hagy úgy érvényesülni, ahogy én azt szerettem volna.
- Rendben, akkor térjünk a lényegre - foglaltam helyet reflexszerűen egy székben, de véletlenül sem abban, amelyikben régebben, amikor figyeltem ahogy Kirill dolgozik, s néha még el is aludtam.
- Először is az óraterv. Előre kell tudnom, hogy az egyetemi óráimat hogyan igazítsam el, szóval tudnom kéne, hogy mikor is kell pontosan Bogolyfalván lennem.

Kirill

Remélem, hogy a találkozó nem tart a szükségesnél is tovább, de azért van pár információ, amelyre kíváncsi vagyok.
- Pontosan hány osztályról is beszélünk? - tettem fel az első kérdésem, miközben a lapért hajoltam. Nem akartam elérhető közelségben ülni a férfihoz, még akkor sem, ha továbbra is hevesebben vert a szívem a környezetében.
- Mennyi órát kell ebből nekem tartanom? Mert ugyebár kelleni fog... - néztem kérdőn Kirillre, talán mióta beléptem, először a szemébe.

Kirill

Miközben nagyjából átgondoltam ez mennyi gyereket is jelent, átnéztem az órarendet. Megfelelőnek tűnt, reméltem, hogy ha szemináriumi órával esik egybe, azt a tanár leigazolja nekem. Bár szerettem volna, ha erre nem kerül sor. Amúgy is, minél több dolga van, annál kevesebb időt kell egyedül töltenem, hiszen már Kolos sem szeretett velem lenni...nos azóta.
- Hát ez remek, de remélem tudod, hogy már nem vagyok gyerek, nyugodtan rám bízhatsz bármit - jelentettem ki, elhúzva a számat a "mindig melletted leszek"-re. Hiszen már máskor is hallotta, hogy ilyeneket suttogott a fülébe, és hihetelen, de akkor még elhitte, nem úgy mint most.
- Óravázlatot nekem kell majd csinálni?

Kirill

Az a mosoly. Bizony, az volt az oka annak, hogy ekkorát zuhantam. Ha nem vigyorgott volna a férfi olyan szépen, és ő nem szeretett volna ebbe bele, akkor könnyebb lett volna elviselnie ezt az egészet.
- Biztos sikerülni fog, hiszen nincs akire lecserélj - ez csúnya volt, és ezt én is tudtam. És persze a profizmusom is ott ért véget. De valahogy annyira kikívánkozott abban a szituációban. Ráadásul feszült is voltam. Csak nem lehet szemrehányni nekem...
- Mármint biztos sikerülni fog, hiszen az előkészítőben is megoldjuk - tettem hozzá. Az előbbit már megbántam, és gyorsan akartam javítani rajta. Amíg még lehet.

Kirill

Már megint az a mosoly. Pedig még csak nem is szép dolgot mondtam.
- Hát tudod...azt utoljára akkor tettem, amikor még a diákod voltam - vallottam be őszintén egy félmosoly kíséretében. Minek szépítsem a dolgot, a jegyzeteimet nem szedtem elő. A sulitól meg semmilyen plusz papírt nem kaptam, mert miért kaptam volna.
Kintről csaholás hallattszott, és bár Tánya tudta, hogy Severin nem valami vérmes vadállat, szinte azonnal felpattant, és az ablakhoz ment. Pénteket látta, de a másik kutya nem volt neki ismerős.
- Idegen kutya van a kertedben! - hívta fel a férfi figyelmét a corgira, hiszen róla még nem tudott Tánya. Bár Kirill sem ismerhette az ő Péntekét.

Kirill

Néztem, ahogy a két kutyus ismerkedik, és közben próbáltam nem arra koncentrálni, hogy Kirill milyen közel van hozzám. Egyszerre éreztem hogy hiányzik és hozzábújnék megint, és hogy inkább elfutnék, ki a világból.
- Aranyos - néztem a pici kis ebre. - Igen, a menhelyről van. Hálás kutyus - mosolyogtam, majd elfordultam az ablaktól.
- Tehát akkor... mi van még hátra? - kérdeztem, és inkább néztem a kezemet, minthogy felpillantsak a férfira.

Kirill

Megpördült a világ körülöttem, és hirtelen minden újra egésszé vált. Olyanná, mint azelőtt. Belefeledkeztem egy kicsit a csókba, engedtem, hogy magával ragadjon. Kezem anélkül túrt bele a férfi hajába, hogy én annak tudatában lettem volna.
Aztán az agyam sürgős vészjelekkel bombázott. Nehezen, de távolabb húzódtam.
- Ne... - gyenge voltam. Ezt éreztem, és a hangom is ilyen volt. Nem bírtam ellenállni, pedig a szívem legutóbb apró darabokra tört miatta.

Kirill

Igaz, én voltam az, aki azt mondta, hogy ne, de valahogy nem számítottam arra, hogy a férfi komolyan megteszi. Szinte késztetést éreztem arra, hogy utána nyúljak, és mégis magamhoz húzzam újra, de az agyam hátsó részében valami folyamatosan zakatolt. Megpróbálhattam volna kikapcsolni, és fittyet hányni az egészre, de az igazság az, hogy azzal nagyobb bajt csináltam volna. Hiszen egy fél évig együtt kell dolgoznunk.
- Igen, az lesz a legjobb - köszörültem meg a torkom, ahogy végre magamhoz tértem. - Hát akkor...szia. - Felvettem a vállamra a táskát, és az ajtó felé mentem, bár egy utolsót még visszanéztem. Nem értettem. De talán nem is kellett.
Fogtam magam - és Pénteket -, majd felszálltam az első vonatra.

Családban marad

Családban marad

Családban marad

Családban marad

Családban marad

Családban marad

Családban marad

Családban marad

Családban marad

Családban marad

Családban marad

Családban marad

Családban marad

Családban marad