Minden RT játékra, ami a faluban vagy annak környékén játszódik.

Hajna;;
Társaslakás II.

Hajna;;
Társaslakás II.

Máténak szerencséje van, mostanában alszom, méghozzá mélyen és sokat. Így könnyedén jut be a szobámba anélkül, hogy felébresztene. S sikerül neki kiöntenie az ágyamból, amelyet egy hatalmas sikítással veszek tudomásul. Miután a sikolyom, amely valószínűleg a lakás többi lakójához is elért, alább hagy, hápogva pislogok fel a katonára.
- Máté, te meg mi a ... ? - most örüljek, vagy sírjak? Hisztizzek, esetleg ugorjak a nyakába?

Hajna;;
Társaslakás II.

Máté

Nyújtózkodom egyet a vizes ágyban, majd lassan felülök és közelebb mászok Mátéhoz.
- Szeretnél egy hisztit? - vigyorogva nézek fel rá, fejemet megrázom kissé, hogy a vízből amely rákerült neki is jusson. - Sajnos nem tudok adni piros tojást - miért is tudnék, nem készültem én arra, hogy láthatom őt a közel jövőben.

Hajna;;
Társaslakás

Máté

Elég szomorú, hogy ez az ember azt hiszi, hogy akkor vagyok önmagam, ha hisztizek. Úgy látszik muszáj lesz visszavennem belőle az ő jelenlétében is, mert tényleg el fog könyvelni egy olyan lánynak. Az pedig eléggé szomorú lenne.
- Háááát, nem tudom, hogy... - megérdemled-e, fejezném be mondandómat, de nem kapok rá lehetőséget, mert számat egy elég hatásos módszerrel fogja be. Kezemmel átkarolom a fejét és viszonozom a csókot, amelyre ki tudja mióta várok. Édes, mint mindig, s pont olyan beszédes, mint kell. - Szia neked is - vigyorogva nézek rá, miközben kimászok az ágyból és pálcámat keresem, hogy annak segítségével minél előbb megszáradjak. - Hogy kerülsz te ide?

Hajna;;
Társaslakás

Máté

Röviden, tömören és lényegre törően, de mégis választ elől kitérősen. Ez Máté, azt hiszem ezekkel tudnám a legjobban jellemezni. Miközben szárítgatom magamat, nagy szemekkel méregetem. Még mindig olyan merev tud mellettem lenni, ami egy kissé feszélyez engemet is, próbálkozom elengedni ezt a dolgot, de annyira nehéz.
- Szólhattál volna, akkor úgy készülök - közelebb lépek hozzá és a kezdeti sokkból és ijedtségből felébredve, végre megölelem, fejemet a vállába fúrom és élvezem a nyugodt pillanatot.

Hajna;;
Társaslakás

Máté

Az ölelés nem tart sokáig, mert bár vele szemben már nem érzékelek olyan nagy mértékben tiltakozást, mint eddig, azért mégsem kell túlzásokba esni. Egy puszit nyomok még az arcára, majd egy kisebb lépéssel hátrálok.
- De így csak ilyen csajos kaják és italok vannak itthon - igen, ez a legnagyobb gondom. Nem az, ahogyan kinézek, vagy hogy fut az egész lakás, bánom is én ezt a dolgot. Mivel kínáljam, mit adjak neki, hogyan foglaljam le?
- Elvoltam. Tanultam, buliztam, terrorizáltam.. Csak a szokásos, tudod - ártatlanul vigyorgok rá, majd pár ruhadarabot elpakolok, hogy legalább leülni le tudjon.

Hajna;;

Máté

- Adok majd én neked olyan csajokat... - apró mosollyal a szám sarkában vágok hozzá egy pólót. Hát ne vicceskedjen már a jelenlétemben ilyennel, mert annak bizony nem lesz jó vége. Se rá nézve, sem pedig rám.
- Mi a helyzet veled? Mindened egyben van? - tudom, hogy most nincsen olyan veszélyben, mint eddig, de aggódok. Sokat, nagyon sokat, ami már kezd átmenni a nem egészséges fázisba, de ezt nem szeretném kimutatni számára.

Hajna;;

Máté

Talán. Hát még mindig húzza a fejemet, micsoda szemtelen alak tud lenni az emberem. Az enyém, s nem adom semmiért se.
- Hűha, már ilyen nagy ember vagy? - végzek a pakolással, s így már egész otthonosnak tűnik a szoba, ahol nincsen kedvem kettesben lennie vele, mert gondolataim ködössé válnak tőle. - Kérsz valamit enni vagy inni? - ez jó lesz menekülő útnak még akkor is, ha nem kér semmit. Mert nekem korog a hasam és innom is kell, na meg rájönni, hogy atyaég mennyire örülök neki, hogy itt van. Teljesen pörgök tőle.

Hajna;;

Máté

- Ahh. Értem - bólintok is egyet, de további kérdést nem teszek fel ezzel kapcsolatban, mert tudom, hogy csak falba ütköznék. Ha akarja, akkor úgyis elmondja, én pedig kivárom ezt a pillanatot.
- Remek - elindulok ki a konyhába és készítek valami könnyed ennivalót és töltök mindkettőnknek italt is. - Meddig maradsz? - érdeklődve pislogok felé, bár sejtem, hogy a válasz nem fogja elnyerni annyira a tetszésemet.

Hajna;;

Máté

Elhúzom szám szélét. Ez még kevesebb, mint amire számítottam, valahol mélyen reméltem, hogy ennél többet kapunk.
- Háááát jó -  egy mélyről jövő sóhaj szakad ki belőlem. Nem tudom és nem is szeretném leplezni csalódottságom. - A jó dolgokat csak kis adagokban adják, nem? - elmosolyodom, de közel sem olyan őszintén, mint eddig.

Hajna;;

Máté

- Ja, na mindegy - megvonom a vállaimat, aztán letuszkolom az ételt, amit sikerült összedobni. - Miért, ez neked nem jó? - összeráncolt homlokkal nézek rá. Nekem jó, mármint egy bizonyos része, nyilván nem az, amikor aggodalmaskodva ücsörgök az ágyban. - Nem gond, ilyen ez - egy mosolyt erőltetek az arcomra. Nem lehet mást mondani erre, ezzel jár. Tudtam már az elején is, nem fogok emiatt napokig párnába tolt arccal bőgni.

Hajna;;

Máté

Fáj, a kelleténél sokkal jobban megérint az, amit mond. Persze eddig is tudtam, hogy így van, hogy én nem lehetek az első, de hallva a szájából, ez így nagyon rossz. A gyomrom összeszorul, számat szólásra nyitom, de ekkor leesik, hogy egyből azzá válnék, aki nem vagyok. Így csak lenyelem a mondandómat, miközben tányéromat és poharamat a mosogatóba teszem. Nem nézek rá, kerülöm a tekintetét, mert nem szeretném, ha mindezt látná. Persze tudom, hogy mozdulataim és szótlanságom éppoly árulkodó, mint tekintetem lenne, de azért reménykedem, hátha elsiklik felette. Azért fejemben csak megszólal újra és újra, hogy neki jobb lenne máshol.

Hajna;:

yed.

Máté

Még nem nézek rá, hiába van olyan közel, hiába ér hozzám, amelytől most nem is érzem annyira biztonságban magam, mint eddig. Elnézek a válla felett, az erkély irányába, amely most pont a legjobb helyen van.
- Tudom, hogy így van, csak na - felsóhajtok. Nem könnyű, megbékéltem már vele, s mikor nincsen itt akkor elvagyok. De a jelenlétében teljesen mássá válok, nem vagyok tőle önmagam. - Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz - most már a szemeibe nézek, miközben a szavak elhagyják a számat. Teljesen őszintén beszélek, nem mondhatom azt, hogy könnyű, amikor nem az. Sose volt és nem is lesz.

Hajna;;

Máté

- Tudom - annyi mindent tudok, mégis újra és újra eljutunk oda, hogy el kell ismételnie nekem. Ez annyira ciki, és rosszul is esik, mert ilyenkor úgy érzem, mintha valami idióta lennék, akiben mindenképpen tudatosítani kell, hogy szabad akarata van. Még szerencse, hogy az van. Nem szeretnék olyan lenni, akit valaki más irányít. - Ha majd sok lesz, tudni fogsz róla - mosolyt erőltetek magamra, aztán átkarolom, hogy még egyszer magamba szívjam illatát.

Hajna;;

.

Máté

- Jesszusom, ne hívj így többet - végigfut a hátamon a hideg. Ezt a kis csaj megnevezést hála az égnek nem hallottam sose tőle, s nem is kívánom többet hallani. Főleg úgy nem, hogy rám vonatkozik.
- Ja járhatunk egyet, persze - jobb is, ha nem maradunk ennyire ingerszegény környezetben, különben megint olyan fordulatot vesz a találkozásunk, amelyet nem kellene. - A tó ilyenkor egész szép, főleg, hogy nyílnak a virágok, meg virágoznak a fák - nem vagyok benne biztos, hogy őt is meghatja ez a dolog.
Némi egyezkedés és készülődés után végül elindulunk, hogy végre ne a négy fal közé legyünk bezárva és sikerüljön tartalmasan eltölteni az a kevés időt, amit kaptunk.