Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=808354#post808354][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2020.05.12. 19:02[/b][/url]

Szóval az úgy volt, hogy azt mondtam, hogy kell egy kis szünet. A mi barátságunkban ilyen amúgy sosem volt, és valljuk be, szenvedek, mint a kutya, de makacs vagyok, szóval nem megyek oda hozzád, hogy nem nagyon megy a szünet, nem, nekem eszemben sincs olyat csinálni, mert most még nem menne az, hogy csak Benő legyél. Szóval nem. Ne haragudj rám, kérlek, tudom, hogy nem vagyok igazságos veled, még akkor sem, ha ezt érted csinálom, sőt, ezt értünk csinálom, hogy a barátságunk ne menjen tönkre a dolog miatt.
Viszont hiányzol. Vajon én is hiányzok neked, Benő? Mármint gondolsz rám? Ha igen, hogyan? Máshogyan mint én vagy éppen ugyanúgy? Ha ugyanúgy, akkor azért hagyod, hogy teljenek a napok, mert te sem tudsz mit kezdeni ezzel? Hiányzol.
Hátam a fának vetve, távcsővel a kezemben nézem, ahogy megint Morcossal játszol. Az a hülye kutya állandóan ugat, mert baja van a világgal, és szerinted ez így teljesen rendben van. Még hogy rám hasonlít, ne nevettess, nekem fikarcnyi bajom sincs a világgal. Na jó, csak egy kicsi. Meg alacsony is vagyok, de mit csináljak? Nem Richárdra hasonlítok, hanem anyára. Külsőre nagyon. Belsőre? Azt hiszem, az Richárd. Majd elválik, talán. Szóval állok a fánál, hogy ez a lényeges dolog végre napvilágot lásson, hosszú vörös hajam felfogva, hogy ne vehess észre, a tarkómon szigorú kontyként pihen, és megpróbáltam úgy öltözni, mint egy diák, pedig hat éve elballagtam. Nem ez az első nap, hogy így figyellek, de nem is az utolsó. Még nem. Nem tudom, hogy a diákok öltöznek-e így szabadidejükben manapság, de a százhatvanegy centim, meg a csupa szeplő bőröm, amit nem fedtem semmilyen kozmetikummal, megfiatalít. Lehetnék diák nem? Maximum, ha egy tanár kérdezi, akkor az ő órájára nem járok. Szemeim elé emelem a távcsövet, és irigykedve nézem Morcost, ahogy magadhoz öleled. Rám gondolsz vajon?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=808470#post808470][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2020.05.14. 18:49[/b][/url]

Morcost bezzeg szeretgeted, nem mintha a te hibád lenne, hogy én nem vagyok ott, én döntöttem úgy, hogy nem akarok a közeledben lenni, mert... mert rendeznem kell magamban az érzéseimet. Ki hitte volna, ennyi év után beteszem a lábamat Bogolyfalvára, és olyan sok érzelemmel kell szembenéznem, aminek a huszada nem volt halandó huszonhárom évem során, és ebben benne van az is, hogy az én gyönyörű édesanyám örökre lehunyta a szemeit.
Néha fáj, amikor hosszan nézem magam a tükörben, és nem látok mást csak téged, anyukám, ahogy mintha rám néznél. Látom azt a kevés különbséget, ahogy szemeid körül a ráncok már kialakultak, ahogy ajkaid körül mélyebbek lettek az ívek, ahogy a vörös hajkoronába ősz szálak lopakodtak. Tegnap én is felfedeztem kettőt, és rájöttem, hogy nincs, akinek elmeséljem. Te már nem vagy közöttünk, Benőtől pedig távolságot kell tartanom. Maradt tehát Richárd, de hogyan mondasz olyat egy férfinak, akit még a közös génállományunk szerinti megnevezése szerint sem tudok azzal az A betűs szóval illetni, amivel kellene, hogy őszülsz? Sehogy.
Egyedül vagyok a világban, ami alapvetően nem riaszt meg, azonban a sok érzelmemmel egyedül maradni a világban, riasztó. Beszélgetni szeretnék, és az egyetlen ember, akihez mehetnék, a távcső másik oldalán egy olyan kutyát ölelget, aki szerinte engem idéz. Egy állandóan ugató-morgó zsebcirkálót, aki folyton idegbeteg. Felháborító a feltételezés is. Azonban tanultam én önvédelmet, így bár leköt az, hogy Benőt bámuljam, nem tudlak figyelmen kívül hagyni téged sem, közeledő lány a jobb oldalamon. Viszont, ha most elfutnék, fuccs az álcámnak, hogy én aztán csak egy diák vagyok. Meg amúgy is, én nem nagyon futok, csak ha muszáj, ha kergetnek, de akkor se mindig. Néha csak nézem a másikat, aki kergetne, és tudok nagyon csúnyán nézni.
- A vadőrt.
Felelem teljes nyugalommal a kérdésedre, mert mondhatnék bármit, a fán ülő cinegétől a lombok zöldességéig, semmiről sem tudnék olyan részletes indoklást adni neked, mint róla. Így hát, oldjuk meg gyorsan és fájdalommentesebben. Végignézek rajtad, kedves, mókás kinézetű, szimpatikus lány, és megállapítom, hogy vagy nagyon jól vagy nagyon rosszul olvadtam bele a környezetbe.
- Tetszik a pulcsid, édes.
És tessék, meg is van az a bizonyos kapcsolódási pont, ahogy én az emberekhez kapcsolódni tudok, bénán. Intek, hogy gyere közelebb, és közben feléd nyújtom a távcsövet.
- Szeretnéd kipróbálni? Elég szép az új vadőr, de ha nem szereted a fiúkat nézni, bármi mást is nézhetsz.
Mentségemre szóljon, kedves édi pulcsis, hogy nincsenek testvéreim és lövésem sincs, hogy vajon tizennégy vagy húsz éves vagy-e. A saját koromat is nehezen mondom meg, főleg, mert gyakran elfelejtem. Már ihatok legálisan alkoholt az egyesült államokban. Nem mintha olyan gyakran, vagy inkább valaha is jártam volna már ott.
- Zsófi vagyok, levitás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=808803#post808803][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2020.05.18. 13:09[/b][/url]

Mondjuk, azt én sem szeretném, ha a vadőr bácsit nézegetnéd, valljuk be, a legjobb barátom, és nagyon féltékeny lennék rá, ha tudnám, hogy bárki nézegeti. Voltak barátnői, hosszabb-rövidebb ideig, azok nem zavartak különösebben, de most a gondolat, hogy te kicsi lány, akiről süt, hogy kedves vagy és őszinte, zavarnál. Nem tudom miért, talán mert sok minden más most, mint az elmúlt tíz évben. Talán túl sok mindent tettünk kockára Benő, amikor nem mentél el. Ennél a mostani helyzetnél talán még az is jobb lenne, ha tényleg megpofoztál volna. Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy nagyon utálok lány lenni, és ez nagy szívás mind a kettőnknek.
- Nyugodtan nézhetsz vele bármit. Egy Richárd nevű bácsié, és ő egyáltalán nem fog megharagudni rá, ha te is belenézel.
Csak most gondolok bele, hogy mennyire furcsa lehet másoknak, akik nem tudják, hogy mi van, hogy én időről időre beszélek egy Richárd nevű férfiről, akivel nem mellesleg együtt is élek. De ha te ezt tudnád, kicsi lány, akkor nyilván te is azt kérdeznéd, hogy miért nézem a vadőrt, ha Richárddal élek. Nem vagyok boldog? Boldog vagyok? Nem tudnám amúgy megmondani, márt azt, hogy boldog vagyok-e, a szélsőséges érzések nálam olyanok, mint a parázs, egyszer csak lángra kapnak, és aztán beborítanak mindent. És, hogy mit mondanák Richárdra? Vállat vonnék, mert képtelen vagyok kimondani, hogy a szülőm. Nem megy az a betűs szó még mindig, és egyéb szinonimái sem, képtelen vagyok annak hívni, ami, és tudom, hogy emiatt a te szemedben is, meg az ő szemében is, meg a világon mindenki szemében is, hálátlannak tűnök, de megtettem az első lépést, huszonhárom év után otthont kértem.
- Szóval levitás vagy te is.
Hát ez kínos kicsi lány, biztosra vettem, hogy navinés vagy, vagy eridonos, de, hogy pont levitás legyél, én meg olyan legyek, aki nem hazudik, na ebből most akkor hogyan is mászok ki? Ugye? Jó kérdéseim vannak nekem is, és tudom, hogy vizslatsz, ó, miért is nem mondtam, hogy rellonos vagyok? Bár, amilyen szerencsém lenne, akkor bármilyen aranyos is legyél kicsikém, biztos, hogy te is rellonos lennél. Köszi karma, de tényleg.
- Nem lakok a kastélyban és azért nézem őt, mert a legjobb barátom, de most éppen fasírtban vagyunk, főleg miattam, szóval még nem nagyon jutottam el odáig, hogy a közelébe menjek, de azért eléggé hiányzik, így ránéztem, hogy jól van-e.
Végül is, ez teljesen igaz, szóval egyelőre még fen tudom tartani a látszatot, és remélem ez kitart mára. Taktikát kell váltanom viszont, ha látni akarlak Benő, leginkább azt, hogy elmenjek hozzád, de nem megy, most még nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=809126#post809126][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2020.05.21. 13:21[/b][/url]

- Nagyon jó holmi, amikor megtaláltam egyből elkértem.
Vagyis, azt mondtam Richárdnak, hogy szükségem van rá a héten, és ő szerintem inkább nem ellenkezett, de neked, Lili, aki túlontúl aranyos vagy ahhoz, hogy megértsd mit is jelent egy hisztérikus drámakirálynő lelkivilága, erről nem kell tudnod. Mert ez van, sajnos. Egy hisztérikus drámakirálynő vagyok, aki káromkodik, és amit elkáromkodik az megtörténik vele, hogy aztán most oda jusson, hogy azzal, akivel megtörtént, csak egy távcső két oldalán tartsa a kapcsolatot. Tudom, tudom, ez nem kapcsolat, de basszus Benő, nekem most nem megy több, pedig annyira szeretnék újra ott lenni veled, érezni téged, a barátodnak lenni. Az a legnagyobb bajom, hogy azt hiszem valami megváltozott bennem az eset óta, és ez bizony nem jó. Nem jó és nem helyes, és sajnálom, hogy így alakult. De remélem, hogy egy nap, valamikor a jövőben, majd megint olyan leszek, mint régen. Szeretnék olyan lenni, mint régen. Csakhogy az a legnagyobb baj, hogy szeretném, ha azt mondanám, amit akkor, és te megtennéd. Ez viszont ugyebár túlnyúlik a barátság fogalmán, ami nekem nem baj, de neked viszont nem fér bele. Na most ilyenkor mi van, ugye?
- Ugye? Én sem értettem soha, de bevallom őszintén, a brokkolit nagyon szeretem, ellenben a tökfőzeléket utálom, szóval mit szólnál, hogyha mi így mondanánk? Tökfőzelékben vagyok éppen a vadőrrel.
Nekem tetszik, és szerintem tökéletesen leírja, hogy mi is most a helyzet közte és köztem, és bár nem éppen kellene ezen mosolyognom, kicsit azért jobb kedvre derít a tény, hogy azt mondhatom, tökfőzelékben vagyunk egymással. És valóban, ez így nagyon pocsék, de mégis valahol legalább a kifejezés olyan, ami átadja azt, hogy mit is érzek most. Nem lenne ez rossz, csak ne lenne benne kapor és tök. A főzelék eléggé bejön. Ciki.
- Ne, kérlek. Akkor tutira tudná, hogy én vagyok, mert eléggé okos. Mármint nem olyan okos, mint mi, de azért eléggé, kilogikázná, hogy én akarom tudni, hogy hogyan van, és akkor elkezdene figyelni, és meglátna. Sajnos eléggé feltűnőre sikerültem, biztos ezért jöttek össze a szüleim is.
Valószínűleg, mert anya csodálatos nő volt. A kinézete, a kisugárzása, a személyisége, ő egy csoda volt, mindig is úgy tekintettem rá, mint egy csodára. Nem szenvedett soha, igaz anyukám? Az utolsó napon is csupa báj és kedvesség voltál. Mosolyogtál és veled mosolyogtam a könnyeimen túl én is.
- Szeretsz a kastélyba járni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=809459#post809459][b]Hollóvölgyi Zsófia - 2020.05.24. 15:58[/b][/url]

- Köszönöm, az édesanyámtól örököltem.
Egy pillanatra eszembe is juttatod anyát, és rájövök, hogy mennyire nagyon hiányzik. Olyan nagyon szeretem őt, hogy arra szavak sincsenek, és még mindig érzem a jelenlétét, érzem azt is, hogy örül neki, hogy Richárdnál vagyok, hogy végre a közelébe jöttem. Ha nem lennék földhöz ragadt, azt mondanám, anya intézte úgy, a mennyből, hogy ne vegyenek fel, hogy eljöjjek Richárdhoz, hogy talán kialakuljon közöttünk valami, túl azon, hogy ő a férfi, aki közreműködött, amikor én lettem. Hogy ki tudjam mondani az A betűs szót rá is, hogy tudjam használni ezt a szót. Te voltál, ugye, anya?
- Meg egy csomó pletykás festménnyel.
Volt időszak, amikor még a festmények is össze akartak hozni minket, ugye Benő? Amikor folyton olyan dolgokat mondtak, ami arra utalt, hogy a másik szerelmes belénk, és mi nem tudtuk már hogyan hárítani a dolgokat. Nem szabad a festményekre hagyatkozni, és remélem, hogy ezt te is tudod, Lili, mert ha rájuk hagyatkozol, akkor bizony csúnyán megütheted a bokádat, és az senkinek sem jó.
- Igen, leginkább a csillagvizsgálót szeretem.
Illetve a tanulószobát, de hát nem akarom mondani neked, hogy mekkora egy kocka vagyok, mert valljuk be, egész gyerekkoromban, sőt, egészen mostanáig is, mindig a tanulásnak éltem. Annak, hogy több mindent tudjak, hogy okosabb legyek, tájékozottabb, jobb stratéga, jobb munkaerő, jobb diák. Folyton felül kellett kerekednem és le kellett győznöm mindenki, és most, most az van Lili, hogy te legyőzöl engem, és észre se veszed. Igazán kezet foghatsz Benővel, mert ő is pont olyan, mint te. Legyőztetek. Ugyanis hogyan is mehetnék én vissza a kastélyba, ha egyszer már nem járok ide? Szép, nagyon szép. A birtokra bejöhetek, hiszen Benő felírt arra a listára, de tudod, a kastély nem tartozik az engedélyek közé. Talán, ha a polgármester úr küldene valamivel, de éppen ma, éppen így, mivel küldene? Az álcámnak is vége lenne.
- Óóó! Meglátott!
Nem igaz, ne haragudj Lili, nem szoktam hazudni, de most hazudok. Benő ugyan felnézett, de csak mert Morcos nekiállt ugatni. A kutya vett észre engem igazából, és nem a férfi, de Lili, nem bukhatok le, és nem mehetek be a kastélyba, mert akkor tudnád, hogy már nem vagyok levitás, és vissza akarok még jönni. Így hát, hogy elmenekülhessek a bemeneteltől, futni kezdek a kapu felé, de még visszapillantok rád:
- Szia!
Intek is egyet, és szaladok, miközben érzem, hogy a hajam is kibomlik, és a vörös tenger libbenve ölel körbe. Ne haragudj rám, amiért hazudtam, bár nem mondtam, hogy Benő látott meg, szóval ez nem hazugság, csupán hiányos információközlés.