Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=814005#post814005][b]Vlad Kiara - 2020.07.23. 20:17[/b][/url]

Mintha csak dézsából öntenék. De legalább az ég nem dörög, és nem is villámlik. Igaz, akkor talán még jobban megszaporázná a lépteit, mert nem akarná, hogy éppen belé csapjon a villám, ahogy igyekszik átszáguldani a réten. Mert amúgy ő nem fél a villámoktól és az azt kísérő hangzavartól. Sőt... Már egész kicsiként is örömmel, és teljes nyugodtsággal nézte az ablakból az égi háborút. És azóta is, mikor vihar közeledik, ő kiül az ablakba, és nézi a villámokat. Néha már csak egy tál popcorn hiányzik, és kész is a mozi.
Na igen, de ez csak akkor jó, mikor z ember lánya be van a lakásban, a saját szobájában, vagy úgy egyáltalán valami fedett helyen. De ha épp kint, a szabad ég alatt, az erdő mellett sétálva éri az eső, az már annyira nem bulis. De már teljese mindegy. Mindegy is, hogy mennyire szalad, ennél jobbn már nem tud elázni. Még az se lenne számára nagy csoda, hogyha holnapra teljesen lebetegszik.
Úgy szalad, mintha csak kergetnék. Abban a reményben, hogy mihamarabb átszeli a rétet, és hamar visszaér a kastélyba. Iyenkor örülne, ha képes lenne ő is a varázslásra. Hisz csak egy kis vízlepergető bűbájra lenne szüksége, és már nem is lenne gondja az esőre. De sajnos ez a kiváltság neki nem adatott meg így kénytelen egyedül megküzdeni  vízcseppekkel, és hagyni, hogy azok teljesen átáztassák a ruháját, és a haját.
Azonban még ebben a nagy sietségben is ézreveszi a szeme sarkából azt a lányt, aki épp akkor terül el a vizes fűben. S hiába akar továbbmenni, a kíváncsisága erősebb. Tudni akarja, hogy ki az az eletemült, aki ilyenkor akar napozni. így hát vesz egy nagy kanyart, s meg sem áll a lányig. Ott pedig csak szépen föléjahol, eltakarva a kilátását.
- Ugye tudod, hogy az eső csak a növényeket növeszti meg? Az emberekre nincs ilyen hatással... - guggol is le végül mellé, hogy annyira ne kelljen felnéznie rá a másiknak. Mert azt mégsem karja, hogy megfájduljon szegény lány nyaka.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=814357#post814357][b]Vlad Kiara - 2020.07.26. 15:57[/b][/url]

Egyébként szereti az esőt. Legalábbis akkor, amikor nem kell kint lennie, és egy fedett helyről, mondjuk a szobájából nézheti azt. Mert akkor nincs semmi baja vele. De amikor épp a szabad ég alatt éri az eső, akkor azért nem igazán van úgy oda. Ahogy most, hisz a szép kis délutáni sétáján igen csúnyán félbeszakította ez a kis zápor. Igaz, nézhetett volna egy kis időjárásjelentést, vagy valamit, de neki elég volt csupán az, hogy amikor elindult, még szépen sütött a nap. Nem is gondolt arra, hogy ilyen hirtelen, szinte a semmiből fognak felbukkanni a morcos esőfelhők, és teljesen eláztatják, még mielőtt visszajuthatna a kastélyba.
És már majdnem el is éri a célját, mikor a szeme sarkából megpillant valakit. És igen, először teljesen elmeháborodottnak nézi, amiért pont ilyenkor jön ki bárányfelhőket nézni. De aztán eszébe jut, hogy biztosan neki is van olyan szokása, ami miatt éppen mások nézik őt hülyének. Azért csak nem bírja ki, hogy meg ne közelítse a lányt, hogy megérdeklődje, minden rendben van-e vele. Ennél jobban amúgy se tud már megázni, most ha kicsit tovább időzik kint az esőben, nem sokat számítana.
- Én azért tartanék attól, hogy megfázok... Utálok beteg lenni... -ritkán is esik meg az, hogy ő végül lázasan nyomja az ágyat. De akkor aztán szinte a halálán van. Mert egyébként elég erős az immunrendszere, szóval ha valaminek mégis sikerül azt ledönteni, akkor ott már tényleg nagy a baj. És legutóbb is egy ilyen kis eső volt az, ami ledöntötte őt a lábáról, szóval talán van is egy kis alapja annak, hogy tart a kint tartózkodástól egy kicsit.
- A csigák tényleg cukik... kicsiként a tesóimmal mindig összegyűjtöttük őket a kertben eső után... - és szutyokpartit tartottak nekik. A homokozóban csinált nekik Kiara mindig egy kis várat, ahova szépen bepakolták őket, és néha még valami szép aláfestő zenét is kaptak, hogy hangulatos legyen a csigaparti. Igaz, a szüleik ennek annyira már nem örültek, hisz utána mindig tiszta koszosak lettek, és nem győztek utánuk takarítani.
- Végülis... Ennél jobban már nem tudok elázni, nem...? - vonja is meg a vállát, ahogy végül lehuppan mellé, és elterül a fűben. Csoda lesz, ha nem fázik meg holnapra...