Nyílik a hatalmas tölgyfaajtó és ahogy kilépsz első helyszínként a rétet pillantod meg. Hosszan terül el a szemed előtt, míg meg nem állítja szemben az iskola kapuja, oldalt pedig addig tart, amíg a piknikező tisztás meg nem állítja. Aztán pedig már valami más kezdődik, ami megelőzi a hatalmas erdőt, melybe nem érdemes mászkálni legyen nappal vagy éjszaka, hiszen ki tudja pontosan mit is rejt az a szempár, mely az avarszinten megbújva követ téged. A réten viszont a fű tökéletes ameddig csak a szem ellát és ha bőrödet perzseli a nap nincs más dolgod csak beülni az elvétve található fák hatalmas koronájának egyik hűs lombja alá. Viszont ha bátor vagy, esetleg a nap oly kegyes, hogy nem kell menekülni előtte akkor a padokat ajánlom, hiszen ott is kényelmes. Sokan fordultak/fordulnak meg most is itt, és sokszor próbálták nevükkel fémjelezni ittlétük vagy érzéseik, de eddig senkinek se jött össze, így a padokon se a rongálás se az idő vasfoga nem mutatkozik meg, ugyanúgy ahogy a fáknál sincs esélyük. Ez az a hely ahol tipikusan a legtöbb ember megfordul, hiszen szinte mindenki ide merészkedett ki elsőnek és itt szerzett barátokat is magának, akikkel vagy itt találkozik újra vagy itt ismer meg másokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=814157#post814157][b]Ardai Tánya - 2020.07.25. 10:42[/b][/url]

Éjszakai ügyelet. Mostanában sokadszor. Igyekeztem minél több időt a munkámnak szentelni, és kevesebbet a gondolataimnak. Oh, azok a fránya emlékek. Nem is tudta volna megmondani melyik volt fájdalmasabb: amikor Kolos kijelentette, hogy elmegy, vagy mikor Várffy ki akarta szedni a közös emlékeit vele.
Megrázta a fejét, hogy újra a jelenre koncentráljon. Hiszen azért rója most a kastélyt, hogy ne kelljen rájuk gondolnia. Összébb húzta pulcsiját, ahogy a rétre vezető falhoz ért. A hideg végigszánkázott a résnyire hagyott ajtótól egészen hozzá. A manók biztosan nem hagyták volna így. Résnyire szűkítette a szemét, és odasietett az ajtóhoz. Rátenyerelve a fára azonnal kilökte a helyéről, és szúrósan nézett a diákra. Az ő diákjára.
- Domonkos! Merlin szakállára, azonnal gyere befelé! - ordította túl a vihart, és mutatta, hogy merre kéne haladnia a navinésnek. - Azt pedig azonnal oltsd el - néztem minimum olyan viharos arckifejezéssel a fiúra, mint amilyen kint is dúl.
Amint bevonszolta magát a folyosóra, becsaptam mögötte az ajtót, hogy érezze mekkora bajban is van. Azonban nem tudtam nem figyelembe venni a körülményeket. - Te lókötő, hát még csak azt kéne hogy nem csak a tüdőd menjen tönkre, de még meg is fázz - mondtam tovább a ripakodást, bár már lejjebb vettem a hangszínemet. Gyorsan kibújtam a saját pulóveremből, és a fiú vállaira terítettem. - Édesanyád nem tanított meg rá, hogy vigyázz magadra? Még csak az kéne, hogy ne adj isten hetekig a gyengélkedőn feküdj - csóváltam a fejem, és kicsit megdörzsöltem a fiú karját, hogy felmelegedjen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=814180#post814180][b]Ardai Tánya - 2020.07.25. 13:58[/b][/url]

Hitetlenkedve néztem, ahogy hanyagul még egy utolsó slukkot szívott a cigijéből. Hát ez már mindennek a netovábbja. Igyekszem érzékeltetni vele, hogy amennyire dühös vagyok, és mennyire mélységesen csalódtam a döntéshozatalában. Kicsit úgy próbáltam hangzani, mint drága édesanyám, csak azért még se olyan lekezelően. Hiszen azt tudom, hogy nem válik be, engem is mindig csak még jobban feldühített.
A kérdése kicsit megállított. Ilyenkor a legtöbb fiatal rimánkodik azért, hogy ne kelljen büntető munkáznia, ő pedig egyszerűen megkérdezi mi lesz az. Mintha azzal a tudattal jött volna ki, hogy el fogják kapni, de mégsem érdekelte. Jobban szemügyre vettem a kinézetét, és csakhamar összeraktam a képet. - Kivel verekedtél? - kérdeztem meg ahelyett, hogy választ adtam volna neki. Még nem hoztam meg a döntésemet az ügyben.
Felraktam a kapucnit is a fejére, kicsit meg is dörgöltem a fejét, hogy a víz a hajából a pulcsiba szívódjon. Legszívesebben odavarázsoltam volna egy törölközőt, de féltem, hogy megijedne tőle. Nagyot sóhajtottam, mert pontosan tudtam, hogy mi történt a fiúval. Tudtam milyen rossz elveszteni valakit, akit annyira szeret az ember. Aki helyett odaadná a saját életét.
- Tudod, amikor annyi idős voltam mint te, én a szüleimmel éltem egy lakókocsiban. Egyik éjszaka megszöktem, hogy elmenjek egy buliba, amiről aznap az egyik srác említett. És tudod mi volt? Életem egyik legjobb estéje volt. Anyám utána jól megszidott persze, de úgy voltam vele, hogy megérte - vontam meg a vállam, ahogy magyaráztam. Egyrészről el akartam kicsit vonni a figyelmét arról a sok szörnyűségről, ami a fejében járhat, másrészről pedig ezzel akartam a tudtára adni, hogy nem haragszom. Nem nagyon. Pláne, hogy kezdett egy kicsit megint átmelegedni közben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=26&post=814242#post814242][b]Ardai Tánya - 2020.07.25. 22:17[/b][/url]

Igazából nem volt elég jó válasz a 'nem tudom'. Felelősséggel tartozik a cselekedeteiért, és ezt meg kell tanulnia. Akkor is, ha abban a helyzetben van, amiben. Azonban mára elég lesz a másik két ügy miatt számon kérnem. Hiszen amiatt kaptam most rajta. Amiatt kezdett el már az én bőrömön is futkorászni a hideg. És amiatt kell most gyorsan a dolgok végére érnem.
A kis történetem egy pillanatra elfelejtette Domonkossal a rossz emlékeket. Láttam rajta. Végre megjelent az arcán az a kisfiús mosoly, aminek folyton ott kéne ragyognia. Szomorú, mikor egy gyermek túl korán felnő. Még szomorúbb, ha ezt rajta kívülálló okok miatt kell tennie.
- Na jó, most már ideje visszamenni a klubhelyiségbe. Vegyél egy forró fürdőt, és csak utána feküdj le, rendben? - kérdeztem egyszerre gondoskodóan és számonkérően. - Holnap pedig várlak a Házvezetőségi szobában, elmegyünk felszedni az elpöckölt csikkeidet - váltottam megint szigorúba. Lehet, hogy most érzékeny korszakban van, viszont akkor sem mehet el büntetés nélkül. Legalább a saját szemetét szedje össze. Bár meg kell vallanom, hogy igazából azt tervezem, hogy az egész réten összeszedetem vele a hulladékot, de ezt elég lesz holnap megtudnia.
- És Domonkos. A legrövidebb úton menj a klubhelyiségbe, ne tégy kitérőket - figyelmeztettem a fiút, és ezzel útnak is engedtem egy utolsó mosollyal. Nem akartam, hogy tovább maradjon ébren, mint amíg kell. És azt sem, hogy végül miattam fázzon meg mégis. Önző dolog lett volna a saját gondolataim miatt feltartani. Így inkább folytattam a körözést a csendes, kihalt kastélyban.