Bal oldalon, szinte rögtön egy nagy, kétszárnyú ajtó nyílik, mely mögül finom illatok bírják korgásra a pocakot. Bizony, bizony, itt található az ebédlő. Kerek asztalok vannak, a társaságok, akik egy asztalnál ülnek eltérő korúak és neműek, van, aki például egy héten át mindig másokkal eszik. Persze, ha a barátaiddal szeretnél ülni, annak sincs akadálya, csak gyorsaság kérdése az egész. Az ebédlőben mindig általános a hangzavar, a tanárok és nevelők sokszor a diákokkal együtt esznek, holott nekik külön asztalt biztosított az iskola vezetősége.
Az étel a mágustanodából érkezik, azonban tartozik hozzá egy kis konyha, ahol leginkább kávét főzni tudnak a felnőttek, vagy éppen valami meglepetést készíteni a gyerekeknek.

Az ebédlő mellett van egy vele közel azonos méretű terem, melyet „Kuckó”-nak neveztek el. A kuckó egy közös tér, melyet ünnepeken vagy születésnapokon használnak. Itt a falak szivacsból vannak, a padló puha, így a gyerekek kedvükre tombolhatnak. Sokszor szerveznek ide a nevelők esti mesét vagy kalandot, hogy a gyerekek részesei tudjanak lenni az előadásoknak.
A folyosón a harmadik helyiség a tornaterem. Ez a helyiség a legnagyobb itt, függönnyel akár két részre is lehet választani. Napközben tornaórák vannak, délután sportkörök (mugli sportok) és tánc. Tartozik hozzá két öltöző, egy a fiúknak, egy a lányoknak.

Az emelet bal oldali szárnyán találhatók a hálószobák, a tanulószoba, a nevelők szobái. A hálók négy ágyasak, fiú és lány szobák külön találhatóak. A szobákon kis tábla jelzi a lakók nevét és életkorát. A szobákba való beköltözéskor a kicsik döntik el, melyikbe szeretnének lakni. Régebben úgy volt, hogy minden osztályból egy diák, hogy segítsék egymást az évfolyamok, de mostanra már nagyon megváltozott a fiú – lány arány. A hálókban mindenkinek van egy ágya, egy ruhásszekrénye és egy íróasztala.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=606117#post606117][b]Eszterházy Lili Athalie - 2016.07.01. 06:28[/b][/url]

Ma az utolsó óránk osztályfőnöki volt, és be kell vallanom, hogy nagyon elfáradtam, mert ma arról volt szó, hogy hova menjünk osztálykirándulásra. Sok ezer helyet mondtak a többiek, én meg csak kapkodtam a fejem, mert mire egy megtetszett, már tovább is lendültünk négy másikra. Egy időben aztán még a fonalat is elvesztettem – legalábbis a felnőttek így mondják, amikor kicsit nem figyelsz, a többiek meg sokat beszélnek –, de aztán sikerült újra bekapcsolódnom.
Végül a Kőszélfalvai Állat- és Növénykertnél állapodtunk meg, mert akik már jártak ott, nagyon jónak mondták. Igazán örülök a döntésnek, mert szeretem a növényeket és imádom az állatokat. Úgyhogy kétség sem fért hozzá, hogy el kell oda mennem. Már csak az a kérdés, hogy ki lesz a kísérőtanár, és hogy mikor megyünk pontosan. Három napunk van az osztálykirándulásra, de még meg kell nézni, hogy a többi osztály mikor akar menni.
Egy kicsit el is szomorodtam, de csak egy kicsit! Mert eszembe jutott, hogy régen az apuval mennyit jártunk állatkertbe. Ez volt a mi programunk. Leginkább Pesten voltunk, de azért elmentünk vidéki helyekre is. Most ez egy kicsit olyan, mintha elárulnám aput, aki viszont nem is emlékszik rám. Ettől pedig még szomorúbb lettem. De igyekeztem nem felfedni, mert nem akartam, hogy a többiek is szomorúak legyenek. Nekem is csak egy picit volt rossz.
Amikor kicsöngettek, felsorakoztunk ebédhez. Titi ma beteg, meg tegnap is az volt, és holnap sem jön. Iza pedig Bende mellett állt. Ők most állítólag szerelmeznek, és ilyenkor együtt kell átsétálniuk enni, meg mindig egymás párjainak kell lenni. Én nem értem ezt a szerelmezést, de az Iza mindig nagyon mosolyog, ha a Bende rá néz, szóval biztos jó dolog. Ma nekem nem volt párom, amikor menni kellett, így én Attila bácsi mellett álltam, akinek még a kezét is megfogtam. Olyan nagy keze van, mint az apunak, így biztonságban érzem magam mellette.
- Remélem ma aranygaluska lesz.
Nézek fel a bácsira reménykedve. Nagyon szeretem az aranygaluskát, és szerintem nagyon régen volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=606369#post606369][b]Eszterházy Lili Athalie - 2016.07.02. 19:10[/b][/url]

- Honnan jön az ebéd?
Itt nincs nagy konyha, és nincsenek konyhás nénik sem, de mindig van reggeli, ebéd és vacsora akkor, amikor kell. Sőt tízórai és uzsonna is. Biztos, hogy nem abban a pici konyhában csinálják, ahol a tanárok kávézni szoktak, mert jártam már ott, és az nagyon pici hely.
- A nagy kastélyból jön?
Ez az első tippem. Pár napja már megfogalmazódott bennem a kérdés, ami éveken át nem izgatott. Most viszont már elkezdtem odafigyelni az ilyesmikre. Először is, alaposan megfigyeltem a tányérokat, aztán azt, ahogy előbukkan az  étel. Biztos, hogy valami turpisság van itt is.
- Rendben.
Nagyon örülök, hogy az osztályfőnök bácsim is szereti az aranygaluskát, így mosolyogva szaladok a többiek után, hogy én is megmossam a kezem. Jól megtörlöm, majd vigyorogva elfogadom a kezet, ami idáig vezetett. A bácsi keze is tiszta, meg az enyém is, így együtt sétálunk a helyemhez. Ma Titi nincs itt, de nem maradok beszélgetőpartner nélkül, mert Attila bácsi leül mellém.
- Mit nyer, aki eltalálja?
Kérdezem azonnal, de közben azért gondolkozok is. Orromat és számat kicsit balra húzva nézek komolyan a tányérba, majd magabiztosan fel a bácsira.
- Frankfurti leves és grízes tészta.
Most, hogy így ki is mondom, kordul a pocakom is egyet. Pedig délelőtt még egy csokit is megettem, de úgy tűnik, éhes maradtam, vagyis lettem, mert eddig nem éreztem. Elkezdek játszani a kanalammal, hátha előbb eljön az ebéd, pedig még csak most jönnek be a negyedikesek.
- És ön szerint?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=608872#post608872][b]Eszterházy Lili Athalie - 2016.07.16. 13:55[/b][/url]

A kérdésre, amit a tanárbácsi feltesz, csak megvonom a vállam, de arcomon megjelenik az elgondolkodás számos árulkodó jele. Van, ami miatt igen, és van, ami miatt nem. Tudom, hogy a legtöbben már alig várják, hogy ott legyenek, hogy megtudják, melyik házba fognak járni, hogy milyen érdekességeket fognak ott tanítani, és hogy legyen pálcájuk. Azt hiszem, ez utóbbi engem is nagyon foglalkoztat, főleg, amikor elsétálunk a pálcabolt kirakata mellett, de ez még nem elég indok.
- Nem, még szeretnék ide járni. Nagyon szeretem ezt az iskolát, és szeretem, hogy itt játszhatunk. Azt mondják, hogy fönt már csak tanulni lehet. Szóval köszönöm, de még nem érdekel.
Az utolsó mondatot nagyon komolyan mondom, ami nem biztos, hogy olyan nagyon komolynak hat, hiszen a hangom még csilingelőbb és magasabb, mint szokott lenni. Viszont nagylányosan kihúzom magam, és úgy ülök, mint ahogy ők szoktak, amikor a fiú barátaikkal vannak.
- Tetszik, szeretek rajzolni.
És milyen nagyon menő leszek, ha a tanárbácsi nekem rajzol! Már látom is az irigykedő pillantásokat, amiket a többiek rám vetnek majd, mert én kaptam rajzot Attila bácsitól. Ez annyira nagyon jó lenne, hogy nagyon. Remélem, hogy én nyerek, vagy, hogy mind a ketten vesztünk, és akkor kapok egy rajzot. Én már tudom is, hogy mit rajzolok kedvenc osztályfőnökömnek. A tavacskát fogom, ami itt van a faluban, azzal a sok színes virággal, melyek ilyenkor kinyílnak, és várják, hogy az emberek odamenjenek hozzájuk, mert szép színesek, és jó az illatuk.
- Szerintem a tanár bácsi vesztett.
Jegyzem meg hangosan, és nevetni kezdek. Én nem tudok olyan halk lenni, mint jó. Inkább az őszinte gyerekkacajt szeretem. Olyan jó, amikor mindenki boldog és felszabadult. Szeretek nevetni, és szerintem jól is áll. Olyankor a füleim is kisebbnek tűnnek.
- Igen, ő az egyik legjobb barátom, Iza pedig a másik. De Iza most Bendével szerelmezik, így nem játszik velünk annyit, mint korábban.
Ezt egy kicsit sajnálom is, mert Iza nagyon kreatív, és mindig olyan jó dolgokat talál ki. Szeretem, amikor együtt játszunk, sosem lesz unalmas, és mindig nagyon tudunk haragudni arra, aki közli, hogy vége a játékidőnek. Persze tanulni is szeretek, de nem annyira.
- Titi nagyon beteg. Náthás volt, de aztán megázott, amikor hazasietett óra után, és most anyukája szerint lázas és köhög is.
Szegény Titi, nagyon rosszul lehet, mert olyan nincs, hogy ő ne jöjjön iskolába, főleg most, hogy Iza szerelmezik. Ilyenkor mindig ketten maradunk, és olyankor sokat beszélgetünk. Iza inkább csak játszani szeret, beszélgetni ritkán. Most viszont, kicsit egyedül maradtam.
- Elmentem hozzá a házi feladattal. De az anyukája nem engedett be, nehogy én is beteg legyek. Pedig nagyon szerettem volna látni Titit.
Nagyon hiányzik, és nagyon lassan mennek így a napok, hogy egyedül vagyok. Viszont a gondolat el is illan, hiszen megjelenik az ebéd, ami nem éppen az, amire tippeltünk.
- Vesztettünk mind a ketten.
Nevetem el magam, belenézve a levesbe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2541&post=611622#post611622][b]Eszterházy Lili Athalie - 2016.08.08. 19:37[/b][/url]

- Ilyeneket tanít?
Kérdezem nagy, tágra nyílt szemekkel. Amikor az osztályfőnökin ültünk először, biztos elmesélte, hogy mit tanít, de akkor még csak az volt bennem, hogy Katinka néni után, akinek kisbaba nőtt a hasába, most egy bácsi lesz az osztályfőnökünk. Mindig nénik vezették az osztályokat, melyekbe jártam, itt mégis több a bácsi. Ez olyan furcsa. Viszont van egy tanító néni, akit nagyon szeretek, ő pedig Sára néni. Olyan kedves és olyan jó az ölelése.
- Én már szeretnék varázslatosat tanulni, meg szeretném, ha lenne pálcám, de szeretnék itt tanulni továbbra is.
Van ugyan még három tanévem, mire a nagy iskolába kell mennem, de bár itt maradhatnék örökre. Itt olyan vidámak a falak, kedvesek a tanárok, és a nagylányok azt mondták, hogy fent ez véget ér. Sőt, azt is, hogy nem egyszer megkínozza a gyerekeket valami, amit úgy hívnak, hogy Rellon. Még a gondolatra is beleborzongok, hogy engem a rellonnal megfenyítenek. Anyukám meg apukám se ütött meg soha, még csak figyelmeztetőleg sem, fent viszont van egy eszköz, aminek még a neve is félelmetes. Állítólag nagyon csúnyán bánnak a diákokkal, amikor ez a bizonyos dolog is képbe kerül. Egy pillanatig elgondolkozom, hogy megkérdezzem a bácsitól, mi is az a rellon, de végül inkább csak belekanalazok a levesembe. Finom.
- Nem szabad neki, éhes vagyok!
Nevetek, miközben az asztalra csapok, olyan lendülettel, hogy egy ki leves ki is löttyen. Erre még jobban elnevetem magam, hiszen erre nem számítottam. Érzem, ahogy többen is ránk néznek, de most nem tudok vele mit kezdeni, ha az emberre rájön a nevetőgörcs, akkor bizony nem tud mást tenni, mint nevetni. Perceken át.
- Fáj az oldalam…
Jegyzem meg jó pár perc nevetés után lihegve. Nagyon szúr, de megérte, mert olyan sok minden kiszállt belőlem, ami már régen bennem volt, és ebben sok negatívosság is van. Nem szeretek sírni, így hát meg szoktam várni, hogy eljöjjön egy olyan pillanat, mint a mostani, amikor kinevethetem magam.
- Nem szabad sírni!
Sikítok fel úgy, mintha a bácsi tényleg sírni készülne, de erre mind a ketten csak még jobban elkezdünk nevetni. Viszont ez már nem tart olyan sokáig, hiszen Titi is szóba kerül. Nincs nagyobb baja, de azért tényleg nagyon rossz a nátha, így egy nagyot sóhajtok, amikor szóba kerül.
- Ez jó ötlet. Szeretek rajzolni.
Erre eddig nem is gondoltam, úgy igazán. Biztos nagyon örülne neki, ha rajzolnék neki valamit. Már van is vagy húsz ötletem, szóval csak ki kell találnom, hogy melyik legyen. Ez lesz a délutáni szabadfoglalkozáson a feladatom.
- A Nagy Grumluft Bumm már megint?! Annyira komisz!
Csattanok fel morcosan, és jó nagyot kanalazok a levesembe. Hát az íze nekem nem olyan, de a bácsi nagyon rendes.
- Akkor most versenyezzünk, hogy ki eszi meg gyorsabban. Rajt!
Hadarom el egy levegővel, és kettőt kanállal a számba nyomok, hogy előnnyel indulhassak a felnőtt ellen.