37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum→A kastélyt körülvevő vidék→A kastély
Tantermek - Alexander Burton hozzászólásai (10 darab)
Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2020. december 30. 17:02 | Link

ÁVT terem; az óra után;


Álmatag tekintettel bámulom a terem egyik pontját, ujjaim között már régen lustán pihen az írószer, mert meg sem mozdítom azt, pedig, eltökéltem, hogy jegyzetelni fogok. De nem teszem, mert azon a vásznon jár az eszem, amit ma, minden óra után végre befedhetek, amelynek befedésére alkotott kép a fejemben kezd kialakulni. Se eleje, se vége, nagyon alakja sincs a masszának, tudom, hogy vázlatoltam oda valamit, de nemigen emlékszem hirtelen, hogy az és a fejemben élő színek, amik elég fakók és sötétek, illenek majd hozzá. Nem ez lesz az első, amit el fogok tűntetni, így, nem aggódom ezen. Bambulásomból a tanárnő hangja ránt vissza, noha nem nekem és engem korhol le, egyszerűen csak hallom azt a mondatfoszlányt, ami végre elér agyamig és amitől, kissé megrázva magam gondolatban, a jegyzetem felé fordulok. A fele hiányzik, így, egy új lapra folytatom inkább, amit még tudok, aztán, a gyakorlati résznél már aktívabban kapcsolódom be, de látni, hogy nem vagyok itt teljesen fejben. Nem is órán kell remekelni, vizsgán majd, amikor bemutatom neki élesben és végül elenged, hogy megfelelt, vagy sem. Sosem izgultam ezt túl, a mágia egy adalék, nekem másban van az erőm inkább. Vagyis, másban érzem. Az, hogy mi van plusz bennem, az már más tészta, azt másik órán fejtegetem.
A gyakorlat után már hiánytalanul jegyzem le a maradékot, eltökélve, hogy majd valakitől szépen elkérem és lemásolom, nehogy az legyen, hogy majd pont ez fog hiányozni nekem. Letéve a tollat, nagyot nyújtózok, amint az órára pillantok, hogy annak szépen vége. Az idő legalább gyorsan telik, ilyenkor, máskor még gyorsabban, ha majd nekiállok alkotni, talán reggel is lesz, mire csak annyit érzékelek, hogy eltelt egy óra. Felállva, cuccaimat a táskába pakolva indulok, amint helyem akad rá, majd megállok, mert valakinek sokkal sietősebb, mint nekem, szinte fellök a táskájával, mire kedvesen utána intek középső ujjammal.
- Csak utánad – mert az angol modorosság nem kopik ki teljesen, így, kezem leeresztve lépkedem és akad meg tekintetem a szőkeségen, aki éppen olyan elánnal keres valamit, mintha az élete múlna rajta. Megmosolyogtat, ahogy fordul körbe és körbe, én pedig eddig se siettem annyira, vidám tekintetemmel lépek oda hozzá.
- Ezek a fránya dolgok, csak eltűnnek – állok meg mellette, finoman a karjára fogva, hogy ne forogjon tovább. – Van valami a füled mögött – azzal, óvatosan odanyúlva, tincsei közül, figyelve, hogy egyet se rángassak meg, kihúzom füle mögül a pálcát és elé tartom. – Egy kis varázslat – mintha csak utcai mutatványos lennék és érmét varázsoltam volna ki a füle mögül, még meg is forgatom ujjaim között, hogy a markolat felé nézzen.
Szál megtekintése
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2020. december 31. 13:47 | Link

ÁVT terem; az óra után;


Azt hiszem, tisztában vagyok azzal, hogy sokan nem szeretik azt, hogy hozzáérnek, hozzászólnak, vagy akár csak rájuk gondolnak. Tudom, a legtöbb esetben tartom is, viszont most valahogy ellenállhatatlan vágyat éreztem arra, hogy valamiért érintéssel késztessem arra, hogy ne forgolódjon tovább, de látom, hogy már közeledésemre is úgy reagál, mint aki sarokba szorítva érzi magát, csapdában. Tekintetem nem kerüli el a fehéredő bőrfelület, ahogy erővel szorongat és kapaszkodik. Mindent látok és érzékelem, hogy teljesen ellen megy azzal, amit én csinálok. Nincs bennem rossz indulat, neki az, nekem ez a megszokott, bár, hazugság lenne azt mondani, hogy a tapogatás az új hobbim. Csak nekem, inkább, nem olyan idegen és kellemetlen, mint másoknak. Talán az órai bambaságom az, amely miatt most ilyen szórakozott lettem és meggondolatlan. Jó ez a szó egyáltalán? Hiszen nem bántom, nem is érek nagyon hozzá, hisz karjáról eltűnnek ujjaim, azokat csak akkor látja, amikor a pálca felé nyúlok. Szórakozott mosolyom kíséri, fürkésző tekintetem, amely nem lát mást, csak tagadást, csak az indulatot és azt, hogy ez sem lesz a legjobb tetteim között számon tartva. De nem zavartatom magam mégsem, befejezve a mozdulatsort, rajta pihentetem tekintetem, mintha nem is látnám azt a mérget, amelyet szinte felém fúj. Mintha nem létezne. Hogy ostoba dolog ez? Valahol biztosan, hiszen úgymond, még a pálca is felém fordult, hisz amint ujjai között pihen, úgy engedem el, csusszannak le róla ujjaim és ejtem kezem magam mellé.
- Elnézést – lépek egyet hátrébb, mintha ez sokat segítene, de mögöttem is pad pihen, lazán dőlök neki, nem olyan görcsösséggel, ahogy az előbb a másik. Felesleges.
- Túl sok volt talán? – mintha nem az egyértelműt kérdezném jelenleg, kutató tekintetem kíséri őt, hiszen szólni is lehetett volna, de kinek számítanak az egyszerűbb, könnyebb tettek, amikor, lehet mást is. Talán neki is könnyebb? Miért is? Csak egy szőkeség, a több közül. Lehetne egy, most azonban mégsem.
- Az eredmény a lényeg, segítettem – elismerést várok talán, vagy sem? Egyiket se.
Szál megtekintése
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2020. december 31. 19:44 | Link

ÁVT terem; az óra után;


Kapunk pár, érdeklődő és meglepett pillantást, miközben azok ott távoznak, de csak egy áll meg egy pillanatra, mintha szólni akarna, de végül csak táskája szíját igazgatja meg és már lépked is tovább. Persze, hisz mi dolga lenne velünk, elvégre, semmi olyan sem történt, amiért szólni kéne, vagy netán aggódni, hogy valami olyasmi történik, amely miatt valakinek baja esne. Bár lehet, hogy én ma még a szemem közé kapok egy átkot, mert a tekintete már megtette, ezerszer is talán, mióta csak hozzáértem. Távolról csodálható ő, üveg mögül, ahol biztos nem érik el kíváncsi kezek, ujjak, bárki. Továbbra sem mentem hátrébb, hiszen akkor ennyi erővel a helyemre is visszaülhetnék, én is távozni készültem éppen, csak aztán, hogy is szokás mondani? Jobb dolgom lett? Nem, nem egészen. Ez az egész csak egy apró intermezzo, vélhetően kettőnk közül ez őt sokkal jobban szétveti és mérgezi, talán az is, hogy könnyedén a padnak dőlve figyelem őt, kezeimet mellkasom előtt fonom karba, mintegy megbizonyosítva őt arról, hogy nem fogok illetlenül ujjakat simítani bőrére.
- Nem volt célom a nyakadba mászni, de mindenhez szűkösek a padok közötti helyek. Ezekkel vélhetően az igazgatóságot keresd meg, hogy kellene még tér – nem gúnyolódok rajta, de a katedra előtti téren bőven könnyebb lenne távot tartani, de nem vagyunk ott. Apró mosoly ül meg ajkaim szegletében a módszeremre és kezeim feltartva vonom meg kissé a vállam. Mit ne mondjak, talán nem a legjobb ötleteim közé tartozik? Lehet.
- De, bizonyára. Csak túl egyszerűnek gondoltam, nem hittem, hogy ennyire… mélyen érint – csak nem a jó értelemben, ugyebár. Mint egy vérmes bestia, kinek idegen a kéz, pedig szinte semmit sem csináltam. Lustán járatom körbe tekintetem a termen, ahol már csak mi vagyunk, majd vissza rá.
- És most?
Szál megtekintése
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2020. december 31. 22:22 | Link

ÁVT terem; az óra után;


Apró vigyorral válaszolok a nevetésre, még ha a gúnytól is teszi, attól még, már egy aprócska, halovány jobb jel arra, hogy értette a mondat poén részét, ami kellemetlenebb, mint az átlagos, hiszen, a tipikus „angol-humort” nemigen értik meg sokan, vagy ha igen, akkor fájdalmas sóhajokkal próbálják kitörölni emlékeikből. Ez meg olyan, mindenes fajta volt, ami a különböző kultúrák keveredése hozott össze bennem. Nem, nem volt jó, de mint az előbbi is megmozdulásom, már szinte elmegy a többi közé. Lassan kaparom fel magam a lány egy olyan listájára, akiket nem fog majd szívesen látni.
- Arra semmi szükség – hunyorgok, mert csak remélem inkább azt, hogy jól hallottam, nem pedig félre, mert nem épp nekem szánhatta talán azokat a szavakat. Vagyis, nem oly értelemben. Most rajtam a sor, hogy a fejemet csóváljam meg arra, amit hallok, meg úgy az egészre. Nem értem ezt a mérhetetlen ellenszenvet, egy bugyuta kis mozzanat iránt, bár tény, hogy teljesen más világban mozogunk, létezünk.
- M-mm– ismét a fejem csóválom, ahogy pedig folytatja, egy mulatságos „ha” hangocskát hallatok. Se sértettség, se más nincs benne, de talán mégis közelebb vagyok ahhoz, hogy megértem őt. Hogy félre lettem értve talán.
- Mégis, valahol megérintett, ott a bőrödön, egy pontban, hogy aztán a fejed búbjáig elkapjon a méreg. Szóval, ez nem egészen igaz, te is tudod – toldom meg egy apró vigyorral, hogy tessék, akkor itt a szerva vissza, de amúgy, nem fogok leállni vitázni. – Nem így ismerkedem, valószínű ezt értetted félre – mert az se lenne igaz, hogy ránézni sincs kedvem, de óra után, ilyen bugyuta indokkal, tinidráma lenne, abból pedig, már kinőttem és bizonyára ő is. Elsüthetnék pár, iszonyatosan klisés szöveget, de valóban nem ezért vagyunk itt, de azt tudom, amennyire tiltakozik, olyannyira akarok maradni mégis.
- Mehetünk, hadakozunk, talán tényleg előhúzok egy érmét a füled mögül. Bármi lehet.
Szál megtekintése
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2020. december 31. 23:54 | Link

ÁVT terem; az óra után;


Nem mérges. Mondja ezt az, aki éppen úgy néz rám, ahogy egy mérges ember tenné. Nem akarom felróni neki, hogy ezzel igazából pont az ellenkezőjét mutatja, mint amiről bizonyosságot akar adni, de ám legyen, ha ő így, akkor így. Nincs semmi abban, ha mérges, lehet, hogy előbb fogynának ki a szavaim, mint ahogy alapvetően tennék meg azt. Nem tudom, még mindig nem, miért állok még mindig itt, de valahol ott lehet a válasz, ahol az szerepel, nem kell mindig az egyszerű és a könnyű. Még ha csak, beszédről van szó. Könnyű azokkal a lányokkal, akik mosolyukkal, nevetésükkel akarják azt elérni, hogy csakis rajtuk maradjon a figyelem. De amikor valakiről ordít, hogy nem, a legtöbben egy kicsit mindig többet akarnak. Valahogy én is így vagyok ezzel.
- Akkor nem vagy mérges csak… bosszús? Ne aggódj, nem érek hozzád – mert láttam azt a kósza mozdulatot is, amit karja felé intézett. Ez van, ha valaki művésszel próbál bármit, művészszem elől elrejteni a nyilvánvalót. Többet, jobbat, másképp látom a dolgokat és őt is. Az benne lehet a pakliban, hogy mivel nem épp egyszerű és kellemes eset, talán mások nem is próbálnak meg akár fele annyit is, mint az előbb én, mégis, aztán sosem tudni, mennyire érzi ezt ő is, ha ennyire idegen neki egy kis apróság.
- Nővel sosem jó hadakozni, de észben tartom – bólintok felé, miközben a dolgait szedi össze, nem lépve el az asztaltól. Valahogy el tudom hinni, hogy mennyire nem jó ötlet, ha, az előbbi közelségre a pálcát fordította felém – még ha, azt én rendeztem részben úgy. Nincs ezzel gond, akkor távolabbról.
- De nem ő van itt, hanem te és gondoltam, legalább megmosolyogtat – mintha csüggedt lennék, de nem, korántsem. – Vagy talán csak velem van a gond – nyilván más hasonló „viccén” mulatna, nem? Ellépek a padtól, hogy szemben, az övé melletti padnak dőlve immáron mellette ácsorogjak, és onnan pillantsak felé.
- Gondolom nincs is alkalmam arra, hogy „jóvá” tegyem a vétkemet – mutatom a macskakörmöket a levegőben. Ki tudja, talán akad.
Szál megtekintése
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2021. január 3. 15:41 | Link

ÁVT terem; az óra után;


Van valami ebben az egészben, ami amúgy csak egy bugyuta, óra utána jelenet, amelynek már rég vége kell legyen, rég már nem is kellene itt állva folytatnom újra és újra, de csak nem enged, nem hagyom magam, pedig ez nem egy csata, nem holmi harc, csupán csak beszélünk, jobbára beszélek, ő pedig még a szavakat sem akarja közel engedni. Ismerek másokat, akik hasonlóak, az emberek nagy része nem olyan nyitott és nyílt mint én és sokan mások, ezt is meg kell érteni. De azt is, hogy ilyenkor általában, mindig így viselkedünk, mintha ki akarnánk őket csalni, vagy csak mert nem tudjuk elfogadni, hogy ennyi és bezárult minden. Nem tudom pontosan én melyikbe tartozom jelenleg, vagy melyikbe akarnék tartozni, de semmi ártó szándék. Nem én fogom megváltani őt, ezt tudom. Egyelőre beérem ezzel is, bár tudom, hogy pont oda kíván, a háta közepére, amit meg is mutat, de én mindig is makacs öszvér voltam. Nem sétálok el, csak helyet váltok, de még ez is kényelmes távolságban van. Tessék, figyelek most erre.
- Nem hiszem, hogy nekem abba bele kellene folynom, elvégre, a rokonotok sem vagyok, hogy a testvéri dolgokba beleszóljak – rázom meg a fejem, hogy bár amúgy sem komoly egy ilyen mondat, nem fogom felkeresni a kisebbik lányt, hogy meséljen nekem arról, mennyire bír acsarkodni a nővére. Eleve nem lenne szép húzás, illetve, akkor biztosan azt hinné, hogy kajtatok utána egész nap és akkor lehet, hogy pontosan azt hinné, hogy meghibbantam és nem tud magáról levakarni sem. Nem nyúzom tovább a testvérével, sem a vitával, továbbra sem az a célom. Némán pakol, elvan a gondolataival, fogalma sincs, hogy épp mi folyik le benne, ennek nem vagyok mestere. Sőt. Érdeklődve billentem kissé oldalra a fejem, amikor elhangzik, nem velem van a baj. Akkor vele lenne? Van valami, ami akaratlan bukkant fel benne?
- Gondoltam, nemigen látlak mosolyogni, hátha ez előhúzza, nem is annyira vicc volt – nem tudom, miért fejtem ki neki, talán épp az, amit mondott. – Miért lenne veled baj? – nehezen érti, vagy talán más van és feszült? Nem lelkizni bírom rá, egyszerű kérdés, ha nem akar válaszolni, kikerüli, nem is veszi fel. Nem akarok mindenkit megmenteni, csak ott a fura érzés; valamiért őt mégis szóra akarom bírni.
- Nem félek, hogy leátkozol – nevetek aprót, hogy nem az tartott itt, hogy félek, valami csúnya jön felém. – Nem akarok semmit, maximum szeretnék. Már elég régóta látlak, ismered a nevem, én a tiéd, egyszerűen csak én szeretek embereket megismerni, téged pedig mindig egyedül látlak.
Szál megtekintése
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2021. január 24. 02:10 | Link

ÁVT terem; az óra után;


Némaság költözik közénk, de mintha ezernyi szó lenne, úgy ahogy folyni őket tovább, hiszen, semmi értelme nekem folyamatosan beszélni, mert abba a végén úgy belefájdulna talán még az én fejem is, hogy nemigen maradnék békés. Ebben a pár napban mintha pihent volna amúgy is, nem húzott, nem nyomott semmit, vagy csak nem emlékszem rá és álmaimba költözött bele az a jövő, azok a pillanatok, amik talán már rég megtörténtek. Elgondolkodom néha, hogy amit a jelenben csinálok – most épp vele beszélek, vagyis inkább neki -, vagy bármi egyéb kihúzható lehetne-e a listáról, ami nincs, pedig határozottan ajánlották már egy álomnapló vezetését, közvetlen ébredés után, amikor még semmi nem illant el és nyers, éles, csak valahogy, még mindig nemigen veszem én ezt komolyan, idegen, nem én, mint egy második valaki odabent. Talán majd egyszer.
Egyelőre szeretném azt megfejteni, ami előttem van, a jelent, vagy épp azon kusza képeket, amiket vászonra akarok festeni, nem egy papírdarabra, szavakkal leírni. Pedig kedvelem, néha próbálkozom a kreatívabb írással is, de csak átlagos, nem tűnik ki. És mindegy is, hiszen nem ez a vágyam. Hogy most mi? Nem is tudom, rég el kellett volna már mennem és hagynom, mégis, van valami apró késztetés, továbbra is, hogy ne tegyem. Nincs ebben semmi különleges, semmi mély és érzés, csak egy halk hang, amely azt búgja, tovább és tovább. Ajkaimra apró mosoly kerül végül, amikor tereli, vagy inkább magáról is leveszi azt, hogy hibás lenne. A világ az, persze.
- Akkor mindenki az és senki – vonok vállat, hogy nem fogok vitázni vele, én talán azért, mert túl nyitott, ő pedig teljesen zárt, a kopogások pedig egy idő után már valóban megőrlik az embert. De csak tovább és tovább. Ahogy mozdul, úgy teszem magam is, de hűen tartva azt a távot, amely eddig pihent közöttünk, lépéseimet az övéihez igazítva követem. Hátrafordul, úgy sétál tovább, tekintetem pedig rajta, majd végül a padsorok közötti helyen pihennek.
- Vigyázz, szék – mert volt, aki csak kilökte a segge alól és annyi volt, így, ha át nem is esik rajta, navigálom, mintha jobb dolgom lenne. Eztán kapcsolok arra, mint aki nem figyelt, hogy szólt, hogy beszélt, mire csak megcsóválom a fejem. Lassan talán ennyiből is jobban értem, mintha a konkrét problémát mondaná el – már, ha létezik.
- Nem intő jel – miért lenne az? Ezt sose értettem, sosem fogom, bár nem vagyok mindenkinek való és ahogy mindenki sem való nekem, az egyedül ácsorgókra fel lehet figyelni könnyen és sokszor, meg is van rá az ok. Komoly ok. – Az az ő dolguk, hogy nem teszik. Lehet lemaradnak valamiről, én viszont annyit láttalak már, miért ne alapon, semmit sem vesztek. Csak időt, de az most nem számít. Nem tudom, mit hagynék ki, ha nem próbálom meg – bár ez kicsit furcsán hangzik, azonnal fel is tartom a kezem. – Nem, mielőtt jössz vele, nincs semmiféle listám arról, kiket akarok felszedni – mert nem erről van szó. Tovább lépkedve pillantok vissza arcára. – Engem nem érdekel a tömeg véleménye, de azt hiszem, ez süt rólam. Máshogy gondolkodom. Én szeretnélek megismerni és amennyire ezt mondod, még jobban. Miért nem engeded? Nem lehetsz örökké egymagad.
Szál megtekintése
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2021. január 25. 20:16 | Link

ÁVT terem; az óra után;


Lusta, ráérős léptekkel haladok vele, hiszen lerohanni sem kellene, illetve fellökni sem, hiszen nem az a cél, hogy minél előbb kiérjek a teremből, oda valahova, ahol ezután lennem kell. Laza mozdulattal igazítom meg vállamon a táska szíját, hogy aztán biccentsek csak arra, hogy megköszöni, ahogy szóltam. Semmiség, mégis több, mert a hátunk mögé nincs szem, olyan folt, amelyet senki sem lát és amelybe ha egy gazdátlan szék költözik, az esetek nagy részében fájdalmas lecke. De ez nem, ahogy lazán tolja be és halad tovább, én pedig vele szemben állva, miközben látom, hogy rám pillant, ahogy hosszabban, szinte kutatóan pillant rám, keres valamit vagy csak realizálja, hogy itt vagyok. Fogalmam sincs, nem látok és láthatok mindent, a fejébe főleg nem, azonban állom a tekintetet, érdeklődő, kérdő pillantásom vetül csak rá, hogy mit szeretne, hogyan, vagy épp csak ez a momentum kellett ahhoz, hogy lassan elérjük csendesen az ajtót. Majd kiderül, majd történik valami, én is kikerülöm a széket, majd lépdelek tovább, mintha örök kíséretem lenne a feladat, nem az, hogy szavakat húzzak ki belőle.
- Lehet, de mindenkinek annyi, amennyit szán arra a bizonyos dologra – erre már előkerül apró mosoly az ajkaimra, amely nem gúny, szimplán csak egy kifejezése annak, hogy valóban komolyan gondolom, hiszen, az idő racionális, beosztható. Ha kell, akkor erre, ha kell, akkor másra. A festmények alkotása sincs időhöz kötve, van, ami szinte pár perc, van, ami napok kérdése akár, sőt, van, amit hetek óta nem fejeztem be és lehet, sosem lesz kész, de nem azért nem, mert nem szánok rá időt. – Nem sajnálom – miért tenném? Akkor nem ajánlom fel, nem hozom szóba, nem hitegetem, hanem egyszerűen nem mondom, mást mondok. Nem sajnálom, nem fogom. Nem válaszol arra, miért nem engedi, nem is biztos, hogy van is rá válasza, vagy ki tudja mondani. Nem erőltethetem, azonban az, amit mond, meglep. Arcom szinte felvillanyozódik és mégsem, meglepett és örömteli jegyek bújnak rajta, ahogy egy nyújtott lépéssel egy kicsit közelebb kerülök hozzá.
- Nem randi és csinálunk. Rendben van, benne vagyok. Most hétvége? – ha már hirtelen ment bele talán, ha csak rájött vagy épp ki akarná próbálni, milyen nem egyedül, nem hagyhatom veszni az alkalmat. – A faluban – egészítem ki az előbbi kérdésemet, hogy ha tényleg szeretné, még messze sem kellene menni. Ötleteim majd akadnak.
Szál megtekintése
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2021. január 31. 19:52 | Link

ÁVT terem; az óra után;


Nem akarom, hogy azt érezze, én teher vagyok és neki ezt meg _kell_ tennie, mert ez nincs így. Csupán meg szeretném neki mutatni, hogy létezik olyan, olyasmi, amikor valaki önként és kíváncsi, nem az, hogy amikor valami nehézség akad, akkor azonnal kihátrál és másra hagyja az egészet, aki ugyan így tesz és végül a másik olyan spirálban találja magát, ahol tényleg azt hiszi, senki se akarja megismerni. Pedig nincs így, nem kell feltétlen a hormonokra fogni, amikor valaki érdeklődik, amikor én érdeklődöm, mert valahogy én mégis máshogy működöm. Neveztek már itt, a régi iskolában is melegnek érte, vagy olyannak, aki képtelen szeretni, mert nem húztam magamra minden második lányt vagy akár fiút, aki szembejött velem. Amit akartam, ami fűtött, az máshol, másnál várt és ölelt magához, amiről nekik sejtésük sem volt és sosem értenék meg. Volt egy nevem, elbúgtam és senki soha nem tudta, miről beszélek. Most viszont róla, neki, de semmi nyomás, semmi kényszer, neki kell dönteni és csak neki. Én csak felajánlhatok.
- Ó, ez nagyszerű – arcomra mosoly költözik, mintha áttörtem volna valamit és mégsem, mert semmi sem történt, semmi sem változott, csupán vagy érdekli, mi ez az egész, vagy tényleg nem akarja, hogy akaratosságomban tovább nyúzzam, húzzam. Nem raboltam volna több idejét, amint elértük volna az ajtót, elköszöntem volna, minden válasz és „eredmény” nélkül, máskor, másképp folytatva talán, mert ha én is elásom és bedobom a semmibe ezt az egészet, akkor már biztosan elkönyvelné annak, hogy én is csak pillanatnyi hóbortnak éltem. Nem randi kell, nem egy sötét zug, ahol nem érzi magát biztonságban. Ezt már tudom most is, azt is talán, hova fogom invitálni.
- Szombat, a faluban. Velem. Veled. Jól hangzik – mégsem méregetem máshogy, mégsem máshogy állok hozzá. Közeledik az ajtó, közeledek hozzá, hiszen utolsó szavait ejti felém. Megállva figyelem, tartom a kényelmes távot és bólintok egy nagyot.
- Mindenképpen, a napokban érkezni fog az üzenet – azzal elköszönünk, megvárom, míg kisétál és magam is így teszek. Nem arra indulok, mint ő, ne érezze magát követve és a dolgom is kifelé visz. Elmegyek, sétálok, meglelem a helyet, aztán beülök a vászon elé. Talán ma a haja szőkeségével azonos színnel viszem fel az utolsó vonásokat. Egy kis arany sosem árt.
Szál megtekintése
Alexander Burton
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 118
Összes hsz: 134
Írta: 2021. május 25. 00:20 | Link
A szakkör
egy próbát megér


Sosem szokásom az órákon kívül csoportosan dolgozni, azonban tagadhatatlan, hogy amint elolvastam a kiírást, elfogott valami istentelen kíváncsiság. Nem amiatt, hogy mit alkothatunk, hanem inkább, hogy kik. Cole óta nemigen ragadtam rá senki vonásaira, vonalaira, talán mintha csalódott is lennék valahol, hogy vagy én vagyok vak, vagy akit látok, azok mind középszerűek. Nem tudhatom, amíg nem látok mindenkit. Erre azonban várhatok, várhattam, talán eddig? Ki tudja. Ezzel a gondolattal firkantottam fel a nevem és mentem tovább a dolgomra.
Majdnem mégis kiment a fejemből, ha nem pillantok a felfirkált szövegre a naptárban, hisz muszáj, ha nagyon kikapcsolnék és gondolataim olyan messzire vinnének, hogy nemigen találnék vissza segítség nélkül. Így talán kapkodva dobálok be valamiféle alapfelszerelésnek használható dolgokat, szokványos vázlatfüzetem kerül mellé és az órámra tekintve indul vissza a kastély felé. Út közben ejtek meg pár percet a kávévásárlás oltárán, mire odaérek, már csak a papírpohár emlékszik rá, íze még bőven ajkaimon ücsörög, amikor a bejárati csarnokot elhagyva lépkedem a terem felé. Jártam már ott, azonban nem vagyok térkép, hogy meg is jegyezzem pontosan így biztos már az, hogy a késő ember az én leszek. Annyi bajom legyen, biztos nem fogok lemaradni sokról, maximum nevekről, ahogy első momentumként legalább bemutatkozunk egymásnak és miegymás. Ki mit hozott, ki mit visz, kötelező körök, minden csoportos dologban megesett valamely formában. Körbepillantok, jó helyen járok-e, majd végül tényleg, amint megpillantom az ajtót is, amely hirdeti, mennyire is ez a kilincs kell most nekem. Egy gyors mozdulattal rendezem a vonásaim, kócos tincseim és már be is nyitok.
- Elnézést, késik az órám – amit nem is hordok, de senkit sem érdekel. Mosolyogva, szellemesen jegyzem meg, mert hát, vegyes a felhozatal. Ahogy körbepillantok, meglátom kik ülnek ott, majd végül arra, aki összehozott minket. Biccentek egyet, gyorsan helyet foglalok a legszélén és lepakolva a cuccaim, nézek feléjük.
- Alexander Burton, sokadév. Alkotni jöttem, majd kiderül, mi sikerül belőle – optimista vagy nem? Mindegy, egyszerűen csak hátradőlök, mert itt nem én irányítok.
Szál megtekintése
Tantermek - Alexander Burton hozzászólásai (10 darab)
Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→A kastélyt körülvevő vidék→A kastély