//Álmodói tudnivalók: minden eddig külön témás tanterem itt található az első posztban, feltüntetve azt is, hogy a kastélyon belül hol helyezkednek el. A megcímzésnél elég feltüntetnetek, hogy hol játszotok.//

LLG Tanterem


Egész nyugodt napom volt, sőt, szinte már gyanúsan nem történt semmi. Mondjuk nem is értem, hogy miért lepődöm meg ezen annyira, mostanában nem sok mindent csináltam, szóval ettől nem is várhattam volna többet. Kaptam időközben egy válaszlevelet Samutól, megismerkedett egy lánnyal, elvileg kezdenek komolyodni köztük a dolgok. Kíváncsi lennék rá, nem akarom, hogy a bátyám valaki olyasvalakivel álljon össze, aki egy borzalmas szörnyella, bár bízom Samu ízlésében, így annyira nem aggódom. Megírtam a válaszlevelemet, amibe pontos és részletes beszámolót kértem tőle, majd miután odaadtam egy bagolynak, csak sétálgattam a kastély falai között. Ha már egy iskolában vagyok, és unatkoztam is, támadt egy ötletem. Felmentem a szobámba, összeszedtem pár tankönyvemet, LLG-t, hát mi mást? Számomra ez a tantárgy olyan volt mintha kínait akarnák tanítani egy ősembernek. Na jó, talán annyira nem volt vészes, de voltak hiányosságaim, így ha már unalomra adtam a fejemet, itt az esély olvasgatni picit, jegyzetelni, és kényszeríteni az agyamat arra, hogy egy kicsi információt is befogadjon, feldolgozzon majd megértsen. 3 tankönyvel és 2 füzettel jutottam vissza ismét a kastély folyosóira, a mellettem elmenő diákokra nem is vetettem pillantást, csak a földet bámultam. Igen, ebből azt hiszem mindenki tudhatta, hogy nem vagyok a szemkontaktusok rajongója, ha nem muszáj, akkor kihagyom. A könyvtár helyett, egy tanterem felé vettem az irányt, lassan betoltam az ajtót, de mivel nem találtam odabent senkit, nyugodt szívvel bevonultam, és hátramentem az utolsó padsorba. Leültem, szépen gondosan magam elé helyeztem a könyveimet, majd az asztalra könyököltem, és végignéztem a terembe. Milyen hatalmas. Így, hogy nincs idebent rajtam kívül senki talán még nagyobbnak tűnt, mint amekkora! A gondolataim elkalandoztak, megráztam a fejemet, majd felsóhajtottam. Muszáj nekiesnem! Kinyitottam az egyik tankönyvet, az egyik leckénél, majd olvasni és jegyzetelni kezdtem. Próba, szerencse!

---

VB karácsonyi ajándékkereső
2018. december 23.

Egyre több dolgot jegyzeteltem ki, majd pár mondat után mindig visszaolvastam a dolgokat, próbáltam memorizálni, ami meglepően jól ment. Pozitív érzést keltett ez az egész, úgy éreztem talán még a vizsgán is átmegyek majd ha ezt így folytatom. Csoda, hogy mikre képes az unalom, nem tudom mi lett volna velem, ha most nem állok neki ennek. Nagyon belemerültem a munkámba, így szinte teljesen kizártam a külvilágot, észre sem vettem, hogy már nem vagyok egyedül a terembe. A lány közeledett felém, már csak akkor kaptam észhez mikor leverte az asztal szélén sorakozó többi könyvemet. Ugrottam egy kicsit a székemen, automatikusan magamhoz kaptam, mivel megijedtem. Borzasztóan ijedős tudok lenni, még jó hogy ez most nem volt annyira rémisztő, mert akkor azt hiszem az egész terem visszhangzott volna.
- Oh, nem, semmi gond, minden rendben.- mondtam, egy kedves mosollyal az arcomon, majd végignéztem ahogy a lányka visszapakol mindent az asztalomra, majd Ő maga is helyet foglal. Kissé bűntudatom volt, hogy nem nyúltam oda hozzá azonnal segíteni felszedni a könyveket, de még annyira a hirtelen események hatás alatt álltam, hogy mozdulni alig bírtam. Mikor már minden rendben volt, jegyzeteltem még pár sort, majd egy következő tankönyv után nyúltam. Azt leemelve feltűnt, hogy az alatta lévő füzet nem az enyém. Biztos az előbb keveredhetett hozzám. Összepakoltam minden holmimat, majd kezembe vettem a lány füzetét és felé vettem az irányt.
- Ez azt hiszem hozzám keveredett, a tiéd, ugye?- kérdeztem, még mindig udvariasan és kedvesen vigyorogva. Az első benyomás mindig fontos, ezért igyekszem a legtöbb ember felé mosolyt villantani.
- Nem bánod ha csatlakozom hozzád?- kérdeztem, remélve, hogy a lány is hasonló célzattal van itt, mint Én, és kétségbeesetten próbál felkészülni a vizsgákra. Sajnos Én az a tipikus utolsó pillanatos ember vagyok, aki addig halogatja a dolgokat, mígnem pánik szerűen kell összecsapnia mindent, így most jól jött, hogy talán egy kicsit előbb álltam neki fontosabb teendőimnek. A pillanat hevében el is felejtettem bemutatkozni, ezért gyorsan a lány felé nyújtottam a kezemet, majd szóra bírtam magamat.
- Amúgy, Dália vagyok, Levita Kissé hivatalosra sikerült, de legalább már nem kell ismeretlennek titulálnunk egymást. Mosolyogva vártam a lány válaszát, és, hogy elfogadja a bemutatkozásomat, miközben a tankönyveimet a mellette lévő padra tettem le.