Egy gyönyörű, új udvar készült el, amely oszlopaival félig még a kastélyban található, azonban egy része már a szabad ég alatt terül el. Belső udvarnak is lehetne nevezni, azonban ez több annál, mert ez a Fénylő Lelkek Udvara.
Egy kis boltíves ajtó nyílik erre a területre a folyosó végén, ki a rét egy részére. Ahogy átsétálsz a boltív alatt, egy szökőkutat pillanthatsz meg, melynek vize hihetetlenül tiszta, és az alján érmek találhatók. A szökőkút közepén egy bölcs varázslószobor üldögél, aki váratlan pillanatokban és helyzetekben szólal meg, végtelen tudásának igazságával árasztva el a diákokat, persze csupán a megsegítés szándékával.
Egy pad is található a fal mentén, ahová leülve egy esős napon hallgathatod az andalító kopogást anélkül, hogy megáznál. Az oszlopok, melyek a kis udvart díszítik végig vannak futtatva rúnákkal, melyekből szintén nagy bölcsességek olvashatók ki, amennyiben valaki ért hozzájuk, és a megfejtésükhöz.
Az egész helyiség nagyon impozáns, nyugtató hatású, még a víz is halkan csordogál csak a varázsló előre emelt pálcájából. A tégla mélybordó, ahogy mindenfelé, s a fedett rész alól kisétálva kis sövénykerítés vezet tovább a rétre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=680107#post680107][b]Robert B. Neal - 2017.05.09. 22:26[/b][/url]

Annak ellenére, hogy (még) nincs kiírva a neve a kéménybe korommal, - ahogy azt mondani szokás a nem túl jelentőségteljes hírek esetében - itt van. Egy ideje. Nem a máról van szó, hanem egy meghatározatlan időintervallumról, amiben evett, ivott, létezett, újságot olvasott, élvezte a teliholdas estéket, lottószelvényt töltött, és hasonló súlyosan hétköznapi dologgal teljesítette ki a létezését. Mindezt főleg a faluban.
De szorítkozva a jelen helyzetre: most történetesen épp a kastélyból kifelé vezették volna a léptei, de van az ilyen kastélyoknak a számos zegével és zugával egy kifejezetten vendégmarasztaló hangulata. Igazából kötve hiszi, hogy bárki ember fia (vagy lánya, a politikai korrektség jegyében) tudna itt elég időt tölteni ahhoz, hogy elunja a falakat, meg a kis finomságait...
Zsebre vágott kezekkel jelenik meg az udvaron, értelemszerűen a kastély falainak irányából érkezve. Arcán kellemes lustaságról árulkodó, párnapos borosta, a szeszélyes időjáráshoz tán illeszkedni is látszik a sötétebb, vastagabb, épphogy az alkarja közepéig feltűrt ing, és a fölötte viselt (hasonlóan feltűrt) nyitott kapucnis pulóver. Egy felfoghatatlan módon idetévedt mugli pasassal könnyen összetéveszthető a látvány, a farmerével és két tornacipővel kiegészülve főleg.
A jelenlegi disszonanciához hozzájárul még egy apróság, amivel az átszellemülten bölcs helyszín varázsát csorbítja.
A ráérős nézelődését követően ugyanis kifejezetten fesztelenül sétál a tér közepére elhelyezett szökőkúthoz. Körülbelül tizenöt másodpercet áldoz a varázslót formázó vízköpő szemrevételezésére, összenézve azt a vízébe dobált érmékkel... aztán egyszerűen, mintha csak a bőre alól, nem holmi zsebből szedné ki - egy hengeresre hajtott papírbankót csippentve az ujjai közé térdel fel a kávakőre. Egyensúlyozva nyújtózik és dugná a pénzt az adott kis résbe... a szobor füle mögé. Mert az nagyon dope.