36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék
Fénylő Lelkek Udvara - Szentesshy Zoé hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Szentesshy Zoé
INAKTÍV


Little Miss Innocence
offline
RPG hsz: 6
Összes hsz: 30
Írta: 2013. január 20. 16:24 | Link

A tél egy nagyon jó évszak, a hideget leszámítva majdnem jobb, mint az ősz. Ilyenkor lesz ám móka és kacagás, természetesen leginkább mások kárára. A hóesés megannyi lehetőséget hordoz, amelyekkel a társak agyára lehet menni, s Zoé ezt igyekszik mind kiaknázni. Hiába, olykor a zseniknek is kell egy kis kikapcsolódás.
A mostani lyukas óra eddig kevés áldozatot hozott rellonosunk számára, de ez nem ok a csüggedésre, még kevésbé a tétlenségre. A letakarított járda részeket igyekszik egy-egy kis felületen lefagyasztani épp, hogy az arra járó, gyanútlan diákok jégtáncosokat megszégyenítő tripla leszúrt Rittbergerekkel és más szemgyönyörködtető mozdulatokkal vágódhassanak hasra.
- Awh! - már most olyan megható a dolog, pedig még nem történt incidens. Na, de az óráknak hamarosan vége, addig már csak egy megfelelő hely kell, ahonnan az összes csapdát tökéletesen lehet látni és talán majd a röhögése sem lesz olyan nyilvánvaló... csak egy kicsit.
A hátralevő perceket is el kell azonban tölteni, így az eddig kevés figyelemben részesített udvart kezdi el szemügyre venni. Semmi különleges, szobrok, hó, padok és még több szobor. Hamar unalmassá válik a terep, így végül is célba veszi a legközelebbi kőalkotást, vállát nekivetve fürkészi tovább a helyiséget, újabb csínyeket eszelve ki közben.
Léptek zaja üti meg a fülét, úgy tűnik, figyelmét elkerülte az ajtó szokásos zajos nyílása és zárása. Közelebb húzódik a szoborhoz, majd lassan guggolásba ereszkedik. Elég kicsi ahhoz, hogy ne látszódjon.. Észrevétlennek szánt mozdulatokkal a havat kezdi el gyűjtögetni maga köré, hogy aztán formás kis gombócot gyúrjon belőle. No, nem ám hóembert akar csinálni, ebből bizony hógolyó lesz, amely váratlanul fog csattanni a közeledő hátán, arcában vagy épp, ahol éri.
Pechjére az illető épp az ő szobránál fékez le és kezd el beszélgetni vele, amit alig bír röhögés nélkül hagyni. A hang nem ismerős számára, s mivel barátai nincsenek a kastélyban, így lelkiismeret-furdalástól sem kell tartania.
- Rendesen körülnéztél... Fiú? - hirtelen ötlettől vezérelve szólal meg, bénán utánozva a szobor mély, tiszta hangját, a megszólítás kissé tétován érkezik, mivel fogalma sincs, egy szobor, hogy beszél... Mielőtt még a srácnak leeshetne, mi is történik, kihajol a szobor mögül, s eldobja a hógolyót egyenest a másik felé.
- Meglepiii! - kiált még fel, miközben vigyorogva figyeli a repülő gombócot.
Szál megtekintése
Szentesshy Zoé
INAKTÍV


Little Miss Innocence
offline
RPG hsz: 6
Összes hsz: 30
Írta: 2013. január 20. 17:40 | Link

Lesből támadva jobb a móka, persze nyíltan is simán hadat viselne, de kinek kell az esetleges baj?! Zoé a szökőkútban ácsorogva, a máskor vizet köpő alak mögé lapulva próbálja épp visszanyelni a nevetését, de ez kevéssé sikerül neki. Ki sem kell lesnie a szobor mögül, hogy tudja, ez bizony találat volt, nem is akármilyen, s a neszek azt is elárulják, az áldozatul esett srác, hanyatt is vágódott. Kezeit a szájára szorítja, de még így is hallható valamiféle kuncogás. No igen, itt kerül a homokszem, vagy hogy stílusosak legyünk, hópihe a gépezetbe, mert ilyenkor már legalább menekülni kellene, vagy valami ilyesmit művelni, nem pedig kínlódni a nevetéssel és határozottan nem nem mozdulni egy tapodtat sem.
Eme tétovázás eredménye, hogy hamarosan egy nagy adag hó landol a rellonos leányzó nyakában. Mivel azonban nála a sapka, sál és egyéb kiegészítők kötelezőek, őt nem éri olyan kellemetlenül a kontrázás. Az arcát kissé csípi a jeges fürdő, ennek megfelelően fel is sikkant egy pillanatra. Bár kedveli a humort, s értője is, kifejezetten utálja a "fagyi visszanyal" helyzeteket.
A felismerés most már neki sem tart sokáig, ez persze egy csöppet sem segít a levitás srácon.
- Te teljesen hülye vagy??? - fakad ki, s pattan fel, szemei azonban kevésbé szórnak szikrákat, mint általában. Köszönés helyett inkább lehordja Nikolát, legalábbis ez az első terv...
- Neked is szia! - üdvözli végül mégis majd a kezébe vett, de még rendesen össze nem gyúrt hóadagot úgy, ahogy van a levitás arcába szórja. - Ó, és... örülök, hogy látlak! - teszi hozzá egy széles vigyor kíséretében.
- Nocsak! - kapja aztán hirtelen szájához a kezét, mintha valóban totál meg lenne lepve - De hát te tiszta víz vagy! - az már mellékes, hogy ő is és az ő arca is, még mindig jobb máson élcelődni, mint saját magán.
- Egyébként mit keresel itt? A levitásoknak órája van ilyenkor... - pillant fel kérdőn, s gyanakodva méregeti a srácot. Nem szereti, ha az emberek lógnak az órákról... mármint a hasznosabbakról. Hangja nem barátságtalan, de nem is hideg, inkább érdeklődő. Ha esetleg Nikola valami rosszban sántikálna, szívesen segít.
Szál megtekintése
Szentesshy Zoé
INAKTÍV


Little Miss Innocence
offline
RPG hsz: 6
Összes hsz: 30
Írta: 2013. január 20. 18:44 | Link

Mióta a kastélyba érkezett, sokat fejlődött az ilyen helyzetek kezelésében. Korábban igencsak kiborult, ha hasonló történt, az arca is belepirult, ő pedig nagyon dühös lett. De hát ilyen az, ha a mágus gyereke egyedül nő fel, és csak a sikerekhez és ajnározáshoz van szokva. A cselédek nem vágtak neki vissza, ennek itt az iskolában többször is megitta már a levét. Mára képes kontrollálni annyira magát, hogy nem esik rögtön neki a másiknak, és nem feltétlenül az első kemény tárgyat igyekszik a fejéhez vágni. A hó nem fáj annyira, így azt természetesen hezitálás nélkül vágja hozzá ismét.
- Ha-ha-ha!!! - horkan fel a képtelen megjegyzésre. - Szeretnél te olyan hülye lenni, mint én! - vág vissza gőgösen, s nála látható a szemforgatás. Azonban nem űzheti sokáig, mert egy újabb adag hó landol a feje tetején. Amikor ezt igyekszik leseperni magáról, természetesen úgy teszi, hogy a lehető legtöbb a levitáson landoljon. Közben azért kérdőre is vonja, mert neki aztán beleszólása van mindenbe, és kérdőjelezze ezt meg az, aki meri...
- Mi? - vonja fel a szemöldökét, kissé kétségbe vonva most társa épelméjűségét. Ez nem példátlan eset, jobbára senkit nem tart normálisnak, szinte mindenkiben talál kivetnivalót... eddig egy emberről feltételezett jobbat, de az is csak egy ostoba baklövés volt.
- A terem... ? - aztán koppan neki a poén és elmosolyodik. - Hát igen, ezek a termek elég ostobák néha... - megingatja a fejét, majd hozzáteszi - ...de nem veszítesz semmit, a Jóslástan egyébként is tiszta badarság, nem is értem, minek "tanítani" - ujjaival mutatja a macskakörmöket. Nem titok, sosem tartotta valami sokra a tárgyat, s amit hallott az órákról...
- Nem csodálom, hogy ellógod, már az is értelmesebb időtöltés, hogy itt vagy - vonja meg a vállát, miközben ő is lekecmereg a szökőkút kávájáról. Kuncog egy keveset Nikola bénázásán, s miután ő zavartalanul ér földet még megjegyzi.
- Akár egy tíz pontos esés is lehetett volna... - jegyzi meg huncut mosollyal, hogy jelezze, bizony nem kerülte el figyelmét a baki.
- Én? Nos, ezt is azt is... - ismét megvonja vállát - ...kísérletezgetek, csak a szokásos - ez egy régebbi motorosnak akár többet is mondhatna a kelleténél, de a levitás nem ismeri még ennyire. De, hogy elterelje a témát stiklijeiről, ismét visszafordítja a beszélgetést.
- És akkor most mihez kezdesz? Nem hiszem, hogy bárki beveszi az eltévedős sztorit.. - ismét felvonja szemöldökét, zöldjei fürkészik a srác arcát. Bár nem mondanánk meg, épp valami hozzá illő kifogást próbál fabrikálni... Zoé a megmentő.. Egy fenét!
Szál megtekintése
Szentesshy Zoé
INAKTÍV


Little Miss Innocence
offline
RPG hsz: 6
Összes hsz: 30
Írta: 2013. január 20. 20:20 | Link

Még elhangzik tőle egy repost Nikola megjegyzésére, mert nem hülye ám ő és ügyesen bogozgatja ki az ilyen fogalmi dugókat, de az talán a levitás figyelmét elkerüli, vagy csak a lány motyog túl halkan. Nem is lényeges ez már. Nem leplezi azonban, hogy szívesen látta volna néhány igen nevetséges rúgkapálás után, ahogyan eltaknyol a levitás, de erről egyelőre le kell mondania.
A jóslástan nem egy kedvelt téma Zoé számára, ő az exakt tudományokat kedveli és nem az olyat, ami csak úgy megtörténik az emberekkel. Kétli továbbá, hogy ilyesmit lehet tanulni. Oké lehet bizonyos jeleket értelmezni, de nehogy már egy adag ázott teafű mondja meg mi fog történni a jövőben.
- A dolog két esélyes, és ez biztos - vigyorodik el, talán kissé rosszmájúan. De nem ő az, aki bajban van, így megengedhet magának egy kis kötekedést. Hallgatja a srácot, aki még szinte be sem fejezte a mondandóját, ő máris véleményezi azt. - Persze, hogy elég az elmélet, a jóslást nem lehet megtanulni, azzal aztán pláne nem, ha ülsz és órákon keresztül bámulsz egy kristálygömböt vagy kártyalapokkal szórakozol. De a dumád mindenképpen megvan hozzá. Egy kicsit még gyakorlod és úgy vered át a mgulikat, ahogy akarod - böki meg könyökével a levitás fiút, majd kacsint egyet rá. Kétséges, hogy efféle céljai lennének vele, de sosem lehet tudni biztosan. A Szfinx szárnya alatt is megbújhat egy-két simlis alak.
- Mm... - egy pillanatra elgondolkodik az ajánlaton, legalábbis úgy tesz, de a kísérleteibe csak a legritkább esetekben vesz be valakit nem tesztalanyként. Szüleit leszámítva eddig csak az iskolai projektekben dolgozott valakivel együtt, de azt is csak és kizárólagosan azért, mert kötelező, és meg mind Felagund professzor, mind pedig Révay professzor elég félelmetesek számára ahhoz, hogy ne kezdjen el hisztizni miatta. - ..végül is.. - vonja meg a vállát - segíthetsz! - áll rá, s virít hozzá egy bájos mosolyt. Azonban nem kezd el a részletekről beszélni, szépen továbbgörgeti a társalgást egy másik témára, miközben az egyik kis jégcsapda felé terelgeti Nikolát.
Egyetértően bólogat, mintha nem épp ő maga állapította volna meg, bizony az a vérszegény magyarázat, amivel Zoét próbálta a srác kábítani, nem fog működni. Közben fejben számolgatja a visszalevő lépéseket. Képtelen nem felnevetni az abszurd kitaláción.
- És mégis mi célom lenne nekem veled, hm? Mihez kezdhetnék én veled, ha elrabollak? - a tények ismeretében talán mindkettejüknek ugyanaz a válasz ugrik be, de a rellonos bizony nem ostoba. Ha valakin kísérletezni próbál, akkor még véletlenül sem kerül vele kapcsolatba. Figyeli, de hozzá sem szól, sokszor nem is ismeri, mint azt a navinés harmadikos fiút, aki egy hétig buborékokat csuklott az egyik főzete miatt. Máig nem tudják megmondani, mitől. Már csak két lépés, már csak egy...
Szál megtekintése
Szentesshy Zoé
INAKTÍV


Little Miss Innocence
offline
RPG hsz: 6
Összes hsz: 30
Írta: 2013. január 20. 22:11 | Link

- Egész ügyesen következtetsz, hallod-e - mosolyodik el ismét, de azért megingatja kissé fejét. Még hozzátenne néhány hasonló szarkasztikus megjegyzést, de inkább nem. Nem mintha érdekelné, hogy megbántja-e a fiút. - Nem, nem vettem fel. Részemről inkább a lyukas óra, addig akár képregényt is olvashatok, még az is hasznosabb. Szerencsére nem kötelező, az tuti, hogy rögtön írattam volna valami igazolást, hogy valami komoly allergiám van a... füstölőkre és a totális ostobaságokra... vagy valami ilyesmi - újra elvigyorodik, válla rázkódik az elfojtott nevetéstől. Ő mókásnak találja magát, ennél több aligha kell.
- Ha sikerül valami elfogadható kifogást találnod, akkor minden bizonnyal, de az eddigieket figyelembe véve ennek nem túl sok esélyt jósolok - az utolsó szót hangsúlyosan ejti ki, s újra elvigyorodik. Épp csak meg nem dicséri magát, mennyire elemében van ma, de az túl égő lenne a másik jelenlétében.
- Ó, majd meglátod... nem szeretném itt nagydobra verni, még a végén valaki más is meghallja. Itt még a falnak is füle van - suttogja végül, s gyanakvón körbenéz. Remekül alakít, sokszor ment már végig igazából ezen a fázison, hangja is inkább felcsigázza az embert. Nincs a kezében semmi gyanakvásra okot adó dolog, még csak zsebre sem dugja őket. Fesztelenül kacarászik azon, amit a levitás mond, s lelki szemei előtt meg is jelenik a kis mozgó képsor, amint ördögi kifejezéssel angyal arcán egy székhez kötözi a másikat, majd őrült mód körül ugrálja és végül megpróbál szájába tuszkolni egy kanál gyanúsan gőzölgő és gusztustalannak kinéző trutymót.
- Igazán ösztönző... de nem szokásom túszokat ejteni, akkor túl egyszerűen rám bizonyíthatnák. Várnom kell, amíg elvégezhetem az emléktörlést, de az még minimum néhány év... szóval.. - mielőtt még jobban kifecseghetné magát, inkább elharapja a mondatot.
De ekkor az a fránya hópehely már megint oda repked, ahova nem kéne. Neki fogalma sincs, mi árulhatta el, de terve megint dugába dől, amikor az utolsó lépés előtt Nikola megtorpan és ráadásul kellemetlenkedve még faggatózni is kezd.
- Be... - gondolkodás nélkül vágja rá, zöldjeit nagyra nyitja s folytatja a kamuzást - ...gondoltam egy forró csoki mellett megvitatjuk a dolgokat... - lassan elindul, hátha sikerül magával csalogatnia a levitást - ...egyébként is tiszta víz vagy, egy szál pulóverben - amit egyébként a kutya sem ért - vagy szeretnél megfázni? Ki kell ábrándítsalak, ha nem olyan bajod van, amivel a gyengélkedőn legalább félholtan fekszel, az óra látogatás kötelező... egy kis nátha smafu. - Tesz még néhány lépést a távolban leledző bejárat felé, közben várakozón pillant a srácra. Nem azzal az éhes, "taknyolj már el, Merlin gatyájára, kérlek!" nézéssel, egyszerűen csak várja, mire dönt. Ha ezen nem esik el, ott a többi, s ha ő nem, majd elnyalnak mások.
Szál megtekintése
Szentesshy Zoé
INAKTÍV


Little Miss Innocence
offline
RPG hsz: 6
Összes hsz: 30
Írta: 2013. január 31. 14:07 | Link

Nikola - lezárás.


Az a baj azokkal az emberekkel, akiket gyakran érnek atrocitások, hogy egy idő után túlságosan is gyanakvóvá válnak. Nehezebb őket bármire rávenni, s hiába a színészi alakítás, csak nem akarnak csapdába esni. Nikola kezdetben tökéletes baleknak tűnt, de úgy tűnik, az évek tapasztalatai őt is óvatosságra sarkalják. Se a báj, se az ártatlanság nem hat rá, dehát hogyan is hatna, talán még nem is érdekli az olyasmi.
- Aggódni fölösleges... - jegyzi meg, mintha ő már most keresztet vetett volna a srácra - éld csak az életed, amíg teheted! - nos igen, most százhatvannégy centi tömény fenyegetést hallottunk. Természetesen csak játszik... legalábbis most így gondolja. Különben is, kivételesen a közel jövő jobban foglalkoztatja fantáziáját, s bár igyekszik elrejteni, mohó várakozás uralja. Azért, hogy teljes legyen a dolog, még kacsint is egyet, mintha csak ezzel tenné fel a halálos ítéletre a pontot.
- Hey! - fordul hirtelen Nikolához a fiú megjegyzését követően. Balját felemeli, mutatóujját pedig a levitásra szegezi figyelmeztetően. - Ilyet ne is mondj! Teát, töklevet, vanília pudingot, oké, de megszentségteleníteni egy bögre forró csokit?? - most rajta a komolyság sora. Megdöbbentő lehet, és nyilván az is, de ez már csak a rellonos leányzó apró flúgjának tudható be. Minden zseninek van valami defektje, nem?
- Nem fogadod el? Hm, tehát te fogod elkészíteni? Én benne vagyok. Igazán rendes vagy, hogy nekem is megcsinálod - kuncog, s közben igazán büszke magára, hogy csapdába csalta a másikat. Édes ráadásként jön, hogy Nikola végre megtalálja a jégfoltot, és szemet gyönyörködtető hátast vág. Zoé zöldjei vidáman ragyognak, miközben vigyorogva figyeli a vergődő levitást. Nem nevet hangosan, nem nevet túlságosan. Kuncog, elégedett és... kritikus.
- A kivitelezésen van még mit fejlődni, de tőlem kapsz ma egy nyolcast.. - vigyorog, miközben odalép a fiúhoz, hogy felsegítse.
- Na, gyere, a vendégem vagy! - végre sikerül talpra segítenie - Lehet egy kicsit csúszósabbra kellene csinálni, és talán nagyobbra is.. - motyogja, inkább magának mintsem a bizonyára kissé sajgó tomporú levitásnak. Noha úgy tervezte, hogy a kastélyba lépve egy üres kifogással lerázza, végül is egész kellemesen elcsokizgat Nikolával.
Szál megtekintése
Fénylő Lelkek Udvara - Szentesshy Zoé hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék