Egy gyönyörű, új udvar készült el, amely oszlopaival félig még a kastélyban található, azonban egy része már a szabad ég alatt terül el. Belső udvarnak is lehetne nevezni, azonban ez több annál, mert ez a Fénylő Lelkek Udvara.
Egy kis boltíves ajtó nyílik erre a területre a folyosó végén, ki a rét egy részére. Ahogy átsétálsz a boltív alatt, egy szökőkutat pillanthatsz meg, melynek vize hihetetlenül tiszta, és az alján érmek találhatók. A szökőkút közepén egy bölcs varázslószobor üldögél, aki váratlan pillanatokban és helyzetekben szólal meg, végtelen tudásának igazságával árasztva el a diákokat, persze csupán a megsegítés szándékával.
Egy pad is található a fal mentén, ahová leülve egy esős napon hallgathatod az andalító kopogást anélkül, hogy megáznál. Az oszlopok, melyek a kis udvart díszítik végig vannak futtatva rúnákkal, melyekből szintén nagy bölcsességek olvashatók ki, amennyiben valaki ért hozzájuk, és a megfejtésükhöz.
Az egész helyiség nagyon impozáns, nyugtató hatású, még a víz is halkan csordogál csak a varázsló előre emelt pálcájából. A tégla mélybordó, ahogy mindenfelé, s a fedett rész alól kisétálva kis sövénykerítés vezet tovább a rétre.

Nem volt jó éjszakám, sőt, mondhatni borzalmas volt, nehezen tudtam elaludni, reggel pedig már a nap felkelte előtt megébredtem, mert kivetett az ágy, s a kényelmetlen matrac. A többiek persze még vígan durmoltak és szuszogtak, így jobbnak láttam, ha hagyom őket tovább pihenni, s nem én leszek a kakukkos órájuk, aki felébreszti őket hajnalok hajnalán.

Óvatosan közlekedtem a szobában, nesztelenül igyekeztem magamra húzni az előző estén kikészített ruhadarabokat, ami pontosan egy pár zokniból, egy hosszúszárú farmernadrágból, egy vékony, fehér trikóból, s egy kötött, világoskék kardigánból tevődött össze.  

Miután magamra kapkodtam a ruháimat, s a fürdőszobában is elvégeztem a reggeli teendőket, sportcipőmbe ugorva úgy döntöttem, hogy kisétálok a Fénylő lelkek udvarára, és ott várom meg a napfelkeltét, a boltív alatti padon ücsörögve.

Kellemes programnak tűnt, s szerencsére nem is volt olyan hideg ezen a reggelen, így kabátot sem húztam, csupán a karjaimat vontam össze magam körül, hogy úgy melegítsem magamat.

A Nap alig néhány perccel hét óra után lassan egyre feljebb, s feljebb jött, s az első sugarak káprázatosan bevilágították a fénylő lelkek udvarát. Csodálatos volt, ahogy a nap színei a szökökút kopottas, mohával tarkított felületén játszottak, s jól eső érzés töltött el, ahogy arcbőrömet melengették a nap cirógató ujjai.

Egy ideig még a távolba révedtem, s mikor már a nappali viszonyoknak megfelelő fényforrás töltötte be az udvart, kíváncsian vettem szemügyre a közeli szökőkutat, melynek alján megcsillant valami. Igazán meglepődtem, s ahogy közelebb hajoltam, feltűnt, hogy a víz alján egy lánc hever.

Nem voltam rest kihúzni a nyakéket, néhány másodperc alatt ki is emeltem a vízből, s egy gyönyörűszép, holdköves nyakláncot tarthattam a kezemben. De vajon kié lehetett, s az illető mikor hagyhatta az udvaron?

Azonnal körbepillantottam, remélve, hogy hátha feltűnik majd a gazdája, s nem kell a nyakéket a talált tárgyak osztályán leadnom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=631048#post631048][b]Götze Ilda - 2016.10.27. 00:01[/b][/url]

Nem volt jó éjszakám, sőt, mondhatni borzalmas volt, nehezen tudtam elaludni, reggel pedig már a nap felkelte előtt megébredtem, mert kivetett az ágy, s a kényelmetlen matrac. A többiek persze még vígan durmoltak és szuszogtak, így jobbnak láttam, ha hagyom őket tovább pihenni, s nem én leszek a kakukkos órájuk, aki felébreszti őket hajnalok hajnalán.

Óvatosan közlekedtem a szobában, nesztelenül igyekeztem magamra húzni az előző estén kikészített ruhadarabokat, ami pontosan egy pár zokniból, egy hosszúszárú farmernadrágból, egy vékony, fehér trikóból, s egy kötött, világoskék kardigánból tevődött össze.  

Miután magamra kapkodtam a ruháimat, s a fürdőszobában is elvégeztem a reggeli teendőket, sportcipőmbe ugorva úgy döntöttem, hogy kisétálok a Fénylő lelkek udvarára, és ott várom meg a napfelkeltét, a boltív alatti padon ücsörögve.

Kellemes programnak tűnt, s szerencsére nem is volt olyan hideg ezen a reggelen, így kabátot sem húztam, csupán a karjaimat vontam össze magam körül, hogy úgy melegítsem magamat.

A Nap alig néhány perccel hét óra után lassan egyre feljebb, s feljebb jött, s az első sugarak káprázatosan bevilágították a fénylő lelkek udvarát. Csodálatos volt, ahogy a nap színei a szökökút kopottas, mohával tarkított felületén játszottak, s jól eső érzés töltött el, ahogy arcbőrömet melengették a nap cirógató ujjai.

Egy ideig még a távolba révedtem, s mikor már a nappali viszonyoknak megfelelő fényforrás töltötte be az udvart, kíváncsian vettem szemügyre a közeli szökőkutat, melynek alján megcsillant valami. Igazán meglepődtem, s ahogy közelebb hajoltam, feltűnt, hogy a víz alján egy lánc hever.

Nem voltam rest kihúzni a nyakéket, néhány másodperc alatt ki is emeltem a vízből, s egy gyönyörűszép, holdköves nyakláncot tarthattam a kezemben. De vajon kié lehetett, s az illető mikor hagyhatta az udvaron?

Azonnal körbepillantottam, remélve, hogy hátha feltűnik majd a gazdája, s nem kell a nyakéket a talált tárgyak osztályán leadnom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=633425#post633425][b]Lucy Moonlight - 2016.11.03. 14:30[/b][/url]

Tegnap esti sétám alkalmával ide is tettem egy kitérőt, mivel nehezen tudok mostanában aludni. Igaz, az alvás sosem volt az erősségem, már majdhogynem zavaró volt, hogy egy hosszú séta után sem vagyok teljesen lefáradva, pedig az órák, és a szakkörök igazán megteszik a hatásukat.

Azonban, mint reggel ráeszméltem, elhagytam a nyakláncomat. Első gondolatmenetem az volt, hogy bevallom a mamámnak, - fejvesztés terhe mellett -, hogy elhagytam. Aztán, eszembe jutott eme hatalmas ötlet, hogy meg is kereshetném, és hiába olyan hatalmas ez a kastély, valahogy mégiscsak meg tudnám találni. Ezért, el is indultam, és végül ide kötöttem ki. Mivel az egész kertet végigjártam tegnap, határozottan kijelenthetem, hogy nem volt magamnál, amikor erre vállalkoztam.

A szökőkútnál voltam a legtöbb ideig, ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy ott kezdem a keresést. Megpillantottam egy lányt, hasonló öltözéke volt, mint nekem: farmer, trikó és kötött kardigán. Nem voltam rest megszólítani.

- Szia! Bocsi, hogy ha zavarlak, de nem láttál véletlenül errefelé egy nyakláncot? – reménykedve néztem az ismeretlen lányra.
- Holdköves - tettem még hozzá, csak úgy mellesleg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=638916#post638916][b]Götze Ilda - 2016.11.14. 14:09[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=646822#post646822][b]Lucy Moonlight - 2016.12.10. 17:24[/b][/url]

Elvettem a felém nyújtott nyakláncot, majd meggyőződtem róla, hogy az valóban az enyém. Igaz, hogy nem sok embert ismerek, aki holdköves nyaklánccal szaladgál, de ki tudja? Nagyon hálás voltam a lánynak, amiért visszaadta a láncot, hisz’ ha nem találtam volna meg, lassacskán, - fejvesztés terhe mellet -, be kellett volna vallanom, hogy ügyes gyerek voltam, és elhagytam. Persze ezen már kár rágódni, ugyanis már megvan.
- Szép dolog tőled, hogy visszaadtad. – Ugyanis ismerek olyan embert, aki nem tette volna.
- Még a mamámtól kaptam, a tizennegyedik születésnapomra. – Még mindig tisztán emlékszem, hogy mennyire örültem neki, amikor odaadta. - Féltem, hogy nem találom meg. Olyan hatalmas ez a kastély! – mutattam körbe. Bár, lehetséges, hogy csak nekem tűnik ilyen hatalmasnak, hisz’ alacsony vagyok, és még van is rá esélyem, hogy nőni fogok pár centit… esetleg. De, ha nem, az sem akkora baj, így legalább könnyebb eltűnnöm a tömegben.
- Szép neved van. Én Lucy vagyok, levitás, és azon belül is elsőéves – mondtam, - válaszolva a kérdésekre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=648858#post648858][b]Götze Ilda - 2016.12.17. 10:29[/b][/url]