Egy gyönyörű, új udvar készült el, amely oszlopaival félig még a kastélyban található, azonban egy része már a szabad ég alatt terül el. Belső udvarnak is lehetne nevezni, azonban ez több annál, mert ez a Fénylő Lelkek Udvara.
Egy kis boltíves ajtó nyílik erre a területre a folyosó végén, ki a rét egy részére. Ahogy átsétálsz a boltív alatt, egy szökőkutat pillanthatsz meg, melynek vize hihetetlenül tiszta, és az alján érmek találhatók. A szökőkút közepén egy bölcs varázslószobor üldögél, aki váratlan pillanatokban és helyzetekben szólal meg, végtelen tudásának igazságával árasztva el a diákokat, persze csupán a megsegítés szándékával.
Egy pad is található a fal mentén, ahová leülve egy esős napon hallgathatod az andalító kopogást anélkül, hogy megáznál. Az oszlopok, melyek a kis udvart díszítik végig vannak futtatva rúnákkal, melyekből szintén nagy bölcsességek olvashatók ki, amennyiben valaki ért hozzájuk, és a megfejtésükhöz.
Az egész helyiség nagyon impozáns, nyugtató hatású, még a víz is halkan csordogál csak a varázsló előre emelt pálcájából. A tégla mélybordó, ahogy mindenfelé, s a fedett rész alól kisétálva kis sövénykerítés vezet tovább a rétre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=633425#post633425][b]Lucy Moonlight - 2016.11.03. 14:30[/b][/url]

Tegnap esti sétám alkalmával ide is tettem egy kitérőt, mivel nehezen tudok mostanában aludni. Igaz, az alvás sosem volt az erősségem, már majdhogynem zavaró volt, hogy egy hosszú séta után sem vagyok teljesen lefáradva, pedig az órák, és a szakkörök igazán megteszik a hatásukat.

Azonban, mint reggel ráeszméltem, elhagytam a nyakláncomat. Első gondolatmenetem az volt, hogy bevallom a mamámnak, - fejvesztés terhe mellett -, hogy elhagytam. Aztán, eszembe jutott eme hatalmas ötlet, hogy meg is kereshetném, és hiába olyan hatalmas ez a kastély, valahogy mégiscsak meg tudnám találni. Ezért, el is indultam, és végül ide kötöttem ki. Mivel az egész kertet végigjártam tegnap, határozottan kijelenthetem, hogy nem volt magamnál, amikor erre vállalkoztam.

A szökőkútnál voltam a legtöbb ideig, ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy ott kezdem a keresést. Megpillantottam egy lányt, hasonló öltözéke volt, mint nekem: farmer, trikó és kötött kardigán. Nem voltam rest megszólítani.

- Szia! Bocsi, hogy ha zavarlak, de nem láttál véletlenül errefelé egy nyakláncot? – reménykedve néztem az ismeretlen lányra.
- Holdköves - tettem még hozzá, csak úgy mellesleg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=25&post=646822#post646822][b]Lucy Moonlight - 2016.12.10. 17:24[/b][/url]

Elvettem a felém nyújtott nyakláncot, majd meggyőződtem róla, hogy az valóban az enyém. Igaz, hogy nem sok embert ismerek, aki holdköves nyaklánccal szaladgál, de ki tudja? Nagyon hálás voltam a lánynak, amiért visszaadta a láncot, hisz’ ha nem találtam volna meg, lassacskán, - fejvesztés terhe mellet -, be kellett volna vallanom, hogy ügyes gyerek voltam, és elhagytam. Persze ezen már kár rágódni, ugyanis már megvan.
- Szép dolog tőled, hogy visszaadtad. – Ugyanis ismerek olyan embert, aki nem tette volna.
- Még a mamámtól kaptam, a tizennegyedik születésnapomra. – Még mindig tisztán emlékszem, hogy mennyire örültem neki, amikor odaadta. - Féltem, hogy nem találom meg. Olyan hatalmas ez a kastély! – mutattam körbe. Bár, lehetséges, hogy csak nekem tűnik ilyen hatalmasnak, hisz’ alacsony vagyok, és még van is rá esélyem, hogy nőni fogok pár centit… esetleg. De, ha nem, az sem akkora baj, így legalább könnyebb eltűnnöm a tömegben.
- Szép neved van. Én Lucy vagyok, levitás, és azon belül is elsőéves – mondtam, - válaszolva a kérdésekre.