Kviddics edzés



Viki komolyan nem tudta, hogy pontosan mire jelentkezett. De azt igen, hogy a Navinének szüksége van kviddicsesekre, ő pedig mindent meg akart tenni a ház győzelmének érdekében. Meg persze nagyon szerette a sárgákat, így egy kis viszakodás után felírta magát.
Arra persze nem gondolt, hogy pontosan mit jelent ez. Meccset még sosem látott, a pozíciókat is csak olvasta. Amint megírta apjának efajta problémáját, másnapra gyorsbagollyal érkezett számára egy óriási csomag; több könyv a varázslók sportágáról, meg persze egy seprű. Mint minden 14 éves lány, aki a helyében lenne, semmivel sem törödve lerohant az udvarra. Egy szál pólóban és a pizsama nadrágjában, nem törödve a dacos decemberi széllel, felpattant a seprűre és minden előzetes olvasás nélkül elrúgta magát a földtől. Alig tíz centit emelkedett, de neki az is elég volt. Megijedt a sok lehetőségtől, ami történhetett volna, így egyszerűen leugrott a seprűről és ahogyan érkezett, úgy távozott is.
Így állt Nyeste elé. Azóta kiolvasta a könyveket, de azok nem tanították meg repülni. Félve nézett a lány irányába, bár inkább a lábát nézte mintsem a szemeit.
- Kornai Viktória vagyok, elsős. Nem sokat repültem eddig, - Igazából semmit. - de mindent megteszek hogy nyerjünk. Hajtónak jelentkeztem én is.
Kis monológja után hevesen dobogó szívvel hátrált pár lépést és várta a következő utasítást.

Kviddics edzés


Amint leolvasta a tábláról az információkat, komolyan bólintott. Lábai közé fogta a seprűt, elrúgta magát. Habár sokkal rosszabbra emlékezett, továbbra is nagyon félt. Vasmarokkal szorította a seprűnyelet, lábait összekulcsolta. Lehunyt szemekkel beszívta a levegőt, végre megszokta ezt a fura érzést.
Lenézett a földre, túl közelinek gondolta, így felhúzta a seprűt. Pár métert emelkedett, mire boldogság öntötte el. Azonnal el is határozta, hogy végre meg is fog tenni pár métert, nem csak horizontálisan. Annyira erősen akarta tolni a nyelet, hogy süllyedni kezdett, mire ijedten visszahúzta. Ajkába harapott, egy újabb mély lélegzetvétel után már gyengédebben indult el.
Lassan ment, túl lassan. Érezte, hogy milliméterről milliméterre halad és ez nagyon nem tetszett neki. Maximalista énje azonnal megszólalt benne, így gyorsabb tempóra váltott. A seprű mintha megérezte volna gondolatait, egyre csak gyorsult. Elérte azt a sebességet, ahol már hevesen dobogni kezdett a szíve, megszületett benne a lassítás gondolata. De ahogy közepebb húzta a nyelet, az emelkedni kezdett.
Egész testében remegni kezdett, hirtelen mindent elefeljtett. A könyvek segítettek egy kicsit a seprű kezdetleges irányításában, de ilyen helyzetben csak arra tudott gondolni, hogyha tovább emelkedik, talán majd csak a Holdon fog leszállni.
Nem is lenne olyan rossz - gondolta magában. Vihetnék mintát a következő asztrológia órára.
Megijedt saját szarkazmusától, de elérte amit akart - ismét képes volt higgadt fejjel gondolkozni.
Az elkövetkező két és fél körben sokkal nyugodtabban próbálta irányítani a seprűt. Továbbra is pánikba esett, de lassan megtanulta kezelni kirohanásait.
Miután végzett a három körrel Nyeste elé állt.
- Nagyon sajnálom, de kanyarodni még nem mertem. A gyorsulás-lassulás talán már megy, de még az is nagyon lassan...
Ahogy kimondta a szavakat, legszívesebben azonnal visszapattant volna a seprűjére hogy tovább gyakoroljon. Csak magára gondolt, a többieket nem is figyelte, de ez is pont elég volt, hogy kellemetlen érzés üljön a mellkasára az elkövetkezendő meccsre gondolva.

Kviddics edzés

Amikor meglátta csapatkapitánya reakcióját, akkor már tudta, hogy a legjobb helyre került. Máshol azonnal kiabáltak volna vele, de Nyeste türelme végtelennek látszódott.
Így nem habozott, azonnal visszaült a seprűre. Míg a másik lány mellette repült, próbálgatta szárnyait, ismét gyorsított, majd lelassított. Már egyre biztosabbnak érezte magát a levegőben, illetve az idősebb lánytól hallott tanácsokat bevetve ügyesebben cikázott. Épp kezdte jónak érezni magát, amikor a kör végére értek.
Lelkesen szállt le, de a mosoly azonnal az arcára fagyott, amint meglátta Iza kezében a kvaffot. Habár nagyjából tudta, hogyan kell játszani a kviddicset, szívesebben gyakorolt volna még labda nélkül. Elég volt arra gondolnia, hogy el kell engednie a seprűt, máris remegni kezdett a lába.
De nem akarta feladni, ahhoz túlságosan erős volt maximalista énje.
Már a levegőben voltak, mikor eszébe jutott, hogy talán erről is kérdezhetett volna, de túl gyors akart lenni, nem erre fecsérelni az időt.
"Késő bánat... - gondolta magában, miközben a felé közeledő piros labdát bámulta.
Ajkába harapott, akárhogy összpontosított, képtelen volt elengedni a nyelet. Az utolsó pillanatban lehúzta a fejét, összeszorította a szemeit.
- Mabushiii - suttogta halkan.