Kámea

Egyre jobban érdekel a kviddics. Már egyszer volt egy repüléstan órám, azon megtanultam, hogy kell felszállni a seprűvel. Tök érdekes, meg minden. Egy felsőbb éves barátomnak már szóltam, hogy ha menni fog, akkor majd akarok játszani a házam, a Rellon kviddics-csapatában. Nagyon jó lenne. Bárcsak már most tudnék tökéletesen repülni.
A gólyalakban lévő ágyamon ülök és ezen tanakodok. Igen, ez az ágy. Minden "felfedező-hadjáratom" innen kezdődött. Onnan, hogy unatkoztam. Tehát én most is unatkozok, én mindig unatkozok. De ha már a kviddics jár a fejemben, akkor gondolom meglátogatom a kviddicsarénát. Múltkor már voltam ott egy meccsen, tehát már láttam, hogy kell azt játszani, s még az utat is tudom arra fele.
Így tehát nincs más dolgom, minthogy keressek valami jó, meleg, kényelmes ruhát. Lassacskán meg is találom egy egy hosszú farmernadrág és egy pulóver személyében. Kabát nem kell. Minek az? Utálom.
A szép napsütésre mindenki azt hinné, hogy jó, nyárias meleg van itt. Ha ezen múlna, akkor mindenki tévedne. A rég leesett hó fagy után már jéggé változott. A nap süt, de meleget nem bocsájt.
-Legalább egy sálat hozhattam volna.-mondom magamban.
Végül is tökre mindegy már. Lusta vagyok, így hiába határoznám el magam, hogy visszamenjek, a lábaim akkor se vinnének fel.
Lassú, nyugodt séta után végre elértem az arénát. Szép volt, pont olyan, amilyen a múlt vasárnap a meccsen. Besétáltam a fűre. Vajon ez megengedett? Nagyon nem érdekel, de felmerült bennem a kérdés. Teszek én a szabályokra!
Belegondoltam, hogy milyen jó lenne, ha most lenne nálam egy seprű, amivel most nyugodtan, bátran tudnám gyakorolni a repülést. De szuper lenne!
Elkezdtem körbe sétálni a füvön, s elgondolkodtam rajta, hogy milyen jó lesz majd egyszer itt repülni néhány méterrel fölöttem a Rellon csapatának talárjában, megküzdeni a többi játékossal. Egyszer remélem eljön ez a pillanat.
Érdekes, pár napja még hazafele akartam szökni, de mégis itt tartott valami, de nem tudom, hogy mi.