Kívülről semmi extra. Akit nem érdekelnek a művészetek azok valószínűleg észre sem veszik az újonnan nyílt üzletet. Azok viszont, akiknek a lételeme a kreativitás az alkotás, el sem tudnak menni mellette.
Belépve aztán igazán nem csalódik senki sem. Van itt minden, amit egy művész megkívánhat. Könyvek, eszközök, alapanyagok, minden szépen elrendezve, de ha mégsem talál valamit a betévedő művész a tulajdonos mindig rendelkezésre áll. Igaz, előfordulhat, hogy oda kell menned hozzá, hogy tegye már le az ecsetet és ne az üzlet közepén pingáljon, hanem neked segítsen, de nem kell aggódni, hogy megzavarod... mosollyal az arcán fog segíteni mindenben. S ha valami még sincs a boltban, akkor sem kell elkeseredni, néhány napon belül a legritkább, legkülönlegesebb vágyaidat is teljesíteni fogja. Mindezt pedig olyan áron, ami a pénztárcádnak sem fáj. Már-már el sem hiszed, hogy lehet valami ennyire olcsó, de Min Jong nem a profitért futtatja a boltot. A művészetet és a tehetséget támogatja így.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2164&post=512731#post512731][b]Gyarmathi Mihály Ádám - 2015.09.02. 23:18[/b][/url]

Új bolt nyílt a faluban. Ez nem lenne érdekes a számomra, ha abban az üzletben nem olyan dolgokat árulnának, amikre nekem szükség van. Művészkellékeket árusítanak, és az a hely lesz számomra a Mennyország. Legalábbis az egyik. Tutira veszem, hogy rengeteg időt fogok ott eltölteni, ugyanis… kell ezt magyarázni? Művészetet tanulok, ott meg a kellékeket kapom hozzá. Jó, hogy sűrűn ott leszek. Amúgy is most hiányzik pár szín a készletemből, meg ha már ott vagyok, nézek pár új ecsetet, esetleg vászontartó állványt is, mert nem okés, hogy állandóan fel kell akasztanom a falra, hogy tudjak festeni. Szívem szerint már nyitás előtt ott toporzékoltam volna a bejáratnál, hogy a beszabadulást követően mindent végigtaperolhassak. Ebben csak a reggeli akadályozott meg, illetve a kötelező tanulás, mert már egész jó vagyok a bűbájokban is, hála Jared útmutatásának. Vajon mennyire művészlélek? Festhetnék neki valamit, bár nem tudom… tényleg nem, hogy értékelné-e. Vagy csak megjátszaná magát, aztán az első alkalommal kidobná a képet. Le kellene szoknom az előítéletekről, de ja… majd idővel. Futottam inkább a faluba, és amint az üzlethez értem, szinte betörtem az ajtót, úgy robbantam be. Földbe gyökerezett lábakkal álltam, és csodálkozva néztem körbe. Nem foglalkoztam azzal, hogy valaki bent volt-e vagy sem, sőt azzal sem, hogy a tulajdonos a közelben van-e, és netalán bolondnak néz. Kellett pár perc, ameddig összeszedtem az államat a földről, és a lábaimat is mozgásra bírtam. Nem is tudtam eldönteni, hogy merre kezdjem az alaposabb körbenézést, de a festékek valamiért vonzani kezdtek. Csak le ne borítsak valamit, mert ha itt kiömlik nekem valamelyik szín, tuti biztos, hogy a tulajdonos nem nézné jó szemmel, aztán meg maradhatok itt takarítani egész nap… és még a festéket is fizethetném ki. Kinek hiányzik az, inkább csak csodálkozó szemekkel néztem a választékot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2164&post=513583#post513583][b]Gyarmathi Mihály Ádám - 2015.09.05. 18:52[/b][/url]

Ámultam és bámultam és ámultam és bámultam. Magával ragadott a hely, a felszereltség és úgy minden. A festékválaszték: nem is láttam még ennyire sokat egy helyen. Mármint csak apával a festékboltban, de azokkal a falakat lehetett kifesteni, tehát érthető, hogy miért is vagyok ennyire letaglózva. Minden színt alaposan megnéztem, amik létfontosságúk voltak, azokat le is vettem, hogy később majd megveszem. A számomra még ismeretlen színeket (olyan értelemben, hogy még nem próbáltam ki) nézegettem éppen, mikor megjelent mellettem a tulaj, és megszólalt. Habár ebből nem érzékeltem semmit sem, mikor fejemet oldalra fordítottam, akkor észleltem, hogy egyébként mellettem van. Az ijedtségtől hirtelen húztam el a kezemet az egyik terméktől, és mivel az vészesen közeledett a föld felé, én meg nem akartam, hogy amint hangos puffanással a földön köt ki, beborítson mindent a festék; a szél elem segítségével kisebb burkot képeztem köré, amivel megakadályoztam a landolást. Óvatosan visszalebegtettem a helyére, és lesütött tekintettel álltam a furafrizurát viselő bolttulajdonos előtt.
– Bocsánat… –halkan motyogtam, a már tőlem jól sokszor hallott szót, majd felemeltem a fejemet és figyeltem a… koreait? Az ázsiaiak megkülönböztetése nem az erősségeim közé tartozó tudomány, ráadásul a szájáról sem tudtam leolvasni, hogy mit szeretett volna, de szerintem kérdezett valamit. Nem beszélek semmilyen idegen nyelvet, így kínos csend ült be közöttünk, és már zavartan, némileg elvörösödve ácsorogtam. Úgy öt perc eltelte után kapcsoltam, hogy igazából vásárolni jöttem be, és a kiválasztott színek ott pihentek a bolt padlóján, szóval felkaptam őket, tekintetemmel a kasszát kerestem, és amint megpillantottam, rámutattam. Ezzel próbáltam jelezni, hogy megvenném a színeket, de hogy nem legyen kínos csend, megkockáztattam a megszólalást is. Elvégre magyarul köszönt rám, valamennyit biztosan tud.
– Elnézést, csak… nem beszélek más nyelvet… vagyis csak a jelbeszédet még, de… Nem értettem a kérdését… –szégyenkezve lépdeltem oda a pulthoz, és letettem a termékeket rá, aztán a zsebeimben kezdtem el kotorászni, hogy néhány galleont letegyek melléjük. Remélem elég lesz, bár még nem szeretnék elmenni innen… olyan otthonosnak hat ez a hely, és ameddig a tulajdonos számol, az ecseteket vettem célba.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2164&post=514069#post514069][b]Gyarmathi Mihály Ádám - 2015.09.06. 17:59[/b][/url]

Miért néz így rám? Leesett a festékes flakon kupakja, és beterített valahol a tartalma, vagy mi? Ettől csak sokkal jobban zavarba jöttem, és arcszínem most már egy érett paradicsoméval versenyezhetett volna. Ez így koránt sem lesz jó, nem és nem. Kezeit közben felemeltem, amire homlokomat összeráncolva néztem, mert fogalmam sem volt, hogy mit akar ez jelenteni, de tiszta érdekes lesz így az egész kommunikációnk. Az én szerencsém már csak ilyen, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élvezem az egészet. Szeretek olyan emberekkel találkozni, akik vagy nem; vagy csak alig beszélik a magyar nyelvet, és így kézzel-lábbal kell elmutogatni még azt is, hogy köszönünk egymásnak. Kezdtem viszont kényelmetlenül érezni magam, amiért paradicsomfejjel ácsorgok előtte, és miután a pulthoz szaladtam, hogy letegyem a megvenni kívánt termékeket, az ecseteket nézegettem. Mély levegővétel után normalizálódott arcszínnel néztem a mázolóeszközöket, mikor egy papírlap került a látóterembe. Meglepetésemre magyarul írta le a mondandóját, és ez aztán teljesen összezavart. Most akkor tud magyarul, vagy nem? Mindenesetre elvettem a papírt, és az íróeszközt is, hogy lefirkanthassam a válaszomat.
– Azt hiszem igen, bár eddig mindent megtaláltam, amit szerettem volna. Tetszik a boltja, a legszívesebben mindent felvásárolnék, csak azt nem tudom, hogy hova tenném őket… –szomorúfej smileyt is rajzoltam a végére, és végül megfordítottam a lapot, hogy a bolttulajdonos is zavartalanul elolvashassa. Kíváncsi vagyok arra, hogyan is fogja ezt megtenni, mert még mindig nem tudom, hogy miért írunk, ha tud magyarul… Vagy nem tud? Vagy… most mi is van igazából? Viszont valamit kihagytam, így gyorsan körmölni kezdtem még, mielőtt belekezdett volna az olvasásba a szembenálló fél.
– Egyébként Ádámnak hívnak, és a Bagolykőbe járok. Hallottam, hogy nyílt egy művészeti bolt, és mivel nagyon is érdekel az egész, gondoltam megnézem a helyet. Meg persze örülök, hogy nem kell messzire menni, ha kifogyok egy színből. –most már aztán tényleg átadtam a papírt, és mosolyogva figyeltem, ahogyan elolvassa… igen, mert érdekel, hogyan is teszi meg, mert gyanús, hogy rendesen nem tud megszólalni magyarul, de írni meg minden hiba nélkül tud.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2164&post=514215#post514215][b]Gyarmathi Mihály Ádám - 2015.09.06. 20:34[/b][/url]

Fel-felpillantottam, mikor írtam a válaszomat, és mosolya nekem is mosolyt csalt az arcomra. Mikor, végre nála volt a lap, leplezetlen kíváncsisággal figyeltem az arcát, a mozdulatait, mindent, hogy rájöhessek a trükkjére. Már azon voltam, hogy rákiabálok, hogy csinálja már, mikor nekikezd. Vagyis azt hittem, de elsőnek csak félbehajtotta a papírlapot. Na most meg mit csinál? El sem olvassa a szöveget. Ne szórakozzon már, halálra izgulom magam, hogy kiderítsem a titkát, erre csak kettőbe hajtja a papírt… ohh, várjunk csak. Körözött a pálcájával, majd koppintott egyet a lapon, és mikor kinyílt, furcsa jeleket láttam, de a kézírásomat sehol sem. Nagy szemekkel néztem, elvettem és forgatni kezdtem a lapot, azt remélve, hogy ott vannak valahol a betűim, de kissé csalódottan néztem, hogy sehol sincsenek. Ám ez gyorsan el is illant, mert valahol lenyűgözött az egész. Visszaadtam a lapot, hogy írhassa, amit szeretett volna, én addig a kanapén foglaltam helyet, ha már ott volt. Hogy ő leül-e mellém azt nem tudom, de szerintem kényelmesebb ülve beszélgetni, még akkor is, ha az írásban történik. A választ ettől függetlenül hamarosan megkaptam, és lelkesen olvastam a már magyar betűket. Tetszik ez a bűbáj, kár, hogy még nem vagyok annyira fejlett, hogy megtanulhassam. A mosolygós arcok kifejezetten tetszettek, főleg az, amelyik váltakozva kacsingatott.
– A bűbájtan nem az erősségem, meg közös szobánk van az ikertesómmal, ő meg nem hiszem, hogy örülne a sok művész dolognak. Ez meg… nagyon köszönöm a segítséget, lehet élni fogok majd vele. –szintén tettem egy mosolygós arcot az első szakasz végére, de egyelőre nem mutattam meg, mert felesleges szakaszonként lapot cserélgetni. A nevét meg sem próbáltam kiejteni, leírni is bőven… elég lesz… azt hiszem. Viszont jól tippeltem, mert koreai hangzása van a nevének, de ez koránt sem biztosítja azt, hogy onnan jött. Kérdésén viszont jót vigyorogtam, mert nem hiszem, hogy félreérthetően fogalmaztam, de mivel rákérdezett a dologra, szívesen megválaszolom.
– Természetesen a művészet. Járok külön órákra, hogy elsajátíthassam a mozgó képek festésének tudományát. Már megy valamennyire a dolog, de még sok tanulás vár rám. Mellesleg… tetszik a hajad. –fura, és idióta bók vagy hasonlót is elsütöttem, de ha ez az igazság, nem fogom magamban tartani. Jól néz ki a stílusa meg a színösszeállítása is, s miután némi paradicsomszínt is öltött az arcom, visszaadtam a bűvésznek a lapot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2164&post=514891#post514891][b]Gyarmathi Mihály Ádám - 2015.09.08. 14:49[/b][/url]

Abszurd, hogy a varázsvilágban lenyűgöz egy egyszerű trükk, de mivel számomra ismeretlen bűbájt használt MJ –mintha olyan sokat ismernék, és még többet tudnék használni…– ezért is nyűgöztek le annyira a mozdulatai. Érdekes lehet így kommunikálni, mert ezzel titkosan lehet írni. Legalábbis szerintem meg lehet próbálni, mert csak egy bűbáj kell, meg a kulcs. Bár belegondolva, ha valaki ismeri ezt a trükköt, akkor veszett fejsze. Mindegy is, most már jobban foglalkoztat az, hogy miféle válaszokat kapok. Leült mellém, és egy rajztáblát is hívott. A kényelmes elhelyezkedése után ismét gazdát cserélt a lap, és csillogó szemekkel, meg persze vigyorogva figyeltem, ahogyan hajót készít a lapból. Akarva-akaratlanul is közelebb ültem hozzá, hogy minél jobban elemezhessem a mozdulatait.
– Wow. –szaladt ki a számom a ámulást jelző szó. Lenyűgöz, ahogyan alkalmazza a művészet fortélyait és Aileen mellett, talán tőle is tanulhatnék, ha egyáltalán megengedi. A szövegfordítási procedúra is lezajlott, ismét érthetetlen jelek mutatkoztak előttem, de kíváncsian bámultam őket. Próbáltam rájönni, hogy az én hosszú szavaim hogyan alakulhattak át egy jellé, és jelentik ugyanazt. Mármint írásban… Mert elvileg a jelbeszéd is hasonló, de az más. Az ázsiai nyelvek furák. Írt, smileykat rajzolt, és hamarosan vissza is kaptam a kommunikációs csatornát. Mosolyogva olvastam a sorokat, mit sem érzékelve abból, hogy MJ közel van hozzám. Meg amúgy sem zavart a közelsége, viszont az első mondatán megakadt a szemem. Ő sem ért annyira a bűbájokhoz, bár ez nem feltételezi azt, hogy olyan béna, mint én. Vagyis nem vagyok béna, csak nem vagyok elég ügyes, bár ez ugyanazt jelenti, nem? Mindegy, inkább végigolvastam a mondandóját, és mosolyogva kezdtem neki a válaszadásnak.
– Ahhoz képest nagyon jól csinálod a fordításos bűbájt. A tesóm meg… nem hinném. Elég csúnyán összevesztünk, és a legutolsó beszélgetésünk után szó szerint a plafonra kentem, meg nincs ingerem látni a képét. –egy pillanatra ökölbe is szorul a kezem, amikor megemlítem ezt a dolgot. Az Eridonban történt incidens óta nem beszéltem Zsomborral, és nem is most szeretném elkezdeni a kommunikációt. Félő, hogy megégetném, amit valahol megérdemelne, de azért mégse tenném. A marketinges szövegen és arcocskán elnevettem magamat. Hatásos volt, az már egyszer biztos, de elsősorban a legutolsó dologra írt reakciója érdekelt a legjobban. Azonban nem szaladtam előre, mert volt még előtte pár sor, ami a művészettel volt kapcsolatos. Csillogó szemét láttam, azt viszont nem tudtam, hogy melyik mondatom váltotta ki belőle ezt az egészet, mert a lefordított szöveget nem értettem. Most viszont megtudtam, és el is mosolyodtam rajta.
– Igen, van ilyen óra, és szerintem lehetséges, hogy te is járj. Majd megkérdezem a tanárnőt a következő alkalommal, hogy jöhet-e valaki tanulni. –egy vigyorgó és egy csillogó szemű arcot is rajzoltam a mondat után. Aileen biztosan meg fogja engedni, de azért jobb megkérdezni, nehogy pofára essen a végén. A csillogó szemeset meg azért kapta, mert örülnék, ha járna ő is velem festeni. Egész normális, és szimpatikus számomra; örülnék a társaságának az órákon. Főleg, ha hajókat hajtogat minden papírból, amin kommunikálunk és mivel már a szöveg végénél tartottam, izgatottan olvastam. A kérdés láttán örömtől kitörve öleltem meg, és a választ nem írtam le, de szerintem a heves bólogatásból és kicsattanó örömömtől leszűrhette, hogy igen, szeretném, ha befestené a hajamat. De a nyilvánvalóság kedvéért le is írtam neki.
– Igen, nagyonnagyonnagyon. A színt rád bízom, mert tetszik az ízlésed, és biztosan nekem is szuper színt választasz. –rengetegféle mosolygós arcot rajzoltam, meg boldog, táncoló és örülőt is, végül visszaadtam mindent, ami az íráshoz kellett, és türelmetlenül várakoztam, hogy mikor kezdi el a hajam befestését.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2164&post=520724#post520724][b]Gyarmathi Mihály Ádám - 2015.09.20. 12:05[/b][/url]

Most már tényleg muszáj lesz megtanulnom ezt a fordító bűbájt, de elsősorban az alapokat kellene normálisan elsajátítanom. Jared ebben nagy segítség, már így is. A pillangóra levakarhatatlan vigyorom maradt az arcomon, a körberepülést pedig szemeimmel követtem, és mosolyogva nyugtáztam az egész akciót, mikor a papírállatka leszállt MJ kezébe. A szokott kíváncsisággal néztem a sorokat, és még mindig hiába, mert semmit nem értettem belőle, de a jelek tetszettek. Hamarosan a végére ért, ezt abból feltételeztem, hogy a hajamba túrt, amire zavartan pislogtam. Már mint nem volt azzal baj, hogy ujjai a tincseimbe merültek, csak mégis… nem sokan piszkálják, és zavarba ejtő, hogy… na mindegy. Felkelt a kanapéról, intett, hogy kövessem a példáját, és készségesen fel is pattantam. Azt hittem, hogy már megyünk is hajat festeni, ehelyett körbejárt, majd visszaült. Vörös képpel ültem vissza mellé, miközben ugyanolyan vörös színű pólóm alját gyűrögettem. Furcsa egy érzés kavargott bennem, de némi szellő keltés segítségével lehűtöttem magamat, és arcszínem is rendeződött. Farmeromba töröltem izzadt tenyereimet, és utána vettem csak el az üzenetet, amin máris a magyar szavak sorakoztak egymás mellett.
– Majd… egyszer… –zártam le ennyivel a tesós dolgot, az előtte lévőre meg már nem is reagáltam szavakkal, csak egy mosolygós arcocskával. Akárhogyan is nézem, Zsombor megérdemelte azt, amit kapott, és bár tényleg a testvérem, jelen helyzetben nem érzem azt, hogy bármiért is bocsánatot kellene kérnem. Egy csepp bűntudat sincs bennem, talán ha eljutok addig, akkor esetleg megbeszélem vele a dolgokat, de addig is hagyjon engem békében élni, és lábadozzon. Az órás dolgon viszont jót derültem. Ennyire türelmetlen? Megértem, én is nagyon várom a következő órámat Aileen tanárnővel, de sajnos az nem mostanában lesz.
– A következő tanévben csak, de addig utána tudok járni mindennek, hogy jöhetsz-e, meg ilyesmi. –csillogó szemekkel rendelkező, és vigyorgó arcocska is helyet kapott a sor végén, ismételten. Ez a téma még mindig közel áll a szívemhez, és egyre boldogabb leszek. Azt meg már meg sem említem, hogy a bőrömből is kiugranék, ha MJ is járhatna az órára. Végül elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ami miatt szerintem körbejárt, és megnézett MJ, én meg rákvörös képpel, és zavarodottan ácsorogtam előtte, majd ültem mellette. A kérdésen egy percig sem gondolkodtam, az meg már jót jelentett, ha tudta, hogy milyen színt fog belevinni a hajamba.
– Buta kérdés: most rögtön akarom. –a sor végén is, és az arcomon is megjelent a vigyor, végül nem volt más hátra, minthogy visszaadjam neki a papírt, és minden más kelléket, ami a kommunikáláshoz kellett, és várjam a további sorait. Na meg a hajfestést, mert az fontos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2164&post=521102#post521102][b]Gyarmathi Mihály Ádám - 2015.09.20. 22:31[/b][/url]

A várva várt mozdulatai elmaradtak. Csalódottan és kifejezetten szomorkodva néztem rá, de csak nem jött a papírállatka hajtogatása. Pedig ez volt a legkedvencebb részem, na meg természetesen a koreai jelek olvasása, még akkor is, ha nem értettem őket. Ám ahogyan Min arcára néztem, ő is csalódott volt valamiért. Feltételezni tudom csak, hogy miért, de nem teszem szóvá, ameddig nem vagyok biztos benne. Helyette arcára simítottam a kezemet, és vigasztalóan végigsimítottam rajta, végül mosolyogva vártam vissza a lapot, amit hamarosan meg is kaptam. Jó volt a sejtésem. A művészetek miatt búslakodott, vagy inkább csak tettette, de ki nem hagytam volna, hogy hozzáérhettem. Na nem úgy… az arcához, értitek, nem? Nem? Mindegy, nektek nem is kell.
– Ha az vigasztal, akkor mindent el fogok követni, hogy megengedje. –már csak az a kérdés, hogy miként tálalom majd Aileen tanárnőnek az egészet, de az még a jövő zenéje. Még van egy kis időm, addig is ide fogok járni, mert már most tudom azt, hogy MJ jó társaság.
Ezután jött a legmókásabb rész: a hajfestés. Egy pillanatig se gondolkodtam azon, hogy visszatáncolok, és ez később lehet rossz döntésnek fog bizonyulni. Eszembe jutott, hogy mit szólnának hozzá anyáék, ha így állítanék be, de jelen helyzetben haza se akarok menni. Jobb nekem itt, a szünetet is Védánál fogom tölteni, akkor meg kit érdekel a szülői vélemény. Izgatottan keltem fel, és egyik lábamról a másikra ácsorogva vártam, hogy a bolt tulajdonosa nekikezdjen a műveletnek. Botor módon azt hittem, hogy a mugli módszerrel fogja megváltoztatni a hajam színét, de mikor megláttam a kezében a pálcát, mosolyra húztam ajkaimat. Próbáltam kitalálni, hogy milyen igét mond, mert a száját figyeltem, de nem jött össze. kevésbé összpontosítottam a szájról való olvasáshoz, annyira izgatott voltam a színnel kapcsolatban, hogy csak na. Pillanatokkal később már készen is voltam, de nem tudtam még meg az alkotás végeredményt. Szemeimmel tükör után kutattam, talán emiatt is, de Min már varázsolt is egyet, ami a kezemben kötött ki. Vettem egy mély levegőt, lehunytam a szemeimet, mielőtt belenéztem volna. Elsőnek csak az egyiket nyitottam ki, amolyan gyermeki kíváncsisággal, de az eredmény meglátva a másikat is kinyitottam. Ámultam, emelgettem a tükröt, hogy minden szögből megnézhessem a végeredményt. A kicsodálkozás után felkaptam a papírt, hogy leírhassam a véleményemet.
– Nagyon tetszik, imádom és köszönöm. Meghálálhatom valahogy? –firkantottam a kérdést is a végére, aztán átadtam az irományt, de nem igazán vártam meg, hogy elolvassa: közel léptem hozzá, kezeimet derekán átfonva húztam magamhoz egy ölelésre, arcomat pedig a nyakába fúrtam, és jó ideig nem engedtem el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=2164&post=521673#post521673][b]Gyarmathi Mihály Ádám - 2015.09.22. 00:32[/b][/url]

Próbáltam a lehető legtovább elhúzni az ölelést, azt viszont magam sem tudom, hogy miért. Amitől féltem, az nem más volt, minthogy ellök magától, mondván miért is ölelgetem, de nem tette meg. Ez megerősített bennem egy dolgot, és picit szorosabbra is fogtam az ölelést, mikor viszonozta a gesztusomat. Óvatosabbnak kellene lennem, de azt hiszem ez alapból velem jár… már mint… megmagyarázhatatlan az egész, és amúgy sincs kivel megbeszélnem ezt. Talán Viktorhoz szaladhatnék a problémáimmal, de nem szeretném minden nyűgömet a nyakába akasztani. A gondolataimba merülten észre sem vettem, hogy végigsimított a gerincemen, ami miatt csak jólesően felmorrantam. Vajon…? Inkább követtem a példáját, miután elengedett, és mellé ültem a kanapéra. Figyeltem az arcát, és mikor ajkain volt a tekintetem, mondott pár szót, amire elmosolyodtam. Közben le is írta a szavakat, meg ahogy láttam mást is, majd jött a hajtogatós rész, amit továbbra is csillogó szemekkel néztem. Egy kutyusfejet nyomott a kezembe, és magamra hagyott vele. A tükröt is elvitte, én nem kíváncsian hajtogattam kifelé a papírt, hogy a rajta lévő magyar szavakat el tudjam olvasni. Közben lerúgtam a cipőimet, és hanyatt feküdtem a kanapén, lábaimat felhúzva, hogy MJ azért visszaülhessen, amint visszaért. A kérdést nem tudtam mire vélni. Mármint én mindenkivel ilyen vagyok, vagy most nem is ezt érti alatta? Szeretem öleléssel kifejezni a hálámat, meg vigasztalni a szomorú arcokat, szóval vagy bennem van a hiba és nem értelmezem jól a kérdést, vagy passz. Mindenesetre nekikezdtem a válasz írásának. Egy béna repülőt hajtogattam belőle, és némi aeromágia segítségével reptettem a kezébe, amit ha kinyit, a következő sorok olvashatóak rajta:
– Igen. Mármint, szeretem öleléssel kifejezni a hálám, meg mindenféle gesztust kimutatni. Siket-néma gyerekként nagyon sok módon nem tudja kifejezni az ember a háláját és a törődését. –illetve volt ott egy rajz is, ami nem egy részletes alkotás, de szerintem jól sikeredett. Kíváncsi voltam, hogy így értette-e a kérdését MJ, ha nem, legfeljebb pofára esik. Abban már úgy is nagy tapasztalatom van.