A Keleti szárny első emeletén, jól elrejtve az idegenek szeme elől, a folyosó jobb oldalán hatalmas festmény található, amely egy szfinxet ábrázol. Fölötte a felirat: Veritas, Scientia, Sapientia. Csak a beavatottak tudják: a festmény takarja a Levitába vezető bejáratot. A szfinx pedig csak akkor enged be a kék ház klubhelyiségébe, ha rejtvényét helyesen megfejted.
Mindenki mással is hajlandó elbeszélgetni a varázslatos lény a maga tűnődő, éteri módján, de ha információkat akarsz kicsikarni belőle, jobb, ha még néhány legendás lények gondozása órát meglátogatsz, különben nem vetemednél erre.

Vajon feltűnt már bárkinek is, miért alszanak olykor éjjelente ezen a folyosón meggyötört levitás gólyák...?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=838300#post838300][b]Keserű Mátyás Flórián - 2021.10.18. 14:33[/b][/url]

Fiaimnak
Minden olyan jól kezdődött. Felkelt, megkávézott, időben beért, megkávézott, rendet rakott kicsit a klubhelyiségben, a talált tárgyak tálcájának tartalmát növelve egy karórával és egy plüsstehénnel, majd felment a csellengőbe, hogy átnézze azt a csálé kupac papírt, amit Iza hagyott neki. Még dudorászott is, ahogy teltek múltak az órák, közben könyöke alatt heverő tintapecsétes jegyzettömbjébe egy-két házon belüli verseny, program, szorgalmi ötlete került felvésésre.
Arra azonban egy pillanatig sem számított, hogy idilli (időközben feltett egy lemezt a gramofonra is) napját kétségbeesett léptek zaja zavarja majd meg. Az ajtó természetesen tárva-nyitva állt, mint szinte mindig, amikor éppen nem beszélgetett valakivel, így már jó előre hallotta a lihegést és tompa puffanásokat. Még készült is összevont szemmel, elnéző mosollyal kedvesen megróni a rohangálót, hogy ugyan, semmi sem ilyen fontos, lassítson, vigyázzon magára, azonban az ifjú kék ezt megelőzően kezdett el hívón dadogni. Nem volt vidám arca. Ami azt illeti, kifejezetten sápadt és remegős, aminek láttán Flórián szívesebben kínálta volna hellyel, és egy csésze teával, de az elrebegett szavak - és főleg nevek - hallatán úgy érezte, nem ő az, akit most elsődlegesen meg kellene mentenie. Köpenyét nem is veszi magára, ingben-mellényben siet el a diák mellett, elég annyit hallania, hogy Augustine verekszik. Megfordul fejében, hogy előreküldhetné nálánál sebesebb patrónusát, pálcáját elő is veszi, s azzal kezében dobog lefelé, de sajnos még mindig túl naiv, és reménykedik, hogy nem akkora a baj, mint amekkorának a kétségbeesett szavak alapján tűnik. Sok mindenre számít, egy-egy pofonra, netán tán kedves gyomrosra, de hogy törött csontok, és törni készülő pálcák fogadják, az egészen egyszerűen eszébe sem jut. Siet, de nem fordul azonnali megoldásokhoz, amit talán később még meg is fog bánni.
A klubhelyiségbe lépve rögtön utat is adnak neki, de Flórián most nem áll meg mellettük, még csak rájuk sem pillant, csak a portré túloldaláról behallatszódó emelt hangú szóváltásra figyel. Határozott elnézést kérve noszogat arrébb két srácot, majd végre meg is jelenik a szfinx mögött - csakhogy egészen más látvány tárul elé, mint amire számított, első pillantásra nem is érti, hová keveredett, kik állnak és fekszenek előtte. - Mégis mi folyik itt? - dörren fel összehúzott homlokkal, s bizony ez egyike azon kevés helyzeteknek, amikor nem ül mosoly sem szája szélén, sem tekintete zugában. Egyetlen pillanat műve az intés, amellyel megpróbálja kiröppenteni a pálcát Augustine kezéből, s egy újabbé a lépés, amivel immáron közé, és a két kisebb közé kerül. Nem szegezi pálcáját senkire, nem fenyeget, ugyanakkor tisztán érezteti, hogy elég egy moccanás ahhoz, hogy ez megváltozzon. Magyarázatot azonban vár, és döbbent mintázatű baglya ezúttal késlekedés nélkül röppen ki pálcájának végéből, hogy szárnyra kéljen a gyengélkedő felé, gyógyítóért. Dühös. Csalódott. Meghökkent. Zavart. De kivár, robbanás helyett egyre gyülemlő értetlenséggel súlyozott kősziklaként magasodik diákjai fölé, némán követelve a beszámolót. Ez azért mégis átment egy határon, amin nem kellett volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=839108#post839108][b]Keserű Mátyás Flórián - 2021.11.15. 17:52[/b][/url]

Fiaimnak
Egyszerűen értetlen. Egészen egyszerűen nem tudja elhinni amit lát és hall. Hiába erősítik meg egymás szavát a levitások, az egész történet, a folyosókon összevert srácok maguk lidércnyomásként ülnek Flórián vállára, akinek ebben a pokoli komédiában most rendet kellene tennie.
A francia hírének köszönhetően nem csoda, hogy a férfi fejében motoszkálni kezd a kétely - vajon igazat mondanak-e. Zalánt nem úgy ismerte meg, mint aki ilyen hirtelen tettekre adná a fejét, Zente (ha ezt maga még nem is érti miért, de) nem véletlenül prefektusa, Augustine ellenben... Őt milyen alapon védhetné meg hirtelen? Bárki ezt látná; mégis mit feltételezne rögtön? Vissza kell fognia magát, hogy visszakérdezzen, már csak a fiúk állapota miatt is, és ahogy egy mély levegővel igyekszik csillapítani idegességét, mantrázza magának: ezt most nem kérdőjelezi meg. Első benyomás alapján nem ítélhet, hiába az eltolódott erőviszonyok vagy a diákok múltjai, ezektől függetlenül kell.. Kellene rendet tennie közöttük. Meg fogja őket hallgatni újra, újra és újra, szavaik mögött pedig nem csak a tetteket és beismeréseket, de a miérteket is keresni fogja. De nem most.
Miközben egy ismételt mély sóhajjal orrnyerge felé nyúl, és erősen rászorít, gondolatai között számtalan kérdés visszhangzik - mégis hogy engedhette, hogy a dolgok idáig fajuljanak? Mit nem vett észre? Hol léphetett volna közbe előbb? Mit taníthatott volna másképp? Már magára dühös, ez azonban rögtön át is csap csalódottságba - arcán követhetetlen sebességgel váltakoznak az érzelmek.
Abban az egy, hosszúra nyúlt pillanatban megkérdőjelezi magában az elmúlt éveket, és bizony egészen egyszerűen tanácstalan. Érzi, ahogy a fejére erőltetett kényszerű higgadtság hűvöse visszafogja azt az indulatot, ami megérkezvén lobbant fel bensőjében, és így is tekint fel végül, kifejezéstelen arccal. Míg máskor vidám, bohókás, esetleg döbbent, vagy morcos ráncai közel hozzák diákjaihoz, most mintha éveket öregedett volna egy pillanat alatt. Lassan ingatja meg fejét... Nem is tudja mit mondjon.
- Erről az egészről inkább majd akkor beszélgetünk el, ha biztos lehetek benne, hogy értő fülekre talál minden... kérdésem - sóhajtja végül a "leckéztetés" elhalasztását. Zalán erőtlen szavainak hallatán aggodalom csillan a szemében, amellett, hogy egyértelművé teszi számára, nem lenne értelme most belemenni az "enyém-tiéd" viták konszolidált lerendezési stratégiáiba. - Mindhármótok pálcáját magamhoz veszem addig is - int sajátjával, hogy ami még nincs is nála, most hozzá kerülhessen. A büntetésükről - ha egyáltalán lesz, lehet azt a részt eddigre már elintézték maguknak - is később fog dönteni, ha a beszélgetést megejtették, addig is azonban, amíg a patrónusa meg nem hozza a segítséget a gyengélkedőről, a köréjük gyűltek felé pillant. A szfinxek szerencsétlenségére pedig ismét ingerültség lobban a tekintetében.
- Mindenki, aki csak itt állt, és nem tett semmit; aki végignézte, ahogy háztársai egymásnak esnek, anélkül, hogy megpróbálta volna ezt megakadályozni: elképeszt, hogy ezt kellett látnom. Ha valakinek segítségre van szüksége, nem fordítunk neki hátat, nem állunk tétlenül, akkor is, ha vadidegenekről van szó, akkor pedig pláne, ha azokról akikkel hónapokon, sőt, éveken át együtt élünk. - Már nem emeli fel a hangját, mégis élesebben, fojtottabban beszél a szokásosnál, amiből pontosan kiérezhető, hogy még mindig fel-fellobban benne az ingerültség is. Néhányan cipőjük orrára sütik tekintetüket, s közben végre megérkezvén, Zalán mellé oda is térdel az éppen szolgálatban lévő gyógyító. - Engedjék meg, hogy öt-öt pontot vonjak mindegyiküktől - simul el arca, de ez valami fáradt, szomorú nyugalom csupán, messze a békességtől. Ezután azonban nem foglalkozik velük tovább, int Augustine-nek, hogy szedje össze a dolgait, majd lehajolva így tesz ő is, ha talál még szerteheverő dolgokat, amelyek a három jómadár közül valakihez tartoznának. - Gyengélkedő - int fejével ellentmondást vajmi kevéssé tűrően, és míg a gyógyító Zalán szállítását megoldja, a másik kettőt ő igyekszik a betegszoba felé terelni - ha szükséges, támogatni.