A Keleti szárny első emeletén, jól elrejtve az idegenek szeme elől, a folyosó jobb oldalán hatalmas festmény található, amely egy szfinxet ábrázol. Fölötte a felirat: Veritas, Scientia, Sapientia. Csak a beavatottak tudják: a festmény takarja a Levitába vezető bejáratot. A szfinx pedig csak akkor enged be a kék ház klubhelyiségébe, ha rejtvényét helyesen megfejted.
Mindenki mással is hajlandó elbeszélgetni a varázslatos lény a maga tűnődő, éteri módján, de ha információkat akarsz kicsikarni belőle, jobb, ha még néhány legendás lények gondozása órát meglátogatsz, különben nem vetemednél erre.

Vajon feltűnt már bárkinek is, miért alszanak olykor éjjelente ezen a folyosón meggyötört levitás gólyák...?

Már egy ideje a kastélyban tartózkodik, s igencsak sűrűek is a napjai: kötelező résztvennie pár elméleti órán, amelyet elsőéveseknek tartanak, hogy valamiféle fogalma legyen az őt körülvevő világról. Bár körülbelül száznyolcvan centijével igencsak kilóg a sok kis diák között, ő mégis határtalan lelkesedéssel viszonyul az órákhoz, még úgy is, hogy nem mer kérdezni. Mindeközben elemi mágia órákra jár, s az edzést sem hanyagolhatja el, így nem túlzás, mikor azt mondjuk: sokszor lélegezni sincs ideje. Elfoglaltságai mellett lassan már kezd kiigazodni a hatalmas kastély falai között, bár minden nap talál valami újdonságot - a rengeteg inger okozta ámulat pedig a szétszórtság illúzióját keltheti a környezete számára.
A mai nap azonban igencsak elhúzódott: most nem a szokásos időben tér vissza a hálókörletbe, edzéstervét ugyanis követnie kellett, mely azt eredményezte, hogy csak azután indult el, hogy a legtöbben már visszahúzódtak szobájuk melegébe.
Egy törölközővel a nyakában áll meg tehát a Szfinx portréja előtt, s ekkor tudatosul benne a szörnyű valóság - most nincs a közelben egy elsőéves sem, aki segíthet neki bejutni a Klubhelyiségbe.
- Jaj, ne - intézi szavait a Szfinx portréjához. - Kérem, engedjen be kérdés nélkül! Esküszöm, hogy Levitás vagyok, már többször látott is be-...
- Hasonlítok rátok, mégsem vagyok ember, | Sokan úgy ismertek, mint mellényes tréfamester. | Ajándékom értékes, ragyogó; ám vigyázat! | Csalárd mivoltja bizony szülhet nagy vitákat. - Már fel is hangzik a találóskérdés, s a Szfinx portréja kíméletlenül bámul a fáradt fiúra.
- Jaj, ne... Én... ömm...- Tudja, hogy hiába fog gondolkodni, hiszen biztos benne, hogy ez valami olyan tudásanyag, amihez még nem juthatott hozzá, mégis megpróbálkozik vele. Elgondolkodó arcot vág, szemöldökei összeszaladnak, ahogy koncentrál. - Én, ööö... Mellényes tréfamester... Csalárd ajándék...?- Pillant fel kérdőn a Szfinxre, aki csak sejtelmesen mosolyog. Szusszan egy jó nagyot, s még percekig töri a fejét, ám hiába - semmi sem jut eszébe.
- Figyeljen, öhm, tisztelt Szfinx. Én... tudja, az a helyzet, hogy csak nemrég kerültem ide, és igazából én... nem sokat tudok még az itteni dolgokról, tetszik tudni? Az a helyzet, hogy... Nem tudom ki lehet egy mellényes tréfamester. Kaphatok esetleg egy segítséget legalább? Kérem!
A portrén lévő Szfinx egy pillanatig sem gondolkozik - unottan lefekszik, mikor segítséget kérnek tőle, s még a szemét is lehunyja.
- Nincs válasz, nincs bemenetel. - Jelenti ki teljes nyugalommal, Kyungtae legnagyobb kétségbeesésre. Úgy látszik, most itt fog éjszakázni...?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=858010#post858010][b]Lee Kyungtae - 2023.01.02. 11:43[/b][/url]

Már egy ideje a kastélyban tartózkodik, s igencsak sűrűek is a napjai: kötelező résztvennie pár elméleti órán, amelyet elsőéveseknek tartanak, hogy valamiféle fogalma legyen az őt körülvevő világról. Bár körülbelül száznyolcvan centijével igencsak kilóg a sok kis diák között, ő mégis határtalan lelkesedéssel viszonyul az órákhoz, még úgy is, hogy nem mer kérdezni. Mindeközben elemi mágia órákra jár, s az edzést sem hanyagolhatja el, így nem túlzás, mikor azt mondjuk: sokszor lélegezni sincs ideje. Elfoglaltságai mellett lassan már kezd kiigazodni a hatalmas kastély falai között, bár minden nap talál valami újdonságot - a rengeteg inger okozta ámulat pedig a szétszórtság illúzióját keltheti a környezete számára.
A mai nap azonban igencsak elhúzódott: most nem a szokásos időben tér vissza a hálókörletbe, edzéstervét ugyanis követnie kellett, mely azt eredményezte, hogy csak azután indult el, hogy a legtöbben már visszahúzódtak szobájuk melegébe.
Egy törölközővel a nyakában áll meg tehát a Szfinx portréja előtt, s ekkor tudatosul benne a szörnyű valóság - most nincs a közelben egy elsőéves sem, aki segíthet neki bejutni a Klubhelyiségbe.
- Jaj, ne - intézi szavait a Szfinx portréjához. - Kérem, engedjen be kérdés nélkül! Esküszöm, hogy Levitás vagyok, már többször látott is be-...
- Hasonlítok rátok, mégsem vagyok ember, | Sokan úgy ismertek, mint mellényes tréfamester. | Ajándékom értékes, ragyogó; ám vigyázat! | Csalárd mivoltja bizony szülhet nagy vitákat. - Már fel is hangzik a találóskérdés, s a Szfinx portréja kíméletlenül bámul a fáradt fiúra.
- Jaj, ne... Én... ömm...- Tudja, hogy hiába fog gondolkodni, hiszen biztos benne, hogy ez valami olyan tudásanyag, amihez még nem juthatott hozzá, mégis megpróbálkozik vele. Elgondolkodó arcot vág, szemöldökei összeszaladnak, ahogy koncentrál. - Én, ööö... Mellényes tréfamester... Csalárd ajándék...?- Pillant fel kérdőn a Szfinxre, aki csak sejtelmesen mosolyog. Szusszan egy jó nagyot, s még percekig töri a fejét, ám hiába - semmi sem jut eszébe.
- Figyeljen, öhm, tisztelt Szfinx. Én... tudja, az a helyzet, hogy csak nemrég kerültem ide, és igazából én... nem sokat tudok még az itteni dolgokról, tetszik tudni? Az a helyzet, hogy... Nem tudom ki lehet egy mellényes tréfamester. Kaphatok esetleg egy segítséget legalább? Kérem!
A portrén lévő Szfinx egy pillanatig sem gondolkozik - unottan lefekszik, mikor segítséget kérnek tőle, s még a szemét is lehunyja.
- Nincs válasz, nincs bemenetel. - Jelenti ki teljes nyugalommal, Kyungtae legnagyobb kétségbeesésre. Úgy látszik, most itt fog éjszakázni...?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=858017#post858017][b]Dae Young Min - 2023.01.03. 08:33[/b][/url]

A mostani napok teljesen összefolytak, nemhogy egymással, még az éjszakákkal is. A tanórákra járás, tanulás, prefektusi dolgok elvégzése trió mellett szinte nem marad semmire sem időm. A haverjaim már hiányolják a közös meccseket, az otthoniak a baglyaimat, míg Jiyun az együtt töltött időt. Egyetlen élvezeti cikk, amivel a napokban élek az a töménytelen mennyiségű jegeskávé. Még senki nem látott ennyiszer a könyvtárban, ahogy a jegyzeteim felett sem gubbasztani. Egyszer egy elsős az előbb említett helyen, zárás előtt öt perccel ébresztett fel, hogy nem maradhatok tovább ott.
Most is későre jár az idő. Úgy döntök, hogy itt az ideje nyugovóra térni az ágyamban, és nem egy könyvön éjszakázni ismételten. Szerencse, hogy délután letudtam a fürdést élénkítő gyanánt, így azzal sem kell törődjek. Igazából semmivel sem kellene, hiszen magamnak tanulok, simán bejelenthetném, hogy én is a Samsung-nál szeretnék dolgozni, ahogy a nagybátyám tette. Szép álom!
A folyosón közeledve meghallom a szfinx mély hangját, miközben a találóskérdést teszi fel. Már távolról elkezdek gondolkodni, hogy miről szólhat, hátha ugyanazt teszi fel nekem is, és hamarabb bejuthatok. Egyre közeledem, és egy alakot is vélek felfedezni a szobor előtt. Láthatólag nincs képben a válasszal, amit a kérdező utolsó válasza meg is erősít. Közelebb lépve szemügyre veszem a srácot. Magasságban nem sok különbség van közöttünk, mégsem ez a legszembetűnőbb az egész jelenségben. Meglehet, hogy csak számomra idegen a szituáció, de nem sok koreai diákot szoktam látni házunk bejárata előtt.
- Helló! – köszönök neki a nyelvünkön. Megadom neki a tiszteletet, de mivel nem tűnik idősebbnek nálam, ezért nem a legformálisabb nyelvezetet használom. A bejáratra pillantok, majd megint a srácra.
- Nem akar beengedni, ha jól sejtem – mondom ki a gondolatomat, mintsem kérdés formájában tenném fel. Kétségbeesett arca, illetve a törülköző sokat elárul. Hacsak nem így indul útnak az esti sétájára, abban az esetben a halószobájába szeretne visszatérni. Visszafordulok a szfinx felé, hogy még egyszer nekem is szegezhesse azt a bizonyos versikét. Az ázsiaiak az eszükről híresek, mégis sokszor bosszant ez a „jelszó”. Őt sem ítélem el, amiért nincs képben vele, bár nem a legjobb dolog a folyosókon tölteni az éjszakát.
- Mi a neved? – teszem fel neki az első kérdést, érdeklődő tekintettel. Továbbra is az anyanyelvemen beszélek, ha mégsem koreai származású lenne, ami elég kínosan venné ki magát, abban az esetben elnézést fogok kérni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=858019#post858019][b]Lee Kyungtae - 2023.01.03. 14:50[/b][/url]

Elkeseredetten sóhajt, mikor hallja a Szfinx válaszát. Kész, most már biztos, hogy kint fog aludni. Szólnia kéne valakinek? Talán egy tanárnak, prefektusnak, vagy neadjisten az igazgatónak? Esetleg az elemi mágia oktatótanárt kérdezze meg? Hiszen vele beszélt talán a legtöbbet az iskola falai között; a prefektusokat sem nagyon ismeri, mivel szoros beosztása okán nem sok ideje marad barátkozni.
Ekkor azonban a megváltás hangját hallja maga mellől - annyira elmerült a megoldási taktika tervezgetésében, hogy fel sem tűnt neki a másik érkezése. Ez a köszönés sokkal kevésbé tört, mint az eddigiek; mintha nem az a "fordítókütyü" művelte volna varázslattal, hanem tényleg koreaiul hangzott volna el. Vagy csak képzelődik, pont, mint mikor egy megfáradt ember a sivatagban délibábot lát?
Mikor a hang irányába fordul, valóban egy koreai arcot pillant meg, s a fiú ruháján ráadásul egy prefektusjelvény is díszeleg. Hatalmas szemekkel néz a másikra, ám amint feldolgozza a jelvény látványát, egy kis, megkönnyebbült sóhajt hallat. Meg van mentve.
- Helló! - Viszonozza hasonló udvariassággal a köszönést. - Nem, nem enged sajnos.
Ennél többet azonban nem mer mondani: elnémul. Minden alkalommal, mikor valami hasonló történik, kissé elszégyenli magát, hiszen mások számára úgy tűnhet, hogy egyszerűen csak nem elég okos. Mint megtudta, ebbe a házba - a Levitába - hasonlóan érdeklődő természetű emberek jának, mint ő, így mindig zavarba jön, mikor mindenki jobban tud nála mindent, s sokszor érzi úgy, hogy le van maradva a többiekhez képest, hiába igyekszik úgy magába szívni a tudást, mint egy szivacs.
Miután a másik mégegyszer meghallgatja a versikét, Kyungtae kap egy kérdést, amire először egy ismét egy sóhajjal válaszol, mint aki nagy levegőt vesz egy hosszú monológhoz.
- Lee Kyungtae, elsőéves mestertanonc. Tudod azért nem tudom a jelszót, mert csak nemrég érkeztem, és most tudtam meg mindent erről az egészről, és még tanulom az itteni dolgokat, és nem emlékszem egy tanórára sem, ahol mellényes tréfamesterekről beszéltek volna. De esküszöm, hogy legközelebb emlékezni fogok rá - hadarja védekezőn, még kissé a kezét is felemelve. Természetesen mondanivalója nem biztos, hogy teljesen egyértelmű; szemlátomást olyan ideges és zavart, hogy nem képes mást, mint össze-vissza hablatyolni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=858214#post858214][b]Dae Young Min - 2023.01.05. 08:04[/b][/url]

Fáradtan baktatok a hálókörletünk felé, másra sem tudok gondolni, csak a kényelmes ágyamra. Már előre elterveztem a hétvégémet, amikor is nem fogok semerre sem menni, maximum a konyhába étkezni, de ennyi lesz a napi testmozgásom. A napok többi részét alvással fogom tölteni.
Egy dolog választ el a tevékenységtől, amire vágyom, méghozzá a rejtvény, amit meg kell fejtenem. A folyosóra érve konstatálom, hogy más diákoknak is szokott nehézséget okozni a szfinx. Néha nekem is meggyűlik a bajom egy-egy feladattal, mégis megoldjuk valahogy a többi diákkal. Köszöntöm a srácot, és rögtön kérdéssel bombázom. Nem szokásom ilyet csinálni, azonban koreaival sem találkozom minden sarkon. Magyarázkodásba kezd, amihez a kezeivel is mutogat. Kielégítő választ kapok az egyik legegyszerűbb kérdésre. Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, mikor az érkezését taglalja. Az első eltöltött hónapomban nem értettem nekünk miért kell feladványokkal szenvedni, mikor a többi diáknak maximum a memóriájukat kell megmozgatni egyetlen egy szóval.
- Dae Young Min – bár nem kérdezte, úgy illik, hogy én is bemutatkozzam. Bárkit is kérdez meg a nevemmel kapcsolatban, semmi érdekes információval nem fog szolgálni a prefektusi rangomat leszámítva. A közösségi programok nem az én műfajaim, nem érdekel a színészet, ahogy a kviddics sem, édesapám legnagyobb bánatára.
- Az idei évben legtöbbször ezt a feladványt adja, a megoldás leprikon. Ha legközelebb emberibb időben szeretnél bemenni, és nem találsz mást, keress meg, és szívesen segítek – nézek a srácra. Tudom milyen érzés elveszettnek lenni. Őszintén szólva, még nem érzem magamat beilleszkedve, amikor Budapest utcáin sétálok. Sok a pillantás, amit érzek a hátamon, vagy olykor-olykor a rasszista beszólás, amiket mostanra már elengedtem.
- Honnan származol? Szöul, Puszan? – pontosítok a kérdésemen. Ha mégsem teljesen koreai lenne, esetleg máshol született, akkor ki tud javítani. A városokkal inkább útmutatást adok, mire is vagyok kíváncsi. Nem várom el, hogy csak úgy megossza velem, így én is megválaszolom a saját kérdéseimet.
- Én szöuli vagyok, onnan is Gangnamból származom. De csak háromnegyed vérig vagyok koreai, a további negyed az amerikai apai ágról. A varázsvilágról mennyit tudsz? Ide is most érkeztél, vagy csak az iskolánkba? – jobb letisztázni, hogy mennyit tud a srác. Felhúzott szemöldökkel vizslatom tovább, míg a válaszaira várok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1643&post=860406#post860406][b]Lee Kyungtae - 2023.03.07. 15:35[/b][/url]

Milyen jó érzés számára hazai nevet hallani! A sok kimondhatatlan név, könnyen összekeverhető arc után valóságos felüdülés, nem is beszélve a másik felelősségteljes státuszáról, amivel természetesen egyből kivívta Kyungtae tiszteletét. A névre csak bólint egy aprót, de nem akarja megzavarni a másikat a megfejthetetlen talányon való elmélkedésben, így inkább hallgat.
Azonban a másiknak nem tart túl sokáig megtalálni a választ: Kyungtae nagy ámulatára a Szfinx bólint, s a portré halkan kattan, ahogy bejárást biztosít. Elképesztő! Szemei nagyra nyílnak ámulatában, s mostanra biztos benne: vagy a kérdés volt ismét nagyon könnyű, s csak ő nem elég felkészült, vagy a másik valójában egy zseni. Reménykedett benne, hogy a második lehetőség közelebb áll a valósághoz, és nem kell ismét úgy éreznie: ő az egyetlen az egész iskolában, aki kék-bronz színű nyakkendőt visel, és semmire sem tudja a választ.
- Lepri-... leprikon, rendben, fel fogom írni. Nagyon köszönöm! - Bólogat, igyekezvén az eszébe vésni ezt a szót. Van ugyanis egy apró füzete, ahova hasonlókat jegyez fel, afféle túlélési kézikönyvként: a leprikonok előkelő helyre számíthatnak a listában, s mindenki biztos lehet benne, hogy a következő könyvtárban töltött nap programjában is kiemelt fontosságú témaként kutat majd róla a levitás.
- Megkeresni? Ó... Jó, rendben, ha... valahogy épp megtalálnálak... akkor elfogadnám a segítséget. Van telefonod? Vagy-vagy... vagy ilyenkor fel kellene mennem a bagolyházba és küldeni egy levelet valahogy, nem igaz? - Kérdi lemondóan, hiszen eddig úgy vette észre, a legtöbben nem használnak itt telefont. Ez például Kyungtae számára személyesen elképesztő traumát okozott - pláne, hogy itt jött rá, hogy a sajátja sem működik varázslatos közbeavatkozás nélkül.
Hamarosan már a származásáról kérdik, ő pedig készségesen bólogat; bár kissé meg van szeppenve, hiszen Dae kisugárzása és jelvénye is tiszteletet parancsolónak érződik számára, mégis jól esik neki az érdeklődés.
- Yangsanból származom, de csak azért nem hallod a dialektusomon, mert tíz évet éltem Szöulban - mondja, miközben ismét megpiszkálja elemi mágikus karkötőjét, enyhe zavarát takarva. - Tizenéves koromban költöztem oda, de néha azért hallatszik, hogy onnan származom, ha nagyon izgatott leszek.
A másik pedig szöuli - igen, érezhető is, gondolja Kyungtae, ám az amerikai hatás egyáltalán nem. Finoman mosolyogva fogadja a hírt, hiszen ezzel is kevéssé érzi magát egyedül, ám hamarosan ismét újabb kérdést kap, beletrafálva a dolgok közepébe.
- Én, ööhm... - Mintha ismét érezné, hogy az úgynevezett elemi mágiája szívesen a felszínre törne, mondjuk egészen pontosan izzadás formájában, ám ezt a mágia közvetlen hatása nélkül is megteszi a teste. Sóhajt. - Mindenhova most érkeztem először. A világotokba is, az országba is, meg a tanodába is - vallja be végül. - Az igazsághoz hozzátartozik, hogy eddig fogalmam sem volt, hogy létezik ez az egész, de... szóval ezért sem tudtam a leprikomot.
Ha még nem lenne elég, Kyungtae természetesen a mellényes tréfamester nevét is elrontja, ám ez fel sem tűnik neki - ennyit arról, hogy majd jól az eszébe vési...