A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

Nem. Nem, nem, nem és nem. Egyszerűen még mindig alig akartam felfogni, pedig nem most tértem magamhoz, hanem már legalább… egy napja? Tényleg egy napja itt rohadnék? Nem tudom minden úgy összefolyt és fertőtlenítőszagú volt. Pedig amúgy nem volt bajom a fertőtlenítővel, de most elviselhetetlenül felfordult tőle a gyomrom és csak azt akartam, hogy tűnjön el minden. Szóval inkább csak igyekeztem kibámulni a plafonon és naponta legalább tízszer zaklatni valakit, hogy hozzon már nekem egy kicseszett szál cigit, mert itt fogok elsorvadni. Na igen.. nem kellett volna dohányoznom. Akkor este sem kellett volna, nem igaz Emese?
De hát mit szépítsem, ezt sikeresen elbasztam. Nincs rá jobb szó, nem lehet kifinomultabban mondani, mert ez tökéletesen lefesti azt a helyzetet, ami elől inkább csak a plafon bámulásába menekültem éppen. Mert a bőröm húzódott és még viszketett is egy kicsit és be is volt kötözve és… nem bírtam tükörbe nézni. Nem a hajam eltűnt részét sajnáltam, mert valahogy tudtam, hogy az visszanő, mert így kell lennie. De az, hogy csúnya kékes-szürkés sebek voltak rajtam és.. nem, senki nem volt képes megmondani, hogy ez most meddig és hogyan?
Úgyhogy vártam. Vártam, amíg átkötözték a sebet, vártam, amíg a kedves hölgy jószándékúan és kicsit sajnálkozva nézett rám. És ott volt rajta az a békés, derűs mosoly, amit kedvem lett volna letörölni onnan. Mert legszívesebben hozzávágtam volna az első kezem ügyébe kerülő dolgot, és mindezt miért? Mert tehetetlen dühömben nem tudtam mit csinálni. És még gyenge is voltam.
Felemeltem a csupasz bal karom a szemem elé és elfintorodtam. Hiába forgattam, hiába akartam elhinni, hogy a fényben legalább egy egészen kicsit jobban néz ki és még akár szép árnyalata is lehet… nem sikerült. Pedig észrevehettem volna, hogy már most halványabb, mint tegnap... Bosszús sóhajjal ejtettem vissza a karomat a takaróra. Ó igen, elképesztő módon tudtam sajnálni magam. És most erre minden okom meg is volt!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=808294#post808294][b]Mikecz Emese - 2020.05.12. 01:22[/b][/url]

Nem. Nem, nem, nem és nem. Egyszerűen még mindig alig akartam felfogni, pedig nem most tértem magamhoz, hanem már legalább… egy napja? Tényleg egy napja itt rohadnék? Nem tudom minden úgy összefolyt és fertőtlenítőszagú volt. Pedig amúgy nem volt bajom a fertőtlenítővel, de most elviselhetetlenül felfordult tőle a gyomrom és csak azt akartam, hogy tűnjön el minden. Szóval inkább csak igyekeztem kibámulni a plafonon és naponta legalább tízszer zaklatni valakit, hogy hozzon már nekem egy kicseszett szál cigit, mert itt fogok elsorvadni. Na igen.. nem kellett volna dohányoznom. Akkor este sem kellett volna, nem igaz Emese?
De hát mit szépítsem, ezt sikeresen elbasztam. Nincs rá jobb szó, nem lehet kifinomultabban mondani, mert ez tökéletesen lefesti azt a helyzetet, ami elől inkább csak a plafon bámulásába menekültem éppen. Mert a bőröm húzódott és még viszketett is egy kicsit és be is volt kötözve és… nem bírtam tükörbe nézni. Nem a hajam eltűnt részét sajnáltam, mert valahogy tudtam, hogy az visszanő, mert így kell lennie. De az, hogy csúnya kékes-szürkés sebek voltak rajtam és.. nem, senki nem volt képes megmondani, hogy ez most meddig és hogyan?
Úgyhogy vártam. Vártam, amíg átkötözték a sebet, vártam, amíg a kedves hölgy jószándékúan és kicsit sajnálkozva nézett rám. És ott volt rajta az a békés, derűs mosoly, amit kedvem lett volna letörölni onnan. Mert legszívesebben hozzávágtam volna az első kezem ügyébe kerülő dolgot, és mindezt miért? Mert tehetetlen dühömben nem tudtam mit csinálni. És még gyenge is voltam.
Felemeltem a csupasz bal karom a szemem elé és elfintorodtam. Hiába forgattam, hiába akartam elhinni, hogy a fényben legalább egy egészen kicsit jobban néz ki és még akár szép árnyalata is lehet… nem sikerült. Pedig észrevehettem volna, hogy már most halványabb, mint tegnap... Bosszús sóhajjal ejtettem vissza a karomat a takaróra. Ó igen, elképesztő módon tudtam sajnálni magam. És most erre minden okom meg is volt!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=808350#post808350][b]Süveges Lili - 2020.05.12. 18:24[/b][/url]

A kisebbik Süveges lány igazán szerette a családját. Igazából kedvelt ő mindenkit, amíg valaki rá nem vette, hogy ne kedvelje őt, de ilyen személyből nagyon kevés volt, és azok se mindig jutottak Lilinek eszébe, hogy olyanok, szóval gyakorlatilag, míg újra nem emlékeztették, őket is kedvelte. De a családjáért odáig volt, olyannyira, hogy volt kedvenc nagybácsija, kedvenc unokatestvére, másik kedvenc unokatestvére, ó és igazából nagybácsija csak egy volt, amennyire tudta. Szóval a világért se mondhatta senki róla, hogy nyűg lenne számára a rokonság, most mégis, miközben szülei után caplatott a folyosón, olyan benyomást keltett, mint aki bárhol máshol szívesebben lenne.
De ez nem a nagybátyjának szólt, akit valami tüzes rák vagy csiga megharapott, összenyálazott, vagy mit csinált, hanem úgy alapjáraton ennek az unalomháznak.
Itt semmi érdekeset nem lehetett csinálni, és idegenekhez nem is szambázhatott oda, hogy a nyavajájukról faggathassa őket. A nagybátyjáét meg már azelőtt tudta, hogy ide kellett jönnie. Erre pocsékolni egy jó kis szombat délutánt!
Persze megmutogatta magát, és a nagybátyja valamiért könnyezni kezdett miatta, de aztán, hogy elmesélte nagyjából minden kaladját az iskolából, ki lett terelve a teremből, hogy menjen, keressen magának valami büfét, vagy árust, ha éhes.
Értette ő, a felnőttek beszélgetni akartak. Az meg végképp unalmas dolog volt, így Lili nem is bánta, ha járhat egyet. De nem volt éhes, arról pedig elképzelése sem volt, hogy mi egyebet kezdhetne magával. Szóval csak ment, és nézelődött, aztán tovább ment, majd megtorpant, hátralépett kettőt, ismét benézett balra az egyik szobába, majd arcára felismerés ült ki, és egy pillanatra megfeledkezett arról is, hogy alapvetően nem biztos, hogy örülnie kéne a találkozásnak bárkivel is egy ispotályban.
- Nééé, sziaa! - köszönt, és már be is invitálta magát a Rellonban megismert Emese szobájába. Először csak kicsit szokatlannak tűnt az arca, de közelebb érve már a haja is másként állt, és mire megállapította, hogy bizony nem pihenni jött ide a lány, már vagy tíz másodpercig nézte őt mosolyogva. Aztán egy "ó"-ra formálódott a szája, ahogy végignézett rajta, és a sajnálkozásról valahogy teljesen megfeledkezve, színtiszta kíváncsiságtól telve megkérdezte:
- Ezt nem azzal a fél arcot leolvasztós mizerával csináltad, ugye?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=808451#post808451][b]Mikecz Emese - 2020.05.14. 14:46[/b][/url]

Azt hiszem pont az ilyen esetek miatt szokták mondani, hogy felelősség, meg körültekintés meg egyéb ilyen szarságok. Csakhogy ezekből eddig is híján voltam és ezúttal bebizonyosodott, hogy nem is annyira lebecsülendő tulajdonságok. Még akkor is, ha nem ismertem be. Mert másrészt, ha nem kerülök mámoros állapotba talán sosem fejtem meg a titok nyitját. De hát… úgy tűnik az én szerencsém pont most döntött úgy, hogy kisétál az életemből. Hát kösz!
Igazából nem panaszkodhattam, mert a négyágyas szobában csak két ágyat foglaltunk el. Én meg az a fura boszorkány, aki az idő legnagyobb részében csak aludt. Határozottan unalmas társaság volt. De azt azért nem tudtam megérteni, mi a halálért kell nyitva hagyni állandóan azt a rohadt ajtót. Hiszen amint a mellékelt ábra is mutatja, így bármilyen jöttment csak így besétál ide. Barna szemeimet a szőke lány arcára vezetem és összeráncolt szemöldökkel próbálok rájönni, hogy honnan is lehet ismerős, de valószínűleg olyan jelentéktelen lehetett a találkozásunk, hogy ezt a rejtélyt nem fogom egyhamar megfejteni.
- Fogalmam sincs miről beszélsz - fintorodom el amint feljebb tornászom magam az ágyban, hogy legalább félig ülő helyzetbe kerüljek. A bőröm még több helyen érzékeny és a mozgolódástól felszisszenek, mert akármilyen puha is az anyag rajtam, a takarón meg bárhol… egyszerűen így is durvának érzem néhol.
- Azt mondd már meg, hogy te mégis ki a f.. halál vagy - gratulálok Emese ismét moderáltad magad annyira, hogy nem azt kérdezted ‘kiafaszomvagyte’. Szóval ezért megérdemlek egy képzeletbeli hátba veregetést, nem? Fejemet oldalra billentem ahogy próbálok visszaemlékezni, hogy mégis hol találkozhattunk. - Amúgy mindig  minden ajtón besétálsz, ami nyitva van? Tudod ez nem egy állatkert, nem mindenki szereti, ha így megbámulod - még meg is forgatom a szemeimet, mert nem tudom ki engedett ide kisgyerekeket szabadon kószálni. Vagy az is lehet, hogy az idegosztályról szökött me?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=808466#post808466][b]Süveges Lili - 2020.05.14. 18:16[/b][/url]

Volt pár dolog, amit Lili egész sajátosan értelmezett. Mint mondjuk az illem, vagy a magánszféra, mint olyan. Utóbbiról általában megfeledkezett, az előbbiről pedig úgy vélekedett, hogy ha őt fordított esetbe nem zavarná, akkor a viselkedésével nincs is semmi gond.
Így aztán teljesen ésszerűnek és elfogadhatónak tűnt kérdés nélkül beszambázni valakinek a kórtermébe, és jóformán az arcába mászva arról érdeklődnie, hogy mégis mivel intézte így el magát. Mert elintézte, az biztos volt, annyit még Lili is értett, hogy ide nem kerülnek könnyű balesetes boszik és varázslók, de még csak mugli módon súlyosabb állapotba kerülők sem. Ami tehát Emese bőrével és hajával történt, az mágikus eredetű, és mint olyan, nem egy suhintás volt helyrehozni.
Más szóval rendkívül érdekes volt! És persze fájdalmas, biztos. Eskü, előbb-utóbb az is eszébe jut majd Lilinek, hogy a hogylétéről faggassa, de Emese első reakciói nem terelték azonnal ebbe az irányba a szőkét. Láthatóan meg sem ismerte őt, amit Lili tévesen és naívan nem egészen annak tudott be, aminek kellett volna.
- Hűű, még a memóriádra is hatással volt? Duurva! - leült a lány ágya szélére, és úgy nézegette tovább, de aztán kifakadását hallva kissé észbe kapott.
Bámulni nem szép dolog, ez volt nagyjából az első dolog, amit megtanult édesanyjától. Meg a második, harmadik, huszonnegyedik.. jó sokszor el kellett neki magyarázni, hogy ne bámuljon másokat.
- Igazad van, bocsánat! Csak megláttalak, és.. tényleg nem ismersz fel? Lili vagyok, levitás. Nekem volt csokis a kezem, és te voltál az, aki nem rúgott páros lábbal ki a tanulószobából.
Elvigyorodott, és ültében kicsit rugózott az ágyon, láthatóan alig várta, hogy megtudjon végre valamit Mesitől. Magában már így hívta, csak hangosan még nem merte kimondani.
Bár most lehet nem volt olyan veszedelmes a rellonos lány, de előbb-utóbb kikerül innen, és lehet akkor már emlékezni fog rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=808546#post808546][b]Mikecz Emese - 2020.05.15. 17:10[/b][/url]

Kedvem lett volna beismerni, hogy a plafon bámulásánál még az is jobb volt, hogy történt valami - például bepofátlankodott ide ez a kiscsaj -, de őszintén szólva az egész jelenléte csupán baromira idegesített. Összességében nem tűnt olyannak, aki felfogná, hogy amit csinál, az pofátlanság. Az is lehet, hogy egyszerűen csak buta.
- Semmi baja a memóriámnak - csóváltam meg a fejem és eltorzult az arcom, ahogy konstatáltam, hogy bizony a kis szőke hosszabb maradásra rendezkedett be azzal a mozdulattal, ahogy leült az ágy szélére. Még mindig kitartott bennem az a borzasztóan idegesítő érzés, hogy valami fölött elsiklottam, és figyelnem kellett volna rá, de egyszerűen lomhán vánszorgó gondolataim között nem tudtam rájönni, mi is lehet ez a tény.
Aztán a kis szőke kimondta. Lili. De talán nem is a neve volt az, ami miatt beugrott nekem minden, hanem valahogy a légkör, a csoki.. franc tudja. Az biztos, hogy ajkaim egy halk ó-t formáltak, ahogy leesett, hogy ez a kislány az a kislány. Elvégre elég idegesítő volt ahhoz, hogy emlékezzek rá.
- Aha. Lili… te voltál az, aki nem bírta befogni, meg valami felhőről magyarázott, igaz? - forgattam meg a szemeimet ahogy felidéztem az emléket. Az egész rellonon végigrángattam szerencsétlent, és alig vett közben levegőt. Mert ha nem kérdezett, akkor valami képtelen történetet mesélt. - És amint látod, megvan még a fél arcom, úgyhogy nem, ezt nem azzal csináltam - vontam meg a vállam, mert így már a korábbi kérdése is értelmet nyert. Még jó, hogy a kislány nem volt velem, mikor a baleset történt. Azt hiszem nem beszélgetnénk most ilyen boldogan itt. Bár ahogy nézegeti a sebeimet el tudom képzelni, hogy a saját beleit is vigyorogva, hatalmas kíváncsisággal szemlélné… merthogy milyen érdekes, vagy valami ilyesmi.
- Te figyelj, ha már ilyen régi jó ismerősök vagyunk, nem tudsz szerezni nekem egy szál cigit? - kíváncsi barna tekintetem az arcára függesztettem és azt latolgattam közben, hogy mégis mennyi esély lehet rá, hogy véletlenül van egy szál a zsebében? Valószínűleg semennyi. Elfordultam tőle megrázva a fejem és az éjjeliszekrényen álló pohár vízből kortyoltam egyet. Azt hiszem még egy ideig nem jutok máshoz mint vízhez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=808623#post808623][b]Süveges Lili - 2020.05.16. 16:33[/b][/url]

Ugyan nem volt ezügyben konkrét szándéka, ismerőseinek egy komoly százaléka mégis meg volt győződve róla, hogy Lili nem végelgyengülésben fog száztizenkét évesen elhunyni, hanem kívácsi és félelmet nem ismerő, vagy legalábbis az óvatosságot nem különösebben komolyan értelmező természete miatt.. valamivel hamarabb.
Pedig még emlékezett is rá, hogy ösztönei azt súgták a múltkor, mikor megismerkedett Emesével, hogy talán jobb lenne nem piszkálni az alvó oroszlánt. Ráadásul most még közelebb is állt az alváshoz, legalábbis ágyban volt, de legalább látszólag pálcával nem volt felfegyverkezve. Valami mégis arra ösztönözte, hogy közeledjen a lány irányába, és ha más nem is, az nagyon is foglalkoztatta, hogy vajon mi készteti erre.
Lili elvigyorodott, mikor felfedezni vélte a felismerést a másik arcán.
- Igen, én voltam! A hálótermünkben, a Levitában van olyan megbűvölt plafon, amin felhők úszkáltak, mintha igazi ég lenne, és onnan esett le, és..
Gyorsan befogta, mikor rájött, hogy valószínűleg nem akarja a rellonos újból végighallgatni ezt a történetet. Pedig szívesen mesélt róla, főleg a seprűs mutatvány miatt, amit azóta is sűrűn gyakorolt. Már persze nem a szobában, még csak nem is a kastélyban.
Kicsit arrébb csüccsent még egy fél popónyival Emeséhez, megkockáztatva, hogy eléri őt, hogy jobban szemügyve vehesse. Furcsa kis grimaszt rajzolt arcára a felfedezése, ahogy a sebeket vizsgálta. Legalábbis amiket látott. Mielőtt azonban kiélhette volna kíváncsiságát, és megtudakolhatta volna, hogy ha nem az arcot leolvasztós bájital, akkor micsoda is okozta mindezt, a lány nekiszegezett egy egész más hangvételű kérdést. Meg is lepte vele a szőkét, aki egy pillanatig csak pislogott bután.
- Öööö.. nem hiszem. Talán kérhetek nagynénémtől, bár hogy adna is, azt kicsit kétlem. - Sőt, inkább biztos volt benne.
- De ha éhes vagy, hozhatok neked valamit a büféből! Kaptam rá pénzt, de én nem vagyok éhes.
Remélte, hogy ez is van olyan jó, mintha cigit hozna, elvégre csak jobb lehetett egy szendvics, vagy valami különleges édesség, mint amit itt főztek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=808910#post808910][b]Mikecz Emese - 2020.05.19. 16:29[/b][/url]

A kezdeti értetlenségemet hamar felváltotta a felismerés, és amikor a Lili még a felhőket is elkezdte újra emlegetni megforgattam a szemeimet. Igen, helyben vagyunk, ő az a nagyon is idegesítő levitás. Csak tudnám, hogy miért mindig ő kerül a szemem elé, és mégis miért szűrte le azt egyetlen találkozásunkból, hogy kifejezetten örülnék a látogatásának?
Figyeltem az arcát ahogy közelebb helyezkedett és megszemlélte az állapotom. Komolyan mondom, ennyi kíváncsisággal az sem érdekelné, ha valami halálos ragadozó lennék, boldogan nyújtaná nekem a kezét is ebédnek, ha azt kérném. Én is végignéztem a kezemen éktelenkedő sebeken, amik minden valószínűség szerint a nyakamon is folytatódtak, de azokat szerencsére nem láttam.
- Vajon a nagynénéd akkor sem adna, ha megmondanád, hogy egy rászorulónak lesz? - elvigyorodtam az egész helyzet képtelenségén, elvégre nehezen tudtam elképzelni a lány nagynénjét, amint jó szívvel nyújt át nem is egy, de két szál cigit. Valahogy nem illett a Liliről és a kis világáról alkotott képembe.
- Uhh, nem köszi, nincs kedvem enni - megvontam a vállamat és közömbös pillantást vetettem a szőkére. Nem volt igazán étvágyam és valamennyi tápanyagot muszáj voltam bevinni inkább a minimumra törekedtem, mint a maximumra. - De ha te kérsz, akkor volt itt valahol egy zacskó chips - állammal az éjjeliszekrényre böktem, mert úgy rémlett a fiókjában még lapult egy kis nasi. Feljebb tornáztam magam, mert állandóan lecsúsztam, pedig elég nagy párna volt mögöttem ahhoz, hogy normálisan megtámasszon.
- Te amúgy mit csinálsz itt? - fejemet oldalra billentve tekintettem a levitásra. Talán végre valakinek eszébe jutott, hogy kivizsgálja az agyát? Mert valami nem volt vele rendben, abban biztos voltam. Mindeközben pedig csak azon forgott az agyam, hogy vajon elküldhetem-e őt, hogy vegyen nekem egy doboz cigit? Mennyi az esélyem arra, hogy adnak is neki? Valószínűleg nem sok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=809037#post809037][b]Süveges Lili - 2020.05.20. 17:40[/b][/url]

Nem tudta Lili, hogy mennyire gondolhatta komolyan a kérdését Emese, de a vigyorból, amit mellékelt hozzá, úgy sejtette, nem egészen. Vagy legalábbis úgy gondolhatta, hogy Lili vagy épp a nagynénje majd jót nevet a képtelen ötletén. Akárhogy is, a szőke is elmosolyodott, mert örült, ha nem is a megfelelő okból, meg szívből jövően, de legalább egy mosolyfélét látott a másikon, és nem csak a vélhetően korábban sokkal csúnyább, de még most se túl szép sebeket.
- Előszeretettel hangoztatja, hogy milyen szörnyű, és borzasztó, és sose ne szokjak rá, vagy ha mégis, azonnal verjem a fejem a falba kétszer, és harapjak az ujjamba, szóval nem tudom, mennyire esne meg a szíve egy rászorulón - latolgatta az esélyeket, majd megrántotta a vállát. - De persze szívesen megkérdezem neked. Amúgy mi van a sajátoddal?
Így, hogy nem ismerte a baleset előzményeit, meg úgy az ispotály házirendjét, jogosan értetlenkedett azon, miért nincs Emesének saját készlete az éjjeliszekrényen. Mindenesetre a chips valóban ott volt, miután Lilkó odalépett és kihúzta a fiókot. Vett egy marékkal, és vissszahuppant az ágyra.
- Köszi! Éhes én se vagyok, de ez úgyis csak azért kell, hogy el ne felejtsem, hogy kell rágni, mire megéhezem - mondta halál komoly ábrázattal, mintha valóban ennyire kis sötét lenne neki odabent. Ismert pár szőkenős viccet, de ilyenről azért még nem hallott.
Emese feljebb tornázta magát, Lili pedig hümmögött egyet. Teli szájjal nem volt illendő beszélni, úgyhogy megvárta, míg kiürült, ügyelve arra, hogy a fogai közt se legyen semmi undi, mikor újból beszélni kezdett:
- A nagybátyám itt van pár szobával arrébb - bökött fejével az emlegetett irányba. - Van egy vissza-visszatérő baja, de nem igazán avatnak be, hogy miért olyan súlyos, hogy ide kell hozni miatta néha. Meg azt se teljesen értem, hogy minek jöttünk meglátogatni, ha pár nap múlva úgyis hazajön.
Volt még pár dolog, amire az élet nem tanította meg a Süveges lánykát, pedig már nem volt kisgyerek, csak távolról sem felnőtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=809872#post809872][b]Mikecz Emese - 2020.05.29. 18:57[/b][/url]

Szóval valahol hálásnak kéne lennem, meg reménykedőnek, hogy Lili felnőttekkel érkezett, mert így legalább halvány kilátásom van arra, hogy szerezzek egy szál cigit. Még akkor is, ha jelen esetben valószínűleg nem tenne túl jót.
- Elfogyott - elfintorodom és a hazugság ösztönösen csúszik ki a számon. Mert nyilván, aki rámnéz az rögtön látja, hogy korántsem vagyok olyan állapotban, hogy rágyújtsak. Még akkor sem, ha már egy ideje javul a dolog meg minden... egyszerűen valószínűleg nem tenne jót. Ám sajnos sosem zavart, hogy mennyire gyilkolom meg a tüdőmet, szóval az önpusztítás ezen formáját továbbra is támogatnám, ha végre kapnék egy kicseszett szálat... - Nem hiszem egyébként, hogy segítene, ha az ujjadba harapnál - teszem még hozzá szórakozottan elmosolyodva miközben megcsóválom a fejem. Na nem mintha engem fenyegetett volna a leszokás veszélye, de akkor sem tartom hatékony módszernek.
Tekintetemmel követem a szőkét amint előhalássza az említett nasit, és örülök, hogy jó gazdára talált, mert azt hiszem ha rajtam múlik még egy jó ideig porosodik abban a fiókban. Persze ismét pislogok párat meglepettségemben, mert őszintén... ez a lány a világ összes hülyeségét összehordja, és mikor azt hiszem, hogy nem tud meglepni, akkor mond még három képtelenséget.
- Hát ha rendszeresen elfelejted hogyan kéne rágni, akkor azt javaslom keress fel itt egy gyógyítót - közlöm egy gonosz vigyorral. Na nem mintha olyan butának tartanám Lilit, hogy elfelejt rágni, sokkal inkább a szórakozottsága lehet a fenyegető okok egyike.
- Ühüm - csak hümmögve nyugtáztam a mondandóját beleadva minden együttérzésemet, annak ellenére, hogy valójában teljesen hidegen hagyott, hogy vajon milyen nyavalyája lehet a nagybátyjának. Inkább az a gondolat ütött tanyát az én fejemben, hogy mi van, ha én is ilyen leszek... ilyen nyomorék, aki rendszeresen rászorul az ellátásra? Akit a (nem túl szívélyes) családtagok ilyenkor meg-meglátogatnak, hogy érezze a törődést. Akit sajnálnak... megráztam a fejem.
- Vajon belőlem is ez lesz? Egy visszajáró szellem az Ispotályban? - nem is tudom, hogy a kérdést inkább csak magamnak tettem fel, vagy Lilinek, de ösztönösen nyúltam a chips után, hogy egyet kivéve lassan kezdjem el rágcsálni, miközben csak a túl steril fehér takarómon felejtettem a pillantásomat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=810041#post810041][b]Süveges Lili - 2020.06.01. 11:21[/b][/url]

Neki magának soha eszébe se jutott kipróbálni, sőt egyenesen értetlenül állt a dolog előtt, hogy ugyan miért akarhat valaki szándékosan füstöt lélegezni, de sosem lépett fel a dohányzás ellen, nem próbált senkit meggyőzni róla, hogy mit ne csináljon vele, ahelyett, hogy reflexből a kukába vágja, sőt, mint a példa mutatja, még hajlandó is lett volna segíteni szegény Emesének szerezni egy szálat. Hiszen bizonyára olyan rossz lehetett nem hozzájutni, mint mondjuk Lilinek nem megsimogatni egy cójut, ha netán találkozna eggyel.
Elfogyott, mondta ő, és Lilkó készséggel el is fogadta, hogy így van. Szörnyű lehetett, mintha csak az ő csokikészlete fogyott volna ki, ami bizony olykor elő is fordult, ezért aztán megértéseként sajnálkozó kis fintor jelent meg orcáján.
- Szerintem se segítene, fájna tőle az ujjam. Az meg miféle segítség? - tette fel a költői kérdést, megcsóválva kicsit fejét. Ő se teljesen értette nagynénjét, de biztos jót akart.
Arra mindenesetre nem kapott választ, hogy akkor most megpróbálja-e megkörnyékezni őt egy cigiért, így aztán Lili helyet foglalt Emese ágyán, és még a csipszére is lecsapott. De hát felajánlották neki, szóval miért is ne!
A rellonos lecsapott a feldobott labdára, és a szőke visszavigyorgott rá.
- Tényleg, milyen szerencse, hogy közel vannak! - Persze nem gondolta, hogy valóban szüksége lenne most kezelésre, ha el találna felejteni rágni, majd mondjuk százhuszonhat éves korára, akkor majd valaki megbűvöl neki egy kanalat, ami először a szájába dugja a levest (mert hát foga ugye nem lesz, mást úgyse ehet), majd fordul egyet, és a nyelével megemeli az állát, hogy lecsússzon a torkán.
A mókás képzelgés aztán sajnos szomorúbb fordulatot vett. Lili nem tudta, hogy az szomorította így el Emesét, amit mesélt neki a nagybátyjáról, vagy a cigihiány kezdett kiütközni rajta, mindenesetre arcára némi ijedség ült ki, ahogy meghallotta, miket beszél a lány.
- Héé, nem! Az ki van zárva! Hamarosan megint nagyon szép leszel, és nem kell majd ide járkálnod - próbálta nyugtatni, majd közelebb ült kicsit, és mivel ilyen helyzetekben nehezére esett befogni a száját, tovább magyarázott: - Mármint most se vagy csúnya. Neked jól állnak a ocsmány sebek is, mármint, nem is olyan ocsmányak, na! Szóval sebekhez képest egész szépek, szóval csak jobban nézek ki, mint amúgy. Basszus, mármint nem, vagy izé, érted. Elmúlik, tutibizti.
Bátorító mosolyt küldött felé, aztán eszébe jutott, hogy mivel deríthetné jobb kedvre.
- Hozzak neked egy cigit akkor, vagy mi legyen?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=815894#post815894][b]Mikecz Emese - 2020.08.18. 19:37[/b][/url]

Bárki, de tényleg bárki besétálhatott volna ide, mégis pont Lili lett a szerencsés, akinek cigiért kellett könyörögnöm. Jó, az talán túlzás, hogy bárki bejöhetett volna, mert... nem, de akkor is, pont egy olyat fogok ki, akinél száz százalék, hogy nincs dohány, mert nemes egyszerűséggel ránéz az ember lánya és megmondja, hogy na ő nem cigizik.
- Na igen... - morgom megerősítésképpen mintegy ösztönösen semmint tényleg egyetértve, mert kicsit elvesztettem a fonalat, és elég furának hangzik ez az ujjrágcsálós dolog. Szerintem nem komplett a nagynénje, bár elnézve Lilit, nem is annyira meglepő. Mégis valahogy a kis szőkeség derűje észrevétlenül kúszott be a tudatomba. Megcsóváltam a fejemet, ahogy azt figyeltem, mekkora lelkesedéssel ropogtatja a csipszet. Az biztos, hogy a levitást határozottan könnyű boldoggá tenni. És valahol azt hiszem még csodáltam is az optimizmusát. De komolyan, ki az aki örül annak, hogy közel vannak a gyógyítók?!
Persze mutathatom magam akármennyire keménynek, azért a lány története a nagybátyjáról igenis elgondolkodtatott. Hiába tudtam, hogy neeeem, én nem leszek ágyhoz kötve nekem nem lesz ilyen, a gondolat ilyesztően makacs gyomként fészkelte be magát a fejembe. Mert abban biztos voltam, hogy valami megváltozott és talán már sosem jön vissza az, ami volt. Csak még nem tudtam ezt a valamit konkrét formába önteni.
Összerezzenek kicsit Lili felcsattanására, mert váratlanul ér, aztán el is fintorodok, hogy a nyugtatgató (?) magyarázata közben nagyokat pislogva figyeljek. Nyilván a végére nem bírtam megállni és felnevettem.
- Hívd őket ocsmánynak, mert azok... - forgatom meg a szemeimet, egy újabb csipsz után nyúlva. - Ühüm.. remélem elmúlnak - teszem még hozzá nyelve egyet és nem akarok ránézni a szőkére, nem akarom látni azt a kicseszettül bizakodó arcát. És valami különös oknál fogva nem akarom lerombolni azt a csupa csillogás világképét, hogy minden rendben lesz. Mert nem lesz rendben és tudom, pontosan tudom, hogy vannak részek, ahol sosem fog elmúlni.. vannak olyan pontjai a bőrömnek, amik örökké őrzik majd a nyomát.
- Hozz, egy próbát megér, hátha a nagynénéd megszán - sóhajtok fel végül, és nem fűzök nagy reményeket a levitás családjához, azért hátha ez a nagy segítőkészség öröklődik valahonnan, így esetleg elcsaklizhatok egy szálat. Persze az felmerül bennem, hogy Lili esetleg emiatt bajba keveredhet a nagynénjénél, de hát mit tegyek?! önző vagyok és függő. Kell az a cigi.
- De ha nagyon nem akar adni, akkor hagyd, lehet, hogy felbukkan a nővérem és nála mindig van - teszem még hozzá, már persze csak akkor, ha Lili nem pattant fel rögtön, amint megkapta az „engedélyt“, hogy kisegíthet engem. Nem is tudom miért mondom neki ezt hiszen pontosan jól tudom... az idősebb Mikecz legalább annyira figyelmes másokkal, mint én, ha nem kevésbé, így elég kevés az esély, hogy egy bagolynál több időt szánjon rám...