Hazánk Mágiaügyi Minisztériuma a fővárosban, Rózsadombon található.

Londoni társától eltérően kevésbé rejtett helyen, a város kiemelkedő pontján áll, mely muglik számára is jól látható. Álcázását ugyanis erős bűbájokkal oldották meg, mely az épületet tökéletesen elrejti a varázstalan szemek elől, akkor is, ha a HÉV-en utazna naponta pillantanak fel rá.
A számukra publikus történet szerint az épületet Gyógyüdülőnek tervezték, a munkálatok azonban abbamaradtak. Így, ha mugli pillant az épületre nem is lát mást, mint élettelen, félkész vázat, valódi kinézete számukra rejtett marad:

Bejutás az épületbe: a mágusok számára az épület a főbejáraton át megközelíthető

Érdekesség: időről időre a muglik számára feltűnik az elhagyatottnak látszó épület, a Miisztérium erre szakosodott emberei ekkor látszólagos munkába kezdenek a homlokzaton, az összhatás kedvéért rendszeresen darukat is állítanak fel az épület mellett. Jelenlegi, varázstalan emberek számára felhasználatlan küllemét a mugli kormányokkal való erőfeszítés eredményeképp sikerül megőrizni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=839814#post839814][b]William Martin Krise - 2021.12.06. 10:55[/b][/url]

   -  Tudom, tudom, nem először vagyok itt, anyám... - húzza be az ajtót maga mögött, kizárva az utána károgó titkár hangját. Üljön le itt, ne nyúljon semmihez, tíz perc és lesz magával valaki. Két hónapja szabadult, tehát ez az ötödik alkalom, hogy az üres műanyag pohárkával a kezében ledobja magát a négyes számú miuntavételi terem - belépés csak pálca nélkül közepén álló fém asztal mellé. A minisztérium gondoskodott róla, hogy ezen alkalmak során bőven legyen lehetősége a tétlen várakozásra, a szemközti, tojáshély-színű falon függő plakát szövegét szinte kívülről ismeri már (Port? Pont, hogy nem! A leszokással kapcsolatos tájékoztatásért keresse diszkrét tanácsadóinkat).
Most sem számít gyorsabb ügyintézésre. A poharat a száját elhúzva pöcköli arrébb az asztalon, könyökén mellé támaszkodik. Vér és vizelet. Paranoiásabb pillanataiban biztosra véli, hogy a minisztérium valójában százfűlé-főzethet használja a mintákat, amiket az eltelt években-hónapokban kisajtoltak belőle. Igazán ez legyen életük legnagyobb boldogsága.
Szürkészöld szemei a tőle jobbra álló szekrény felé fordulnak, az üveg mögött a mintavétel eszközei néznek vissza rá. Tudja, hogy negatív lesz, mégis ismét elfogja az ismerős feszültség, mintha csak nemibeteg-gondozóban ülne és várná az ítéletet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=839820#post839820][b]William Martin Krise - 2021.12.06. 12:13[/b][/url]

A léptekre csak a fejét billenti oldalra először, maga előtt összekulcsolt kezeit fixírozza, mintha ezzel eltávolíthatná a karperecet, ami mágikus nyakörvként tartja a jó úton. Ettől eltekintve azonban a Magyar Mágusállam nem vakarózik túlságosan, hogy a társadalomba való integrációjával foglalkozzon, a kétheti teszt és elbeszélgetésen kívül kidobták Bogolyfalván, innentől kezdve nem a mi problémánk vagy.
Úgy fest, ez visszatérő motívum William életében.
A léptek közelebbről visszhangoznak, ő felpillant, kifejezéstelen arccal várja, hogy a férfi az asztal mellé sétáljon. Az illem úgy diktálná, hogy felálljon; azonban elégszer taszították már vissza a székbe hasonló helyzetekben ahhoz, hogy ne mozduljon meg. Ha együttműködsz, hamarabb vége lesz, megtanulta a Zengőben. Így mindössze a kézfogást viszonozza a nyomott feszültségtől hűvös ujjakkal.
   -  Will. Krise.
A név elsiklik a figyelme mellett egyelőre, de úgy hiszi, itt még nem találkozott vele. Nocsak, egy újabb középkorú auror, aki a vérvétel után a mosdóba kíséri majd, ez a nap egyre csak jobb és jobb lesz. A tekintete nyugtalanító - és zavaróan ismerős - alapossággal időzik a a férfi vonásain, végül kelletlenül hátradől.
   - A szokásos?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=839822#post839822][b]William Martin Krise - 2021.12.06. 14:07[/b][/url]

Rafael. Mégis mennyire együgyű, flamboyant név. Akár az a tálca, hasonló nevű bonbon, amiből addig ette magát a nagyanyja olvasójában, amíg le nem hányta az aranyozott kanapét. Rafael - épp, hogy olvasni tudott akkor, de a doboz feliratát kibetűzve azonnal a névre asszociált. Mert gyakran hallotta azt. Ha ez nem tetszik, Rafael biztos majd tárt karokkal fogad. Nem értette, mit jelentenek az apja szavai, nem is foglalkozott velük, bizonyára el is felejtette volna, ha az édességtől nem okádja el magát és ég örökre az emlékezetébe. Azóta hányingere támad, ahányszor rágondol, most is nyel egyet, végül hamarabb elfordítja a tekintetét a férfi arcáról, hogy az fölnézne.
Kérdés nélkül húzza le pulóvere cipzárját, hogy kibújjon belőle és maga mellé dobja az üres székre. Rafael.
   -  És a pálcámat mikor kapom vissza?
A szokásos kérdés - ha nem ezzel kezd, biztos ez a második, amivel a vele foglalkozó aurort traktálja. Mivel Várnai új, így hát...
Várnai.
Ha inkább Várnai akarsz lenni, akkor mondd azt, de nem tűnhetsz el csak úgy napokra, amíg itt vannak az ikrek és szükségük van rád.
A karját épp, hogy beleegyezően az asztalra fektetné, amikor visszarántja onnan, egy időre a levegőben marad. Szeme ismét visszatelepszik a férfi arcára, mintha csak egy különösen szaftos kelést látna rajta, keze szép lassan visszahull.
   -  Te ismerted az anyámékat, nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=839826#post839826][b]William Martin Krise - 2021.12.06. 15:15[/b][/url]

A szemfoga az ajkába harap, kényelmetlenül fürkészi a vonásait tovább, a személyes terébe férkőzne anélkül, hogy különösebben megmozdulna a széken. Ez az átkozott hely - már aznap megmondta a nagyapjának, amikor a mugli repülővel megérkeztek, minél kevesebb időt töltünk itt, annál jobb. Az ország indokolatlanul bűzlik a belterjes drámától. Anya is megmondta.
Túl fiatal volt hozzá, amikor a szülei magára hagyták őt, a vitákat gyermeki felfogásának szűrőjén át hallgatta, csak annyit értve belőle, amit explicit elmagyaráztak neki. Így tehát nem mondhatni, hogy érti, ki a férfi valójában, a saját, valószínűleg több helyen hibás elképzelését családi mendemondákból és a nagyapja megbízhatatlan, részeg magyarázatából rakta össze. Tudod, mit jelent az a szó, hogy fattyú? Te, te vagy az.
Megengedően fekteti végig a karját az asztalon, a bőrét halovány, égés- és vágásnyomok cakkozzák; nem olyanok, amiket magának okoz az ember fia, inkább affélék, amit akkor szerez, ha a kezében felrobban egy fiola.
   -  Martin. Itt laktak a környéken.
Nem fogja elengedni. Az elmúlt másfél hetét a nagyapja, majd később az anyja holmijának kipakolásával töltötte, fiatalkori vackok, egykor becsben tartott kacatok kerültek elő, valójában minden, amit a Krise család túl értéktelennek talált ahhoz, hogy az elhelyezésük felelősségét rá tolják. Így ragadtak meg benne nevek, füzetek szélére karcolt üzenetek, naplóbejegyzések, amiket talán nem illett volna látnia, de leginkább pár emlék, amit azt hitt, elfelejtett már.
   -  A nagynéném itt tanított az iskolában különben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=839833#post839833][b]William Martin Krise - 2021.12.06. 18:41[/b][/url]

Ahogy a férfi a bőréhez nyúl, az ő karja megrándul, épp, hogy észrevehető, ideges gesztus. A vatta érintésével egyszerre fordítja a tekintetét a szemközti falram valahol Rafael válla fölött, bár nem tart a tűktől, inkább nehezen viseli el a bénázást, amit néhány auror vérvétel címszóval produkál. Többször felajánlotta, hogy elintézi magának, de a javaslata eddig süket fülekre talált. Mit hisznek, a tűvel nyakon szúrja Várnait és illegalitásba menekül?
Hogy az a Krise. Nem tudja, a rokonai mit műveltek, amíg a környéken éltek, kezdve a magát mindenbe beleártó nagynénjével és a nem feltétlenül legális utakon járó nagybátyjaival. Azt azonban tudja, hogy különösen abban az átkozott faluban, a vezetékneve hallatán a legtöbben Alexandrára asszociálnak. Csak nem annak a drága jó Hannának a fia? Nem, sajnos nem.
   -  Úgy hallottam, szinte mindenki, aki ott tanít, ott is tanult.
Talán tapogatózik, talán csak megállapít, de előfordulhat, hogy abban a feszültségében beszél, ami érezhető rajta. A falról visszapillant a férfi arcára. Szemöldöke cseppet megemelkedik.
   -  Nem tudom. Majd kimegyek a temetőbe és megkérdezem neked.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=839842#post839842][b]William Martin Krise - 2021.12.06. 19:21[/b][/url]

Érzi, hogy a tű a bőrébe hatol, a fájdalmat azonban érzékelhetetlenné tompítja a zsibbasztó szer. Szórakozottan fordítja le pillantásáét és figyeli, hogy a vére az üvegbe folyik, egy elismerő hümmögést hallat, Várnai nem döfköd feleslegesen, mint a legtöbben. Egy kész heroinista veszett el benne. Lehet, hogy a szemközti fal gejl figyelemfelhívó plakátja a nevető, józan és tiszta mágusokkal nem is neki szól, hanem a szürke falak közt robotoló minisztériumi kollégáknak.
Rafael válasza jóval kevésbé izgalmas, mint remélte. Kit érdekel az alma mater, azt áruld el, miért hallgattam a neved annyit és miért voltál szálka az akaratgyenge apám szemében. A sejtése természetesen megvan, még ha nem is teljesen korrekt. Ő az Ilvermornyba járt, hasonló rendszer, az itteninél is liberálisabb diákélettel, valószínűleg ugyanazokkal az élményekkel, amikkel ő is gazdagodott. Na de egy iskoláskori dráma magában messze nem elég hozzá, hogy évek távlatából is emlegessék.
   -  Hmmhmmm - a szája belsejét rágcsálja egy ideig, fejét oldalra billenti cseppet, rókáéhoz kutyáéhoz hasonlító mozdulattal - Azt hittem valami barátjuk voltál. Mármint, nekem az jött le. De akkor nem.
Kinyújtott keze ujjait megmozgatja, mindig kényelmetlenül elhűlnek ilyenkor.
   - Tizenöt... nem, tizennyolc éve halt meg mindkettő. Apát elvitte az infarktus a kádban. Anyát meg - felpillant a plafon felé. Az évek során többször kellett elmesélnie ezt, így volt alkalma kikísérletezni, mi írja le leginkább érzékletesen a történteket - széttépték.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=839850#post839850][b]William Martin Krise - 2021.12.06. 20:24[/b][/url]

A keserű emlék olyan régi, hogy nem esik nehezére beszélnie róla, a lénye elidegeníthetetlen részévé vált, amint a kisujja. Nyolcéves volt, amikor két röpke év alatt az addigi gyermekien nyugalmas élete a feje tetejére fordult, a testvérei születése, az apja távozása a kora májusi napon, majd a rá következő cirkusz. Fiatal kora ellenére szinte cinikus beletörődéssel fogadta az anyja - először annak hitt - eltűnését, lám, íme a bizonyíték, vele semmi jó sem történhet, végül pedig úgyis egyedül marad.
   -  Tizennyolc. Szóval ha valamit kölcsönadtál nekik, azt ne nagyon várd vissza.
Hiába figyeli a férfi vonásait, semmi érdemlegeset nem lát a kiképzésben edzett, szigorúan hivatalos arcon. Már-már underwhelming, ahogy a tűt kihúzza a bőréből, ő pedig ezzel a hüvelykujját a helyére nyomja. Maga sem tudja, mire számít - lényegében bármire, ami kitölti benne az űrt, aminek néhány héttel ezelőttig tudatában sem volt.  Csak csecsemőkora első pár évét töltötte a faluban, tényleges, vizuális emlékei egyáltalán nincsenek, azonban gyakran fel-felderengenek érzések, szagok, hangok. Olyan utcák ismerősek számára, amiken tudtával először jár, arcok, akikkel nem találkozhatott. Ez a bosszantó érzés pedig minden alkalommal borzongásba rántja a gerincét, mintha egy idegen ember agyába látna bele, olyan érzésekkel és képekkel, amik sosem voltak az övék.
   - Kösz - könyökből behajlítja a karját, tapasztalatból tudja, hogy ezek a szórások nyomban gyógyulnak az érzéstelenítő szertől, így ez leginkább reflex - Pedig beszéltek rólad... néha. Már amikor beszéltek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=839856#post839856][b]William Martin Krise - 2021.12.06. 21:30[/b][/url]

Egy pár pillanatig még nézi, ahogy az üveg a vérével a dobozba kerül, a pulóveréért nyúl, hogy visszavegye azt. A vérvétel a procedúra kellemesebb és legkevésbé megalázó része, ahogy pedig a férfi feláll vele szemben, ő már tudja, mi következik. Nem leplezi szájhúzását, akár egy megfenyített középiskolás, áll fel ő is vontatott mozdulatokkal. Az oldalán fekvő csavaros tetejű pohárkát lekapja az asztalról. Ha együttműködsz, hamarabb vége lesz.
   -  Na miért, mit csinált az az akaratgyenge fasz?
Rajongott az apjáért - az anyját is szerette, de élete első éveiben Martin volt az, aki leginkább gondoskodott róla, túlféltő gondoskodással és azzal az odaadással, ami egy tizennyolc éves apától elvárható. Bármit megkaphatott, érzelmileg és anyagilag sem szenvedett hiányt, a kapcsolatuk szorosnak és törhetetlennek tűnt. Aztán megszülettek az ikrek - ezzel a változással pedig hétéves önmaga képtelen volt megbirkózni. A féltékenysége fizikai erőszakot szült, a figyelméből pedig, valahol érthető okokból Martin újszülött gyerekeinek adott többet. Az anyja kimaradozása vitákba, a viták még hosszabb távollétekbe dagadtak, gyermeki felfogása pedig annyit látott ebből mindössze, hogy az apja vár. Talán csodára, vagy arra, hogy sikerül megszelídítenie a megszelídíthetetlent, de birkatürelemmel nevelte őket tovább. Amikor pedig vette a bátorságot és gyáva mód beledöglött a betegségébe, ki mást hibáztathatott, mint a férfit.
Még mindig zsibbadó ujjaival erőlteti magára a pulóverét, húzza föl a cipzárját. Felőle aztán indulhatnak, jöhet a nap valódi fénypontja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=839864#post839864][b]William Martin Krise - 2021.12.06. 22:47[/b][/url]

A poharat a pulóvere zsebébe csúsztatja, legalább minimálisan orvosolva a megalázó helyzetet. Ahányszor végigsétál a mosdó felé vezető folyosón az épp aktuális kísérője társaságában, nem tudja nem magán érezni a tekinteteket, amik mintha azt fürkésznék, mit csinált. A kétheti drogteszt alapvetően nem eleme a sztenderd procedúrának, a legtöbben havonta-kéthavonta járulnak a tisztjük elé. Kivételt a hozzá hasonló, bájitalokkal való visszaélő kollégák jelentenek.
   -  Mindenki az egekig marasztalta eddig. Üdítő, hogy valaki nem.
Megrántja a vállát, kötelességtudóan indul el ő is a mosdó felé. Különben tényleg semmi értelme ilyesmiről beszélni, lehet, ha nem szorongana a teszt és általában a minisztériumi látogatás miatt, inkább hallgatna ő is. Másrészt azonban felettébb érdekes és bizarr a szülei előéletéről részleteket megtudnia. A szemében ők mindig a felnőttek voltak, érthetetlen célokkal és láthatatlan fájdalommal, semmi más, mint anya és apa, két szigorúan funkcionális ember. Csak ahogy idősödött úgy kezdett el riasztó hasonlóságokat felismerni köztük és önmaga között, felfogni, hogy ugyanolyan problémákkal küzdöttek, mint bárki más. Talán Martin is több volt, mint odaadó apa, az anyja pedig a nő, aki varázslényekről mesélt a kandalló előtt. Szürreális.
   -  Szerintem van pár cuccod még nálam. Mármint... nála. A neveddel, mindenféle kacatok. Ha kell. Ha nem, akkor kidobálhatom, mostanában szortírozom  a dobozokat, nem nyúlt hozzájuk senki vagy ezer éve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=839871#post839871][b]William Martin Krise - 2021.12.06. 23:30[/b][/url]

Furcsamód felhorkant léptében. Valószínűleg, ha ilyet mondanának a halott apjukról, a legtöbben megrökönyödnének, talán jelenetet is rendeznének a huzatos folyosón. Hogy merészeled, te féreg. Megkockáztatja, bizonyos szövegkörnyezetben ő is így tenne; a családját csak rágalmazhatja, illetve azok, akiknek erre engedélyt adott. Hogy Rafael miként került ebbe a vödörbe a szemében, egyáltalán abban van-e, na ebben ő sem egészen biztos. Az autoritása mindenképp segített: annyira nem ostoba, hogy visszapofázzon egy aurornak, aki bármikor a háta mögé tekerheti a karját, de ez automatikusan nem jelentené, hogy egyenesen bondolniuk kell. De valahol...
   -  Akkor tényleg nem kedveltétek egymást.
Állapítja meg oldalra pillantva. A szavak a szemében bármit jelenthetnek, gyerekes párbajt, kocsmai verekedést, vagy valami olyasmit, ami miatt ő nyomjelet visel a csuklóján. Utóbbiakat azonban elveti: Várnai auror, az aurorok pedig köztudottan a seggükbe karót dugó fajták.
A mosdó ajtaját belöki maga előtt, a férfi előtt lép be az üres helyiségbe.
   -  Nem volt sok ideje kiválogatni a holmiját, hogy őszinte legyek - indokolatlan. Tapintatlan. Nem érdekli, a saját anyjáról azt mond, amit akar - Az öcsém meg mindent nálam rakott le, ami nekik nem kellett. Haszonleső kis patkányok. De lehet a legtöbb neked többet mond, mint nekem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=839888#post839888][b]William Martin Krise - 2021.12.07. 12:01[/b][/url]

   -  Meg a húgom, a két kis csótány. Aminek volt értéke, azt nyilván megtartották maguknak.
Idestova öt-hat évvel ezelőtt látta utoljára a testvéreit, még jóval a Zengőbe vonulása előtt. Később hallotta, hogy Nathaniel jelen volt valamelyik tárgyaláson, bár a véleménye szerint csak azért, hogy megfürdőzzön a gyönyörűségben, amit legidősebb bátyjuk nyomora kavart. Ezek azonban csak elképzelések, valójában sejtelme sem lehet a motivációjukról, érzéseikről, vagy általában arról, milyen emberekké váltak. Még oka sincs rühellni őket, de ez olyan régi beidegződés, hogy erőlködnie kellene az ellenkezőjén. Martin egy hónappal azelőtt lett beteg, hogy a két kis patkány megszületett - tehát logikus következtetés, hogy mindenről, ami a későbbiekben történt, személyesen ők tehetnek.
A mosdóba lépve kötelességtudóan a csapokhoz sétál, a zsebébe nyúl, hogy a tárcáját és időlegesen a poharat a csempézett pultra pakolja. Minden mást elvettek tőle a parancsnokság ajtajában, ám most ezektől is meg kell szabadulnia, nehogy gyanúba keveredjen. Visszafordul Várnai felé, a kezeit megadóan felemeli maga mellett, ha meg akarja motozni - amit eddig senki sem utasított vissza -, akkor most megteheti.
   -  Nyugodtan. Az egész lakásom olyan, mint egy raktár - kelletlenül fordítja a fejét oldalra - a bogolyfalvi, igen. A Holdfény utcában, de... gondolom a parancsnokság ezt úgyis tudja. Kállay jár hozzám hetente, hogy nem tartok-e kurvákat az ágyhoz kötözve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=839895#post839895][b]William Martin Krise - 2021.12.07. 13:35[/b][/url]

Érdekesen szusszan egyet a bölcsességre. Bár jótékonyan hamar kiemelték a Krise-clusterből, felnőve mégis jobban feszítették az anyagi kérdések, mint a nagyapját, aki majdhogynem egy erdei kabinban élte le az életét, illetve a szüleit, akik szintén nem vágytak sokkal többre. Ezért is érintette roppant érzékenyen, amikor az örökségét gyámság alá vették, és tartják lakat alatt a mai napig. Tudja, hogy neki ez jár - és nem érdekli, ki mit gondol.
Magában hálásan engedi le a kezeit. Még mindig nehezen viseli el, ha hozzáérnek, pedig a Zengőben igazán megszokhatta volna, hogy a személyes tere nem igazán az övé.
   -  A nagy, sárga ház a Holdfény utca végén. Ki van írva a kapura a nevem, délelőtt mindig otthon vagyok. - csak a poharat veszi a kezébe, azzal ballag át a visszhangos termen, hogy a vállával belökje az egyik fülke ajtaját. Az nyekeregve csukódik vissza, bár bezárnia tilos, legalább ennyi magánélete legyen.
Várnai hallhatja, hogy az övvel és cipzárral szerencsétlenkedik, ez bizonyára egyáltalán nem halálosan kellemetlen számára, rövid ideig csönd, majd csurgás.
   -  Nem, a radiátorhoz szoktam bilincselni őket inkább, az biztonságosabb - válaszol fennhangon a fülkéből. Az ügyvédje figyelmeztette annai idején, hogy inkább fogja be a száját és nyelje le a cinizmusát, ha nem szeretné, hogy egy merevebb auror véletlenül találja a földre teperni egy ilyen után. Ismét csönd, újabb matatás, a kupak teteje egy koppanással a helyére kerül.
   -  Tessék.
A pohárral a kezében lép ki ismét. Vajon mit diktál az illem, a másik szemébe kell nézni, amíg átadja neki? Sosem volt biztos benne - inkább a falat fixírozza inkább, míg megtörténik az átadás, majd tovább lép kezet mosni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=839904#post839904][b]William Martin Krise - 2021.12.07. 14:35[/b][/url]

Hideg víz csobog a csapba, örül, hogy hátat fordíthat a férfinek. Akárhogy, ez sosem lesz könnyebb - és nem a előtti hugyozás zavarja, hanem a helyzet alárendelt abszurduma. Kutatóként dolgozott saját - és mások - testnedveivel, látott nem izgató, hanem undort keltő meztelenséget, ez nem okoz gondot számára. Azonban a tekintet, amivel az aurorok követik a mosdóba, a kínos félmondatok, a felsőbbrendű viselkedés, emiatt bántania kell valakit.
Várnai azonban... más? Nem, egyáltalán nem ürül a találkozásnak, ha pedig tehetné, kikapná a kezéből a dobozt, ütőéren szúrná a mappához csatolt tollal, hogy úrrá legyen zavartságán. De ez még mindig jobb, mint általában. Ki hitte volna, hogy a szülei említése ennyi év távlatából is olyan keserű felhőket kavar benne, amik időlegesen elterelik a figyelmét.
   -  A titka: nem szabad fűteni rájuk. A hypothermiától csöndben maradnak.
William, az úristenért, fogd már be a szád, különben belelép valaki.
Felveszi a pénztárcáját és beletömi a farmerja zsebébe, még egyszer a tükörből felpillant a férfire, megfordulva egy bólintással nyugtázza a szavait.

A hideg, decemberi levegő az arcába mar, ő egy fintorral rántja összébb a kabátját. A karperec a bőrébe nyomódik, ahogy továbbindul a vasútállomás felé. Szellemek, szellemek mindenfelé - a legjobb lesz, ha amint teheti, lelép ebből az országból.
Elvégre, már csak öt, röpke év.