Hazánk Mágiaügyi Minisztériuma a fővárosban, Rózsadombon található.

Londoni társától eltérően kevésbé rejtett helyen, a város kiemelkedő pontján áll, mely muglik számára is jól látható. Álcázását ugyanis erős bűbájokkal oldották meg, mely az épületet tökéletesen elrejti a varázstalan szemek elől, akkor is, ha a HÉV-en utazna naponta pillantanak fel rá.
A számukra publikus történet szerint az épületet Gyógyüdülőnek tervezték, a munkálatok azonban abbamaradtak. Így, ha mugli pillant az épületre nem is lát mást, mint élettelen, félkész vázat, valódi kinézete számukra rejtett marad:

Bejutás az épületbe: a mágusok számára az épület a főbejáraton át megközelíthető

Érdekesség: időről időre a muglik számára feltűnik az elhagyatottnak látszó épület, a Miisztérium erre szakosodott emberei ekkor látszólagos munkába kezdenek a homlokzaton, az összhatás kedvéért rendszeresen darukat is állítanak fel az épület mellett. Jelenlegi, varázstalan emberek számára felhasználatlan küllemét a mugli kormányokkal való erőfeszítés eredményeképp sikerül megőrizni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=840769#post840769][b]Autumn Rue Danvers - 2021.12.25. 14:42[/b][/url]

Hónapok óta terveztük már ezt az eseményt. Ha nem az iskolában vagy a kocsmában voltam, akkor épp az utcán gyűjtöttem az aláírásokat. Sajnos kevesebben voltak akiket érdekelt, mint előre gondoltuk. Úgy tűnt a magyarok kevésbé állnak ki a saját ügyeikért, mint odahaza a mágusok. Pedig őszintén, a történelmük tanulmányozása után ennél nagyobb aktivitásra számítottam.
Végül mégis sikerült. Lassan léptünk a negyedik órába, egyre több mugli és mágus figyelmét magunkra irányítva. A varázstalanok azt hitték, hogy az épület emlékének megőrzése érdekében vagyunk ott, míg a valós ok ennél sokkal súlyosabb, a társadalmunkat érintő téma köré épült. Addig nem mentünk el, míg el nem értük, amit szerettünk volna, vagy az aurorok nem lépnek közbe. Valószínűleg a legtöbb embert ez állította meg, azonban rajtam már rég nem fogtak az ilyen fenyegetőzések.
Némán álltunk egymás kezét fogva, mikor egy vörös üstök bekúszott elém. Pont akire vártunk már egy ideje. Ha a demonstrációnk nem is lesz sikeres, az, hogy benne leszünk valamelyik újságban épp elég port fog kavarni ahhoz, hogy a legközelebbi kiállásunk már átütőbb legyen.
- Üdvözlöm, persze - válaszoltam egy bólintás mellett. Jobbomról Bálint felénk pillantott, felmérve mind a nőt, mind engem. Egy kacsintást küldtem felé, hogy biztosítsam, nem lesz gond.
- Nem én vagyok a szervező, de azt hiszem a legtöbb mindenre magam is tudok válaszolni - biztosítottam a nőt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=840782#post840782][b]Autumn Rue Danvers - 2021.12.25. 18:49[/b][/url]

Őszintén szólva örültem, hogy női újságírót küldtek ki a helyszínre. A férfiak hajlamosak voltak arra koncentrálni mennyire fiatal vagyok, hogy nézek ki, és mégis mi közöm van a politikához, minthogy igazán az adott üggyel foglalkoztak volna. Nem egyszer volt szerencsém olyanokhoz, akik rendes interjú helyett disznó megjegyzéseket tettek. Ami után természetesen én nem tudtam tartani a temperamentumomat, és az újságba végül annyi jelent meg, hogy milyen erőszakosak voltak a tüntetők. Éljen.
- Szerintem semmi akadálya - biztosítottam, és érdeklődve hallgattam az első kérdését. Nem kellett felkészülési idő, se egy pillanat gondolkodás. Pontosan tudtam, hogy miért vagyok ott, és hogy jót cselekszem ezzel.
- Sok tüntetés és demonstráció foglalkozott már a manók felszabadításával, de még egy sem foglalkozott igazán az ügy jogi hátterével. Mi az önrendelkezési jogot szeretnénk visszaadni ezeknek a lényeknek - jelentettem ki határozottan. A minisztériumi dolgozók közül páran felemelték a hangjukat, és pár káromkodást a fejünkhöz vágtak, de a társaim közül senki nem válaszolt. Közös megegyezés volt, hogy csak a normális kérdésekre válaszolunk, máskülönben némán tűrünk.
- Azzal, hogy az egyik mágusváros utcájára kivonulunk nem érünk el semmit. Az épületben dolgozóknak kell meghoznia az összes jogi döntést, többek között ezt is. Tehát adott, hogy hozzájuk kell eljutnunk. Úgy gondoltuk, ha bemegyünk az épületbe, az aurorok öt perc után kiürítenek minket. Ha más bejáratot próbálunk ellehetetleníteni, akkor törvényt szegünk. Ezzel a módszerrel eleget teszünk polgári kötelességeinknek, és közben felhívjuk a törvényhozóink figyelmét egy olyan problémára, amit sose vettek igazán komolyan... - feleltem meg a második kérdést is. Éreztem, ahogy a mellettem lévő férfi keze kicsit rászorít az enyémre. -... szerintem - tettem hozzá gyorsan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=841197#post841197][b]Autumn Rue Danvers - 2021.12.28. 22:59[/b][/url]

Egy pillanatig elöntött az önbizalom, amiért ilyen összeszedett választ tudtam adni. Még mindig élénken élt a fejemben az első pár próbálkozás. A sok gondolkodás, a hümmögés és az, ahogy a riporterek elvesztik az érdeklődésüket bennem. Az ügyemben. Lassú procedúra volt, és habár kezdetben még most is elöntött az adrenalin, egy-két kérdés után már el tudtam felejteni, hogy milyen helyzetben vagyok. Az előtte levő párnál pedig próbáltam úgy csinálni, mint aki nem fél.
- Sokan azért nem szeretnék a manók felszabadítását, mert úgy tűnik, ők sem akarják. Sőt, vannak manók, akik egyenesen félnek tőle, hogy egy esetleges felszabadítás után mi lesz velük. Azzal, hogy maguk dönthetnek arról, hogy szabadok lesznek-e ezt próbáljuk kiküszöbölni. Minden élőlénynek jogában áll eldönteni, hogy mit kezd az életével - magyaráztam, és kezem megindult a levegőben, de rádöbbentem, hogy még mindig a lánc része vagyok. - Otthon van két manónk. Felszabadítottuk őket, de maradtak nálunk, mert rendes fizetésért szívesen dolgoznak a kocsmában. Eleinte ők is féltek tőle, hogy mi lesz, ha adunk nekik egy ruhadarabot. Mert ezeknek a lényeknek sose adatott meg, hogy saját magukról hozzanak döntést. Ez nincs rendjén - fejtegettem tovább. Fontos volt, mert ez nem csak az én döntésem volt. A társadalomnak kellett változnia ehhez, és leginkább is az elit rétegnek. Őket volt a legnehezebb elérni.
- A muglik azt hiszik, hogy az épületet védjük a felújítástól. Ha hazamegyünk, azt fogják hinni, hogy sikerrel jártunk, és holnapra el is felejtik - osztottam meg a kis trükköt az ügyben.
- Természetesen nem kergetünk álmokat, nem hisszük, hogy holnapra minden meg fog változni. Abban reménykedünk, hogy legalább ez elég lesz arra, hogy elindítsunk egy beszélgetést a mágusok között. Minél többen hozzák fel a témát és nyilvánítanak véleményt, annál jobb - küldtem egy leheletnyi mosolyt az újságíró felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=841280#post841280][b]Autumn Rue Danvers - 2021.12.29. 21:55[/b][/url]

Nem vagyok én profi, de talán egy nap az leszek. Főleg, ha a jelenlegi tanulmányaimat folytatva a politikai téren helyezkedek el. Talán ezért nem akadtam meg egyik kérdés után sem, vagy mert magam előtt tartottam a célunk.
- Moha és Zuzmó két hónapot volt nálunk kötelességből. Ezalatt egyszer se kezeltük úgy őket, mintha alánk valóak lennének, éppen ezért megrendítette őket a hír. A szüleim azonban garantálták számukra, hogy ez nem jelenti, hogy nem maradhatnak a kocsmában. Egy éve pedig átutazták velünk fél Európát. Ez a fajta hűség többet jelent, mint az, akit a rabszolgaság tart gúzsba - fejtettem ki a nőnek az álláspontomat. Még mindig a fejemben élt a pillanat, mikor nagyi nekünk adta a manókat, és ahogy anyáék éjszakákon keresztül beszélték, hogy mit kezdjenek velük. Két csupaszív ember, akiknek megparancsolták, hogy uralkodjanak más lények felett.
- A tervek szerint a munkaidő vége után egy órával, hogy ne csak a befelé haladást, de a hazamenetelt is megnehezítsük kicsit. Utána hazamegyünk. De itt koránt sem lesz vége a harcunknak - bólintottam, még nagyobb hangsúlyt adva a szavaimnak.
- Nagyon köszönjük - mosolyogtam a nőre, és kicsit a gyomromban időközben keletkezett görcs is oldódni kezdett. - Hogyne, persze. A nevem Autumn Rue Danvers. Betűzzem esetleg? - kérdeztem segítőkészen, hiszen tudtam a magyar embereknek mennyire meggyűlt a baja a külföldi nevekkel. Tetszett, mikor a nevem úgy nézett ki leírva, hogy Otum. Igazán görögös kinézete lett tőle.
- A főszervező pedig a másik oldalról számított negyedik ember - böktem a fejemmel az irányába, mert a kezemet még mindig lefoglalták a társaim. - Sok sikert a cikkhez, és nagyon köszönöm, hogy időt szánsz ránk - ajándékoztam meg a nőt egy újabb mosollyal. Nélküle a mi munkánk se érne sokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1584&post=860522#post860522][b]Autumn Rue Danvers - 2023.03.10. 23:02[/b][/url]

A reggeli készülődéskor talán idegesebb voltam, mint általában szoktam. Tudtam, hogy ez majd pluszba erősíteni fog a minisztérium döntésében, hogy ne vegyenek fel gyakornoknak, de nem tehettem mást. Azok a lények megérdemlik, hogy éljenek, és ne vadásszák le őket. Egyik állat se érdemelné meg a puskát, de ezért talán tudtam tenni. Épp ezért döntöttem úgy, hogy a legkomolyabban veszem.
Az alig pár napos nadrág anyaga minden lépésnél megfeszült a lábamon, ahogy követtem Nagy prof kapkodós lépteit. Egy pottal járó emberhez képest mindig meglepődtem milyen fürgék a lábai, de jelenleg minimum annyira eltökélt volt, mint én.
- Igen, az összes dokumentáció a táskámban van - jelentettem ki egy gyors bólintás mellett, próbálva nem letérni az útról, amit Sanyi kirajzolt nekem. Meglepően nehéz volt, feltéve, hogy még soha nem jártam a magyar minisztérium belsejében. Előtte már igen, de az egy másik történet.
- Jó reggelt Nagy Sándor úr! - köszönt a férfi grafitszürke hangon, amire ahelyett, hogy figyelmen kívül hagytam volna, még jól végig is mértem. Nem nézett ki a legjobban, de inkább az örök zsémbesség hagyott nyomot rajta, mint más hirtelen bekövetkező lelki törés. - Nem tudom, gondolom - nyomta meg a gombot egykedvűen, látszott rajta, hogy még ez a kis beszélgetés is megerőltető. Alig vártam, hogy kiszállhassunk a liftből.
Elindultunk a folyosón, de amint becsukódott a lift ajtaja visszanézve rámutattam. - Neki... áhh mindegy - legyintettem, inkább rá sem kérdezve. Sokkal fontosabb volt, ami ránk várt. Megálltunk egy pillanatra az ajtó előtt.
- Ne feledje, érzelemmentesen. Őket nem érdeklik az emóciók, csak a tények - emlékeztettem jól ismerve a férfit, és beléptünk.