MAGYARORSZÁG MÁGUSFALVAITALÁROSTaláros
Történelmi áttekintés: Talárost később alapították a többi mágusfalunál, mivel az alapítói nagyon sokáig megpróbáltak együtt élni a muglikkal, füves asszonyokként, emberekként ismerték őket. Az ország három részre szakadásakor döntöttek úgy, hogy ki szeretnének maradni a mugik harcaiból és biztonságos helyen nevelik fel a gyermekeiket. Történt ugyanis, hogy az általuk lakott Nyírbélteket is feldúlták a török seregek, s majdnem az összes család földönfutóvá vált, a házaikat felégették, a jószágaikat pedig elhajtották. Szerettek volna már meglévő falvakban letelepedni, ám a közelben lévő Szalamandra-Szentegyed nem fogadta be őket, mivel elítélték őket a muglikkal való közösködésük miatt. Nem szerettek volna túlzottan messzire menni, így a mai Püspökladány közelében, 1529-ben megalapították a falujukat, melynek nem adtak rögtön nevet. Az elsődleges célja az volt az akkori körülbelül 30 embernek, ahogy biztonságban tudhassák magukat, hogy ne kelljen rettegésben élniük. A falu alapítói között volt egy híres talárszabász is, Veres József, aki híres volt arról, hogy a gyengébb anyagból is minőségi talárt volt képes varrni. Később őt választották meg a polgármesternek- tekintve, hogy azon kevesek közé tartozott, aki képes volt írni-olvasni, s 1567-ben bekövetkezett halála után a tiszteletére Talárosnak keresztelték el a falut. Az évek alatt a lakosság megtöbbszöröződött, mindenkit szívesen láttak a kis közösségükben. Egyre jobb és jobb kapcsolatot ápoltak a többi varázslófaluval, sőt néhány külföldi mágusfaluval testvérfalukká váltak, így segítve egymás fejlődését. A két világháború között több olyan családot fogadtak be, akiknek a biztonságuk érdekében menekülniük kellett a szülőhazájukból.
Látnivalók: - A faluban található egy régi ösvény, mely mentén idősebb-fiatalabb fák sorakoznak, szám szerint 6 darab. Ezeket a testvérfalvak egykori polgármesterei ültették, a testvérük pedig a másik városban áll. Az ösvény végén áll egy park, a testvériség parkja. - Egy régi talármúzeum is talárható a talárszabászat emeletén, melyben 1200-as évekből származó talárok is találhatóak. Nyomon lehet rajtuk követni a divat fejlődését, illetve a talárkészítés rejtelmeibe is bevezetnek Veres József leszármazottjai.
Érdekességek: - A talárokat külföldre is innen szállítják, olyan híresen jó minőségűek. Különféle bűbájokkal ellátott talárokat, védőkesztyűket gyártanak a vállalkozásban, mely családiból ma már faluszintűre nőtte ki magát, kifejezetten keresik a tehetséges, fiatal szabászokat. - Nem mindegyik testvérfalut lehet megközelíteni hopphálózaton keresztül, ám Talárosról mind a 6 falu elérhető ilyen módon is.
Szendrei Véda munkája KUNSZENILAKunszenila Történelmi áttekintés:Kunszenila valaha egy nyüzsgő, élettel teli hely volt, s bár lakosainak száma soha nem ért el bűvös magaslatokba, de másfél emberöltőnyi ideje még nem gondolták azt, hogy valaha majd magukénak mondhatják az egyben szomorú és megtisztelő címet, ami a legkisebb varázslófalunak jár egész Európában, s ami még szomorúbb; ha nem csak a varázslófalvak listáján nézzük, akkor is valahol a sor végén kullogna. Sok mindennek tulajdonították az emberek és a lakosság nagyon magas számú eltelepülését, de rá kellett jöjjenek, hogy különösebb oka nincsen; egészen egyszerűen senki nem szeretne egy aprócska, a semmi közepén lévő faluban lakni, ahol a vízért is a kútra kell járni. Az itt élők ma már nem mások, mint a sok-sok évvel ezelőtt itt született boszorkányok és varázslók - szám szerint 12 fő -, akik valószínűleg itt fognak elhunyni, hogy aztán ez az aprócska kis hely örökre megszűnjön.
Látnivalók:
- az ország legnagyobb karácsonyfája - egy emlékfal, ahova azok nevét vésik fel, akik az elmúlt öt évtizedben távoztak a városból Érdekességek: - a nagy kivándorlás az előző nemzedéknél kezdődött, szinte minden fiatal elhagyta akkor a szüleit. - egy ideig próbálkoztak a falu feltámasztásával, nagy karácsonyi vásárokat rendeztek, különböző programokkal akarták csalogatni az embereket - sikertelenül - semmilyen közintézmény és bolt nincsen a településen, és egyedül egy kandalló van rácsatlakozva az országos hopphálózatra, ezen keresztül tud mindenki közlekedni.
Szabó-Kelemen Zsombor munkája SZALAMANDRA-SZENTEGYEDSzalamandra-Szentegyed
A legtisztább mágusfaluként emlegetett helyiség jelzője nem azt jelenti, hogy a város gondnoksága fokozottan figyel a szemét eltakarítására. Szalamandra-Szentegyed, ez a körülbelül 150 fős kis település Szolnok és Szarvas között nagyjából félúton elmondhatja magáról: teljességgel kizárták a mugli világot életükből. Beton, de még földutak sem vezetnek a faluba, hiszen nincs szükség rájuk. Mindenki hoppanálással vagy hopp-porral oldja meg a közlekedést, és hasonló módon tölti fel az élelmiszer- és italbolt, a patika vagy a gyógyház tulajdonosa a készleteit, de a felhasznált javak fő részét a falu maga termeli ki. Akik nem varázslóállásokat töltenek be a közeli vagy távolabbi városokban, a faluban földműveléssel, gyógynövénytermesztéssel, állattartással foglalkoznak, az asszonyok szívesen szőnek, a fiatal fiúk halásznak a közeli tóban, és a lakóknak nagy segítségükre van természetesen a varázstudományuk. Az elzárt helység népe büszke arra, hogy a varázstalanoktól teljesen elszeparálva élhetnek. Akad olykor egy-egy család, amelynek kirepülő gyermeke nem szülei életmódját kívánja tovább folytatni, és elköltözik Szalamandra-Szentegyedből, de ugyanígy a falu a muglikat megunt tiszta vérű családok beköltözését is lehetővé teszi. Ugyan ha a betelepülők nem bizonyítottan aranyvérűek legalább tíz nemzedékig felfelé, előfordul, hogy még 20 év szentegyedi tartózkodás után sem tekintik igazi helybélinek a falu tősgyökeres lakói.
A település két faluból (Szalamandra és Szent-Egyed) egyesült még a XV. században. A két közösség jó barátságban volt, gyermekeik sűrűn jártak át egymáshoz, és ez nem is esett nehezükre, elvégre párszáz méter és egy folyócska választotta el a két helységet egymástól, aminek átugrálásából a szentegyedi gyerekek versenyt is csináltak. A folyóátugró verseny a mai napig dívik az ifjú varázslóknál és boszorkáknál. Szalamandra és Szent-Egyed két legmegbecsültebb családja döntésével aztán egy faluként élt tovább a két település, és az őket elszakító folyó fölé hidat építettek, az üres pusztát házakkal, és egy térrel építették be az egyesülést megpecsételendő. A tér érdekessége, hogy az azt körülölelő fákon ezernyi pixi él, és ünnepek alkalmával a falu lakói varázslataikkal úgy zavarják fel és világítják meg ezeket a lényeket, hogy temérdek kék szikraként varázslatos látványt nyújtsanak. Nem ritka, hogy az ifjú párok ilyen ünnepségekre időzítik egybekelésüket.
Hogy mi is a vonzata annak, ha egy település a mugliktól és technikájuktól teljesen elzárva él? Hadd meséljem el azt a történetet, amit én is csak úgy hallottam: vagy tíz éve történt, hogy egy repülő húzott el meglehetősen közel Szalamandra-Szentegyed fölött, és a lakosság húsz év alatti része pánikban tört ki, hogy a világ vége közeledik egy hatalmas átok képében. A kezdeti ijedség után együttes varázslatra készültek, hogy elpusztítsák a felettük süvöltő "átkot", de az gyorsabban robogott el felettük. Szerencsére, hiszen lett volna egy-két menetük a Mágiaügyi Minisztériummal ellenkező esetben. Az idősek tájékozottabbak, de a fiatalok mit sem tudnak a muglik létezéséről. Iskolájuk konkrétan nincs, de otthonaikban és a közösségi házban az idősebbektől rengeteget tanulnak, viszont a tananyag még csak nem is érinti a muglikat. Bár akik a faluban maradnak, nem is feltétlenül használnák ezen információkat, de egy a településtől elszakadt szentegyedi varázslóifjonc bizony nem egyszer bajba keveredik tulajdonsága miatt. Elmondható viszont, hogy Szalamandra-Szentegyed azon kevés helyek egyike, ahol őrzik a varázslóhagyományokat, és olyan legendákat őriznek, amelyek másol már rég feledésbe merültek. Nagy hangsúlyt fektetnek a varázslásra, csemetéik kiválóan bánnak varázspálcáikkal. Mindenki maga döntse el, vajon megérné-e ebben a faluban élni. Te odaköltöznél?
Dolánszky Alex munkája ÜSTÖSDÜstösd
Történelmi áttekintés:
A település első írásos említése az 1300-as évek elejéről származik, ekkor költözött az addig lakatlan vidékre (a mai Győrtől kb. 20km-nyire délnyugatra) hat varázslócsalád, köztük Buchmeier Pál is, aki tíz évvel később megnyitotta első üstöntödéjét. Talán ez volt az, ami a falut elindította a gyárvárossá válás útján. 1425-ben itt nyitották meg az ország első mágikus édességgyárát, majd ötven évvel később egy játékgyárat is, bár akkor még mind a kettő céhes formában működött. Az ez után következő évszázadokban sokan azért költöztek az időközben várossá terebélyesedett Üstösdbe, hogy céheket, majd később manufaktúrákat és gyárakat hozzanak létre, vagy ezekben dolgozzanak. Mivel a települést a kezdetektől fogva álcázóbűbájokkal védték, nyugodtan fejlődhetett a mugli háborúktól mentesen. Virágkorát az 1800-as évek végén élte, ekkor vált világhírűvé a város hatalmas piaca, ahol a pletyka szerint minden megtalálható. Az 1900-as évek elején a bűnözés elharapódzott a városban, egy híres banda a félvérek és a muglik kilakoltatását követelte, céljukat zsarolással, kínzásokkal és gyilkosságokkal akarták elérni. 1940-ig több, mint 230 ember hagyta el a települést, de a banda tagjait csak húsz évvel később tudták elfogni. Azonban az alapítóról sosem tudtak meg semmit. Sokan úgy gondolják, hogy később új tagokat toborzott, és így a csoport a mai napig tevékenykedik. Manapság viszonylag kevesen lakják a helyet, és nem is vonzó az új lakóhelyet keresők körében, de turisták gyakran megfordulnak a városban. A város régi pompáját nem sikerült helyreállítani, de erre próbálkozások az utóbbi években is voltak.
Látnivalók: - A bevásárlónegyed, a város leghosszabb utcáját foglalja magában. A régi céhek maradványaiként kisebb-nagyobb boltokat találunk itt, melyekben csupa minőségi, kézzel készített terméket vehetünk. A boltok többsége a külföldi megrendelésekből él meg, mert már nincs akkora forgalom, mint a város fénykorában. - Az ország legnagyobb mágikus piaca, mely minden hónap harmadik vasárnapján a főtéren található meg. Hajnaltól késő estig a legkülönfélébb árusok portékái közül lehet válogatni, bár azért mindent nem árusítanak. - Játékmúzeum, ami a régi játékgyár épületéből lett kialakítva. Tizenkét szobában mutatják be a régi és új idők mágikus játékait, valamit egy helyiséget a muglik által kedvelt játékoknak is fenntartanak. A látogatás alkalmával mindent ki lehet próbálni, bár néhány dolgot csak felügyelet mellett. - Az édességgyár, ahol magyar mágikus édességeket lehet megkóstolni, és megtudni, hogyan készülnek. - Az öntöde, egészen pontosan a régi üstöntöde, bár csupán egy része szabadon bejárható, hiszen itt még ma is folyik termelés.
Érdekességek: - A bevásárlónegyedben sok külföldi cég kisebb üzlete is megtalálható - A gyáraknak köszönhetően a település levegője füstös, az eget ritkán látni miattuk, ezért mindig félhomály uralkodik a városban.
Merkovszky Ádám munkája SZALAMANTONSzalamanton
Történelmi áttekintés:
A történet szerint évszázadokkal ezelőtt élt egy velejéig romlott, gonosz varázsló, aki eltökélte, hogy minden muglival végez és, amikor ez megtörténik, a varázslók végre békében élhetnek. Ezt azonban már az akkori varázslók többsége sem nézte jó szemmel, pedig azokban az időkben még sokkal többet jelentett az úgy nevezett tiszta vér és a varázslóönérzet. Végül a mágust a Balaton északi partjának nyugati csücskében sikerült bekeríteniük, és megölniük. Ekkorra azonban már több száz mugli áldozata volt gonosz tetteinek, és a közben mellé szegődött híveinek. A végső csatában tíz hős mágus – 6 varázsló és négy boszorkány vesztette életét. Állítólag, amikor az ártatlanok kiontott vére a földre hullt, ott kinőtt egy virág, melyet később nagyezerjófűnek neveztek el, mai ismertebb nevén ez a boszorkányfű. Az egykori csata helyén még ma is áll a hősök emlékműve – ez a város egyik terén található meg, a megölt muglik sírjaival együtt. A tíz hős sírja is megtalálható még, folyamatosan gondozzák őket és évente egyszer, május 7-én meg is koszorúzzák. Ennek közelében lelhető fel Szalamanton falu, amely viszonylag új település, az 1600-as évek végén hozták létre. Mivel a falu a Balaton partján áll, ezért az itt élők elsősorban a turizmusból élnek, híresek a fesztiváljaik, és több közismert személyiség is Szalamantonban telepedett le. A falu összetétele vegyes, bár legfőképpen félvérek lakják. Főszezonban főleg külföldi turistákkal találkozni a település utcáin, ellenben télen alig lézengenek emberek a faluban. Bűnözés szinte nincs, az egyik legbiztonságosabb mágusfalunak nevezhető, ami köszönhető a Balatoni javító-nevelő intézet, valamint a bíróság közelségének, hiszen ezek miatt az aurorok gyakran megfordulnak Szalamantonban.
Látnivalók:
- A hősök sírjai, valamint a csata emlékműve, illetve a közelében épült múzeum, amely bemutatja, hogy mi történt akkor régen - Az ország fiatalkorú bűnelkövetőkre szakosodott mágikus bírósága ebben a faluban működik, szinte az összes fontosabb ilyen típusú tárgyalás itt zajlik le.
Érdekességek: - A Mirákulum nevű cirkuszi társulat központja, elsődleges előadóhelyük - Mágikus Dallamok Napja fesztivál helyszíne - Itt rendezik meg a Hőhűtő hetet - Bűbájos Bálint-napi mulatságok helyszíne - A Balaton közepén található a fiatalkorúak javító-nevelő intézete, ahová Szalamantonból szokták átszállítani a rabokat
Merkovszky Ádám munkája CSERMELYMENEDÉKCsermelymenedék
A menekültek eldugott varázslófalva
Történelmi áttekintés:
Ez a helyiség valamikor a muglik két nagy világháborúja között jött létre. Eleinte csak pár varázslócsalád menekült fel az Északi-középhegységbe a pusztítások elől, hogy mágiájukkal feltűnésmentesen megvédjék családtagjaikat, később többen is csatlakoztak a csoportosuláshoz, így elég változatos manapság is a lakók nemzetisége. A mugliriasztó bűbájok segítségével tökéletesen el tudtak együtt rejtőzni, s egy összetartó közösségben építgették-szépítgették településüket. A községben működött egy igen fejlett aurorképző intézmény is, de a 18 évvel ezelőtti nagy aurormészárlás után, - amit környékbéli sötét varázslók követtek el -, a hely bezárt, az épület azóta is üresen áll, a gyereket rémisztgetik vele rémtörténet gyanánt.
Látnivalók: - Csermelymenedék nem az a falu, ahol annyi mindent nézegetni lehetne, de a helyiek nagyon büszkék a patak tisztaságára és a hidaktól varázslatossá tett hangulatára.
- A falu egykori aurorképzője bezárás után is vonzza még az arra tévedő turistákat.
Érdekességek: - Alapvetően a Hosszú-völgyi-patak két felére építkeztek, romantikus hidak kötik össze a két oldalt.
- Érdekes, hogy manapság még a fiatalok sem nagyon hagyják el ezt a nyugodt környezetet, ha ki is repülnek a családi körből, idővel úgy is visszatérnek.
- Mivel sokféle mágus gyűlt itt össze, nincs a falunak konkrét iparága, mindenki értett valamihez, ami később azzá fejlődött ki, hogy az évek alatt önellátóvá váltak.
Vikohino Thaihasy munkája
|
|
|
Na jó, muszáj volt most már megpattannom kicsit. Nem mintha rab lennék, vagy akármi, csak mintha tilosban járnék, pedig aztán micsoda képtelenség már! Hát ott járok, ahol tetszik! Most például épp a szalamantoni utcákon bóklászom, ismerkedem a hellyel és a helyiekkel, és megpróbálok közben nem elveszni. Mert megígértem. Pedig amúgy izgi lenne, végre történne valami! Valahogy egyébként bájos, hogy mennyire kis semmilyen ez a település Miamihoz képest. Az persze nem egy rejtett kis városka a varázslótársadalom számára, hanem egy mugli paradicsom, hatalmas, égig érő házakkal és olyan tengerparttal, hogy nem látni a végeit. Itt is van "tenger", a magyar tenger, de kuncognom kell. Hát hagyjuk már! De azért tök cuki. A partot közelítve ki is nézek egy édes kis leülős helyet. Persze kényelmetlennek tűnő, egyszerű, dísztelen fapadok és asztalok csupán, amiket bódék vesznek körül, ahol mindenféle olajos mifenét, halat, palacsintát sütnek, de van napernyő és ami még ennél is fontosabb, fagyi is! Kissé durcásan, de beállok a sorba, és ki is várom, míg én jövök, mert hát nem akarok én feltűnősködni, de mikor végre kézbe kapom a cukorszórásos édességemet, kénytelen vagyok felháborodni, mert nem nagyon akarnak dolgomra ereszteni. - Hogy érti azt, hogy fizessek!? - nézek rá elképedve, az angolomat elővéve, miután némi érthetetlen mondat után az eladó is azzal próbálkozik. - Nem hordok magamnál pénzt, ne vicceljen már. - Még nevetnem is kell. Hát nem abszurd? De ő csak köti a crupot a karóhoz, úgyhogy kénytelen vagyok a napszemcsimet is lejjebb tolnom az orromon, hátha szúrós tekintetem betalál. - El lesz intézve, apám mindig mindenkit kifizet, mi akkor a gond? - Komolyan nem értem, mi történik, és a mögöttem morgolódókat se, bár azokat csak a nyelv miatt, amit nem beszélnek, ők meg egyre felháborodottabban.
|
|
|
Vanya Dragomirova Diák Navine (H), Másodikos diák
Malenkaja princessa offline RPG hsz: 42 Összes hsz: 62
|
Írta: 2024. március 28. 21:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=875566#post875566][b]Vanya Dragomirova - 2024.03.28. 21:28[/b][/url] Na jó, muszáj volt most már megpattannom kicsit. Nem mintha rab lennék, vagy akármi, csak mintha tilosban járnék, pedig aztán micsoda képtelenség már! Hát ott járok, ahol tetszik! Most például épp a szalamantoni utcákon bóklászom, ismerkedem a hellyel és a helyiekkel, és megpróbálok közben nem elveszni. Mert megígértem. Pedig amúgy izgi lenne, végre történne valami! Valahogy egyébként bájos, hogy mennyire kis semmilyen ez a település Miamihoz képest. Az persze nem egy rejtett kis városka a varázslótársadalom számára, hanem egy mugli paradicsom, hatalmas, égig érő házakkal és olyan tengerparttal, hogy nem látni a végeit. Itt is van "tenger", a magyar tenger, de kuncognom kell. Hát hagyjuk már! De azért tök cuki. A partot közelítve ki is nézek egy édes kis leülős helyet. Persze kényelmetlennek tűnő, egyszerű, dísztelen fapadok és asztalok csupán, amiket bódék vesznek körül, ahol mindenféle olajos mifenét, halat, palacsintát sütnek, de van napernyő és ami még ennél is fontosabb, fagyi is! Kissé durcásan, de beállok a sorba, és ki is várom, míg én jövök, mert hát nem akarok én feltűnősködni, de mikor végre kézbe kapom a cukorszórásos édességemet, kénytelen vagyok felháborodni, mert nem nagyon akarnak dolgomra ereszteni. - Hogy érti azt, hogy fizessek!? - nézek rá elképedve, az angolomat elővéve, miután némi érthetetlen mondat után az eladó is azzal próbálkozik. - Nem hordok magamnál pénzt, ne vicceljen már. - Még nevetnem is kell. Hát nem abszurd? De ő csak köti a crupot a karóhoz, úgyhogy kénytelen vagyok a napszemcsimet is lejjebb tolnom az orromon, hátha szúrós tekintetem betalál. - El lesz intézve, apám mindig mindenkit kifizet, mi akkor a gond? - Komolyan nem értem, mi történik, és a mögöttem morgolódókat se, bár azokat csak a nyelv miatt, amit nem beszélnek, ők meg egyre felháborodottabban.
|
|
|
|
Noel B. Duffet Diák Levita (H), Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák
offline RPG hsz: 50 Összes hsz: 73
|
Írta: 2024. március 29. 15:49
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=875611#post875611][b]Noel B. Duffet - 2024.03.29. 15:49[/b][/url] VanyacuccValériához - a nagynénjéhez - szünetekben gyakorta ellátogattak a testvéreivel, nem csak azért mert Valika imádta, ha néha napján meglátogatja a rokonság, hanem azért is, mert ilyenkor végre eljuthattak egy kicsit a Balcsihoz. Noel kifejezetten élvezte ezeket a napokat, mert azon túl, hogy el voltak kényeztetve finomabbnál finomabb ételekkel, az egész napjuk nem szólt másról, mint a szórakozásról. Most például a partot látogatták meg a testvérek, s míg két idősebb nővére ledobta magát az egyik padra, hogy onnan fürkésszék a vizet, addig Noel lelkesen felajánlotta, hogy vesz nekik fagyit és lesz olyan jófej, hogy ezt még oda is viszi nekik. A lányok persze nem kértek semmit, ő viszont akart fagyizni, így neki is iramodott a legközelebbi fagyizóhoz. Szépen sorba is állt, azonban az már az odaérkezésénél szemet szúrt, hogy valami probléma van kibontakozóban. Eleinte csak zsebre tett kézzel bámészkodott, mert volt mit, hisz gyönyörű a táj, de a hangosodó szóváltás már az ő fülét is megütötte. Úgy tűnt, hogy egy külföldi csaj került konfliktusba az eladóval, aki viszont láthatóan nehezen boldogult a szőkeséggel. Noelnek meg kicsit már kezdett tele lenni a hócipője, élvezni akarta ezt a délutánt és nyalni a fagyiját. Végül, elnézést kérve előzte be az előtte ácsorgókat, s megállt a szőkeség mellett. - Bocsi, velem van, én rendezem - mosolygott az eladóra, mintha ez tényleg így lenne, és elő is húzta az ingyenes kuponokat a zsebéből, amit volt szerencséje alig egy nappal korábban megnyerni egy sorsoláson. Az eladó persze még mindig morcosan ráncolta a homlokát, addig Noel a szőkére pillantott és angolul felelte. - Nyugi húgi, rendezem - még kacsintott is, bár gőze nem volt, ki ez a csaj, higgyék azt, hogy valami távoli kuzin. Az eladó végül elfogadta a papírosokat, és már adta is át a fagyit a szőkének. - Hékás, a kuponon még van pénz, szóval kérek egy tölcsérbe csokit és meggyet - még egy vigyort is elengedett az eladó felé, aki láthatóan nehezen vette be, hogy kiszúrják a szemét egy kuponnal, de hát, el kellet fogadnia. - Na, most már megnyugszol? - ezt közben angolul kérdezte a lánytól, mert végülis, elhárult a probléma és megkapta a fagyiját.
|
|
|
|
Vanya Dragomirova Diák Navine (H), Másodikos diák
Malenkaja princessa offline RPG hsz: 42 Összes hsz: 62
|
Írta: 2024. március 29. 18:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=875637#post875637][b]Vanya Dragomirova - 2024.03.29. 18:17[/b][/url] Már épp azon vagyok, hogy elkezdek Zoya után kiabálni, mikor felbukkan mellettem egy tök helyes srác, és valamit magyaráz az egyre türelmetlenebb embernek és egy fecnit nyújt át. Igaz, hogy nem sűrűn látok pénzt, de az biztosan nem az! - Hogy? Az valami fenyegető üzi, vagy mi? - kérdezem tőle, és meglepettségemben még erősebben kijön az akcentusom. Úgy látszik, errefelé is vannak befolyásos emberek, biztos az ő papája is valami fontos ember, vagy csak olyan, akitől mindenki fél. Az enyémre mindkettő igaz, azért se értem, hogy gondolta egy egyszerű fagyi árus, hogy nem jó neki utálag fizetni. Átveszem a fagyim, és angyali mosollyal "tánkjúzok", majd pillantásom a fiúra szegezem, és félrebillent fejjel pislantok párat. - Eddig is nyugiban voltam - jelentem ki, majd hajamat meglibbentve elsétálok, hogy letelepedjek az egyik padra. Belemártom az édességbe a kis műanyag kanalat, majd kissé kidugott nyelvemre kenek egy keveset. Még pattogó cukor is van benne, hmmmm!
|
|
|
|
Noel B. Duffet Diák Levita (H), Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák
offline RPG hsz: 50 Összes hsz: 73
|
Írta: 2024. április 1. 19:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=875948#post875948][b]Noel B. Duffet - 2024.04.01. 19:05[/b][/url] Vanyacucc- Dehogy, csak kupon, ingyen járnak érte cuccok, múltkor nyertem - mosolyog a lányra, igen egy kicsit büszke is, hogy ilyen szerencsés a keze, mindig sikerül hozzájutnia valami ingyenes cucchoz, a franc tudja miért. Kiérzi a lány hangjából az akcentust, azt mondjuk nem tudja pontosan beazonosítani, hogy a szőke hová valósi lehet. Szemöldöke kicsit felcsusszan, neki úgy tűnt, hogy a lány azért összeakasztotta a bajszát az eladóval, de tény az, hogy a pult mögött álló sokkal dühösebbnek tűnt, főleg most, hogy még Noel kezébe is fagyit kellett nyomnia. - Köszi! Máskor is jövök - vigyorog az eladóra, aztán már meg sem hallja, hogy mit morog a fószer, elindul a padhoz és ledobja magát a lány mellé. - Hová valósi vagy? - kérdi, miközben nagyot nyal a csokiba.
|
|
|
|
Vanya Dragomirova Diák Navine (H), Másodikos diák
Malenkaja princessa offline RPG hsz: 42 Összes hsz: 62
|
Írta: 2024. április 5. 19:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=876233#post876233][b]Vanya Dragomirova - 2024.04.05. 19:54[/b][/url] Nekem az "ingyen" és a "méregdrága" tulajdonképp egy és ugyanaz. Persze tudom, hogy van, ami értéktelen és van, ami meg olyan, hogy a többség álmodni se mer róla, de valójában, ténylegesen nem tudom interpretálni a jelentését ezeknek. Megszoktam, hogy megkapom, amit akarok, az meg, hogy ez a srác ezt egy papírfecnihez köti, ugyanolyan értelmezhetetlen, mint a nyelv, amin a fagyiárus bosszakodik, míg elsétálok. Nincs ellenemre, hogy csatlakozik hozzám, szerintem világosan a tudtára adtam az előbb, úgyhogy fagyim felett sűrűn pislogva figyelem, ahogy közeledik, majd letelepszik mellém. - Oroszországba - felelem. - Mid van? Sima csoki? Jobban foglalkoztat, mit nyal épp, mint az, hogy honnét jött, kezdjük az aktualitásokkal.
|
|
|
|
Noel B. Duffet Diák Levita (H), Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák
offline RPG hsz: 50 Összes hsz: 73
|
Írta: 2024. április 5. 20:13
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=876235#post876235][b]Noel B. Duffet - 2024.04.05. 20:13[/b][/url] Vanyacucc- Az komoly - hümmög két nyalás közt, csak sejtése volt, miből eredhet ez az akcentus, de épp az orosz nem jutott volna az eszébe. - Felül csoki, alul meggy. Megkóstolod? - nem csak most, általában is adakozó kedvében van, és attól sem fél, hogy herpeszt kap, amúgy se tűnik a lány betegnek. Ha kér, akkor odatartja egy nyalásra, ha nem, akkor vállat vonva újra belenyal a csokiba, amiben apró kis kekszdarabok is vannak, elég jó. - Tiéd milyen? - arra már nem is emlékszik, hogy a lány mit kért, a kuponokkal volt elfoglalva. - Francia amúgy, Noel Bastien Duffet - nyújtja kezét kézfogásra. - Merre tanulsz? - túl sok iskola nincs, legalábbis idehaza csak a Bagolykőről tud.
|
|
|
|
Vanya Dragomirova Diák Navine (H), Másodikos diák
Malenkaja princessa offline RPG hsz: 42 Összes hsz: 62
|
Írta: 2024. április 5. 20:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=876239#post876239][b]Vanya Dragomirova - 2024.04.05. 20:28[/b][/url] Simán belehajolok a személyes terébe, hiszen nem elég érdeklődni, meg is kell nézzem közelebbről, milye van. Mármint, milyen fagyi. - Szólj, ha meggyhez értél, az is érdekel - mondom, mielőtt ajkaimat a hideg édességhez érintem, hogy "csippentsek" velük belőle. Egy-két kekszdarabka is a nyelvemre kerül, boldog kis mosollyal arcomon majszolom őket el. - Fincsi. - Nem egyértelmű, hogy az övét méltatom, vagy az enyémet jellemzem, mindenesetre nyújtom felé kanalastul. Nem vagyok én se irigy, de azért remélem nem lesz mohó, mert tudok én csúnyán is nézni, csak nem áll jól. Lepillantok a kezére, majd fejemet elfordítva nagy kegyesen odatartom az enyémet is, hogy megfoghassa. - Vanya Igorevna Dragomirova - mondom büszkén, és figyelem, vajon felismeri a nevem. Illene, de hát Amerikában is ért meglepetés etéren. - Majd abba a baglyos suliba fogok járni az új tanévtől. Nővérkém közbenjárásának hála. Eddig az Ilvermorny-ba jártam.
|
|
|
|
Noel B. Duffet Diák Levita (H), Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák
offline RPG hsz: 50 Összes hsz: 73
|
Írta: 2024. április 5. 20:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=876243#post876243][b]Noel B. Duffet - 2024.04.05. 20:46[/b][/url] VanyacuccNem zavartatja magát a lány, ez szimpi Noelnek, legalább nem egy kényeskedővel van dolga, azokat utálja és a hideg rázza őt tőlük. Nem is sajnálja a fagyit, amint visszakapja, ő is lecsap rá. - Szerintem is , ebben legalább jók, nem úgy, mint a kiszolgálásban - nevet fel, aztán megkóstolja kanállal a lányét, hümment is rá egyet. - Ez is jó - utána viszont a sajátjával folytatja, a kézrázásnál meg feltűnik neki, hogy a csaj kissé furán reagál. - Mi bajod? Nálatok ez nem szokás? - nevet, ilyen kézfogást sem látott még. - Azta, olyan a neved, mint valami cárnőnek. Csak nem valami leszármazott vagy? Nagyon ismerősen cseng - kíváncsi, mintha már hallotta volna, de gőze sincs, talán valahol olvasott valami hasonlót. Az övé mindenesetre ehhez képest mezei francia, semmi extra. - Áááh, Bagolykőre? Én is odajárok, most leszek ötödéves. Te negyedik? - így ránézésre nagyjából vele egyidősnek tippelné, de hát ebben sosem lehet biztos.
|
|
|
|
Vanya Dragomirova Diák Navine (H), Másodikos diák
Malenkaja princessa offline RPG hsz: 42 Összes hsz: 62
|
Írta: 2024. április 5. 21:06
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=876245#post876245][b]Vanya Dragomirova - 2024.04.05. 21:06[/b][/url] Meglepetten nézek rá vissza, de aztán megértően elmosolyodok. Szegény kis alsó osztálybeli. Nem tudhatja. - Nálunk kezet csókolni szokás - mondom, de közben visszahúzom a praclim, mert jelen esetben annyira nem tetszene, ha fagyitól ragadna. - Bár nem mind rajongunk érte a családban. És ha már a család, bemutatkozásomat hallva meg is jegyzi, hogy mintha valami cárnő volnék. Nem áll messze a valóságtól, szóval kuncogok egy sort. - Bizony nincs kizárva, rebesgetik - felelek vidoran, és közben bekapok egy újabb nyalás fagyit. - De a mai formánkban is híresek vagyunk, a Papám az orosz mágiaügyi miniszter. Ezt hallva már biztos be fog neki ugrani, már várom is, hogy arcára kiüljön a felismerés, és az áhítat. Vagy a fintor, attól függ, mit gondol Papáról. Megvakarom arcom élét, és összepréselem ajkaim, miközben tanácstalanul pislogok vissza rá. - Háát azt még nem tudom. Talán? Hová kerülnek általában a tizenöt évesek?
|
|
|
|
Noel B. Duffet Diák Levita (H), Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák
offline RPG hsz: 50 Összes hsz: 73
|
Írta: 2024. április 5. 21:29
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=876248#post876248][b]Noel B. Duffet - 2024.04.05. 21:29[/b][/url] VanyacuccFelvonja a szemöldökét erre a kijelentésre, enyhe sznob beütést érez a hölgyike részéről, egyelőre nem is tudja őt hová tenni, viszont a neve eléggé előkelően cseng, és hamarosan ki is derül, hogy kihez van szerencséje. - Ne szivass már, most komolyan - először röhög, nem akarja elhinni, aztán még körbe is néz, mintha kandikamerát keresne, pedig inkább azt lesi, hogy hol vannak ilyenkor a testőrök, mert hogy ha az, akiről szó van, akkor biztos kéne valami védelem. - Várj már, tényleg a lánya vagy? Ne bassz - döbben le. - Hallod, de akkor hogyhogy csak így egyedül mászkálsz itt? Oké hogy kis falu, de basszus. Azért mégis csak egy miniszter lánya vagy, azért ez nem biztos, hogy jó hogy így egyedül - ezt nem érti. Ha ő valaha is elnök lenne , ami teljességgel kizárt, egész biztos, hogy a lányát sehová sem engedné egyedül, mert sok barom él a világban, és vannak, akik váltságdíjat is követelnének. - Amúgy király, még sose nyaltam fagyit előkelőséggel - röhög és eléri nyelvével a meggyet. - Meggy - nyújtja egy nyalásra a tölcsérét. - Mennyi? Azt hittem, hogy tizenhét vagy - újabb meglepetés, brávó Noel, te is be tudsz választani. Mondjuk nem csajozási szándékkal lépett oda, hanem hogy végre ő is sorra kerüljön, ellenben egészen bejövős neki a szöszi. - Nem tudom, szerintem harmadik, de hát más országból jössz, ezért lehet, hogy alsóbb osztályba raknak, nem tudom - vonja meg a vállait. - Szóval miniszter úr lánya, lesz este itt a parton egy koncert. Lejössz velem? - félmosolyra húzza a száját és pillantásával szuggerálja az orosz csajt.
|
|
|
|
Vanya Dragomirova Diák Navine (H), Másodikos diák
Malenkaja princessa offline RPG hsz: 42 Összes hsz: 62
|
Írta: 2024. április 5. 21:53
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=876250#post876250][b]Vanya Dragomirova - 2024.04.05. 21:53[/b][/url] Nem hisz nekem, cuki pofa. A többség először nem szokott, azt hiszik, csak hülyítem őket, és ez egy darabig szórakoztatni is szokott. Most is jót vigyorgok az ábrázatán és hitetlenkedésén. - Ha a nyakamba lihegne két gorilla, azzal csak felhívnám magamra a figyelmet - rántok aprót vállamon, és sejtelmesen elmosolyodom. - De az is lehet, hogy itt állnak a közelben, csak kiábrándító bűbáj van rajtuk, erre nem gondoltál? Hagyom elmélkedni ezen, közben a meggyét is megnyalom. Az is fincsi, elégedetten sóhajtok egyet, mielőtt visszatérnék a sajátomhoz. - Ó? Tényleg? - rebegtetem meg pilláim, mert hát melyik lánynak ne esne jól, ha kivételesen nem kislánynak, hanem szinte nőnek néznék? Meg is érdemel egy hálás mosolyt, úgy döntök. Hümmögök egyet válasz gyanánt, és elraktározom fejben, hogy megkérdezzem nővérkémet, mert hát ő bizti tudja, hova íratott be. Vagy tud olyat, aki tudja. De aztán gyorsan mellékessé is válik a dolog, mert meghívnak egy koncertre! - Boldogan! Vagyis, azt hiszem. - Kicsit elbizonytalanodom. - Ha Zoya nem bánja. Igazság szerint most is anélkül vagyok itt, hogy neki szóltam volna, és ezt specifikusan megmondta, hogy ne csináljam. Szóval menni fog másodjára is! - Oké!
|
|
|
|
Noel B. Duffet Diák Levita (H), Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák
offline RPG hsz: 50 Összes hsz: 73
|
Írta: 2024. április 5. 22:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=876252#post876252][b]Noel B. Duffet - 2024.04.05. 22:15[/b][/url] VanyacuccElmélkedik egy sort a felvetésen, végül is jogos, az túl feltűnő lenne, így a második opció valahogy sokkal életszerűbb. - Basszus, mondasz valamit. Hallod, kezdek tőled félni - elneveti magát, azért csak viccel, hisz nincs miért félnie. Ha netán lennének is kétajtós gorillák itt a közelben, azoknak sem lenne okuk pálcát rántani, mert Noel egyelőre semmi rosszat nem csinált, csupán megkóstoltatta a fagyiját, az pedig még nem bűn. - Ez jobb, mi? - vigyorog, szereti a legjobbat a végére hagyni, ezért is kéri mindig a finomabbat először. Míg a szőke szempillát rebegtet, addig Noel gyorsan lenyúl a kanállal egy kis fagyit Vanyaéból, aztán csak szemtelenül mosolyog, nem hinné, hogy kapni fog érte. - Jaja, azt gondoltam, hogy nagyjából egyidősek vagyunk, de végülis majdnem - ő is csak tizennyolc, nem egy vénség, és mivel eddig szimpi neki a lány, szívesen lógna vele a koncerten. A nővéreinek úgyis jönnek a pasijai, szóval legfeljebb targoncás lehetne mellettük, így viszont lesz lehetősége arra, hogy ne egyedül kelljen élveznie a bulit. - Zoya a nővéred? Vagy a bébiszittered? - kérdi egy kis szemtelenséggel. - Szerintem nem bánná, vagy ne mond meg neki, végülis, csak egy koncert lesz. Elmenjek érted? Melyik házban laksz? - na tessék, még úriember is, hisz érte megy. Igaz nem seprűvel, csak gyalog, de megtenné.
|
|
|
|
Vanya Dragomirova Diák Navine (H), Másodikos diák
Malenkaja princessa offline RPG hsz: 42 Összes hsz: 62
|
Írta: 2024. április 5. 22:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=876256#post876256][b]Vanya Dragomirova - 2024.04.05. 22:35[/b][/url] - Jól teszed - kacsintok, majd nevetek vele együtt. De igazából tényleg elég könnyen a Balaton alján találhatja magát, ha lehet hinni a pletykáknak. Persze én nem hiszek, de más még hihet. Sűrűn bólogatok, miközben az ajkaim nyalogatom, pontosabban a fagyit le róluk, és ezt kihasználva elorozza a kanalam és csór még a tálkámból, amit próbálok szúrós pillantással is jutalmazni, de nem könnyű, ha valakinek ilyen szép arca van, mint nekem. - Igen, majdnem - értek egyet vele. Valószínűleg ezzel egyedüli lennék a családban, ha kikérném a véleményüket, de szerencsére nem kell. Legalábbis egyelőre, amíg Papa meg nem tudja. - Igen, ő az én imádott nővérkém. Náluk lakom most - bólogatok, majd elmerengek a lehetőségeken. - Szerintem inkább kint találkozzunk valahol. Bár lovagiassága szívmelengető, ha lebuknék, jobb, ha nincs ott Szesztricska keze ügyében.
|
|
|
|
Noel B. Duffet Diák Levita (H), Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák
offline RPG hsz: 50 Összes hsz: 73
|
Írta: 2024. április 6. 08:03
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=876285#post876285][b]Noel B. Duffet - 2024.04.06. 08:03[/b][/url] VanyaszerkóŐ is nevet, mi mást is tehetne. Vagy igazat mondott a lány és akkor most árgus szemekkel figyelik őket, vagy csak tréfálkozott. Bármelyik helyzet is álljon fenn, nem fog berosálni, hisz nincs mitől tartania. - Okkal félt, jól is teszi - mosolyodik el, aztán azt is megtudja, hogy mi is a helyzet Vanyával. - Tehát akkor most nála laksz, szuper. Szerintem amúgy ő sem bánná, ha jól éreznéd magad, ha már ebbe a kis országba kellett költöznöd - ezt így is gondolja, hát ha már egy új környezetben van, miért ne tehetne meg mindent, hogy ez a legjobb legyen? El is hívja a koncertre, még azt is felajánlja, hogy elmegy érte, de utóbbira diszkrét elutasítást kap, amire csak mosolyog. Nem zavarja, hogy nem kell sokat gyalogolnia, a puccos negyed úgyis a település másik részén van, így neki az is jó, hogy a koncerten találkozzanak. - Oké, akkor hatkor a strandbejáratnál - mosolyogva közben lehuppan a padról, a kis szalvétát bedobja a közeli kukába, még haveri módon pacsizik vele, aztán sarkon fordulva elsétál.
Nővérei előresétálnak a pasasaikkal, őt is hívják, Noel viszont még várakozik egy kicsit, hátha mégis csak felbukkan a lány. Bár már elmúlt tíz perccel is hat, azért még ad ennek egy lehetőséget, hátha. Azért túl sokat senkire sem szokott várni, de ez mégis csak egy miniszter leánya, biztosan náluk szokás késni, ezt gondolja. Igaz egyre sűrűbben bámulja az óráját, közben besétál a kapun egy kisebb társaság, nagyjából vele egyidősek lehetnek. Akár még hozzájuk is csatlakozhatna, majd meglátja. Közben beletúr a hajába, egy kicsit hátra simítja, majd reagál az érkező mágikus üzenetre is, mert hogy a nővére már azzal cseszteti, hogy vihetne nekik a sátorból valami hűsítőt. Hát persze, miért hoztak akkor pasikat? Küldjék őket, nem? De.
|
|
|
|
Vanya Dragomirova Diák Navine (H), Másodikos diák
Malenkaja princessa offline RPG hsz: 42 Összes hsz: 62
|
Írta: 2024. április 6. 16:08
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=876314#post876314][b]Vanya Dragomirova - 2024.04.06. 16:08[/b][/url] Nem volt egyszerű kilógni, pláne észrevétlenül, de szerencsére tudtam, hol vannak kiszórva a riasztóvarázslatok. Zoya hasonlóképp gondolkodott ilyen téren, mint Papa, de nem véletlen, hiszen tőle tanult. A partig vezető út eseménytelen volt, attól pedig nem kellett tartanom, hogy nem találok oda, hiszen sokan mások is célba vették, ráadásul elég hangosan készülődött is az esemény. Csukott szemmel is megtalálom a jó bulikat. Kicsit késésben vagyok, ami nem csoda, hiszen akkor indultam csak el, amikorra a találkozót megbeszéltük.De majd most kiderül, miféle ez a Noel. Ha faképnél hagyott, többet bizony nem kap a fagyimból. Még akkor sem, ha tőle kapom. - Szia! - köszönök neki, mikor megpillantom a srácot, aki bár türelmetlennek tűnik kicsit, de megvárt.
|
|
|
|
Noel B. Duffet Diák Levita (H), Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák
offline RPG hsz: 50 Összes hsz: 73
|
Írta: 2024. április 6. 16:10
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=876316#post876316][b]Noel B. Duffet - 2024.04.06. 16:10[/b][/url] VanyaszerkóMár egy kicsit kezdi megunni a várakozást, ami azt illeti, épp azon van, hogy fogja magát és sarkon forduljon, amikor is kiszúrja a tömegből előbukkanó leányzót. Máris eltűnik arcáról a komorság, helyét átváltja egy mosoly, ami a szőkének szól. - Kit látnak szemeim?- méri fel, nem szívbajos, tetszik is neki, amit lát. - Szia! - közelebb hajolva még két puszit is ad neki, végül is, délután már fagyizás közben összebratyiztak, ennyi jár. - Mi van a nővéreddel, eddig tartott meggyőzni, hogy elengedjen? Hol vannak a kommandósok? - pillant körbe nevetve, aztán fordul egyet, hogy meginduljanak befelé, de mivel elég sokan vannak, nyújtja a kezét a lánynak, nehogy a végén még leszakadjon a nagy tömegben. - Remélem, szereted a rock zenét - mosolyog rá, mert hogy egy egész jó kis rockos banda fog majd játszani, ha végre levonul a színpadról Szikora Robi és a gidák.
|
|
|
|
Vanya Dragomirova Diák Navine (H), Másodikos diák
Malenkaja princessa offline RPG hsz: 42 Összes hsz: 62
|
Írta: 2024. április 6. 16:12
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=876317#post876317][b]Vanya Dragomirova - 2024.04.06. 16:12[/b][/url] A két cuppanás után mosolyogva rázom a fejem. - Nem, eddig tartott meglépni tőle - felelem őszintén. Lehet nem kellene elárulnom neki, hogy végül is tilosban járok, de így izgalmasabb, nem? - A gorillákra gondolsz? Ők már előrementek csápolni. Igyekszem a lehető legkomolyabbnak maradni, de persze elnevetem magam, miközben csatlakozom Noelhez és a színpad felé tartó tömegben. Megfogom a kezét, bár némi tépelődés után csak. - Ahaa, persze - bólogatok ímmel-ámmal, mert szeretek én mindenfélét, többnyire az előadó válogatja, nem a stílus. De élőben még nem hallgattam rock-ot, úgy képzelem, dobhártyaszaggatós lesz.
|
|
|
|
Noel B. Duffet Diák Levita (H), Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák
offline RPG hsz: 50 Összes hsz: 73
|
Írta: 2024. április 6. 16:14
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=876318#post876318][b]Noel B. Duffet - 2024.04.06. 16:14[/b][/url] Vanyaszerkó - Hú de rosszkislány vagy, tetszik - vigyorog rá, hát milyen menő már, hogy lelépett otthonról a lány. Igaz, ha a bátyja volna, akkor sík ideg lenne, szóval teljesen meg fogja érteni, ha az a bizonyos nővér majd kiborul, de talán nem fog ez kiderülni, ha majd időben hazajut a lány. Ahhoz viszont még bőven van idejük, hogy kiélvezzék ezt az estét. Kézenfogva húzza is maga után, muszáj a tempót diktálni, mert elég sokan vannak, Noel igyekszik utat törni, hogy a lány már könnyedén mehessen utána. Átvezetve őt a tömegen, a legközelebbi italos sátrat veszi célba, hisz egy jó koncert alatt elengedhetetlen egy jó kis ital. - Ne aggój, király lesz, jó számokat játszanak! - mondja hangosan, hogy a lány is hallja, mert már beindult az előzene, ami akkor szól, mikor épp felpakolnak a színpadra. - Mit kérsz inni? - kérdi a sátorhoz érve a lányt, közben ő is végig méri az itallapot, van itt választási lehetőség bőven.
|
|
|
|
Vanya Dragomirova Diák Navine (H), Másodikos diák
Malenkaja princessa offline RPG hsz: 42 Összes hsz: 62
|
Írta: 2024. április 6. 16:15
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=876319#post876319][b]Vanya Dragomirova - 2024.04.06. 16:15[/b][/url] Megforgatom kissé a szemeim, és egy-két pillanatra még sértett arcot is vágok, elvégre nem vagyok én rossz! Sőt, nagyon jó vagyok, ami azt illeti, csak szeretem a szabadságot. De azt Zoya is tudja, csak biztos félt, vagy ilyesmi. Vagy amiatt szigorú, mert most az ő felelőssége vagyok. Egy sátrat veszünk célba, ahol az innivalót szolgáltatják a nagyközönség számára, és bár nem vagyok még szomjas, azért nem utasítom vissza a meghívást. - Valami itteni különlegesség van? - érdeklődöm tőle, és én is szemrevételezem azt a listát. Tele van mindenféle alkoholos dologgal, de én olyasmit még nem ihatok. - Vagy esetleg valami gyümölcsös koktél? Húú, az is van! Közben a beáramlott tömeg kezdi megtalálni a hangját, már kurjongatnak, kiabálnak, együtt énekelnek a színpadon hangoló srácok dallamaira.
|
|
|
|
Noel B. Duffet Diák Levita (H), Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák
offline RPG hsz: 50 Összes hsz: 73
|
Írta: 2024. április 6. 16:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=876321#post876321][b]Noel B. Duffet - 2024.04.06. 16:35[/b][/url] Vanyaszerkó- Hm lássuk csak, a sörök és a borok azok különlegességnek számítanak, főleg a szekszárdi kadarka. De ezek a gyümölcsös sörök is jók - jegyzi meg, igaz, tudja jól, hogy mindkettőben van némi alkohol. - Aha, jó akkor legyen neked egy gyümölcskoktél - mosolyogva bólint, rendel is egyet Vanyának, magának pedig rendel egy pohár vörösbort fröccsként, szerencsére mázlija van, mert magas is, és itt nem igazán kérik el a személyi igazolványát, meg nem is ismerik őt ebben a faluban. Fizet is , természetesen kuponnal, mert hogy még mindig maradt a nyereményéből, s közben már nyújtja is át a szívószálas gyümölcskoktélt a lánynak. - Na, milyen ízű? - kíváncsi, közben beleiszik a fröccsbe. - Megkóstolod? - nem erőlteti, csak felkínálja a lehetőséget, közben egy kicsit körülnéz, még mindig szivárognak befelé az emberek, jó kis koncert lesz ez.
|
|
|
|
Vanya Dragomirova Diák Navine (H), Másodikos diák
Malenkaja princessa offline RPG hsz: 42 Összes hsz: 62
|
Írta: 2024. április 6. 16:35
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=876322#post876322][b]Vanya Dragomirova - 2024.04.06. 16:35[/b][/url] Nocsak, egy szakértővel van dolgom! Vagy egy alkoholistával? Akárhogy is, nem tud meggyőzni róla, hogy nekem feltétlenül követnem kéne a többség példáját, nagyszerűen tudok szórakozni önerőből, plusz az is komoly visszatartó erő, hogy nővérkém így is esélyesen kitekeri a nyakam, hát még ha részegen talál. - Olyan zöld legyen! - mutatok az egyik illusztrációra, és amint a kezembe kerül, már kapom is be a szívószál végét. Kérdésére csak hümmögök egyet, egyelőre nincs kedvem félbehagyni, hogy megválaszoljam. - Érzek benne almát, kivit, azt hiszem mangót is - összegzem neki, majd megrázom a fejem, és túlkiabálva a közelünkben egyre hangosabb srácokat válaszolok: - Uncsi a színe a tiédnek! Úgyhogy maradok a koktélomnál és azt szorongatva elindulok az embereket kerülgetve, hogy közelebb legyünk a színpadhoz.
|
|
|
|
Noel B. Duffet Diák Levita (H), Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák
offline RPG hsz: 50 Összes hsz: 73
|
Írta: 2024. április 6. 16:42
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=876324#post876324][b]Noel B. Duffet - 2024.04.06. 16:42[/b][/url] Vanyaszerkó- Szóval színre mész, jól van – neveti el magát, ami azt illeti, az övének alig van színe, mert éppen csak van benne bor, a többi inkább szóda, szóval egyáltalán nem vészes. El is indulnak poharukkal a kezükben a tömegbe, Noelnek fogalma sincs, hogy vajon hol lehet a két nővére, de úgy van vele, hogy biztosan jól elszórakoznak a pasijaikkal, majd utána úgyis találkoznak a kijáratnál, úgy beszélték meg. - Akkor még sosem voltál ilyen koncerten? - kérdi,de még hangosabban, mert hogy ekkor csapnak a húrokba a színpadon, indul a dobszoló és a gitár, az egész baromi jól hangzik, hát még amikor az énekes is kiengedi a hangját. - Wááhh, ez jó lesz! - mosolyog a lányra, aztán iszik a pohárból és a zenére mozogni kezd, már amennyit lehet mozogni ott a nagy tömegben, közben többször is Vanyára néz, kíváncsian, hogy élvezi-e a koncertet. - Te tényleg a miniszter lánya vagy? - nevetve hajol közelebb, hogy megkérdezze, mert ezt még mindig nehéz elhinnie, közben tenyerével megérinti Vanya hátát.
|
|
|
|
Vanya Dragomirova Diák Navine (H), Másodikos diák
Malenkaja princessa offline RPG hsz: 42 Összes hsz: 62
|
Írta: 2024. április 6. 16:52
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=876327#post876327][b]Vanya Dragomirova - 2024.04.06. 16:52[/b][/url] Mire megtaláljuk a helyünket, ahonnét viszonylag jól rálátni a bandára, el is kezdik az első számot, sokan pedig hangosan sikoltani, kiabálni kezdenek. Érzem, hogy remeg a kezemben az ital, és bár már most ugrálni kezdenék legszívesebben, egyelőre, amíg azt szívom, csak rugózok lábaimmal, és lépkedek, fejemen forgatom és bólogatok. Az egész testemet rezegtetni a dobok és gitár, nameg a frontember hangja. - Mi az, hogy voltam! - nevetek fel. Nem sokon, az igaz, de persze, hogy voltam. Főleg az utobbi időszakban, amíg viszonylag felügyelet nélkül voltam Amerikában. Ott is figyeltek rám persze, de csak távolról. - Igen, még mindig - nézek vissza rá aprót kacagva. - Mi az, megrémít talán?
|
|
|
|
Noel B. Duffet Diák Levita (H), Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák
offline RPG hsz: 50 Összes hsz: 73
|
Írta: 2024. április 6. 17:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=876331#post876331][b]Noel B. Duffet - 2024.04.06. 17:17[/b][/url] Vanyaszerkó - Elnézést, nem gondoltam, hogy ilyen helyekre jársz - nevetve felel, közben tovább mozog a zenére, ugrálni nem fog, mert akkor kilöttyenne a jó kis itóka, és akkor oda a kupon. - Őszintén? Egy kicsit - még az ujjaival is mutatja nevetve a mértékegységet, mert ebbe azért belegondolni is durva, hogy egy ilyen nagy tömegben vannak és sehol senki, aki vigyázna a lányra. Jó, Noel vigyáz rá a maga módján, de azért ő még sem egy képzett ember. Másrészt pedig, még sosem randizott olyan lánnyal, aki ilyen körökből származna, így annyira nagyon nem is tudta, hogy van-e illem erre, na nem mintha nagyon vissza akarta volna fogni magát. - Jó ez a szám - jegyzi meg az egyik lassabb dallamnál, közben át is karolja a szőkét, aztán rámosolyog. - Finom a koktélod? - kíváncsi, viszont ha kóstolásra kínálnák, ő nem iszik abból, ehelyett inkább ad egy csókot Vanyának, de csak egy kicsit, mert hogy koncert van, és bulizni jöttek . - Hmm finom - jegyzi meg egy félmosollyal, nem egyértelműsítve, hogy mire is gondol pontosan. - Koncert után maradsz még? Sétálhatnánk a parton - tesz javaslatot, bár akár most is mehetnének, mert a nap még csak most fog lemenni, és a part olyankor a legszebb.
|
|
|
|
Vanya Dragomirova Diák Navine (H), Másodikos diák
Malenkaja princessa offline RPG hsz: 42 Összes hsz: 62
|
Írta: 2024. április 6. 17:41
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=876336#post876336][b]Vanya Dragomirova - 2024.04.06. 17:41[/b][/url] - Ha tudnád..! - kacarászok vidáman. Persze nem járok semmiféle olyan helyre, hogy megerősítést nyerjen korábbi kijelentése, miszerint rossz lennék, de vicces húzni az agyát. Az pedig, hogy megrémíti esetleg a származásom, viccen kívül érthető, de most inkább csak poénkodunk vele, mert nem akarom elijeszteni egyelőre. Olyannyira nem, hogy a közeledésére sem ellenkezem, hagyom, hogy megérintsen, átkaroljon, amikor egy lassabb számra csak ringatózni tudunk épp. Rá kell piheni a következő, pörgősebb betétre, így okoskodhatnak a zenészek. Meg aztán szerelmes szám szól, arra is lehetőséget adnak most, amire Noel készül. Ártatlanul pislogok rá kérdését hallva, és csak bólintok párat lelkesen. Aztán elakad a szavam, mert megcsókol. - Adtam volna belőle szívesen - kuncogok idétlenül a hajamat csavargatva, de aztán lepillantok a poharamra és látom, hogy már csak az alján van egy kevés. A szándék a fontos. Egyelőre csak megrántom a vállam és mosolygok, elkezdődik ugyanis egy újabb vadabb, pattogósabb szám, és most már szabadon tudok ugrálni, a hajamat rázni. Számról-számra egyre jobban érzem magam, a koncert végére pedig egészen kipirulok. Melegem van, és jóleső fáradság húzza a tagjaimat, mégis elmegyek sétálni a sráccal. - Tök kivagyok - mondom, miközben egy apró papíresernyővel játszom, amit a második italomhoz kaptam. Már az se volt meg, de úgy emlékszem, az is ízlett.
|
|
|
|
Noel B. Duffet Diák Levita (H), Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák
offline RPG hsz: 50 Összes hsz: 73
|
Írta: 2024. április 6. 17:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=876338#post876338][b]Noel B. Duffet - 2024.04.06. 17:54[/b][/url] Vanyaszerkó- Tudom – mosolyog szemtelenül, persze hogy kapott volna abból az italból, de a tiltott gyümölcs az mindig édesebb és finomabb ugye. Szerencséjére nem kapott érte pofont, sőt, úgy vette észre Vanya kacarászásából, hogy talán még be is jött neki ez a mozzanat. A poharak közben kiürültek, így a pörgős számokat végre igazi átéléssel tombolhatták ki magukból. Noel énekelte is a dalokat, mert egyiket-másikat egész jól ismerte és a tömegben úgy sem hallatszott az, hogy valóban tud-e énekelni, vagy sem, nem is ez számított. Már kifelé sétáltak, ő is kimelegedett, az üres poharakat dobta ki épp és visszalépett Vanya mellé, akit még át is karolt séta közben, úgy haladtak a parton, hogy láthassák a naplementét. - Az ott a kedvenc helyem, annál a stégnél lógtam mindig kölyökkoromban, onnan ugráltam be. Királyság volt – mutat arra a részre, miközben lelassítja a lépteit, és meg is áll. - Az pedig ott túloldalt egy klassz kilátó. Nem tudom, hogy látod-e innen – mutogat, miközben kicsit közelebb hajol Vanyához. - Egyszer átmehetnénk oda – mosolyogva fordul felé, tenyerét a nyakára csúsztatja – Megcsókolnálak – eddig nem kért mondjuk engedélyt, de az is igaz, hogy az épp csak egy kis csók volt, most viszont egy igazit adna a miniszter lányának.
|
|
|
|
Vanya Dragomirova Diák Navine (H), Másodikos diák
Malenkaja princessa offline RPG hsz: 42 Összes hsz: 62
|
Írta: 2024. április 6. 18:10
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=876343#post876343][b]Vanya Dragomirova - 2024.04.06. 18:10[/b][/url] Helyes ez a srác, a hangulat magával is ragadott, jól szórakoztunk. Rendesen zavarba hozott azzal a szájrapuszival, de mostanra nagyjából megfeledkeztem az érzésről, és csak a derültség sugárzott belőlem. És persze ki is merültem, de ezt csak szavakkal fejeztem ki, nem zuttyantam még össze, azt majd az ágyamba borulva tervezem. - Már nem szoktál beugrálni? - nézek arra, amerre mutat. Úgy néz ki, mint ahonnan most is remekül a vízbe lehet vetődni, de lehet ő már túl felnőtt ilyesmihez, én meg még közelebb állok a kölyökkorhoz. Hunyorítok kicsit, és meg is látom a túloldalt, meg az ott magasodó kilátót. Igazából finom túlzás a "magas" szóval összefüggésbe hozni, de egész biztos talajszint fölé nyúlik. - Nemsoká vége a szünetnek - jegyzem meg, csak úgy, mert nem igazán értem, hogy mit ért azalatt, hogy "egyszer". Persze még nem szoktam meg, hogy itt vagyok, és ha Papa nem dönt úgy, hogy mégse engedi, hogy maradjak, valószínűleg ez lehet majd az otthonom, amikor épp nem a suliban vagyok. Rápillantok és mosollyal arcomon megcsóválom a fejem. - És nem tartasz attól, hogy Igor és Ivan mögötted ezt rossz szemmel néznék? - Miközben kimondom a két nevet, el is pillantok a srác mindkét válla felett, mintha két tagbaszakadt alakra néznék.
|
|
|
|
Noel B. Duffet Diák Levita (H), Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák
offline RPG hsz: 50 Összes hsz: 73
|
Írta: 2024. április 6. 18:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=876345#post876345][b]Noel B. Duffet - 2024.04.06. 18:19[/b][/url] VanyaszerkóHol a tájban gyönyörködik, hol meg a lányban, főleg mikor a lemenő nap sugarai megcsillannak a haján, ez tetszik neki. - Nem, mert innen nem látszik, de sajnos elég sekély lett azóta – ez egy kicsit csalódás persze, már nem merne fejest ugrani, de a lábát azért még mindig szívesen lógatná be onnan. - Ja igen, tényleg. Még egy-két napot itt dekkolok a nagynénémnél, szóval holnap is mehetünk – vigyorog. - Amúgy, a faterom pilóta és néha jár ingyen jegy, így ha mondjuk Párizsba vágynál, oda is mehetünk – vigyorog, szerencsére állandóan ilyen ingyenes dolgokhoz jut hozzá, maga sem érti, hogy miért, jó csillagzat alatt született. Ezután fordul felé és vázolja azt, ami épp a fejében motoszkál. - Őszintén? - félmosolyra húzza a száját. - Pont leszarom – mondja, majd a következő pillanatban megcsókolja Vanyát, ezúttal úgy igazán, s nem olyan röviden, mint ott a koncert közben. A testőrök meg pukkadjanak meg, bár ha lennének, akkor valószínűleg már rég kikapták volna onnan a srácot.
|
|
|
|
Vanya Dragomirova Diák Navine (H), Másodikos diák
Malenkaja princessa offline RPG hsz: 42 Összes hsz: 62
|
Írta: 2024. április 6. 18:36
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=876348#post876348][b]Vanya Dragomirova - 2024.04.06. 18:36[/b][/url] Hát nem baromira gyönyörű most minden? Ez a naplemente dolog mindig szép persze, de jól áll nagyon ennek a szép nagy pocsolyának itt. Viszont emlékeztet arra is, hogy nem ártana lassan visszamennem, mielőtt még Zoyának feltűnik köddé válásom. És ha arra kerülne sor, egész biztos nem tudnék újból ellógni tőle, hogy egy idegen sráccal a túlparton megmásszak valami kilátót. - Jártam már Párizsban, nem nagy cucc - legyintek, és jót nevetgélek azon, hogy még mindig az ingyen cuccaival menőzik. Bitch please, nekem mindig minden ingyen van. De tetszik, hogy teper nálam, és az is, hogy nem fél, hogy nagyon csúnyán ellátják a baját, amiért velem kavar. Miközben közelebb hajol, és elrabolja az ajkaimat, azon tűnődöm, vajon ennyire bátor, vagy csak nagyon buta szegény. De ha utóbbi, akkor sincs jelenleg ellenemre, hogy viszonozzam a csókot. Hiszen nincs ebben semmi komoly, csak jól érezzük magunkat. De még milyen nagyon jól!
|
|
|
|
Zoya I. Dragomirova INAKTÍV
offline RPG hsz: 16 Összes hsz: 19
|
Írta: 2024. április 6. 19:02
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1583&post=876350#post876350][b]Zoya I. Dragomirova - 2024.04.06. 19:02[/b][/url]
Mondhat nekem bárki bármit, nincs hatásosabb fogamzásgátló annál, ha van egy tinédzser húgod. Merthogy eszembe sincs kihordani egy lényt, aki ugyanígy az idegeimen fog táncolni. Pedig én annyira akartam hinni, hogy a szőke padlócirkálónak már van annyi esze, hogy kettő darab kérést felfogjon. Viselkedjen, ha a Bánffyk a közelünkben vannak, és szóljon, ha lelép. Egyik sem teljesíthetetlen, a szőkének olybá tűnik mégis meghaladja az értelmi szintjét. Valahol hibáztatni se tudom érte, anyám nevelése, és ez jócskán ki is ütközik, de a hála... az a kurva hála nem kellene, hogy kivesszen belőle. Bár semmi kedvem, mégis úgy érzem, ideje a csepp agyába vésnem, hogy lehet itt határokat feszegetni, meg a türelmem próbára tenni, csak nem érdemes. Onnan tudom, hogy hol van, hogy természetesen ő sincs soha egyedül. Nem is az aggodalom lep el, hogy akár egy haja szála is görbülne, pusztán a tudat basz fel, hogy annak ellenére csinálja megint a faszságait, hogy közöltem vele, ne tegye. Természetesen az elsőről is tudtam, tudok én mindenről, de adtam neki esélyt arra, hogy aránylag felelősségteljesen legalább utólag beközölje, de nem... megy a saját feje után. Ha így folytatja a feje a föld másik felére fogja vinni... - Ha ennyire utálsz itt is, nem kell az agyad tenni, csak egy szavadba kerül, és máris mehetsz Pennsylvaniába a csuhások közé - az egyik oszlopnak dőlve, szakítom meg a romantikájukat. Amennyire egymás szájában vannak, gyanítom fel sem tűnt nekik, hogy társaságot kaptak. A húgomat nézem. A mellette álló Marok Jancsit jelenleg leszarom, mert nem nekem kell vele foglalkoznom. Azt megteszi a köztünk cikázó galamb, aki amint felrepül, még Vanya is biztos lehet benne, hogy mire hazaérünk, már a lovagja alsógatya méretével is képben leszek. Oroszul beszélek természetesen, az arcom is kifürkészhetetlen. Nincs rajta a nagy öröm - az sosincs -, de a düh sem vehető észre, ezért is teszi jobban, ha most fülét farkát behúzza, és megindul, anélkül, hogy nekem azt kérnem kelljen.
|
|
|
|