Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=878564#post878564][b]Szentesi Lilla Kamilla - 2024.05.18. 20:39[/b][/url]

A legkevésbé sem számítottam arra a hívásra, ami Adéltól érkezett. Egyszerűen fogalmam sincs, mit akarhat tőlem a nő, és ha ez még nem lenne elég, a vészvillogó jelez, csak épp megint tojok rá.
Nem okoz nehézséget elkéredzkedni, dr. Laines messze nem hajcsár, én meg egész szépen beletanultam, hogyan dolgozzak a keze alá, így teljesen értetlenül sétálok a kávézó felé. Amúgy is ki szoktam szaladni, Pécset magát meg jobban is ismerem, mint azt szeretném. Elég csak balra fordítanom a fejem, látom én a háznak a tetejét, amiben a gyerekkorom töltöttem. Felsóhajtok, hisz próbálok még csak nem is gondolni erre.
Kikérem magamnak a lattét, csak a szokásos, hisz itt már ismernek. Épp csak azon lepődnek meg talán, hogy három helyett csak egyet kérek, azt is itt fogyasztom. Nem kell sokat nézelődnöm, mire meglátom a nőt. Odamegyek az asztalhoz, és leülök vele szembe. A mosoly az arcomon meg még őszinte is, talán csak a tekintetem üzeni, cseppet meglepett. Azonban az is hamar felragyog, mikor a kisfiút is meglátom.
- Úristen, hogy megnőtt - határozottan nem ekkora babára emlékszem ugyanis, noha a pár másodperc alatt, amikor először láttam, aligha éghettek a tudatomba a paraméterek.
- Nem, ma viszonylag laza nap van - biztosítom én, hogy teljesen ráérek, különben nem jöttem volna el. Jó, hazudok, nyilván megtaláltam volna a módját annak, hogy megtudjam, mit akar.
- Remélem, veletek is minden rendben - aggódva nézek rá, noha olyan katasztrófát se tudok elképzelni, amihez nekem bármi közöm lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=878565#post878565][b]Szentesi Lilla Kamilla - 2024.05.18. 21:04[/b][/url]

Mikor már azt hinné az ember, rendeződnek a dolgai, és talán megúszhatja az elmúlt időszakot ép idegrendszerrel, és nem szenved maradandó károsodást, fogják az atomot, és ledobják.
Még most is csak magam elé pislogok, mikor itt ülök dr. Lainsel szembe, és felvázolom, miért is vagyok... nos... szétszórt. Egy kicsit.
- ... és felszívódott. Már két hete. Képtelenség elérni, képtelenség megtalálni, és szinte minden nyomát eltüntette. Létezik ilyen? Hogy az ember egyszerűen csak... nincs? - megrázom a fejem, mert egy szürreális rossz álomnak gondolom ezt az egészet. Emellett már eltörpül, hogy milyen volt hét év után átlépni a házunk küszöbét, hogy milyen volt anyámat magába roskadva látni, ahogy a kanapénkon ül. Anya sose roskadt magába, nem igazán láttam én erősebb nőt nála. Talán a nagyit. De az apám.
Itt ülök, és olyan, mintha egy idegenről beszélnék. A semmiből kerültem valami közepébe, amiről még csak fogalmam sincs, de ahogy egyre több részlet derül ki, úgy jövök rá, hogy egy teljesen idegen hiányát emésztettem. Valakiét, akinek annyira fontos a saját bőre, hogy képes erre... Valakiét, aki egyáltalán nem jó ember. Egy hajtincsemet birizgálom, és tudom azt is, hogy nem vagyok épp a legszalonképesebb, de figyelmbe véve, hogy fél éjszakát egy kihallgatóban töltöttem, a másik felét meg a rendőrség folyosóján, az anyámra várva, megengedem magamnak, hogy ezzel most ne foglalkozzak.