Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

Ma reggel végre madárcsicsergésre ébredtem. Nem arra a keservesre, amiben csak sírnak a jó idő után, hanem arra, amikor virgoncmód csivitelnek, és mintha pletykálnának valamiről. Be sem áll a csőrük, én pedig mosolyogva nyújtózkodom egyet kényelmes franciaágyamban. A takaró szinte teljesen lekerült rólam, csupán deréktól lefelé takar valamennyire, párnáim teljesen összegyömöszölve. Látszik, hogy ez bizony egy jó alvás volt. Ébredező feketéimet az éjjeliszekrényre emelem, ahol a magam káoszos rendjében pihen a lámpa alatt karórám, kulcsaim és az ásvány, amit Dél-Amerikából hoztam. Ismét felvillan. Vöröses fénye egy pillanatra bejárja a szobát, amire én felülök hátam mögött támaszkodva az ágyon. Szájam tátva marad, szemeimet vénségemre összeszűkítem és koncentrálok a megjelent különös látványra, majd a fény egyre halványodik, s én mintha el is felejtettem volna, hogy mi történt pattanok ki az ágyból, hogy kockás alsónadrágomban elinduljak a fürdőszobába zuhanyozni.

Bukósisakomat és a bőrruházatot tépi a szél, nekem pedig csak egy dallam jár a fejemben. Az egyre zöldülő fák árnyékában száguldok a szerpentines utakon, miközben énekelgetem a számomra oly’ kedves nótát. Most valóban szerencsefiának érzem magam. Ugyan egyedül, emberekkel a legkevesebbet érintkezve, de jól vagyok. Kell a magány néha, hogy átgondold életed döntéseit. S azt is, ami még rád vár. Sehol egy jármű. Most is egyedül vagyok magammal. Én és önmagam. Klasszikus rockzene és motorozás. Mi lehetne ennél hegésebb? Tiszta vagyok. Noha egy szendvicset jó lenne elfogyasztani, ezért a legközelebbi megállóhelyre be is fordulok, és mélyet kordul motorom gyomra is, ahogyan leállom azt. A támasz a nedves fűben éppen csak annyira süllyed be, hogy megtartsa, majd a járgány sárkánybőr oldaltáskájához nyúlok, hogy előhalásszam löncshúsos szendvicsemet. Szalvétába csomagolva, ahogyan azt kell. Az egyik közeli padhoz sétálok, leteszem az ételt, majd lehúzom bőrkesztyűmet, kicsatolom sisakomat. Magam mellé hajítom, és nekilátok az ebédnek. Micsoda gyönyörű nap…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=863306#post863306][b]Hegedüsh Marcell - 2023.04.20. 12:45[/b][/url]

Ma reggel végre madárcsicsergésre ébredtem. Nem arra a keservesre, amiben csak sírnak a jó idő után, hanem arra, amikor virgoncmód csivitelnek, és mintha pletykálnának valamiről. Be sem áll a csőrük, én pedig mosolyogva nyújtózkodom egyet kényelmes franciaágyamban. A takaró szinte teljesen lekerült rólam, csupán deréktól lefelé takar valamennyire, párnáim teljesen összegyömöszölve. Látszik, hogy ez bizony egy jó alvás volt. Ébredező feketéimet az éjjeliszekrényre emelem, ahol a magam káoszos rendjében pihen a lámpa alatt karórám, kulcsaim és az ásvány, amit Dél-Amerikából hoztam. Ismét felvillan. Vöröses fénye egy pillanatra bejárja a szobát, amire én felülök hátam mögött támaszkodva az ágyon. Szájam tátva marad, szemeimet vénségemre összeszűkítem és koncentrálok a megjelent különös látványra, majd a fény egyre halványodik, s én mintha el is felejtettem volna, hogy mi történt pattanok ki az ágyból, hogy kockás alsónadrágomban elinduljak a fürdőszobába zuhanyozni.

Bukósisakomat és a bőrruházatot tépi a szél, nekem pedig csak egy dallam jár a fejemben. Az egyre zöldülő fák árnyékában száguldok a szerpentines utakon, miközben énekelgetem a számomra oly’ kedves nótát. Most valóban szerencsefiának érzem magam. Ugyan egyedül, emberekkel a legkevesebbet érintkezve, de jól vagyok. Kell a magány néha, hogy átgondold életed döntéseit. S azt is, ami még rád vár. Sehol egy jármű. Most is egyedül vagyok magammal. Én és önmagam. Klasszikus rockzene és motorozás. Mi lehetne ennél hegésebb? Tiszta vagyok. Noha egy szendvicset jó lenne elfogyasztani, ezért a legközelebbi megállóhelyre be is fordulok, és mélyet kordul motorom gyomra is, ahogyan leállom azt. A támasz a nedves fűben éppen csak annyira süllyed be, hogy megtartsa, majd a járgány sárkánybőr oldaltáskájához nyúlok, hogy előhalásszam löncshúsos szendvicsemet. Szalvétába csomagolva, ahogyan azt kell. Az egyik közeli padhoz sétálok, leteszem az ételt, majd lehúzom bőrkesztyűmet, kicsatolom sisakomat. Magam mellé hajítom, és nekilátok az ebédnek. Micsoda gyönyörű nap…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=863307#post863307][b]Gyarmati Lora Manka - 2023.04.20. 13:03[/b][/url]

Végre nem esik az eső és süt annyit egyhuzamban a nap, hogy elmerje hozni szüleitől a legnagyobb szerelmét, amin nem ült már jó ideje. Mióta újra az országban van, már többször is volt nevelői szüleinél és akkor bőszen javítgatta, fényezte, cirógatta a járgányt, mindig ígérve neki, hogy eljön a nap, mikor végre nem nélküle, hanem rajta megy vissza a faluba. Tudom, kissé nevetségesen hangzik ez így, hiszen egy motorról beszélünk, de akinek van ilyen járgánya, az biztosan megérti.
Mikor a napsugarai meleg simogatással ébresztették, szó szerint kiugrott a bőréből. Tudta, hogy a mai lesz a legmegfelelőbb pillanat és végre majd Bogolyfalva utcáit is beveheti két keréken. Természetesen az atyai tanácsokat végighallgatva, hogyan váltson, hol engedje gurulni, mikor érdemes gyorsulni és minden hasznos információt újra meghallgatott. Hiába ez az ezredik alkalom, tudja jól, hogy csak a szeretet és a féltés az, ami apjában ilyenkor előjön. Megérti. Nevetős búcsúzkodás után, kezeit összedörzsölve indította be a gépet, mely boldogan pöffentett kettőt, aztán kismacskaként dorombolt. Manka pedig ennyitől is érezte, hogy újra él.
A januári tragédia után, most először nem agyalt, nem törődött azzal a sok mindennel, ami a fejében motoszkált, csak élvezte a szelet, az utat, a sebességet. Egészen addig, míg valami nem úgy szuperált, ahogyan kellett volna. Váltás, lassulás, majd gördülés be az első pihenőre. - Ne csináld ezt velem, már nincs sok - sóhajtott egyet, miközben leállította a betegesen pöfékelő motort, melyről lassan, mégis rutinosan szállt le. - Hát örülnöd kéne, hogy végre elhoztalak, te meg így hálálod meg? - bolond, mert a motorhoz beszél? Lehet. De nem zavarja, ha ezt esetleg valaki felrója majd számára. Sisakját kicsatolja, hogy leemelje fejéről és az ülésre tegye, majd elkezdi jobban szemügyre venni, hogy vajon mi is lehet a gond.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=863311#post863311][b]Hegedüsh Marcell - 2023.04.20. 14:21[/b][/url]

Teli pofával rágom a szendvicset, miközben nézem az előttem elfekvő domborzatot. Madárhangok, semmi mesterséges, csupán a természet maga. Jobb lábam – szokásomhoz híven – erősen és gyorsan dobol, elvégre nekem egy helyben maradni igencsak embert próbáló feladat. Éppen egy kisebb darab szalvétát szeretnék leszedni nyelvemről, amikor ezt a meghitt pillanatot egy másik motoros töri meg. Érdeklődőn fordulok hát a hang irányába, miközben hosszú mutató- és hüvelyujjam közé csípem a szalvétát, hogy aztán elpöccintsem a távolba. Csúnya ez a hang. Szegény motor kissé betegnek hangzik. Erre fájdalmas fintor terül szét borostás arcomon, majd figyelem a motorost leszállni a járműről. Nem egy férfias alkat, így összehúzom szemöldökömet, s amikor lekerül a sisak ismerem fel a néhány hete – vagy már nem is tudom, hogy mikor – látott lányt. Manka, ha jól emlékszem. A különleges nevek és a hozzá tartozó karakterek megmaradnak a fejemben. S elvégre ő volt az első találkozásom visszatérésemkor. Szendvicset tartó kezemmel integetve köszönök felé.
– Hé! – lehetett volna kedvesebb is maga a köszönés, de a hangnemem barátságos marad. Leugrok a padról, és sietős léptekkel indul el a lány irányába. Amikor odaérek, és a motorra tekintek ismét elhúzom színtelen ajkaimat. – Ez pech – baromi nagy segítség is vagyok, igen. – Leellenőriztél mindent, mielőtt beindítottad volna? – meglehet, hogy már jó ideje állt a garázsban, és előtte a csekkolás kardinális dolog.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=863313#post863313][b]Gyarmati Lora Manka - 2023.04.20. 14:32[/b][/url]

- Most, hogy piszkáljalak meg, mikor ilyen forró vagy? - zsörtölődve veszi le a kesztyűit, majd kisöpri a szeméből a hajszálakat, melyeket a sisak tépet ki a copfjából. - He? - fordul a hang irányába, hogy pont olyan értelmesen reagáljon, mint ahogy megszólítják. Vonásai enyhülnek, mikor egy rájön, hogy nem egy katasztrófa turista, hanem egy majdnem ismerős szólítja meg. - Hello - fújja ki lassan a levegőt, hogy aztán köszönjön és a motorra sandítson. - Éppen megbosszulja, hogy az országban hagytam évekre -  vitte volna magával, de hát nem engedték, a motor meg igazi nő.. hisztis kis pi'. - Töviről, hegyire - válaszol kurtán. Tényleg mindent átnézett, még az apja is megnézte, mondhatjuk, hogy hónapok óta ezt csinálják, mikor ment hozzájuk. - Valahogy, a képzeletemben sokkal szerencsésebb volt a közös motoros ügyünk - neveti el végül magát kínjában. Ő így jelzi, hogy örül egyébként aviszontlátásnak, csak a helyzet nem a legjobb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=863894#post863894][b]Hegedüsh Marcell - 2023.05.03. 16:33[/b][/url]

– Valódi drámakirálynő, nem igaz? – mosolygok kedvesen a járműre, miközben egy pillanatra feltekintek Mankára. Én hiszek abban, hogy különleges a kapcsolat a motoros és a motor között. Elvégre én magam is ezt tapasztalom, akárhányszor folytatjuk a megkezdett utat. Noha előző „utazótársammal” szorosabb volt a kapocs; ez a mostani még friss. Hagyni kell időt nekünk is az egymásra találásra. – Mi történhetett akkor? – harapok újabbat a szendvicsbe. – Azon kívül, hogy haragszik – teszem hozzá alig érthetően, mert éppen rágás előtt állok szendvicsfronton. El sem tudom képzelni, hogy mi lehet a probléma, és eléggé intim kérdés lenne az, hogy én is átnézzem-e. Elsősorban azért, mert nem akarom megsérteni a lányt azzal, hogy nem ért a motorhoz – azt nem is tudva, hogy édesapja is részt vett benne –, illetve nem szép más járgányával kapcsolatban okoskodni. Én sem lennék elragadtatva, ha fordítva lenne.
– Még lehet szerencsés – engedek felé egy lágy mosolyt. Minden rendben lesz. Attól, hogy még valami nehezen indul, lehet pozitív a végkimenetel. – Nos… fújjunk egyet, aztán megnézzük ezt a bestiát – javaslom, és indulok vissza a pad felé. Ha nem követ néhány lépés után sem, visszafordulok, hogy intsek fejemmel. – Gyere, baró a kilátás innen…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=863958#post863958][b]Gyarmati Lora Manka - 2023.05.07. 20:51[/b][/url]

Az. Sóhajt egyet, mert ő sem tudná jobban leírni most a helyzetet. A motor drámázik, érzékelteti, hogy mennyire nem tetszett neki, hogy elhagyták. Manka érti, megérti, de, mint egy bolond, annyiszor magyarázta már el a járműnek, pont azért, hogy ne legyen valami ilyesmi. Erre tessék, szivatja.
– Ha tudnám, már neki láttam volna – morran egy kicsit, majd tekintetét Hegére szegezi. – Bocs, csak veszettül idegesítő az egész – és ez még nem is igazán írja le azt, ami kavarog benne. Legszívesebben üvöltözne és mindent felrúgna, ami az útjába kerül. De, nem szeretne egy őrült liba képében mutatkozni, hát még csak a második randevújuk van folyamatban.
Kétlem, hogy ez szerencse. Megereszt azért egy mélabús mosolyt a férfi felé, majd egy picikét hátrébb lép, hogy egy újabb sóhaj kíséretében lássa be, hogy most ezzel tényleg nem tud mit kezdeni.
– Legyen – egyezik bele, majd követi a másikat a pad felé. – Te mi járatban erre? - kezdeményezi a legkézenfekvőbb kérdések egyikével a társalgást, miközben végig azon kattog, hogy még is, mi a fene lehet a baja a motornak.