Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

Amikor ismét Pécsre látogatottam, már egy fokkal magabiztosabb voltam. Könnyebben találtam meg a mágusnegyedet, már nem is kellett kérdezősködnöm, ami nagy boldogsággal töltött el. Az egyetemet sem volt nehéz kiszúrni, lévén nagy épület, kismillió oda özönlő diákkal és tanárral együtt.
Nem messze álltam meg a bejárattól, ajkamba harapva figyeltem a tömeget. Valószínűleg elkaptam az egyik nagyobb kar katalógusos órájának a végét, ezért is volt ilyen óriási a nyüzsgés. Bár, ami az én egyetememet illette, szinte mindig mászkáltak odatartozó, illetve random emberek is csak úgy a környéken. A tanszékem ráadásul a kampuszhoz volt közel, így még este sem állt meg az élet, aminek én nem kifejezetten örültem.
Ide-ode ugrált a tekintetem az arcok között, egyik sem volt ismerős számomra. Nem is tudom, mit csinálnék, ha csak úgy feltűnne most is Sebastian. Ki tudnám egyáltalán magyarázni? Akkor meg minek jöttem ide?
Nem akartam azonnal a hopp hálózathoz rohanni, előtte inkább szétnéztem. Annál sokkal előbbre tartottam a büszkeségem, mintsem fülemet-farkamat behúzva hazaszaladjak.
Nem lehettem odakint sok ideje, amikor éreztem, hogy egy jéghideg, kövér esőcsepp esett a hátamra, hogy aztán végigfolyva kellemetlenséget okozzon. Épp kirázott a hideg, mikor éreztem, hogy ez nem egyszerű csepegés lesz, itt le fog szakadni az ég.
Gondolkodás nélkül berohantam a legközelebbi üzletbe, de még így is eláztam. Király, mit ne mondjak.
Miközben a pálcámat kerestem, leesett, hogy egy könyvesboltba rohantam be. Mit ad az Isten, épp egy gyógyító könyv előtt álltam, így inkább felhagytam a pálcám keresésével, hogy a kezembe véve a könyvet alaposabban is megnézzem. Reméltem, hogy találok benne valamit, ami Sebby sebének a gyógyításában segíthet.
- Nyári eső, mi... - aprót sóhajtottam, közben arra figyeltem, nehogy nedvessé tegyen a könyv lapjait.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=697645#post697645][b]Haruka Yamasaki - 2017.08.25. 01:19[/b][/url]

Amikor ismét Pécsre látogatottam, már egy fokkal magabiztosabb voltam. Könnyebben találtam meg a mágusnegyedet, már nem is kellett kérdezősködnöm, ami nagy boldogsággal töltött el. Az egyetemet sem volt nehéz kiszúrni, lévén nagy épület, kismillió oda özönlő diákkal és tanárral együtt.
Nem messze álltam meg a bejárattól, ajkamba harapva figyeltem a tömeget. Valószínűleg elkaptam az egyik nagyobb kar katalógusos órájának a végét, ezért is volt ilyen óriási a nyüzsgés. Bár, ami az én egyetememet illette, szinte mindig mászkáltak odatartozó, illetve random emberek is csak úgy a környéken. A tanszékem ráadásul a kampuszhoz volt közel, így még este sem állt meg az élet, aminek én nem kifejezetten örültem.
Ide-ode ugrált a tekintetem az arcok között, egyik sem volt ismerős számomra. Nem is tudom, mit csinálnék, ha csak úgy feltűnne most is Sebastian. Ki tudnám egyáltalán magyarázni? Akkor meg minek jöttem ide?
Nem akartam azonnal a hopp hálózathoz rohanni, előtte inkább szétnéztem. Annál sokkal előbbre tartottam a büszkeségem, mintsem fülemet-farkamat behúzva hazaszaladjak.
Nem lehettem odakint sok ideje, amikor éreztem, hogy egy jéghideg, kövér esőcsepp esett a hátamra, hogy aztán végigfolyva kellemetlenséget okozzon. Épp kirázott a hideg, mikor éreztem, hogy ez nem egyszerű csepegés lesz, itt le fog szakadni az ég.
Gondolkodás nélkül berohantam a legközelebbi üzletbe, de még így is eláztam. Király, mit ne mondjak.
Miközben a pálcámat kerestem, leesett, hogy egy könyvesboltba rohantam be. Mit ad az Isten, épp egy gyógyító könyv előtt álltam, így inkább felhagytam a pálcám keresésével, hogy a kezembe véve a könyvet alaposabban is megnézzem. Reméltem, hogy találok benne valamit, ami Sebby sebének a gyógyításában segíthet.
- Nyári eső, mi... - aprót sóhajtottam, közben arra figyeltem, nehogy nedvessé tegyen a könyv lapjait.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=698078#post698078][b]Jamie Leroux - 2017.08.28. 17:06[/b][/url]

Úgy hallottam, jövő szemeszterben a pécsi egyetem vendégül látja David Edinborough Cambridge-i professzor urat, aki nemcsak, hogy napjaink legelismertebb gyógyítói közé tartozott, de ő volt az egyetlen is, aki, ha egy konferencián a szakterületemmel kapcsolatosan szólalt fel, akkor nem csitították el vagy hördültek fel, hanem fejet hajtva előtte, némán hallgatták végig, hogy a tapsot követően értelmes kérdéseikkel jelezzék, vele együtt gondolkodtak. Ezt szerettem volna én is. Felhívni a gyógyítókollégák, főleg az idősebb korosztály tagjainak megtisztelő figyelmét az alvás, és a hozzáköthető, mélyen gyökerező problémák kutatásának fontosságára. Nem mellesleg, Edinborough úr volt annak az ispotálynak az igazgatója is, ahol a gyakorlatomat végeztem, és ahol a gyógyítástudományról a legtöbbet tanultam. Nem az iskolai anyagról, hanem szemléletről és hozzáállásról. Hallgass, gondolkodj, légy türelmes - mondta olykor, mikor ideje adódott az ispotály gyakornokaira.
A könyvesbolt kirakatüvegén hatalmas cseppekben kezdett kopogtatni a nyári zápor. Pillantásom először a kirakatra, majd a csengettyűszóval kinyíló ajtóra, és a rajta belépő lányra vándorolt, de csakhamar visszafordultam a kezemben tartott, legfrissebb kiadású gyógyítói magazinra. Ajkam várakozón beharaptam, tekintetem sietve szaladt végig a címlapon lehozott neveken meg a felkapott témák listáján. Sehol senki. Futtában lapoztam bele az újságba, de akiket annyira kerestem, ebben a hónapban sem kaptak helyet a szaklap hasábjain. Csalódottságom csak egy pillanatra ült ki az arcomra, az a becsukott, és a helyére csúsztatott újsággal együtt vált köddé. Volt még mit tenni a szemellenzőt viselő gyógyítórétegben, ez csupán ennyit jelentett.
Zsebre dugott kézzel indultam el kifelé, mikor ismét észrevettem az előbbi lányt, aki akkor úgy tűnt, csak az eső miatt bújt el itt, most mégis vaskos gyógyítói könyvet lapozgatott. Igaz, először elmentem mellette, de néhány lépés múlva, a sarkamon visszafordulva gondoltam egyet, és csendesen mögé álltam, hogy a válla fölött pillantsak bele a könyvbe. Kíváncsi voltam, mit keres.
- Biztos vagyok benne, hogy az előszónál vannak érdekesebb fejezetei is a műnek - széles mosollyal szólaltam meg, vélhetőleg a frászt hozva ezzel szegényre. Korábbi sejtésem viszont beigazolódni látszott: nyári zápor, mindennek okozója.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=698167#post698167][b]Haruka Yamasaki - 2017.08.28. 21:47[/b][/url]

Legutóbb nem tudtam sokat segíteni Sebbynek, mikor a seb ott volt a karján. Ez pedig elég rosszul érintett, mivel hát elég szokatlan nekem, hogy van olyan, amit nem tudok megcsinálni elsőre. Nem gondoltam magamat egoistának, épp csak beláttam, hogy szerencsés vagyok.
Legalábbis szerettem, ha mások ezt hiszik. Az igazság az, hogy felkészültem elég sok eshetőségre már és ezen nem is szeretnék változtatni. Szó sincs arról, hogy emiatt az eset miatt gyógyító akarok lenni, azt nem tudnám végigcsinálni. Még ha az anyagot meg is tudnám tanulni, kell egyféle elhivatottság hozzá, ami bennem nincs meg. Ha fele annyira érdekelne az általános gyógyítás, mint a seprűk, akkor talán megpróbálnám, de így elég nekem, hogy egy könyvből lesek el használható praktikákat.
Mivel az egyik legnagyobb könyvet sikerült kiszúrnom, az előszóval kezdtem, mert annak aztán tényleg semmi értelme nem lenne, ha bonyolult műtéti beszámolókkal találnám szembe magam.
Egyszerű leírással kezdődött a gyógyítás kezdeteiről, már ami a varázslókat illeti. Nem különösebben érdekelt, de sosem lehet tudni, mikor kell felhasználni ilyen információt. Talán elmehetnék egy varázsvetélkedőbe?
Vissza akartam térni az olvasáshoz, mikor megszólalt nem is olyan távolról egy mély hang. Rögtön gyanítottam, hogy nekem szólt, de a váratlan esemény miatt nem is igazán tudtam megfelelően reagálni. Bár ha a felugrás és a halk sikoly a megfelelő reagálás, akkor tökéletesen teljesítettem.
Kifújtam magam, hogy aztán higgadtan tudjak válaszolni.
- Azért valahol el kell kezdeni, nem igaz? Nem gondolom, hogy célravezető lenne, ha a végét olvasnám, aztán a közepét, aztán az elejét - mosolyogtam, aztán jobban megnéztem a férfit.
Nem tűnt diáknak, bár az egyetemistáknál sosem lehet tudni. Talán tudna segíteni, de nem az én asztalom, hogy csak úgy letámadjam némi információ reményében.
- Yamasaki Haruka vagyok, igazából seprűkészítő művész. És ön?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=699431#post699431][b]Jamie Leroux - 2017.09.03. 15:28[/b][/url]

Szavaimat követően visszaegyenesedtem, kezeimet kihúztam szűk nadrágzsebeimből, és hátam mögött elegánsan összefonva őket vártam, mikor ugrik meg közvetlenül előttem álló áldozatom. Az ijedt sikkantásra már-már várakozón, kisfiús elégedettséggel mosolyodtam el, és fejemet oldalra billentve, udvarias érdeklődéssel pillantottam a felém forduló ázsiai vonásokkal bíró lány mandulaszemeibe. Nem tudtam volna megmondani, honnan származik, mint ahogyan azt sem, hány éves, tanul-e még vagy már dolgozik, hiszen, mint a legtöbb európai embernek, úgy nekem is komoly fejtörést okozott különbséget tenni a távol-keleti nemzetek között. Míg az odavalósiak óriási eltéréseket láthattak maguk közt, addig én olyan egyformának véltem őket, mintha ikertestvérek lettek volna. Nos, hát... igen, úgy mindannyian. Ráadásul egyedülálló genetikájuknak köszönhetően nemcsak egyformák, de kortalanok is voltak, így ha azt mondom, első látásra semmilyen információm nem volt a gyógyítói könyvet lapozgató lánnyal kapcsolatban, finoman fogalmazok. Illetve tévedek, dehogynem volt. Azt ugyanis tudtam róla, hogy valamire szüksége lehet, vagy legalábbis érdekli a gyógyítás, ha már épp ezt a könyvet vette le a polcról.
- A legteljesebb mértékben – bólintottam egyetértően, a számszéléről azonban még mindig nem tűnt el a cinkos, további rosszaságot sejtető mosoly. Pedig Merlinre, tényleg nem terveztem semmit. És nem is tudnám megmondani miért, talán az eső, vagy a könyvesbolti hangulat tette, de kedvem lett volna tovább folytatni a tréfát, még akkor is, ha az egyedül csak nekem vicces. Mit mondjak, néha előfordult. – De azért lapozz, hátha lesz benne valami izgalmas is.
Előredőlve, a válla fölött vetettem egy újabb gyors pillantást a könyvre, majd féloldalas mosollyal emeltem vissza tekintetem az ő hatalmas, őzikét idéző íriszeire. Annak ellenére, hogy Haruka a hivatalos, tiszteletteljes megszólítást választotta, én gondolkodás nélkül tegeztem le. Nem udvariatlanságból, egyáltalán, csupán így, kimondatlanul jeleztem, hogy ha szeretne, egészen nyugodtan tegezzen ő is.
- Seprűkészítő művész - ismételtem meg félhangosan, magamban továbbízlelgetve a szavakat. Közben léptem egyet balra, hogy elengedjem az esernyőjét összecsukó boszorkányt, és kezeimet továbbra is hátam mögött tartva, kíváncsian megemelkedő szemöldökeim alatt néztem le rá. - Akkor most illene autogramot kérnem?
Kiszélesedő mosollyal pillantottam ruhája pántjára, és zárt ajkaimat balra-jobbra mozgatva hosszas gondolkodást tettettem. Egy sóhaj múlva aztán kékjeim ismét Haruka szempárját keresték.
- Ez esetben kérlek Jamie-nek címezd - mutatkoztam be én is, majd bal vállammal nekidőltem a gyógyítói könyvekkel roskadásig pakolt szekrénynek, és a lány kezében fekvő műre pillantottam. - Egyébiránt mikor épp nem idegenekre hozom rá a frászt random könyvesboltokban, akkor gyógyító vagyok. Szóval, ha a könyvet nem csak úgy nézed, hanem keresel is benne valamit, van egy kis esély rá, hogy én hamarabb kisegítselek, mint ő.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=706014#post706014][b]Haruka Yamasaki - 2017.10.18. 18:32[/b][/url]

Még ha a szememmel nem is láttam, mennyire élvezi, hogy a váratlan helyzetre érdekesen reagálok, valahogyan sejtettem. Mármint egész logikus, ha valaki ezt csinálja, akkor azt nem csak úgy követi el, mindenféle indok nélkül. Egy árva pillanatra sem engedtem meg magamnak, hogy összeszűkült szemekkel nézzek rá, helyette félmosolyra húztam az ajkaim.
- Ritkán kap ilyen értékes tanácsot az ember, köszönöm, hogy engem megtisztelt ezzel.
A szarkazmus olyan nálam, mint másoknál az őszi lebetegedés. Évente egyszer jön elő, de akkor nagyon.
Mióta megszólalt, egyszer sem néztem bele újra a könyvbe, így inkább bezártam azt. Nem szerettem, ha feleslegesen nyitva van egy könyv, nem tudom, lehet valami fura OCD lehetett ez nálam, de mindig kínosan ügyeltem erre.
A munkám említése miatt halványan elmosolyodtam. Gyanítom, nem volt jártas az ázsiai régióban zajló kviddicsben, de ezt már megszoktam. A reakciója viszont újdonság volt, de ha már ilyen vicces kedvében van, nem én leszek az, aki elszúrja az egészet.
- De előre szólok, testrészre nem adok - feltartottam a kezeimet, közben elfintorodtam játékosan. Nem mintha nem lett volna példa erre.
Ahogy bemutatkozott, felcsillant a szemem. Nem hittem sem Istenben, sem a sorsban, de kimondottan örültem, hogy ez a fura figura gyógyító.
- Akkor kedves Jamie, örülök a találkozásnak. Bár én inkább csak általános gyógyításról kerestem, hátha vannak olyan varázslatok, de lehet esetleg bájital is, ami kisebb sebeket segít meggyógyítani. Meg a leápolásuk és hasonló. Tehát otthoni balesetek azonnali orvoslására, ha... nem is tudom, valaki fél a gyógyítóktól, tudjak segíteni.
Nem volt a teljes igazság, de lassan már kezdek hozzászokni, hogy ha kell, akkor hazudok, hogy még gondolat szintjén se hozzam kellemetlen helyzetbe se magamat, se Sebbyt.