Emma McNeilly leírása

Nem szándékosan idézte elő a változásokat - pusztán nem ejthette át a varázslatot, bár kíváncsi lett volna, hogyan reagál a mágia arra, ha nem Sethként jön ide, elvégre a felszínen legtöbb jellegzetes vonása rejtve maradt. Gareth olyan volt, amilyennek lennie kellett, meglehet hát, hogy ha ő ül most itt, minden ugyanolyan marad, mint amikor belépett. Volt ebben valami szomorú, bár nem az zavarta, hogy oly' kevéssé hagy nyomot másokban, nem a rivaldafény hiányzott neki. A távolság nyomasztotta, hogy ennyi idő után is ugyanolyan távol  kellett mindenkit tartania, mint mielőtt elszakadt attól a világtól, ahol ez elengedhetetlen volt.
Ricsi végül megszólalt és bár valóban nem volt fair tőle a húzás, nem nevezte volna kihasználásnak - Gareth nem akart sem tisztességtelen előnyre szert tenni, titkok vagy zsarolás árán, sem ártani neki.*
- Kételkedem ebben. Túl racionális vagy hozzá és túl görcsösen próbálsz mindent irányításod alatt tartani.-*Sérült vállát pihentetve leginkább elnyúlt az ágyon, egyik tenyere takarásában újabb apró illúziót formálgatva, csak hogy jobbját emelve egy papírrepülőt hajítson aztán el, ami azután lustán sodródva körözni kezdett a szobában, nemlétező fuvallatokat lovagolva meg, kacskaringókat írva a levegőbe. Egy időre csend telepedett rájuk - már bocsánatot kért legutóbb, újra megtenni nem igazán lett volna értelme, mert úgy érezte, Ricsi érti, miért tette, de csak a logikus indoklás kevés, hogy lenyelje az egészet, annak ellenére is, hogy nem csak ő mutatott magából többet.*
- Csak annyit akartam, hogy egy kicsit jól érezd magad, hogy mosolyogj legalább egy felet... Mindig olyan szigorúan rendezed a vonásaidat, hogy egész boldog voltam, csak mert sikerült megnevettetni.-*Ha van erőssége, akkor az ez a fajta abszolút őszinteség, mert saját gyengéi és gyarlóságai tudatában sosem próbált úgy tenni, mintha ezek nem léteznének. Nem esett nehezére nyitottan beszélni az érzéseiről, talán mert annyira belefáradt már abba a tengernyi képbe, aminek meg kellett volna felelnie - milyen egy aranyvérű, milyen egy Selwyn, milyen egy korabeli diák, mi iránt kellene érdeklődnie... Az élete nagyrészt erről szólt és ettől a súlytól legfeljebb pár órára szabadulhatott meg esténként, Jared vagy Kinsék mellett. Ricsinek is megvolt a maga oka egy hasonlóan vaskos és nehéz páncél viselésére, a szobatársai és valószínűleg néhány háztárs, a saját indulatai - nem akarta akkor csak úgy visszaengedni a körletébe, vagy esetleg hosszú, kínos hallgatással koronázni meg az estét.

- A legjobb, ha megkérdezel valakit, aki tudja, mit lehet és mit lehetetlen. Egyes dolgoknak utána lehet olvasni, szerencsére a pszichológia elég régóta keres válaszokat, hogy legyenek megoldások, ha nem is mindenre.-*Ő még nem mert erre a területre merészkedni, de volt, aminek az illúziómágia vagy Jared kedvéért utánanézett és Agathaval is beszélgetett, ha tehette. Mostanában Matthew is tudott segíteni, aki viselkedéselemzőként el tudott neki magyarázni dolgokat, vagy legalább felhívni a figyelmét erre vagy arra. Minden ember egyben tükör is volt számára - ahogy látta az öccsén, ha a viselkedése valamelyik eleme zavarja vagy aggasztja, úgy tudta nyomon követni, milyen helyzetekben hogy reagál. Persze, voltak reménytelen esetnek nyilvánított ügyek, mint például a hiúsága és az, hogy még egy év után sem érezte magát igazán jól mugli pólóban, ha épp nem edzett.
Némán, rezzenéstelen vonások mögül figyelte Ricsi kissé elvarázsolt arcán, csak a szemei mosolyogtak, majd nevettek azon, ahogy a fiú bandzsítva, kicsit tátott szájjal nézte az apró, repdeső fényeket. Aranyos volt, bár minden bizonnyal éppoly ingerülten reagált volna ennek még a gyanújára is, mint Jared.*
- Nekem sem volt mindig ennyire... természetes. Sok múlik azon, milyen emberekkel vagy körülvéve, mert mást és máshogy kezdesz látni, tapasztalni és egy idő után már össze tudod hasonlítani, megmondani, mi az, ami számodra és mások számára is jobb.- *Ha csak egy dolgot ismer valaki, túlságosan is megszokja - Jareden látta, mennyire nehezen mozdul ki abból a magányból és viselkedésből, amiben jóformán egész életében kényszerítették és őszintén, egyes dolgokban ő sem állt sokkal jobban, csak annyi előnye volt, hogy természeténél fogva jobban igényelte a társaságot. Tudta, hogy nem egyformák és másként élik meg a dolgokat, de azt is, hogy az öccse abnormális elszigeteltségben nevelkedett, alig emlékezve azokra az évekre, amikor még élt az anyjuk.
Ricsi mintha kicsit felengedett volna, gesztusai lazábbá, könnyebbé váltak, Seth pedig igyekezett megerősíteni benne, hogy ő szabja a tempót - ő érzi, hol vannak a határai és kész-e átlépni őket.*
- Nem fogunk siettetni. Egyszeri alkalom volt.-*Akkor és ott szükségét érezte, hogy ne hagyja Ricsit kívülállóként figyelni csak a dolgokat, hogy igenis beszéljenek a történtekről és kihasználja az alkalmat arra, hogy ellensúlyozza a negatív részt. És annyira jó volt nézni a fiúkat, ahogy végre nem egymás torkát harapták, hanem osztoztak ezen-azon, hogy kicsit láthatták egymásban azt, amit ő látott bennük. Nem véletlenül keverte be Sebby kakaóját is. Amikor azt kérte Ricsitől, hogy ne rekessze ki őket, nem akart többet tőle, mint amennyit jónak érzett; valahol a közösen őrzött titkok és apróságok talán többet segíthettek, mint a hiába is várt nagy-nagy tettek és gesztusok.
A kérdésre felpillantott, szemével a repülőt követve, ami most reptében áthajtogatta magát és apró origami-darvakként szállt tovább, V-alakban vonulva át a szobán.*
- Leginkább asszociációs játékok. Olyan dolgokat vegyítek, amiket szeretek, hogy valami új legyen belőle.-*Akkoriban szokott rá, amikor Madagaszkár helyett a Magnusszal kellett gyakorlatoznia, főleg a stressz levezetésére. Egész jó meditációs gyakorlatnak bizonyult, elvégre túlélte az a négy és fél hónapot - Merlin szakállára, még gondolni is rossz erre a számra! - ráadásul ép ésszel. A bogarak Ricsi kezei körül kavarogtak, örvénylettek, aztán sorra leszálltak, összeolvadva és mintha le akartak volna csordulni az ujjai mentén, végül azonban vékony, ezüstös kígyócska bontakozott ki. Miniatűr pikkelyei halványan fénylettek, sötét szemei a fiút fürkészték, miközben villás nyelvét öltögetve lassan tekergett. Ahogy felemelte testének elejét, hátán apró, tollas szárnyak váltak kivehetővé - akár occamyfióka is lehetett volna, csak nem voltak lábai.

Egy valóban inkább józan észre és logikára hagyatkozó elme számára Seth nagyrészt intuitív és érzésalapú világa természetesen káoszosnak tűnt - bizonyos mértékig az is volt. A látszat ellenére azonban szilárd rendszer rejlett az egész mélyén, mely nem okokat és okozatokat kutatott, nem miértet és miért ne-t, hanem hogyant, miképpent és merrét. Ő modellekben gondolkodott, folyamatokban, fekete és fehér helyett számtalan árnyalatban és abszolút helyett relatívban. Ritkán beszélt ilyesmiről, talán mert Jarednek elég volt egy-két szó, hogy értse és a teljes gondolatait nem adhatta elég hűen és tisztán vissza.*
- Te túl racionális, én túl emocionális. Patthelyzet.-*Konstatálta egy sóhajjal. Egyáltalán nem volt újkeletű ez a kommunikációs probléma náluk, bár még nem jött rá, hogyan oldhatná meg. Értette az érzéseket, amik Ricsi gondolatait szülték, de a másik képtelen volt megfordítani a folyamatot és az ő gondolataiból megérteni az érzéseit. Eltérő koruk és múltjuk képezték ezt a szakadékot. Ennek ellenére nem csüggedt, mert bízott benne, hogy előbb-utóbb rájön, hogyan ellensúlyozza mindezt. Úgy tűnt, az illúziók segíthetnek is ebben, bár továbbra sem tudta, mihez is kezdjen igazán azon túl, hogy igyekszik folyton új dolgokat mutatni és  új irányokba terelni a másikat. Feszegette kicsiny, zárt világa határait.
Ricsi fáradtnak és kialvatlannak tűnt, mozdulatai is fázósnak, kicsit gémberedettnek és sokszor tétovának, ahogy gondolatai csapongtak. Gareth hagyta beszélni, hogy kiadhassa magából mindazt, ami megfosztotta éjjeli nyugalmától - ha nem is tudják helyben és nyomban megoldani az egészet, legalább lefárasztja annyira, hogy aludni bírjon. Egyébként is stresszes heteknek néztek elébe, ha a terhek egy kis részét le tudja venni a válláról, az is jó, jobb a semminél.*
- Végig éreztem, hogy sok dolog nehezedik rád.-*Egészítette ki, mert jóval a sírás előtt fogalmazódott meg benne, hogy megpróbáljon valahogy segíteni, a bájital egyfajta utolsó szalmaszál volt, amit az ismeretlen felé nyújthatott. Hidat jelentett, amit aztán következmények nélkül égethetett fel maga mögött, titkait védve. Akkor is sejtette, hogy kellett lennie valaminek, ami elindította a lavinát, de Ricsi vallomásáig fogalma sem volt erről az apróságról, ami megmagyarázta, miért követte a kezdeti ellazulást hirtelen romlás.*
- Néhány dologban nagyon eltérőek vagyunk. Kicsit sem meglepő számomra, hogy mindez összezavart és csak felkavarta az érzéseidet.-*Felesleges találgatás és kínos kérdések helyett csak azt akarta, hogy Ricsi tudja, egyáltalán nem tett semmi rosszat vagy kirívót, nem az ő mércéjével.
Bólintott. Az élete nagyrészt ilyen nehezen leírható, alig megfogható benyomásokból, érzésekből állt, mert ösztöneire hagyatkozott és intuíciójára támaszkodva tanult. Sokszor hetekkel, akár hónapokkal előbb érzékelt dolgokat, semhogy tudta volna, mibe is botlott, főleg a finomabb, árnyalatszerű részleteknél.*
- Idővel megismered őket, nevet adsz nekik és elfogadod őket. Senki sem születik úgy, hogy minden érzéséről azonnal tudná, micsoda és ne ijedne meg tőlük időről időre.-*
Ricsi meglepetése apró mosolyt csalt az arcára - a fiú annyira befelé fordult, hogy folyton elfelejtette, egyáltalán nincs egyedül a problémáival, amelyeken egyébként rengeteg kortársával, vagy nála picit idősebb emberi lénnyel osztozott. Persze, maga a tudat aligha teszi könnyebbé a leküzdésüket, de valahol kevésbé érzi magát egy rakat szerencsétlenségnek és teljes kudarcnak, ha tisztában van vele, hogy mások is keresztül mentek és mennek ezeken.
Kicsivel később azonban rajta volt a sor, hogy meglepődjön, ahogy a másik hozzábújt - a vonásai ellágyultak, mert nem remélte, hogy Ricsi csak úgy megbocsájt neki, mégis, ez a gesztus azt jelezte, hogy elengedte neki az elkövetett botorságokat. Az ölelés kimondhatatlanul jólesett, talán meg olyan kevés ember ért hozzá, főleg nem ennyi szóval, mondanivalóval mozdulataiban.
- Aki felbukkan az álmokban, az valahol foglalkoztatja a tudatalattid. Ha csak egyszer látod, valószínűleg egy adott, vele kapcsolatos élményt próbálsz feldolgozni - ha sűrűbben visszatér, akkor lehet, hogy más is van mögötte.-*Egészen halkan regélte el mindezt, rágódnivalót hagyva. Nem definitív választ várt, csak azt, hogy Ricsi gondolkodjon el azon, miért reagált ennyire rosszul egy ártalmatlan álomra, ráadásul egy olyanra, amit nem nagyon kerülhet el. Hogy ha vele, itt és most nem is, később, egyedül merjen őszinte lenni és tisztázni, legalább magában, hogy a vonzalmat érez. Ha a saját álmából és abból indult ki, amit morzsákból összecsipegetett, akkor erről van szó. Később talán lesz lehetősége elmagyarázni, hogy nincs ebben semmi rossz, semmi megvetendő és hogy nem csak egyfajta, egysíkú vonzalom létezik, de a Rellonosnak előbb egyedül kellett eljutnia következtetésig és helyességének elfogadásáig.
Hagyta, hogy Ricsi úgy bújjon hozzá, ahogy jónak érzi, óvatosan ölelte magához, finoman csitítani próbálva a zaklatott fiút, állát annak kócos fején nyugtatva. Egy egészen picit talán ringatta is, mert a rövid idő alatt, amióta ismerték egymást, meglepően szívéhez nőtt a sokszor rémült fiókához hasonlatos, magányos harcait vívó gyermek. Mert nagyon sok félelme gyermeki volt, olyasmi, amit ki fog nőni, amin megtanul uralkodni és amire visszatekintve talán nevetni is fog, de most épp két világ határán rekedt. Már nem volt elég naiv, de még mindig nagyon sérülékeny és képlékeny maradt, erősen befolyásolható a környezete által, bármilyen intelligenciáról is tett tanúságot. Tapasztalatlan és sérülékeny, nem beszélve arról, hogy amit eddig a felnőttek világából látott, okkal ijesztette meg. Baljával megcirógatta a fiú egyik tenyerét - a kései időpont miatt lehet, hogy kellemetlenül hűvös a keze, úgyhogy csak addig ért hozzá, amíg egy kis ábrát rajzolt ujjával, ami a sötétben felparázslott. Olyan volt, mintha Ricsi tenyerén átsétált volna egy láthatatlan, apró madár, csak a lábnyomait hagyva ott, amik halványan fénylettek. Üzenete talán így érhette el igazán - remélte, hogy érteni fogja.