36. tanév, vizsgaidőszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyÉszaki Torony
Lélek szoba - Kőszegi Brigitta Hanna hozzászólásai (3 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 21. 17:01 | Link




Elképesztően fáradt napokat, sőt, heteket tudhatok magam mögött. Sok mindent be kellett pótolnom, nem akartam, hogy ha valamelyik tanórán netán felszólítanak, nem tudok semmit, és ott helyben kelljen elsüllyednem. Oké, persze, nem mintha akkora "stréber" lennék, hogy csak a tanulásnak élek, de utálom a megaláztatást, így hát...jobb félni, mint megijedni.
Most is az egyik könyvem felett görnyedtem, szemeim már kezdtek lecsukódni, mikor megráztam fejemet, becsaptam a könyvet, és feltápászkodtam a székemről. Felsóhajtottam, mikor kitekintettem az ablakon, és megláttam, hogy a nap lassan kezd felkelni. Ez azt jelentette, hogy egész éjjel le se hunytam a szememet, tehát a mai nap folyamán biztosan használhatatlan leszek. Eleve az szoktam lenni ha kb. 7 óránál kevesebbet alszok, mi lesz velem ezek után?!
Átöltöztem egy kicsit kényelmesebb ruhába, majd elhagytam a már jól megszokott kis kuckómat. Eleget bámultam azt a 4 öreg és fehér falat, napokig. Kezdett már unalmassá válni. A folyosók kihaltak voltak, semmilyen hang, vagy nesz sem szűrődött ki az ajtók mögül. A kastély még aludt, úgy nézett ki csak én voltam az a hülye, hogy ilyen korán, hajnalban, sétára indultam. Gondoltam folytatom a kastélyban a kis felfedezőtúrámat, hiszen amióta itt vagyok, elég komolyan ügyködöm ezen, bár egyelőre még nem túl sok sikerrel, de nem adom fel. Miért is tenném? Mondjuk, ha minden jól megy még itt leszek egy pár évig, szóval ráérnék, de ha elhalasztanám, az nem én lennék. Én minden jót rögtön elsőre eljátszom, későbbre meg persze nem marad semmim. Hihetetlen egy nőszemély vagyok! Sokszor próbáltam már megváltozni, megkeresni és magamba "építeni" azokat a tulajdonságokat, amik a legjobbak, de sosem sikerült. Igen, most már hivatalosan is javíthatatlan vagyok.
Észre sem vettem mennyire elkalandoztak a gondolataim, már csak akkor kaptam észbe mikor egy ajtó előtt álltam. A lábam csak ment a maga útján, az agyam pedig kikapcsolt ez alatt a kis út alatt. Felsóhajtottam, majd körülnéztem, nem is tudom miért, hiszen tisztában voltam vele, hogy senki sehol. Nem tudtam mi vár rám az ajtó mögött, mivel mikor hallgatózni kezdtem, semmit sem hallottam odabentről. Nem tétováztam sokáig, pár másodperc múlva nyeltem egyet, majd lassan benyitottam. Egy aranyos kis rendezett szoba tárult elém, tele párnákkal és fotelokkal. Mikor beljebb léptem, a szoba falainak színe fehérről átváltozott olyanná, akár a tűz vagy egy gyönyörű szép naplemente. Minden pirosban, narancssárgában és rózsaszínben pompázott, majd halk gitárpengetésre lettem figyelmes. Azt se tudtam hirtelen, hogy ki vagyok és hol is, annyira elbűvölt a hely szépsége. Teljesen ellazultam, csak bámultam a falakat, ahogy színei ide-oda cikáztak, mikor is szinte majdnem felbuktam valakiben. Így jár az, aki nem néz az orra elé. Tehát Én. Kissé megrémültem, mikor is a falak átváltottak feketére és zöldre, majd mikor összeszedtem magamat, és megnyugodtam, minden visszaváltott a tüzes hangulatra. Magam elé pillantottam, hogy jobban szemügyre vegyem kinek vagy minek ütköztem neki, mikor is egy fiút láttam. Ő is ugyanúgy el volt ámulva a szobától mint én, legalábbis ezt olvastam le az arcáról.
- Jajj, ne haragudj! Kértem bocsánatot gyorsan, remélve, hogy nem zavartam meg nagyon. Tudtam, hogyha a fiút épp rossz pillanatában kaptam el, vagy épp megzavartam a relaxációját, akkor valószínűleg nekem fog ugrani, de reménykedtem. Mégpedig abban, hogy ha kiabálni kezd, akkor hagy a fejemen pár hajszálat. Arcomon látszott a megbánás, és egy kis izgalom is, hogy elfogadja-e a fiú a bocsánatkérésemet, avagy sem.
Szál megtekintése
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 26. 16:03 | Link




Szinte már visszafojtott lélegzettel álltam a fiú előtt, várva a csodára. Egyikünk se szólalt meg, egy kis ideig csak bámultunk egymásra, ami kezdett kínossá, de egyben ijesztővé is válni. Megköszörültem kicsit a torkomat, mikor is a velem szemben álló is kicsit észbe kapott, majd hagytam, hogy ő törje meg a csendet. Az Én torkomon egy értelmes szót se tudtam volna kipréselni. Nem történt tehát semmi baj. Lelkemről egy hatalmas kő zuhant le, amire nem tudtam magyarázatot adni. Ő is csak egy ugyanolyan ember, mint bárki más a kastélyba, miért paráztam rá ennyire, hogy netán nem bocsájtja meg a kis koccanásunkat? A tekintete folyton rajtam volt, egyszer sem tévedt el sehová, amitől arcomon megjelent egy kis pír, de igyekeztem minél hamarabb elhessegetni azt. Ekkor, a fiú elsétált a fotelok felé, ahol leült, majd feltett egy kérdést. Pár másodpercig haboztam, hirtelen nem tudtam, mi is lenne erre a jó válasz, de vettem egy mély levegőt, majd rájöttem, idiótaság, hogy folyton idegeskedem. Fel kellene szabadulnom, és élvezni az életet, még az apróbb dolgait is!
- Igen, szeretem. Szerintem csodálatos! Mondtam, egy halovány mosollyal az arcomon, karba font kezekkel. Nálam ez azt jelentette, hogy kicsit zavarban vagyok, de épp a leküzdésén fáradozom. Pár lépéssel közelebb mentem a fiúhoz, mikor az újra megszólalt. Elmosolyodtam kijelentésén, majd ismét tettem egy lépést feléje, és egy laza mozdulattal lehuppantam melléje a fotelbe. Körülnéztem, a szoba színei még mindig nem változtak, sőt, egyre intenzívebbek lettek, amik csak még jobban elvarázsoltak engem. Szeretem az erős színeket, furcsa, de nekem mindig magabiztosságot sugalltak.
- Mi van, ha én egy álcázott manó vagyok? Kérdeztem vissza, majd gyanús tekintettel kezdtem el méregetni a fiút, utána pedig elnevettem magamat. Végre, feloldódtam. Pár másodpercet még vártam, általában poénjaim nem szoktak nagy sikert aratni, ezért is tartottam a hatásszünetet, majd újra megszólaltam.
- Amúgy csak egyszerűen korán ébredtem fel, és nem tudtam visszaaludni. Meséltem el a fiúnak, majd vállat vontam. Nem akartam neki elmesélni, hogy csak nemrég jöttem át egy másik iskolából, és pótolni voltam fent egész álló éjjel. Mondjuk, ahogy magamat ismerem, lehet, hogy hamarosan látni is fogja majd rajtam, a kialvatlanság jeleit.
Vártam pár percet, ez idő alatt nézelődtem, majd a szoba színe változni kezdett, átment olyanná, akárcsak a tiszta, tenger. Zöld és kék színek váltakoztak, néhol még egy kis csillogást is felfedeztem. Szemem ragyogni kezdett a látványtól, a lelkem boldog lett. Mikor magamhoz tértem, ismét köhécseltem egy párat, majd visszafordultam a fiúhoz, és feléje nyújtottam a kezemet.
- Brigi vagyok...amúgy. Mondtam barátságosan, várva, hogy elfogadják a bemutatkozásomat.
Szál megtekintése
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 16. 13:18 | Link




A fiú egy ideig csak mosolygott, amit először nem igazán tudtam hova tenni. Fogalmam sem volt arról, hogy ez most jót vagy rosszat jelent-e, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Valahogy a már megtett pár mondatából leszűrtem, hogy nem lehet rossz ember. Vagy csak iszonyatosan jól titkolja. Mikor a mellettem ülőre pillantottam, a szoba színei átváltottak vörösre, ami szinte lüktetett. Mondhatni hasonlított a vér színére, de azt túl durvának tartottam volna. Nem tudom milyen érzést jelentett, de hamar megváltozott. A falak színei átmentek pasztel lilává, és így is maradtak. Szerintem ez a nyugalmat jelképezte, mivel a háttérben halk zongora szót kezdtem el hallani. Magamban elmosolyodtam, lehunytam a szememet, és pár percig, egyszerűen csak kiélveztem az egészet. Teljesen ellazultam, jól esett.
A fiú hangja ébresztett fel, kijelentése után egy széles mosolyt villantott felém, amin én is önkéntelenül elvigyorodtam.
- A fenébe, hogy nem vagyok manó! Mondtam, színészien csalódottan. Ha most az lennék, akkor a fiúnak kénytelen lett volna hoznia nekem egy bögre kakaót. Valahogy megkívántam. Mosolyom nem hervadt le, csak nézelődtem, szemem egyszer a falon, egyszer a fiú arcán volt. Nagyon szépek voltak a vonásai, olyan arca volt, amit még sehol sem láttam. Pár perc múlva lehunytam a szememet, valószínűleg a fiúnak is már kezdett furcsa lenni, ahogyan szinte pislogás nélkül elemezgetem tekintetemmel az arca minden egyes kis pontját. Sajnálom, de nagyon szeretek belemenni a részletekbe.
Szerencsémre elfogadta bemutatkozásomat, majd mikor megtudtam a nevét, egy kicsit elgondolkodtam. Ez lenne a tényleges neve, vagy vezetéknév, vagy valamiféle becézés? Nem mertem rákérdezni, így inkább csak elraktároztam magamban, és tovább léptem. Ombozi.
- Részemről a szerencse! Mondtam kedvesen, és nyugodtan. Felsóhajtottam, mikor ismét a falra pillantottam. Már egy jó ideje nem változtatta meg magát, mit kellene tennem, hogy ezt tegye? Szúrjak magamba tűket, hogy érezzek fájdalmat? Attól biztosan csinálna valamit. Na jó, ilyet azért nem fogok tenni, nem vagyok mazochista, és nem is terveztem az lenni, életem hátralévő részében, szóval lépjünk is tovább.
A fiú hátradőlve nézelődött a szobában. Én is ugyanezt tettem, majd mikor már épp elmerültem volna, ismételten csak a részletekben, hangjára újra figyelmes lettem. Kérdésére először nem tudtam mit felelni, olyan lehettem mint aki nem értette mit mondott, majd nyeltem egyet, ránéztem az arcára, utána pedig a szobára. A színek azonnal visszaváltoztak olyanra, mint mikor bejöttem, csak most erősebbek lettek, olyanná váltak, akárcsak egy hatalmas tűzvihar. A zene viszont nem változott. Ugyanazt a lágy, nyugtató zongoraszót hallottam, mint legutóbb.
- A falak...Olyanok akár egy tűzvihar. Piros, fekete és narancs színek cikáznak, és lüktetnek mindenhol. A zene pedig egy lágyabb zongora szó. Mindig ismétlődik ugyanaz a dallam. Mondtam, közben magam elé meredtem, próbáltam minél hatásosabban átadni a fiúnak azokat, amiket én látok. Tehát ő mást lát. De vajon mit? Tetszik ez a szoba.
- Ez érdekes. Akkor ha a lüktetés belőled, akkor ez a tűz meg belőlem jönne? Kérdeztem, hangomban hallható volt az a kis sunyi, megbúvó kíváncsiság, bár ahogyan így visszagondoltam, kérdésem borzasztóan furcsának hangzott. Mindegy, már feltettem, ezen nem változtathatok. Ombozi szemébe pillantottam, mintha azon fáradoznék, hogy én is láthassam azt amit ő. Jó is lenne.
Utoljára módosította:Kőszegi Brigitta Hanna , 2014. február 16. 13:21 Szál megtekintése
Lélek szoba - Kőszegi Brigitta Hanna hozzászólásai (3 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyÉszaki Torony