Ez az a hely, ahol nem sétálhatsz el anélkül, hogy ne csalnának mosolyt az arcodra a festmények. Ők mindig mulatoznak, ezért nem egy vászonnak van borszaga, mely a folyosón is jelentkezik, különösen olyankor, amikor nem lehetnek tárva az ablakok. A freskók lakói vidám cimborák, akik szeretnek énekelni, táncolni és mulatozni. Minden járókelőnek ajánlják ezt a helyet, ha haláluk után portréként kívánnak majd tovább élni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=214095#post214095][b]Ombozi Noel - 2013.12.14. 11:47[/b][/url]

Szőkém

Királylány hozzáér a rellonos arcához, amire hirtelen összerándul, és első gondolata, hogy pálcát húzzon, de a szőke elmosolyodik, és fejét csóválva butának nevezi őt.
- Hé, vigyázz magadra - vigyorodik el ő maga is, majd magához vonja a levitást, egészen közel engedve őt saját magához.
Forróság indul el nyaka azon pontjából, amit Lyra szuszogása ér. Ez a bizsergető érzés aztán utat talál magának teste további részei felé is, hogy másodpercek alatt végigáramoljon bőre alatt, és eljusson az összes idegvégződéséhez. Végigsimít a karjaiba elbúvó lány hátán, és kissé meg is szorongatja hozzásimuló testét, hagy érezze azt a biztonságérzetet. A pillanat, amit az ölelkezés nyújt neki, fenséges, ezidáig soha át nem élt, és most szembehunyásra késztető. Elsöprő, ami hamar véget ér, és Noelnek ismét ki kell nyitnia szemeit.
Egyszerre engedik el egymást, mintha még nem mernének hosszabb ideig így lenni egymással, és inkább indulnak. A kastély felé csak pár gondolat hangzik fel, sem a lány, sem a fiú nem érzi szükségét a beszélgetésnek, ami valahol érthető is, hiszen egy ilyen este, egy ilyen első randevú után van mit végiggondolnia az embernek. Nem egyszerű vele, ezt már édesanyja is a szeme közé vágta régebben, és ezen az emléken most jót mosolyog. Megszorítja Lyra törékeny kezét, és arcát is felé fordítja, hátha láthatja még egy kicsit annak kék tükreit. Izgalmasnak találja ezt a kialakult helyzetet, és gyorsan biztossá válik, hogy még sokáig így is akarja érezni.
- Nem fázol? - kérdezi Lyrától, amely után felbukkannak a kastély tornyai, és ezzel együtt egy félmosoly is a rellonos arcán. Szelíden engedi el a levitás átfagyott kezét, és annak vállait ölelve még közelebb húzza magához. - Nincs sok hátra, hamar ott leszünk.
Nyugodt hangja biztatóan hathat, és a beesteledett táj ezt a békés hangulatot támasztja alá. Sötét van már, és csend, amiben csak lépteik halovány hangja ad némi támpontot hollétük felől. Noel mosolya mintha odafagyott volna arcára, nem változik, és nem tűnik el.
A kastélyba érkezvén kifújja magát a rellonos, és egy pillanatra elengedi a szőkét, hogy apró kezeit sajátjaiba vegye, és megdörzsölve azokat, kissé felmelegítse őket.
- Máskor, ha megyünk valahova hozz kesztyűt magaddal, mert itt hagylak - mondja kacéran, és talán nem is viccel. Jó a kinti móka, de úgy a legizgalmasabb, ha másnap az ember nem arcüreggyulladással, felfázással és vesefájdalommal ébred. Nem jellemző rá ez a fajta odafigyelés, a másikkal való törődés, és a róla való gondoskodás, az ösztönösség ellenben annál inkább, és ez most az. Nem tűnik fel neki, hogy olyat tesz, amit eddig nem, belemosolyog a meleg szempárba, majd egy apró csókot cuppant el a finom ajkakon.
A levita felé veszik az irányt, így hát nem kerülhetik el a már messze bűzölgő festményekkel teli folyosót, ahol egy józan alakot sem lehetne találni. Undorító az összes. Hangosan kurjongatnak a pár beléptére, amitől Noel azonnal megmerevedik, nem bírja elviselni a szutykos keretlakókat, viszont arra sem vágyik, hogy miután éppen rendezték Lyrával a viszonyukat, a lány most kiábránduljon belőle egy esetleges vászonhasítás látványától. Igyekszik nem figyelni a hangos szavakra, csak maga elé, és az előttük fekvő hideg kövekre bámul, miközben az estét eleveníti fel, a csókot, a szavakat, a cukrászda hol izgató, hol feszült hangulatát. Aztán eljut tudatáig az egyik trágár kérdés, amire azonnal megáll, és Lyra kezét szabadon eresztve odafordul a részeg úrhoz, aki nyomdafestéket nem tűrő kijelentéseket tesz a fiatalokra.
Közel lép az aranykeretes festményhez, és előkapott pálcáját a férfi torkának szegezi.
- Diffindo - mormogja, mire a vászon pálcája nyomán szakadni kezd. Csillogó szemekkel nézi a megrongált alakot, aki ijedten bámul le a fiatal rellonosra. - Ha még egyszer ilyen szavakkal illeted ezt a lányt, vagy engem, nem szakadni fogsz, hanem égni.
Nem viccel, és attól sem tart, hogy egy prefektus erre jár, és büntetőmunkát lógat a nyakába, mi több, egyenesen az igazgatóhoz viszi, mert nem érdekli. Az otthoni leégett házrész, és az érte járó atyai verés sem szegte kedvét egy-egy mocskosabb festmény megbüntetésétől.
Vigyorogva lép egyet hátrébb, de a lányhoz fordulva lehervad előző jókedve. Nem tudja hány emberhez jutott már el a hír, hogy van egy diák, aki előszeretettel játszadozik el a folyosó tintapacáival, de abban biztos, hogy nem szeretné, ha a látottak alapján elítélné őt a szőke.
- Összeragasszam? - kérdezi halkan, pálcáját kabátja belsőzsebébe, kezeit pedig zsebe mélyére csúsztatva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=216113#post216113][b]Ombozi Noel - 2013.12.19. 16:33[/b][/url]

Szőkém

Szelíden mosolyodik el a szőke felvetésére, hogy amikor kesztyű híján itt akarná hagyni őt, akkor nyugodtan maradjon vele ő maga is. Megcsóválja fejét erre az ötletre, majd végigsimít a lány hófehér, tökéletes arcélén, és úgy szólal meg.
- Az itt hagyás lényege pontosan abban rejlik, hogy te nem jössz velem, én pedig nem maradok veled.
Halk szavai végén mosolya széles vigyorrá fejlődik, és a huncut szemekbe pillantva játékosan kezd csücsöríteni ajkaival.
- Nem hiszed, hogy itt hagynálak, pedig... - mondja közelebb hajolva a szőkéhez, ujjaival a fényes, puha hajtincsekben veszve el. - ...elhiheted, hogy megtenném.
Tekintete a kék lélektükrökön ringatózik, egyre csak belemélyülve azok mélyébe. A lány játéka nem áll meg, Noel hiába töltené mással vészesen fogyatkozó idejüket - hiszen a levita nincs már túl messze -, a lány csak búg és búg, játszik a szavakkal, a hangsúllyal, ezzel melengetve a fiú szívét.
- Igazán jó színész lennél - jegyzi meg, aztán lehunyja szemét arra a csöppnyi pillanatra, míg a kedves csókja ajkára ég. - Még, még, még...
Suttogja ellazulva, de nincs mese, a levitás már húzza is klubhelyisége felé, és neki lépnie, az iramot tartania kell. A részeges keretlakók folyosójára érve aztán bekövetkezik az, amitől eddig nem, de ettől a perctől fogva igazán tartott. Az agresszív viselkedés, és a kíméletlen módszerek nem biztos, hogy egy randevú szükséges kellékei, de még a hétköznapi életben is elfogadhatatlannak minősíti az általános társadalom. Leszegett fejjel halad a lány mellett, merengve az előzményeken, és folytonosan csitítva gerjedő, dühös gondolatait. Próbálkozása kudarcot vall, és bár ő elégedett a kihasított vászonnal, Lyrára pillantva szokatlan érzés keríti hatalmába. Tart attól, hogy csalódást okoz a levitásnak, de ott mocorog elméje hátsó részében az is, hogy hiába titkolná valóját, jellemét és mások szerint rossz tulajdonságait, egyszer akkor is fény derülne rájuk, és a később jobb, mint soha elmélet talán éppen abban a szent minutumban bukna meg.
Lyrára pillantva nem tudja eldönteni, hogy mégis mit lát. Csalódottságot? Ellenszenvet? Hosszasan fürkészi a bársonyos arcot, fél az esetleges választól, attól ami következhet. De nem következik semmi elutasító, kiábrándultságnak hangot adó, semmi megbotránkozás vagy sírva elrohanás. Nincs hiszti, nincs kiabálás. A rellonos elmosolyodik ahogy hajas babája az előzőleg szétszaggatott kerethez sétál, és onnan visszafordulva huncut válasszal szolgál. A festményt meggyógyító lány a falnak dőlve nézi Noelt, aki félrebillentett fejjel vigyorog. Ő a szemben álló falig hátrál, s annak nekidőlve hallgatja kedvesét.
- Túlságosan bízol bennük - csóválja meg fejét, és már folytatná is szavait, de elnémítja szavakat formáló száját a lány újabb meglepetése. Egyetlen mozdulattal, nem szakítva meg a szemkontaktust Noellel, könnyedén némítja el a káromkodó, büdös alakot, amire a fiú csak széles, fülig érő vigyorral tud felelni.
- Higgadt, és türelmes vagy - mondja a hozzálépő leányzónak, és annak derekát érintve húzza magához. - Emellett éppoly halálos, mint én.
Tekintetével csitítja szőkéjét, ha az mondani is szeretne valamit, most bizonyára elhallgat majd. Mint ahogy első csókjuknál, most ugyanúgy közeledik a szép archoz. Végre kettesben vannak, igaz, hogy ezernyi szem tapad rájuk, de az előző némító bűbáj hatására, most az összes festett élet csendben figyeli a jelenetet. Furcsának, sőt, lehetetlennek tűnik számára, hogy éppen ezen a folyosón élvezze ki a lány ajkait, mégis így történik. Türelmetlenül húzza-vonja a lány testét, hol magához szorítva, hol engedve láncain. Akarja évfolyamtársát, érezni ízét, illatát, tapintani bőre puhaságát. Nézni akarja miközben semmit sem csinál, vagy csak úgy, tanóra alatt, és a folyosón, és mindenhol. Ott akar lenni mindenhol.
- Abba ne hagyd - parancsolja Lyrának egy kisebb elszakadásuk alkalmával, hogy aztán újult erővel vesse bele magát az érzésekbe. Csókjaik közben ide-oda lép, hol az ő háta, hol a lányé érinti a kőfalat. Aztán véget ér a forróság, mint ahogy minden odavész, és Noel átölelve kedvesét sokáig néma marad.
- Kiskoromban az egyik hatalmas képtől rettegtem otthon, Fehérváron - suttogja a szőke fülébe, hogy csak ő hallja. - És amikor elég éretté cseperedtem a bűbájok használatához, felégettem azt, aminek nyomán leégett a házunk hátsórésze. Ez nem tudom, hogy igazi oka lehet-e annak, hogy gyűlölöm az összeset, vagy csak egy eset a sok közül. Rosszul viselem a jelenlétüket, otthon már egy sincs. Itt viszont nem marad más, csak a pálcám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=219592#post219592][b]Ombozi Noel - 2013.12.27. 07:50[/b][/url]

Szőkém

A két fiatal közötti néma mosolyok, és az apró, szellemi jelenlétüknek is hangot adó szavak gyorsan illannak el, csak úgy, mint az idő egymás teljesebb megismerése, és a kezdetleges fizikai gyönyörök átélése felett. Késő este, már akkor is sötétben érkeztek a kastély falai közé, amely mostanra éjjeli kóborlásba csap át, és bár ez nem zavarja a rellonost, jobbnak látja végigjárni ezt a folyosót, és eljuttatni Lyrát a Levita célállomásáig. Túl sokat árult el ma este magáról, és ez kezdi feszültté tenni önmagával kialakított viszonyát. Senki, és semmi nem nyithatja meg bensőjének ezt a részét, így a levitás lány sem, és ebből nem hajlandó engedni. Élvezzék egymás társaságát, menjenek el ide, és oda, de hagyják meg az egymás közötti tisztes távolságot. Visszahúzó gondolatai alatt meg sem hallja a levitás hozzáintézett szavait. A falnak dőlve, lehajtott fejjel masszírozza jobbjával orrnyergét, ami talán nyugtató hatással lesz háborgó idegeire.
A csókok, az ajkak harca is véget ér, amit ölelkezés követ, ráadásul mindezt ő maga kezdeményezi, mint ahogy fehérvári gyermekkori festménygyújtogatásáról is szívesen beszél. Ahogy abbahagyja az emlék felidézését, és a szőke halkan megjegyzi, hogy már akkor sem hazudtolta meg saját magát, abban a szent minutumban merevedik meg testtartása, és távolodik el a szőke finom testétől, mézillatú hajától, hogy belebámuljon gyönyörű tengerszemeibe. Épp ez az. Akkor hű volt magához. Akkor nem beszélt viselt dolgairól; szavak helyett megcselekedte, amit megkövetelt akarata és szíve. Most viszont elgatyásodva, zöldjei előtt romantikus lepellel tekint a világra, és könnyedén megnyílik a lánynak. A szőke tovább beszél, amire még csak válaszolni sem szeretne a rellonos, hiszen nem tud azzal egyetérteni. Nem fog leszokni arról, amiben élvezethez juthat, még akkor sem, ha ezt éppen Lyra javasolja.
Megrázza fejét, és kifújja tüdeje elhasznált oxigénjét.
- Menjünk.
Bőbeszédűsége itt ér véget, ám hangszíne nem változik, a lánnyal mindentől függetlenül ezután is szépen fog beszélni, és jelenlétében úgy cselekedni, hogy az mindenkinek jó legyen.
- Azt mondják, nekem sem ártana néhány illemtan órára belátogatnom - feleli félmosollyal, aztán zsebébe csúsztatja kezeit, és elindul a folyosón a lány háza felé. Szeretné jó helyen tudni a szőkét, tudni, hogy hazaér, és a klubhelyiségen át bármerre is viszi az útja, otthon van, biztonságban és szeretetben.
- Gyere, késő van.
Hátraszól a lánynak, hogy jöjjön, ő maga pedig megacélosítva magát, tovább sétál, és a folyosón túljutva, hamarosan véget ér közös randevújuk utolsó perce is. Noel szembefordul a lánnyal, és udvariasan köszöni meg neki a mai estét.
- Tőlem ennyire telik, nem vagyok egy tipikus lovag, de még csak herceg sem, és ha úgy gondolod, hogy ennyi elég volt belőlem, azt tényleg megértem, nemcsak úgy mondom, hogy aztán a hátad mögött meg lehordjalak.
Nem siet mondandójával, mert szeretné biztosan tudni, hogy a szőke megérti az őszinte szavakat, és mert az este olyan kabaré volt, amiből egyelőre nem lehet tudni, hogy mi fog következni. A csók nélküli búcsú után elfordul, és visszasétál azon az úton, ahol előzőleg a Levita felé tartottak. Léptei némák, mint ahogy gondolatai is nyugodtak, ám az elnémított festmény előtt megáll, és újfent szétszaggatja.
Ezzel ismét önmaga, és tudja: soha többé nem kér bocsánatot azért, mert azt teszi, amit elméje megkíván. A festmény ijedt arcába belevigyorog még, aztán szája elé teszi mutatóujját, figyelmeztetőleg, hogy bár a keretlakó néma, mint a sír Lyrának köszönhetően, maradjon csak csendbe, és ugyan, ne szégyenkezzen a vászonhasítás miatt, így sokkal csinosabb.
Nem tér vissza a rellonba, helyette ismét Bogolyfalvára vezet útja, méghozzá az első éjszakai, egyedüli kirándulása kezdődik meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=339941#post339941][b]Ombozi Noel - 2014.07.20. 13:52[/b][/url]

Gryllus Matilda
Round One

Ha mostantól egy hétig is kell a részeg festmények között élnie, és undorát-félelmét leküzdve takarítania a némileg megrongálódott kereteket, akkor is élete legjobb döntései közé sorolja a Rellon bajnoka első fordulóján felgyújtott portrékat. Gyönyörű szép, természetes megvilágításban állt akkor éjjel a sötét folyosó, ráadásul senkinek sem esett bántódása, hiszen ahogy közeledtek a Levita klubhelyiség felé, Kowai úgy oltotta el a Noel által lángba borított képeket. A minisztérium és a kékek házvezetőhelyettesének figyelő szeme elől elbújni azonban képtelenség, így a rellonos fiúnak akarva-akaratlanul is vállalnia kell a következményeket. Arról ugyan nincs információja, hogy Gál Boti látta vagy értesült-e már a szobájában okozott károkról, illetve, hogy kapott-e valaki enyhébb mérgezést a tudatlanul összeöntögetett bájitalok maró füstjétől, de az biztos, hogy a fiú szobájából elcsent értékeket Noel kulcsos ládájának mélye őrzi, és az égvilágon senki sem kereste még őket rajta.
A szobájában készülődik, egyszerű fekete pólójához mintás vászonnadrágot húz, és mire bőrdzsekijét is magán tudja, addigra körös-körül öleli testét egyik kedvenc illata. Nem öltözik túl, de nem is akar ízléstelenül összeválogatott ruhadarabokban megjelenni a számára még mindig a csinos könyvtáros pozíciójában tetszelgő kisasszony előtt. A megbeszélt időpontot öt perccel megelőzvén jelenik meg magas alakja a keretlakóktól hangos folyosó lépcsőfordulójában, de ahogy végignéz az egyenes részen, senkit sem lát. Nemhogy a fiatal nőt, vagy két óra között egymással fecsegő diákokat, de még csak arra járó kopogószellemet se, így csupán egy félhangos morgás hagyja el ajkait, ahogy elindul a festmények közé. Azok olyan ribillót csapnak, hogy a másodéves saját gondolatait sem hallja, és már most bánja, hogy becsületes tanulóként megjelent a rásózott büntetésen. Az első pirospozsgás arcú harsogó alak előtt aztán megáll, féloldalasan felnéz rá, és undorodó vonásait egy pillanatig sem titkolva szólítja meg.
- Nem szomjas már kend, he? - kiált rá, ugyanis biztos benne, hogy ebben a ricsajban nem hallaná meg a mámoros állapotában erőtlenül keretének dőlő férfi őt, és még az is könnyedén lehet, hogy egyáltalán, az idegen jelenléte sem tűnne fel neki, vagy a többi kiabálónak. - Na és aztán mit iszik?
Érdeklődése tettetett, hangyányit sem foglalkoztatja, hogy bármelyik megfestett részeg mitől érzi magát ködben. De elmenni sem akar, hiszen a végén úgyis ő húzná a rövidebbet, és ha az Igazgató úrnál kötne ki, csak feleslegesen magyarázkodhatna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=340026#post340026][b]Ombozi Noel - 2014.07.20. 15:43[/b][/url]

Gryllus Matilda
Round One

Igazán kár, hogy nem hallja a magas pozícióba került könyvtáros kisasszony futólépteit, mert bizony jót nevetne rajta. Nincs tudomása más lányról, aki találkozójuk miatt megizzadt volna a hozzá igyekvő szaladásban, de olyannal sem hozta még össze az ég, aki a közös délután első percétől kezdve kipirosodott arccal volt jelen. Most viszont, ahogy megpillantja a magát szigorúnak mutató nőt, aki először csak megszólítja őt, majd a kezében tartott vödörre mutat pálcájával, addigra a fiú egész testével felé fordul, és vigyorra húzódó ajkakkal figyeli mit művel.
- Az úgy nem lesz... - figyelmeztetné a büntetésben bizonyára kezdő Gryllus Matildát, amikor annak karját azonnal lerántja a vízzel megtelő vödör. Az a régi kövön csattan, tartalma kifröcsög, Noel pedig hangos nevetéssel jutalmazza a látottakat. - ...a legjobb. Nos, ha gondolja, megoldom magamnak a vízproblémát, mert bár az Ön technikája roppant látványos, én ennél valamennyivel azért óvatosabb ember vagyok.
Igaz, nem épp a legjobb kifejezést használja, hiszen ha igazán óvatos lett volna a Levitába való bejutás éjszakáján, most nem kellene a hangoskodó portrék alatt várnia a vödör vízre, na meg a rongyra, hogy percekkel később már egyenként sikálhassa a megrongálódott, dohos szagú kereteket.
- Tessék?! - kiáltja el magát a másik két szint említésekor, meg sem hallva Matilda további szavait, és álomszerű reményeit, miszerint a következő órákat csendes nyugalomban fogja tölteni magával cipelt, vaskos könyve felett. Na, nem. A rellonos zöldjei hirtelen kerekednek ki, ajkai nyomban elválnak egymástól, és olyan tekintettel néz az előtte álló nőre, mint aki most tudta meg, hogy Nelli húga egy muglihoz készül feleségül menni. - Gryllus kisasszony, erről a folyosórészről volt szó, és annak ellenére még, hogy nem bújtam a legjobb öltönyömbe, még nem vagyok takarítónő, szóval ha csillogó kereteket akar látni a fölöttünk lévő két szinten is, tisztelettel ajánlom a kastélyban lakó manókat. Mert én nem csinálom meg, főleg, hogy csak ezen a szinten gyújtogattam.
Karba fonja mellkasa előtt kezeit, és morcosan néz az egyébként egészen kedves nőre. Az jobban tenné, ha inkább hálás lenne neki azért, hogy ilyen készségesen eljött bűnhődni, nem még itt teljesen kihasználja pillanatnyi szelídségét, aztán a végén meg azon kapja magát, hogy a könyvtárban tisztítja az ablaküvegeket. Némán morog, olykor megcsóválja a fejét, aztán sóhajt egy aprót, és ingerülten hátrakiált a jókedvű festményeknek.
- A francba veletek, hallgassatok már! - hangja átjárja a folyosórészt, de a megszólított alakok csupán egyetlen pillanatra hallgatnak el, mire ő türelmetlenül pálcát ragad, és találomra elhalkít pár harsogó keretlakót a 'silencio' bűbájjal. - Hát nem igaz már, letépem a nyelveteket!
Feszülten fordul vissza a könyvtár őréhez, közben keserűen csóválja a fejét, s úgy folytatja mondandóját, mintha mi sem történt volna.
- Kisasszony, remélem megért engem. Nem vagyok az a takarítófiú típus - mondja, miközben erősen szuggerálja a szeplős arc lélektükreit. - Ez a rész önmagában is nagyobb büntetés, mint az a másik kettő együttvéve. Maradjunk ennyiben, ha lehet.
Szavait követően leveszi magáról dzsekijét, a falhoz hajítja, majd lehajol a vödörhöz, pálcája segítségével ismét feltölti azt vízzel, s a rongyot belemártva munkához lát.
- Egyébként mi már találkoztunk - szólal meg ismét a fal felé fordulván, egy, az előbb leakasztott keretet takarítva. - Tudja, hogy hol?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=341247#post341247][b]Ombozi Noel - 2014.07.22. 16:08[/b][/url]

Nem telik bele sok időbe, míg rájön, hogy ez a nő még fiatalkora ellenére sem fog vele együtt nevetni előző, apró botlásán. Bizonyára zavarban érzi magát a másodéves előtt, amiért elszámolta magát a vödörrel, és a vasszigor álcája azonnal a padlón végezte. A rellonos sejti, hogy ő az első diák, akit megbüntet a Levitások második anyja, és nyomban elhatározza, hogy ha a kisasszony ilyen nyers modorral viseltetik iránta, hát akkor ő sem fogja megkönnyíteni a dolgát. Semmitmondó tekintettel nézi őt, majd a felgyújtott festmények szóba hozásakor vitatkozón megcsóválja fejét.
- A vásznakat nagy odafigyeléssel öltöztettem lángruhába - mondja tettetett komolysággal, de szája szélén huncut mosoly bujkál. Nincs kedve rossz hangulatban eltölteni ezt a néhány órát, amíg végez az összes utálatos festett alak megtisztításával, és akkor is jól fogja magát érezni, ha a szeplősarcú könyvtáros fejre áll mérgében. Hidegen hagyja az egész hiszti, sőt, úgy gondolja, hogy a nő igazságtalanul feledkezik el arról, hogy ő becsületes diák módjára itt van, vállalja a rá kiszabott büntetést, nem pedig a pincében sunnyog, mint társai teszik, ha valaki büntetőmunkára ítéli őket. Sértődött gondolatai közben a fal felé fordul, és leemel róla egy közeli keretet, hogy az átnedvesített ronggyal végigtörölje széleit. Mozdulataira az évszázados por azonnal felszáll, ezzel prüszkölésre késztetve a rellonost. Ez igazán fantasztikus.
- Miért akar velem mostanában minden nő tisztázni ezt-azt? - kérdezi indulatosan Annelie-re célozva, közben meg sem hallva Matilda szavait. Egyik kezében a képet lóbálja, másikban a máris befeketedett ruhát szorongatja, úgy fordul vissza a büntetés-végrehajtóhoz. - Én értem amit mond, tényleg, de nem fogok csak azért plusz két emeletnyi festményt megtakarítani, hogy magának több ideje legyen olvasni.
Szemtelennek tűnhet, de szavai ösztönösen törnek felszínre, nem direkt módon, vagy bántó szándékkal. Igazságérzete arra sarkallja, hogy megvédje saját magát, ha kell, akkor akár az Igazgató úr előtt is. Felgyújtott pár iskolai értéket, igen, de fog még bűnhődni miatta eleget, nem kell azonnal a manók közé költöztetni, mint az év takarítójának járó díjjal kitüntetett személyt.
- Tessék - nyújtja át ellenkezés nélkül a szívéhez igazán közelálló szőlőfapálcát, majd a koszos ronggyal a háta mögötti, szabad kézzel elérhetetlen magasságba akasztott képekre mutat. - Ezek szerint azokat kihagyhatom, vagy lesz szíves segíteni?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=370644#post370644][b]Ombozi Noel - 2014.08.27. 19:31[/b][/url]

Gryllus Matilda
Round One

A levitások második anyukája nem tűnik a határozottság mintaképének, a szigornak még annyira sem. Döntéseiben ha biztos is, hamar engedékennyé válik, ez pedig nem jellemző kollégái nagy részére. Noel sok mindent gondol magában ezzel kapcsolatban, ám ügyel arra, hogy egyetlen foszlánya se üljön ki arcára, mert akkor még a végén napestig pucolhatja a szinteket. A szőke nő tűnődve figyeli a rellonos arcát, akinek tekintete érdeklődéssel vegyes indulatokról mesél. Nem titkolja, hogy nem érzi jól magát a takarító fiú szerepében, arról meg egyszerűen hallani sem akar, hogy még egy folyosót végignyálazzon foszlott rongyával. Ezeken felülemelkedve viszont üde társaságnak tartja Matildát, aki fiatalos arcával és vékony testalkatával akár egy idősebb diáktársának is elmehetne, ha pedig így volna, Noel minden bizonnyal szívesen járna vele közös legendás lények gondozására, de a kedvéért talán még bájitaltanra is beülne. A nő engedékeny szavaira nem felel, helyette csöndben, szorgalmasan takarítja az éppen kezében lévő keretet, éles váltásban mozgatva balra-jobbra azt, hogy a benne lakónak azért csak ne legyen olyan észveszejtően könnyű élete, himbálózzon csak. Ajkain elégedett mosoly ül, ahogy háttal áll a nőnek, és míg az csak beszél és beszél, ő igyekszik bűnbánónak tűnve törölgetni a régi festményeket. Amint végez eggyel, azt ügyesen a falnak támasztja, ügyelve arra, hogy sarkai nehogy koppanjanak, vagy túlságosan is nagyot zuhanjon lakója. Ki nem állhatja az odafestett alakokat, látványukra képes volna most azonnal kirobbantani magából a balhé óta benne gyülemlő tüzet, hogy az egész folyosót porrá égesse, és soha többé ne kelljen a víg alkotások mellett elmennie egy-egy órájára menet közben; ám minden gőgjét és ellenszenvét vissza kell fognia, az ereiben folyamatosan növekvő adrenalinszintet megállítania, és gondolatait hűtenie, ha nem akar újabb és újabb büntetéseknek eleget tenni. Mikor jelzi Gryllus kisasszony felé, hogy vannak festmények, melyeket pálca nélkül lehetetlenség elérni, a nő válaszul bocsánatot kér, és Noel látatlanul is biztos abban, hogy fakó orcáin piros foltok jelennek meg. Ez újabb mosolyt fakaszt a fiú ajkaira, de még mindig nem fordul meg, hűen játssza a sértett felet, akit egyelőre még nem békítettek ki. Hosszú, néma percek telnek el, majd a nő újfent megszólal. Hangja bizonytalan visszhangot ver a folyosón, akaratlanul is emlékképeket csalva elő a rellonos lelki szemei elé. Az elsős karácsonyi bálon látta először a nőt, akkor, amikor Kowait hívta partneréül Lyra helyett. Aznap este aztán szakított a levitással, és akkor tervezték meg szövetségesével bemutatkozó számukat a teljes nyilvánosság előtt.
- Tavaly a karácsonyi bálon nekem ütközött - feleli, miközben lehajol egy újabb elkészült kerettel, s egy másikért nyúl. - Piros ruhát viselt, én meg azt hittem diáklány.
Észrevétlenül vonja meg vállait, mondandóját sem fűzi tovább, helyette ismét csendbe burkolózik. Huncut fejében több minden megfordul, ám jobb ezt titokban tartani, főként a pletykás festmények előtt, akiknek hamar eljár a szájuk.