Rufus és Márk

Valahogy úgy érzem, hogy kezd egy kicsit unalmas lenni a klubhelyiség, mintha már nem lehetne ott semmi jót csinálni. Bár lehet ez csak azért van mert szinte mindenki tanul, vagy épp máshol van. Máshol, csak nem a Levita házban. Én egyedül meg unatkozom. Jó az igaz, hogy tanulhatnék, vagy akár olvashatnék, de ahhoz most nincs kedvem. Unatkozom, és ha én unatkozom, akkor egy idő után jön a depi, és azt meg nem szeretem. Végül is ki szeret depizni? Na jó talán az emosok igen, bár nem ismerek egyet sem, így csak tippelni tudok.Mondjuk nem is szeretnék soká eggyel se találkozni, mert átragasztja rám a depijét. Na mindegy. Szóval ott tartottam, hogy unatkozom, és ilyenkor hajlamos vagyok depizni. És mi a jó gyógyír ez ellen? hát persze hogy a társaság. Társaság kell nekem, mégha azok csak festmények is, ezért elhatározom, hogy elmegyek a vigadófreskók folyosójához. Ott mindig jobb kedvem lesz, már csak attól, hogy nézem őket, ahogyan nevetnek, és mulatnak. Sőt, már csak a gondolatától jobb kedvem van, így ahogy egyre közeledem a folyosóhoz, egye nagyobb mosolyt vél felfedezni az, aki elhalad előttem. Mikor elérek a kívánt hely elé, megtorpanok, és az egyik oszlop mögé bújok, remélve hogy nem látott meg az a fiú aki ott áll. Egy kicsivel később, mikor újból kinézek, már egy másik srác is ott áll mellette.
~ Jól van Keiko, te vágytál társaságra, és itt is van egyből kettő is.~ nyugtató meg magam gondolatban, majd egy mély lélegzetvétel után kilépek az oszlop mögül, és egyenesen a két fiú felé veszem az irányt.
- Sziasztok! - köszönök oda nekik, majd odaintek az egyik festményen lévő parasztgyereknek. Sokat szoktam vele beszélgetni, és mindig felvidul ő is, ha eljövök ide.

Az újfiúk /Rufus, Márk/

- Keiko! Szia, hogy vagy? - Kezd bele a parasztfiú, letéve kezéből a bort, majd tágra nyitja karját, amint megérkezem a festmény elé.
- Én jól vagyok Ádám, köszi a kérdést.- Felelem egy mosollyal kísérve, majd odafordulok a két fiúhoz, kikről az imént kiderült, hogy a nevük Márk és Rufus. - Az én nevem, mint már az imént mondta az az úriember is ott - mutatok Ádám felé, majd elmosolyodom -, Keiko. Gondolom újak vagytok, mert még nem láttalak nagyon titeket errefelé, max téged, Rufus.
Az, hogy Márk rágyújt, itt az iskolában, nem igazán tetszik, mert em bírom a cigi szagát, bár hozzászokhattam volna már,ért ezen a folyosón nem csak a bor szaga az állandó, hanem a cigifüst szaga is. Nem tetszésemet köhögéssel fejezem ki, mert Áá füst kicsit irritálja a torkom, közben kezemmel próbálom ellegyezni a füstöt, igen kevés sikerrel.
- Ha erre jön egy prefektus, akkor bajba leszel. - mondom neki, bár nem mondtam teljesen igazat, mert valószínű, hogy Rufusszal mi is bajba kerülünk emiatt. Nekem pedig nem hiányzik egy büntetés sem, főleg nem egy új gyerek miatt. Most ügyelnek kell arra mit mondok, talán az lenne a legjobb hallgatok, és meg se szólaok; csak ha kérdeznek. Vagy, inkább elmegyek, hogy ne zavarjam őket, mert lehet azzal megzavartam a beszélgetésüket, hogy idejöttem.
- Igen valóban szépek, szeretek is itt lenni, mert jó beszélgetőpartnerek tudnak lenni. Amúgy jól vagyok, és te? - kérdem, miután válaszolok a kérdésre, és egy mosolyt küldök a két srác felé.

Kiva, és a fiúk

Kis megkönnyebbüléssel nézem végig, ahogyan Márk elteszi a csikket, és nagyon remélem, hogy nem szív el még egy szál cigit. Az is megnyugtatóan hat, hogy nem jött errefelé egy prefektus sem, és szerencsére már nem lehet baj. Vagy mégis? Csak annyit látok, hogy a zacskó kirepül Márk kezéből, majd egy hangot hallok a hátam mögül. Jaj ne, egy prefi! Lehet már ennél rosszabb? Már csak ez hiányzott nekem. Még soha nem kaptam büntetést, és nem is akarok egy zöldfülű miatt. Kiva kérdésére én csak dadogok, nem is tudom mit mondjak, tisztára leégetem magam a fiúk előtt. Viszont kicsit felbátorodom, látván Rufus nyugalmát, és már teljes nyugodtsággal felelek.
- Nekem sincs már órám, és csak egy kis társaságra vágytam, ezért jöttem ide. - Még egy kicsit remegek, és ez hangomon is meglátszik, de mikor Rufusra nézek, valamelyest visszanyerem bátorságom,és még a remegésem is elmúlik.
- Keiko nem csinált semmi rosszat! - szólal meg mögülem az a parasztgyerek, és még a nyelvét is kiölti a prefektusra, mire én egy nem is tudom milyennek nevezhető arckifejezéssel nézek rá, amiből remélem, leszűri, hogy ezzel azt akartam mondani, hogy ne szóljon közbe.
- Kérlek, ne büntess meg minket, nem csináltunk semmit! - veszem könyörgőre a dolgot, és reménykedem, hogy hatásos, mert nem akarok büntetést, és talán még apámtól is kapnék érte.

A kis csoport, és HV bácsi

Tudom, hogy nem kéne félnem, mert én nem csináltam semmit, és a semmiért meg nem büntethetnek meg. Nagy megkönnyebbüléssel veszem, hogy a prefi hisz nekünk, és remélem, nem változtatja meg álláspontját. Egyvalamit már most megtanultam: soha ne mond, még csak ne is gondolj arra, hogy ennél rosszabb már nem lehet. Mert bizony lehet. Alighogy kifaggatott minket Kiva megjelenik saját házam házvezetője, Rédey prof. Már csak ez hiányzott. A tanár úr megjelenése még jobban felzaklat, nem elég, hogy majdnem bajba kerültem, még ő is megjelenik. Talán Rufus is kicsit fél, vagyis szerintem igen, mert közelebb lépett hozzám, de talán mégsem, mivel arcán semmi jelét nem látom az aggodalomnak. Vagy csak nagyon jól titkolja. Ha igen, akkor nagyon jól csinálja, én nem vagyok képes ilyen higgadt maradni. Még közelebb léptem hozzá, mert ott egy kicsit biztonságban érzem magam valamiért, és még a karját is átfonom az én karommal a biztonság kedvéért. Amit Kiva mond, nagyon komolynak tűnik, de azért remélem nem kap majd olyan komoly büntetést Márk, hisz még új. Vagy az újakkal is ilyen szigorúan bánnak?