Lewy




GRINCS KARÁCSONY - DÖK
Gratulálok, megtaláltad a díszeket!
Küldd el a hozzászólás linkjét a Szervezői Mesélőnek.

Lewy




GRINCS KARÁCSONY - DÖK
Gratulálok, megtaláltad a díszeket!
Küldd el a hozzászólás linkjét a Szervezői Mesélőnek.

Kata

Mostanában az egyszerű nem az a jelző, amit előszeretettel alkalmaznék az életem folyására. Hiszen folyamatosan, leginkább heti háromszor minimum helyt kellett állnom a bajor csapatban, két hetente egyszer pedig az anyaországom tette rám a kezét, hogy nekik bizony kell egy csapatkapitány, ebbe kellett belavíroznom a repüléstan tanári állást, amit nemrég sikerült a magaménak bélyegezni. Maja.
Ez ugyebár nem lenne gond, mert legalább az egyetemet sikerült kicsit háttérbe szorítanom, a vizsgák miatt kellett éppen csak bejárnom. Ami leginkább megviselte a lelkivilágom, az az volt, hogy Polska úgy döntött, Bojarski hűtlen lett és vagy teljes egészében kéri vissza, vagy meg akar válni tőle. Igen, jól értetted. A saját csapatom vágta az arcomba, hogy vagy menjek a magyar válogatottba, vagy kapjam össze magam és ne hanyagoljam őket.
Egyrészt rettenetesen megbántott ez a feltételezés, mert havonta legalább 5-6 találkát összehoztunk velük, meg négy-nyolc edzést, attól függően, mennyire volt zsúfolt a hónap. Másrészt pedig felhúzott, mert én voltam a csapatkapitány és képesek voltak megkérdőjelezni. Éppen ezért is sikerült a múltkori meccs után Drazkowskival össze is verekedni. Mármint szó szerint. A járomcsontomon még mindig látszott az a bizonyos véraláfutás és az ajkam is sebes volt...
Ma inkább az foglalt le, hogy időt szánjak a munkámra és éppen a kastély folyosóit róttam, mikor meghallottam a lépéseket magam mögött. Jó esetben csak egy diák lett volna, egész addig hátra sem pillantottam, míg a kéz súlya a vállamra nem nehezedett. Felszisszenve összerezzentem kicsit, majd gyorsan tettem előre egy lépést, amit arra is használtam, hogy szembe kerüljek vele.
- Jó napot... ööö... igen, itt. Gond van? - kérdeztem összevont szemöldökkel nézve a nőre.

Lewy


Sikerült meglepetést okoznia, bár ezt tudhatta volna előre. Egy másodperc erejéig látszott rajta, mennyire meglepődött, amikor meglátta a férfi arcát. A sebhely elgondolkoztatta, hogy mégis milyen emberek járnak erre. Próbálta empatikus úton megközelíteni, és valami szép indokot kitalálni, de csak egy verekedésre tudott gondolni. Azt viszont elképzelni sem tudta, hogy felnőtt emberek hogyan kerülnek ilyen helyzetbe, mivel neki mindig sikerült beszélgetéssel elcsitítani a vitákat. Bár gyanítja, hogy nem egy nővel való összetűzés eredménye lehetett a seb.
Megrázta a fejét, elvégre is nem az ő dolga. De ilyen volt Lina, akármit is látott meg, mélyen elgondolkozott rajta.
- Nem, dehogy. Kormos Katalin vagyok - Kezet nyújtott, közben barátságos mosolyt varázsolt az arcára. - Csak nemrég érkeztem ide és még nem igazán ismerem ki itt magam. Ami azt illeti, nem is tudom, mit keresek, mert nem mondták még, hogy hol lesznek tartva az óráim. Ugye lesz erről tanári megbeszélés valamikor? Vagy majd a tanév elején kapok én is órarendet? Nem emlékszem, hogy erről beszéltek volna nekem... - kezdett bele a fecsegésbe. Szerencsére a fél órányi monológ helyett még akkor észbe kapott és rátért a lényegre.
- Ha esetleg van ideje, körbe tudna vezetni itt?

Kata

Imádkoztam, hogy ma ne fussak össze egy emberrel se, aki kommunikációt igényelne a részemről, mert nem vagyok képes elvonatkoztatni a pár nappal ezelőtt történtektől. Lassan már odáig jutottam, hogy tényleg egyszerűbb lenne, ha felhagynék az egésszel és beszednék egy levél nyugtatót. De ez az imádság dolog csak nem akar összejönni, mert nem sokkal később érintést éreztem a vállamon, ami reflexes borzongást váltott ki. Nem a jó értelemben. Az útból eltáncolva fordultam meg és vetettem a pillantásomat a nőre.
- Lewy Bojarski... - pillantottam meglehetősen bizonytalanul a nő felém nyújtott kezére, de aztán pár pillanat hezitálás után elfogadtam a gesztust és kezet ráztam vele. Nem volt gondom alapvetően a fizikai kontaktussal, sőt. De voltak a privát területeim, amik már túl voltak azon, hogy átlagember tapizza őket, mint a vállam, vagy a nyakam.
Arról kezdett faggatni, hogy hát lesz-e tanári megbeszélés a termekről, meg kap-e majd órarendet, illetve, ogy hát neki fogalma sincs erről az egészről. Na bumm, pont a jó embert kérdezte, mivel nekem kevés alkalommal lesz szükségem teremre, arról nem is beszélve, hogy hát a többiről sejtelmem sem volt. Hogy lett volna? Én sem tanítottam még itt.
- Öhm... szerintem biztosan lesz majd megbeszélés... de nem tudom, hogy mikor vagy milyen és miért. Igazából én is most kezdek majd - kicsit lassabban beszéltem, mint általában, semmi hadarás, ennek az volt az oka, hogy bármilyen hirtelenebb mimikára az ajkam képes volt úgy dönteni YOLO és felszakadva vér szivárgott belőle. Ehhez pedig most semmi kedvem nem volt.
- Arra talán, esetleg mééééég alkalmas lehetek - bólintottam pár aprót, bár nem mondhatnám, hogy én vagyok a lelkesedés mintaképe.

Lewy


Mégis megijesztette, de nem is számított másra. Végül is senki sem számít egy vállveregetésre csak úgy a semmiből. Most már viszont tudja a nevét, így ha következőnek találkoznak, már megpróbálja nem kiugrasztani a bőréből. Tartotta a távolságot, nem akarta még jobban kellemetlen helyzetbe hozni magát.
- Ó, maga lengyel? Milyen szépen beszéli a nyelvet! Már több lengyellel is találkoztam, de azt vettem észre, hogy a saját nyelvüket szeretik használni, de ebben semmi meglepő nincs. Én is a magyart preferálom, hiába nőttem fel Németországban. - Eszébe jutott, hogy Ausztriában is nem egy lengyel szaktársa volt a tanítóképzőn, akiket nagyon kedvelt.
Erős kézfogást kapott, amit szokásosan gyengéden viszonzott. Mindig is inkább a szavaival bizonyította be, hogy erős nő, semmint a tetteivel.
- Arról hallottam, hogy nem én leszek az egyetlen most kezdő tanár, de milyen nagy szerencse, hogy így találkoztunk! Ha van esetleg valami praktikája a gyerekekhez, kérem ossza meg velem. Eddig is emberekkel foglalkoztam, de még sosem tanítottam senkit sem. - A görög kávézóban betanított pár új munkást, de az távolról sem volt ehhez hasonló.
Egyszerűen legyintett, könnyedén vetette el az ötletet.
- Nem szükséges körbe vezetnie, nem kötelező. Itt lakok a faluban, tehát az egész szünetet felhasználhatom, hogy nézelődjek itt. A kollegáimat viszont nem tudom egymagam megismerni - mondta vidáman. Persze nem akarta fárasztani a férfit, de ha Lina valamit jobban meg akart ismerni, nem tudott elhátrálni a helyzettől.

Kata


Ez van, vannak helyzetek, mikor az ember egyszerűen nem számít semmiféle közeledésre és aztán meglepődik, ha mégis megtörténik. Mint velem, meg ezzel a bizonyos tancinénivel. Elég alaposan meglepődött, mintha annyira szokatlanok lennének a külföldiek errefelé. Pedig aztán tapasztalatból mondom, hogy a Bagolykőben folyamatosan növekedik az idegennyelvűek száma az évek során. Hiába mondja nekem bárki, hogy ez egy magyar iskola, ötven százaléknál többre nem tenném a magyar diákok számát.
- Nocsak... igen, alighanem. Köszönöm. Kiskorom óta tanulom, itt tanultam, szóval azt hiszem, van benne némi gyakorlatom - vontam meg a vállamat, de azért volt benne némi odafigyelés, mint az esetek nagy többségében, mikor azt a rohadt akcentust rugdaltam vissza a sarokba. - Sok időt töltök itt, a kapcsolataim folytán sokat használom a magyart.
Tipikusan az a nő volt, aki látszólag megállja a helyét a világban és már a kézfogásból nyilvánvaló volt, hogy ő inkább szellemi fölényt szeret jelezni, mint fizikait. Volt már pár hozzá hasonló barátnőm annak idején, szóval talán a tapasztalat szülte ezt a pillanatnyi analízist. Lewy, jobb lenne, ha észrevennéd magad és inkább a pillanattal foglalkoznál, fiam!
- Ami azt illeti, nem mondanám, hogy nagyon tapasztalt vagyok ezen a téren. Magánórákat és előadásokat szoktam tartani, de az teljesen más, mint mikor az ember bevág egy rakás diákot a terembe. Minden esetre nekem fontos, hogy ne csupán a száraz anyagot adjam le, hanem érdekessé próbáljam tenni, kissé interaktívvá, ha lehet. Persze, nem a kölcsönös tisztelet árán. Az másik alap dolog. Illően kezelem a diákot, míg ez fordítva is igaz - ebből a szempontból nem tartottam magam jó tanárnak, mert igen, amint úgy vettem észre, hogy meg vagyok kérdőjelezve, vagy a személy úgy tesz, mintha a saját szakterületem, az életem terén jobban tudja a dolgaim, mint én, általában tettem róla, hogy többé ne legyen kedve okoskodni.
Igazából nem magával a nővel volt a problémám, hanem magával a ténnyel, hogy léteznem kell az utóbbi pár napban. Nagyon nehezen tudtam együttműködni magammal.
- Nem, nem gond, ha gondolja nagyjából körbevezetem, közben... beszélhetünk, csak kissé elszoktam már... a társaságtól - talán nem ártana, ha egy kicsit előszedném Lewy-a-sztár sármos énjét. Nem azért, hogy felszedjem, csak hogy ne rúgjam össze a port a kollégákkal rögtön az első nap, nem hiányzik több vita. - Szóval, ha nem bánja, hogy kissé... még vissza kell rázódjak ebbe az egészbe, lehet róla szó.

Lewy


Külföldi tartózkodásai során többször is megkapta, hogy a magyar olyan, mint a sátán nyelve. Nem dallamos, mint az olasz, ráadásul a szavaknak súlya van - legalábbis ezt állították azok, akik hallották. Ezért is volt meglepő számára, hogy valaki megtanulta.
Bólogatott a tanár úr feleletét hallva, de közben már máson járt az esze.
- Meg sem kérdeztem még, hogy maga mit fog tanítani? - érdeklődött a magánóra szót meghallva. Biztosan tapasztalt lehet a szakmájában, ha már külön órákat is adott másoknak.
Lina még senkit sem oktatott, mindig csak segített nekik megtalálni a megfelelő utat. Talán ezt fel is használhatná azoknál a diákoknál, akiket komolyan érdekel az ő csodálatos tudománya. Remélte, hogy mindenkivel meg tudja kedveltetni az álomfejtést.
- El sem tudom képzelni, hogy lehetne nem illően kezelni egy diákot... - Pedig ott motoszkált valahol benne, hogy lesznek olyanok, akik nem fogják szeretni. Ismeri a helyzetet, hiszen neki is volt nem egy olyan óra, ahol csak rajzolgatott a füzetébe.
Interaktivitás? Érdekes lenne, mindenképp meg fogja próbálni.
Legyintett egyet, egy pillanatra sem felejtette el ezer wattos mosolyát.
- Kellemest a hasznossal, igaz? Akkor kérem, vezessen.
Végignézett a folyosón, tekintete jó pár festményen szereplő alakéval összetalálkozott.

Kata

Egyszerűen képtelen voltam elengedni a gondolatmenetet, hogy fáj az arcom. Ott lüktetett normáltalan módon a tudatom apró peremén és mikor már éppen zuhanásba kezdett volna azok közé, amik nem érdekelnek már, ismét visszaevezett. Végigfuttattam kissé a nyelvem a sebzett felületen, mielőtt a nőre nézve válaszoltam volna.
- Repüléstant. Kviddicses vagyok, ha a foglalkozásomat tekintjük - vontam finoman kicsit a vállamon. Általában két véglet volt, azok, akik megpróbálták a hajamat megtépni, hogy legyen egy sajátjuk otthon, illetve azok, akiknek fogalmuk sem volt róla, ki vagyok. Néha az utóbbiakkal sokkal könnyebben jöttem ki.
Ő nem tudta elképzelni, hogyan lehet nem illően kezelni egy diákot, ez csak azért lehetett, mert engem sem diákként, sem tanárként nem látott még. Anno nem kezeltek úgy, ahogy illett volna, azért, mert néha pofáztam és meg is érdemeltem. Most én nem kezeltem úgy őket, mert ott volt mondjuk Maja, akit csak nagy küzdelmek árán tudtam Czettner kisasszonynak hívni, vagy mondjuk az a foggyos rellonos gyerek... bah. Ő csak az agyamra ment.
- Remélem, nem is fogja a közeljövőben megtudni, az azt jelentené, hogy teljesen kiábrándult - közöltem nagy tudálékosan. Igazából csak a tapasztalat beszélt belőlem. Én próbáltam hinni benne, hogy nem lesz gond, meg ugyan, a szöszik nem azért veszik fel az órám, mert szép kék szemem és jó seggem van. Hát...?
Végül a kezeim zsebrevágva intettem a fejemmel, hogy hát ebbe az irányba tessen már követni, hölgyem.
- Ez a hely igazából az egyik legjobb, ha az ember festmény... - És kezdődött is a mesedélután.

Lewy


Repülés. Az egyetlen dolog, amit még sosem próbált ki a boszorkányok életéből és nem is szeretné. Sosem vonzotta, hogy egy seprűn ülve száguldozzon különféle labdákat elkapva, vagy terelgetve. Bár mi tagadás, néha terelőnek szívesen beállt volna, de nincs garancia arra, hogy az ellenfél csapatát erősíti, akinek szívesen küldene egy gurkó-puszit.
- Elnézést, hogy nem ismertem meg, bár nem sokat foglalkozok azzal a sporttal. Melyik csapatban játszik? Milyen pozícióban szeret lenni? - Hiába állt tőle messze ez a sport, azonnal beindult a beszélőkéje. Először is kikérdezte az illetőt, hogy tudását félig-meddig ellopva később felhasználhassa, ha úgy diktálja az élet. Persze rengeteg felesleges információmorzsa telepedett le az idők során a fejében, amiket sosem használt még fel, de nem foglalkoztatta. Még fiatal, bármi megtörténhet vele.
Nevetett Lewy megszólalásán, bár érezte, hogy komolyan gondolja a férfi. Majd meglátja, hogyan alakul ez.
Figyelmesen hallgatta, kérdezgetett tőle, miközben elindultak. Minden részletre figyelt, hogy többet lehetőleg ne tévedjen el.

//köszönöm   //