Damien

- Általában igen, de ahogy idősödik azért ő is egyre háklisabb - felelte Sebby, szintén a nehézsúlyú heverészésbe kezdő Sherlockot követve a tekintetével. - De a kellő mennyiségű nyalánkság mindent megold - tette hozzá.
Ezen a ponton a maga részéről visszatért volna a pulton lévő feljegyzésekhez, mert ha a másik nem akar könyvet venni, akkor nem nagyon van további közös témájuk, azonban a srác úgy tűnik, még nem teljesítette a napi szocializációs kvótáját.
Az ifjabbik Selwyn enyhén félrebillentett fejjel, talán egy árnyalatnyit gyanakodva nézett a srácra a felmerül kérdés után, azt latolgatva, hogy ennek vajon milyen célja volt. Sebby feje felett egyébként nagy ívben szállt el a finom átvezetés a témák között, leginkább mert meg se fordult a fejében, hogy valaki csak azért kérdezne ilyet, mert nem biztos valamiben. Önmagában pedig elég furcsa volt, hogy a másik tovább szeretne beszélgetni, miután kitárgyalták a macska témát.
- Igen. Mert? - felelte aztán, fél szemöldökét felvonva, miközben kék szemeivel a másik arcát kutatta, valamiféle magyarázatot várva a számára hirtelen váltás után. A korábbi könnyed hangulat után egy pillanat alatt érezhetően távolságtartóvá vált. Néha még mindig el tudott rajta csodálkozni, hogy az emberek mennyi felesleges csevegési kört játszanak végig, ki azért, hogy kitöltse az időt, ki pedig azért, mert hátsószándéka van. Itt vajon melyikről lehet szó?

Damien

A srácnak az a szerencséje, hogy Sebastian nem szokta random járó-kelőkön használni a legilimenciát, még akkor sem, ha enyhén gyanúsnak tűnik a viselkedésük, egészen addig a pontig, amíg érezhetően fenyegetővé nem válik a szituáció. Damiennek sikerült egy olyan magyarázattal szolgálnia, ami akár hihető is lehet, és bár nem söpörte el teljesen Sebby gyanakvását, azért annyit elért, hogy ismét a jótékony érdektelenség szürke mezejébe süppedjen. Elvégre Sebby a macskákért beszélgetett vele, kiemelve természetesen Sherlock szíve vágyát a játékra, sokadik ponton pedig becsúszott a könyveladás lehetősége is.
A "fiatalember" kifejezést hallva kicsit rötyögött magában, mert ez annyira Seth volt, hogy szinte hallotta is a fülében a megszólítást.
- Vagy úgy. Hát igen, Seth valóban megnyerő tud lenni. - Azt már nem tette hozzá, hogy "már ha akar", pedig gondolta. A testvére kedves és jó szívű, de mivel a bátyjáról van szó, Sebby azt is tudta, hogy milyen tud lenni, amikor úgy igazán mérges. Persze ez aztán senkire nem tartozott rajtuk kívül.
A másik aztán tovább is lendült a témán, Sebby pedig egy villanásnyi időre megengedett felé egy fáradt pillantást, de aztán emlékeztette magát, hogy ő most tulajként van itt, és nem ártana segítenie a vevőknek. Rendezte hát arcvonásait és rávette magát, hogy kimenjen a pult mögül az egyik polchoz, és levegyen három könyvet, amit a srác orra alá nyomott.
- Ezeket javaslom, nyugodtan nézd meg, hogy melyik szimpatikusabb. Magáról a macskatévéről pedig abban a könyvben is van még plusz infó - mutatott arra a darabra, amit a másik a kassza mellé helyezett.

Damien

Miután a húsvét semmi mást nem hozott, csak némi esőt és havat, és a nyúl is kénytelen volt hótaposót húzni méretes tappancsaira, mielőtt kis kosárkákba tojt, Sebby úgy döntött, hogy a hosszú hétvégét a könyvesboltban, illetve nyitvatartási időn kívül az emeleten fogja tölteni. Általában kevesen vannak nyitva ilyenkor, legalábbis a mugli származású boltosok bezárnak, az ifjabbik Selwyn viszont a normál nyitvatartás mellett döntött, elvégre Merlinhez messze több köze volt, mint bármilyen varázstalan történethez.
Épp csak leért a boltba, kakaóját kavargatva, mikor Arvid toppant be hozzá egy nagy adag frissen készült étellel, úgyhogy az édességet lerakta a pultra, melegítő bűbájjal látva el, hogy ne hűljön ki, mire hozzájut, és röviden elcsevegett kuzinjával a kint zuhogó esőről, és arról, hogy Sahti ízületei mennyire megsínylik ezt az időjárást, minek utána azt a macska lassan már matuzsálemszámba ment. Hamarosan azonban rokonának is indulnia kellett, úgyhogy Sebby már készült is lélekben egy kellemes, szuper cozy délutánra az édességével, Sherlock-kal egy karosszékben, és a kellemes szagú könyvekkel körben a polcokon.

Damien

Éppen csak kezdett elmerülni abban az ábrándban, hogy ma remek délutánja lesz, amikor Arvid távozása kisebb ütközésbe torkollott, Sebastian pedig némi aggodalommal figyelte a jelenetet. Unokatestvére közel ugyanolyan jól közlekedett, mint bármely látó, hála a görényének, de azért voltak apróbb gikszerek. Szerencsére azonban úgy tűnt, hogy végül nem történt ütközés mégsem, csak a kasszától nézve tűnt úgy, Arvid pedig gyors léptekkel folytatta az útját, vélhetően épp Seth-nek szállítva le a másik kupac finoman illatozó ételhalmot.
Az érkező az a fiatalember volt, aki korábban már járt itt párszor Sherlockkal játszani. Nem mondhatni, hogy az ifjabbik Selwyn különösebben oda lett volna a ténytől, hogy ma kommunikálnia kell még valakivel, de végül is ennek teljesen fennállt a veszélye, ha már kirakta a Nyitva táblát.
A köszönés egy féloldalas mosolyt csalt az arcára egy pillanatra, mert a srác (akinek egyébként még mindig nem emlékezett a nevére, sem arra, hogy valaha bemutatkozott volna) perfektül leírta a helyzetet.
- Hát nem tudom. Nyári mikulást már hallottam emlegetni, de a sítalpas nyúl kicsit extrémen hat, még ha beépített bundája van is hozzá - felelte. Közben az Arvid által hozott ételt berakta a pult alatti szekrénybe, mert annyira jó illata volt, hogy bár nem rég evett, akár most is le tudott volna ülni falatozni, viszont ezt evidensen nem tette meg, amíg rajta kívül más is tartózkodott az üzletben.
- Attól függ, hogy mennyit takar nálad a pár perc definíciója - felelte óvatosan a kérdésre, de nem volt elutasító a hangneme. Alapvetően nem szeretett olyat ígérni, aminek az lehet a vége, hogy valamilyen kényelmetlen feladattal kell foglalkoznia, így a félig kibúvónak tekinthető válasz remek menekülési útvonalat jelentett. Ha nem tetszik a téma, akkor sürgős dolga van, és kész.
- Áh, kösz - vette el a macskamentát a sráctól. Később majd azért leellenőrzi, hogy tényleg az van-e benne, aminek mondják, mielőtt odaadná Sherlocknak, de abban biztos volt, hogy a kandúr jobban fog örülni neki, mint a szárított verziónak.

Damien

Mély mentális sóhajjal nyugtázta, hogy az ilyen kérdésekre az emberek zöme sohasem tud konkrét választ adni, maximum megismétlik ugyanazt a frázist, ami Sebbynek messze túl tág volt, ha olyan beszélgetésről volt szó, amibe bele akarják rángatni, de nem biztos, hogy van kedve hozzá. Nagyon szerette volna, ha valaki egyszer azt válaszolja, hogy például "öt, maximum tíz perce tippelek, három kérdésem lenne, ebben és ebben a témában", de a realitás talaján maradva elég valószínűnek tartotta, hogy ez kábé sosem fog megtörténni.
Ennek ellenére végül a másik meglepően érdekes témát hozott fel, ami kicsit meg is lepte a szőkét.
- Nocsak - jegyezte meg, nem fejtve ki, hogy vajon ez annak szól-e, hogy a másik tudta, hogy legilimenciát tanított, vagy annak, hogy ő is azt tanul. Egyébként, az utóbbira gondolt. - A válaszom erre erősen attól függ, hogy mit szeretnél kezdeni a tudással. Fejtsd ki kérlek - felelte először kellő óvatossággal. Az alapján, hogy a másik elég ügyesen bánt Sherlockkal, és egyébként is problémás állatkákat tartott, elég valószínűtlennek érezte, hogy valamiféle rossz szándékról vagy visszaélésről lenne szó, és nyilván a srác amúgy sem mondta volna el, ha rosszban sántikál, de Sebastian azért eléggé biztos volt benne, hogy ennyi év minisztériumi gyakorlat után kiszúrná, ha esetleg a történet, amivel a diák előáll, valahol sántít. Márpedig nem minden fajta legilimencia használathoz és emlékmódosításhoz adna szívesen segítséget.

Damien

Egyetlen rezzenés sem kerülhette el tekintetét, miközben a másik beszélt, és bár a szemkontaktust most sem tartotta igazán, ide-oda rebbenő pillantása figyelte a másik mimikáját. Sebastian bár ösztönös szinten egyáltalán nem volt jó mások arckifejezéseinek az olvasásában, de az évek alatt megtanulta összepárosítani, rendszerezni a különféle reakciókat, és sokat segített az is, hogy adott esetben a legilimencia használata közben észrevétlenül tudta ellenőrizni azt, amit igaznak vélt. Most ugyan nem mászott bele a srác fejébe, de őszintének tűnt, ráadásul ha van egy cseppnyi esze, akkor nem pont őhozzá jött volna a kérdéssel, amennyiben esetleg rossz szándékai lennének. Sebby, ha valaki megtudja, hogy a képességet védtelen állatok kínzására használja, azt egyszerűen levadássza. Nem volt még ilyen, de roppant tettre készen gondolt erre a lehetőségre.
- Az ötlet alapvetően jó - összegezte az ifjabbik Selwyn az első benyomását. - Viszont a kivitelezés egy másik kérdés - tette hozzá. - Az állatok legilimentálása egyszerre könnyebb és nehezebb az emberekénél. Könnyebb, mert nincs védelmük ellene és tiltakozás sem igazán, de nehezebb, mert az emlékek nem logikusan épülnek egymásra, kevesebb a linearitás és több a homályos folt. Az emlékmódosításoknál is pont ezért kell nagyobb figyelemmel járni el.
Lehet, hogy egy macskának nem fog feltűnni, hogy hirtelen nem emlékszik az óvodai jelére, viszont a srác elég jól ráérzett, hogy nagy kárt is lehet csinálni a módosításokkal, mert ha valami félremegy, akkor az állat arra is ösztönből fog reagálni.
- Milyen szinten tartasz a tanulásban? - kérdezte végül Sebby.

Damien

Dicséretes a srác motivációja, de tényleg elég vékony jégen táncol az ötlettel abból a szempontból, hogy az emlékmódosítás normál esetben is nehéz feladat, egy olyan lénynél pedig, akinek a gondolatai kevésbé koherensek, nagyon könnyen félremehet.
- Előfordulhat. Érdemes lenne mindenek előtt detektálni, hogy hol van a probléma gyökere - felelte. Ez az a rész, amit némi tudással felvértezve valószínűleg bármely legilimentor tanonc meg tud csinálni, amikor már túl van az alapokon, innen tovább lépni viszont már egészen más kérdés.
- Hm - nyugtázta a srác válaszát Sebastian meglehetősen kétértelműen, mikor fény derült rá, hogy Damien hol tart a tanulásban. A szőke eddig is kételkedett abban, hogy jó ötlet-e pontos leírást adni a másik kezébe, hogy ő maga próbálkozzon az emlékmódosítással, mert korából adódóan sem lehetett túl sok tapasztalata, viszont így már eléggé biztos volt benne, hogy nem engedi, hogy a másik kísérelje meg a kivitelezést.
- Igen, jól gondolod - bólintott aztán, mikor a srác tovább vitte a gondolatot. Remek hasonlat volt, hogy a kisgyerekek legilimentálására hasonlít a témakör, ez pedig olyasmi, amit senki sem szívesen csinál. Persze az emberek szeretik lebecsülni az állatokat, pedig nem kellene. A macskák esetében például egy értelmes példány simán megüti egy 3-4 éves gyerek intelligenciáját.
Sebby végül mélyet sóhajtott, mielőtt újra megszólalt volna.
- Nézd, nagyon jó, hogy segíteni szeretnél a macskádon, de nagy valószínűséggel igencsak messze állsz attól, hogy ezt meg is tudd tenni. - Talán ez a mondat bántónak hathatott, de Sebby nem annak szánta, csupán egyszerűen tényeket állapított meg. - Annyiban tudok neked segíteni, hogy ajánlok olyan könyvet, ami legalább nagy vonalakban foglalkozik a témával, hogy tudd, hogy milyen emlékeket keress, de nyomatékosítanám, hogy ne próbáld meg alkalmazni az emlékmódosítást. Próbáld meg megtalálni, hogy mi a cica konkrét problémája. Ezt valószínűleg meg fogod tudni ugrani, aztán ha tényleg olyan, amit nem lehet tréninggel feloldani, akkor inkább hozd el egy kis időre és meglátjuk, mit tehetünk.

Damien

Damien jól sejtette, Sebby számára ez tényleg csak a macskáról szólt. A függősége mellett, ami a tényleges indikátora volt annak, hogy kirakták a tanári posztból, az is komoly ellenérv volt amellett, hogy esetleg újra megpróbálja, hogy rájött, hogy hangyányit sem érdekli, hogy másokat trenírozzon és átadja a tudását.
- Jó tervnek tűnik - bólintott rá a felvázolt menetrendre aztán, mikor a másik kifejtette a menhelyes ötletét. - Egyébként is kellemesebb gyakorlópartnerek, mint az emberek - tette hozzá egy fintor kíséretében. Hogy mik bukkannak fel az emberi elmében, az valami rettenetes, és nem csak az emlékekre gondolt, hanem arra is, hogy milyen képzetek állnak össze időnként az agyban. Az álmok lenyomata meg ennél is meredekebb tud lenni. Alapvetően úgy gondolta, hogy egy kezdőnek - mert a szemében Damien bőven csak kezdő - jobb kicsiben lépegetni, és mászni bele rögtön az elején a mély vízbe.
- Könyv címet kapsz, a technikádról meg a tanárodat kérdezd - felelte szúrós szemmel, mikor a srác felvetette a lehetőséget. - A macskádon szívesen segítek, de ennyi.
Sebby erről úgy gondolkodott, hogy ha már egyszer nem tanár, akkor nem is szól bele más oktatók módszereibe, márpedig a srác technikájának a véleményezése ebbe a kategóriába esne. Arról már nem is beszélve, hogy bár jónak tűnt a szándék, azért még mindig volt némi bizonytalanság a szőkében azzal kapcsolatban, hogy tényleg itt állna-e meg a másik az emlékmódosítások terén, vagy van valami hátsó szándéka. Könnyedén olvashatott volna a fejében, az igaz, de nem akart visszaélni a képzettségével, így inkább az óvatossági vonalon belül mozgott. Végül is semmit sem tudott a srácról, még a nevét sem.
- Nos, itt van két cím* - firkantotta le egy papírra a vonatkozó könyvek nevét. - Az elsőt megtalálod ott a polcon, leghátul - mutatott a megfelelő irányba. - A másikat meg kell rendelnem, már ha engedi a kereted, mert nem olcsó kötet. - Itt fellapozott egy katalógust, és a másik orra alá tolta, hogy lássa az összeget. - Ha kéred, akkor mondd a neved, címed, illetve kérek ötven százalék előleget, mert ez amúgy valószínűleg a nyakamon ragadna, ha nem jössz érte - sorolta a szükséges infókat, miközben maga elé tett egy megrendelőlapot, várva a döntésre.

*Extra infó a játékhoz: A két cím olyan ritkább könyvekhez tartozik, amik általánosságban szólnak a legilimenciáról, de az egyikben állatokkal való munkáról van egy bővebb fejezet (ez van hátul a polcon), a másik könyvben pedig van egy fejezet a traumás élmények feloldásáról legilimencia segítségével. Emlékmódosítási leírást, extra, ehhez kapcsolódó tudást egyik könyv sem ír le, Sebby ezeket nem adja egy kezdő tanonc kezébe, akit nem is ismer, viszont az órai anyaghoz és az órai anyaghoz képest mélyebben mennek bele a kötetek az itt releváns témakörbe.

Damien

~Nagy cucc~, gondolta az ellenérvre, de nem állt bele elmagyarázni, hogy a maga részéről még durrfarkú szurcsóknak is szívesebben született volna, mint embernek. Mit számít a könyv, meg a sakk, meg a pillecukor, ha cserébe ott van a társadalom minden szennye és csupa olyan gondolat a bűnözők fejében, akikkel volt szerencséje dolgozni, amiktől még ő is elborzadt olykor, pedig látott már egyet s mást. Egy részük pedig valóra is váltja, amit kitalál, az emberek tapossák egymást pár knútért, és az sem ritka, hogy az említett könyveket, a kultúrát mindenestül felégetik. Az állatok csak elveszik, ami az élethez kell, és ennyi. Nem gonoszak.
Kicsivel később a srác flegma válasza viszont kissé kicsapta nála a biztosítékot, de tőle telhetően igyekezett a felszínen legalább nyugodt maradni, elvégre ez itt vele szemben csak egy nyegle tini.
- Nem ezt mondtam. Nem voltál egyértelmű, hogy kifejezetten az állati legilimenciáról kérsz visszajelzést, de a kettő nem elválasztható egymástól és nem értelmezhető külön-külön, így elég valószínűtlen, hogy újat tudnék neked mondani a technikáddal kapcsolatban. Az alap metódus ugyanaz, csak állatoknál nagyobb odafigyelést és kontrollt igényel, maga az emlékek értelmezése pedig nem annyira technika kérdése, sokkal inkább intuícióé. Azt a pár jellemző formulát, motívumot és emlékbetörési formát, amit lejegyeztek, zömében a javasolt könyvben találod - összegezte a véleményét, ha már kénytelen volt kifejteni, mert még a végén valaki azzal fogja vádolni, hogy nem érdekli őt annyira egy szerencsétlen traumatizált macska sorsa, hogy segítsen a gazdájának megtalálni a problémát.
- Remek, akkor nincs vele dolgom - jegyezte még meg, mikor a másik jelezte, hogy a rendelős könyv már úton van hozzá, és ezzel a lendülettel el is ásta a megrendelőlapot egy kupac papír alá. - Csak tessék - nyugtázta azt is, hogy a srác elindult a hátsó polcok felé, és tüntető hangossággal beleszürcsölt a kakaójába.
Sherlock közben valószínűleg érzékelte, hogy gazdája jócskán feszült, úgyhogy felkelt a fotelből, amit addig kitüntetett a figyelmével, és előbb járt egy nyolcast a hátrafelé haladó Damien lábai között, majd felugrott a pultra Sebby mellé és beledugta a busa fejét a tenyerébe némi simiért. A szőkének az volt az érzése, hogy a macskája éppen próbálja közölni, hogy kár ennyire pattogni, nem akar rosszat a másik, de lehet, hogy csak beleképzelte.

Eszterházy Kilián

Bár a könyvesbolt abszolút nem a fő megélhetési forrásai közé tartozott, azért nyitvatartási időben általában a környéken tartózkodott, hogy ellássa a feladatát. Igaz, ha másra volt kedve, akkor így is előfordult, hogy kirakta a zárva táblát a legvéletlenszerűbb időpontban. Az őrbűbájok szóltak neki, ha akkor érkezett valaki, mikor épp nem az előtérben foglalatoskodott, mint ahogy most is; félrerakta hát a kezében lévő ketyerét, amit Merlin tudja csak egyelőre, hogy hogyan átkoztak meg, és elindult az üzlet felé.
Mikor leért a csigalépcsőn Sherlock rögtön elé szaladt, boldog murrogással köszöntve gazdáját, aki egyébként pont nem akarta lent hagyni az állatot egyedül, csak épp nem vette észre, hogy leslisszolt a lába mellett. Futólag megsimogatta hát a macskát, de mivel az illető máris a kasszánál állt, így nem húzta sokat az időt.
A pult mögött álló figura elsőnek is ismerősnek tűnt ugyan, de Sebby nem volt benne biztos, hogy valóban minisztériumi ismerőse jött-e a könyveiért, mert a másik annyira beletemetkezett a jegyzeteibe, hogy az arcát csak részben látta, míg közelebb nem ért.
Aztán persze még mielőtt köszönni lett volna lehetősége a férfi gyorsan eldarálta, hogy miért jött.
- Én maradtam le valamiről, hogy ismét magázódunk..? - kérdezte Sebastian egészen barátságos hangon és egy félmosollyal megtűzve, miközben azért reménykedett, hogy erre a másik felnéz, és nem csak elküldi a fenébe, mert valamilyen illetlen bolti kiszolgálószemélyzetnek véli.

Eszterházy Kilián

Kíváncsian várta, hogy a férfinek leessen a tantusz, mikor felnéz a jegyzeteiből, és valóban így történt; mikor az ifjabb Selwyn felé fordult a figyelme, Sebastian (magához képest) egész vidám arckifejezésével találhatta magát szemközt.
- Semmi gond - biccentett a szőke, majd elfogadta a kézfogást is, mert a másikkal azért nem voltak annyira jóban, hogy tudja, mennyire ódzkodik egyébként ettől a gesztustól. Nem szerette, ha fél idegenek hozzáértek, bár mostanra azért már megszokta, hogy ez valamiért az emberek fixa ideája és alkalmazkodott.
- Is - felelte aztán a kérdésre. - A bátyám vitte egy ideig az üzletet, aztán mikor az emeletre költöztem adta magát a lehetőség, hogy átvegyem a boltot - mesélte. - Mindig is szerettem a könyveket, így egy gyerekkori álom vált szinte valóra - mosolyodott el. - Említettél egy rendelést, valószínűleg a segédem vehette fel - fordult aztán vissza a pulthoz, hogy kivegyen egy hatalmas, bőr kötésű könyvet valamelyik polcról a kassza alól. Miután kirakta az asztalra, felcsapta az utolsó bejegyzéseknél, majd rövid böngészés után meg is találta, amit keresett.
- Gómez, Alarcon és Dávila, igaz? - nézett fel a férfire. - Úgy látom, hogy már mindhárom befutott, máris adom.
Nem volt nehéz megtalálnia a rendelést, hiszen ennek is dedikált helye volt a boltban. Az a helyzet, hogy Sebby a telefonját sokkal hamarabb hagyta el valamelyik polcon a kötetek között, mint hogy ne találjon meg egy könyvet, amit keresett.
- Itt is van - fordult vissza hamar Kiliánhoz. - Kettő antikvár, egy új. Megnézed? - tolta a pulton a másik orra elé az áhított darabokat.

Regina

Szóval. Ha most megrendeli azt a könyvcsomagot, amit a katalógus jó áron mutogat, akkor lehet, hogy már nem tudja eladni karácsony előtt, és akkor könnyen a nyakán marad. De a polcokon tulajdonképpen bármennyi helyet tud kreálni. Ellenben van értelme megvenni valamit, amit rajta kívül valószínűleg a megveszekedett fene sem olvasna el? Hmm... A válasz igen.
Sebby beikszelte végül a rendelőlapon a meglepően drágának tűnő könyvsorozatot, ami szokatlan átkok megtörésével foglalkozott, aztán kibattyogott az ajtó elé, hogy odaadja a már várakozó postabagolynak. Mikor megcsapta kint a hideg, akkor azért benne is felmerült, hogy vajon miért is nem lehet ezt máshogy intézni, teszem azt a mugliknak elég jól megy, de végül egy sóhajjal feladta és gyorsan bezárta maga mögött az ajtót. Amúgy is jobb, ha a meleg mellett Sherlock sem próbál kiszökni.
Arvid nemrég jár nála, úgyhogy vásárlók híján leült a kassza mögött és elővette a beadott ételdobozt, amiben nokedli volt csirkepörkölttel, mert az unokatestvére mostanában a fejébe vette, hogy egy-egy echte magyar fogást is felrak az étlapra, és éppen kísérleti nyúlnak használta hozzá. Mivel a korábban említett szőrmók is roppant mód érdeklődött, így lenyújtott neki a villájával egy darabka galuskát, mert a pörköltet túl hagymásnak ítélte, viszont várható módon Sherlock erre az árulásra csak egy tüntető hátat fordítással reagált.
Talán egy óra volt még zárásig, és Sebbynek az volt a tapasztalata, hogy ilyenkor bármikor beeshetnek érdeklődők, szóval meggyőzte magát arról, hogy ne menjen fel a lakásba, inkább evés közben fellapozta az egyik könyvet és abban merült el.

Regina

Jól tippelt, nagyjából a harmadik falat után nyílt az ajtó, ő pedig magában áldotta az eszét, hogy nem kutyagolt fel a csigalépcsőn, csak hogy azonnal jöhessen is lefelé. Felpillantva nem tudta azonnal azonosítani a betérőt, amiről legalább részben a téli ruházat tehet, viszont miután megszólalt, sikeresen ismerte fel benne Reginát, Viktor húgát.
Különös, épp nemrég került szóba, mikor Seth-tel és Averyvel beszélgettek a mozi előterében. Mondjuk így legalább Sebby agyáig is eljutott, hogy a lány már tanár és nem diák, amivel pár kínos perctől és kérdéstől kímélheti meg magukat.
- Szia, köszi - köszönt vissza, aztán inkább lerakta a villát és visszatette a doboz tetejét, mert nem akarta összezsírozni a könyveket.
Mikor a másik elmondta, hogy miért érkezett, képtelen volt elrejteni az arcán átsuhanó érzelmeket, mintha szellemet látott volna, ahogy hirtelen, a semmiből felmerült Viktor neve. Talán nem ő volt a legjobb barátja, és a férfi Seth-tel volt igazán jóban, de attól még Sebby is ismerte és őt is megviselte a tanár halála. Eddig fel sem fogta, hogy ennyi év távlatából is érzékenyen érinti a téma.
Hamar összeszedte magát, mert nyilvánvaló, hogy ez a szituáció Reginának lehet nehéz úgy igazán, és bólintott.
- Persze, át tudom venni őket. Rakd le ide a pultra, megnézném - válaszolta, kerülve a másik tekintetét, részben a már említettek miatt, részben, mert kevéssé ismerte őt, és így tűnt könnyebbnek.
Ha a másik letette a köteteket, akkor Sebby megbontotta a csomót és gyorsan, gondos mozdulatokkal felmérte az állapotukat. Furcsa volt Viktor könyveit tartani a kezében.
- Mivel lennél komfortosabb, ha eladnám őket, vagy ha adományba kerülne rászoruló diákoknak?

Regina

Viszonylag gyorsan végzett azzal, hogy felmérje a könyveket, és nem kellett csalódnia, mindegyik abszolút használható, vagy egyenesen kiváló állapotban volt. Viszont így is rossz érzést keltett benne, hogy csak úgy eltegye őket, és valahogy alkudozni sem akaródzott felette, hogy mennyiért veszi át a lánytól. Aki egyébként nem sokkal később angyalnak titulálta, ami akaratlan is kiváltott Sebbyből egy döbbent pillantást. Huh. Na ennek aztán tényleg nem szokták őt nevezni.
- Nem tudom hogy működik - ráncolta aztán kissé a homlokát. - Ebben a percben találtam ki ezt az opciót - mondta őszintén. - Nagyon nem érzem helyesnek, hogy profitom legyen Viktor könyveiből, szóval... megkérdezem majd Sethet. De valószínűleg adok az iskolának egy listát, és majd eljuttatják őket a megfelelő emberhez - tippelt, egy pillanatra ismét elfelejtve, hogy a vele szemben álló is tanár, még ha nem is olyan régen. Valószínűleg azért a bátyjának tényleg több infója lesz erről, ha már Regiben egyáltalán megfogalmazódott a kérdés ennek a menetével kapcsolatban.
Sebastianon látszódott a bizonytalanság, ahogy összecsukta az utolsó könyvet is, aztán némi rágódás után kibökte, hogy mi a probléma.
- Fogalmam sincs, hogy mennyit fizessek neked ezekért. Van egy olyan érzésem, hogy nem igazán kifejezhető pénzben az értékük - nézett fel a lányra. - Hogy szeretnéd? - bízta rá ismét a döntést, mert ez olyan ingoványos terep volt, amivel aligha volt képes bármit kezdeni. Tudta, hogy itt most empatikusan kellene viselkedni, de ez egyáltalán nem segített abban, hogy képes is legyen a helyes irányba terelni a szituációt, mert ha át nem is tudta érezni, hogy mi játszódhat le a másikban, azért elképzelni még el tudta, hogy ő maga mit érezne, ha ne adj Merlin, Seth könyveit kéne leadnia hasonló helyzetben, ráadásul Viktor halála rajta is nyomot hagyott.

Regina

Nem nagyon tudta, hogyan lehetne még kínosabb ez a szituáció, de a lánynak sikerült rátapintania, miután Ricsit is szóba hozta. A gondolat egyébként, ami Reginát mozgatta, valószínűleg nem volt rossz, Sebby simán el tudta volna képzelni, hogy mostohatestvére örülne valami ilyesmi emléknek, de ki tudja? Lehet az is, hogy épp az ellenkezője történne.
- Nem tudom... - felelte némileg halkabban, testtartásán pedig látszott, hogy legszívesebben inkább elsüllyedne, semmint hogy itt álljon. - Az a helyzet, hogy évek óta nem beszélgettünk érdemben.
Már ha eltekintünk attól, hogy a minisztériumban üvöltöztek egymással, vagy az utána tett próbálkozásoktól, hogy legalább annyira rendezzék kettejük között a helyzetet, hogy ne tegyék rendszeresen feszültté az egész család karácsonyát. Ez viszont minden, csak nem baráti csevej.
Aztán az ár kérdésére tértek át, Sebby pedig ezen a ponton már szorongásba hajlóan szeretett volna túl lenni az egészen, de szerencsére Sherlock ezt a pillanatot választotta ki, hogy felugorjon a pultra és üdvözölje Reginát. Az ifjabb Selwyn hálásan nézett a macskája hátára, miközben rábólintott, hogy akkor adományként számolja el a könyveket, majd nekilátott őket elpakolni. Később majd lajstromba veszi, hogy mi érkezett, és Seth-nél is rákérdez a továbbadás mikéntjére.
Szerencsére Regina ezután egy elég semleges témát vett elő, így Sebby némileg megnyugodva nézett vissza rá.
- Igazából van - töprengett el egy pillanatra, majd két gyors lépéssel az egyik közeli polcnál termett, és egy vaskos kötettel tért vissza, ami a Forró nyomon - avagy a mágiahasználat szellemképei címet viselte. - Ez pár hónapja jött csak ki, nekem tetszett - fűzte hozzá, miközben a lány elé tolta a könyvet.

Regina

Hát igen, egyáltalán nem hibáztathatja, hogy a lány nem tudta, hogy nem beszél Ricsivel igazán, mert ez egyrészt nem volt logikus, másrészt meg igyekezett nem nagy dobra verni. Egyébként is, ő sem tudta volna megmondani, hogy mit csinál Regina, még ha ez nem is volt egy szívderítő rádöbbenés.
Sherlock remekül fogadta a simit mindenesetre, Sebby örült is neki, hogy bundás kis barátja most is megmentette őt a kínos szituációból, mint már olyan sokszor. Az említett négylábú külön dörgölőzött is a lány kezéhez, és bár személyesen inkább elkerülte az idegen macskákat, szagmintát venni a kabátról nagyon is jó mókának tűnt.
Aztán a Návay lány is más témát talált, amivel Sebby is sokkal komfortosabb volt, így hamar talált is valami kedvére valót.
- Hát... mugli dolgok is érdekelnek? - kérdezett vissza kicsit bizonytalanul. - Abból is akad nálam pár, és szerintem hasznos, ha nem csak varázsló szemszögből vizsgáljuk meg ezt a kérdést - vetette fel, bár tudta, hogy a szemben álló félig varázstalan számrazású, szóval előfordulhat, hogy egyébként is vannak efféle könyvei. Főleg, hogy egy katona lánya.
Közben Regina rákérdezett a korábban ajánlott könyv árára is, Sebbynek pedig bele kellett néznie a katalógusba, de hamar megtalálta a választ.
- Kereken négy galleon - felelte. - Ha esetleg soknak érzed, akkor tudok rendelni használt példányt, bár mivel eléggé új a kötet, valószínűleg várni kellene rá - tette még hozzá, mert kevesen tudtak erről az opcióról, pedig Sebastian nagyon jó volt abban, hogy előkerítse azokat a könyveket, amiket máshol nem nagyon lehet megtalálni.

Regina

Örült, hogy a másik nyitottan állt a témához, mert Sebastian, aranyvérű neveltetés ide vagy oda, meg volt róla győződve, hogy a mugli könyvek is hasznosak és a varázslóknak igazán oda kellene figyelniük rájuk, nem pedig mindent egy fából készült pálcára bízni. Aztán meg nézhetnek nagyot, ha például eltörik az erdőben, a semmi közepén.
Azt viszont már őszinte döbbenettel az arcán nézte végig, ahogy a lány kipakolta a zsebeit, miközben a galleonokat kereste. Már épp mondta volna, hogy hagyja csak, majd behozza később, de annyira elbambult a lány kezében hirtelenjében keletkezett kis halmon, hogy egyszerűen elfelejtett megszólalni. Mire észbe kapott volna, addigra viszont már Regina is rendezte a sorait és kiszámolta a pénzt.
- Köszönöm - vette el a könyv ellenértékét a lányra bízva a kötet további sorsát. - Hm... várj egy kicsit - kérte aztán, majd elővette a rendelési listát, amibe szépen, rendezetten vezették, hogy ki milyen könyvet kér tőlük. Volt rajta pár olyan tétel, ami sajnos már hetek óta ott virított, de Sebastian remélte, hogy ami Reginának kell, az nem ebbe a kategóriába fog tartozni.
Gyorsan feljegyezte hát a megrendelő nevét, majd visszafordult a lányhoz.
- Mondd kérlek még egyszer a címet - kérte, és ha a Regina hajlandó volt elismételni, akkor szépen fel is írta, hogy mire lesz szüksége.
- Küldök neked egy üzenetet, ha megvan - ígérte, majd bezárta a vaskos könyvet. - Illetve elgondolkodok, hogy mi lehet még hasznos neked - tette hozzá.

Farkas

Méretes sokk volt számára, mikor a szinte kizárólag könyvesbolti leveleket tartalmazó kupacból előkerült egy vékony, ijesztően ismerős kézírással címzett boríték. Először nem is volt benne biztos, hogy ki szeretné nyitni, mert valljuk meg, így tíz év távlatából elképzelni sem tudta, hogy mi lehet benne. Esetleg a másik most jutott el addig, hogy idegmérget küldjön neki, vagy ki tudja; mostanában kicsit több mugli filmet nézett a kelleténél, szóval elszaladt a fantáziája.
Végül azonban erőt vett magán és átfutotta a rövid sorokat. Nem haragszik. Úgy tűnt, hogy tíz év kellett, hogy ne haragudjon, ez pedig kicsit sem volt megnyugtató, bár Sebastian annak igazán örült, hogy Farkasnak sikerült rendeznie az életét, és amennyire egy nyúlfarknyi válaszból meg lehetett állapítani, boldog a családjával.
Mert neki van családja.
Sebby végül eltette a levelet, azok mellé, amiket még régen írt neki a férfi, akkor, amikor a kastélyban volt felügyelő. Nem állt szándékában válaszolni rá, sem újra felvenni a kapcsolatot vele, főleg, hogy úgy tűnt, ez most tényleg pontot tett a történet végére.
...Gondolta ezt egészen addig, amíg néhány nappal később éppen lent állt az üzletben, azon tűnődve, hogy jobb dologgal is el tudná ütni a délutánját, mikor megmozdult az ajtó feletti csengő, és legnagyobb riadalmára Farkas lépett be rajta.
Az első ötlete az volt, hogy ő most inkább felmegy a csigalépcsőn, úgy csinál, mintha zárva lenne a bolt, aztán a másik előbb-utóbb csak megunja, és elmegy. Ezt viszont nagyon nem lett volna szép meglépni, főleg mert most már ő maga is felnőtt férfi volt, vagy mi a szösz, bár ebben a pillanatban ezt meglepően nehéz volt tudatosítania. Végül, mivel se előre, se hátra nem tudott feltűnésmentesen kilépni a szituációból, lefagyva maradt egy helyben, a pult mögött, és meg sem próbálta elrejteni az arckifejezést, ami enyhe kétségbeesésről árulkodott.
Lehet, hogy kellene szereznie egy tulajdonosi névtáblát az ajtóra..? Bár ezen a ponton már édes mindegy, több ex aligha fog besétálni hozzá.

Farkas

Őszintén szólva azt várta, hogy amint Farkas észreveszi őt, egyszerűen sarkon fordul majd és távozik, mert biztosan nem volt szándékos, hogy pont ide tévedt be. Azonban a férfi arckifejezése és mozgása másról árulkodott, úgy tűnt, mintha céltudatosan épp ide szeretett volna jönni, ami több volt, mint furcsa. Sebastian nem köszönt vissza, csak nyelt egyet, és mikor a másik szavai megerősítették azt a gyanúját, hogy készakarva tért be ide, nyelt egy nagyot. Valahogy kételkedett abban, hogy ez egy olyan szituáció lesz, amivel csont nélkül meg tud küzdeni.
Ahogy Farkas beljebb lépett a boltba, Sebastian úgy tett egy lépést hátra, el is érve maga mögött a polcsort. Nem tapadt fel rá, de örült, hogy köztük van a pult, mint jótékony távolság, mert erre a helyzetre nem készítették fel sem az évek, sem a terápia.
A csend megülni látszott köztük, aztán mikor a férfi újra belekezdett, eléggé úgy tűnt, hogy neki sem könnyű összeszedni a mondanivalóját. Ez némileg megnyugtatta Sebbyt is, mert ezek szerint nem valamiféle számonkérés következett, a félig-meddig kérdést hallva pedig meglepetten pislogott párat. Komolyan az lenne a gondja a másiknak, hogy vásárolhat-e itt könyvet..? Egyébként Sebastian számára az is újdonságszámba ment, hogy a másik a faluban lakik. Látszik, hogy mennyit jár ki itt emberek közé, ha ez sem tűnt fel neki...
- Ha... - kezdte, de meg kellett köszörülnie a torkát, mert alig jött ki elsőre hang. - Ha könyvet szeretnél venni, gyere be nyugodtan - kezdte újra, most már sokkal magabiztosabb hangon. Azt azért inkább nem tette hozzá, hogy az idő nagy részében úgysem ő tartózkodik az üzletben, mert legalább valamennyire szerette volna megtartani annak a látszatát, hogy képes kezelni a szituációt.

Farkas

Az egész mondandóból gyakorlatilag egyetlen dolog fogta meg igazán a figyelmét.
- Bácsi.. - szusszant kissé döbbenten, eléggé kikészülve a gondolattól, annál is inkább, mert a magyar gyerekbeszéd aligha volt az erőssége, sőt, mondhatni nagyjából sohasem hallotta, így az ő fejében a bácsi szó jelentése a nagy szakállas, járókeretes papákat fedte le. Valahogy elképzelhetetlen volt számára, hogy ő is bácsi egyeseknek.
- Ühm... máris megnézem - ugrott is gyorsan gondolatban a második részre, ahol a biztonságos és nem bácsizó könyvekkel kellett foglalkoznia, és a megadott adatok alapján csakhamar kihalászta a pult alól a rendelést. - Megvan mind a három könyv - mondta, mindjárt kicsit szilárdabbnak érezte a lába alatt a talajt. - Itt írd alá - fordította a megrendelésekhez tartozó lapot Farkas felé, majd automatikusan egy fél lépéssel hátrált, ha a másik valóban közelebb jött, hogy szignózza a pergament.
Valahol itt kanyarodott vissza Sebby gondolatban arra a részre, ahol szóba került a férfi kislánya és a könyvesbolti látogatások.
- Mindegy mikor jöttök - felelt végül erre is. - Tudom moderálni magam. Csak épp most senki sincs itt, és azt is hamarabb vártam volna, hogy maga Grindelwald sétál be ide teljes valójában, mint hogy te nyisd rám az ajtót - mondta, az első kör ledermedések után már lényegesen magabiztosabban. Általában nem is szokott ennyire ledermedni, nem is szabad, neki ennyire lefagyni, de lényegében a lehetetlen történt meg az imént, szóval ez esetben talán megbocsátható. A könyvek átadásával pedig úgy tűnt számára, mintha talán a végéhez közeledne ez az egész, ami már önmagában is segített valamennyire túllépni a szorongásán.